Szabolcs, 1876 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1876-05-21 / 21. szám
Nyíregyháza, május 21. 21. szám. V. évfolyam. 1876.-ö—&. EiőflzeiéMi áruk : Vgtoxtvr* *••••••• *frt* Fél «vro - Noffy®“ évr« rj Saerlcesztíír Írod» é* kiadói hivatal,—- tiová a lap ügy szellenii mint anyagi réaxót tárgyaao küldemények, úgy Hzinte a hirdetések a minden felszólamlások intczendök: Eoreskerti utcza 694-dik számú Róth-föle báz. i i Bénnetttetlen levelek csak Ismert kezek- * | töl fogadtatnak el. i* t* kéziratok nem adatnak vissza. íá t ~ ____j SZ ABOLCS Vegyes tartalmi! hetilap. Megjelenik minden vasárnapon. (Egyes szám ára 10 kr.)-aHirdetési dijak .* Minden 4 hasábos petit-sor ogvscerl hirdetésnél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszOrl beiktatása, kedvezőbb fültétolok alatt esz- kOaölhetö. Minden egyes beiktatás után kincstár* illeték 30 kr. A nyílt-térben minden négy hasábos garmond-sor dija 90 ke. 11 % Hirdetések felvétetnek ifj. C z u k o r Márton fiiszerkereskedésében, a nagy ezukrászda épületben. Az előfizetők, a hirdetések megszabásánál, 20%-nyi kedvezményben részesülnek.-9♦ A munkások érdekében. A munkásosztály hazánkban sok ideig képviselte a kasztrendszert, s még jelenleg a felvilágosodásnak XIX-ik századában is akadnak oly balgák, kik kicsinyéivé mondják ki e szót: mesterember. Pedig ellenkezőleg a tiszteletnek egy nemével kellene viseltetnünk azon osztály iránt, melynek érdemei úgy a múltban, mint a jelenben vannak. A szabadság harczaiban a munkásosztály képviselte a többséget, ott har- czolt, ott küzdött a vértanuk soraiban, s midőn lehullott a függöny, visszatértek újra tűzhelyeikhez, folytatva az ipar művelését. És ez érdem. Tapasztaltuk azt mindig és tapasztaljuk jelenleg is, hogy a mai kereskedői szellemű világban az ipar emelőgépe az országok jóvoltának. A mely államban az ipar pang, ott a szegénység a jelszó, a nyomor a —- mindennapi kenyér. Munka nélkül nincs előmenetel, nincs emelkedés. Ellenkezőleg, hol az iparosok vannak túlsúlyban, ott van Éldorádó, ott van a boldogság, megelégedés és gazdagság. Példa reá Amerika. Az Egyesült-Államok csak azóta vívta ki a minden tekintetben megillető „boldog állam“ elnevezését, mióta kimondatta határozatiig, hogy: tisztelet a munkás- osztálynak. Ott a munka nem szégyen, ellenkezőleg — dicsőség. Seholsem láthatjuk oly magasztos világításban a munka nagyságát, mint épen Amerikában, hol a semmittevés egy a halállal, mig az élelmét munkával kereső egyén biztositva van a nélkülözésektől. Mert a hol elismerik a munka érdemét, ott meg is tudják azt jutalmazni. És nálunk ? Hiába volna minden leplezgetés, nem lehetne eltagadnunk, hogy talán sehol sincsen oly kis mértékben elismerve az ipar fensége, mint nálunk. A külföldön képviselőket, hivatalnokokat ad a munkásosztály, s mindez természetszerűleg, mig nálunk ha akad is egy-kettő, kit a véletlen felemel — guny- tárgyává lesz. Lenézik sokan — tisztelet a kivételeknek — azon osztályt, mely épít, keres, munkálkodik számukra. A természet, jog, igazság törvényei szerint pedig tisztelettel tartozunk azoknak, kiktől csak jót nyerünk. Nem lehet itt eltagadnunk azt sem, hogy az országgyűlés tett már lépéseket az ipar emelésére, de bár a szó messze hangzott, kevés viszhangra talált, pedig az élet, a mindennapi tapasztalás, a munka mellett bizonyít. Ismerjük el azt, a mit megtagadni nem lehet, nem szabad; az ipar fenségét ; ne szégyeneljük kezünket nynjtani azoknak, kik ezt munkával és szorgalommal kiérdemelték; mondjuk ki az Egyesült Államok példájára: tisztelet a munkásosztálynak. Ez által megadjuk az iparnak az első lendületet, magunk számára pedig biztosítjuk a jelen és utókor — elismerését! Pataky Árpád. fölsegélésére szükségessé vált költekezések iránti póthitelben 1875 évre 475,910 frt 9 kr. 1876 ra pedig 519 ezer 826 forint 52 kr. kéretik. — A deleyatiók elé terjesztendő közös költségvetési előirányzat főbb tételei a következők : Szükséglet. 1. Külügyminisztérium: rendes 4 millió 299,180 frt. rendkívüli 38,800 frt. összesen 4.337,980 frt. 2. Hadügyminisztérium: rendes (szárazföldi áfe tengeri hadsereg) 99 millió 997,963 frt., rendkívüli 13 millió 607,711 frt; összesen 113 millió 605,674 frt. 3. Közös pénzügyminisztérium: rendes, 1854,564 frt., rendkívüli, 1050 frt; összesen 1.855,614 frt. 4. Számvevőszék: rendes, 129,670 frt. Az összes szükséglet tesz: rendes, 106 millió 281,377 frtot, rendkívüli 13.647,561 ftot; Összesen 119.928,938 frt. Ebből levonva a fedezetet, mely tesz 5.679,730 frtot, marad netto szükséglet, rendes, 100.601,647 frt., rendkiv. 13.647,561 frt., összesen 114.249,208 frt. Vámjövedelem előirányoztatik a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országokat illetőleg 17,847,000 frt. A magyar korona országaira 2,602,000 frt.', összesen 20,449,000 frt. Levonva a kezelési költségátalányt, a biodalom mindkét felében 1,850,000 frt összeggel marad fölösleg 18,589,000 frt. Ebből levonva az osztrák birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok fogyasztási adó restutióját 6.500,000 frtnyi ösz- szegben és a magyar korona tartományaiét 1,000,000 írtai; összesen 7.500.000 frtot; marad tiszta vámjövedelmi fölösleg: 11.099,000 frt. Ezen összeget levonva a szükségletből, marad az összes szükséglet: rendes 89.502,647 frt., rendkívüli 13.647,561., öszesen 103.150,280 forint. Ebből a magyar kincstár terhére eső 2% tesz: rendes 1.790,052.94 frt; rendkiv. 272.951.aa frt., összesen 2.063,004.16 frtot. Az igy megmaradt összegből, mely tesz: 87.712,594 06 frtot, rendkivüli 13.374,609 78 frtot, összesen 101 millió 87,203.84 frtot, tesz az osztrákok 70%*ka rendes 61.398,815 g4 ftot, rendkiv. 9.362,226.86 frt., összesen 70.761,042.69 frtot; a Magyarországra eső 30o/° pedig tesz rendes 26 313,798.aa frt, rendkívüli 4.012,382 93 frt, összesen 30.326,161 frtot. Fedezet: 1. Külügyminisztérium 1.157,500 frt. 2. Hadügyminisztérium 4 518,475 „ 3. Közös pénzügyminisztérium 2,995 „ 4. Számvevőszék 800 „ összesen: 5.670,730 frt. A bosnyák és berczegovinai menekültek TARCZA. = A vetéseket pusztító férgek érzékeny károkat okoznak az ország különböző részeiben. Baranyamegyében a buzavetéseket egy eddig még soha nem látott féreg pusztítja; Zala-Apátioól példányokat is küldtek a vetélek e félelmes ellenségéből, úgy szintén mutatványul a féreg által megrongált növényeket és gyökereket is. Ezek illetékes szakférfiak rendelkezésére bocsáttattak, hogy lehetőleg felvilágosítást nyerjen a gazdaközönség ez uj ellenségéről s kiirtásának módjáról; a tudósitó soraiból közöljük a következőket: „Mi ugyanazon szerencsétlen helyzetben vagyunk, mint ama pestmegyeiek, ugyanazon kártékony férgek pusztítják Vetéseinket. A zalavári apátságnak zalavölgyi gazdaságaiban e férgek tömérdek kárt tettek a rozsokban, de csupán azokban, melyek búza után következtek. Már őszkor kezdték meg a pusztítást, mely alkalommal a kiveszett területet mély eke barázdával jól elkülönittettem, és egy időre a férgek terjedése meg is akadt, de utóbb mégis tovább hatoltak és daczára a kemény téli hidegnek és a nagy mennyiségű hó nyomásának, tavaszra még inkább elszaporodtak és folytatták pusztításukat. Az ily kiveszett helyekbe, amennyire lehetett, kapás növényt ültettem, de vetettam zabot is (mely eddig még tartja magát), továbbá árpát és tavaszi rozsot. A legelsőbben vetett tavaszi rozsot, melyet kis foltokra csak fölül vettettem és be- boronáltam, és a nagyobb darabokon is, bol túró ekével forgattam, részben ismét megtámadták ugyan, de mégis kisebb mértékben ; azonban a tábla másik felét, mely elébb is .teljesen kiveszett s ekével mélyen iel volt szántva, és igy újból bevetve, s mely igen szépen kikelt, tökéletesen megették. Egy másik táblát árpával vettettem be, ez is szépen kikelt, s midőn már a földet is elárnyékolta, elkezdték a férgek a pusztítást, és felét már tönkretették. Most — nem tudom, minek tulajdonítsam — nehány nap óta alább hagyták a pusztítást. E férgek jelenleg is még olyanok, mint őszkor és kora tavaszszal voltak, azon különbséggel, hogy most kétszer akkorák. Négyféle ilyen féreg van; soklábu fekete és sárga, de ezek nem oly veszedelmesek és nem is oly számosak: hanem a szürke, fekete pötyös és ugyanilyen egészen fekete hatlábuak, görbe ollóval vagy szarvval ellátva, — ezek viszik végbe a nagy pusztítást, belefuródnak a gyökerekbe, megrágják és igy a földre fektetik, aztán a növény hajtását behúzzák magukhoz s úgy fölemésztik, hogy az egész növénynek nyoma sem marad. A szakférfiak és gazdasági egyletek jól tennék, ha ezen kártékony férgeket figyel mökre méltatnék s kiirtásukra kísérleteket téve, ezek eredményét hírlapok utján a gazdaközönségnek tudomására juttatnák.* Szinészségem kezdete, folytatása és vége. — Dióhéjba szorított elbeszélés. — Irta: Angyal Gyula. (Folytatás.) Megörültem. — Hát énekelni tudunk-e? — kérdi aztán. —> Meghiszem azt, hogy tudunk — feleltem neki, hetykén felkapva a szavak végét. — Ha tetszik, rá is kezdek egyet. — Halljuk! Halljuk 1 — .kiáltják valamennyien, kik ez idő alatt már lehajigálták magukról a pitykés dolmányokat, s mind kö- rülem seregiének. Erre láttam, hogy ezek csakugyan szép éneket óhajtanak hallgatni, elköhintve magamat egypárszor, torokszakadtából rákezdém A házi ipar fejlesztése érdekében. A következő felhívást vettük: Magyar- ország minden rendű és rangú honfiaihoz és honleányaihoz. „Segíts magadon s az isten is megsegít.“ E régi és nagyon is igaznak bizonyult mondattal kezdjük felhívásunkat, melyet mindazokhoz intézünk, kiknek hazánk ipari fejlődése, népünk művelődése, az általános közva- gyonosodás s igy a haza egykori felvirágzása szivén fekszik. Nehéz időket élünk- — Elemi csapások, az európai pénzváls&gból leszármazó zilált pénzügyi helyzet, a legnagyobb közgazdasági kérdések megoldása érdiekében állandóan tartó küzdelem, társadalmunkban már-már megrendítették a hitet, a kétséget ébresztenek és táplálnak az iránt, ha vájjon viradhat-e még reánk egy jobb jövő. Ily körülmények között, s midőn a hazafias áldozatkészség mibdén "oldaltól igénybe van téve, némi bátorság kell. hozzá, a társadalomhoz fordulni s ezt újabb adakozásig felhívni.'. Azonban bízunk az annyiszor bebizonyult hazaszeretetben, bizunk a helyzet általános felismerőiében, bizunk a józan felfogásban, és azon meggyőződésnek meggyökeredzésébon, mely szerint, ha magunk nem segítünk magunkon, ha a vasszorgalom és a munkaszeretet népünknél gyökeret nem ver, akkor képtelenek leszünk a müveit nemzetek mellé sorakozni, akkor anyBgi sülyedésünk természetszerűleg be* állván, állami önállóságunk semmivé leend. É szempont lebegett az ipari oktatást terjesztő egyesület előtt megalakulása első per- czétől óta, e szempontot tartja maga is maga előtt czéljai elérhetése végett. Ám de ahhoz, hogy & czélt elérhessük, hogy a házi ipart és ipari oktatást minél szélesebb körben terjeszthessük és fejleszthessük, a jóakaraton és feláldozó munkán kivül még anyagi erőre is van szükség. Ily erőnek gyűjtése czéloztatik azon sorsjáték által, melyre engedélyt a magyar királyi kormány adott, melyben az első résztvevő ő Felsége legkegyelmesebb urunk és királyunk, ki a kérdéses sorsjátékhoz az első . nyereményt legkegyelmesebben ajándékozni méltóztatott. A tervbe vett sorsjáték hatvan ezer — ötven krajezáros sorsjegyből áll, melyek május 16-án küldettek szét. Huszonkét főnyeremény és kétezer melléknyeremény az, melyet egyesületünknek ki kell állítani. Ezeknek kiállithatására hívjuk fel segítségül az egész társadalmat, midőn hazafiul tisztelettel kérjük a hazafiul és honleányi kötelesség szent nevére, és a legszebb ügy érdekében : Kegyeskedjenek tetszés szerinti tárgyakat, vagy ezek előállítására szánt összegeket, legyenek azok bár mily csekélyek, e sorsjátékra áldozni. Nem létezik és nem létezhet egy nemzet életében fontosabb kérdés, mint a közmivelő- dés és közvagyonosodás kérdése, és egyesületünk e kérdésnek czélszerü s üdvös megoldását tűzte ki czéljául, miért is méltán remélheti kérésének meghallgatását. Kérjük a küldeményeket, legyenek azok tárgyak vagy pénzek, mielőbb Pozsonyba alulírottnak czimezve küldeni, mit a nyilvános nyugtázás fog azonnal követni. Hazafiul tisztelettel maradván, az ipari oktatást terjesztő egyesület nevében: Pozsony, május havában. Nagy-Bákói Ba- kovszky István, cs. k. kamarás, mint elnök. — Igen, igen Illatfy ur, — zudult rám a sereg, — daloljon valami szépet. — No hát jó, de aztán csendesség legyen. Az is lett. Az igazgató intett kezével, s a röhögő had rögtön elcsendesült, mire aztán elénekeltem nekik „Szekeres Andrást.“ Ez volt ám a dali De most nem is ne-, vetett senki, sőt valamennyien felkiáltó jelekké változva, csodálkoztak, hogy lakozha- tik földi hüvelyemben ily világraszóló égi hang ? Különben én is igyekeztem kitenni magamért, s úgy tetszett, mintha ily szépen dalolni még magamat se hallottam volna soha. Szegény Ida . kisasszony 1 majd agyontapsolta magát örömében. Aztán a daliásnak is vége lett; azonban én már hiába szabadkoztam, hogy tán még se leszek én szinész, tán csak bejuthatok még a kollégiumba (ha a fa árát lefizetném sat. sat.), mindhiába! úgy az egész társaság, mint Ida kisasszony annyira kabátomba fogódzott, hogy nyakamban már-már csak a gallér maradt, szárnyai hangos recsegéssel adák tudtomra, hogy a sziuész-szeretet következményeitől semmi sem állandó a világon. — De uraim és dámáim, — mondám, — ha már engem oly igen szeretnek is, kérem, ne szeressék annyira egyetlen kabátomat. A szép szó nem használt, s a mitől tartottam bekövetkezett. — De uraim! — kiáltám mérgesen,látva kabátom rongyolt helyzetét, — megbolondultak önök, vagy — mi ? .. . — Áldomásra! Áldomásra! — kiált felelet helyett a lelkesült sereg, s majdnem agyonnyomva egymást, gurultunk az állásból kifelé. De nem mentünk nagyon messzire. Alig tettünk néhány lépést a kaputól, midőn az igazgató által a korcsma ajtaja hirtelen feltá- ratott, s az épen ott ülő és libatöméssel foglalkozó korcsmárosnét libástul és kukoriczás- tul együtt fellökve, lépdeltük át annak küszöbét. Ez volt az étterem. Belső világosságát egy léczböl összetákolt ketrecz, egy arasznyi széles, de azért meglehetős hosszú asztal — kö- rülgarnirozva fóldbevert lábakon nyugvó gerenaz ismeretes éneket, hogy: „Ne szállj perbe én velem 1“ — Hisz ez ének! — kiált fel az igazgató nevetve, mit az egész társaság követett. — Hát ilyes nem fordul itt elő ? — kérdém. — Nem ám, hol az ördögbe, hisz’ nem játszunk mi templomosdit I —- Nem-e — kiélték haraggal, — hát • „Hunyadi Lászlódban nincs templom? — Igen, igen barátom, csakhogy az nem nekünk való csemege — erősité a környezet. Kezdtem ismét haragudni. Ida kisasszony pedig, nem tudom mi ok- . ból, csakhogy egyre rángatta hol egyiknek, i hol másiknak a kabátját, hogy valahogy ne i próbáljanak vélem gorombáskodni, mert ha ott találom őket hagyni, akkor ő is velem jön. Pedig nem tudom, hova jött volna ve- [ lem 1... tán a — kollégiumba ? — Tehát ne énekeljen kedves barátom. — szól a direktor szelíden, de daloljon i valamit. — Az már másl — mondám. — Hát i)mért mondták, hogy énekeljek valamit.
