Szabolcsi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1919-01-19 / 3. szám
4 Mdal nak utasításait nem tartja be és az újságpapír felhasználásáról kiadott kormányrendeletek rendelkezéseit megszegi. Az olyan időszaki lapok, amelyek 1918. március 31-e óta nem jelentek meg, papir- ellátásban nem részesíthetők. A kereskedelemügyi miniszter elrendelheti az ösz- szes papirkészletek bejelentését, zár alá vételét ós igénybevételét. A földszerzésre jogosultak összeírása. A földmivelésügyi miniszter elrendelte, hogy azokról a hadiszolgálatban állott, vagy még ilyen szolgálatban álló földmivesekről, akik már a háború előtt is állandóan földmiveléssel foglalkoztak s akik érdemesek arra, hogy földszerzésre irányuló kívánságuk figyelembe vétessék, kimutatás terjesztendő fel. A kimutatások összeállítását községenként egy nyolc tagból álló bizottság végzi, amelybe a községi néptanácsok 2 tagot küldenek. A Nyíregyházi ^Néptanács e célból Bencs András és L. Kovács János néptanáesi tagokat rendelte ki. Szervezett munkások a lakásügyi bizottságokban. Garbai Sátiuor, az Országos Lakásügyi Tanács elnöke elrendelte a járásbíróságoknál és a városi hatóságoknál működő lakásügyi bizottságok átszervezését olyképen, hogy a bizottságokban felerészben háztulajdonosok, felerészben pedig szervezett munkások foglaljanak helyet. A Nyíregyházi Néptanács javaslatára a lakásügyi bizottságokat a következőképen alakitotta meg a városi tanács : 1. a lakáshivafalnál a háztulajdonosok részéről: Dr. Bartos Sándorné, Hoffmann Mihály, Antal János, Kovács András, dr. Walter Géza. Szervezett munkások : Fazekas János, Kovács György, Kelemen János, Fabu István, Pálóczy András. 2. a lakbérleti bizottságnál a háztulajdonosok részéről: dr. Nagymáthó András, Mezey Kálmán, dr. Bartos Sándor, Silberstein Ignác, Groák Ödönné. Szervezett munkások: Beregi Sándor, Fekete János, Hajdú Mihály, Nyeste János, Bö- könyi Imre. A lakbérleti bizottság elnöke: dr. Konthy Géza járásbiró, a lakáshivatal elnöke: Oltványi Ödön főjegyző, előadója: dr. Kerekes Pál. Kereskedők a Néptanácsban. A Nyit •egyházi Néptanács Kovács András, Ungár Béla, Hoffmann Mihály, Silber- stein Ignác, Suhanesz Béla és Szilárd József kereskedőket a néptanács tagjaiul meghívta. Spanyol-lázban f. ovi január hó 8-tól január 9-ig megbetegedett 14, ebből meghalt 3. Jótékony adomány az özvegyek és árváknak. A Szabolcsi Hírlap megemlékezett arról a 20.000 k adományról, amelyet Liptay Jenő a pazonyi hadi szenvedőknek juttatott. Most az áldozatra kész adományozó jótékonyságának teljes képe van előttünk. Liptay ugyanis említett adományán kívül a nagylakunknak 5000, a timáriaknak 0000, a nyíregyházi hadi szenvedőknek 20.000 k-t juttatott, összesen tehát 50.000 k-val járult a nyomor enyhítéséhez. Ha ezt a példát tehetősebbjeink megfelelő arányban követnék,^legalább is enyhülnének az ellentétek szenvedők és jólétben élők között. Dr. Spányi előadása. Dr. Spányi a Bessenyey-kör Szabad Lyceumán csütörtökön „Mesterséges élet“ címen sikerült előadást tartott. Vetített képein sorra jelentek meg a kosmosis körében ! újabban végzett kísérletek eredményei, | külömböző vegyi hatásokból előálló életformációk. Előadása világos ós vonzó volt, mindvégig nagy figyelmet keltett. Változás a tanfelügyelöség vezetőjének személyében. Amint már megemlékeztünk, dr. Wilt tantelügyelő iHunyad megyébe, onnan pedig hozzánk pSenkő András tantelügyelő helyeztetett át. Benkő a hivatal vezetését január 15-ón átvette s működését megkezdte. A postai közlekedés nehézségei miatt uj tanfelügyelőnk lapunk utján kéri az összes tanügyi hatóságokat az iskolák tantestületeit, tanítóit, szíveskedjenek őt működésében támogatni. A mint a közigazgatási bizottság ülésében is kifejtette, célja, hogy elődje munkásságát tovább folytassa a népoktatási intézményeket erősítse, a mennyire lehetséges gyakojlati irányban fejlessze s a tankerület ügyeit a lehető legmessebbmenő jóakarattal kormányozza. Ehhez mi a magunk részéről a következőket tüzzük: Nagyon jól tudjuk miért kellett Benkő tanfelügyelőnek régebbi állomáshelyét elhagyni. Éppen ezért bizalommal, szeretettel fogadjuk, rajta leszünk, hogy jól érezze magát körünkben, hogy uj otthont találjon elvesztett otthona helyett a mi szükebb hazánkban Szabolcsvár- megyóben s módot és alkalmat. fogunk ! nyújtani, hogy megszerethessen bennünket. Isten hozta l Nők a politikában. A Nyíregyházi Nóp- tanács legutóbb tartott ülésén a távol levő Gábor Sándor helyet Groák Odőnnét, paci- fizmus lelkes apostolát választotta meg ideiglenes elnökévé. A bérkocsis szabályrendelet újabb módosítása ügyében most fogoak uz előkészítő munkálatok a rendőrségen. A bérkocsis iya- rosokkal fojtatott tárgyalások során a bérkocsisok a békebeli tárifának húszszoros megállapítását kérték. A Nyíregyházi Néptanács kikülldöttje a kiválóan luxust szolgált fuvaroknál, mint keresztelő, eskető, sóstói kirándulás stb. «nem ellenezte a magas tarifa emelést, — a szegényebb néposztáiy által igénybe venni szokott fuvaroknál azonban a bókeárak ötszörösét javasolta megállapítani. Ellenőrzik a malmokat. A Szabolcs, vármegyei területén lévő malomipari üzemek egyöntetű gyakorlása, az őrleményekkel való illetéktelen kereskedelem meggát- lása ós az őrlési rend helyreállítása érdeké, ben a magyar hatóság a malmok szigorú ellenőrzését rendelte el. Nyíregyháza város területén levő malmokban az ellenőrzést, a Néptanács által kiküldött szervezett munkások teljesítik. Január 19 Közgyűlés. A Közalkalmazottak Sza- bolcsvármegyei Szövetsége Nyíregyházán a vármegyeháza nagytermében f. hó 19-ón, holnap délelőtt 11 órakor rendes évi közgyűlést tart. Tárgysorozat : 1. Beszámoló. 2.' Alapszabály tarvezelt tárgyalása. 3. Határozat a magyarországi Közalkalmazottak szövetségéhez való csatlakozás tárgyában. 4. Iu- ditványok. A közgyűlésen a magyarországi Közalkalmazottak szövetségének kiküldötte ismertetni fogja a központ szervezetét. Hamisított gyógyszerek forgalomban. A vármegyei tiszti főorvos megalapítása szerint a betegeknél talált gyógyszerek sok esetben nem feleltek meg a rendelvényen feltüntetett szereknek, mert egyes szerek önkény üieg kicseréltettek, másrészt egyes készítmények oly silány minőségben kerültek forgalomba, hogy azokból semmi gyogyered- mény^ nem várhat . A vármegyei főjegyző e sajnálatos ós eJiége el.nem ítélhető téuyek ellen sz'goru elleorendszabályokat foganatosított ; esetenként nemcsak a gyógyszertáron raktárán levőt hanem a betegeknél található gyógyszeris vegyi vizsgálatok alá veszt es ezeknek eredményéhez képest a legszigorúbban megtorlással fog élni a lelkiismeretlen elárusítók ellen. Városi közgyűlés. Nyíregyháza város képviselőtestülete í. hó 24-én, péntek délután 3 órakor rendes közgyűlést tartott. — Dr. B eucs tv a int au polgármester boldogabb eveket kiváuva köszöntötte a városatyákat. Mindjárt bejelentette, hogy a szénhtáuy miau a holnapi naptól a varos villanyvilágítása megszűnik, ha csak a szerencsi czukor- gyar teloglalt szenkeszíelét ide nem sikerül szállítani. A tárgysorozat érdekesebb pontjai közt szerepelt Ltcntmann Dezső újabb ajáu- j iata, melyei a császár szállási kérlet ügyében ; a varossal támad confhcturát rendbe hozta. I A haboip alatt anyagi váltságba jutott ipe- I rosok tamagatasfra 100 ezer kor. kamatuei- küít kölcsönt szavazott meg a varos. Helye- itesite-gsoi töitőtte be a képviselet *a v. gazdasági tanácsosi ós egyik orvosi állást. Az előbbire a vm. h. guzdasági segédfelügyeloi az utóbbira dr. Demjeu Józsefet alkalmazta. A közszolgálati alkalmazottak beszerzési csopor-ja t. hó 26-áu d. u. 2 órakor a varmegye ház nagytermében közgyülást tart Vaiumenuyt csoportlag megjelenése kívánatos. A lelenciartók föíáet kapnak. A belügyminiszter a földmivelésügyi miniszterrel oly megállapodást létesített, hogy a közel jövőben várható földbirtok reformmal kapcsolatosan alakítandó kisbir- tokok szétosztása alkalmával ugyanazon előfeltételek igazolása mellett elsősorban azok az igényjogosult nevelőszülők fognák figyelembe vétetni, akik állami gondozást igénylő gyermekeket tartanak. A házassági dispensatio. Azon házassági akadályok esetében, amelyek alól a házassági jogról szóló törvény érteimében eddig a király adhatott felmentést, — további rendelkezésig a felmentést az igazságügymi- nister adja meg. A zálogházak megnyitása. A kereskelemügyi minister tudvalevőleg úgy a magán, mint a hatósági és szövetkezeti zálogházakban a férfi ruhának, fehérneműnek és férfi cipőnek eizálógitására való elfogadásokat megtilt otta. E rendelet most hatályon ki vili helyeztetett és a zálogházak az említett ruházati cikkeket zálogba újból elfogadhatják,