Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-05-09 / 19. szám
H ÍRD E T É S E K : »■»•hI o A „Nyíregyházi Sóstó“ megnyitása május 1-jén. A midttn a „Nyíregyházi Sóstó“ f. évi idényének május elsőjén történendő' megnyitását a t. közönség tudomására juttatjuk, kiemelendőnek tartjuk mindenekelőtte, hogy ez idén ismét a tó kitisztítására, vagyis, a mi ebből következménykép folyik, gyógyvizünk töményitésére (erősbitésére), gyógyhatásúnak növelésére különös gondot fordítottunk. Tisztelt vendégeink már a múlt évben tapasztalhatták, hogy vizünk (amint azt tavalyi hirdetésünkben előre jeleztük) feltűnően „erős“ és gyógyereje, ennek megfelelőleg tetemesen növekedett volt. Ez idén ismét nagy anyagi áldozatokkal az egész tavat kiásattuk, kitisztittattuk és mindazon munkálatokat megtettük, melyek gyógyvizünket töményebb összeállásuvá tehetik. Tartózkodunk a szokásos hosszadalmas ajánlgatásoktól, — hogy mi midenféle betegségek ellen alkalmazható gyógyintézetünk, mi e tekintetben csakis a gyógykezelő orvos urak véleményét tartjuk illetékesnek, i A magunk részéről a t. közönségnek azon1 határozott ígéretet teszsZük, hogy mind,ént el fogunk követni a méltányos igények kielégítésére, i A sóstói' vaáutí állomás, niely csak nehány percznyi távolságban van fürdőnktől, áz égész' nyári idény alatt a vonatoknak fendes megállapodási helye. Ugyanott rendszeresített távirdai állomás is létezik. — A posta naponta közlekedik. Vendéglősíink table d’ bot© ebédet fog rendszeresíteni olcsóbb áron. Mindenféle ásványvizek helyben lesznek kaphatók. Társas mulatságok ez idén többször fognak rfendeztetni. A sétányok nagyobb mennyiségű ülőpadokkal láttattak el. ■2^ A nyíregyházi sóstói társulat igazgatósága. DscsocaosodB 20 22 24 25 «27 kros eladás. <z> ci 13 ca O wm* első-*! Budapesti nagykereskedői bizományi raktár KATZ T., Kubilczinő-féle házban, Gredik és Tester-féle czukrászdának átélienében. Van szerencsém a nagyérd. közönséget ezennel tudósítani, miszerint egy Pesten székeld, egyike a legnagyobb és legjobb hírnévnek örvendő kézmü árus nagykereskedő ezég — helybeli bizományi raktárával bízattam meg. Azon kedvező helyzetben vagyok, hogy a t. ez. vevőimet, akár nagyobb akár kisebbszerü vételeknél oly kedvezményekben részesíthetem, a minőket itt bélyben senki Sem nyújthat1— gazdag választékú mindennemű ruha, függöny és nadrágszövetek, Cretön, Mousselin, Battiste és minden színezetű fran- cziaJngjPercai/^^Tj^JyT'MHnességü^jnino és pamutvásznak, —■ minden színezetű párnahajnak, való ezérna kanavásznak, törü7^özőHányOTSen3őE7^ftMCZitT*H()u«selin és angol foulárd kendők, fehér" színes vászOn zsebkendők, fenér e szines barketok, harisnyák, szalagok — és még más többféle árukkal dúsan ^Iszereltraktái ammal pedig, minden hozzám intézett megrendelésnek, azonnal megfelelhessek. A midén még kérném itt jegyzett árakból azon meggyőződést szerezni, hogy velem sfenki sem állhatja meg a versenyt, nagybecsű látogatását, kikérném — egyelőre a legszilárdabb kiszolgáltatásról biztosítom és kiváló tisztelettel maradtam.', A nagyérdemű közönségnek. Nyíregyházán, 1816. év február hóban. Alázatos szolgája. : RATZ I. <x> 20 22 24 25 27 kros eladás. ■■■ 27 27 Újonnan érkezett áruezikkek. a 27 krajezáros első bécsi KARTON FESTŐ GYÁRI-RAKTÁRBAN. Helyiség: a nagydebreczeni utczán levő Kerekréty-féle uj házban. Találhatók különféle czikkek, melyeknek minősége- és szilárdságáról mindenkor kezeskedünk, egyenlő árban válugatva darab-, rőf- és páronként kaphatók. Különöstudomásul Legújabban Bécsből érkezett legfinomabb divatosabb, tavaszi s egyéb kelméinket ajánlhaljuk. Tessék meggyőződni személyesen. Ez üzlet választékban még a bécsi bazárokat is túl haladja ! Szives pártolást kérve, maradunk teljes tisztelettel. bécsi első kartonfestő gyári raktár (10—?) Nyíregyházán, nagydebreczeni utcza, Kerekréty-féle uj házban. [‘-‘‘lsQeQ 3T POLLAK újonnan nyitott Ti kros egyetemes árucsarnokában Bécs Mária- hilferstrasse i. a legszigorúbb jótállással az áruk legújabb minőségéért s valódiságáért, s nagybans ki - csinben kaphatók Gyapjuruha-szövetek mindig a legfinomabbak és divatosabbak minden színben, sima, csikós vagy koczkás még pedig Lüster, Rips s Diogenalplaíd kelmék, egyszínű és caricirozott scott plaid- ' keime; legújabb és legszebb őszi és téli HW ovdLpol-fLanell (Wattmol) s legújabb nordpol kelmék, divatos ruha bai’chet, cosmanosi perkai, Cre- too, török piqué hálóköntösnek, kék, barna s fehér sinór és flanel barchet, nimburgi, hollandi és készítetten sziléziai fonalvászon, házi- s bőfvászon szines és virágos czicz- mouslin és csipke-függönyök, atlasz-gradl, szives ágynemű, vászondamaszt-törölközők, matrácz és díván gradl, chiffon 5/4 és % széles, Sélyem és kásmér nyakkendők, hosszú és rövid harisnyák, keztyük, vászon és ba- tiszt zsebkendők, csipke, selyem és bársony szalagok mindenféle színnel és szélességgel stb. és számos ezer egyébb tárgyak. Iflind csak 27 k r a j c z á r. A szétküldések utánvét mellett azonnal lelkiismeretesen teljesítetnek. Mustrák és árjegyzékek ingyen és bérmentve. 27 kTépt rőf, darab s pár számra, szigorú jótállással az áruk legjobb minőségéért és nagyban és kicsinben áruitatnak Gyapju-ruhaszövetek, mindig a legfinomabbak és divatosabbak minden színben, sima, csikós, vagy scot ca- ricirt még pedig Lüster, Rips, Diogonal- piaid szövet, egyszínű és skót modorú plaidkelme, s a legújabb s legszebb őszi és téli Nordpol-Flanell (Wattmol) és a legnehezebb uj nordpol kelmék, divatos ruhabarchet, cosmanosi perkai, creton törők háló-köntösnek, pique, kék, barna és fehér sinór és flanel barchet, rumburgi, hollandi és készítetten sziléziai fonalvászon, házi- s bőrvászon, szines és virágos czicz, moúzlin és csipke-függönyök, atlasz-grandi, szines ágynemű, vászonda- maszt-törölközők, matrácz- és díván grandi, chiffon 5/4 s ®/4 széles, selyem s kásmér nyakkendők, hosszú és rövid harisnyák, keztyük, vászon- és batiszt zsebkendők, csipke, selyem és bársony szalagok mindenféle színnel és szélességgel, több ezernyi más tárgyakkal egyesegyedül kaphatók a szilárd hitelűnek ismert legidfisb s legelsőbb alapított 27 kros arucsarnokban Bécsben, Kärtnerstrasse 34. (Bürgerspital-Gebäude.) Megrendelések utánvét mellett pontosan és lelkiismeretesen; mustrák és árjegyzék ingyen. (21—30) I v s J VS > V» 0) > > >> « & *© g a O M 2 ~ « sg s_j © bü'o g O u oo ® CT-M CS ’CT c3 bß > M • rM I »C t.00 'S fiú o ® a-03 N-08, X >> 69 03 ó N '«Ö r~i •CT a cs '03 X ■ ••H á «0 & w 03 > d MJ • N p 03-4-9 'Oj 1 co M W tM1 X i eS ai w 9 v© w rp rB (32 í'N1 > •8 pH) 4d-03 _a a U © rg 3 m ÍJ B 09 O CŐ P* •M M GC '© © m iwH ffi M • H a> +» OS 0) IH V rM I u 03 N O rCT *sr *o -o fed a fi M ä a ■lí a ■4J P OQ Qj 03 K * bO "CT a eS a tp 03 N V M Oi ■fi d 03 iO M £ OQ © •pH -*-J (S (W CT *o s) o CO • o . § bio S ! 0 m a o ff d CD XI 02 O 1? d B 'V so: ’S is ■ s £-M 02 t<ai cs vü O- a. ; d [ á’a A • bp d a <D-M d x 1 © d ff i i r1 m> PSrö d 03 O M N m o3 OI O. (-1 “ ^ 0» ^ m a ** bű bű W)S 4o 3 « 'S -a e d ii4 d -g a a — gJÖ-SS.§ PE«> ® ; ö -M VŐ foJx * 03 <12 02 *M <U 03 ® í'S ^ 03 « </) O <D bű 50-CB d OS 0) , C3 O X a • i k d vu a © £ n to d d co I <M cO na •A ÍH .Í4 nd d X VB oo C*2 'S o cn cő M a; bo.fi ‘S *o rfi O M - 'S. ^ 'S » O OJ ^ rfi bí S n . VD BO bo-O ja sh cj v» ■S'®© .§ rfi " a ,_r o a SD O Ph f2 őo a © CG pH B CG o ö p 11 © m S 'CT-4-3 rP Cw oo. © r— H NS Ifiig © 3 — ^© í> H N 'S bo 3 -S <s « Jw «§ * b ű w bo CŐ 4a © © > 50 ^3 © *3 +* a 'äs © a 03 92-CŐ u TS a ed M *03 • fH GC '© ni S H A ^3 3 s a íí#I (VpQ N-4_í 1 .pH ffl Ä o> ^ ^ 4/ CB ^-31 S I a n 43 N CG fl HM 2 s s§ Ö5 o J > O fiíg • lM s rC u 'O o CN <N Debreczen, 1875. n^oma,tott a részv. társ. könyyiiyoindájában.