Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-04-04 / 14. szám
Ugyanezen nap délutáni óráiban már emeltettek hangok, hogy az egyesült „szabadelvű párttal“ szemben a függetlenségi párt tagjai is szervezkedjenek s alakuljanak tömör párttá. Hy hang több oldalról hallatszott. Majd megválik mi lesz eredménye a függetlenségi párt alakulása érdekében ejtett szavaknak II.. Várjuk I Független. A „papi özvegy-árva gyám-pénztár“ ügyéhez. (Válaszul D. S. urnák a „Szabolcsi Lapok“ 9-ik sz. „Belügy“ czim alatt megjelent czik- kére.) „Hiszen csak az kellett még a mi fejünknek „Szegény Állapotunk hogy szemünkre vessék.“ Kakas Mfcrton. Vártam, egész mai napig vártam, miként tisztelt paptársaim közül vagy egyik, vagy másik, nálamnál illetékesebb, fog valamit szólani D. S. urnák a „Szab. Lapok“ idézett számában megjelent, a „gyámoltalan özvegy“ papnőkről szóló, I a felső-szabolcsi ref. papságot, meg a szegény özvegy papnékat és az igazán gyámol nélküli papi árvákat denunciáló czik- kére. Azonban a hallgatásból azt magyarázom ki, hogy e czikket válaszra nem érdemesítette senki. Én másképpen gondolkodom. Ne csodálja tehát az olvasó, hogy a kérdéses ügyben, D. S. ur mondókáját, véleményem nyilvánításával, méltatom egy nehány szó elmondására. Minthogy e szóváltás két egymástól egészen különböző irányú és elvű megyei közlönyben történik, még pedig egy polemikus színezetű czikk alapján: előre kijelentem, hogy nem a két tag közti veszekedési szándék vezérel; mert a „Szabolcs“ és „Szabolcsi Lapok“ különböző téren, más-más körben s ellenkező érdekekért és irányban munkálkodnak; mivel a „Szabolcs“ inkább társadalmi s közmivelő- dési czikkeket hoz, a „Szab. Lapok“ pedig inkább politikai és közgazdászati ügyeket tárgyal ; ennél, fogva egymás mellett, mint a jó szomszédok, békésen s nyugodtan dolgozhatnak; kiki a maga által választott megmivelen- dő területen. Nem is a czikk Írója iránti rokon- vagy ellenszenv késztetett arra, hogy szóljak. Hiszen az életben mindössze is egyszer találkoztunk, akkor is felette rövid ideig s egymásnak szemébe és arczába nem is néztünk; igy hát mondom: rokon- vagy ellenszenv nem ösztönözhet. A magyar hirlapirói-egyesület tervezője barátom ugyan, de egyátalában nem szorult arra, hogy a „Szab. Lap.“ által, a „Figyelő“ után jó későn, mert három hónap múlva, a magyar hirlapirói-egyesületről utánmondott véleményt, helyette akár én, akár más valaki czáfolgassa. Ezen egyesület ügyét a fővárosi lapok, az alakuló gyűlésre küldött képviselőik által, magokévá tették. E fővárosi lapok e tekintetben a „nagy hatalmasság.“ Mit tesznek a kérdéses ügygyei: ők lássák, az ő dolguk. Azon gyanúsításra sem akarok hosszasan reflektálni, a mi „némely lapok“ s azok munkatársaira vonatkozik; mivel a gyanakodás s gyanusitgatás nem az én természetem — és állásomhoz való dolog. Ha valakivel dolgom TARCZA. Régibb költeményeimböl Nofelejtsek. 1862. El-elsimul a tó fölött, Meging a nád, — s a víztükör, Mely oly tiszta, hullámiban Elfúlt arany napsugárt tör. — Tovább röpül, süvöltve fut A légen át, s a levelek Elhullanak . . s elhal az ág, — így öl a dúló fergeteg. — El-elsimul a szív fölött Álomszerűn, oly édesen . . . S megrezg a húr, mely mint örök Napsugár, a szíven pihen. — Tovább röpül, az érzelem Szent honán áttör hirtelen, — Elzuzza a virágokat A reménytelen szerelem Az ifjú költő messze, messze téved, — A múltba szárnyal fölkent lelke el, S mig, mint a méhe mézét a virágnak — Emlékét gyűjti szárnyain a vágynak, — Szerelmes szivén egy oltárt emel. Legyek én költő, lelkem leánykáját S neveddel diszlik keblem uj oltárra. Jávor. van, kimondom a nézetemet őszintén és nyíltan, még ha tévedésnek, helytelennek tartja is más állításaimat. A mi a szerkesztői felelősségről mondatik, annak megítélését is bízom a párton kívül álló, igy elfogulatlan olvasóra. E két mondat: „a szerkesztésért felelős N. N,*‘ és „felelős szerkesztő N. N,“ szerintem két különböző eszmét, gondolatot fejez ki, s igy elemezni nem szükséges; mert ezt is tudja bizony más is, ha tanult mondattant s magyar nyelvtant. Különben legyen biró benne : Bu- denz, Toldi, Fogarasi, meg Ponori Tewreök s a többi nyelvészek. Én, mindezektől eltekintve, a magam személyében, mint e lapnak munkatársa s mint pap szólok; tehát — utóbbi állásomnál fogva — érdekelt fél vagyok a papi özvegy-árva ügyben. D. S. ur előtt azonban, mint a kinek nyomdájában lapunk a múlt év háromnegyedében megjelent, talán az eddig mondottak nélkül is, indokolva van felszólalásom; mivel emlékezhetik rá, hogy én a kérdéses tárgyhoz már a múlt évben is szóltam, a „Szab.“ 18-ik számában. — A személyes- és pártérdekekkel ekként tisztában lévén: térjünk a dologra; és szóljuk arról, mint felekezeti, és igy lapunk keretén belől szűk térre szorítkozható ügyről, röviden. Azon kezdem, hogy igen szép és örvendetes dolog az, s némi vigasztalásul szolgál nekünk papoknak, ha látjuk, hogy az ú. n. világi elem, annyira érdeklődik irántunk s házi kérdéseink iránt, hogy ez érdekeltséget a hírlapirodalom terén is nyilvánvalóvá teszi; és a papi özvegy-árva pénztár növelését sürgeti. De már az nem szép és nem is örvendetes, kivált a szegény papnékra nézve, hogy az illető felszólalónak szavai oly keseritők s gunyo- lódók, midőn e szegény, de szelíd, s férjeik mellett annyit szenvedő, önfeláldozó nőknek „gyámoltalanságot“ vet-hány szemeikre. A „Belügy“ czimü czikkben illemről is volt szó. Ez juttatta eszembe, hogy megkérdezzem D. S. urat: illik-é más valakit, akár személy, akár egy erkölcsi testület legyen az, oly helyen bántani, a hol a nélkül is fáj s vérzik az ember ? 1 . . . Kivált, ha tudja az illető, — s önnek tudnia kell, mert nem hiszem, hogy ne igyekezett volna tájékozni magát, mielőtt e tárgyhoz szólott, — hogy nem a protestáns papi testület egyedüli oka annak, hogy papi-özvegy-árva pénztárunk tetemesebb összeggel a mostaninál nem rendelkezik. És a papság maga soká, vagy talán a világi elem jóakaratu pártfogása és támogatása nélkül sohasem növelheti özvegy-árva pénztárát annyira, hogy csak az özvegyeket és árvákat tisztességesen, állásukhoz mérten segélyezhesse; nem hogy elöregedés esetén nyugdíjazhasson. — Hogy eddig az özvegy-árva pénztári tőke nagy összegre nem emelkedett, annak temérdek oka van. Elmondok nehányat, az ügygyei ösmeretlen olvasó tájékozása végett; és azért, hogy a vádat a papi testülettől eltaszitsam. Ugyanis: Az én tudomásom szerint e pénztár keletkezésének ideje cdaelőre 1810—15 körül keresendő; a mint jelenlegi, a szó szoros értelmében nagyérdemű pénztárnokunktól értesültem. De a régi, főleg a 48 előtti időkben, nálunk a protestáns papság még a mostaninál is szegényesebben dijaztatott; földje, a tagosítás eszméjének életbe léptétese előtt, szerfeEgy család története. (Regényes korrajz.) IV. RÉSZ. A félszem hatalma. (Folytatás.) István úgy belemelegedett a dicséretbe, hogy csak sokára vette észre Izidora halál sáp- padtságát és azt, hogy fél keze tartja fen, melyet az asztalra támasztott, az összeroskadástól. — Az istenért kisasszony! mi lelte? Én bizony isten egy szót sem szólottám volna, ha tudom azt, hogy ilyen ijedős, hiszen még e semmi, hát a kit rögtön halálra, vagy életfogytig való börtönre ítélnek. Osztán, hát semmi az, ne sajnálja olyan nagyon, ott lesz abból ember csak a sok dolog közt, milyen szép szakállat bocsát 10 esztendő múlva I — Ne komédiázzék most Istvánt nincs arra való idői Jöjjön közelebb, nagy dolgot akarok mondani. Szeret-e maga itt lenni, mondja meg igazán? — Mán hogy én ? Szeretek is nem is, nincs nekem már mit várni. Itt is úgy vagyok mint egy rab, csakhogy épen szabad kin járni. Ha valahova kiszökném, elfognának s agyon puffantanáoak, különben attól se igen retirálok. — Hátba valaki azt mondaná, hogy megszabadítja, hogy meglátja még egyszer szülőföldét, a hajlékot, melyben született, öreg anyját, meg a rokonságot! Az edzett katonának egy könyü gördült ki szeméből. — Mán hiszen szégyenlem is kisasszony, íogy sírni lát, de hát ki tenné azt meg?! Azzal Izidor odahajlott hozzá s fülébe súgta: — Meg fogunk ma este szökni 1 Istvánnak egy pillanatra öröm futotta át egész valóját, még mosolygott is, de csakhamar redőkbe vonta homlokát. — Ne beszéljen olyat kisasszony, próbálta már azt más is, de rajta vesztett, ne is beszélünk arról. lett csekély volt; úgy hogy szűkén telt a mindennapira is. Sok állomáson, mint Erdélyben még ma is és hazánkban is itt-ott, szántani, kaszálni, kapálni kellett, hogy életét tengethesse. Ily szerény bevételből ki csodálkoznék azon, hogy az özvegy-árva pénztárba kevés fillér jutott. Ez az egyik ok. (Folyt, köv.) A „Bethlen Gábor“ czimü életbiztosító és önsegélyző-egylet alapszabályzatának ismertetése és bírálata. (Folyt, és vége.) Főbb pontjaiból igy ismervén a Bethlen Gábor czimü egylet tervét, minthogy tervkészítő azt saját költségén kinyomatta — és a Tiszántúli egyházkerület püspökéhez az egyházmegyékkel is közlés végett beadta, az ügyben csak hasznos szolgálatot vélek tenni; ha felmutatom, azon tévedéseket, melyek ezen alap- szabályzatban — az egész terv romlására becsúsztak. — Én sem féltem ezt az ultramon- tanismustól, ettől a „mumustól“ melyet még a protestáns lapok is festegetnek a falra, — mely pedig az igaz és jó embernek sohasem árthat, — sőt a közönytől sem! Hiszen ott, a hol „muszály“ valamit teljesíteni, ott nem lehet helye a közönynek. . . . Féltem pedig: 1-ször. Azon hibás véleménytől, hogy az életbiztosítási pénzmiveletek minden körülmények közt oly hasznosak, nemcsak egyes halandó egyénekre, egyházkerületekre — és azoknak pénztáraikra is. — Tudom, hogy a helyzet, — nagy szerepet vivén néha az idegzet is, — kényszerítik sokszor az egyeseket, hogy az életbiztosító társulatokhoz forduljanak; sőt lehet az életbiztosítási mivelet némelykor még azon esetben is hasznos, ha talán a biztosított többet fizetne be, mint halálesetére kap — de tagadom azt, hogy ekoczkajáték, ez alapszabályaiban a biztositó társaságok javára szervezett üzlet, szelíd, ügyes, bátor egyénre, kiváltképen pedig bármely halhatatlan testületre jótékony lenne. — Pl. -vegyük fel, hogy a 40 éves korban biztosit az egyén évenként befizetendő 30 fttal, halálesetére kifizetendő 1000 irtot, és kötelezettségét pontosan teljesiti, — a befizetett összegek pedig 12%- re pontosan kamatoztatnak, 15 év alatt elő áll belőle az 1000 frt; és ha még 15 évnél tovább él a biztosított egyén, már folyvást a társasá got gazdagítja, — nyereményök csak akkor lesz az utódoknak, ha a biztosított személy 15 évnél hamarább meghal. — A halhatatlan testületek, egyházmegyék, pénztárak nem félnek az elhalástól. — Ha tehát azon kívánságtól indíttatva, hogy pénzöket felszaporitsák, egy — vagy két ember halálesetére nekiek fizetendő tőkét biztosítanak, — ha a két ember 15 évnél tovább él, a helyett, hogy nyertek volna, saját pénztáruknak tetemes kárt tettek. Az okos ember nem teszi koczkára keresményét, hanem folytonosan a bizonyosra néz: — a társulat mivelete mintájára az évenként leteendő és 12%-tel kamatozó 30—30 frt. 15 év alatt neki bizonyossá teszi az 1000 frtot, — ezen kivül pénzével még egyébb és nagyobb hasznot is tehet magának. Ily koczkajátékot akár egyesekre, akár halhatlan testületekre erőszakolni oly vakmerőség volna, minőt még semmi egyházban nem olvastunk nem hallot— De beszélünk István, s én azt mondom, hogy nincs veszteni való idő, ma este 10 órakor meg fog jelenni a szobámban, akkor majd megmondok mindent. Bízom benne, hogy el nem árult? István távozott, Izidora pedig ő méltóságának szobájába sietett, ott egy oly lapot, melyen már készen volt az aláírás, elővett s ezeket irta rá metszésszerü férfias Írással: — ön ma este 10 órakor Tornai Elemért hűséges 8 megbízható emberem Ritók kíséretében, kinél jól töltött fegyver legyen, szobámba fogja kisérni, fontos felfedezéseket várok tőle, egy megbízottam fogja kihallgatni. A dolog a legnagyobb titokban történjék. Kivül N. N. börtön felügyelőnek „sürgős.“ Izidóra összehajtá a levelet, s rányomta a hivatalos pecsétet. Egy óra múlva hűségesen megjelent István. — István, szólt hozzá Izidora, ezt a levelet el fogja vinni oda, a hová czimezve van, azután rá bírják azt a foglyot, a kiről az elébb beszélt, s ide fogja kisérni, azután maga felöltözik az őrnagy ruhájába, az a fogoly pedig felöltözik hirtelen a maga ruhájába, engemet maga szépen karon fog „igy ni“ 1 és sétálni fogunk szépen ki a várból, még a főkapuk elzárva nincsenek, maga jól be fog burkolózni az őrnagyi köpönyegbe; na mutassa csak, tudná-e az őrnagy járását utánozni? Jól van, csak feszesen 1.. az öltözet elől egy kicsit bő lesz, majd kipótoljuk valamivel. — De aztán gyorsan, pontosan végezzünk mindent; a sikerről én meg vagyok győződve. De jöjjön csak, hadd nézzek szemébe, lehet-e magában bízni? Azzal két tenyere közé fogván a hajdú képét hoszan és mélyen tekintett szemei közéi — Én csak becsületességet tudok kiolvasni szemeiből, folytatá, de azért ne vegye rósz néven, ha azt kérem, fogadja fel huszár becsületére, hogy nem fogja elárulni tervemet, látja életem, becsületem, mindenem a maga kezében van és még egynek élete, kiért, ha száz életem volna is, koczkára tenném örömmel I.. Na szódon már valamit! — Mán kisasszony sző a mi szó, de nagy tunk; — meri olvastuk pénzszerzésmódjául használtatni a százados — fél — hamad és negyed százados búcsút. Ezen búcsúkat mind pénzzel járták; de a kik nem akartak menni, azokat nem kényszeritették. — Tervező az emlékiratban az alapszabályzat 12 és 13-ik lapjain az egyetemes biztosítás kötelezhetéséről nagyon lelkesedve beszélvén, úgy elengedte magát a pénzszerzés kívánságától ragadtatni, hogy még azt is oda akarja adni czélja kiviteléért, a mi semmi kincsért nem eladó, t. i, az ember eszét — s egyéni szabadságát. — Az egyházi főségek atyák ugyan, hanem lelki atyák, nem a nép zsebének atyjai. — Erről nem szólok többet, mert ezen eszme ellenkezik a Protestantismus nemes elveivel, czéljaival és szabadságával. De féltem én ezen jó akaratos alapszabályzatot 2-szor. Azon számítási baklövésektől, melyek az ügy keresztülvitelébe (26-dik lap) becsúsztak. — Ugyanis : 6.250,000 frt. vétetik fel, mint halálesetre kifizetendő összeg. Folyt be érette évenként 187,500 frt. dij. E befolyt dij pénz- szerzési dijakra, ügyvezetési, napi és jutalomdijakra elfizettetik nagy részben; és]mégis 10 év múlva 1.500,000 ft. tisztanyereméjny van felvéve. — Ez a műben lényeges hiba. Mert a 184,500 frt, ha 15 évig pontosan befolyt minden évben, és csonkitatlanul egy fillért is belőle el nem vonatva, 12%*tel kamatoztatik, akkor fogja kiadni a 6.250,000 frtot. És igy 15 éven innen pontos dij fizetés, pontos kamatozás mellett, — ha még a 20%-tes halálesetre fizetendő 37,000 ft. sem fizettetnék ki soha, még sem lenne egy fillér haszon is. Mert mig a társaság 6.250,000 írttal, vagy annak nagy részével adós: addig tiszta nyeremény nincs. Hogy mi lesz 50 év múlva a tiszta nyeremény ? — és lesz e valami? — még azon esetben is, ha mindenek, kikre számítás van, önkényt belépnek a társulatba, azt előre kiszámítani nem lehet; de annyi bizonyos, hogy 15 év előtt még a biztosított tőke sem kerül ki. — Azon kivül a vég feloszlás éve előtt 15 évvel már bajos újabb biztosítást venni fel, mert az 50 év elteltével minden biztosított fogja követelni a részére kötelezett tőkét; azt pedig nem feltételezzük, hogy tervezőnek csak gondolatában is lett volna a biztosított összegeknek ki nem fizetése. E terv szerént tehát nem ahogy 10 év múlva 1.500,000 ft. tiszta jövedelem maradna, hanem a minek a tervező ily nevet ad „tiszta nyeremény,“ az még a biztosított 6.250,000 írtnak, mely biztosan kifizetendő lesz, egy ötöd részét képezi. Nagy tévedés a tiszta nyeremény számításánál az, hogy a 100,000 frt. biztosítási tőke kamatai is felvétetnek, pedig ez nem az életbiztosítási üzlet jövedelme. Nagyon kétessé teszi a tervezett egylet jövőjét a 12% kamatláb, mert ha a Debreczenben és vidékén levő pénztár intézetek 10—8—6%-re leszállítják kamatjaikat, a Bethlen Gábor pénze a pénztárban fog heverni; holott a pénz kelendősége egyenlíti ki a különbséget, mely a befizetett dijak összege és a nyerendő összeg közt vagyon. Mivel 30 frt. 30 éven át fizettetve is, csak 900 frt., lévén pedig a biztosított összeg 1000 frt. — Ha a kamatláb csak 3—4 évre alászál 6%-re, már az intézet 100,000 frt. alaptőkéje elmerült. E szerint 6 milliót forgató üzletnél 100,000 frt. nem is elegéndő bizfába vágta a kisasszony a fejszét, nekem is csak egy nyakam van, az igaz, a kisasszonynak is csak egyetlen egy van, ha a kisasszony nem félti azt, féltsem-é én, hiszen én úgy se várok semmi jót az élettől 1 Isten neki, itt a kezem, én el nem hagyom, el nem árulom 1 Bakkancsos legyek, ha meg nem tartom szavamat I Az óra elverte a kilenczet. —Na István közelget az idő, menjen most szobájába, ha van valami elvinni valója, vegye magához, de semmit olyat, a mi nagy csomó lenne; — azután egy félóra múlva vigye el a levelet. — Szorongó szívvel fogom várni vissza 1 — István távozott. Izidora magához vett egy kis dobozt, — minden vagyonát, leült és terveket szőtt a jövőről 1 Tíz órakor pontban kopogtak az ajtón, s egy pillanat múlva előtte állott Elemér, egész valóját a csodálkozás fogta el. Izidora elébe sietett, kezét nyújtotta s szólt: — Ne csodálkozzék I Tudja mikor olyan szépen tánczolt azt mondtam, mindent lennék képes tenni érte, mindent amit kér. Nem kért semmit, nekem úgy fájt azl És én eljöttem most, nem utasitja-e vissza ha azt mondom: én szabaddá teszem 1 ... Az idő rövid, ha óhajta börtönét a szabadsággal felcserélni: akkor menjen be ide, ez a becsületes ember tudja már, mit kell cselekedni 1 Elemér alig birt meglepetése és öröme érzetében valamit rebegni. Gépileg engedelmeskedett. — Nehány perez múlva István és Elemér oly ügyesen átvarázsolva léptek ki a benyílóból, hogy első tekintetre maga Izodora is megrettent, mintha az őrnagyot látta volna maga előtt. Elemér is meglehetősen hasonlított, szakállát hirtelen levette István, azután hirtelen karjába fűzte magát és elindultak, az őrök mindenütt tisztelegtek s szerencsésen kiment a várból. (Folyt, köv.)
