Szabolcsi Őrszem, 1937 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1937-06-01 / 6. szám

6 SZABOLCSI ŐRSZEM 1937. junius hó. a burgonya táblánkat és ha látnánk, hogy a leveleken barna foltok jelentkeznének perme­tezzük meg 1 V* °/o-os bordóilével, mert így megakadályozzuk a burgonya vész terjedését. Az elpusztult töveket szedjük ki és mindenes­tül égessük el. A szőlőben a peronoszpóra és lisztharmat ideje most kezdődik, a peronoszpóra lisztes bevonata és a lisztharmat hasonló kezdeti ál­lapota könnyen összetéveszthető. A peronosz­póra lisztje alatt, ha megnézzük a hajtás, levél, vagy termés belsejét, úgy az mindég barna- szinü, a lisztharmatnál azonban zöld marad. A peronoszpóra ellen 1/2 százalékos bordóilével, a lisztharmat ellen valamilyen kénvegyülettel permetezünk. A szőlőben igen nagy kárt okoz a szőlő­moly, összefonja a fürtöket pókhálóval és meg­rágja, arzénes permetező anyaggal védekez­hetünk ellene, a szőlőilonca is egy moly, ez ellen is arzénnel védekezünk. Szedjük össze a lehullott gyümölcsöt, mert az mind vagy férges, vagy moniliától beteg. Égessük el vagy takarmányozzuk fel sertéssel vagy más állattal. Ha nem engedjük, hogy a gyümölcs a fa alatt pusztuljon el, úgy kevesebb virág és hajtás elszáradás lesz a következő évben és bővebb terméseredmény. Az aratás ideje e hó végén bekövetkezik, sok kára származik a gazdának a megkésett aratásból, sokszor métermázsákra tehető az ebből eredő veszteség. Igyekezzünk tehát az aratást rövid idő alatt a gabonák sárgaérésé­ben elvégezni. így nyerünk legszebb és a legacélosabb gabonaszemeket. Szövet, kelengyeáru és szőnyeg a legolcsóbban Hartos Lajosnál vásárolható Nyiregyháza, Vay Ádám-u. 2. sz. (Takarék.) Takarékosság! Szabott ár! APRÓ HÍREK — A szabolcsvármegyei Tiszadob nagy­község közönsége a világháborúban hősi halált- halt fiai emlékének megörökítésére szoborművet készíttetett, amelynek ünnepélyes leleplezése junius hó 20-án lesz. Az ünnepélyen résztvesz József főherceg, tábornagy is és a leleplezési beszédet ő tartja. — Pethő Károly gyulahází református lelkipásztor az Országos Irodalmi és Zenei Pá­lyázaton díszoklevelet nyert. / — A gégényi református gyülekezet Kiss \ Pál tiszarádi lelkipásztort választotta lelkészévé. — A középszabolcsí egyházmegyébe tartozó papnék egyéni életük és a gyülekezeti munka kérdéseinek megbeszélésére értekez­letet tartottak Nyíregyházán, amelyen az Or­szágos Református Lelkésznék Szövetsége kép­viseletében résztvett Kovácsné Huszár Jolán is, aki a megbeszélést vezette. — Borsodban nyugdíjba ment egy városi villany telep üzemvezetője. Szegény kovács­inasból lett gazdag emberré. Valamikor rette­netes ember volt. Istentelen, hatalmaskodó. Egyszer megragadta az Ige. Megismerte Krisztust. Most egy kis faluban vett házat azért, hogy ott hirdesse a bányászok között az evangéliumot. — A nyíregyházi református presbitérium 100 pengőt szavazott meg és utalt ki a „Sza­bolcsi Őrszem" támogatására. — A német evangélikus hítvalló egy­ház, amelynek tagjai nem hajlandók térdet haj­tani a „német vér egyházáénak bálványa előtt, nehéz napokat él. Vezetőjét, Martin Niemöl- lert eltiltották a beszédek tartásától. Az egy­házi választások szabadságára vonatkozó ün­nepélyes Ígéreteket nem tartották meg. Megtil­tották a nyilvános gyűlések tartását, ellenőrzik az istentiszteleteket. — A tiszai evangélikus egyházkerület püspökévé, az elhunyt dr. Geduly Henrik utód­jául dr. Dómján Elek sátoraljaújhelyi lelkész, főesperest választották meg. Veress Sándor nyírlövői református lel­kész 49 éves korában meghalt. Köszöntse ismerőseit elegáns, jó és olcsó PAPP KALAPPAL Kalapüzlet és műhely: LUTHER-UTCA 6. SZ. GYÜLEKEZETI ELET NYÍREGYHÁZA. Megalakult egyházunkban a leányok biblia­köre, melyre minden leánytestvérünket, akik a „jobb rész“ birtokosai óhajtanak lenni, szíves szeretettel hívogatjuk. A bibliaórák vasárnapon­ként délután 4 órakor vannak az elemi isko­lában. Hittestvéreínk szíves figyelmét felhívjuk arra, hogy minden csütörtökön este 7—8-ig templomunkban istentiszteletet tartunk az Űr dicsőségére és lelkünk építésére. Ne feledjük el sohasem megadni az Úrnak, ami az Űré. Május 23-án presbiteri konferenciát tar­tottunk. Ez alkalommal megjelent gyülekeze­tünkben Kovács F. István theológiai tanár és felesége, valamint Porzsolt István esperes. F. hó 5-én Békeffy Benő lelkész látogatta meg gyülekezetünket s tartott bibliamagya­rázatot iskolánk dísztermében. Istentisztelet sorrendje a nyíregyházi ta­nyákon 1937. junius hóban. Junius 6-án d. e. 10 órakor Szarvasszige­ten Istentisztelet. Junius 6-án d. u. 5 órakor Jakusbokor Istentisztelet. Junius 20-án d. e. 10 órakor Jakusbokor- ban Istentisztelet. Junius 20-án d. u. 5 órakor Varjulapos- tanyán Istentisztelet. A református nőegylet a nyári hónapokban is megtartja összejöveteleit minden kedden dél­után 5 órai kezdettel. Ujtagok gyűjtésére iveket bocsát ki a nőegylet vezetősége s ősztől kezdve tagsági jegyeket kapnak a belépett tagok. A bibliakörök munkája sem fog szünetelni a nyári idényben. A munkában résztvenni, illetve a bibliakörökbe bekapcsolódni szándé­kozók jelentkezhetnek dr. Bartók Jenő lelki- pásztor feleségénél, vagy Flóris Mária missziós testvérnél. NYIRMADA. A nytrmadai református nőegyesület a folyó évi május hó 2 án, nagy örömmel és bensősé­ges ünnepély keretében nyitotta meg napközi gyermekotthonát. Ez alkalomból kedves megje­lenésével megtisztelte gyülekezetünket Kiss Lajos nagyrabecsült esperesünk is, aki a dél­előtti templomi istentiszteleten a gyermekottho­nok áldott rendeltetését és az édesanyai szent hivatás magasztosságát fejtegette gyönyörűen felépített predikácziójában Ennek végeztével az örvendező gyülekezet apraja nagyja kivonult a gyermekotthon céljára kibérelt lakás elé és ott éneklés és a {helybeli lelkész imája után, avató beszéd keretében, ismételten Kiss Lajos esperes úr ajánlotta a szerény kis otthont s annak növendékeit az Isten oltalmazó szerete- tébe és megáldó kegyelmébe. Nagyon kedves volt iskolás gyermekeinknek ez alkalomra 2 szólamra betanult s előadott vallásos tartalmú éneke és 2 kisgyermeknek alkalmi szavalata. Ezekután a helybeli lelkész bemutatta a gyüle­kezetnek s támogató szeretetébe ajánlotta a gyermekotthonnak, a szeretetszövetség által kiküldött kedves vezetőjét, Szilágyi Ilonát, mi­nek megtörténte után, az emlékezetes szép és bensőséges ünnepély a Himnusz eléneklésével véget ért. Azóta pedig 120 2—6 éves gyermek élvezi Szilágyi Ilona gondos vezetése alatt e gyermekotthon védelmező, szeretettel nevelő áldott működését. A nőegyesület áldozetkész tagjai pedig örvendeznek, hogy Isten dicsősé­gére s a munkamezőkön elfoglalt édesanyák segítségére, ilyen Istennek tetsző áldott intéz­ményt létesítettek az ő áldozattal összerakos­gatott adományaikból. Szabadság és szabadosság „Az Űr pedig a Lélek; és ahol az Űrnak Lelke, ott a szabadság." I. Kor. III. 17. A szabadságnak a legvégső fokig híve vagyok. Sem magam, nem óhajtom elviselni másoktól a gyámkodást, de pedagógiai mun­kámban is a szabadságra nevelés egyik legelső- rangú kötelességem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy életem­ben ne lehetne és szükségképen ne lenne az Igének a korlátja. És ezt másokkal szemben is felállítom. Nem mintha őket megítélném, de őket is — magammal együtt — az Ige minde­neket megítélő széke elé állítom. Pünköstkor történt, hogy az egyik élelmes cég azzal reklamirozta cégét, hogy láthatatlan zsűrit állított fel a korzón, amely első, második és harmadik stb. helyre juttatja a divatos ru­hában megjelenő hölgyeket. Távolról sem sze­retném, ha bárki is a szép iránti ellenszenvvel vádolna meg. Leányok között tanítok. S itt hi­vatalból is kötelességem ezeknek a leánygyer­mekeknek a fogékony leikébe a lelki és testi szép iránti tiszteletet és szereletet beoltani. Soha nem harcolok a nők Ízléses, divatos ruhája ellen. Tudom azt, hogy „mindenszabad nékem"... Távolról sem a nők ízléses öltözködését aka­rom ezekkel a sorokkal kifogás tárgyává tenni, hiszen a Lélek tisztaságának valóban még az öltözködésben is tükröződnie kell, azonban nem hagyhatjuk szó nélkül a keresztyén Ielkiismeret mérlegére téve azt az üzleti fogást, amely divat­versenyek rendezésével mégis csak az amúgy is hiúsági hajlamokat erősiti és az igények foko­zódását eredményezi azok körében is, akiknél nincs meg a szükséges anyagi képesség ezek­nek az igényeknek a kielégítésére. így jutunk el aztán sokszor szomorú és kirívó esetekhez, amikor a megkísértett emberi lélek az eszközö­ket sem válogatja meg ahoz, hogy az előtte megcsillogtatott célt elérje. A Lélek ünnepén jobban szerettük volna, ha a láthatatlan zsűri a Lélek értékeinek csinált volna áhítatot keltő propagandát, nem pedig az élelmes üzleti vállalkozásnak. P. I« Szerkesztésért és kiadásért felelős: Dr. Ferenczy Károly Nyomatott a ..Merkur'Vnyomdaüzemben, Nyír* egyházán, Bercsémykutca 3. Felelős: Orosz Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom