Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-23 / 25. szám

Junius 23

3 oldal.

alapján és azoknak megfelelően hajtatnak végre. Äz eddig létesített munkálat ellen kifogás nem emelhető és a még hátralevőnek kimutatott munkarész elvégzése nélkül a kitűzött czél nem lenne elérhető.

Méltóságod a közgyűlés határozatának az a részét is kifogásolja és törvénytelennek állítja, amellyel a kölcsön váltó és kötvények aláírásával az igazgató és pénztárnok bízattak meg.

Ezt a kifogást sem vehette a miniszter ur figyelembe, mert a kölcsön az érdekeltségnek a közgyűlésen hezott határozatával nyilvánított akaratán alapul és nem ütközik törvényben, ha a társulat az ebből folyó- lag szükségessé vált képviselettel két alkalmazottját bízza meg.

Nziregyháza, 1917. évi április hó 17-én.

Dr. Ujfalussy Dezső

főispán, miniszteri biztos.

Befejezés.

Bemutattam ezekben minden megjegyzés és észrevétel nélkül a f. szab. tiszai társulat 3—4 évi működését és annak eredményeit. Kitűzött feladatomat ezzel végleg befejezettnek is tekinthetném, ha a XIII. alatti értesitvény nem szolgáltatna okot a következő megjegyzésekre :

Ebben u. i. azt olvasom, hogy a Minister XII. alatti fellebbezésemet azért nem vette figyelembe, mert „szakközegei“ részéről is megállapítást nyert, hogy a folyamatban levő belvizrendezési munkálatok, az altala felülbírált tervek alapján hajtatnak végre. Nohát ilyen köny- nyedén átsiklani a kérdés lényege felett, s ilyen laco- nikus rövidséggel napirendre térni az igazság felett csak annak szabad, aki vagy hatalmi túltengésben szenved, vagy nem tudja, hogy amit ir alá.

Elgondolkoztam afelett, hogy váljon kik lehetnek ezek az ő „szakközegei“ ? Az egymást követett főispán ministeri biztosok vagy a társulati igazgató főmérnök bizonyára nem; hiszen ezek a fővádlottak. Hát ki ? — így találgattam aztán, mig rá nem jöttem arra, hogy ez az általam megtámadott u. n. „belvizrendezési“ ügy a magyar mérnök és építész egyletnek 1917. január 9-én megtartott vizépitó szakosztályi ülése elé lett terjesztve és ugyan akkor abban az ülésben elő is adva. És itt találkozunk a Ministernek „szakközegeivel“ is. Ők azok, akik itt az ügyet előadják és letárgyalják: a Dános Miklós, Lisznyai Damó Tihamér, Kvassy Jenő és Kerekes Józsefek.

Rengeteg nagy tudásu, hatalmas urak ezek mindaddig, mig az ember gyengéjükre nem tapint. Nézzük csak sorban, hogy mit mondanak ezek az urak.

Kerekes József társulati igazgató főmérnök, Hubert Lajosnak azon kérdésére, hogy „történt e gondoskodás arról, hogy a szivattyúzásnál bekövetkezhető üzemzavar esetében, a felső vizek az alsó vidéket el ne árasz- szák s visszatarthatok legyenek“, azt feleli, hogy: »az alsó területek elárasztása ellen védmüvek nem létesültek, mert az érdekeltségek a fokozatos elzárás megoldásának elfogadására nem lehet rávenni'“ Rögtön átnéztem valamennyi véleményező bizottsági és közgyűlési jegyzőkönyvet, de annak nyomát, hogy kerekes igazgató főmérnök bár hol és bármikor is áz érdekeltséget arra kapacitálta volna, hogy a fokozatos elzárással barátkozzék meg, sehol sem találtam; ami pedig a társulati igazgatónak azon kijelentését illeti, hogy „az alsó területek elárasztása ellen védmüvek nem létesültek“, — nohát ez merev ellentétben áll az igazgatónak következő előzetes kijelentéseivel szemben: Hogy a felső vizek a középártérre ne jussanak, az összes felső vizek a XVI. f. csatornán a kanyári határban zsilip és szivaty- tyuval áteresztessenek a Tiszába (1. 1913. tsztb 24. tartott

vél. bizottsági ülés jkönyve). Továbbá ezeket mondja a társulati igazgató főmérnök a vél. bizottság elé terjesztett 1914. évi jelentésében : „felfogásom szerint a foki- vánalom az, hogy az u. n. közép ártérre a magasabb fekvésű vizek rá ne bocsájtassanak és ugyanígy nyilatkozik az 1914. évi március 23-iki közgyűlésen a társ. ministeri biztossá is. Dehát a „főkivánalom,“ és az igazán egyedüli helyes főkivánalom mindég is a vizmeg- osztás volt. Külömben az sem felel meg a valóságnak, hogy az alsó területek elárasztása ellen védmüvek nem létesültek. Hát a Dombrád alatti zsilip és szivattyú mi, és mi volt azon ideiglenes zárgát, amit a XVI. sz. mellékcsatornán alól az igazgató a társulati beltőcsatorná- ba beillesztett? Létesült tehát zárgát, zsilip és szivaty- tyu is, amelyek azonban akkor, amikor rájuk szükség volt, t. i. nagy viz idején, nem feleltek meg a „főkivá- nalmaknak“.

Mivel Dános Miklós „ismertetése“ a szakosztályi közlönyben előadva nem volt, és Kerekes igazgatóval végeztünk nem foglalkozom velük tovább, hanem áttérek a Lisznyay Damó Tihamér felszólalására.

Ez a felszóllalás vemhes is — nem is; fontosnak tartja u. i a fokozatos elzárást oly esetekben amikor a szivattyúk nem működnek, de ezt a megoldást nem tartja helyesnek. Mit nem tart helyesnek? A már többször emlitett zárgátat-é a Szövetemnél a XVI. sz. mellékcsatornán alól, avagy a zárgát rendszerét általában ? Egyik esetben sincs igazsága. Mert hiszen 1-ször is ha ez a XVI. sz. zárgát létesül és a dombrádi szivattyú megfelel hivatásának, úgy e ez esetben a felvidék elárasztásáról szó sem lehet; de nem lehet akkor sem, hogy ha az a szivattyú elégtelen; s miért? egyszerűen azért, mert a fokozatos elzárás elmélete és világszerte tapasztalható alkalmazása megköveteli azt, hogy ily esetben mindenütt ott, ahol az lehetséges, a fő- és mellékcsatornák egy időben zárassanak el. De menjünk tovább és kérdezem t. barátomat, mi történik akkor, ha a dombrádi szivattyúhoz vezető XVI. sz. csatornán alól a főcsatorna el nem töltetik? felelet: Nagy viz esetében és akkor, amikor a dombrádi tiltó zsilipje is zárva van, a szivattyúhoz folyik majd annyi viz, amennyit a j pompa kiemelni képes, a többi pedig le a közép ártérre; a kisviz pedig nyitott zsilip mellett nem a tiltó zsilipjéhez, de nagyobb esésénél fogva a főcsatornán haladna tovább. Nagyon régen túlestünk mi a fokozatos elzárás előnyei és hátrányainak felismerésén; még 1883-ban, mikor a tiszai törvényt és 1884-ben, amikor a vízjogi törvényt előkészítettük, ennek az utóbbi törvénynek 47—48-iki és 57 ik szakaszait ajánlom én fel- szóllaló szives figyelmébe.

Ugyancsak „elvként hirdeti“ Lisznyay D. Tihamér e szakosztályi ülésben, hogy „a viz raktározását eleve ' ki kell zárni, mert nincs értelme a felső területeket elárasztani azért, hogy az alsó területek viz alá ne kerüljenek“. Ezt mondja felszóllaló f. é. január 9-én, amit én u. e. szavakkal kijelentettem a min. biztoshoz intézett X. alatti előterjesztésemben a múlt évben. Csakhogy, bocsánatot kérve, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a fokozatos elzárás és a vizraktározás, két kü- lömböző, sőt egymást teljesen kizáró rendszer vagy eljárás : Ha a főcsatornát csak a XVI. sz. mellékcsatorna alatt töltenénk el — mondjuk egy poiret gáttal — és sehol másutt, úgy a vizet mindenesetre a gát felett raktároznánk; de ha a felső vizeket elzárjuk mindenütt ott ahol kell, úgy megtartja — természetesen ideiglenesen — mindenki a saját maga vizét, de viz raktározásról éppen ezért szó sem lehet.

Végül azt mondja Lisznyay D. Tihamér, hogy a belvíz elvezetés szivattyú által még a legnehezebb körülmények között is megoldható. Hát ebben igaza van; csak az a kérdés, nem vezethetők-é le a vizek az eddigi utón és módon, sikereseknek mondhatók e az eddigi kísérletek és kifizeti e magát ez a mesterséges elvezetés ? S mivel e kérdésekre a választ az előzőkben már megadtam, bezárom soraimat és ismételten kérem az