Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-23 / 21. szám

Nyíregyháza, május 23.

21. szám.

IV. évfolyam. 1875.

ü tfr.—g——«ö*

| Előfizetési árak. ,

Egítz évre *•••«. '• • 4 ftt. I

Fél évre . . . .....................2 „ gj

Ke

gyed évre ■ . . • 1 n

Szerkesztői iroda ét kledéi hivatal, hová a lep szellemi részét tárgyadé küldemények, úgy szinte a hirdetések * minden felszólamlások intezendök: a helybeli ref. lelke»*! lak

Bénné»tétlen levelek csak Ismert kezekből fogadtatnak el.

A kéziratok nem adatnak vissza.

kindó-lilvtital,

Minden pónzkBldemények úgy előfizetési, mint hirdetésig dijak:

Vitéz Mllialy i»éiiztari»«khoz Kemecsére (posta helyben) intézendő*.

SZABOLCS.

Yegyes tartalmú hetilap.

Megjelenik minden vasárnapon.

Kiadó-tulajdonosok.: Lukács Ödön és Vitéz Mihály.

r-a te " tef/lrúetésl útjuk:

%

Mindén 4 hasábos potit-sor egyszeri hír- 5 kV;, többszöri nil 4 kr. •

f

detésiiél 5 Terjedelmet 1

hirdetések többszöri beikül tatása, kedvezőbb föltételek alatt eszközölhető.

Minden egyel bolktatás után kincstár- illeték 80 kr.i

A nyilt-térben minden három hasábos garmond-aor dija tO kr.

A* előfizetők, a hirdetések megszabásánál, 20%-hyi kedTexmény- ben részesülnek.

Yiszhang!

A .Szabolcsi Lapok“ 20. számában Nyíregyháza választó polgáraihoz egy czikk jelent meg, telve alaptalan gyanúsításokkal, nagy hangzású , de üres szavakból összetákolt kitételekkel, melyek inkább hatásra, mint a lelkiismeret megnyugtatására, s az egyszeri!, tiszta igazság felderítésére vannak számítva.

Alaptalan gyanúsítás mindjárt, — mintha a közjogi ellenzék, mely egy szónokuk indítványa folytán, G. K. elnök nr kimondott határozata következtében a termet elhagyván, a „szabadelvű“ kormánypárt nyughatatlan ellensége akarna lenni. Feledi czikkiró ur azt, hogy midőn a jobboldal a kiegyezési alapot r e n- geteg bölcses'ggel megalkotta, a „szélsőbal,“ ma közjogi ellenzék, a szabadelvű séget, önzetlen hazafiságot írván zászlajára, Ghyczy s Tisza Kálmán balközépi pártvezérekkel karöltve haladott a szabadelvüség ösvényén s parlamentáris módon küzdött a közösUgy ellen. Megbocsát tehát czikkiró ur, ha a „szabadelvű“ párt nevezetet magunknak tartjuk fen mi, kik megmaradtunk a zászló a'att, melyet a balközép elhagyott.

A kormánypárt zsíros cziméről azonban egyidőre, mig a körülményeket, melyeknek megvalósitásától bitünk szerint nemzetünk jólléte, s felvirágzása függ, — érvényre nem emelhetjük, — a politikában és a divat által elragadott párt részére ünnepélyesen lemondunk.

A mi a „Szabolcsi Lapok“ azon nézetét illeti, hogy Szabolcsban az értelmiség nagyobb része a szabadelvűnek hi- resztelt kormánypárthoz csatlakozik, biztos alapot nélkülöző hiú reménynek tartjuk; mert a N.-Kállóban május 4-én tartott alakuló gyűlés tudtuukkal határozat nélkül oszlott szét, s igy nem fuzionált, vagyis mit mondok? többre vitte egy szótaggal confuzionált.

Nem értjük a „Szabolcsi L.“ álláspontját világosan. Kiket ért az „álapos tolok“ alatt? „Kik azt hirdették állítása szerint: az ország érdekét tekintsétek, ne saját városotok érdekeit! S az ezután kö vetkező pont még homályosabb, azt mondván: „a következmény megmutatta, az ország fen fog állani nélkülünk is, de mi menthetlenül el fogunk veszni. A város ér dekeit pedig mind az szem elől téveszti

TARGZA.

Azon töröm a fejemet....

Azon töröm a fejemet,

Mit szerietek úgy te rajtad ? Lenvirágu szemeidet ?

Hattyú kebled ? Eper ajkad ? . ..

Bogár hajad ? ... Ennél többet, Egész lényed együtt véve !...

Az isten nekem teremtett,

Kis angyalom !... örömébe’.

Megtörténik, — mit tagadjam ?

Ha eljövök olykor tőled,

Len virág! ól hintve látom Körültem az egész földet.

Minden két lenvirág mellett Látom, egy egy eper pirul!. .. Ajakad az 1... és álmodom Az élet boldogságirul.

Szeretem én, hogy kicsiny vagy ! Tán legjobban szeretem ezt;

ki a szélső pártok akármelyikét szavazatával támogatja.“

Nem érthetjük, kik az álapostolok; mert mi sem a város, sem a haza nevével sejtett, önző czélok elérésére hatni nem igyekeztünk, s igyekezni nem fogunk soha; a „szélsőség“ vádja alól pedig azzal védjük magunkat, hogy a fus.onált párt vezére Tisza Kálmán irta aranytollával a „bihari pontokat“, melyre mi támaszkodunk. Es most csak egy szélsőségi párt van és ez a Sennyey- párt, ahoz pedig Önök sokkal közelebb állanak, mint mi.

Nyíregyháza város érdekeit a „szabadelvű“ kormánypárti képviselő épen úgy mm védi meg, mint a közjogi ellenzéki képviselő pillanatnyira sem hátráltathatja. E tárgyban a törvény világosan intézkedik, a város képviselőtestülete van utasitva, hogy annak érdekében biven járjon el s arra felügyeljen.

Ha nem tuduók továbbá, hogy a „Sz. L.“ a kor politikai irányának helytelen kifejezője, midőn fontos képpel szélsőségektől való tartózkodásra inti a város polgárait, inti pedig oly módon, hogy a legszélesebb magyarázat után sem vagyunk képesek belőle mást kimagyarázni, mint azt; „Debreczen közel van, meglát a követ s a miniszter majd megharagszik, mig ellenben ha tetszése szerint jártok el, majd tejbe vajba föröszti városotokat: akkor komolyabban szólanánk e tárgyhoz, igy azonban nincs egyéb felelni valónk, mint az, hogy az ijesztgetésektől nem félüuk, édesgetésekre, mézes beszédekre pedig elvünktől el nem tán- torodunk.

Mi azért, hogy nem osztjuk Tisza uj álláspontját, úgy látszik, hogy a becsület és liazafiság terén sokkal magasabb fokra emeljük mint önök, mert pillanatra sem gyanusitjuk azzal, hogy egy várost azért lenne képes sújtani, mivel polgársága a „bihari pontokban“ foglalt elvekhez szilárdul ragaszkodik.

Különben az egész czikk olvasása nagyon emlékeztetett bennünket a bárány szelíd bőrét felöltőit farkasra: Hagyjunk fel a fogásos korteskedéssel, bízzunk a nép józan gondolkodásában, ma gától elfogja találni elébb vagy utóbb melyik párt viseli jobban szivén érdekeit.

Lövey Sándor.

Ha enyém lész, édesebben Hordalak majd kedves kereszt.

L----------r.

Eg

y család története.

(Regényes korrajz.)

VI. RÉSZ.

A „bujdosó k“.

(Folytatás.)

ősz van! A fák hullatják leveleiket, a mező elsárgult.

Távol, a testvérhaza messze kéklő hegyei között egy kisded fennsikon, mely az egészet körülölelő részint sziklás, részint erdős he gyek lábánál inkább völgynek mutatkozik egy kisded pásztor lak áll, gerendákból keresetlenül összerótt oldalán, mely egy cseppet sem különbözik a többi ehez hasot.ló épületekétől, két parányi ablak erőködik bámulni a szemben álló magas sziklacsucsra.

Mellette egy kis hegyipatak csörgedez a még folyvást zöldszinben pompázó füvek között, mint egy zöld bársonyon keresztül kígyózó ezüst szalag; a ház ajtaja előtt egy lombkoszorus bükkfa áll, alatta zöldelő gyepKÖZÜGYEK.

Temető-körteink.

, Hideg síremlék bámul’ miudenfitt.

„Hámlott kő, márvány, elkorhadt ta, vas ...

Tompa M.

K (G. P.) Mily kellemetesek ezek a derült májusi nappalok és reggelek! . . .

A nap melege mérsékelt. A hideg elmúlt.

A márcziusi és áprilisi szikkasztó szelek he- lyett, játszi szellő csókdossa arczodat. A lég telve életadó elemekkel. Az ember könnyedén lép ki téli hajlékából, mint könnyű lepke bábállapotából, és felmagasztosult érzelmekkel, —, örömittas lélekkel, az élv-vágytól dagadó kebellel lép be a természet templomába. Testi szemeivel látja ebben a természetnek meguju- lódását, miről a természet urának imádására szentelt bajlék falai között csak hallomásból vett tudomást. Látja, mint pattan ki a fák duzzadó rügyeiből a virág és levél. — Egyszerre látja és hallja a szorgalmas méhek sürgés-forgását és sziszegését, a mint szedik a port, — szívják, a nedvet a virágok kelyhéből; szál.dosva bokorról bokorra, döngicsélve. Hallja a leveles, virágos ágakon repkedő madarak vidám csicsergését. Látja a sötétzöld; eleven pázsitot, a mint a szép verőfénynél szökdösnek azon a virgoncz bárányok. Látja, hogy a szellő legkisebb lebbencsére, mint bull alá a fáról, a szines, fehér, piros, halvány virág-szirom, s miként terül el a földön. Mintha még a száraz rög is virágokat hozott volna a fa alatt: — úgy tetszik e láttmány a szemnek. Szóval: hegyen, völgyön, halmon, berken, kerten és a mezőn, fent és alant, merre csak a szem lát, mindenütt van — nem uj élet, hanem — megújulás, elevenség, mózgás, ébredés, és élet.

A természet májusi pompájának, kinézésének szemlélete alatt még a fásult keblet is felrazza, felmelegiti: a bit és reményi ... A megújulás, felébredés, az örök élet hite és reménye.

Tehát ezen évszak, a tavasznak megjötte- kor: mozgás, élet, elevenség, megújulás látszik mindenfelé a szép természetben. — Csak a temetőkön, az „egyházak eme veteményes íértjein“ terül el az örök halálnak rideg ábrázata. Temető-kerteink elhagyottak, puszták, kietlenek és sivárok, megyénkben és országszerte: egynéhány nagyobb várost kivéve.

Hideg síremlék bámul' mindenütt,

Hámlott kő, márvány, elkorhadt fa, vas. .“ így van ez mindenütt, világszerte ?

Ah I nem. Külföldön és hazánkban is nagyobb városok lakói, kiknél miveltebb az Ízlés, nemesebb az érzés, fejlettebb a kegyelet iránti ér-' zék, a temetőkertet sétatérré alakítják. Minden egyes temető egy virágos kert, liget. Minden egyes sir egy-egy virágágy. Hazánkban példa Budapest és hozzánk közelebb Deb- reczen.

A törökök, mint keleti utazók, beszélik, házi kertjeikbe temetkeznek. A sirt nagy gonddal s kegyelettel ápolják. Virággal hintik. — Könyharmattal locsolgatják . . .

Nálunk ?! ... Hä szinte akadna is egy- egy példa arra, hogy az elhunyt kedves sírját

ágyon ül egy ifjú, ölében egy halvány nő nyugtatja fejét, dús sötét haja félig beárnyazza halovány arczát.

Az ifjúnak fejét báránybőr süveg fedi, egész öltözete az erdélyi oláhok népviseletének jellegét viseli.

Kik lehetnek ezek itt messze, elzárva a világtól ? Két szerelmes, kik itt a völgy kebelében irigy és leskelődő szemektől futva, egymás szerelmének akarják szentelni az életet ? Vagy kecske pásztorok, kik itt születve, nem tudnak semmit a nagy világról, s itt fogja majd őket eltemetni a sir? Vagy tatán bujdosók, kik ki vannak rekesztve a társadalomból, s kerülni kénytelenek az emberi arezokat ?

Lépjünk közelebb ; oly ismerősöknek tetszenek, hátha találkoztunk már velőbe 1

Igen, ismerjük őket; az ifjú: Elemér, a halovány nő Izidora.

A nő félig nyílt szemét ábrái dós kéjjel függeszti Elemérre, s a mint az ifja e gész tekintetéből látszik, hogy messze-messze jár merengő gondolatával.

A nőnek arczán sajátságos vegyüléke látszik a szenvedéssel vegyült boldogságnak. Ott pihenhet tehát imádottjának ölébem, kiért annyit küzdött, annyit szenvedett. B'ujdosva talán messze, messze a lármás világtól ? Hiszen épen ez legfőbb óhajtása; neki ott van a mennyország, hol imádottját kebléhez szorít hatja. — Arczára testi szenvedések“ árnjfp. borul koronként, egy-egy elfolytott száraz köhögés mutatja, hogy szenved, de e köhögést mindig egy mosoly kiséri, melylyel el akarja palástolni Elemér előtt. A szerető szivek előtt azonban semmit se lehet eltakarni.

— Te szenvedsz kedvesem 1 szólal meg végre résztvevőleg Elemér 1 Lásd úgy fáj nekem, hogy titkolózol előttem, hiszen én nem adtam arra okot. hogy bizalmatlankodjál előttem.

E szavak alatt Izidora hirtelen felemelkedett hévvel karolta körül Elemér nyakát, arczárói eltűnt a halványság, két rózsa nyílt ki egyszerre két arczán, a szerelem rózsái.

— Én ? Én szenvedek ? Már honnan gyanítod azt, nézz, nézz a szemembe Elemér, nézz hosszan, sokáig, mi rajzolja abban le magát, szenvedés-e vagy boldogság ? Határozd el magad. És csakugyan oly tulvilági boldogság sugárzott ki onnan.

Izidora Elemér vállára hajtotta fejét, forró homlokával gyöngén érinté az ifjú arczát, egy őszi bágyadt szellő megsuhogtatta fent a lombokat s a nő puha hajfürtéit Elemér keblére lebbentette.

Elemér bensőséggel csókolta meg Izidorának homlokát és bibor ajkait.

— Mondd, mondd Elemér : érzed e te szivedben azt a mit én ? Az én szivemnek minden érzése, lelkemnek minden gondolata csak egyedül te vagy. Éretted keresztül bújvalaki felhantolja, zu: krokkal vegye körül s virágokkal ült* •• bij; a disznó a hantot szétturja; a füvet, völd bokrokat ló és szarvasmarha leeszi, letördeli, gázolja; a virágot és koszol ut az emberi kéz letépi, kiszaggatja, mivel keresztül-kasul járhatjuk megyénket, mig egy rendesen kerített, vagy csak jó. árok közé vett temelőkeytet is itt-.ott találunk. Van ngyan kerítés, vagy árok mindenütt, néhol beültetve ákáczczal is; de mit ér, ba pusztán névleg vannak. A kerítés kidőlt, bedőlt.. Az árok befolyt s fenékig begyepesedett, úgy ihogy védelemül nem szolgál egyik sem.

Ni de minő bangók 1 ? ... Az ér^éket- I lenség még replikázni sem átnlja: minek az a kerítés és árok?! Annak, ki a hantok alatt nyugszik, nem fáj többé semmi.' . . Az nem érzi.

|és nem tudja, hogy felett^ .sírja körül mi tör-, ténik. Majd bizony! . . . Kincs is egyéb dől-, gttnk s nem is tudunk már mire költeni.; ha- jnem hogy a temető-kertet árkolgassuk, kerit- gessük.

Való, hogy a ki egyszer a földről amaz „örök városba“ költözött: annak nem fáj ez. a mi körülötte törtéuik. A dobogni megszűnt szív nem érez többé semmit . . . j De érez és fáj a szülei, gyermeki, testvéri, [rokoni, baráti és házastársi; özvegyi szív, mi- . dőn elhalt kedvese sírját feldúlni látja I í Kell, hogy fájjon. Ha ezeknek sem fáj? akkor val- juk be, hogy érzéketlenek, durvák miveletle- nek, barbárok vugyunk. Mert a kegyelet, a nemes érzelem, az érzékeny szív az igazi miveltséghez feltétlenül hozzá tartozik. Hogy > egy sokszor használt, de örökké szép, találó 1 hasonlattal éljek: nemesen érző szív nélkül a ’ mivoltaég csak olyan, mint a virág illat, a i gyümölcs hamv nélkül.

Az igazi műveltség és -fenkqlt érzelemmel ' párosult gondolkozás az elhunytak hamvait 3 szentnek, s ennélfogva tiszteletben tartja. Erre i úgy az élet, mi ut a* jrpdaloi# ^Jrjréről ^ídé^he* tünk példákat. Ugyanis:

A ki oly nagyot és igazat akar mondani, ' hogy abban senki még kételkedni se meré- ’ szeljen, az azt mondja: „apám hamvaira es- t küszöm II...“

3 Egy hazafias érzelmű költő-iró igy ir: ' „Szentté, s hazaivá válik a főid, melyben a i bujdosók hamvai pihennek.“

Nosza vetkezzük le érzéketlenségünket I Emelkedjünk azon világba, melyben a költő oly elragadtatással ir az elhunytak hamvainak ‘ szentségéről. Tegyük kegyeletünk tárgyává, szent helylyé, virágos kertekké temetkező heti lyeinket. Ne mondjuk azt, bogy a pap dolga,- vagy polgári elöljárók dolga a temetőkertek

* gondoztatása! Fogjunk e czélra egymással l* testvériesen kezet. Úgy is oda költözünk mind- i- nyáján, az „egyenlőségnek valódi hazájába.“ n Fogjuk pártul a tavaszi, májusi napok segé- •- lyével kedveseink sírját, s ültessünk azokra

zöld bokrokat, virágokat s mutassunk példái erre az utánunk életben maradóknak is. Mi 1- véhségünkről, érzékeink fejlettsége s érzed

— meink nemességéről teszünk ez által bizony ságot . . .