Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-03-28 / 13. szám

Tisztelt értelmes osztály I önöket sokszor majdnem megöli az unalom; nem fordíthatnák ezen unalmas órákat leikök tökélyesitése, szivük nemesitése, s a homeopathia tanulmányozása mellett, — követve a német intelli- gentia példáját , kik ezen szent kötelességet már rég átértették, — a szegény nyomorult földnép javára.

Lelkész urakl hány órát elpipáznak önök az életből? Nem mondom, hogy tegyék le önök a pipát, melynek gyűrű füstjén sok unalmat keresztül Űztek; pipa mellett is követhetnék a svéd papok példáját, kik mindnyájan kötelezve vannak népszerű orvostan tanulására, mivel ott a tankerülethez a népesség kevés lévén, némely vidéken 10 mértföldnyi területen sem élhet meg egy orvos.

Tisztelt urhölgyek I Nem tudom, nem is kérdem, mire forditják üres óráikat? — a női titkok szentek. — Nem jutna-e egy pár órá- jok hazájok fiai, embertársaik számára?

A német homeopatha kórházak kimutatásai szerint a cholera-betegek közül elhalt 30 közül 1; ha önök t. értelmes osztály I egyenként, ezen számnak csak felét nyerendik meg, a járványos évek számát 8 évről 16 évre, az áldozatok számát pedig felényire szálliták le.

Önök csak a szegényeket és ingyen fognak gyógyítani, kik pénzszükség, tudatlanság, előítélet miatt orvoshoz úgy sem folyamodnak, ez által a ragályt félelmessé és pusztítóvá teszik, a fertőzés nagy mértékbeni kiterjesztése által. A kormány és nemzet helyeselni fogja, ha önök közül mindenik nehány sirba hulló polgárt visszaad az életnek.

Az alleopatha orvos urak nem nézhetik önöket rósz szemmel, ha „emberek“ és „honfiak“; önök csak azokat a nyomorultakat fogják gyógyítani, kik orvost úgy sem hivatnak, s kikhez hivatlan és fizetés nélkül az alleopatha orvos urak úgy sem mennek, igy önök az ő keresetöket el nem veszik, sőt részükre orvos iránt érdeklődő közönséget nevelnek.

Vegyék lelkökre önök, hogy két legnagyobb nemzeti sebünk: a nevelés- és járvány- ügy, csak a társadalom értelmesbjei s jobbjai közös befolyásával, közremunkálásával gyógyít ható meg.

Populus remedia culpitt

'l isztéit közönség I Miután mint házi borbély megnyujtottam, megszappanoztam, beret- váltam, megfésültem, készen vannak önök a bálra.

Vig mulatságotI Ne feledjék önök a dalt: „Járjuk, járjuk a bolondját, úgy is megadjuk j*z árátí“

Tanfelügyelő ur I Fogadja szívből jövő kö- szöneteinet a szegény, s számtalan vésztől hányatott haza nevében meleg szavaiért, melyek szivéből felfakadtak a 10,000 iskolaköteles elvesztése feletti Ön jó tanfelügyelő, de olyan keresztyén, mint az egyszeri nő, ki csak a maga faluja templomában tudott sirni; miért nem emlékezett meg a felnőttekről is, kikj szinte hasonló arányban vesztek el?

Hát te rajtad ki segít szegény tudatlan. Magyar földnépe ? Értelmedet még a tudomány jóltevő fénye nem világította át annyira, hogy észlelj, vizsgálódjál, bajaidat felösmerd, s azokon segíthess. Tudatlanság, előítélet által lenyűgözött önsegélyre tehetetlen kezeidet nyújtod könyörületért, segélyért a magyar társadalom értelmiségéhez, hogy legyen vezérlőd, megmentőd, s őrangyalod, sorsod ne legyen dicstelen enyészeti Esdő szavad, mint vészterhelt felhő nyögése, sóhajtása hangzik a Magyar■ Alföld síkságain: nyújts segélyt Magyar-társadalom! az én életem a te életed, az én balálom a te halálod és immár a fejsze a fa gyökerére vettetett. Segélyért hivó kiáltásod az öntudatra nem ébredt gyermek sírása. A halált minden ember, de a dicste- lennemzeti elenyészést csak a müveit lelküekérezikl

Tisztelt Szerkesztő ur! Ön és a szabolcs- megyei többi lapok szerkesztői nem politikai, hanem társadalmi lap szerkesztők.

Tegyék vizsgálatok tárgyává a társadalomban létező nyomorokat, s ezeket igyekezzenek egész erővel gyógyítani.

Ha hasznot nem tesz az a társadalomnak, a hazának és e mb e ri s égn e k a m i t cseleks z ü nk, esztelen minden emberi dicsőség.!

Borbély m. k.

Dr. Dobránszky Péter felolvasásának rövid ismertetése.

(A felolvasás tartatott Nyíregyházán f. hó S-án.)

(Vége.)

Pedig, — mondja felolvasó, — Magyarország valóságos tejjel mézzel folyó Kanaán volna, a talaj, a földvegyületi viszonyai felette kedvezők, e mellett a bányakincsek, a fekete gyémántok (szén,) vas, só mesés gazdagságot teremthetnének.

Nagyon sajnáljuk, hogy dolgozata idevonatkozó részletének csak rövid áttekintését adta részben azért, mivel a közönség türelmét nem akarta hosszasan igénybe venni; részint mert, hogy tökéletes rajzot nyújthasson, térképet kellett volna felszegezni, mely pedig a város dísztermében nem volt hevenyében létesíthető, részint mivel a jelenvolt intelligens közönségről különben is feltette, hogy ismeri a földet, melynek levegőjét szivja. Felolvasó dolgozatának e részlete pedig igen érdekes és élvezetes dolgokat foglal magában, mint magán utón értesültünk, különösen az ásványvizek és gyógyforrásokra vonatkozólag.

Különösen találó volt és közhelyesléssel találkozott a magyar vasút hálózatnak kritikája felolvasásában, ama kifejezése, hogy „zsákut- czákba vezető vasutainkon hordozhatjuk, legalább csalódott reményeinket" kiváló tetszésben részesült.

Ezek és sok mások elősorolása után áttér azon kérdésre: Mik kötelességeink? Legyünk — eképen felel, — mindenek előtt megfigyelői a külföld, a miveit népek nagy felfedezéseinek és bámulatra méltó találmányainak I Ha ezt tettük, ne elégedjünk meg a theoriával, ránk nagy és fontos muoka vári

Első helyen megemlíti a vízcsatorna-hálózat szükségességét, melyet hogy annál érdekesebb színben tüntetvén fel, egy a mi földrészünk által sok tekintetben elitéit birodalomra, a „mennyei birodalomra" Chinára hivatkozik, feltüntetvén azt, mint a koreszmeitől, messze maradt nép lakhelyét, de a melynek sok ezredévi lenmaradásához egyik leghathatósabb tényezőt a vizcsatornázás szolgáltatta; — szükségesnek tartja mesterséges tavak létesítését, hogy a vizek eltehetők legyenek az aszály idejére. Irányt kell szabni folyótoknak, „esés“-t hullámaiknak, I hadd hajthassák hajóink, gépeink kerekét. Viz- emelő gépeket kell alkalmaznunk, hadd öntözzék tikkadt vetéseinket. Sziklákat kell szétszakgatnunk, p. o. „Vaskapudnál és más helyeken, hogy hajóink biztosan szelhessék folyótokat., s a fekete tenger ne csak a térképen legyen szomszédunk.

Fel kell karolnunk melegen az egész erdő ügyet. Erdőt kell ültetnünk, s fákat haszonra való, vagy gyümölcsfákat utaink s birtokaink szegélyezésére. Törvényt kell alkotni e tekintetben vezető, parancsoló, kényszerítő törvényt, ha máskép nem létesíthetjük.

És hol késik erdő törvényünk? Évek óta készen, kidolgozva a miniszter fiókjában. Vagy még van irtani való erdőnk? Legyen törvény, nem meddő paragraphus. Állíttassanak iskolák, vizépitészeti, s vizmérnöki szakra oktatók, mert ezek Magyarországnak legelső szükségletei.

Tiszteljük a vizet, fát, földet I Mikor a gyermek iskolába kezd járni, akkor oktassuk lelkét, szivét ezek tiszteletére, s midőn felnő, kihull az irtó fejsze kezéből.

Legyünk munkások! Az izomban és értelemben fekszik Magyarország jövője 1 Ez teremt magyar eget! Legyünk becsületimádók, fizessük ki tartozásainkat, szégyen, gyalázat a kötelem bűnös elmulasztása, ne fordítsuk a pénzt piperére, dinom dánomra, lélekvásárlásra, hanem ön és haza boldogitásra; ne adjuk el a termést még lábán, a gyapjút még juhaink hátán, űzzük ki a tudatlanságot, ezt a nagy ámi- tót nemzetünk kebeléből.

A gazda, a munka, a művelődés kérdése, nem korunk divatos szólama, hanem küzdelem a létért! Siessünk azért! Ne várjuk, mig más népek leütnek lábainkról, a küzdők élet versenyében 1 Bűvös rendszerektől, politikai nagy szavaktól, vagy személyektől ne várjunk csudát, a helyett lássunk hozzá a munkához becsülettel, műveljük a földet, hozzunk helyes arányt és irányt gazdaságunkba, ne bizzunk se csillagban, sem jó időben, csak isten adta két karunk és eszünk munkájában, akkor egyben biztosak lehetünk, hogy csalódni nem fogunk soha 1

Végül körülbelől igy fejezi be érdekes felolvasását :

„Engedjék meg, hogy elmondjam, miképen szólott századunk ama nagy és dicső alakja, kit Itália kardjának nevez a tisztelő világ. — Garibaldi Róma tanácsosainak, midőn a napokban tisztelegtek nála: „a phisikai lét bennem szorongatva van, de azért érzem még szivem verését. — Mondják meg a római népnek, — hogy egy tervet készítettem, melytől, remélem, hogy Róma városa antik nagyságához fog segélyével visszatérni.“ S tudják-e önök miben áll e terv? Abban, hogy a Campagna lecsa- poltassék, a Tiber szabáJyoztassék és Fiunisi- noig egy hajózható, bevezető csatorna építtessék ! Tehát a hős leoldá kardját, hogy kezébe vegye a csodákra képes munkát! És ezt követeli korunk, ez a jel, melyben számunkra is nyílhat még győzelem.

íme t. olvadó közönség, körülbelől ezek valának főbb vonásai dr. Dobránszky felolvasásának. Tudom, hogy hiányos keretben nyújtom azt, de a körülbelől két óra hosszáig tartó számtalan statistikai adatokkal bővölködő felolvasást minden pontjában egyszeri hallás után hiven ismertetni majdnem lehetetlen.

Teljes elismerésünket hozzuk meg az ifjú tudósnak e nyomós, correct, sok tanulmányról tanúskodó felolvasásáért. Nem tartozunk korunk ama nagy képű divatmajmolói közzé, — kik rendesen fumigálni szokták a komoly tanulmányt és nemes igyekezetei! Mi az érdem előtt leemeljük a kalapot, s távol vagyunk az

önérvényesítéstől, különösen midőn mások valódi érdemeit akarjuk méltányolni.

Köszönjük Dobránszkynak a közművelődés érdekében tett fáradozását közöttünk. — Adjon neki az ég kitartást, egészséget, hogy a téren, melynek miveléséhez nem siker nélkül fogott legyen pályája, emberi értelemben teljes, bevégzett, kerek, egész.

Felolvasás után közli.

Lukács Ödön.

ÚJDONSÁGOK.

O Kérelem és figyelmeztetés! Lapunk ez évi első számaiban figyelmeztettük előfizetőinket, hogy kik a lapot tartani nem akarják, küldjék vissza. Az eredmény az lett, hogy majd 100-aljárt több példányban, mint a múlt évben, ez a körülmény biztatólag hatott ránk, s elhatároztuk, e lapot továbbra is íentar- tani; azonban, miután előfizetőink közül a nagy rész utáfizetési állapotba helyezte magát: tisztelettel kérjük őket, hogy önzetlen törekvéseinket igen csekélyre szabott előfizetéseinknek minél előbbi beküldésével támogatni siessenek ! Mert ellenesetben a lapot beszüntetni lennénk kényszerülve, miután bármennyire égjünk is a közművelődés érdekeiért, — annyi áldozatot, mint a mennyibe egy lap fentartása kerül, nem hozhatunk a közművelődés oltárára. Kérelmünk tehát, hogy úgy a múltra, mint a jövőre előfizetési dijaikat beküldeni minél e'ébb szíveskedjenek. Mentsenek meg különösen a múltra nézve úgy minket, mint önmagukat attól, hogy utánvételi lapok által legyünk kénytelenek az előfizetési pénzek beszerzését eszközölni. — A szerkesztőség.

* A legközelebbi képviselőválasztók lajstromából 240-en maradtak ki adó nem fizetés miatt Nyíregyházán! Figyelemre méltó körülmény ez, mely nemcsak az általános pénztelenséget, az anyagi alásülyedést mutatja, hanem meggyőz bennünket azon valóban szomorú igazság felől, hogy újabb nehány évi „alkotmá- nyosdink“ iránt, mely oly sötét zsák-uczába vezette a nemzetet, hazát, nem nagyon meleg az érdekeltség. Három évvel ezelőtt a jogaiktól megfosztott választók elkeseredésének igen sok helyen széles e hazában csak egy gyújtó szikra kellett volna, hogy a végletekbe sodortassák 1 Most?! Nem igen törődik azzal senki, sőt többen, kiknek módjuk volna benne, különben is épen azért nem fizették adójukat, hogy ne bírjanak választási joggal. Szomorú valóság ez, mely a történész feljegyzésére leend méltó. Ha az ország ügyeit vezető államférfiaknak az volt czéljok, hogy a nemzet tagjait közönyössé tegyék a legszentebb polgári jog gyakorlása iránt: akkor elérték azt! Az eredmény fényes, de egyszersmint megdöbbentő! Az általános Chaosban nem tartatik többé bűnnek egyik párthoz sem tartozni, sőt a véletlen és semmi reménynyel nem kecsegtető politikai szélvitorla fordultában épen abban találják lelkiismeretök megnyugtatását, hogy távol maradjanak a mozTARCZA.

Egy család története.

(Regényes korrajz.)

IV. RÉSZ.

A félszem hatalma.

(Folytatás.)

A magas ur napról napra követelőbb lett! Udvarlása, melyek eleinte csak az éltes embernek oly rosszul álló érzelgésben határozódott, napról napra tüzesebbé kezdett válni, úgy hogy Izidorának nagy lélek jelenléttel kellett bírnia, hogy úgy tudja közölni a dolgot, miszerint sem ügyét ne koczkáztassa, sem pedig az öreg szerelmessel összeütközésbe jönnie ne keltenék. —

Egy napon ő nagyméltósága a szokottnál komorabban tért szobájába, Izidora szokott nyájassággal fogadta, s felesmervén a borút, mely bizonyosan valamely fogolynak akaratja ellenére történt szabad lábra helyezése miatt borongott homlokán, — azzal az ellenállhat] an félszemével oly édesen s részvéttel mosolygott reá, hogy az öreg egész poczakos mivoltát fiatalodni érzé. —

— Mi bántja méltóságodat, hogy egészen kikelt nyugalmából? Ne rendeljek valami frissítőt ? Kérdé Izidora olvadó és olvasztó han- gon. —

— Oh Dórát ma nem jó napom van, jöjjön ide mellém s oszlassa el lelkem boru- latát. —

Izidora engedelmeskedett. —

A méltóságos ur Izidora bársony kacsója után nyúlt, és soká lázas kezeiben tartá azt, mialatt arczát benső küzdelem jelei foglalták el. —

Izidorának kezdett nem tetszeni a bizalmas közelség, félt a bekövetkezendő percztöl, mintha előérzete mondotta volna, hogy most

aligha határozó forduló pont nem jön be uj helyzetébe. —

Végre megszólalt az öreg szerelmes.

— Izidora! Érzem, hogy eddigi sivatag életem jobbra fordulása kezeitől függ. Én nem tudok czifrán beszélni, de kérem, ne utasítsa vissza kérelmemet, kérem azt, mit talán más ember helyzetemben parancsolhatna is! Én alacsony helyzetből imé magamhoz emeltem I Előtte nincsenek titkaim. Szivem már rég az öné, ajándékozzon meg ön is szivével. Legyünk elválhatatlanok, addig is, mig esküvel köteleznék egymást hűségre, melyet még most nem tehetek a nélk 1, hogy gúnynak és nevetség nek ki ne tegyem magamat; mert állásom jelenleg azt meg nem engedné, akkor aláásnám maholnap befolyásomat és tekintélyemet, de szándékom egy idő múlva idehagyni e pályát s elvonulni idegen hazába, csendes magányba, hol egyedül csak neked élhessek!

Izidora e szavak alatt nagy lelki küzdelmeit csekélyül palástolhatta. Sokat várt, de ennyire még sem volt készen.

A hivatalnok az Izidora arczán fellángoló rózsapirt jó jelnek magyarázva, megújította a támadást. —

— Látom arczvonásaiból, hogy nekem nem mondhat „nem“-et, de különben is sokkal erélyesebb, mint azt tehetné, látja, hogy teljesen hatalmamban van. — Most tehát jer keblemre, szelíd gyöngéd kebeleddel, s engedelmeskedjél vágyaimnak, mint egy szelíd engedelmes nőhöz illik! S azzal jobbjával átkarolta Izidorának karcsú derakát. —

Izidorát lázas félelem és reszketegség ragadta meg, kiáltani akart, de azon pillanatban egy mentő gondolat ragadta meg. —

— Ugyan méltóságos uram! mit gondolna felőlem, ha én most azonnal karjai közzé borulnék — szólt gyöngéden kibontakozván karjai közül, — becsülne-e többre, mint más hozzám hasonló szegény ördögöt, rám merné-e nevét, becsületét ruházni, még mig nem győződött állhatatosságomról ? Engedjen azért időt nekem a

gondolkodásra, magának meg arra, hogy becsületességemről meggyőződjék.

0 méltósága nem minden bosszankodás nélkül engedte kiröppenni karjai közül a kedves galambot, de hát a józan ész érvei előtt elvégre is megkellett hajolnia. — Azonban határidőt kért Izidorától a nyilatkozatra. Izidora csak annyit mondott arra, visszanyervén bátorságát és lélekjelenlétét hamissan csippentvén bájos félszemével : ne erőltessük a dolgot ! Nem jó a korán szedett szőlő. —

E naptól fogva Izidora sokkal visszatartóz- kodóbb lett, de egyszersmind mindennapi zaklatásnak volt kitétetve az öreg szerelmes részéről. Látta, érezte, hogy itt minél elébb tenni kell, annyival is inkább, mivel ő méltósága kijelenté egy nap, hogy — ha holnap estve nem nyilatkozik, élni fog jogával, s ő már tudja, hogy mit fog cselekedni. —

E közben tömegesen történtek a befogatá- sok. A törvényszék dolga igen megsokasodott, a mi öreg szerelmesünk tovább volt távol a háztól mint óhajtotta volna. —

De közeledett a végzetes óra is, melyben Izidorának határozott választ kellett adni. Mit tegyen ? Egyik terv a másikat űzte fejében! Végtére is elhatározta, hogy feláldozza magát, csakhogy Elemért megmenthesse. Tudta, hogy furfangos imádójának beszédére nem sokat lehet adni, tudta, látta előre, hogy czélja nem egyébb, minthogy elcsábítsa, azután eldobja magától 1.. Mindegy, megteszi ezt is, rabszolgálója lesz egy gyűlölt férfinak, aztán mint meggyalázott elmegy messze, hol nem ismerik, s majd elfelejtve a világtól, eltemeti beteg szivével óriási szerelmét egy szűk gödörbe, melyet köznapi nyelven simák nevezünk! — Midőn elhatározásával készen volt, >ezárkozott szobájába és soká, soká keservesen zokogott, úgy hogy az alkony kezdé már szétbontani szürke köpenyét. —

Ilyen a valódi nőszerelem! feláldozza életét, becsületét, csakhogy megmenthesse azt, kit ő szeret, kiről még azt sem tudja, hogy szereti-e ? £itől még egy kézszoritást egy biztató szót sem capott! Mindegy elég, ha tudja, hogy ő szereti,

s annak, a kit ő szeret, szenvedni nem szabad! ............

..

.... Néma tűnődéseiben kopogást hallott ajtója előtt, szemeit hirtelen megtörölte, s végelhatározással indult az ajtó felé, hogy feltárja azt! aztán? Aztán, hogy „igen“-t mondjon.— Azonban nagy meglepetésére az ajtónál Ritók Pista becsületes képe s nagy kifent bajusza tűnt elébe. —

A hajdú belépett s a könyesszemü Izidorát megszólitá:

— Ugyan mit busul a nagyságos kisasszony, hiszen olyan jó módban van itt, csupa bársony, csupa selyem, aztán az ur is úgy szereti, láttam a minap, milyen szerelmes szemeket vetett rá! De nem érek rá soká beszélni, hogy egyik szavamat a másikba öltsem. A méltóságos ur küldött, hogy jelentsem meg, hogy hát a törvényszéki ülés éjfélutánig vagy reggelig is elhuzódhatik, hát egy kis meleg theát tartson készen a nagyságos kisasszony, mire haza érkezik! Isten áldja meg! —

— Megálljon, megálljon, jöjjön csak bejebb Pista bácsi szólt Izidora egész megkönnyebbült szívvel, — hát igazán nem jönnek haza éjfélig?

— Hát nem ám! Ma sok ítéletet mondanak ki I Igaz, azt is elitélték már, a kinek a minapába a szállását kérdezte volt tőlem. Á gyöngyömadta, be derék egy fiatal fiú az !.. Olyan egyenes, mint a nádszál, még alig serkedezik az a kis göndör bajusza, s milyen derék, bátor, katonás tartása van 1 Azt mondják, hogy tüzér volt és részt vett vagy húsz kemény csatába! De nem is félt az. —

V. — Ugyan Pista bácsi ne mondja már oly sokáig megöl a kíváncsiság, mondja mire Ítélték ?

— Hát bizony azt csak tíz esztendei sáncz- fogságra ítélték, egy hét múlva viszik a többivel együtt! De mikor kimondták az ítéletet, nem voít az egy cseppet sem szomorú, fütyülve ment. végig a folyosón a szuronyok közt!. ..

(Folyt, köv.),