Szabolcs, 1876 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1876-05-21 / 21. szám
Irodalom. * A „Vasárnapi Újság“ májas 14-diki száma következő tartalommal jelent meg: Mária belga királyné (arczképpel.) — „Corday Charlotte-“bél. Költemény Szász Gerőtől. „Rojti Palkó.“ Elbeszélés Kazár Emiltől. — Gr. Teleki Domokos (arczképpel). — Tomcsányi József (arczképpel.') — Kublai-khán bankjegyei. — Stragoff Mihály utazása Moszkvától Irkuts- kig. Verne legújabb müve (képpel.) A Berzsenyi ünnepély Vasmegyében (képpel.) — A Károlyi-palotában. — Fővárosi tárcza Borostyáni Nándortól. — A hétről. — Irodalom és művészet, stb. rendes rovatok. Ugyancsak a Franklin- Társulat kiadó hivatalában (Budapest, egyem- utcza 4-ik sz.) megrendelhető: A „Képes Néplap“ legolcsóbb hetilap a magyar nép számára, mulattató éB tanulságos tartalommal, s a hazai és külföldi politikát tárgyaló rendes rovattal. Előfizetési ára félévre csak 1 frt. * A „Magyarország és a Nagyvilág“ czimü kedvelt képes hetilap 20-ik szama következő tartalommal jelent meg: | Gr. Teleky Domokos. — Isten háta megett. Beszély a pa- lócz népéletből. (Tóvölgyi Titus.) Folyt. — Király-idyll. Tennysontól. (Csukásai József.) Folyt. — A növények vándorlása. (Mark.) — A fővárosból: Kincses ut. (Porzó.) — Irodalmi levelek. (L F.) — Különfélék. — Sakkfeladvány. — Szórejtvény. — Szerkesztői üzenetek. Rajzok: f Gr. Teleky Domokos. — A kókler halála. — Budakörnyéki svábok májusi ünnepe. Máltai papok. Levelezés. N a g y-K álló, május 16. Örömmel hozom nyilvánosságra, miszerint e város rég letűnt egyik reménye ismét ébredni kezd. Városunknak egykori dalárdája meglehetős jó karban állt, mely azonban végképen feloszlott. Ha valamely jeles temetésre, a városra vagy vidékre meghivattak, szálanként Bzedődtek össze, s gyászénekük, mintegy emlék maradványa a múltból, tűnt fel az ember kebelén. A múltban, ha áltatok hangverseny vagy majális rendeztetett, mily öröm volt hallani, valamint közreműködésük által a Kossuth ünnepe mártius 15-én fáklyászenével, megható beszéddel, stb. stb. most, ez utóbbi ünnepélyt isse- tétbe, lehangolva tartá meg. Nagytiszteletű Görömbey Péter ref. lelkész ur f. hó 13-án egy ivet bocsátott ki, melyben a lelkes polgárokat e nemes czél felépítésére hívja fel, kifejezvén benne, miként az ily nemes törekvés mennyire emeli a nemzet nagyszerűségét. A lelkes buzditó felhívására számosán jelentkeztek, meggyőződve azon öntudatban, hogy az újabban felkarolt dalárda felül fogja haladni múltját. Legyen erő a vezérnek, legyen kitartás a szent zászló alá hűen sorakozó polgároknak; adja isten, hogy feláldozásukat a dicsőség érdeme koszoruzza. Zeneiák József. Magánosháza, 1876. május 18. Tekintetes szerkesztő ur 1 Pár holnapot töltve Nyíregyházán, alkalmam volt megismerkedni úgy a n. é. közönséggel, mint az egész város nevezetességeivel, szorgalmasan látogattam a színházat, s megjelentem olykor olykor a nevezeteseb, nyilvános helyeken is, a hol is mindenütt a polgárság hazafias és vendégszerető barátságukba részesültem; nem mulaszthatom el azonban felemlíteni azon fonákságot, melylyel a a Nyíregyházán megjelenő három hetilap viseltetik egymás iránt; volt szerencsém tapasztalni, hogy a közmondás szerint egy kanál vizbe bele fojtanák egymást, pedig hát nem azért él az ember először, hogy irodalomfaló, másodszor pedig hogy ember húsai táplálkozó legyen, mint a kiéhezett s vérszomjas ordas, hanem azért, hogy a nép felvilágosítására és tanítására, óh pedig de eltér ez utóbbitól a Nyíregyházán megjelenő „Szabolcsi Lapok“ a folyó évi 20-ik számában, midőn kivetkezve mindenből, a mi csak jó és helyes, dákkal, nehány fenékreforditott üres pálinkahordó, s a falon nehány festmény képezé, melynek füstös tartalma a három lovas leventét, Zöld Marczit, Palatinszkit és Becskerekit ábrázolta. Mint ünnepelt személyiség, én ültem az első helyre, s fokozatosan következett a többi, azon hozzátevéssel, hogy az asztal jobboldalát a nők, baloldalát pedig a férfiak foglalták el. Állván pedig a társaság akkorában 13 tagból, melyből levonva a négy női számot, jutott a férfiakra kilencz. Ez azonban nem volt mind hasznavehető, | többnyire a nézőközönség egy részét képezték. Azonban az igazgató és kedves életpárja, Ida kisasszony a primadonna, s még más kettő velem együtt — nem voltunk megvetendő ti- atristák. Midőn az asztalt körülültük, az igazgató öklével reá csapott, s különféle italnemet parancsolva, állván kinek-kinek szabadságában választani pálinka és bor között. A hölgyek kávéztak 1 — Hanem direktor url' — kiállt fel egy félszemü tiátrista, kinek hiányzó szeme még fekete leikével igy nyilatkozik ujdonsági rovatában = jegy alatt: „Szegény „Szabolcs“, no már erre t. szerkesztő ur aztán bátran elmondhatjuk mi is azt, hogy óh te százszorta szegényebb (t. i. lelki szegénységbe szenvedő) „Szabolcsi Lápok“, keserű mar neked az életed is, érzed halálodat, hiszen nem is éltek, csak őszig, mert neki szaladtatok a T i s z á-nak mint az életunt nyulak (Phaedrus: Lepores vitae pertesi), de térjünk a dolog valódi velejére, t. i. arra, hogy a „Lapok“ ez alkalommal, midőn a nevezett pár badar sort kinyögte, mint az ó-korban a hegy az egeret, rettenetes nagy bakott lőtt, különösen pedig szerzője, a valódi értékére szállott alá, annyival is inkább, mivel úgy működött, mint foga- datlan procator, hogy pedig azoknak fizetése mi ? kérdezze meg a „Szabolcsi Lapok“ a nullánál okosabb kondástól, mert szerintem a „Szabolcs“ nem ő hozzá, hanem a „Közlöny“-höz szólt, ő pedig szemtelenül bele kotyogott, mint a záp tojáson ülő kotló. Én tehát, mint becses lapjának rendes előfizetője, ezennel tisztelettel felkérem barátaim nevében is önt, t. szerkesztő ur, hogy ha egy jó darab idő óta már megőrizte lapját, az olvasó közönséget undorító polémiától, őrizze meg ezentúl is ; mert egy némely lap szerkesztő azt gondolja magában, hogy mindegy az, ha szamár orditás van is lapjában, csak tele legyen, pedig csalódik s éppen ezért vagyok bátor ez alkalommal önt felkérni hogy valahogy akorpaközzé ne keveredjen, mert megeszik a — közpéldabeszédben említett állatok. N ekere’zsd, 1876. május 17-én. T. Szerkesztő ur! Kérem becses lapjában alább irt soraimnak helyt adni; annyival is inkább kérem, miután leveléből megértettem, hogy vidéki tudósításokat tőlem mindenkor szívesen fogad, de sajnálatra méltó dolog, hogy vidékünkön a nagy szegénység miatt semmi feljegyzésre méltó nem történik egyébb, mint az adóhaj- tók kíméletlen eljárásai atyánk fiai ellen. Node ezt abba hagyom, miután közönségünk ezekkel nemcsak írásban, hanem természetben is nagyon meg van elégedve, hanem rátérek arra, a mit valóságosan szándékoztam önnek írni, t. i. hogy szegény községünkben daczára annak, hogy a pénzhiány legnagyobb mérvben uralg, mégis több fővárosi és vidéki lap képviselve van, megjegyzendő, hogy ezek között mind a három szabolcsi lap is, de ed- digelé olvasva mind a hármat, nem tudtam megfogni, hogy a két lapba és pedig a „Sz. és H. Közlöny“ és a „Szabolcsi Lapok“-ba mindig van a színészetről valami, mégpedig előbbiben folytonos dicséret, utóbbiban pedig t. i. minden fonákság ostorozójában egy kis léha bírálat; de ez is inkább hordozza szivén (ha van) a thália papnőinek hosszan nyúló uszályait, mint a n. é. közönség érdekét; önnek lapjaiban pedig, ha jól em!ékszem éppen a folyó évi 19-ik szám ujdonsági rovat végén volt egy pár szó a színészetről, — gondolám magamba, mi lehet ennek az oka, hogy a „Szabolcs“ nem szól sem jót, sem rosszat a színészek működéséről, meggyőződést szerzen- dő tehát magamnak, berándultam ismét Nyir- egyházára, amikor terjedelmes szinlapon „Rocambole“ a párizsi csavargó, Jászberényitől volt kihirdetve előadásra, oly jól esett lelkemnek, hogy éppen ezen napon olyan darab került szinre, melyet én némileg regényből ismerek, borzasztó kiváncsi voltam látni, hogy, hogy adják ezt elő színpadon, hanem bizony, daczára annak, hogy rendező Tímár, ki iránt a t. pártoló közönség persze jogosan a legnagyobb részvéttel viseltetik, mindent elkövetett, hogy a darab előadása hatást gyakoroljon a publicumra, de fájdalom [ fáradságát siker ez alkalommal nem koronázta, de ez korántsem róvható fel Tímárnak, mert ő is csak egy ember a maga nemében és nem önthet úgy a darabba, mint a szereplőkbe lelket, hanem annyi igaz, hogy ilyen előadás berekesztést még soha nem láttam; a közönségnek egyrésze feládott, hogy távozik, mert talán vége van; a másik fele, sőt több azt mondd: lehetetlen, hogy vége legyen, egyszóval ujfent leült mindenki rendelt», tése helyére; egyszer csak mintegy 10 perez múlva, kovácslegény korában kiugrott, — harapni is jó volna ám valamit I — Igaz biz a! — monda a megszólitott, s csakhamar el lön határozva, hogy a harap- nivalót egy a korcsmárostól megveendő kenyér s egy jó nagy tál juhturó fogja képezni, mely utóbbi nem létében izidegeink egy tál savanyulcáposztával lesznek lehűtendők. Az ige testté lön, sa következő pillanatban egy ólomnehézségü sületlen kenyér s irgalmatlan drótos-tál avas juh túró terhétől görnyedezett asztalunk. — Ejnye, ejnye, — szólal fel a félszemü teátrista — ezt a kenyeret is jobban kiválaszthattátok volnál — Miért komám? — kérdi a direktor a juh-turótól csaknem fuladozva. — Azért, mert egészen nyers, s kapával kell a fogak közül kivájni. — Hát nem kell rágni, hanem csak nyelni, — mond a direktor — s ez utóbbi annyival is inkább czélszerü, mivel a gyomrot annyira megfekszi, hogy egy hét múlva se gondolunk az evésre. Elégedetlenek voltak a kollegák, de azért kinyúlik a függöny mellől egy kis piszkos gyerek kéz s int a közönségnek, hogy távozhatnak, ekkor hült el mindenki, hogy csakugyan vége, és a legnagyobb elégedetlenséggel távozott el a színházból, s ekkor világosodtam fel én is, hogy miért nem ir a „Szabolcs“ a színészetről sem jót, sem rosszat; mert igy gon- dolkodám magain is, ha melletök fogna, uszályhordozó lenne mint a többi; ha pedig az igazat kimondja, akkor az ügynek árt; tehát csakugyan legczélszerübben cselekszik; s igy nem vádolhatja senki; Hazafiui tisztelettel: „Figyelő.“ T a n ü g y. (P.) Dr. Emericzy Géza, iglói állami tanitóképezdei tanárnak a U-ik országos néptanítói gyűlés alkalmával a tantárgyak részletes felosztásáról tartott előadásakor ígért „Népiskolai tanmenetek“ czimü munkája e napokban hagyta el a sajtót. Ezen mü különösen ajánlható a néptanítók és tanügybarátoknak, mely szerint a tananyagnak tanfolyamokra és egyes leczkékre való felosztása iránt részletesen el lehet igazodni. A „Tanmenetek“ megrendelhetők Szepesin. Iglón a szerzőnél. Egy példány ára 50 krajezár. (P.) A polgári iskola tanítói Budapesten külön országos tanítói egyletet alakítottak s e végre már alapszabályokat alkottak, melynek egyik kétségkívül nevezetes pontja az, hogy a’ polgári iskola tanitóegy- letnek rendes tagja csupán okleveles, de nyilvános iskolánál alkalmazásban levő polgári iskolatanitó lehet. Ezzel kizárták az egyle- tökből, mind az elemi alsó és felső iskolata- nitóit, mind a tanügy igaz barátait. Mintha bizony az alap és elemi nevelésre szükségök sem volna, oly fenhéjázó állást akarnak elfoglalni a tanügy terén. A helyett, hogy az osztálytanítók és középtanodák közt felmerülő válaszfalakat igyekeztek volna a kor követelményei szerint lerombolni, még ők is a polgári elem tanítói aristocratikus állással külön kasztot akarnak képezni. A tanitóké- pezde tanárai sokkal okosaiban és ildomosabban cselekedtek, ők megmaradtak az egyetemes néptanítói egylet rendes tagjai az országos gyűlés alkalmával, mint szakosztály külön értekezést tart, de a néptanítókkal együttesen vállvetve igyekeznek működni a népnevelés magasztos terén. — Szathmáry Endre intézettulajdonos Nagy- Kállóban, egy nevelőnői állomásra hirdet pályázatot, mely állomást mi hamarabb betölteni .kívánna. Hát Nagy-Kálló annyira szűkölködik tanférfiakban, hogy olyan Szathmáry-féle emberekre bízza a kisded- és nőnevelést ? egy oly emberre, a ki Nyíregyházán nem kell, a ki hanyagsága, kétes erkölcsű magaviseleté miatt hivatalától eltávolíttatott ? valóban difficile est satyram non seribere! A nyíregyházi összes iskolák növendékeinek „MajálisM mulatsága az elmúlt héten a borús hűvös és esős idő miatt meg nem tartathatott, de kedvező, idő esetén f. hó 22 vagy 23-kán a Sóstón bizonyosan 'íneg fog tartatni. CSARNOK. A divat szélsőségei. — Ill-dik közlemény.— A haj a legszebb disz volt örök időktől fogva, de mindig is a legnagyobb torzításnak volt alávetve. A középkorban egyszer olyan divat volt, hogy a hajat a homlok és halánték körül le- bor.otválták. Természetesen, ezzel egyetemben a kalapok is változtak. A női kalapokat egy Ízben csak nagyitó üvegeken lehetett látni, másszor oly széles karimáju volt, hogy a nők csak oldalt mehettek be az ajtón. Egyszer meg a kalapok t.ét láb magas szarvhoz hasonlítottak, melyről földig érő fáaz estebédből már itt-ott lehete látni egy harapást. Valóságos élvezet volt nézni, mint kapkodta ki egyik a másik szájából az utolsó falatot. Én nem sokat törődtem vele ; tudtam, hogy e lukullusi vacsora az én tiszteletemre rendeztetett, de nem tudom mi okozta: áz-e, hogy színész lettem, Vagy a túró roppant avassága, csak hogy egy harapást se instáltam belőle, s a helyett inkább Ida kisasszonynak vallottam ki, hogy ő az egyedüli, kiért szivem meg fog pattani, ha éppen úgy nem duellál- nak benne a gondolatok én irányomba, mint én bennem ő irányába. Nem tudom, igazat mondott- e feleletül vagy nem, csakhogy olyan formát mondott, hogy igenis, ő éppen úgy érez én irányomban, mint én ő kányában. Erre aztán megegyeztünk. A férfiak e szerelemvallásról mit se tudtak, ők elvoltak foglalva! Végre a hölgyek is eltávoztak, s mi e fölötti örömünkben, üvegeinket illetőleg „repetát“ kiáltottunk a korcsmárosnak. Ityol lógott alá. És a fejdis-z leginkább a szarvhoz hasonlított, s a hölgyek épen e miatt nem járhattak a templomba. Egy régi krónika meg jegyzi hogy a hölgyek azért kerülték a tem* plomot, mert féltek, hogy az ajtóban szarvaikat letörik. A férfi süvegek is a lehető legbolondabbak voltak. Akkoriban a csörgő-sapka is divatban volt, sőt szokszor a csörgő-sapkákra szamárfüleket is alkalmaztak. Minthogy a fülekről és szarvakról van szó, megemlítjük, hogy honnan erednek az úgynevezett „házassági szarvak“ me lyeket a jámbor férjek fejeiken viselnek. Andronikus császár fölötte galaut férfiú volt, és a szépeket rendkivül szerette. Kárpótlásul a férjet aztán nagy kiterjedésű vadász joggal ajándékozta meg; a boldog férjnek, k^ e jogot nejének köszönheté — kapuja vagy ajtaja fölé hatalmas szarvasszarvakat szögeztek. Tehát le e szarvakkal — nyíregyházai uj házasok — az ajtó fölül, ha van. A csörgősapka divatban — jelenleg é v a d-ban — a csőrös-czipők szerepeltek.— E czipők roppant felhajtott orral birtak, s felhajlott hegye, vagy csőre gyapjúval, vagy kóczczal volt kitömve. A fejedelmek koronával fejükön — rőfnyi hosszú csőrrel ellátott czi- pőben jelentek meg. Ezen divat után aztán a medvetalp czipők divatoztak. Ez volt a legrutabb. Elől vágása volt mintegy tehén-szájnak, s nyilásba holmi virágokat dugtak. De hát hiába, akkor is úgy volt, mint ma. Minél eszelősebb valami, annál inkább kapósabb. Ez idő tájt Lipcsében egy hires pap azt prédikálta, hogy a világon sokkal több a bolond, mint az ember. Azonban nemzetünk tiszteletére meg kell említeni, hogy a középkor e bolond divatai hazánkban sohasem nyertek oly általános elterjedést, mint más országokban, s akkor is csak nemzeti mezünk szerint módosítva fordultak elő, bár sajnos, hogy a jelenkorban hazánk lemondott minden önállóságáról, a d i v a t terén. — De menjünk tovább. Az abroncs-szoknya igen régi tanálmány, tehát a krinolin már csak plágium. Az első abroncs szoknya Spanyolországból származik, a többi párisi szülemény. Milyen volt az abroncs-szoknya ? mindenki tudja, csak azt mondjuk még mellé, hogy ehez a párnákkal való kitömés is járult. A XVI. században csi| őjüket nemcsak a nők, de a férfiak is kitömték. A gonosz világ azt beszélte, hogy Valois Margit királyné azért viselt párnát csípőin, mert abban zsebek voltak, és minden zsebben egy doboz, meggyilkolt imádóiegyikének szivével, s onnan jött, hogy a királyné napról- napra vastagabb lett, s kénytelen volt mindig bővebb ruhát viselni A régibb irók átalában úgy vélekednek, hogy ez az abroncsszoknya; a feslett kor bűneinek eltakarására szolgált. Jött aztán utánna az u s z á 1 y. A hajado- nak mit sem törődtek vele, ha a pap a templomban a pávafarkak ellen beszélt, hogy „ez az apró ördögök tánezterme, és hogy ha az isten szükségesnek találta volna, hogy az asszonyoknak farkuk legyen, hát akkor pávafarkkal teremtette volna. Hajdanában az ördög nagy szerepet játszhatott az uszályokkal. Egyébiránt most sem az angyalok játéktárgya az 1 Jött aztán a hamis haj-viselés, és a paróka. (Ez ma sem ment ki a divatból.) Kezdetben a mit most gyűlölnek, a hajban a veres szint kedvelték. Ez volt az arany haj. Iíi-é volt, vagy ki hordta az első parókát, az állítások többfélék. De Varan pompás parókája egy felakasztott gonosztevő hajából készült, melyet a hóhértól vásárolt meg. A papok sokáig az éllen is prédikáltak, bár később aztán a papság'is hordta, csupán a puritánusok és a pietisták nem viseltek sor ha parókát. A tulajdonkénem paróka-korszak XIV.. Lajos alatt kezdődött és terjedt szét egész az őrülésig. Ugyan ez időben szerepelt a nagy kari- májú, konya-kalap és a konya-csizma, azouban e csizma viselés csak. rósz időben az utczán engedtetett meg, hölgy társaságban a czipő és harisnya járta. Ida, a kedves gyermek, kit én igazán szólva, nemcsak tréfából szerettem, még egyszer visszafordult az ajtóból, s rózsás ujjaival megfenyegetve, vigyázásra intett. Minthogy érzéseink már úgyis egyek voltak, én is inteni akartam valamire, hogy né igen kacsintgasson többé a félszemü súgóra, de midőn ezt tenném, a direktorné is megfordul, férjét dorgálandó roppant ivásáért. A szó torkomon akadt; de nem is csoda 1 Soha életemben csúnyább asszonyembert nem láttam, s állításom bizonylatául csak azt hozom fel, hogy midőn „Peleskei nótáriusban“ Géczi Dorka kisasszonyt játszá, ki kelle magát pu- derozni és festeni, hogy még se legyen any- nyira borzasztó.. Eddig még csak oldalról láttam, s csak annyit jegyezhettem meg, hogy orra az égnek emelkedik, meg hogy egy kicsit biczczeg, egy kicsit kancsit, meg hogy egy kicsit maradha- tós vénecske, de most, midőn arczának teljes ornátusában fordult felém: brrr! í (Folyt köv.)
