Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-10-31 / 44. szám
mernek s a német faji uralomnak háromszáz évi lét után, ellene mernek küzdeni. A magyar nép Borsa, mely a kultúrára csak oly alkalmas, mint a német nép, hasonló a mi nemzetünkéhez. Ellenfelei ráfogják hogy beteg; hogy a kultúrára alkalmatlan; s miután két szorító csavar, a német és szláv elem közé van szorítva, ugyancsak vigyáznia kell saját létele s érdeke felett, hogy fenállhasson. A szláv nép száma, a német nép kultúrája nevében követeli felette az uralmat. En mindig csudálkoztam, sőt kimondom boszankodtam azon, hogy az osztrák németség teljes hegemóniát, sőt egy magát szabadelvűnek valló párt teljes felolvasztási hatalmat követel magának, nemcsak a magyarok, hanem a szlávok felett is; holott ha két körülmény nincs, t. i. a nagy német nép nem áll mögötte kultúrájával s a lefolyt időkben a kormányok által mesterséges utón s módon nem emeltetik, a magyar néppel meg nem állja a versenyt. A magyar népet helyzetének minden körülményei önmivelődésre hívják fel. A népek életében, az oroszlánrész többé nem a nyers erő, hanem a művelődés részére eBik osztályrészül. Ha a korszellem ezen intő szavát megértik és követik a magyarok, a két vetélkedő fél között, hosszú életet élhetnek. A magyar nép erős, a veszélyben ereje 3 bátorsága oroszláni. Ugyanazért, mivel oroszlán természettel bir, szeret aludni, még ha ébren van is, szereti szemeit behunyva tartani. Ha a mai napról gondoskodott, erejében, bátorságában s földje termékenységében bizva, a szélsőségig gondatlan és könnyelmű. Kik az oroszlán természetét ösmerik, tudják, hogy ezen bátor állat néha bizonytalan veszély idején, mig a veszélylyel szemben nem áll, mint gyáva nyúl remeg. Ezen állapot akkor szokott bekövetkezni, ha valamely es- meretlen vész elől futnak az erdő vagy puszta felvert vadjai, mely páni félelem az oroszlánt is meglepi. Ilyen „vad futást" rendeztek a politikai magisterek a legközelebbi időben, a vérmes, gyakran túláradó, de nem veszélyes és köny nyen vezethető magyar természet megpuhitá- sára. A vidékeken nagyon sok egyén nyilatkozataiból hallottam az önbizalom hiányára mutató kifejezéseket; s hallottam kételkedni őket saját lételökben. Én nem egyveledem politikába, hanem csak társadalmi szempontból tekintem az ügyeket, s mondom ki bírálatomat s ezen állapot kárhozatos voltát. Ki fogja már az elaludni készülő közszellem bizodalmát életre költeni ? Mindenesetre a magiszter urak ügyetlen dajkáknak bizonyultak. A mely dajka, életrevaló s bátor embereket akar nevelni, nem árul el nagy bölcsességet, ha rémmesékkel gyermekét elbátortalanítja. Az uj kormánynak mindenesetre lesz elég gondja és dolga, mig a lesülyedt közszellemet felemeli. Az erős kormány, baráttal, ellenséggel szemben, életfeltétel. Tagadhatatlan, hogy a német kultúra nagy s hatása nyommasztó; hanem azért az gyermeki fogalom, hogy én azért, mert valaki testesebb s gúnyája czifrább, mint az enyém, életemet neki alárendeljem, holott nekem is jogom van az élethez. (Folyt., köv.) Komárom, okt. 26. 1875. Az éjjel és ma egész nap igen zivataros idő volt; felváltva, hol eső, hol hó esett. lejjel sok házakat és kerítéseket megrongált a zivatar. Hetivásár mondhatni nem is S az élettelenül heverő ágya mellett egész éj jel virasztott. Reggel fele járt már az idő, midőn a nem nagyon közel fekvő városból a doktor megérkezett. Az ájulást életveszélyesnek mondta ki, s két-három órát adott életének, jelezvén egyszersmind azt is, hogy halála előtt még magához fog térni. Mindamellett minden szükségest megtett arra nézve, hogy életét megtarthassa. Az érvágás és folytonos dörzsölés következtében kezdett a beteg magához térni. Tagjait ugyan nem bírta, de eszmélete s érzékei rendben voltak. Tekintete először is Elemérre esett, ki a legnagyobb gonddal és önfeláldozással ápolta öt. Volt e tekintetben valami mély keserűséggel vegyült hála érzelem kifejezve. Mintha mondta volna: Megint csak ők 1 ismét csak ők mindenütt azzal az áldott szelíd jósággal, mindenütt csak ők, ott, hol közel állok már a nyugalmas halálhoz, hogy vissza hozzanak az életre, e sivár, unott, gyűlölt életre. íme „kenyéráréi hajitnak azok, kiket én „kővel“ dobáltam, csakhogy e „kenyér“ rám nézve kétszeresen kemény és nehéz „kővé“ válik. A szenvedő Pukovics mindenkit kiküldött a szobából Eleméren kívül, ő vele akart maradni egyedül. — Sohasem éreztem még ily különösen magamat, — szólt, — oh ha végre a csöndes halálnak előjele volna ez, ámbár nem hiszem, még nem bűnhődtem eleget bűneimért, de ha mégis úgy volna : Ígérje meg nekem, hogy tel- jesitendi végakaratomat. Elemér nem biztatta őt többé az élettel, mint ilyenkor rendesen szokás az 1 Tudván, volt, mert mindössze alig lehetett öt-hat idegen szekeret látni a piaczon. A Duna folyvást áradt, a sok esőzés miatt a földmivelők nem szánthatnak, nem vethetnek, s e korai hótól megrémült a nép, mert a fának ö'e 14—18 frt o. é.; káposzta most drága, 6—7 forintért kél száza. Disznó-zsir fontja 70 kr. húsa pedig 34 kr., marhahús 26 kr. Jelenleg itt Komáromban semmi mulatság nincs; pénz szűk, rabló, tolvaj pedig van elég 1 Kereskedő és mesterember üzlete pang, a kis gazdák a zsidók markában nyögnek. — A kamatláb a zsidóknál olterumtantum. Én ismerek nem egy vidéket, hol a zsidó lakosság tetemes számban él a falukon és városokon, hol nem egy paraszt gazda és mesterember van, ki egész birtokából semmit sem nevezhet többé sajátjának; az ágytól egész a piszkafáig minden ingóság a zsidóé; a szarvasmarha, mely istálóban áll — a zsidóé; és a gazda minden darabtól naponkénti haszonbért fizet, mezőn és csűrben minden gabona a zsidóé és a földmivelőnek vetőmagját, takarmányát mérőszámra kell megváltani. r. 1. Nyirfalombok. xxm. — Halottak ünnepén. — Az embersziv tenger ... egyik telestele örvényekkel, zátonyokkal, undok szörnyetegekkel, mig a másikban drága gyöngyök rejlenek, drágábbak, nemesebbbek kelet legtiszább vizű gyöngyeinél. E gyöngyök egyike a kegyelet szent érzelme, mely felderíti és megaranyozza a megvénhedett szülék borulatos életalkonyát, fáklyát gyulaszt a múltak homályos ködében s az emlékezet üde virágait ülteti a rideg sir- halmok fölé, melyek alatt egy-egy kedves lény hamvai szenderegnek. A kegyelet szent érzelme gyűjtött össze titeket ti nemes lelkek! kik ide zarándokoltatok az est néma csöndében a porhadás békés hazájába, hogy itt könyeitekkel áldozzatok az elhunytak emlékének, hogy megsirassátok igaz és őszinte siralommal azt a hűséges jó férjet, ki oly hü volt életében, és oly hűtlen midőn elhunyt, hiszen özvegységre, árvaságra hagyta szeretteit, özvegység, árvaság könyáztatott kenyerére 1. . azt a gyöngéd áldott nőt, kihez hasonlót nem szült többé a föld, kinél igazabb nem szállhat az égbe... azt a jóságos és bölcs édesapát, édesanyát, kik midőn gyermekeikben és gyermekeikért éltek, egyszersmind a közbecsülte- tés pálmalombját is kiérdemelték, kivívták közhasznúságukkal... azokat a kedves gyermekeket,— egy kisded csecsemőt, egy szépre- ményü növendéket, egy viruló ifjút, egy tündérbájos hajadont, kik ölelő karjaitokból, dobogószivetekről véletlenül, váratlanul az idő és térfeletti haza örök tavaszába emelkedtek... azt a feledhetlen testvért, szerető rokont, példás hüségü barátot, kiknek távozása oly nagy, oly fájdalmas űrt hagyott fájó szivetekben ... oh legyetek áldva mindnyájan a kegyeletért, melyet elhunytaitok iránt tanusittok ez órában, e szomorú hazájában a múlandóságnak, — hiszen e kegyelet megdönthetlenül tanúskodik arról, hogy valami magasabb, valami isteni lény hevíti még ma is az emberi kebleket, el nem oltva, meg nem fogyatkozva a gonosz fuvalom- tól, melyet a kétkedés és anyagiság bünfertő- zött posványái árasztanak ki a világra, a hiszékeny és a pillanatnak élő emberiségre. óh ha azok, kikért a fájdalom bus könnyei harmatoznak alá szemeitekből, látják onnan a tökély honából, mint ünneplitek meg emléküket, mint rebegtek buzgó áldást hamvaikra, mint vágyakoztok túlszárnyalni a végetlen tért, hogy rá nézve ez többé nem vigasztalás, egyszerűen csak ennyit válaszolt: — Megteszem 1 — Csak arra kérem, hogy a lehető egyszerűséggel temettessen el, van erre nekem még költségem is, de nincs nálam. Halálom után megtalálhatja azt X. helység délkeleti végén egy nagy tölgyfa nyugoti oldalán 4 láb- nyira elásva a földben. — Most kérem legyen szives behijni kedves nejét és gyermekeit, hadd lássam még egyszer őket, úgy tetszik, mintha felejthetetlen áldott nőmet és gyermekemet látnám bennök. Elemér oda hívta őket a szenvedő ágyához. Pukovics megragadta a nő kezeit s forró, lázas csókjaival halmozá el azt, azután rájok nézett könnyező szemeivel a kedves gyermekekre: „Az Isten áldja meg mindnyájokat oly igazán és érdemszerüleg, mint a mily igazán és érdemszerüleg engemet büntetett.“ E szavak után intett Elemérnek, hogy távolítsa ej családját. A nő és gyermekek kimentek. A beteg Elemérrel ismét egyedül maradott. — Most már csakugyan úgy érzem, mintha igazán meghalnék, szólt Pukovics, égető, még eddig nem ismert fájdalmakat érzek bensőmben. Most kezdődött az iszonyú haldoklás !.. Szemei koronként rémesen felfordultak, kezei görcsösen összoszorultak, keble gyorsan és erőszakosan zihált, mintha valaki folytogatná, a hang, mely a belső láztól kicserepesedett ajkain időnként kijött, rémes állati hanghoz volt hasonló. Egy kép volt ez, mely iszonyúbb a csaták eltorzult képénél, egy kép, melynek minden egyes eltorzult vonásában egy-egy ir- tóztató halál vigyorgott; egy kép, mely még a hogy szellemetekkel érülközzenek ők a szellemvilág polgárai,— talán az üdv gyönyöre magasabb kéjt sugároz reájok, talán bő vágy szülemlik bennök, vajha alakot váltva találkozhatnának, vajha csak egyetlen múló perczig is egyesülhetnének veletek a világegyetem e homályos csillagán, egyesülhetnének egy foiró csókban, egy lélekcseréiő ölelésben 1 És azok, kikoek emlékén feledés rideg ködárnyai boronganak, kiket éltökben szívtelenül üldözött, a keserűség méregkelyhével itatott s haláluk után alig ismer többé a szeretetlen- ség,— mily fájdalommal tekinthetnek alá lelkiismeretlen zsarnokaikra,... mint halványul el homlokukon, midőn a lezajlott események sötét hátterére gondolnak, a boldogság fénysugara ... mint mennydörögnének azokra, kik ő- ket egykor a közöny jéghidegségével hervasz- tották, a hűtlenség vérlázitó tényeivel emésztették, és most virágokkal diszitik, fénysugarakkal árasztják el sirhalmaikat, mint mennydörögnének e vásári hitvány alakoskodókra: el, el innen nyomorult képmutatók: megcsalhatjátok az élőket, de a holtakat nem ... könyei- tek krokodilköny, gyászotok káromlás, s jövőtöket a boszuló cherub írja meg kegyetlen lángpalosával, ti megfehéritett koporsók 111 De nem nem! A túlvilág árnyai nem ismernek földi vágyat, üresek a föld lázas szenvedélyeitől. Arczukon a magasság fönsége, ajkaikon az ég örök mosolya, szemeikből az áldás istenigéje sugárzik azokra, kik reájok valaha örömet és boldogságot árasztottak, az áldás istenigéje azokra is, kik rövid látásukban, esztelenségökben a bánat és siralom létölő töviseit ültették érző keblökbe. Oh ti fényes szellemek, ti magasztos alakok! kik tulemelkedve a föld nyommasztó légkörén, kimagasulva a porboriték lenyűgöző bilincseiből, merészen szálitok ama dicső magaslat felé, hol a tökély ragyogványos fénycsarnoka tárja fel szentélyét azoknak, kik tudtak e földön nemesen küzdeni, tudtak az élet legsötétebb, legviharosabb óráiban is hinni, remélni, szeretni,— oh hintsetek reánk erőtlen gyermekeire e homály leplezett hazának, hintsetek ottan ottan egy egy fénysugárt, hogy gyulasszon az nem földi lángot sziveinkben, gyulasszon olthatlan lelkesedést, hogy tudjunk mi is miként ti, híven, nemesen küzdeni, tudjunk mindenha hinni, remélni, szeretni! Ti pedig nemes lelkek 1 kik e gyász órában a hamvadás sötét országát a remény hit- sugáros hazájává szenteltétek, ti is, kik bár nem e szent földön, hanem a házi tűzhely néma csöndében, könyeitekkel áldoztok eltávozott kedveseitek emlékének, — mindnyájan ti hívek, jók, igazak, ti igézetes alakjai az emberiségnek 1 legyetek megáldva szivetek nemességéért, a kegyelet égre szálló áldozatáért... Megáldatva tenmagatok, megáldatva telkeitek hőn szeretett kedveseiben! Megáldatva a múló időben, megáldatva majdan a véget nem ismerő örökkévalóságban! —z—y. ÚJDONSÁGOK. 1 I Tisztelt Szerkesztő url Fábián Lajos n.-kállói lakos, 23 éves, a debreczeni ref. főiskolába 6 osztályt végzett, a rendes hadseregbe a 39-ik sorezredbe 3 évet kiszolgált, őrmesterségre emelkedett ifjú f. év okt. 15-én örökálomra szenderült, — okt. 17-én temettetett el N.-Kállóban a szüleiháznál — teljes tisztességgel, a 42-ik honvédzászlóalj közreműködésével. Nem mulaszthatom el a mélyen tisztelt n.-káliéi közönségnek szívélyes hálámat kinyilatkoztatni, nagybecsű nemcsak szellemi részvétéért szeretett gyermekem véglegbátrabb szívre is borzalommal hat, s maradandóig nyomul be az emlékezetbe, hogy az éj magános csendjében újra és újra megjelenjen hosszú évek folyamán keresztül. Az orvos betekintett még egyszer eltávozása előtt, s még ő is, ki évenként százaknak haldokló ágya mellett szokott megjelenni, oda nyilatkozott, hogy még ilyen eltorzult vonásokat bem látott. A töredező, szakadozott ordítás közül csak egyes szavak voltak kivihetők, s ezek: „Isten“ „Örökkévalóság“ és „bocsánat“ vajának. Délelőtti 10 órától egészen délutánni 5 óráig tartott az iszonyú kin. Akkor egy végső kínos rázkódás után visszacsuklottak a kezek, melyek a mellen bizonytalan szándékkal szag- gaták az ing fodrait. ' — „Hála neked Istenem!“ sohajtá a halotti csendben Elemér, „hogy megelégelted immár ez emberi erőt meghaladó kínokat.“ S azzal kifordult a szobából, hogy az eltemettetéshez szükséges teendőkről gondoskodjék. Egy óra múlva már ki volt terítve a halott egyik félreeső szobában. Elemér pár embert vett maga mellé a szokásos virasztás végett; — közöttök volt a helybeli lelkész is. Hogy az unalmas idő gyorsabban teljék, kártyát és bort hozatott elő, s a halottnak hátat fordítva csendesen poharaztak, kártyáztak és beszélgettek. Éjfél fele járhatott az idő, midőn a lelkész épen nagy érdekkel üldözte a pagát ultimét, s az utolsó ütésnél nagy koppanással fogta el azt a furcsa kis „pajáczó“ fiúcskát, mely annyi szenvedélyes érzelmet képes fel- költeni a gyarló emberi szívben, midőn valami neszt és mozgolódást vettek észre a terítő alatt. tisztességtételénél, hanem anyagi áldozatáért! is; miszerint: ifjú Szabó Bálint megyei írnok lelkesülése s gyűjtése folytán — a temetési költséget 20 frt 50 krba fiam temetésére ön- zetlenül áldozá, — mely nemes részvétért — mint egyszerű — több tagból álló család fenntartója, teljes elismerő köszönetemet- $ hálámat nyilvánítom a mélyen tisztelt n.-kálléi értelmiség — hivatali személyzet — s különö- - sen néhai Lajos fiam igaz barátja ifjú Szabó Bálint iránt. — Kinek életére, nemes, őszinte áldozatkészségéért — áldást kér — | óhajt — az egek urától a mélyen megszomorodott édesatya — Fábián Károly. — Köszönetnyilvánítás. Baruch Mór orvos-tudor ur a következő levél kíséretében küldött 8 irtot a nyíregyházai ág. ev. gymnasium igazgatóságához : „A szabolcsmegyei iskolatanács tagjai fuvar- és napidij illetményeikről az előbbi években közoktatási czélok javára lemondtak. Későbben az iskolatanács czélszerübbnek találta, hogy e tekintetben testületileg ne határozzon, nem kívánván senkire sem pressiót gyakorolni, hanem minden egyes tagjának szabad rendelkezésére bocsátotta. Ily czimen vettem az utólsó napokban 8 forintot, melyeket ezennel a nyíregyházai ág. ev. gym-, nasium mügyüjteroénye részére azon Ígérettel' ajánlok fel, hogy jövőben is a tanács gyűlése- ibeni részvétem utján nyerendő illetményeimet hasonló czélra forditandom.“ Fogadja az orvos-tudor ur adományáért a gymnasium köszönetét. Kelt Nyíregyházán, 1875. oct. Pl-én. M a r t i n y i József gymn. ig. tanár. Köszönetnyilvánítás. A nyíregyházai „Postaszakkönyvtár egylet“ t. Korányi József nyirbátkovi postamester urnák, a „Természettudományi-közlöny“ czimü folyóirat 1872—75 évi füzetének és a „Das Postvesen“ czimü szakkönyvnek szives ajándékozásáért — továbbá t. Braun Fülöp járásorvos urnák Nyir- Baktán, r Landeskunde von Oesterreich-Ungarn“ czimü földrajz-statisztika és történelmi munkának szives ajándékozásáéit tisztelettel köszönetét nyilvánít. Nyíregyháza, 1875. október hó 15-én. K a r d o s s Kálmán az egylet elnöke. (—) Az iskolai kézikönyvek könyvárusi megdrágítása ellen hang emelkedett e lap 41-ik számában. Nem tudjuk, ha a jelezett visszaélés orvosoltatott-e azóta, de hogy mie- lébb orvosoltassék, annyival inkább szükségesnek ítéljük, mivel — mint értésünkre esett — az üzletvilág fogásaival ismeretlen szülék és gyámok minket tanítókat okolnak és gyanúsítanak a tankönyvek árának önkényszerü felemelésével. Ha szerény szavaink siker nélkül maradnának, kénytelenek leszünk illetékes helyen keresni orvoslást. Többen. (Beküldetett.) (—) Az őszi vendégszereplők naponta érkeznek és távoznak. Szinte kergetik egymást a gömöri fazékmüvészek, vágási ablakosok, liptói drótosok, slavóniai és Fiume vidéki égettek és koronául — az oláh czigányok. Különösen ez utóbbiak tömegesen jelentkeztek mostanában. - Csak aztán több vendégszereplő ne jőne, legalább újévig, — kivált a mérgeséből ! (—) Panaszkodnak a közjegyzők, hogy semmi dolguk, s a fényes remények teljesü- letlenek maradtak. Pedig mennyit törte, rontotta egyik-másik önmagát ezen állomásért, — költekezett, hajlongott, előszobákban ácsorgott, talán köpenyt is fordított, és ime teljesült rajta a mese a húsról és annak a vizben tükröző árnyékáról. Nem irigylendő állapot 1 (—) Boldogok az — adóhátrányosoki Mint a lapok utján értesülünk 38, mondd har- mincznyólcz millió forintnyi adóhátrányból, mindenki adóhátralékának 10 százalékát köteles fizetni évenként. így van ez elhatározva — az égben, vagyis az illetékes körökben. Hanem hogy e kegyelmes bánásmódban a szeOnkéntelenül is arra fordultak a tekintetek, csak a lelkész volt elfoglalva még érdemével s öndicsőitésével bravour játéka felett. Elemér s utánna a többiek is felállottak, oda léptek a térítőhöz s ime a halottnak feje féloldalra volt fordulva. Előhozták a gyertyát, vizsgálták a halottnak üterét, tükröt tartottak ajkához ... Semmi jele az életnek 1... — Bizonyosan nem jól tettük a párnát feje alá, szólott Elemér, miközben fejét helyre igazította, s azzal ismét visszatértek nyugodtan a kártyaasztalhoz. A kártyázás tovább folyt, de már igen szórakozott volt mindenki, a lelkész, ki mellesleg legyen megjegyezve, egymásután engedte elsiklani a legszebb „ultimo“-kát. Híjában igyekeztek magukat megnyugtatni, mégis két harmadrész figyelme mindenkinek a halotton volt, legfeljebb ha egy harmadrész jutott a kártyának. .... Ismét nesz a terítő alatt!.. mintha a halott egyik lábát, azután a másikat is emeL getné. — A hátak kezdettek borsózni, a hajszálak égfelé emelkedtek, de mindenki saját székéhez lett bűvölve, csak Elemér állott fel nyugodtan, oda lépett a térítőhöz, s ime a terítő ekkor még jobban kezdett mozogni, most magasra emelkedett, majd ismét jobbra-balra hánykódott, majd mintha a nevezetes „olló“ sóló figurát járták volna, mintha tánezra kerekedtek volna a halott lábai. (Folyt, köv.)
