Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-08-08 / 32. szám

Nyíregyháza, augusztus 8. iV. évfolyam. 1875 32. szám. 1 lClűflzeiéai árak : Égéit évre ........................................4 frt. Pé l «vre ......... 2 „ Negyed évre........................................1 „ Sz erkesztői iroda és kiadói hivatal, — ^ hová a lap széliéiül részét tárgyszó kül­demények, úgy szinte a hirdetések s minden felszólamlások intézendök: a helybeli ref. lelkészt lak­Bérmentetlon levelek csak ismert kezek­ből fogadtatnak el. A kéziratok nem adatnak vissza. # Kiadó-hivatal, Minden pénzkUldomények úgy előfize­tési, mint hirdetési dijak: Vitéz Mihály pénztáritokhoz Kemecsére (posta helyben) intézendök. Bw■■ sí i B SZABOLCS. Vegyes tartalmú hetilap* Megjelenik minden vasárnapon. (Egyes szám ára 10 kr.) Itiadó-tulajdonosok: Lukács Ödön és V-itéz Mihály. a ■ a ii o sarögs Hirdrtrni dijak t Minden 4 hasábos petit-sor egyszeri hir­detésnél fi kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beik­ül tatása, kedvezőbb föltételek alatt esz- • közölhető. Minden egyes beiktatás után kincstár- & illeték 30 kr. ® A nyílt-térben minden három hasábos garmoud-aor dija 20 kr. Az elSfizetSk, a hirdetések meg­szabásénál, 20%-nyi kedvezmény­ben részesülnek. S M S S S^ Nyíregyháza, aug. 2. A miről ezúttal beszélni fogunk, tár­gyát illetőleg nem uj, s igazságát szám­talanszor hallhatta a t. közönség bizo- nyitgatni. De hát miről is akarunk be­szélni? Kérdezhetné e lapok közönsége. Feleljünk meg a talán csak gondolatban feltett kérdésre, röviden és határozottan: a magyarosodásról. Ezen felelet egy másik kérdés szülője lehetne, melyet szintén a t. közönség, mint hiró és kriti­kus tehet fel azon szomorú csoportnak, — melynek neve iró (már t. i. olyan a mien) foglalkozása még a kánikula forró nap­jaiban is a mások mulattatása, ha ehez ért, vagy az olvasók untatása, ha eléggé vigyázatlanok mindenféle firkát végig ol­vasni. Melyik ezen kérdés ? Körülbelül ez: mit keres most a „Szabolcs“ hasábjain a magyarosodás kérdése? — Bizony óhajtanók, ha ezen kérdés valahára már azok közé tartoznék, a melyekre a német sógor mély bölcseségü gründlichkeitjának tárházából előhúzott ezen fegyverrel adja a választ: ein Uberwunderer Standpunkte. Csakhogy épen azért vagyunk magyarok, hogy ily meghaladott álláspontjaink spe- czialiter ne legyenek, lévén a mi egész állapotunk majd minden tekintetben meg­haladott. Tehát mit is akarnak a m a g y a- rosodással? Szabadjon reflexióin­kat pozitív tények siralmas lánczolatához kapcsolnunk, s a bizonyitékhól mutatni meg az okszarüség logikai eredményeit. Nyíregyháza értelmes, derék magyar homokbuczkás város. Magyarnak mond­juk, mert nem Németországban, hanem Árpád hazájában fekszik. Igaz, hogy van tót lakossága is és pedig jelentékeny számmal, azonban ez a tótság részint együtt érez a magyarral, részint tud is magyarul s magát bizonyára tótul is ma­gyarnak vallja. Hát német lakossága van-e Nyíregyházának? Elenyészőleg cse­kély, vagy semmi. Lássuk már most az itteni állapotokat, melyek nem az idevaló lakos előtt tűnnek fel, hanem inkább egy olyan ember szemét szúrják, a ki másutt lakván, betekint ide, természetesen nem ngy, mint Bolond Istók Debreczenbe. Valamely város Ízléséről, társadalmi életéről, nemzeti gazdálkodásmódjáról nem legutolsó helyen hivatvák tanús­kodni annak nyilvános mulatóhelyei, tehát vendéglői stb. Nyissunk be, úgy gondolatban egy Spree melletti vendég­TARCZA. Egy család története. (Regényes korrajz.) Il-ik kötet, n. Rész, „Az életmentők.“ (Folytatás.) Az ár mindegyre emelkedett, nem telt bele két óra, az egész, falu víz alatt állott. 7 halmocska volt csak, a hol a falu lakossága meghúzhatta magát. Ide menekült a ki és a mi menekülhetett, lévén együtt: ember, iga­vonó állat, fejős tehén, ló, sertés, kutya és fiacska csendes hékeségben. Elemér tutaját elsodorta az ár az apjáé­tól. Ellenállhatlan erővel ragadta egy darabig, minden erőlködés hasztalan volt, vitte egyene­sen ki a Kraszna folyásának ; ott a mély vi­zen, kivül a falun nem is kormányozhatták már keresetlen járművöket, egészen a vak­sorsra bízták magukat, majd csak czélt érnek valahol. — Mindössze 4-en voltak rajta. Á Tornay uram jármüve azonban meg­lőbe a jó remény dús hársai alatt. Po­rosz németség üti meg füleinket, s ha nem tudtuk volna ezzel már tudnék, mikép azon országban vagyunk, melyben a gut- ot juttal szokás mondani. Természetesen alkalmazkodunk, s ha tudunk, mi is úgy beszélünk. Most mint de Sage sánta ördöge, re­püljünk vissza Nyíregyházára. Lépjünk be a Hársfa vendéglőbe, mit tapasztalunk? Német kérdéssel fogad a pinczér, akár mintha Csaszlauban volnál. Ha tótul be­szélne, ennek volna helyzetszerü jogosult­sága^?) de németül, ez vagy malitia, vagy butaság, mindenesetben pedig határozott megvetése a magyar, mint praeponderáló állameszmének. De ez csak a kezdet. — Üljünk le. A másik asztalnál izraelita atyafiak tanácskoznak, az usance búza minemüségéről, de hogyan ? Gott über die Wélt, Schiller és Göthe egyszerre meg­fordulnának sírjaikban, hallván egy olyan nyelvet, mely németnek nem német ugyan, hanem annyival inkább zsidó. (? Szerk.) Ugyané tüneménynyel lehet találkozni egyéb helyeken,p.o.aczukrászdában,aköz- téreken stb. Vajon mit akarnak a mi tisztelt izraelita atyánkfiái ezen swindlerozás ál­tal elérui ? A német cultur sprachét akar­ják-e terjeszteni, vagy inkább ki akarják vele csúfolni a németet, avagy azt akarják demonstrálni, mennyire nem tudnak né­metül, s mennyire nem törődnek a magyar társadalommal?— Valószínűleg mindezt egyszerre bebizonyítják s pedig a legha­tározottabb impertinencziával. Valahára az e fajta botrányos tüne­ményeknek végét kell már szakasztani. Urak, nem vagyunk Germániában, ez itt Magyarország s ennek a nemzetnek, mely itt hazát alapított, a nyelve: magyar. Min­den nép, mely a nemzet nevére méltó, bir nyelvvel, melyen gondolatait, érzéseit ki­terjeszteni képes, melynek használata ál­tal saját nemzeti egységét mutatja meg, s ez nálunk a magyarnyelv, ennek kell a szerint uralkodnia az állam, egy­ház, társadalom, család minden körében. Legyünk különben arról is meg­győződve, hogy e haza oly csodálatos mozaik, mely ha széttörnék, darabjaiból minden lehetne, csak épen német nem. Mit akarnak hát némelyek azzal a ger- manizáló mániájukkal? Nyíregyháza derék polgársága pe­dig ébredjen erejének, önbecsérzetének | kellő tudatára, s követelje meg azt, hogy maradott eredeti irányában, bár az első viz- roham roppant erővel vetette is tova, de mi­dőn a viz ereje lohadni kezdett, roppant erő­vel feszítette a földnek B öl hosszaságu nehéz dorongját, igy a tutaj megállott, haragosan zúgván rajta keresztül a megtört hullámok. A lelkész gondosan ás nyugodtan adta ki rendeletét a vele egy járművön levő embe-' reknek, egy mellék utczára, mely legalantabb helyen állott kormányozván azt. Iszonyú kép tárult itt eléjek ..............Az öl es mélységet meghaladó árban mely erős hullámokban zúgva hömpölygött, mindenféle háziállatok vergődtek. Mellettök itt-amott böl­csők úsztak, melyeket hosszú horgokkal ha­lásztak magukhoz, az alantabb fekvő házak ereszeire kimerült, de még életben levő lo­vak és tehenek fektették fejőket kétségbeesett vérben forgó szemeiket kérőleg függesztvén reájok, a ház ereszén itt-ott emberek, kutyák és macskák várták a bekövetkező borzasztó pillanatot, midőn elmerülnek mindenestől fogva. Mellettök egy-egy ház omlott össze magasra csapván a big hideg folyadékot. Tornay uram megrendülve szemlélte ez iszonyatos Ítéletet. A lehető erő megfeszítéssel kormányozta tutaját a legnagyobb veszélyben forgókhoz, szedte össze ólak, kerítések és háztetőkről a kétségbeesett férfiakat, nőket és gyermekeket, egyebek megmentéséről szó sem lehetett. Az erős kőházak tetejére menekülte­vele a maga nyelvén beszéljenek, s vá­rosában ne a ghetto vimyogása adja meg a bon-tont, hanem az igazi magyar műveltség. A mostani állapotok arra mu­tatnak, hogy még nem meijük magyar­ságunkat érvényesíteni, vagy nem be­csüljük stb. S mindkét esetben van mit szégyenleni. Kun Pál. KÖZÜGYEK. Darvinismus és keresztyénség. Közli: Horváth József. A leszármazás tan. (Folytatás.) Tegyük félre most a teremtésnek okmány- szerüleg hü történetére való gondolatot, és ve­gyük az egészet vallásos költészet gyanánt, akkor sokkal elismertebb viszonyba lépünk a bibliai előadással. Mily magasztos is az ezen szempontból tekintve } mily tisztán van benne kifejezve a vallásos érzelem, mely a szent­könyvet oly változhatatlan örökbecsűvé teszi. A világ előáll istennek hat napi egymásután következő munkája, s az ő minden szava ál­tal úgy, mint‘azt ma is minden reggel ismé­telve látjuk. Viradat előtt felhágunk valamely magas hegy csúcsára, s letekintünk a vidékre, szemeink még nem képesek az egyes alako­kat megkülönböztetni, a köd előbb-odább le­beg a vizek felett, összekötve az eget és föl­det egy megkülönböztethetetlen egészszé. De nem sokára virad. Keleten felderül az ég s az arany szinü sik határt képez ég és föld között, majd felismerjük oda fent a vizet és szárazt, s a fénylő viz felett kiemelkedik a zöld föld. Már nevekedik a világosság, egy­szerre feltűnik a nap a láthatár felett, sugarai mindenütt életet geijesztenek, a halak játsza­doznak a kék habokban, az erdő madarai fel­emelik dalaikat, a barmok felébrednek és táp­lálékot keresnek, végre kilép az ember az ő hajlékából, üdvözli az uj világosságot, hálát mond annak, kiáltal amindenség ily dicsővé té­tetett, és megy napi munkájára estvéiglen. így sorakoznak a kép vonásai egy egysé­ges egészszé, senki sem ismerheti félre azok­nak szépséget, és ha nem volna botorság a világ reggel ezen költői rajzát a tudomány szempontjából mérlegelni, mondhatnánk, hogy ezen rajz helyesebb, mint bármely más régi monda. Mert eltekintve a hat teremtési nap­tól, melynek helyére a tudomány megmérhe­tetlen időközöket tesz, meg kell ismerni, hogy az egymásután következő teremtési mezők képe, kitünően hü. A tökéletlenből a tökélete­sebbe való átmenet, az egész különböző func- tioinak felolvasása által, mint az az ég és föld, a száraz és viz elválásában feltűnik, bi­zonynyal megfelel a mai fogalmaknak. Helyes továbbá a sorrend, melyben az élőlények tel­ket hagyta, biztatván őket, hogy még ők vár­hatnak, nem sokára visszatér, csak ezeket he­lyezze el. Alig telt bele másfél óra, már annyi lett. felszedve a szerencsétlenek közül, hogy többet meg nem hirt a tutaj. S még mindig lett volna igen sok megmenteni való, különösen egy utcza kanyarulatánál a szegleten egy elől már összeomlott ház padlásáról könyörgött, ri- mánkodott egy an.ya két gyermekével. Az épületnek már hátulja is imbolygott, majdnem az ereszig ért már a viz, a falról tábla nagy­ságú vakolatok hu llottak alá. A lelkész k iáltott társainak: „mentsük meg őket“ a nagy teher miatt nehezen kor­mányozható naszádot azonban már háromszor sodorta el a háztól a rohanó ár és még sem valának képesek a házfedélbe akasztani hor­gaikat. . ' , . Midőn negyedszer is visszafele nyomták a naszádot, a másik utczából előtűnt egy ké­nyelmes csónok; 4 halász ült benne, a falu söpredéke, mind lókötők, s rósz hírben álló emberek. „Ide ide !“ kiáltott a lelkész, „mentsé­tek meg e szegény asszonyt és gyermekét!“ A halászok azonban nem nagy kedvet mutattak közelebb jönni, s nagy csendesen ereszkedtek lefele a vizen. A csolnokban min­denféle tárgyak voltak összehányva, ládák, j ruhadarabok s egyébb értékes tárgyak. lépnek, — növények, viziállatok, madarak, em­lősök és végre az ember. Igen is az egész le­származási tant belehetne illeszteni a biblia kép keretébe, ha a különböző tényeket nem egymás után és egymás mellett, hanem egy­más által és egymásból származtatjuk le. Azonban, mint már kifejeztük, nincs szükség ilyetén eljárásra, mivel az egész előadás be­cse nem tudományos, hanem vallásos érdekre van fektetve. Ez a világ eredetét istenre vi­szi vissza, és annak különbféle jelenségeiben az ő magas gondolatainak kitárulását látja, és ezen felfogás mindig megmarad a vallás­ban, bár mily eltérőleg rajzoltassék is a le­származás. Hogy pedig a bibliai tudósítást ilyen költői és vallásos értelemben kell venni, arra már a szót sem kell vesztegetni. Körül- belől száz év előtt már Herder korában kö­zönségesen el volt ez ismerve. Fájdalom I azolta a vak orthodoxia uralma a bibliai tu­dományok legszebb eredményeit széttépte és lerontotta, s a vallás nagy hátrányára a kö­zönség tudatából kitörölte. Ha már kitűnik az, hogy a' teremtésnek bibliai előadása, költői jelleménél fogva nem számítható azon sorok közé, melyek a keresz- tyénséggel szükségkép össze vannak kötve, legkevésbbé pedig azokhoz, melyek legbelsőbb lényegére tartoznak: következik, hogy telje­sen szabadságunkban áll ezen pontban a ter­mészettudományokat követni, feltéve, hogy a vallásos alapnézet sértetlen maradjon. Erre nézve pedig a leszármazástan nem ad okot aggodalomra. Mint a földünket most népesítő fajok előállása feletti theoria, a keresztyénség által ép oly készséggel üdvözöltetik, mint bár mely más korábbi. Valóban, ha ezen tan utólsó és még eddig tudományilag legvitatottabb részlete, t. i. az embernek az állatországbóli kiszármazása ellenmondbatatlanul bebizonyit- tatnék is, nem tudnánk, hogy keresztyén szempontból mit vessünk ellene. Gúnyos szom­szédságba jövünk az által azon állattal, mely­nek már neve félig kellemetlen, félig nevetsé- séges érzelmeket költ, — de a hivőlélek előtt, istennek minden utai tiszták, és az ő müveit ismerni, tanulni, azok egyszerű igazságában, reá nézve mindenkor nyereség. Sőt talán még. többet is mondhatunk, s állíthatjuk, hogy a leszármazástan fokonként tökéletesedő világá­val, a keresztyén alapeszmének jobban megfe­lel, mint az eddig elismert theoria, mely épen az ellenkező irányt követte. Már mielőtt a teremtésnek természettudományi előterjesztése köztudomásra jutott volna, keresztyén gondol­kozók tisztán vallásos feltétből indulva ki, egészen hasonlót terjesztettek elő. Rothe R. p. o. az ő ethikájában a teremtőnek folytono­san fokozott organisáló tevékenységét oly mó­don rajzolja, hogy az élőlények felmenő soro­zata, mint azt a természetvizsgálók össze ál­lítják, ezen speculatióhoz csak a concret ké­pet szolgáltatja. Nem kell-e hát ezzel a leg­egyszerűbb elmének is kibékülni I Bizonyára t mintha az egész teremtettséghez intéztetett volna ama szózat: „Legyetek tökéletesek, mint atyátok a mennyben tökéletes,“ csakugyan sürög-forog minden szakadatlan versenyben, „Siessetek 1 siessetek ! Ha van bennetek könyörület | Kiáltott‘rájok ismét a lelkész. „Majd bizony!“ Felelt végre nagy hegy­kén egy kancsi bunyik arczu ember, „bolon­dok vagyunk, hogy életünket koczkáztassuk, meneküljön a hogy tud.“ S azzal nagy lassan Itettek a tutaj felé. A lelkész tudta már kikkel van dolga 1 E gazemberek az általános vészt felhasználták arra, hogy a hol mit lehet raboljanak ; nem szólott nekik többet, hanem kigondolta, hogy mit cselekszik. A tutaj közt, mely egy kutágashoz volt erősitve és a szomszédház sor közt valami 4 ölnyi tér volt. Jó távol közvetlen a házak mellet eresztették csendesen csolnakjokat az ár mentében a jómadarak. Mialatt a kétségbe­esett anya 'tulzúgta kétségbeesett segély kiál­tásaival a rohanó ár bömbölését, kezeit tör­delve. A lelkész épen azon pillanatban, midőn a halászok a tutaj irányában voltak, hirtelen ragadt fel egy csáklyát, (melynek vége erős kötéllel volt a naszádhoz kötve, hogy ba ki lett hajitva, ismét vissza lehessen vonni, vagy annak segélyével a naszádot oda vonszolni, a hova kivetve lett,) s roppant erővel dobta azt a csolnok oldalába, úgy, hogy hegyes vége egészen keresztül ütötte a csolnok oldalát kampója pedig, beleakadt a rántó evező nye­lébe. Rendes körülmények között is csak ne-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom