Szabolcsi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-11. szám)

1919-03-09 / 10. szám

2 oldal Március 9 sóg, hogy ezen a tavaszon a mezei munkák rendesen meginduljanak és a nép a bevetetlen területeket még a tavaszon bevesse, hogy bevetetlen te­rület ne maradjon. Majdnem annyi te­rület van bevetve, mint a múlt eszten­dőben volt. Pontosabb adatokat momen­tán mondani nem tudok; 75—80 °/o-át teszi ki a múlt esztendei vetésnek az idei őszi vetés, Arra van tehát szükség, hogy a hiányt tavaszi vetéssel pótoljuk és a tavaszi vetést biztosítsuk. A földmivelésügyi kormány erre vonatkozóan megtett minden intézke­dést. Minden birtokos, akár tulajdonos, akár bérlő, aki nem tudja biztosítani a földjének megmunkálását, a tavaszon köteles ezt a községi elöljáróságnak be­jelenteni és az elöljáróság tartozik min­den intézkedést megtenni, ami C3ak módjában áll. Igénybe veheti a közmun­kaerőt a föld megmunkálására saját ha- táskörban. Felszólíthatja a község lako­sait a munkára és mindenki köteles munkába állani, aki földmives munkával foglalkozott. A gazdasági cseléd nem hagyhatja el alkalmazását, javadalmazását vegyes bizottság állapítja meg. Ahol munkaerők szerzésével nem lehet a föld megmű­velését biztosítani, ott az elöljáróság bérbeadással vagy részes műveléssel köteles a termelés lehetőségét biztosí­tani. Ahol nincs munkaerő, ott az elöl­járóság köteles jelentést tenni a kor­mánybiztosnak, ez más helyekről íog munkaerőt irányítani. A kormány fel­hívta a kormánybiztosokat, hogy az idei termelés biztosítása legyen legfőbb gond­juk, legfőbb hivatali kötelességük. A közigazgatási apparátus nem egy­formán működik, ép ezért nem merek abban bizni, hogy tisztán csak közigaz­gatási szervezettel elfogjuk érni a célt: a termelés biztosítását. Nekem a fő bi­zodalmám a népben van. Jelentékeny szükség van a sajtó működésére. Ez az, amire ón bátor vagyok kérni önt és az ön segítségét: erőteljes propagandára van szükség, hogy a sajtó foglalkozzék a mezőgazdasággal, a termelés biztosí­tásának kérdésével. Nagyon kérem önt, ne csak azokat a cikkeket méltóztas- sék leadni, melyeket a minisztérium ki fog adni, hanem buzdítsa a gazdákat, hogy lássanak a termeléshez. Ne csak a hatóságok, d9-a nagyközönség tudjon a rendelkezésekről és igy a nagyközön­ség ellenőrizze azt, hogy a hatóságok teljesitik-e kötelességüket ? Ahol hiányo­kat látnak, azt jelentse mindenki a ha­tóságoknak, vagy magának a miniszté­riumnak. Legyen minden ember rendőr, íelvigyázója a nemzeti termelésnek. A miniszter nyilatkozatát ezzel fe­jezte be : Mindenki, akinek a földmive- lés a hivatása, szükséges, hogy ennek a legteljesebb mértékben megfeleljen. Kérdésemre a földmivelésügyi mi­niszter kijelentette, hogy ezentúl a sajtó részére több értesítést fog adni és je­lezte, hogy a jövő héten értekezletet hiv egybe, amelyen a terményárakat fogják megállapítani. Bizonyos mértékig meg akarom szüntetni a fiksz árakat, mondotta a mi­niszter, megáliapittatom az ellátatlanok számát, kiknek évi jövodelme bizonyos minimumon alul van és ezeknek mér- sókletes árban biztosítom a kenyérmag­vakat, a termés többi részét szabaddá teszem. A magyar kereskedő az uj össz­hangban. Fogy már az utolsó hónapja is a télnek, amelyen túl reánk köszönt majd a minden esztendők újból megéledó for­radalma : a tavasz. Kész vetésünk ke­vés várja az idén a tavaszt, d3 várja annál több gondolat: kétség és remény­ség, s mind a kettőből több, mint bár­mikor. Ebből bőven vetettünk az idén. Az ősz elején még csak kétségünk és aggodalmunk volt, de amióta a forrada­lom fölszántotta a magyar ugart, jutott bele a reménységből is. Szorongó szív­vel lessük a tavasz ébredését: vájjon melyikből fog több kikelni, vájjon nem fogja-e elnyomni a kártékony gaz a nemzet reménységének földjój? Végtelenül sok függ ettől a tavasz­tól. A sok szenvedés, a feje tetejére állított öt esztendő, az annak nyomába jövő nagy megrázkódtatás — nem sza­bad csodálkozni rajta — felkavarta a rendet, összebonyoütotta a régi élet ideg­szálait, eltépett avult kötelékeket, ame­lyek helyett nem tudtak megerősödni az újak, a rettenetes évek során kártékony mérgek fejlődtek, amelyekkel még nem tudott megbirkózni az ország legyengült szervezete. Ilyen állapotban ért minket a tél, amelynek még külön sajátos nyo­morúságai csak fokozták azt a nyomott és szorongó hangulatot, a ki nem ala­kult uj rend kavargását, amelyben vá­gyakozva nézünk segítség és kivezető ut felé valamennyien. Úgy érezzük, ezt a tavasz hozza meg. Addig megpihen­nek a megtépedt idegek, a régiek he­lyett bevágódnak a megváltozott világ útjába az uj keréknyomok ős el lehet indulni a boldogabb jövő felé. Lehet — ha tudunk és akarunk*— dolgozni és ha a munkában, amely magunkért és mindnyájunkért folyik, megtaláljuk ön­magunkat ős beleilleszkedünk abba az összhangba, amelynek mindannyian ré­szesei vagyunk. Ennek a készülő egyensulyozottság- nak szinte a legközepén a magyar keres­kedővilágot látjuk szemünk előtt feltűnni. Ennek az osztálynak helyzete nem fog eltolódni, talán az egyetlen, amely az ed­dig elfoglalt ponton marad, Panasza jog- fosztottságban eddig sem lehetett, ha hely­zetét más osztályokkal mérjük összes pri­vilégiumai sem voltak az igaz, de ennek fejében nem is kell lemondaniok semmi­ről. Politikájukban nem álltak a szélső ponton, de a konzervatív elmaradással sem vádolhatok meg. Körülbelül azt a határvonalat húzták meg. amelyen ma a demokratikus polgárság a vele szövetke­zett munkássággal össze tudott kapcso­lódni. A váltakozó háborús viszonyokhoz labilitásuknál fogva a legkönnyebben tud­tak alkalmazkodni s a mai uj helyzet sem okozott nagyobb megrázkódtatást körük­ben. Mindezekből megállapítható, hogy a magyar kereskedő-osztály, ha szenvedett is, a legkevésbbó gyengült le és ma aránylag a legerősebb inakkal bírja az uj iramot, amelyre mások a maguk lábán már képtelenek, s osupán az állami se­gítség tartja bennük a lelket. Hogy ez igy van, nagy szerencse : nemcsak a ke­reskedő-osztályé, hanem a nemzeté is, amely uj küzdelmeiben bízva, számíthat erre a leginkább intakt seregére. Ez a bizalom, minden okunk meg­van rá, hogy higyjünk, nem üres képze­lődés. A mi kereskedőink, akik minden viharban igy meg tudták állni helyüket, most nem fogják kivonni magukat a kö­zös munkábói. A nagy harmóniának ők is részesei lesznek, ha kell lemondással és áldozattal is. Amikor várjuk a reménységek tava­szát, s amikor bizunk abban, hogy a fel­támadó élet a mezők népét visszaadja a munkának, mikor az ipari munkástól azt kérjük, hogy a dolgán kivül még a köz­rend megszilárdításában is vegyen részt, a kereskedő szerepét abban látjuk, hogy megindítja azt a folyamatot, amely az el­viselhetetlen drágaságból a normális élet felé vezet. .Mondhatná a kereskedő, hogy a kiinduló pont ne ő legyen, hanem a termelő, mégis a kereskedőtől kell kér­nünk az áram megindítását. A közönség közvetlenül vele érintkezik, s a vásárlóra,- különösen a falvak népére, végtelenül jó hatással volna, ha látná, hogy olcsóbb az élete. Kedvet, nyugodtságot, jó hajlamo­kat szül majd benne ez, ráveszi a mun­kára és arra, hogy túlzott bérkövetelé­seit mérsékelje. A kereskedő részéről, ismételjük, ál­dozatot kérünk, s itt nemcsak az ő, má­soknál egy arasznyival kedvezőbb hely­zetére utalunk, hanem intelligenciájára és megértésére is építünk. A tanítók illetményeit rövidesen kiutalják A tanítóság illetményei tárgyában ille­tékes helyen a következőket sikerült meg­tudnunk. A tanítók régi jogos vágya, hogy őket a hasonló képzettségű (a középiskolái végzett) tisztviselőkkel egyenlő elbánás alá vegyék, teljesülni fog, amennyiben a státus- reudezós következtében őket is a VI—XI fi­zetési osztályokba fogják besorozni. (A VI fiz. oszt-ba jut 3%, a VlI-be 12%, a VIII-ba 20%, a iX-be 25%, a X-be 25% és a Xl-be 15 százalék. Az 1918, évi Vili. nóptörvónyt vagy tel­jesen hatályon kivül fogja helyezni a kor­mány, vagy pedig az annak következtében esedékes járandóságokkal együtt átszámolva és összesítve kiutalja 1918. évi julius 1-től 1918. évi december hó végéig és 1919. ja­nuár 1-től kezdődő hatállyal megejti a státus rendezést a fizetési osztályokba való besoro­lást és az ily módon esedékessé váló újabb járandóságokat a f. 1919. óv január hó 1-ső napjától fogja folyósítani. A fizetési osztályok illetményei egyelőre a régiek maradnak — újabb változásig — azzal, hogy a végleges rendezésig a háborús segélyek és a havi 300

Next

/
Oldalképek
Tartalom