Szabadság, 1908 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1908-04-05 / 7. szám
2-ik oldal. Szatmár, 1908. márczius 22. „SZABADSÁG“ a tagsági járulékokra vonatkozó kivetés a rendszerint ötnél kevesebb munkást foglajkoz- tató kisiparosokra nézve 2%-os, a többi munkaadókra 3°/o-os kulcs szerint állapítja meg a tagsági járulékot. E sérelmes intézkedés kapcsán rámutatunk arra a lehetetlen állapotra, amely elő áll jövőben vidéken a munkásbetegsegélyzés és balesetbiztositás terén. Rámutatunk arra az ideges kapkodásra, amit az országos munkás- betegsegélyző és balesetbiztosító pénztár tanúsít a törvény életbeléptetése óta. Első sorban is a vidéki pénztárak tagjai február közepén kapták a körrendeletét, amely úgy szól, hogy február 1-től tartozik mindenki fizetni a felemelt illetéket. A vidékipénztárak — így a szatmári is — mit tehettek mást, mint az elkésve érkezett körrendeletét február végén kiadni és visszamenőleg érvényesíteni, vagyis február 1-től behajtani olyan illetéket, amelyről előzőleg senkinek sem volt tudomása. Mi következett ebből ? Az, hogy az iparos kénytelen vplt saját zsebéből fizetni meg azt is, amit különben a munkásnak kellett volna fizetni, mert az iparos utólagosan azt a munkás béréből le nem vonhatta, sok esetben már csak azért sem, mert az illető segéd már nem is dolgozott nála. A körrendelet második sérelmes pontja abban áll, hogy vidéken úgyszólván lehetetlen azt megállapítani, ki dolgozik ötnél kevesebb, avagy négynél több alkalmazottal. Az ötnél kevesebb alkalmazottal dolgozó munkaadók 2°/o-ot, a négynél több alkalmazottal dolgozó iparosok 3°/o-ot fizetnek. Ez az intézkedés nagyon is mutatja azt, hogy az országos pénztár vezetősége nem ismeri a vidéket. Ugyanis: a vidéki iparosság túlnyomó része az év egyes időszakában dolgozik csak segédekkel. Jön például egy sürgős, avagy ha nem is sürgős, de az átlagos munkakörénél valamivel nagyobb szabású vállalata, akkor beállít 3—5—6 munkást, akik 1 —2 hónapig dolgoznak, amikor pedig bevégezte a vállalt munkát, elbocsátja a felesleges munkaerőt. Ez az eset rendkívül gyakori. A pénztár vezetősége látja azt, hogy ez a munkaadó 5—6 segéddel is szokott dolgozni tehát az illető munkaadót 3°/o-os kulcs szerint terheli meg. És aztán később, vagyis egy évben 8—9—10 hónapig 1—2 munkás mellett fizet állandóan mindig 3°/o-ot azért, mert egy évben előfordul 2—3 hónapig, hogy négynél több munkás dolgozik műhelyében. Azt sem hihetjük, hogy a pénztár vezetősége egy év alatt 2—3-féle kulcs szerint, vagyis a munkaadó műhelyében variálódó munkás szám szerint szedje a tagsági jutalékot, mert akkor nem győzi ellenőrző hivatalnokkal ellátni a pénztárt, a munkaadó pedig állandóan bizonytalanságban fog lenni, hogy melyik hét számára 3% és melyik 2%. Továbbá vita tárgyát képezi még az is, hogy kiket nevezünk a műhelyben alkalmazottaknak és kiket nem. Az iparos üzemeknél tudvalevőleg segédek és tanononczok vannak. A segéd az fizetett munkás, aki saját két karjára van utalva, rászorul arra, hogy betegség és baleset ellen biztosítva legyen. A tanoncz az már csak annyiban munkás, hogy szintén dolgozik, de nemhogy fizetése nincs hanem 1—2 évig hasznavehetetlen mnnkát végezvén, szakismeret elsajátítás végett lábatlankodik a műhelyben. Első tanoncz éveiben több kárt mint hasznot okoz, miért is a ta- nonczról szülei gondoskodnak, gyakran a szülők fizetnek tandijat a mesternek, szóval a tanoncz £gy olyan invidium, aki se uem munkás, se nem alkalmazott, egy olyan közben eső terület, amely se nem szoroz, se nem oszt, aki psak akkor válik érdemessé a munkás elnevezésre, ha tanoncz éveit becsületesen letöltötte, iparát elsajátította, felszabadul, segéddé válik. Addig pedig csak családtagul tekinthető. Elismerjük, hogy sok esetben a tanoncz is rászorul a munkásbiztositó pénztár gondoskodására, de hogy a tanoncz miért számitna olyan alkalmazottnak, mint segéd és miért kell a kisiparos helyzetét súlyosbítani azzal, hogy 1—2 segéd mellett lábatlankodó 2—3 tanon- czot összefogunk a munkásokkal és igy 4—5 munkást alapul veszünk azért, hogy az iparos 3°/o kulcs szerint terheltessék meg, ezt nem értjük. Végre a legérdekesebb része ennek a körrendeletnek az, hogy a segéd, aki ma itt, holnap ott dolgozik — bár mindig egyenlő napibérért — különfélekép fizeti a tagdijjáru- lékot. X segéd például ma olyan iparosnál dolgozik, aki renndesen két munkást foglalkoztat. Napibére a segédnek 4 kor., tehát hetenkint 28 fillért fizet a pénztárba. (28 fillért a munkaadó.) Elmegy X segéd egy másik iparoshoz dolgozni; ez az iparos már 6—8 segéddel dolgozik, napibére a segédnek itt is 4 korona, de itt már 3%-os arányt fizet, vagyis hetenr ként 42 fillért. A segély nagysága mindkét esetben egyenlő. Hol van itt az igazság ? Miért kell annak a munkásnak egyik műhelyben többet fizetni mijnt a másikban? Miért kell egyik kis^ iparosnak többet fizetni, mint a másiknak? Az 5 segéddel dolgozó iparos éppen olyan kisiparos, mint a 4 segéddel dolgozó. Ez az intézkedés egyformán izgat munkaadót és munkást. A nagyipar ,;§z£rintünk 10—15 állandó munkás foglalkoztatásánál kezdődik és pedig nem számítva a munkáslétszámba a tanon- czokat, hanem az önnálló keresettel biró szak- és segéd-munkásokat. Abban a reményben vagyunk, hogy Nagyméltóságod méltányolni fogja, mi reánk kisiparosokra nézve eme kellemetlen intézkedés hátrányait és utasítani fogja az országos pénztár vezetőségét, hogy nem 5 munkás alkalmaztatásához, hanem 10—15 szakmunkás számához köti a 3%-ot, be fogja látni, hogy 4—5 munkással foglalkozó iparos még nem nagy iparos. Hiszen ha a tanuló is munkás, és alkalmazott szó fogalma alá esik, akkor Magyar- országnak nincs is kisipara, hanem nagyiparos e hazában mindenki. A 10—15 munkással dolgozó iparos már jobban kibírja a 3°/o-ot, viszont ezek a műhelyek már gépekkel vannak legtöbbnyire felszerelve a pénztár esélye is nagyobb, tehát itt indokolt a nagyobb hozzájárulás is. Nagyméltóságu Miniszter Úr! Az itt felsorolt esetek csak elenyésző kis részei azoknak a sérelmeknek, amelyek a szeretet törvényének nevezett 1907. évi XIX. t.-cz. hozott a magyar iparosoknak. E törvény a magas kormány szocziális alkotásainak nagylelkű szüleménye, ami valósággal az ország szegény kisiparos társadalmának erejére lett építve. Egyetlen betűje sincs e törvénynek, ami a munkaadók javát szolgálja vagy előnyét mutatja. Miután pedig a magyar haza földén élő munkaadók jobbára iparosok és pedig kisiparosok, fájdalommal tölt el bennünket a magas kormánynak nagylelkű szeretetében induló 1907. évi XIX. t.-cz. A közterhek súlya alatt nyög az egész ország kisipara, nagyiparunk nincs, arról nem is beszélhetünk. Ami nagyipar van, az is beteg, a kóros tünetek mutatkoznak rajta, mert iparunknak két ellensége: a nemzetközi szocziáldemokráczia és a külföldi verseny elpusztítja hazánknak azt a kis iparát, ami van is. Tiltakozó szavunk emeljük fel a „szeretet törvénye“ ellen, mert kisiparosok azt elviselni nem bírjuk. Anyagi bajaink súlya alatt most is roskadozunk. Nem akarjuk hinni, hogy Nagyméltóságod legyen az, aki annyi tanúbizonyságát szolgáltatta az iparosok iránti szere- tetének, hogy jelen törvénynyel elpusztítani szándékozott volna a kisipart. Nem birálgatjuk a már szentesített törvényt, de ha a törvény a maga sokoldalú sérelmeivel, továbbá központi önkényes rendeletekkel lesz végrehajtva, akkor a kisiparosnak be kell zárnia műhelyét, mert elviselni e rettenetes adónemet nem bírja. Terheink illusztrálásául felsorolunk egy pár tételt. Fizet egy kisiparos pl. állami adót 20—25 koronát; ehez járul pl. Szatmáron 64% pótadó, aztán útadó, kamarai illeték sth. cirka 10 korona; két segéd, két tanuló utánbetegse- gélyző cirka 50 korona, baleset cirka 20 korona, összesen csaknem 120 korona évenként. Ennek ellenértékéül mit; kapunk kisiparosok? Semmit! De ezek kifizetése után nem marad kenyér gyermekeink számára. A változhatatlanba azonban bele kell nyugodnunk, bele is nyugszunk — mert muszáj. Bennünket kisiparosokat nem kérdezett meg a magas kormány soha, ezúttal sem. Elkészült az 1907. évi XIX. t.-cz. azoknak az egyéneknek bírálata alatt, akik a kisiparosokat, de általában a vidéki ipart csak tisztes távolról ismerik. Midőn e törvény szentesítve élet- belépett, készületlenül talált mindent és mindenkit. Idestova egy év pergett le, de a maga valóságában alig ismeri valaki e törvényt, átmeneti szervekkel van vezetve minden kerületi pénztár, s a központ által kommandirozva, akkor, amikor minden kerületi pénztár autonom szervezettel kellene, hogy bírjon. Igen természetes aztán, hogy az országos munkásbiztositó pénztár tetszése szerint állapítja meg azokat a járulékokat, amennyit agyonsanyargatott iparos osztályunkon be lehet még hajtani. A törvény teljes életbe nem léptetésének, illetve teljes végre nem hajtásának tulajdonítjuk az orvosok kapzsiságát is, mert a mai kerületi pénztárak átmeneti szervei nincsenek abban a helyzetben, hogy az orvos-szövetséggel szemben felvehesse a harczot végérvényesen. Ha még soká várat magára a végleges kerületi átszervezés, az orvosok követelését ellensúlyozni hivatott kerületi pénztárak élhetetlensége folytán ma-holnap 4% lesz a járulék fizetése. Már pedig 3%-ot sem hajlandó fizetni Szatmár egyetlen kisiparosa sem. Arra kérjük tehát nagyméltóságodat: Kegyeskedjék az 1907. évi XIX. t.-cz. életbe léptetni teljes egészében, vagyis: kegyeskedjék oda hatni, hogy az állami munkásbiztositó hivatal szervezze már egyszer végleg át a kerületi pénztárakat, miután a csaknem egy év óta tartó átmenti szervekkel, alapszabályok nélkül olyan nagyszabású intézményt, mint a kerületi pénztárak, vezetni nemcsakhogy lehetetlen, de az adagonként, körrendeletekkel beadott sérelmes intézkedésekkel egyik felháborodásból a másikba ejtik a pénztár tagjait, örökös izgalomban tartják a kedélyeket. Továbbá a balesetbiztosításnál ne legyen visszamenő hatása a törvénynek, hanem a valóságos életbeléptetés napján legyen kötelező e járulék fizetés. Férfi sfiu kalapok, ingek, gallérok, kézelők es nyakkendők nagy választékban érkeztek r Fegyfiázbaii kötött harisnyák különleges raktára, rendkívül olcsó árakért.
