Szabadság, 1907 (1. évfolyam, 26-36. szám)

1907-10-20 / 28. szám

Szatmár, 1907. október 20. 3-ik oldal. A délutáni népgyülésre kimentek töb­ben érdeklődök, mi is. Mondja meg bárki is, hogy volt-e ott 150 ember? És ha voltak is 150-en, ember jelzővel lehetett-e illetni be­lőlük 80—100-at. Csupa gyerek és kétes exis- tentia volt a túlnyomó rész. Hol volt hát akkor a Népszava szerinti 2500, mond kétezerötszáz munkás. ? Ilyen merész hazugságot nem tételez­tünk fel még a Népszaváról sem! Most már az a kérdés, hogy a Nép­szava szerkesztősége, avagy a tudósitó emelte-e igy fel a kvótát, de bármelyik tette, elég ok arra, hogy e kézzel fogható, egy egész-vá­ros szeme előtt lefolyt törpe tüntetés ilyetén módon való elferdítése után egy betűt se higyjen el a hazudozások újságjának? Kétezerötszáz munkás ? Ha Szatmáron valamennyi munkás ott lett volna, még akkor sem tett volna ki 1800-at, beleértve a napszámosokat is' Már pedig minden kisiparos dolgoztatott több, nagyobb vállalat is üzemben volt, a napszámosok pedig szikesen meggyomrozták volna a munkaszünet rendezőket, általános tehát csak a zúgolódás volt, de nem a mun­kaszünet. Kétezerötszáz munkás? Csodával határos: egy helybeli lap is éppen úgy irta meg a munkaszünetet, mint a Népszava. HÍREK. Előfizetőinkhez. Tisztelettel felkér­jük azon mélyen tisztelt előfizetőinket, akiknek előfizetése lejárt, szíveskedje­nek azt mielőbb megújítani. Táblabirói kinevezés. Ő felsége dr. Matolay Gábor helybeli kir. törvényszéki bí­rót a debreczeni kir. Ítélőtáblához bírónak nevezte ki. Áthelyezett tanár. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Németh Béla kassai fő- reáliskolai h. -tanárt a nagybányai állami fő­gimnáziumhoz ugyanazon minőségben álhe­lyezte. Uj főispáni titkár. A belügyminiszter Kálnay Gyula vármegyei közigazgatási gya­kornokot a belügyminisztériumba fizetésnél­küli segédfogalmazónak nevezte ki és főis­páni titkári minőségben szolgálattételre Szat- márvármegye és Szatmár szab. kir. város főispánja mellé osztotta be. Püspök ur Ő Méltósága a múlt szom­baton két funkcziót végzett az irgalmas nénék anyaházában. Reggel 7 órakor meg­áldotta az újjá alakított házi kápolnát s meg- áldás végeztével ugyanott misézett és prédi­kált. Délután 3 órakor pedig a Mária-társu- lat uj tagjait avatta föl a templomban. Mind­két funkczió fáradságos volt reá nézve, de mindkettőt emlékezetessé és áldásossá tették a méltóságos ur szentbeszédei. Mélységes az irgalmas nénék és a kongreganisták hálája a méltóságos püspök ur iránt az újabban ta­pasztalt szeretet nyilván ulatokért. Bírói kinevezések. A király Hatvani Kálmán nyíregyházi törvényszéki jegyzőt a szatmárnémeti; Zefferovics János pécsi tör­vényszéki jegyzőt a técsői járásbírósághoz albiróknak nevezte ki. Gyászhir. Csikós Imre kertész pénte­ken hastífuszban életének 43-ik évében elhalt. Vasárnap délután helyezték örök nyugalomra. Október 10-e Szatmáron. A magyar- országi szocziáldemokrata párt október tize­dikére, a képviselőház megnyitásának napjára rendezett általános munkaszünete a szatmári elvtársakat is tettre szólította. Agitáltak, fe­nyegetőztek itt is, de czéljukat einem érték. A szatmári munkások 80°/ o-a dolgozott éppen úgy mint más napon. Leginkább ott nem dolgoztak, ahol a munka szabad ég alatt folyik. Mint például az ácsok, kőművesek, épületasztalosok, festők. Ezek közül is, ahol záros udvarban volt mupka, dolgoztak egész napon. Az üzletek nyitva voltak egész nap, a város képe éppen olyan volt, mint máskor. Egy néhány vörös kokárdás fiatal ember lé­zengett az utczán anélkül, hogy valami kü- nösebb feltűnést értek volna el. Délután nép- gyülés volt hirdetve a „Kossuth-kertbe“ s a nélkül, hogy elfogultak lennénk, őszintén jelenthetjük ki, hogy azon alig volt 150 munkás, ezek tulyomó‘ része is ezigánygye- rek, czigány asszony, vályogvető czigány, inas gyerek és éféle volt; csak iparos segéd az volt ott a legkeveseb. így is. van ez jól. A munkás biztosító pénztár vasár­nap d. e. 11 órakor közgyűlést tart, mely abban az esetben is riieg fog tartatni, ha azon bármily csekély számú közgyűlési ki­küldött fog megjelenni. A közgyűlés tárgya: a munkaadók részéről: 3 rendes és 1 pót igazgatósági, és 1 pót j felügyelő bizottsági tag választása. Továbbá a munkaadók részé­ről 1, a munkások részéről szintén 1 köz­gyűlési kiküldött választása. A választott bíróságba ülnökök és helyettes ülnökök vá­lasztása. A Deák Kálmán asztaltársaság f. hó 12-én társasvacsorát1 rendezett az Iparos Otthon helyiségeiben, melyén igen szép számú iparos közönség vett részt. Vacsora után Molnár János és mások közreműködésével sikerült cabaret volt, kellemesen szórakoz­tatva a társaságot. Megyei közgyűlés. Vármegyénk tör­vényhatósági bizottsága I múlt csütörtökön, e hó 10-én tartotta meg őszi rendes közgyű­lését- Nagykárolyban. A közigazgatási bizott­ságba megválasztották tágoknak, Luby Gézát, Domahidy Sándort, Jékey Zsigmondot, N. Szabó Antalt, Böszörményi Zsigmondot és Papp Bé­lát. Az állandó választmányba választottak 60 bizottsági tagot. ' Helyettes közgyám. A városi tanácp dr. Lénárd Istvánnak árvaszéki tanácsossá történt megválasztása f^Lytán. üresedésbe jött közgyámi állásra Demkő Sándor községi bírót helyettesítette. A választás a november havi közgyűlésen lesz megejtve. Megnyílt iskolák. Miután a vörheny járványszerü jellege városunk területén tel­jesen megszűnt, holnap e hó 17-én kezdetét vette az előadás a város területén levő ösz- szes elemi iskolák és Óvodákban. Bizony ez jókora hosszú vakáczió volt, kis igazítással négy hónapot tesz ki. Műkedvelői előadás. A jótékony nő­egyesület november 9-én műkedvelői előadást rendez a városi színházban, mely igen érde­kesnek ígérkezik, minthogy a legjelesebb műkedvelői érők sorakoznak a nemes ezél érdekében. Egy kitűnő vígjáték fog színre kerülni, melynek betanulásán már serényen munkálkodnak. A nőegylet előadásai mindig sikerülni szoktak, nagy örömmel megy a kö­zönség, ha megütik a nagy dobot. Ennek oka, főleg a rendezés ügyes voltában rejlik, de meg abban, hogy városunkösszes szép asszo­nyai és leányai mozgósítva vannak, mindenik hoz magával egy pár résztvevőt, igy a tulzsuf- folt ház elmaradhatatlan. Bizonyára igy lesz ez alkalommal is. Az önkéntes iskola tanárkara. A most megnyílt helybeli honvéd önkéntes is­kola parancsnokának Tavassy Gyula 11. hon- védgyalogezredbeli főhadnagy, oktató tisztek­nek Fodor Lásztó, Lator holtán, Neviezky Gyula és Hanka Tibor 12. honvédgyalogez- redbeli hadnagyok neveztettek ki. A szatmári szüret pompás időjárás mellett folyt le a múlt hét végén és e hét elején. Kellemes meglepetést hozott úgy a szőlősgazdákra mint á vásárló közönségre. Jól eresztettek a szőlőtőkék, aki pl. 40 hl. borra számított, lett neki 60. Szóval minde­nütt félannyival több, mint amenynyire szá­mítottak. így aztán a must ára is leszállóit 36—40 fillérről 29—30 fillérre. A mennyi­„SZABADSÁG“ séggel tehát mindenki meg van elégedve, a minőség pedig kitűnő. Rég nem termett olyan jó bor, mint az idei lesz. Braun Sándornak, a „Szatmár“ ri­porterének. A Szatmár hasábjain — tradíci­ójához híven — ismét megjelent egy valami zagyvalék, amelyben össze van hordva minden a világon, de legjobb izü az a modása Bra­unnak, — a czikk írójának — hogy „a sze­mélyeskedés terén nem akarja felelős szer­kesztőnket követni, mert itt legyőzte volna őt“ és mégis összehalmaz eszmefuttatásában ampyi sértő kitételt, amennyi egy jóravaló kocifs száján is alig férhet ki egy szuszra. Há? felnőtt ember volna ez a Braun, szóba állanék vele, tételről-tételre szétszedném czik- két, de igy nem teszem. Én haladok a ma­gam utján. Üldözöm tovább a szociálistákat, szervezem ellenük a munkaadókat, ha pedig a hatóság részéről sem látok elég erélyt a szocziálisták megfékezésére, nem nézem ki­nek keserű-pirula reklamátióm; szervezem a keresztény szociálistákat is a nemzetköziek gyöngitésére stb. valamennyi ezen tényke­désem a közjavát, különösen az iparos érde­keket szolgálja, anélkül, hogy ebből egy fillér hasznom volna. A szövetségnél viselt állásom után járó szerény fizetésemen kívül, annyi ezrest kívánok ellenségeimnek, amennyi fil­lért hoz nekem nagyarányú iparos akcióm. Én haszonnélkül, önzetlenül dolgozom, ez ad erőt arra az erélyes fellépésre, amit tanúsítok ott, ahul az iparosok érdekeit legkevésbbé is veszélyeztetni látom. Hirlapirói munkálkodá­som akkor kezdődött, amikor Braun még a szopás előtti időben volt, én már akkor figyelemre méltó vezér- és más czikkeket írtam a helybeli lapokba. De mert iparomban kontárnak vél egy sajnálatos félreértésen alapuló szakfolyóirat révén, mégis számtalan szakczikket mutathatok, amit (tőlem névalá­írásommal) szaklapjaink hasábjain jelentek meg. Évekig szerkesztettem mint felelős szer­kesztő politikai lapot a felvidéken, igy ved- Teuem' en'*at1 iS^fmaron az íparoa Lap szer­kesztőjévé, mint Szatmáron egyedüli vérbeli iparos iró. A többit pedig elvégzi a sajtóbiróság, ahol, alkalmat adok neki a bizonyítására. A Braun-féle kesztyűs kézzel Írott czikkeket is­merik sokan, csak nemrégiben pofozták fel érte. Úgy látszik a kapott pofonoktól megkér- gesedett arczulata, de akárhogy viszket, tő­lünk ezt nem fogja megkapni. Baj van Amerikában. Nem lesz ér­dektelen a tengeren túlra készülőknek figyel­mébe ajánlani, hogy az Észak-Amerikai Egyesült Államokban igen sok nagy gyár részint beszüntette, részint tetemesen redu­kálta üzemét. A drágaság odaát is oly nagy s a munkások oly lehetetlen követeléseket támasztottak, hogy a különben nagyon gyenge termés mellett a nagy vállalatok inkább szi- leneziumot tartanak egy időre, hogysem kocz- kázatokba bocsátkozzanak. Igen sok nagy gyár és ipari vállalat tömegestől bocsátja el munkásait, úgy hogy odaát még rosszabb a helyzet, mint itt. A jelen viszonyok közt te­hát Amerikában is csak füzfagalyakból fon­ják a sövényt. Az Első Alföldi Cognacgyár Rész­vénytársaság és Szeszfinomitógyár Kecs­keméten, budapesti központi irodájának V., Mérleg-utcza 11. szám, heti üzleti jelentése. Mai zárlatárak Budapesten : Finomított szesz adózva K 165—170. Finomított szesz adózat­lan K 66—71. Élesztőszesz adózva K. —.— Élesztőszesz adózatlan K. —.—. Nyers szesz adózva K. 163—166. Nyers szesz adózatlan K. 64—67. Denaturált szesz ingyen hordóval és fuvarmegtéritéssel K. 53—55. Ab vasút Kecskemét A költözködési idény beálltával a szükséges szőnyeg, függöny és paplanokon kívül divatszövetek, posztók, selymek, vász­nak, kanavászok, trikkók, téli kendők, schálok szőrme, boák mindennemű varrodai czikkek. Dam. terítékek, törülközők, kész aljak és blúzok is olcsón kaphatók a szolidságáról ismert Molnár-féle divatcsarnokban a postával szemben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom