Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-10-31 / 44. szám
IT. évfolyam. 1875 Nyíregyháza, október 31. 44. szám. aUl, — Előfizetési árak, Egész évre ..... T Fél évre . , . «... Négyed évre ..... | Szerkesztői iroda és kiadói lilva. kova a lap szellemi részét tárgyazó küldemények, úgy szinte a hirdetések "á minden felszólamlások intésendük: a helybeli reí. lelkesei Ink. Bérmentetlen levelek csak ismert kezek* bői fogadtatnak el. A kéziratok nem adatnak vissza. Kindó'hivatAl, v Minden pénzkUldoményok agy eltffize* tésl, mint hirdetési dijak: I Vitéz Mihály néiiEtnrnoklioz |(? Kemecsére (posta helyben) intézendtfk. ■■ m ■ ■ SZABOLCS. Yegyes tartalmu hetilap. Megjelenik minden vasárnapon. (Egyes szám ára 10 kr.) Kiadó-tulajdonosok: Luk-ács Ödön és Vitéz Mihály. r Hirdetési dijak: Minden 4 hasábos potit-sor ogyszyri hír* detésuól fi kr., tübbszörliiél 4 kr. Terjedelmes hirdetésük többszöri bulk* tatáén, kedvnzöbb föltételük alatt éfltir kötölhető. I Mindéi egyes beiktatás után kincs la r- illeték 80 kr. ' A nyílt-térben minden bárom hasábos garmond-sor dija Ä0 kr. Az előfizetők, a hirdetések megszabásánál, 20%-nyi kedvezményben részesülnek. V A ) m “SíTársadalmi életünk. Napról napra újabb panaszokat hallunk, de panaszok nélkül is meggyőződhetünk a felől, hogy a társaságos élet haldoklik mindenfelé. A szív vonzalmi tárgyat keresett minden időben, ez vetette meg alapját a barátságnak, szerelemnek, ez a családi szükebb- és a társadalom tágabb körű életének. A szív vonzalma most is megvolna még, csakhogy óriási rázkódásokon kelle keresztül mennie. Az általános romlottság megölte a bizalmat, s a szív vonzalma befele, önmagához fordult, és most szereti önmagát ! A régi tiszta, hamisitatlan alap, melyen annak előtte a barátság, a családi élet és a társadalom állott, meg van mérgezve, a hízelgés, a kétszínűség kiirthatat- lan gyomai lepték be, melynek buja levelei közül a bizalmatlanság, csalárdság sima kígyói öltögetik lappangva undok- nyelveiket. Csoda-e, ha az alap megromolván, magát az épületet végveszély fenyegeti ? Legveszélyesebb pedig a dologban az, hogy ezen baj egészen általánossá vált már! Fent és alant egyaránt pusztít ama veszélyes szörnyeteg, a corrup- lió, mely mig egyik kezével a politikai élet tisztaságának gyökerére veté a fejszét, másik kezével a családi élet torkát szorongatja, mely alapja a társadalomnak ! „Kitűnő helyzetbe emeltetni magunkat anyagilag és szellemileg! Nem törődve semmit mások, barátaink, rokonaink, embertársaink jóllétével, előmenetelével!“ Ez jelszó koránkban általánosságban véve. Hozzunk- e fel példákat ezen általánosságban kimondott igazságok bizonyítására ? Hiszen az élet, a mindennapi tapasztalatok rémes jelenetekkel utalnak bennünket napról-napra, időről-időre, — hogy aggodalommal tekintsünk a jövő felé, melyben barátság, hűség, bizalom, TAHCZA. Egy család története. (Regényes korrajz.) Il-ik kötet. rv. RÉSZ. Egy ember, a ki nem tud tovább élni I Egy másik, a ki nem tud meghalni! (Folytatás.) — Szegény barátom! Szüntesse keble háborgását! Lássa, maga mondja, hogy apámat nem tudta úgy megbántani, hogy meg ne bocsátott volna, pedig ő csak az Isten szolgája volt! Ha az ember meg tud bocsátani, hogy ne tudna maga az örök jóság ? t Legyen nyugodt! Legyen tiszta fogalma Istenről, s meg fog nyugodni! Ne feledje, hogy egy megtérő kedvesebb száz igaznál. — Ezt nem merem remélem ! Öh mert hányszor adtam már oda magamat a halálnak ? Hányszor feledtem magamat ott az útfélen sötét erdők között, vad rengetegben. Eörültem a vihar kavarta a havat, a rengetegben éhes fencvadak ordítása hangzott, gondoltam, hogy I majd eltakar a hó s a fenevadak szétszaggat- ják csontomat, s nem kell tovább hordoznom a mázsás tehert szivemen! Nem leszek tovább egy élő, iszonyú szemrehányás önmagámnak! A félelem elvette eszméletemet! Lázas képzelődésem jnár látta a bekövetkező veszélyt, s íme jóltevő emberek kezei között kelle mindszeretet, családi boldogság, társaságos élet ismeretlen fogalmak gyanánt fognak feltűnni!... Már ma is majdnem egészen így van az! Baráti kezet nyújt valaki azért, és addig barátjának tartja, mig szüksége van rá és rászedheti azt, azután nagyot nevet bárgyusága felett. A családfők szembe mosolyognak, s a háttérben ellenséges terveket szőnek egymás buktatására. Közöttük nem egy érdek a rugó, nem egy a czél, t. i. a családi béke, jólét előmozdítása, a gyermekek jövőjének biztosítása, hanem az erkölcstelen szenvedélyek és nemtelen indulatok kielégítése. Hát a társaságos élet kívánatosabb képet mutat-e? Mi volt az, mely eddig összehozta koronként az embereket? az egyenes jó indulat, kölcsönös rokonszenv, a vágy, bogy a köznapi élet egyhangú, sokszor fárasztó foglalkozásai közül kibontakozva, szív és lélekemelő társaságok zajában frissüljön fel az emberi kedély! Most, ha még látunk koronként egy két feszelgő társaságot, ott nem fogunk találni semmi bensőséget, külszín, látszat és csillogás ma a társaságos élet alkotó elemei. A nagy világi dáma most estélyt és mulatságot ad, bogy ujonan érkezett ékszereit bámultassa, hogy bámul- tassa dudoros tunikáját, mely a legújabb divat szerint készült, vagy épen hogy üres fejű udvarlókkal űzze el az unalom nehézkes ködét, melylyel a gyűlölt férj életunalma, vagy féltékenysége, vagy émelygős édelgései körlilvevék tág lelkiismeretű kedélyvilágát. A férfi mulatságot ad, hogy kártya- asztalai megnépesüljenek, hogy tárczá- ját megtömbesse, vagy ha épen üzletember, netalán bankár, egykét jó üzletet csináljon, s az avatatlanokat belevonhassa a kelepczébe! Erdekhajhászat, tettetés mindenütt! Valóban komoly a veszély, mely társadalmi életünkben dúl!... Ki tudja, annyiszor feleszmélnem, hogy lássam újra és újra mások nagysága mellett saját törpesége- met! Oh én talán soha se fogok már meghalni ! — Ne szóljon, ne vigasztaljon! Hadd folytassam tovább. Épen egy éve annak most, a napot már két 24 óráig nem lehetett látni, zord, ködös időben estvefelé hagytam el egy alföldi helységet, a pára jéggé fagyott ajkaim körül, az éj egy erdő szélén vett körül! Lábaim tántorogtak, de egy földönfutónak nem lehet nyugodni 1.. .. Üldözött tovább és tovább lelkiismeretem, mig végre eszméletemet elveszítve, nem tudtam mi történik körültem 1.... Midőn visszatért eszméletem, meleg szobában találtam magamat, felettem egy arcz, ugyanazon jóságos vonások, melyek atyjának arczán tündökölnek ! Ugyanazon jóságos vonások a férfikor határozottsága nélkül, nem Bokáig kellett gondolkoznom, hogy felismerjem testvérét Jenőt 1 ő talált rám, ő vitt magával, ki épen a p—i iskolába ment tanulmányai folytatására 1 Egy utféli csárdában voltunk 1 Mainap elég erőm volt, hogy tovább mehessek, búcsút akartam tőle venni, de nem bocsátott 1 „Velem kell jönnie,“ monda és én nem tudtam ellent állani! Megindultunk tehát, azonban iszonyú hóvihar keletkezett, s minket gyaloglókat a mezőn talált, az utat eltakarta a hó, lábaim ingadoztak, álmosságot éreztem, tudtam, hogy ez a megfagyás előjele 1 Kértem, hagyjon el, mentse meg magát! „Együtt halunk, vagy együtt menekü-j lünk“ mondá, s erősen megfogá kezemet, magával vonszolt! Aztán én nem tudtam mi történik velem I De most tudom, mert elmondta ő. Majd egy félóráig vitt ő, a gyermekkorból alig kilépett, hátán előre, midőn ő is roskadozni kezdett!... Az útfélen ott egy csőszből leend vége? S ki tudja mi lehetne orvossága? Nézetünk szerint itt radikális cura szükségeltetnék, de nem itt alant, hanem ott a magasban! Egy nagy lélek, egy nemes jellem az ország kormányán, kinek lenne ereje és erélye is, akarata is felforgatni a megrögzött gyepüket, ösz- szetépni a corruptio irtózatos hálózatának szálait, mely egy nemzetet, egy országot fogott körül, s fenyeget erkölcsi halállal! Igen! Kinek lenne elég bátorsága felforgatni a megrögzött gyepüket, nem félve az onnan kicsúszó kígyóktól, s azoknak fene marásától! Egy ily nemes jellemet! Egy ily nagy lelket magyarok Istene!!! Kallós. KÖZÜGYEK. Törökországi levelek. Társadalmi tanulmányok a magyar életből. Madzsar Ben Mohamed kedves barátomnak Stambulban. (Folytatás.) Mint mi, úgy a czivilizáczio „dr“-ei, megegyezünk abban, hogy minden népnek .előre haladni s magát folytonosan mivclni szükséges. Minden kor uj eszméket szül, melyek emelő gépül szolgálnak arra, hogy a népeket a ki- mivelődés s közjólétre vezető ösvényen előre emeljék, azokat megifjitsák s őket az újkorba beilleszszék. Egyetértünk abban is, hogy minden nép, mely a kor eszméit megérteni, magát azok által előre vezettetni nem akarja, a megújult kor kép-keretébe többé be nem illik; mint használhatatlan ócska lom, az idő által a régiségek lomtárába dobatik; az időhöz, vagy is az élethez többé jogot nem formálhat. A koreszmékkel haladni az élet feltétele; ellene küzdeni halál. A mai kor vezető eszméje: a népek ve* télkedési harcza az elsőség felett. A kor kívánalma : hogy legyen minden polgár katona, a népek küzdelmeiben s a hai cz fegyvereivel való ügyes bánás s használati mód általok megszereztessék. A társadalom tagjainak közmiveltsége, ügyessége, munkaképzettsége, életrevaló volta, a társaság léteiének fenmaradására, a legelső biztosíték; a képzettség, közmiveltség, munkaképesség megszerzésének munkája, mint életmentés, legelső honfiúi kötelesség. Megegyezünk abban is, hogy az életmentés hatásköre szélesebb térben kiterjedett s nem csak abban határozódik, hogy a társa- j dalom tagjai ügyesen tudják használni feg\ verőiket s magukat e téren más népektől legyő- zetni ne engedjék; hanem abban is, hogy az életmentés kiváltkép a társadalom beléletére tartozik; figyelmét kiterjeszteni igyekezik ott, a hol lehet, kiirtani; hol az nem lehető, legalább enyhíteni a társadalmi bajokat s nyomorokat, melyek a társadalmat a különböző idők szerint más-más alakban megtámadják s a történelem tanúsága szerint, léteiét inkább veszélyeztetik, mint a Miről jött fegyveres ellenség. Ilyen belellenségek: a közegészségügy elhanyagolt állapota, a halandóságnak a szülöttek és élők számához aránytalan nagysága; a gyermekek nagy halandósága; a közerkölcs sülyedése, megörökösödött járványok, a képzettség hiányából és restségből eredő munkásság hiány és tehetetlenség, a pálinka ital terjedése, a fényűzés; mely bajok Magyarországban évenkint személyben és vagyonban, oly pusztítást visznek véghez, mintha ezen állapot a velünk folytatott 150 éves harcznak további folytatása lenne; azzal a különbséggel, hogy az többé nem velünk, hanem saját magok ellen vivatik, s a személy és vagyon gyarapodásnak s közjóllét kifejtésének akadályául szolgálnak : a nemzeti léteit veszélyeztetik. Ez ideig egyetértünk a tisztelt „dru urakkal, hogy a magyar népnek, ha élni akar, ezen társadalmi bajok orvoslására gyógyszert kell alkalmaznia, az életmentesitő egyletek alakítása által. De az alkalmazásban, mi közönséges földtaposó emberek, meg vagyunk verve, sütve, főzve a „dr“ urak által, kik egy bódéval schak-mattot mondtak minden okoskodásunknak. Van Magyarországban társadalmi baj any- nyi, hogy minden községben felférne egy életmentesitő egylet. Vegyük sorba ezeket a társadalmi bajokat, ha mindjárt levelem hosszúra nyúlik is; nem azért, hogy gáncsoskodjunk, vagy minden áron rágalmazzunk, hanem a lehető orvoslás szempontjából. Nézzük meg, hol s mely körülményekben tennének hasznot az életmentő egyletek. Én a magyar társadalmi állapotokat, nem a nagy német világ uralmi, sem az osztrák önérdek szemüvegén mérem s tekintem, kik a magyarokat ott, a hol csak szerét tehetik, befeketíteni igyekeznek; egyedül azért, hogy élni kunyhó volt elhagyatva, hóval befedve, itt végképen kimerülve maga is egészen leroskadt. A kunyhót akarta felgyújtani, de nem volt nála gyufa! Mig végre ruhája bélésében talált egyetlen egy szálat, száraz gazt keresett, először azt gyújtotta meg, azután csóvát csinált, úgy élesztő lángra az egész kunyhót, ennél pihentünk és megmelegedtünk, úgy jutottunk el sok gyötrődés után P—ral Másnap' menni akartam, —- úgy fájt, hogy olyan jó hozzám az, kinek én atyját megbántottam, — de nem bocsátott. — Megosztotta velem szegényes deák kosztját, s én oly nyomorult voltam, hogy elfogadtam azt! Hahaha! Mily borzasztó, midőn az ember egy gyermek előtt is megsemmisül!... Én munkabíró férfi létemre ott élősködtem nyomorultul annak a gyermekénél, kit én el akartam veszteni! És én akkor azt gondoltam, hogy ennél már nem lehet iszonyúbb lelki állapot I Midőn mejjpihen- tek tagjaim, minden falat, mit Jenővel élveztem, égetni. kezdé ajkamat! A szég;yenpir- nál arezomon csak szivem égett jobban ja megaláztatás, a megsemmisülés érzete miatt I Egyszer azután megszöktem 1 — tovább és tovább I Ez az én rendeltétésem !.. v Sokáíjsoká bolyongtam ismét, nem is ügyelten a napokra, csak a hideg és meleg szerint itéíttem az időjárás felett!... Önként kerestem a testi nyomort és szenvedést, hogy feledje m a lelkiszenvedés, az iszonyatos önvád suj.toló szemrehányásait 1! Kezdettem semmivé lenni, megsemmisülni önmagam előtt! Ezen lelki állapot az, melyet pokolnak nevezek, ez a valóságos tisztító tűz! Megszégyenülve az emberek előtti futni másoknak tekintetét, méjg éz paradicsom? boldogság, kivált habár eg;y parányi pont, egy parányi fény van itt belől azj öntudatban, mely azt susogja! „még sem vagyunk oly roszak^, mint a minőnek az emberek tartanak,“ paradicsomi boldogság ez mondom ahoz képest, midőn szenyedő arczunk részvétre, kelti $ járókelőket, s mindenki szán, mindenki sajnál, csak magunknak kell éreznünk, hogy nem vagyunk méltók egy tekintetre, egy sóhajra I Hogy még több kint, több megvetést érdemelnénk ! — Az önmagam előtti megsemmisülés mélyen alázó pillanataiban kezdtem először komolyan gondolni Istenre I ő talán végre megszán, gondolám } ő jó I Az ő türelme nagy 1 És e pillanattól fogva imádkoztam, s kértem, hogy vegye el éltemet 1 De nem hallgat meg í Nem hallgat meg I Mit tegyek ? gondolám, hogy meghallgasson ? Ekkor merült fel emlékezetemben, Sogy még egy kötelességet kell először teljesítenem í Fel kell keresnem az ön atyját és bocsánatot kell tőle esdenem 1 Pukovics mély lélegzetet vett, Elemér részvéttel tekintett reá, s előbbi bánatos hangon folytatá : — Oda indultam most 1 Ott lakik-e még ő a felejthetetlen! Térden állva fogok tőle bocsánatot esdeití 1 Mondja, ott találom-e ? Ott lakik-e még a kedves, felejthetetlen faluban ? — Otthol van-e ? Elemér szemeibe könnyek tolultak s reszkető hangon válaszolt: — Apám ? I Igen, ő otthol van az égben — Meghalt ? I ő meghalt ? 1 Óh én boldogtalan, szerencsétlen ember! 1 Nem kérhettem tőle bocsánatot 1 Ki emeli le keblemről e mázsás téliért! Oh én nem fogok tudni meghalni soha 1 .. I soha !... . Keserű zokogás folyta el hangját, s ájul- tan hullott a földre. Elemér ágyba fektető a szerencsétlent!
