Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-01-17 / 3. szám
TARCZA. Muki ‘barátom szerelme. — Ilumorcsk. — K.iss Endrétől. (Folytatás.) Az ifjúság azon szobába vonult, hol a zongora állott; közkérelemre Eleonóra játszott egy töredéket a „Prófétádból. Muki szüleihez illesztett kezekkel hallgatott, nehogy csak egy hangot is elszalaszszon. Úgy elnézdelte azokat a finom ujjacskákat, melyek a billentyűzeten fel I alá szaladgáltak, kedve lett volna elkapni azokat s összecsókolni. Szerelte volna azt a Zengő Gyulát hegedűjével, tilinkójával együtt bárhon látni, csak nem ott. Azután úgy elkezdett izzadni, ha a szeielmes levél kimenetére gondolt; hátha kineveti őt szerelmével az a mosolygós Eleonóra? Ezen gondolatra aztán valami metsző hideg borzongást érzett, E közben beesteledett; a lámpák meg- gyujtattak s a mamák is azon terembe vonultak, hol az ifjak mulattak. — No most önön a sor, Bandré url Ön megígérte nekem, hogy ha zongorázni fogok, azt dallal fogja kísérni! — mond Eleonóra Rlulci barátunkhoz fordulva s művészies gyakorlottsággal futtatta végig ujjacskáit a billen tyüzeten. ..................... — Helyes! helyes 1 Halljunk Bandré úrtól egy szép dalt, hiszen ha nem csalódom, a múlt évben mint műkedvelő fellépett s dalával bravourt csinált! —: magyarázd Fecseghiné. — Tévedés lehet, esedezem; talán névcsere . . . mert én 8 S . én j j . tisztelt uraim, szeretem ugyan a dalt . . . de . . . — No, semmi szabadkozás, semmi szerénykedés! I műiül Váryné. — De a niult éjszaka meghűltem, és f.. és el vagyok rekedve.., — Kérem, ön kényszerít, hogy megdicsérjem, — szólt Zengőné — hiszen ön a legszebb érczes, férfias hanggal rendelkezik! — Kérem, tisztelt társaság! — Ugyan! — Nagyrabecsült uraim! bájos hölgyko- szoru! — könyörgött Muki. Hasztalan. — Muki tehát stimolni kezdett, kettőt kánnat köhintvén, de ajka zárva maradt. Majd Eleonórának egy kérő tekintetéi vei találkozott; s határozott tehát, rákezdvén azon egyetlen nótát, melyre egy barátja tanította s melyet ő kiválóan szeretett, azt a nó tát, hogy: „Ég a kunyhó, recseg a nád, Szorítsd hozzád azt a barnát!“ Muldnak erős bassus hangja volt, de oly félhangon s oly falschul énekelt, hogyha rál iezdte, könyörgött az ember, ne rontsa a levegőt. Muki, mint gyakorlott lovas, eldobván a cantárt, engedi bármerre száguldani ménét: úgy Muki; összevissza járta az ő hangja az egész termet, össze a legutósó szuglyot, a padozattól fel a plafonig, mindenütt egyenlő erő sen; mint egy trombita, melyet irgalmatlanul funak. Eleonóra keze megállt, a nők rámeresztették egész kétségbeesetten szemeiket, azután befogták füleiket, oly veszedelmes csiklando- zást vitt véghez az a nóta. Muki nem produkált többet egy strófánál, és sietett kijelenteni, hogy csekély személyét unszolták a daliásra. Szebbel nem szolgálhat; különben pedig kezeit csókolja az érdemes társaságnak. Muki ezen is túl volt, könnyebben lé- lekzett. Eleonórát bizonyosan bántotta a kíváncsiság. Ugyan mit rejthet az a czimeretlen levél? Egy perezre kisuhant, de mindjárt visz- szatért. Arcza ki volt pirulva.... Muki barátunk úgy állott ott, mint egy bűnös, nem mervén szemeit a hölgyre emelni. A többiek vidáman nevetgéltek. Szegény Muki azt tudta, hogy a teremben levők már mind tudják azon levél tartalmát. Úgy éi'zette, mintha Jupiter összes menykövei sújtottak volna le mellette. — Szakadjatok rám egekl nyelj el óh földi — susogá Muki barátunk magában. — De minek is bíztam szerelmi vallomásomat a hideg papírra ? I . . | Úgy kell!... Csak lega- ább megfogna valaki üstökömnél fogva s jól eldöngetne. Valóban megérdemelném. Vagy legalább vége lenne ez estélynek, de mért is A választásnál működő bizalmi férfiak ■ Gáva községének érdemekben megőszült tagjai I u. m.: Zsoldos János, Szikszay Pál, Rakovszky Dániel és a többi urakról fel kell tenni kg! urnák is annyi törvénytiszteletet, hogy a ftj ur és állítólag nagyszámú párthiveinek tiltakozását jegyzőkönyvbe foglalták volna! Hanem hát mit tett M. ur a tiltakozás helyett ? haza vonult és arról gondoskodott, hogyan zavarhatná fel a választásban megnyal godott kedélyeket; I nehány nap alatt megszületett — a legnagyobb csendben egy valótlan ( alapra fektetett kérvény, a mely házról házra hordozva a M. ur czéljáról tudomással nem biró községi lakosok közül soknak aláírásával láttatott el, és a mely kérvénynek czélja nem kevesebb, mint a választás megsemmisittetésej Hogy mennyire érdekelték magokat a M. ur kérvényének aláírói egy uj választás iránt, arra nézve eddigelé annyit sikerült felfedez- ■ nünk, hogy 14 egyénről kitűnt, miszerint nevük — általunk a tek. m. bizottmányhoz benyújtott kérvényhez mellékelt „választási névsorban“ egyátalában nem található fel — 14 gávai választó pedig egy nyilatkozatban, — a melynek másolatát a tek. szerkesztőségnek *//.. alatt mellékeljük — tiltakozik, és erélyes eljárást sürget nevének hire s tudta nélkül, a M.' ur kérvénye alá csempészéséért; s kijelenti, hogy sokkal inkább szivén fekszik a község bel békéje, minthogy ennek felzavarására magát felhasználtatni engedhetné, és teljes készséggel irta alá 171 ed magával a kérvényt, a mely a M. ur kérvényét csak a község nyugalmát felzavarni szándékolt ténynek, |és figyelmen kívül hagyandónak vétetni kéri. A mi M. urnák a megyei tek. bizottmány! közgyűlésnek igazságérzetérei hivatkozást illeti, ebben ő vele mi is osztozunk, s ügyünk igazságában bízva, nyugodtan várjuk az Ítéletet, a mit ezen tiszteletreméltó testület a tények megvizsgálása után hozand. Addig is kérjük M. urat, hagyjon fel nyugtalankodásaival, s pihenjen az annyiszor emlegetett babérokon; szedje el inkább rózsáit is az általa 3 éven át ápolt fának. A tapasztalás múlt év nov. 30-án megmutatta, hogy azt újból kell ültetni, hogy virága ne csak egy embernek, de az egész községnek élvezetes legyen. Gáva községben M. ur által 3 éven ápolt rózsafa gyanánt diszlik azon bizalmatlanság, a melyet ő az értelmiség és a volt úrbéres osztály között oly bosszú 3 év alatt nem tudott egyetértéssé varázsolni; rózsáit látjuk községi viszonyaink hátramaradottságában, a melyet hogy előbbre vigyünk, mindenekelőtt kölcsönös bizalom és egyetértés szükséges. Hála istennek! most már ez is csírázni kezd, s ha M. ur szives lesz fejlődését nem akadályozni, nyugodtan nézhetünk a reményteljes jövő elé! Gáva, 1875. január 7. Több gávai választó» Másolat. Tek. megyei bizottmány! A folyó év decz. 17-én Gáva község képviselőinek, Mikola Károly állami postakézelő ellen benyújtott alázatos kérelme után, azon okból, mivél a nevezett egyén izgatásainak első eredménye 150 aláírással ellátott irat, tudomásunk szerint általa már beadva, a t. bizottmány előtt van, — alólirottak kénytelenek Tisztelt Szerkesztő ur! Miután a „Szabolcs“ múlt évi 52-ik számában Ligethy György ur, a Görömbei Péter urnák adott válaszában, az én személyemet alaptalan vádakkal támadja meg: az ügy felvilágosítása végett, s önvédelmemre, tisztelettel kérek Szerkesztő űrt ól becses lapja hasábjain, jelen soraimnak helyet. *) . Én csakis az igazság érdekében kívánok Ligethy urnák felelni; nem úgy, mint 8, ki miután Görömbei Péter urnák adott válaszában magát bemutatja; (bár paszamántos sipk i nélkül) nekem esik és a mázt — igaztalanul — nagy okosan, önmagáról reám akarja kenni. Csak hagyja édes Ligethy ur; mert látja, sokat beszélt, ön az igaz czikkében, hogy miért zárt tehát ki az udvarán közköltségen felállított kuglizóból; de a hiba épen az, hogy a valódi okot elhallgatta. — Mert, bogy én az elébb is létezett társaságban nem fizettem ki egészbeni tagdij-illetinényemet, nem az én hibám, miután az említett társaságnak megalakulása után egy pár év múlva lettem tagja; s igy a kötelezett tagdíjnak mennyiségét nem tudtam s most sem tudom. De ilyen nem is létezhetett; mert mint tudom, ajánlatok történtek annak felállítására, s én annyit fizettem, mennyit erszényem birt, s úgy hiszem annyit igen, mint ön. A mit — ön szerint — ki nem fizettem, tőlem soha nem kérték. No de mondja meg igazán, hogy ezzel csak kerülgette a dolgot? s nem akarta kimondani a t. olvasónak a valódi okot, a mi szivén fekszik. No! segítek én; figyeljen! Nem akart ugye meg- finánczolni ama nagy költséggel épített kugli- zóba, mely egyszersmind éji szálásul szolgál posta-taligájának; mert jól tudja azon időből, mig ön is egész tanító volt, hogy az olyan kugli- zóra nem igen telik a szegény tanítónak ?! Látja, hisz ezt bevallhatta volna ön, hisz e szívességért, még köszönetét is mondtam volna önnek. De mondja a t. olvasó: kuglizó ? s egyszersmind taliga-szin? Hajh! pedig az, ez egyszer, úgy van. Mert tudni kellat. olvasónak, hogy ezen tisztelt ur nagyszerű speculans. Nagyon jól tudta, hogy a taliga nem iskolai eszköz; s igy gondolkozott: annak az egyház szekrényt vagy akarom mondani szint nem csináltat; tehát midőn arról volt szó, hogy udvarán állíttassák fel a kuglizó, örömmel ragadta meg az alkalmat; s úgy csináltatta, hogy az talyigájának szolgáljon inkább éjjeli oltalmuk A másik ok, miért a kuglizó-társaságból kizárattam, a czikkiró ur szerint, mint mondja: „A köztünk évek óta fenálló feszült viszony.“ Éz, hogy köztünk létezik, én is régen gyanítottam, de világosan nem tudtam; miután ön kerülgette ezt egyenesen velem tudatni, sőt sokszor az ellenkezőről győzött meg. — Ezt bizonyosan azért tette; mert maga is restelette, hogy ilyen tanitótársak közt — önnek telhetetlen kenyéririgysége miatt — létezik. Hiszen látja igaza van J mert bizony az egy cseppet sem szép, azért reám haragudni, hogy én az ön által iskolájából kiűzött ártatlan gyermekeknek helyt adtam iskolámban. És mégis ön terhel engem gyanúval, midőn *) A vi'át befejezettnek tekintettük ugyan, mind a mellett jelen czikknek szintén a méltányosság érdekében helyt adni kötelességünknek i-mertük. Óhajtjuk, hogy ezen ügy s/.cllőztése által ne győzzön egyik személy se, hanem győzzön egy harmadik: a n e v e 1 é s- ügy. S z e r k. erre azt feleli: „Hogyha tudná czikkiró ur, miért járatja védenczéhez gyermekeit egy pár család, ■ kétség kivül nem dicsekedett volna vele.“ Na- : gyón téved ön, ha azt hiszi, hogy miután ön tudni 1 nem akarja, Görömbei Péter ur sem tudja. Tudja ■ ő. És ha Görömbei Péter ur elhallgatta, és ön is: elmondom én; az igazság megítélését a t. olvasóra bízván. A dolog igy áll: Jelenleg iskolámba Ligelhy György ur tanköteles gyermekei közül egy szegény kézműves gyermekei, és viszont egy kézműves testvérjének cholerában árván maradt fogadott gyermekei járnak. Hogy mi okból járnak ezek az én, s nem a Ligethy ur iskolájába ? álljanak itt felvilágosításul az illető szülék által akkor elmondott okok, midőn gyermekeiket hozzám hozták. Az első ugyanis fájdalmasan panaszlá el, ki történetesen Ligethy urnák szomszédja, hogy ők nem tudom mi okból, egymással meghasonlottak. Bosszúját a tanító ur, az ő gyermekein tölti, a leggorombább módon bánik azokkal; ezért ő a méltatlanságot tovább tűrni nem akarván, engem kér fel, hogy fogadjam gyermekeit iskolámba. S midőn én ellenkeztem iskolám különben is tulné- pessége miatt elfogadni, kijelenté, hogy bár fájdalmasan esik szülei szivének, de akkor kénytelen gyermekeit iskolázatlanul felnőni hagyni, mert Ligethy (akkor még Lissik) úrhoz semmi szín alatt vissza nem viszi Más községben pedig taníttatni módja nincs. Hat kérdem, az bűn ön előtt, hogy ekkor a tanítói öntudat az ártatlanul üldözött gyermekeket iskolámba fogadtatta velem ? A második, cholerában elhalt testvérének árva gyermekeit sírva hozta hozzám, mert mint mondá: az apátián s anyátlan gyermekeket Ligethy ur kiűzte; azért, hogy a gyermekek által az iskola fűtésére hordani szokott darab fát, ezek naponként meg nem vitték, Noha az illető gyám előleges felkérésére Ligethy ur nekik ezen kötelezettséget, mint cholera ár-1 váknak elengedte. Ézek az illető szüle s gyám nyilatkozatai. I S ha én tanítói kötelességemet teijesitve, e I szerencsétlen gyermekeknek helyt adtam isko Iámban, kérem a t. olvasót, Ítélje meg, ha oly I nagy bűnt követtem-e el vele, mint Ligethy ur hinni szereti? ha csakugyan lcár-e ezzel dicsekednem ? De én vagyok bátor kérdeni Ligethy urat. I logy ama gyermekek irányában elkövetett ta- íitói eljárást melyik pedagógiai ? s hányadik I ?-ban tanulta? Mert, hogy ilyet pedagógus a álágon irt valaha: csakugyan nem hiszem. S 1 ibból ilyet csakugyan nem tanulhatott, hacsak 1 miami postai szabályrendeletből nem. S ha ab- i ban volna ilyen, kár a gyermekekre álltái- I nazni: mert úgy jár ön vele, mint paszaman- 1 :os sipkájával, hogy midőn felteszi, tanítványai I íem tudván: a postamestert vagy a tanítót h iszteljék s szeressék-e önben; gyermeki zava- < •ultban a paszamantos sipkát becsülik leg- < öbbre. — ■ .11 Ennyi a mit önnek igaztalan vádjaira j: nondani kívántam; és a t. olvasónak a köz- j1 ünk levő feszült viszony felderítésére megje-11 ;yezni — önigazolásul — kötelességemnek tar- ] ottani. Még csak azt tanácslom én is önnek, I s uint Görömbei Péter ur, hogy miután a bár t övises, de magasztos tanítói pályát felfogni ( gy sem képes, ne bitorolja csak úgy, jó a i ti zsákon a folt módjára; hanem mondjon le, ki- 1,1 tudja, ha önben nem egy posta director lap- pang-e? . . . ii Tóth János a ref. néptanító. Válasz a „jegyzőválasztás“ czimü czikkre. m K A múlt év nov. 30-án végbement jegyzó- választásra vonatkozólag a „Szabolcs“ 1-ső -1 számában Mikola Károly gávai postamester ur- t tói egy oly minden igaz alapot nélkülöző köz- lemény jelent meg, hogy az igazság érdekében- s az elferdített tények helyreigazításául kény• telenek vagyunk reá, — a tek. szerkesztőség becses felhívása folytán — észrevételeinket i röviden előadni. cl Ha nevezett közlemény íróját kevésbé . ismernénk, mint a mennyire ismerjük: először í méltó csodálkozásunkat kellene kifejeznünk a i felett, hogyan lehet az, hogy épen Mikola uf, i — ki az emlitett jegyzőválasztásnál nagyon is >1 érdekelve volt — ezen választási eseményekre- oly kevéssé emlékezik vissza, hogy a tényeket • igy elferdítve képes előadni ? Hanem ezen nincs mit csodálkoznunk. , Mikola ur jól tudja azt, hogy a választás le- i I folyását — a nélkül, hogy magát nevetségessé f I tegye — kifogásolnia nem lehet; s hogy mégis 11 legyen valamibe fogódznia szélmalom-barczá- ban, egy — a választásnál figyelembe is alig Ivett — mellékes körülmény háta megé húzódva szórja lövegeit, a csakis az ő képzeletében levő ellenségre, és a helyett, hogy mellőzteté- I sének okát önmagában és három évi helyettes jegyzői működésében keresné, a hírlap olvasó I közönségnek a „községi törvényekből“ tart felolvasást, s neki ront járásunk köztiszteletben álló és páratlan szolgabirájának, azzal vádolván, hogy a törvény helytelen alkalmazása által ütötte őt el a jelöltségtől. Mi egyátalán nem értjük, mire való itt IM. ur törvénymagyarázgatása ? Hiszen a választási jegyzőkönyv meg van, tessék arra hivatkozni ! Talán csak nem hiszi, hogy émelygős törvény magyarázgatása és férfias lamen- I tatioi ennek a hitelét megdönthetnék? A választási jegyzőkönyben bizonyosan meg lesz, hogy kik és hányán sürgették a szavazást ? a j melyet ha csakugyan sürgetett volna valaki, t. szolgabiró ur bizonyosan nem tagadott volna ' meg. — Igaz az, hogy a választást megelőzőleg egy kérvény adatott be, még pedig községi képviseleti tagok által aláirva, a mely a M. ur által oly sokat magyarázott törvényre hivatkozva M. urat a jelöltségből kizárni kéri, — bizonyoság azért, mert a község t. képviselőtestülete belátta azt, bogy M. ur a két minőségű hivatalában mint eddig, úgy ezután is oly kiváló dicsőséggel képes működni, a mint ezt a gávai jegyzőválasztásra vonatkozó czikkében — fájdalom, hogy csak most először és akkor is öntől — olvastuk, de a mely kérvényre, a mint az a vál. jegyzőkönyvéből világosan kitűnik, nem volt semmi szükség. Mi- kóla urnák azonban alkalmas tárgyul látszik szolgálni arra, hogy ez által a közvéleményt tévútra vezetvén, basáskodással vádoljon oly egyént, kinek érdemei az ő képzelt érdemei felett magasan tündöklenek. észrevette, hogy ő róla áll a beszéd s magában mormogott valamit. — Úgy kell nekem, — kezdé magát korholni — mért nem volt több fogékonyságom a táncz iránt, hogy megtanulhassam, most ezek engemet nevetnek s azon fölül szemtanújának kell lenni, a mint Zenghő Arthur Eleonóra lenge termetét hévvel átöleli. Mikor ezt látta, betette kezeit nadrágja zsebébe* hogy ’ észre ne vegyék, a mint azt ökölre szorítja. Szegény fiúnak meg kelle érnie, hogy az, a rit ő szerelmének egész hevével imád, egy másik karja által öleltessék. Óh, mily boldog- nak élezné magát, ha csak egyszer érintené is az az elszabadult hajfürt az ő homlokát, óh, még ez is boldoggá, véghetlen boldoggá tenné őt! Végre a tánezosok is kifáradtak. A szobaleány jelenté, hogy föl van terítve. (A táncteremből könnyed franczia-né- gyes^ léptek, a megrakott asztalnál átalános í megállapodás.) Muki Eleonóra mellé jutott, te- lát a lehető legkedvesebb szomszédja volt —- átellenben. (Átalános felfegyverkezés, tányér- nyiszorgások.... A mi azt jelenti, hogy étkeznek, tehát hagyjunk nekik békét) Mukira nézve másodrendű dolog volt az étkezés, csakhogy átellenese lehet Eleonórának, bár hogy feltűnő ne legyen a doU g, szemeit csak néha néha pi- íentethette rajta. Egyszer azon veszi észre, íogy az asztal alatt egy nyomást kapott a Iáján, véletlenségnek nem vehette, miutón a nyomás meglehetős gyöngéd volt, Muki csaknem olvadóan nézett Eleonórára és — viszonzá a ábnyomintást s egyszersmind figyelmesen vizs- gálá arczkifejezését, de azon semmi különös változást nem vett észre, a mi azt bizonyító, íogy lábaik az asztal alatt ismeretséget kötöttek volna. Megfigyelve azonban a dolgot, úgy észlelte, hogy azon láb nem Eleonóráé, hanem i’ecseghy Tihamérnéé, ki minden nyomintás után egy-egy lopott olvadó tekintetet vetett uki barátunkra.... Bizonyságul hívjuk tehát el az egész férfi és hölgyvilágot arr nézve, íogy Fecseghyné egy azok közül, kik teljesen feljogositvák mások piquánt bírálására. (Folyt, következik.) tudtam épen most jönni. — Már olyasmin törte fejét, hogy beteggé teszi magát s elrohan, de midőn meglátta azokat a tüzes gránátokat, — Eleonóra szemeit — lábai legyökereztek, a két szempár varázs-igézete alatt állott, próbált azokban olvasni; egy perezben úgy látta, mintha a tiszta szerelem sugárzana felé, a másik perezben hideg közömbösséget, sőt gunyoros mosolyt vett észre. Muki gyötrelmét, s kínzó nyugtalanságát bizonynyal megszánták volna. Kizökkenté merengéséből Zengő Gyula hegedőjátéka. Négyest rendeztek. Muki határozatlanul állott, a mivel aztán azt nyerte, hogy Eleonórát más kérte föl, neki csak annyi gyönyörűség maradt, hogy sóvár szemeivel kisérj; a silpbid termetet, ki mint ingó nád, kecsesen meg-meghajolt. Az ifjúság kevés volt s a szeméből is látszott Fecseghynének, hogy szeretne tán- czolni, ismerte ezen tulajdonót Váryné, mert : megérinté Muki vállát. — Kedves Andre, remélem Fecseghynét ezen négyesre. — Óh kérem... én... én e tánezot | rendesen elrontom. ... Összemegy, ha én fel- ' állok ___ — No de majd egy valzerrel — Bocsánat. De sajnálattal kell kinyilat koztatnom, hogy bár e táncz igen szép s elragadó, de... de ... — Lengyel! — Járják ezt helyettem, még pedig élet- ( bűn s eredetien a szegény lengyelek, melyhez a muszka üti a taktust! — gondolá Muki. — Gallopp, Zeperli, polka . . .. i Muki alázatosan nemet intett fejével. — Ez derék, mondhatom, — szólt szem- 1 rehányóan Váryné. — Pedig úgy hallottam, hogy szenvedélyes tánezos. — No ez bizonyosán élezelés, valaki jó- 1 akaratulag fogta rám, — gondolá Muki, végig nézve hosszú lábain, mely, ha tánczolt, annyira messze állt a többi tagoktól, hogy valamennyi tánezosnak kész veszedelem volt. Muki falhoz ‘ támaszkodva egykedvűen nézte a tánezoló pá-t rókát. Fecseghyné nem késett egy piquant megjegyzést súgni Zenghőaének. Muki talán
