Szabolcsi Őrszem, 1937 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1937-10-01 / 10. szám
9 I. évi. 10. szám. í i ÄBÄ« Nyíregyháza, 1937. október hó. A SZABOLCSI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Előfizetési díj: NYÍREGYHÁZA, kálvineum Helyettes szerkesztő: Hadházy Lajos. Egy évre 80 fillér. Telefon; 2 80. Megjelenik havonként. Október 31 közeledik s újból emlékezni fogunk a reformációra. A reformációról beszélni és emlékezni többféle szempontból lehet Lehet és szoktak beszélni a reformáció okairól, szükségességéről, előzményeiről. Az evangéliumi alapról letért, a Krisztustól eltávolodott, a szolgálat útjain való alázatos járás helyett az uralkodás, a hatalom csúcsai felé való kevély törtetésben fáradhatatlan középkori egyház hibáiról és bűneiről, amely csak egyes szerzetrendek minden tiszteletet megérdemlő működésében emlékeztetett a Krisztustól kapott megbízatás teljesítésére. Lehet és szoktak beszélni a reformáció hatásáról és következményeiről, és pedig a legkülönbözőbb szempontok szerint. Hogy mit jelentett az egyénnek? Hogy felszabadította külső tekintélyek nyomása alól, hogv egyedül az élő Isten tekintélyének uralma és hatalma alá rendelje a lelket és az emberi életet! Hogy hozta ennek következtében a tömeg-keresztyénség helyébe a személyes, az öntudatos keresztyénséget?! Hogy hozta a tudománynak a fejlődés, a kivirágzás lehetőségét, az életfeltételét, a szabadságot?! A tömegeknek az általános népoktatást, a népműveltség fejlesztését, a népeknek a nemzeti nyelvet s a nemzeteknek a nemzeti méltóság, a szabadság nagy gondolatát! Mindez lehet nagyon helyénvaló, olykor szükséges és hasznos felsorolása tényeknek, igazságoknak; azonban mindez nem homályosíthatja el a reformációra emlékezéssel kapcsolatban azt az igazságot, hogy a reformáció mindenekfelett, és elsősorban az Igét adta vissza az emberi léleknek. Az Igét, amely elsősorban látást ad és látást jelent. Meglátását a bűn sötétségének és pedig nemcsak a rajtunk kívül eső világban, hanem mindenekelőtt önmagunkban és meglátását Krisztusban az élet világosságának. Ige nélkül sem ezt a sötétséget, sem ezt a világosságot nem vagyunk képesek meglátni, észrevenni. A reformáció azért volt elsősorban áldás, mert ezt a döntő látást, ezt a nagy fölismerést adta és jelentette az Igén keresztül a vakká vált és az Ige nélkül ma is vakká váló embernek. Mert az Igét jelentette és adta, nem emberi munka volt. Igét nem adhat ember a világnak, csak Isten. Nem embereket ünnepiünk tehát a reformációra emlékezéssel, nem Luthert és Kálvint magasztaljuk, hanem az örökkévaló Istent áldjuk azért, hogy erőtelen emberekben megdicsőítette az Ö erejét s rajtuk keresztül újból hatalmasan szétárasztotta Igéje fényét, úgy, hogy nemzedékek útját világította be. Ennyiből is világossá kell, hogy legyen előttünk a nag« következtéi y: igazán reformációt ünnepelni csak az Ige által lehet. Az értelmemet meggyőzhetik a megcáfolhatatlan tények felsorakoztatásával, elismerhetem a reformáció nagy művelődéstörténeti, társadalmi és nemzeti jelentőségét, de a szívem nem fog boldog örömmel felujjongani csak akkor, ha a saját életemben tapasztalatokat szereztem az Ige páratlan, semmiféle emberi hatáshoz nem hasonlítható munkájáról, megítélő és felszabadító üzenetéről s abban elvettetésem felismeréséről és megváltoztatásom bizonyosságáról. Hogy a reformáció népéhez tartozom, hogy református keresztyén vagyok, ez rám nézve tehát elsősorban azt jelenti, hogy a reformáció nagy örökségét, Isten igéjét szeretem, minden emberi elegyítéstől tisztán őrzöm és szolgálom magamban és másokban egyaránt. Testvér! Reformációra emlékezésed napján szorítsd szívedre a Bibliádat és ne ejtsd ki a kezedből soha többé! FERENCZY KÁROLY. Miprf nincs számottévő súlya a reformátusság mlCIi egyetemének közéleti kérdések intézésénél és mit kellene tennünk, hogy legyen? Nehéz kérdés, mert mindnyájan érezzük, hogy összetartás tekintetében betegek vagyunk, de nem merjük a betegséget magunknak sem bevallani s így a gyógyítás megkezdése is nagyon nehéz. Pedig nagyon szégyelljük a gyengeségünket, mert azt meg boldog büszkeséggel állapítjuk meg, hogy református anyaszentegyházunk nemcsak a múltban, hanem a jelenben is, országos vonatkozásban is kiváló vezető és akár kormányzás, akár törvényalkotás tekintetében nagyszerű, irányadó egyedieket termelt nemcsak az egyházi életnek, hanem hazánk és nemzetünk boldogabb jövendőjének munkálására is. Ügy van, .ahogy egyik leányom mondta egy ausztriai útján, amikor egy rom. kaith. lelkész megkérdezte tőle, hogy kicsoda s amikor megtudta, hogy egy magyar ref. esperes leánya, a következő kérdésben már arra kért választ a róm. ikath. lelkész, hogy mi az oka -annak, hogy Magyarországon, ahol aránylag kevesebben vagyunk reformátusok, évtizedek óta a legexponáltabb helyeket mégis ref. emberek töltik be? A kérdésre ieámyotai németül .válaszolt: „Ja wir sind weniger, aber wir sind stärker“. Talán a büszkén vallott -vastagnyakú kálvinista magyarságot- akarta e válasszal kidomborítaná. De ha ez így van,. s ha esaíkugyan van bennünk -valami jellemképző erősség, mi az oka mégis, hogy közéleti kérdések intézésénél, ahol tömegek akarata dönt, alig van hely, ahol számottevő súllyal szerepelnénk. Nagyon fájdalmasam esett idevonatkozók.« néhai áldott emlékű dr. Baltazár Dezső püspök urunktól hallani, hogy éppen ilyenszerű jelenségek miatt Debrecenben is kezd kicsúszni a talaj a. kálvinisták lábai alól. És mert csakugyan úgy van, nemcsak Debrecenben, hanem sok helyen másutt is, kutattuk, kerestük a-z okát és arra a megállapításra kellett jutnunk, hogy „a pap ne politizáljon“ jelszó hatása alatt mi, reif, lelkészek, nemcsak a politikától vonultunk visszá, hanem a közélet és közszereplés minden lehetőségétől (tisztelet a kevés kivételnek) és így csaknem teljesen súlytalanakká váltunk e téren, akikre- -vonatkoztatva már s-zéltében hangoztatják is, hogy: „sem nem szerzünk, sem nem osztunk“. Hogy ez valójában is így van, arra néhány esetet említek meg: Ismerek országgyűlési ikép- ; viselőt, aki egyik ref. egyház gondnoka is és akivel kora ifjúságától kezdve nagyon kellemes ösz- szeköttetésben élt a ref. lelkipásztor, sőt számottevő sz-erepe volt képviselővé választásában is. És -ennek dacára a főgondnok-kép-viselő még soha semmiféle politikai kérdésben nem tartotta szükségesnek, hogy tájékoztassa, vagy szót váltson vdle, mert amint a képviselő mondta, bár esperes volt- -a lelkész, még a szomszédos pap társai is más jelöltet támogattak. A gyülekezetben sincs politikai befolyása a lelkésznek és egyáltalán nincs ref. politikai közvélemény. Ezzel szemben a kerület más községének róm. kath. esperesével gyakrabban folytatott helyi, vagy országos politikai kérdésekről megbeszélést, mert .a k-atholikusok beszervezése a választókerületben csaknem teljesen 'befejezettnek mondható. Az eredmény községi vagy megyei választásoknál is szembetűnő, -mert megtörtént dolog, Jiogy íiagyíöbbségű ref. vidéken előzetesen megbeszélt és -a másv-alllásúak által is helyeselt jelöltek mellett egy róm. kath. nagyközség választói a 16 megyebizottsági tag választásánál a szavazó-céduláról a ref. vallásúakat kihúzták és mert a ref. községek választóit egy ■akaratra bírni nem lehetett, a 10 ref. jelölt közül egy sem lett megválasztva. Kétségtelen tanúságot szolgáltat az is, hogy a kerületbe egyesült k-er.-párti képviselők jöttek szervezkedő körútra. A róm. kath. lelkész személyesen hordta szét a községben a toborzó meghívót s az ilyen 'életbevágóan eleven róm. kath. ielkészi szolgálatok mellett nálunk, reformátusoknál még ma is az a jelszó, hogy: „mi pap-ok ne politizáljunk“. De talán nehezebben menne ez nekünk, ref. papoknak, mert amikor a gondnokom egyszer szemrehányást tett, hogy miért nem adok én is utasításokat, mint a róm. kath. esperes a híveknek? Erre azt kellett válaszolnom, hogy azért, mert talán ő volna az első, aki azt mondaná, hogy: „ne hallgassatok a papra!“ És v-ajjon nem ilyen-e nagy általánosságban a helyzetünk? Éppen azért élete utolsó évében arra kértem dr. Baltazár Dezső püspök urat, hogy legalább miniket, espereseket hívjon egyelőre- ARK 10 FILLÉR. -
