Szabadság, 1908 (2. évfolyam, 1-9. szám)

1908-03-22 / 6. szám

lezőleg kimondják, hogy ezen idő alatt sztájkba nem lépnek és bojkottot csak szerződés szegés esetén alkalmazhatnak. Kivételt képeznek a politikai okok folytán rendezett országos munkaszünetelések, má­jus 1-e, mint munkásünnep. A szerződés többi pontja lényegtelen, akik aláírják, nyugodjanak babéraikon. 2-ik oldal. Színház. Az elmúlt hétnek kiváló színházi ese­ménye Haller Irma jutalomjátéka és bucsu- fellépte, továbbá Lengyel József csekei plé­bános „Árky Anna“ ez. történelmi színmű bemutatása volt. Haller Irma jutalomjátéka zsúfolásig megtöltötte a színházat, volt taps, virág bőven, ünnepelték a művésznőt úgy, ahogyan már csak lehet. Most, hogy a direktornak méreg drága, a közönségnek pedig kedves primadonnája elbúcsúzott körünkből le kell vonni a tanú­ságot, illetve meg kell állapítanunk a mér­leget Haller-féle 16 előadás sikere és a tár­sulat oszlopos tagjainak tehetsége felett. Haller egy kiváló hangú énekesnő, aki nadrágban, vagyis divatosan szólva trikós szerepekben kitünően megállja a helyét. De mihelyt szoknyát vesz magára, illúziónk is csappan, mert szó a mi szó, egyetlen szok­nyás szerepről sem lehet jót mondani. Aztán bizony hangja is unottá válik, mert az nem olyan rendkívül tiszta, több árnyalatában fátyolozott. Örökös nevetésével pedig valóság­gal ellenszenvessé teszi magát. Játéka pedig mindig egy és ugyanaz, szerepfeldolgozása semminemű tekintetetben sem mutatta a mű­vészi produktum képességeit. Ha igazak akarunk lenni a sokat bosz- szantott Komáromival szemben, ki kell jelen­tenünk, hogy alig vártuk az ő fellépését, ha nem is rendelkezik olyan bő hanganyaggal mint Haller, mégis sokkal kedvesebb az ő egyénisége a színpadon, mint Halleré. Ko­máromit megunni nem lehet, de Haliért igen. Komáromit megszoktuk pajzán eleven játé­káért, de Haller . . . Isten vele és a gyöngy­harmat . . . így jövünk rá lassan, hogy nincs nekünk rossz társulatunk, hanem egy Ízlésé­ben túltengő közönségünk. Félünk, hogy emlegetni fogjuk még Krémért társulatával. A hétnek másik színházi eseménye: Lengyel József csekei plébános „Árky Anna“ történelmi színművének bemutatása volt. Elő­kelő úri közönség töltötte meg ezúttal a szín­házat, a szerzőt ezüst babérkoszorúval lepték meg tisztelői és barátai. A darabról azonban semmi jót elmon­dani nem tudunk. Bár maga a tárgy ügyesen volt megválasztva, a szöveg is írói talentu­mot igazolt szerzőjében, mégis a színpadi feldolgozása már rendkívül sok kívánni valót hagyott hátra. Csupa jövés-menés, rendszer­telen jelenetek, hatásra számitó ügyetlen ren­dezés vonult végig a darabon, no meg a szerep nem tudás. A darab részletes bírálatába bocsátkozni egyszerűen lehetetlen, mert ahány jelenés, annyi ferdeség, hasábokat lehetne róla Írni. Annyit jegyziink fel róla csupán, hogy „Árky Anna“ ügyesebb rendezés mellett nagyobb hatást ért volna el. A rendezés ügyetlen volta nem a rendező, hanem a szerzőnek írandó rovására, miután a darab folytonossági hibái lehetetlenné tették a rendező munkáját. Patriarkális tiszteletből volt taps, kihí­vás bőven, bár a darab absolut megbukott- nak tekinthető. hírek. Előfizetőinkhez. Felhívjuk lapunk azon előfizetőit, akik hátralékban van­nak, szíveskedjenek hátralékos előfize­téseiket mielőbbb kiegyenlíteni. Márczius 15-i ünnepségek. Városunk társadalma a magyar szabadságharcz évfor­dulóját méltó módon ülte még. Különös je­lentőséggel birt dr. Kelemon Samu ország­gyűlési képviselőnek e napon tartott beszá­moló beszéde. A márcziusi ünnepségek a következő sorrendben folytak le városunk­ban. D. e. 8 órakor isteni tiszteletek vol­tak, melyeken a tanuló ifjúság hitfelekezet szerint résztvett. 9 órakor a rk. és áll. el. isko­lákban folytak le az iskolai ünnepélyek. — Előbbi helyen minden tanító saját osztályában utóbbi helyen Marosán János tartotta meg az ünnepi beszédet. A kir. kith. én ref. fo­gy imná&iu Diókban, a tanítóképzőkben és fel­sőbb leányiskolában szintén fényesen sike­rült ünnepélyek folytak le. A város társadalma a „Kölcsey-kör^-rel a színházban ünnepelt, hol a dalegyesület szép éneke, Thurner Al­bert alkalmi beszéde, Komáromi G. és Rad- ványi D. éneke, Ádám István szavalata köl­csönzött fényt az ünnepélynek. D. u. 3 órakor dr. Kelemen Samu orszgy. képviselő' a Vi­gadóban tartott nagy politikai beszédet.sok hallgató előtt. Este a függetlenségi és 48-as párt társas vacsorával zárta be a márczius 15-iki ünnepélyek sorozatát. A' vacsoránál dr. Kelemen Samu, Biki Károly, Bőd Sándor s még sokan tartottak beszédet, a papnövendé- kelc Szt. Alajos társulatának pontban 11 órakor kezdődött az ünnepélye és a következő Prog­ramm szerint folyt le. 1. Hymn us.. Erkel F.-től: előadta a papnövendékek zenekara. 2. „Talpra magyar“, szavalta Almási Péter III. é. hh. 3. Ünnepi beszéd: elmondta Patay István IV. é. hh. elnök. 4. „Egy gondolat bánt engemet“ melodráma Kapi Gy.-tól; Deák János VIII. o. pn. zongora kísérete mellett előadja Bujdos Balázs II. é. hh. 5. Petőfi és a szabadság, irta és felolvasta: Újlaki János II. é. hh. 6. Szózat Egressy B-től; előadta a papnöven­dékek zenekara. Hymen. Veszelovzzky Géza kiváló hirü építése Jegyét váltÖTt Lttteczkt' 'Pál" helybeli polgár leányával, Mariskával. Kántorválasztás. A róm. kath egy­háztanács e hó 12-én Hehelein Károly prae- látus kanonok elnöklete alatt ülést tartott, mely alkalommal az Udvarhelyi Pál elhalá­lozása folytán üresedésbe jött kántori állásra Tari Lajos nagykátai kántortanitót válasz­totta meg. A városi tanács a választáshoz hozzájárult. honvédezredes folyó hó 12-én meghalt. Az életerős, délezeg férfiút legyőzte a halál. A hir mindenfelé igaz részvétet keltett, mert Kovács Leó Szatmár társadalmi életében igen tevékeny szerepet játszott s általánosan ked­velt egyéniség volt. Szeretetreméltó modorá­val, nyílt katonás őszinteségével lekötelezte az embereket. Az egész városban Leó bácsi névvel tisztelték meg. A boldogultnak igen viharos rnullja volt, 1849-ben a szabad- ságharezosok közzé lépett a még alig 15 éves fiú, de mivel mégi gyenge testalkatú volt, atyja és őrnagya rábeszélésére elhagyta a katonai szolgálatot,' s Bécsbe ment a poli­technikumra. Itt sorozták be 1851-ben kato­nának, a következő évben hadapród, 54-ben hadnagy lett. Ekkor lépett át báró Stillfried altábornagy ezredébe, mely Olaszországba lett vezényelve. Itt1 Kovács az adriai tenger­ben levő Porto Lignano nevű erőd 60 főnyi helyőrségének parancsnoka lett. Majd részt vett az olasz hadjáratban. A békekötés után visszatért hazájába és Sátoraljaújhelyen a takarékpénztárnál vállalt könyvelői állást. Gróf Andrássy Gyula 1869-ben rábeszélte, hogy lépjen be az újonnan szervezett hon­védségbe, ami meg is történt. A következő évben kinevezték századosnak, később őr­nagy, majd alezredes lett, s mint ilyen a szatmári honvédezred parancsnoka. Nyuga­lomba vonulása alkalmával ezredesi rangot, jelleget kapott. Temetése e hó 14-én délután 3 órakor volt teljes katonai pompával. A „SZABADSÁG" Kovács Leó gyászháznál Biky Károly esperes mondott imát és beszédet, a sírnál Rácz István lel­kész. A temetésen rengeteg nép volt jelen. Egyházi hir. Az evangélikusok Szat- máron havonta tartanak Istentiszteletet, 2 évenkint pedig konfirmácziót. Az első kon- firm'ácziót már ez idén pünkösdkor tartják. A vallás tanítás kérdésének mielőbbi megol­dása érdekében is történtek intézkedések. Nyomorgatják a betegsegélyző pénztárat az orvosok. Ha a socilisták szervezkednek baj! Ha az orvosok szervez­kednek baj! Egyiknek is, másiknak is'az iparosok isszák meg a levét, az az iparos­osztály, amely ma kész prédája minden tár­sadalmi rétegnek. Egyedül áll az iparos­osztály a többi osztályok között — tehetet­lenségében. Úgy értesülünk, hogy ismét, vagyis még mindig elégedetlenkednek az orvosok, pedig a pénztár ma 9600 koronát fizet az orvosoknak. Négy orvosa van a pénz­tárnak, akik fejenként 2400 korona fizetést kapnak azért, mert egy néhány beteget ke­zelnek. — Úgy látszik, fejős tehén lesz ez a pénztár, amelyet lehet nyúzni, huzni, majd fizet az az élhetetlen iparos. — Csak rajta! Tessék követelni többet, de lesz határa min­dennek, ha majd 4 százalék lesz a tagdij- járulék, eszére tér az az iparos. Addig pedig zúgolódik, de egymást nem becsüli meg. — „Szeretet törvénye!“ Eljött a te országod egyen meg a fene! — Jövő számunkban részletesen foglalkozunk e kérdéssel. A szatmári kér. szocziális egyesület minden csütörtökön este 8 órakor választ­mányi ülést tart. A szabadelőadások soroza­tát jövő vasárnaptól kezdve minden második vasárnap d. u. 3 órakor tartja az egyesület, melyről a tagok ezúton is értesittetnek. Purim estély a Pannóniában. A nemrég alakult „Szatmári polgári asztaltár­saság“ kedden Purim napján ismerkedési es­télyt tartott a Pannónia éttermében. Az is- inérkéöési eétéljr’ bár kátöfiá zenésí;ívolt,'!á sikerületlen összejövetelek közzé számítható. Női kézimunka és háziipari kiállí­tást és vásárt rendez Szatmáron a Lórántőy Zsuzsánna egyesület 1908. ápr. 11—16.-ig. Kiállítható mindennemű női kézimunka és háziipari czikk, nevezetesen szőttesek (ruha­szövetek, vászonnnemüek, függönyök, térítők szőnyegek stb.), hímzések (régi és modern munkák), csipkék és díszmunkák, továbbá kötött és vesszőből, szalmából, gyékényből, hársból, forgácsból stb., fonott háziipari ké­szítmények, népies és modern iparművészeti rajzok, festések égetett, vésett, faragott mun­kák, valamint tervek és minták. Minden ki­állított tárgy kívánatra el is adatatik. Az ár minden darabban megjelölendő. A kiállítók semmiféle dijat nem fizetnek, de tárgyaik oda és visszaszállításának költségeit maguk viselik. Az elrendezésről a bizottság gondos­kodik. Az eladott tárgyak árának 10°/o-a az az egyesületet illeti meg. Az egyesület a be­küldött tárgyakért felelősséget vállal. Minden kiállító a tárgyakat darabonként felsoroló és áraikat illetve értéküket feltüntető leltárt tar­tozik aláírva 2 példányban beküldeni, ame­lyek közül az egyik az átvétel elismerésével a beküldendőnek visszaadatik. Eladásra be­küldött czikkek és minták készítői felkéret­nek annak közlésére, hogy az illető czikk- ből van-e raktáron, vagy készitbető-e több és mily mennyiségben megrendelésre. A ki­állítók szándékukat és a kiállítandó tárgyak mennyiségét és nemeit folyó évi ápril. 5.-ig bejelenteni, a tárgyakat pedig ápril. 8-ig „Háziipar Kiállítás Szatmáf, Pannónia“ címre beküldeni szíveskedjenek. Kiállításra alkal­matlan tárgyak visszautasithatók. A legki­válóbb munkák jutalomdijjal és elismerő ok­levéllel tüntetteknek ki. Minden tudakozódás, bejelentés és reklamáczió az egyesület titká­rához: dr. Vájná Géza ügyvédhez (Szatmár, Kölcsey-u. 9. sz.) intézendő. A női foglal­kozások fejlesztése és a női munka értéke­____________ Szatmár, 1908. márczius 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom