Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-24 / 12. szám

Ä lezajlott évezredek alatti események egész sorozatának lehettek szemtanúi ezek az óriások, de közöttük aligha volt nagyobb jelentőségű, mint az az a harcz, amelyet Napoleon ezek tőszomszédságában a Beduinokkal megvívott, s amelynek folyamán a nagy vezér és még nagyobb improvisátor azzal lelkesítette vitézeit: „Katonák, négy évezred tekint le reátok a Piramidok magaslatáról“. És ha ezekre múlt századvégi évekre és eseményekre, visszatekintünk, és fontolóra vesszük azt, hogy éppen ezidő tájt, mily szüksége lett volna Francziaországnak kipróbált legjobb katonáira, hogy a jövő harczokra előkészüljön, minő veszélyekkel járhatott az Afrikai partokra való átkelés, és mily csekély értékű eredményeket lehetett abból remény-, leni, bizony nem tudjuk megérteni, hogy a hadjáratra mi szükség volt. Az mesebeszéd, hogy a Direc- torum megakart szabadulni Napóleontól, mert hiszen tudjuk, hogy e tervbe csak nagy nehezen tudott bele- nyuyodni; azt sem lehet elfogadni, hogy Napoleon Angolországot Aegyptom- ban akarta legyőzni, mert hiszen Britanniának megvolt az Afrikai kopföld körüli tengeri összeköttetése Kelet Indiával, holott az Aegyptomi karaván-kereskedést a Beduinok és más nomád rabló törzsek veszélyessé tették; politikai tekintetben sem igazolható azon, minden előző hadüzenet nélküli betörés a török államba, amelyel akkor hadilábon a franczia nemzet nem állott. Valóban, bármily különösnek tessék is, az a feltevés látszik igazoltnak, hogy Napoleon azon általa sokszor hangoztatott moiw datot: „Csak a kelet teszi nagygyá az embereket,“ saját személyére nézve akarta megvalósítani. Merész vállalkozás volt biz az, különösen Abukir után és végzetessé is válhatott volna, ha Anglia a franczia sereg maradványok visszatérésének útjába állott volna. Mert ha akkor angolország, amit tőlle egész Európának titkos diploma- fiája várt. nem ül fel a tetszetős béke kilátásoknak és a nagy lármával inscenált Boulogne! készülődéseknek,bizony nem hozhatta volna haza Napoleon seregeit a messze távolból oly szerencsésen, mint az azelőtt majdnem harmadfél- ezer esztendővel Xeno- phonnak sikerült.

Ma kirándulásunk 2-ik napján még mindég a Py- ramisokat és Szfinxeket bujtuk, mig az iskola nagyobb fele Kairó nevezetességeit vette ismét szemügyre.

Folytatás szeptember 15.

A tanári kar megállapítása szerint jókor reggel útban voltunk egy egész lassú tempóban haladó külön vonaton Chartum felé; útközben azonban annyi volt a látni való, hogy ma Aszuannál tovább el nem juthattunk.

A vezetést külömben az első percztől fogva a természetrajz tanára ragadta magához, aki aztán valóban érdekes dolgokat beszélt el nekünk a Nylusnak termékeny völgyéről.

— y. — *•

Milyen színi—állomás

Nyíregyháza ?

dr. Patek a Béla helyárak emeléséről.

' Mikor dr. Patek győri színigazgató Nyíregyháza város szinügyi bizottsága utján kérvényei fordult a képviselőtestülethez, járuljon hozzá a helyárak mérsékelt felemeléséhez, e lap hasábjain köelemóny jelent meg, melynek az volt az álláspontja, hogy méltányos helyár fölemeléshez a város hozzájárulhatna decsak azonkikö tós és feltétel alatt, ha a direktor a helyárak fölemelésével előállott többlet jövedelemből a társulat tagjait is olyan fizetésemelésben részesítené, mely megszüntetné egyszer s mindenkorra azokat a direktor és tagok között dúló bérharcokat melyeknek szomorú akkordjai Győrből Nyíregyházára is eljutottak. Azóta a város képviselőtestülete dr. Patek kérvényét elutasította, de annak indokolása bizonyítja legjobban, hogy annak újra szőnyegre való hozásáról egy kis méltányos jó akarattal és a helyzet őszinte tisztázása után még mindig lehet beszélni. S meg vagyunk győződve, hogy dr. Patek Béla igazgató is igazat fog nekünk adni abban, hogy mi csupán a színészek anyagi helyzetének javitandósága indokával adtunk helyet annak a közleménynek, mely a nyíregyházi színészet e

természetű ügyeivel foglalkozott.

Most Győrből, dr. Patek Béla tollából egy cikket kaptunk, melyet egész terjedelmében alább annál szívesebben közlünk, mert hisszük, hogy ez a legautektinusabb helyről jövő közlemény tartalmával közelebb hozza úgy a szinügyi bizottságot, mint a város képviselőtestületének tagjait az ügy ismeretéhez és a méltányos belátáshoz. A levél szövege ez:

Győr, 1917. márczius 9.

I Tekintetes Szerkesztőség /

A „Szabolcsi Hírlap“ egyik száma foglalkozott nyíregyházi működésemmel, és erről a közleményről csak ma értesültem. Mivel a közvéleményt a czikk tévedésbe ejtheti, tegyen sza- bad/ pár észrevételt fűznöm hozzá. Színészeink munkáját, a szereptudást, az összjátókot, a társulat nevezetességét nem teszi birálát tárgyává a cikk írója, azzal úgy látom ö is, tudtommal a közönség is és bevallom ón magam is, aki előadásaim legszigorúbb bírálója vagyok, meg voltunk elégedve.

Á színpad kiállítása, főleg díszletekben és bútorokban sok kívánni vaiót hagyott hátra a lefolyt két idényben, — ezt elismerem. De — és ezt a „de„-t okvetlenül el kell saját reputációm érdekében mondanom a finomult ízlésű nyíregyházi közönségnek — nem az én hibámból.

1. Nyíregyháza talán az egyetlen város, melynek saját díszlete egy darab sincs. Más városok színházai minden általános díszlettel el vannak látva, oda az igazgató csak olyan speciális díszleteket visz, amelyeket bizonyos darabok megkövetelnek. Ez módot ad az igazgatónak, hogy több jelmezt és bútort szállíthasson az iiiető nyári állomására.

2. Nyíregyháza talán az egyetlen város, ahol a színigazgató egyetlen butorrakíártól sem kap kölcsönbutorokat. Olyan színigazgató nincs, akinek 20 szalongarnitura lenne a tulajdonában, ezt mindig helybeli cégtől kapják vagy jegyek, vagy más kölcsön díj ellenében. Nyíregyházi elődeim úgy bántak a kölcsönbutorokkal, hogy ott most nem akad kereskedő, ak- szinpadi kölcsönzésre vállalkozi zék.

8. Nyíregyháza talán az egyetlen város, melynek színháza díszletraktárral nem rendelkezik. A színház mögötti deszkabódó még a múlt években mágam'mal hozott kevés díszlet befogadására is szűk volt. Hová rakjam azt a 20-30 ezer korona értékű diszletet, melyet magammal vinni kívánatos volna? Talán az udvarra, sárba és esőben ?

4. Es legfőbb ok, hogy háború van. Szállítás nem létezik. Hiába volna meg bennem a jó szándék, hogy afcár6 waggon felszerelést, díszletet, jelmezt, bútort szállítsak, ha a hadügyminisztérium nem ad, csak egy waggonra szállítási engedélyt, melyet majdnem megtöltenek a tagjaim a ládái, szintén színpadi jelmezekkel telve. Háború van és a szállítási nehézségek nem lennének akkor sem kisebbek, ha Beöthy László menne Nyíregyházára a társulatával.

És most áttértek a többi

kifogásolásra ! Zenekar ? Alig pár hónapja, hogy a katonazenekarok működése ott, ahol katonazene állomásozik, kérdéssé vált és akkor mindnyájunknak abban kellett volna hagyni a működést, mert polgári zenész egyáltalában nincs ! Arról hogy Nyíregyházán nem állomásozik katonazenekar, csak a hadveze- tőség tehet, nem ón, aki 8 polgári zenészt szereztem akkor is amikor Aradon, Debrecenben, Pécsett, Miskolcon zongora kisérte az előadásokat. Mit nem adtak volna ezekben a városokban az ón „hiányos“ zenekaromért ! Az idén már decemberben elkövettem mindent hogy lehetőleg katonazenét, ha pedig lehetetlen, akkor is jó zenekart vigyek Nyíregyházára magammal, bármibe kerül is. Hogy milyen lesz a zenekar, az most sem tőlem függ, mert — háború van !

A heíyáremelóat sem azért kértem, mert Nyíregyházán vagyont gyűjteni szeretnék, hanem mert a város és a magam igényeinek eleget akarnék tenni. A nyári állomáson nem kell keresni az igazgatónak, de ma a súlyos megélhetési viszonyok folytán a tagok igényei (amire még visszatérek) és a színházi üzemi kiadások olyan hatalmasok, hogy még Győrött sem, ahol pl. az 1200 koronás befo- gadókópesógü nézőtérén 25-ször zsúfolt ház nézi végig a Mágnás Miskát, még Győrött sem lehet csak pár ezer koronát megtakarítani, amiből a nyíregyházi 500 koronás befoga- dásu színház három hónapos deficitjét még akkor sem bírja fedezni az igazgató, ha Nyíregyházán is naponként megtelik a színház. Csak arra akartam módot, hogy a színház befogadóképessége a költségeim fedezésére nyújtson kilátást, hogy — ha nem is keresek, sót ha pár ezer koronát ráfizetek is — de nevórezzek el egy tónyes anyagi és erkölcsi eredményű győri óvad után Nyíregyházán, csak azért, mert meg akartam mutatni, hogy ón tudok a háború dacára is jó zenekart szerezni, mint bármelyik kollégámnak ! Mert ezt akartam megmutatni, ehhez kellett volna a közönségre is szégyenletes helyárak némi emelése. Erkölcsi sikert célzott a kérésem, nem anyagit és teljesítése lehetővé tette volna, hogy érdeme szerint megbecsüljem ezt a közönséget, amelyet két háborús idényen át alkalmam volt megismerni, megszeretni, tisztelni és értékelni.

Végül következik a tagjaim munkabórharca, mely ugyan mindig a munkaadó vállalat belügye, de melyre nézve szintén nincs okom titkolózni. A tagjaimnak igazuk volt; a szer-