Szabadság, 1908 (2. évfolyam, 1-9. szám)

1908-01-12 / 1. szám

Szatmár, 1908, január 12. „SZABADSÁG* 3-ik oldal. sorban azért, mert ki lett mondva, hogy a város az állások betöltésénél az érdemes tisztviselő előmenetelét tartja szem előtt, má- sodsorbsn- pedig azért, mert Nagy Vincze erre az állásra még fiatal ember. Már pedig, ha érdemes tisztviselőről beszélhetünk, azt Papp Ottóban feltaláljuk. A községbirói állás tehát őt illeti. Hogy pedig visszatérjünk a polgármester indítványára, meg is mondjuk miért lesz az: mert Nagy Vincze bukása holt bizonyosra vehető, az a terv tehát, hogy az állás ne legyen betöltve, hanem a polgár- mester hivatalból helyettesíti Nagy Vinczé- vel az állást, majd aztán egy jó fél év múlva lesz rá érdeme Nagy Vinczének is. A szocziáldemokraták bajban. Igen, nagy bajban vannak. Már évtizedek óta bir­kóznak az agrárkérdéssel és nem tudnak véle mit csinálni. A legnagyobb szociáldemokrata kapaczitások is végtelen zavarban vannak, ha erről a kényes témáról van szó. Nem mer megoldásába belefogni senki. Csak kerülge­tik, mint az a bizonyos macska azt a bizo­nyos forró kását. Legutóbb az esseni német szocziáldemokrata nagygyűlésen szerepelt programmpontként, de csakis igy. Belefogni a tárgyalásba azonban egyik szónok sem mert. Sokkal kényelmesebb volt a bizottság­hoz utasítani. Hadd törje az a fejét a megol­dáson 1 Pedig addig töri szegény bizottság a fejét, mig egészen összetöri s dolog marad a régiben. Megmarad tengeri kígyónak, mely körülfogja s fojtogatja a. szocziáldemokráeziát. Csak fojtogassa 1 . . . A hirlapirás köréből. A „Szatmár“ ez. lap az újévtől kezdődőleg politikai lappá alakult és mint ilyen a Szatmárvármegyei függetlenségi párt hivatalos közlönye is lesz. Lapvezérként Luby Géza orszgy. képviselő, a vármegyei függetlenségi párt elnöke szerepel, felelős szerkesztő Dr. Vájná Géza. — • A „Szat- már-vármegye“ ez. lap szerkesztőségében is változás állott be. A lap szerkesztését mint felelős szerkesztő Orosz György főgimnázi­um! tanár 'vette át.” Kerületi értekezletek. Sátoros ünne­pek alkalmával ősi szokás szerint kerületi értekezleteket tartott a szocziáldemokrata párt 17—18 nagyobb vidéki empóriumban. Ez ér­tekezletek a pártügyeken kiviil mindig foglal­koztak a politikai helyzettel is és a szónokok természetesen nem a leghizelgőbb kitételekkel illették a koalíció kormányát. Hogy a vidéki nyájak meg ne ijjedjenek magukban, mindig ment le valaki a központi vezetőségtől. Vi­gyázott arra, hogy egy-egy kerületben vala­miféle rebilis nyilatkozatok ne tétessenek a központ ellen. A rebilis nyilatkozatoktól na­gyon félnek a vezér urak 1 ezért valóságos orosz czári zsarnoksággal teszik lehetetlenné azt, aki a száját egy igazmondásra akarja felnyitni. Letartóztatott kereskedő. Lőwy La­jos Deák-téri rő!ös kereskedő a múlt héten csődöt kért maga ellen a szatmári kir. tör- széken. A kir. ügyészség megkeresésére meg­indult vizsgálat során dr. Csomay Aladár a bűnügyi osztály vezetője a Bp. 414. §-ában körülirt összes bűncselekmények tényálládé- kát fenforogni látta, ennélfogva Lőwy Lajost letartóztatta. A passivák nyolezvanötezer ko­ronára rúgnak. Szilveszter-estély. Minden tekintetben kitünően sikerült Szilveszter estély folyt le a múlt év utolsó estéjén a tisztviselői társas­körben. A műsor egyes pontjai: Szabadon Ede tartalmas felolvasása, T. Komáromi Gizi urhölgynek művészien s egyúttal nagyon kedvesen előadott énekszámai, Erdössy Vilmos ügyes szavalata* Fejes Mariska kisasszonynak szivet-lclket gyönyörködtető, bámulatosan korrekt hegedüjátéka s Fogarassy Juliska k. a. művészi biztonságú zongorázása a valóban szép, előkelő közönség osztatlan tetszésében részesültek. Műsor után táücz következett, amelynek csak reggel 5 óra után szakadt vége. A sztrájkok. Sztrájkok voltak tavaly is számmal és legtöbb esetben sikerrel vég­ződtek. A bérharezok e sikereinek lehet tu- tulajdonitani elsősorban azt nyomasztó nagy drágaságot, mely Budapest népének a nya­kába szakadt és órási teherrel nehezedik reá. Legnevezetesebb volt természetesen az októ­ber 10-iki általános sztrájk az általános sza­vazati jog érdekében, amely szép általános szavazati jog érdekében, amely szép nagy kudarczal végződött. Akkor láthatta a nem­zetközi szociáldemokrata párt, hogy hatalma korántsem oly nagy, mint amilyennek hiszi, mert a magyar munkásságnak csekély töre­dékét volt képes mozgósítani. Vörös sapkák, vörös lobogók és ordítások nem jelentik még a hatalmat ... Késnek a vonatok. Még nyoma sincs a hófúvásnak s a vonatok már< is olyan kö­vetkezetességgel késnek, mint a legszigorúbb havazás idejében. Minden vonat késéssel jön be s különösen sok kellemetlenséget okoz ez azoknak, a kiknek valamely állomáson át kellene szállniok s mire odaérnek, az a vonat már rég elindult. Ezen a mizerabilis állapo­ton segíteni kellene. Bomlás a szocziáldemokrata párt­ban. A kunsági nemzetközi szocziáldemok­rata mnnkások, úgy látszik megelégelték már a „pesti urak1* garázdálkodásait. El akarnak szakadni úgy a mezőfista, minta nemzetközi szocziáldemokrata párttól s önálló vidéki szer­vezetet akarnak alkotni. Érdekes és biztató jele ez a magyar munkásság öntudata feléb­redésének. Mindig többen és többen kezdik észrevenni, hogy sokat fizettettnek vélök a szocziálista vezérek, akikuefe zsebe telhetle- 'n'ebb még a közmondásos papzsáknális. Émel­lett még oruknál fogva vezetik őket és foly­ton beleugratják zsarnoki intézkedésekkel olyan mozgalmakba, amiket az ő józan eszük nem helyeselhet. Az annyira dicsért erős egységes szervezet tehát bomlik. Megindult a pusztulás folyamata. A kunsági szocziá- listák lépése, már ennek a züllésnek folya­mata. Az ipartörvény. Az ipartörvény ké­szen van, az utolsó simításokat most végzi rajta Kossuth Ferencz • kereskedelmi minisz­ter s a hatalmas iparkodex tervezője s meg­alkotója, Szterényi József kereskedelemügyi államtitkár. Ezer paragrafusból áll ez a nagy­szabású alkotás, amely a magyar iparosság­nak valóságos bibliája lesz. Ehhez fogható törvényt Európa egyetlen állama sem tud felmutatni s az uj ipartörvény méltán sora­kozik azokhoz az alkotásokhoz, amelyeket Kossuth Ferencz minisztersége ideje alatt a munkástörvények alakjában kapott az ország. Az adómentes motorbenzin eladási ára. A m. kir. keresk. miniszter 9418/IV. 3—1907. sz. leirata értelmében az adómen­tes motorbenzin mérsékelt eladási ára 1907. évi deczember 1-től 1908. évi május hó 5-ikéig terjedő időszakra métermászánként 20 koro­nában állapíttatott meg. A fertőzés ellen. A főkapitányi hivatal felhívta az összes szatmári borbélyokat, hogy, üzletük részére tizennégy nap alatt a „desin- fektor“ nevű fertőtlenítőt szerezzék be. Az ellenőrzéssel a rendőrtisztikar minden egyes tagja és az őrmester bízatott meg. Cs^k 3 frt 60 kr. Kazinczy-utcza 16. szám alatt 3 kilós posta cs. jó kuba-kávé. Megrendelhető utánvéttel bérmentve Néhma kávékereskedőnél Szatmár. Joó László utóda, ékszerész és órás üzlete Deák-tér 8. sz., Gillyén féle ház. Mint régi ismert szolid ezég, ajánlja dúsan felsze­relt a legdivatosabb és legszebb arany és ezüst-nemüeket szolid árak, pontos ki­szolgálás mellett. KÖZGAZDASÁG. á „Hermes“ Magyar Általános Váltóüzlet Részvénytársaság, Budapest, heti jelentése a tőzsdeforgalomról és a pénzpiaczról. Budapest, 1908. január 9. A budapesti értéktőzsde az elmúlt hét folyamán szilárd irányzatot követett. A tőzsde hangulatát kedvezően befolyásolták a nemzet­közi pénzpiacz megkönnyebbüléséről érkező hírek, közlemény londoni bank kamatlábnak a múlt héten történt leszállítása után immár a franczia jegybank kamatlábának leszállítá­sában is nyert kifejezést — Valószínű, hogy a német jegybank, valamint az Osztrák Ma­gyar Bank vezetősége is nemsokára követni fogja a pénzpiacz a két fontos tényezőjének eljárását. A tőzsdén észlelhető szilárd irányzat a pénzviszonyok javulására állandóan keringő kedvező . hírekre való tekintettel tartósnak látszik, a speculátió vételkedvet mutatott és különben bank részvények állottak az érdek­lődés előterében leginkább magyar általános hitelbank, magyar jelzáloghitelbank, és sal­gótarjáni kőszénbánya részvények képezték a forgalom tárgyát, mely utóbbiak a mub. hét­tel szemben kb. 10.-^- koronás árfolyamemel­kedést tüntetnek fel. A sorsjegypiaczon a czonvertált jelzálog sorsjegyek árfolyama nagyöbb áresés 'után ismét némileg javult, mig a többi sorsjegyek árfolyamában változás alig volt. A hét nevezetesebb árfolyamváltozásai a következők voltak; január 2. január 9. 4% magyar koronajáradék 93.60 — 93.45. Ma­gyar hitel részvény 764.------764.75. Magyar jel zálogbank részvény 414.75 — 413.25. Ri­maárumányi vasmű részvény 525.------ 526.25. Sa lgótarjáni köszénbánya részvény 566.-----­57 6.50. Az Első Alföldi Cognacgyár Rész­vénytársaság és Szeszfino mi tógyár Kecs­keméten, budapesti központi irodájának V., Mérleg-utcza 11. szám, heti üzleti jelentése. Mai zárlatárak Budapesten : Finomított szesz adózva K 168—173. Finomított szesz adózat­lan K 69—74. Nyers szesz adózva K. 166— 169. Nyers szesz adózatlan K. 67—70. De­naturált. szesz ingyen hordóval és fuvarmeg­téri téssel K. 58—60. Ab vasút Kecskemét. a PÁZMÁNY KÉPES NAPTÁR AZ Í908. ÉVRE. Kapható a Pázmány-sajtó könyvnyomdában Szatmáron. Ára 60 fillér. Tömeges megrendelésnél kedvezmény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom