Szabad Újság, 1993. december (1. évfolyam, 22-26. szám)
1993-12-29 / 26. szám
10 SZABAD ÚJSÁG 1993. december 29. Lapszem(Ie) Múzeum a krimiírónak Múzeumot nyitottak az ismert belga származású krimiszerző, George Simenon szülővárosában, Liege-ben Az író által teremtett Maigret felügyelő alakját a tévénézők is jól ismerhetik. A Vallon Művészeti Múzeumban szerző és regényhős osztozik azon a négyezer négyzetméteren, amit az intézmény az író és hőse rekvizitumaiból rendezett be. Simenon pályafutása során több száz regényt írt, amelyek java része több kiadást élt meg. Simenon életrajzához a kalandok is hozzátartoznak: 19 évesen elhagyta szülőföldjét, és a fény városába, Párizsba költözött. Szeretőinek egyike volt az amerikai Josephine Baker, akinek parfümjét ugyancsak kiállították a múzeumban. A regényekben leírt rendőrőrsök hiteles másait is kialakították, s még az írógépek kattogása és a kihallgatások szövegei is hallhatók a termekben. Maigret szobájában az asztalon egy korsó sör és egy félig elfogyasztott szendvics található — mintha a felügyelő csak néhány perce hagyta volna el a helyiséget. A rendőrségi laboratóriumban pedig, különféle üvegcsék és kémcsövek között, egy hulla hever — csakhogy minden egy vérbeli krimire emlékeztessen. A legcsodálatosabb: Teréz anya A Good Housekeeping amerikai, havonta megjelenő magazin reprezentatív felmérése szerint (10 000 olvasó véleményét kérdezték) a kalkuttai Teréz anya és Billy Graham az a két személy, akiket a világ a legjobban csodál. A nők körében Teréz anya mögött a második helyre Barbara Bush került, a harmadik pedig a jelenlegi amerikai elnök neje, Hillary Clinton. A tíz első helyezett soréban Diana walesi hercegnő a hatodik, Katharine Hepburn pedig a kilencedik lett. A férfiak rangsoroláséban Bili Clinton elnök került a második helyre óriásit lépve előre a tavalyi tizedik helyről. A harmadik hely George Bushnak, a negyedik pedig szintén egy volt elnöknek, Jimmy Cartemek jutott. Nem került be viszont az első tíz közé sem Ronald Reagan, sem Richard Nixon, 11. János Pál pápa az ötödik a tíz legjobban csodált férfi sorában. Kincskeresők Napóleon nyomában A kelet-európai rendszerváltással jobb idők köszöntenek a kincskeresőkre is. Oroszországban például egy kutatócsoport Napóleon kincseit szeretné megtalálni, azokat, amelyeket a császár és katonái 1812 novemberében a Kremlből raboltak el. A kincsek állítólag Moszkvától 250 kilométerre nyugatra, a Szmolenszkbe vezető országút mentén, egy kis tó mélyén fekszenek. Egy orosz történész szerint Napóleon és katonái húsz szekérre való 10-15 tonna zsákmányt hurcoltak magukkal. Ez edényekből, értékes arany- és ezüsttárgyakból, valamint szőrmékből állt. Az elrabolt holmik között volt Rettegett Iván keresztje is. A lelet felkutatására már a hatvanas években kísérletet tett egy geológuscsoport, amelynek egy part menti sávban valóban erős fémelőfordulást sikerült kimutatnia. A kutatóknak azonban akkor nem adatott meg, hogy felszínre hozzák a kincseket. Egy közeli kolhoz, amelyhez a tó tartozott, megtagadta a hozzájárulást a víz leengedéséhez, és a munkát az is nehezítette volna, hogy hatméteres mélységben a gépek 15 méter vastag iszaprétegbe ütköztek. Most, harminc évvel később, ugyanazok a kutatók újították fel a kincskeresést: a tó partján máris hatalmas berendezést állítottak fel. A kolhozból időközben magángazdaság lett — minden megváltozott, csupán az ott élők ellenállása nem csökkent. Főként az 1500 lakosú Szemljovo falu nézi rossz szemmel a betolakodókat Képviselőjük, az 50 éves Valentyina Fralova gyermekkorától ismeri a tóba süllyesztett kincsek legendáját, de félti környezetét is. A falu lakosai ugyanis attól tartanak, hogy a munkálatok nyomán az erdőségekben kihal a vargánya, és a holt iszap felkavarásával mérges gázok szabadulnak fel. Közelebb az AIDS gyógyításához Vezető amerikai kutatók bejelentették, hogy kísérleti körülmények között sikerült helyreállítaniuk a HIV-vírus által megfertőzött személyek immunrendszerét. Ha az új eljárás a gyógyászatban is sikeresnek bizonyul, akkor talán véget lehet vetni az AIDS eddig megállíthatatlannak tűnő terjedésének. Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet két tudósa. Gene Shearer és Mario Clerici egyelőre csak a HIV-fertőzöttek szövetmintáival végzett kísérleteket, szakértői vélemények szerint azonban a klinikai próbák már a jövő év első felében megkezdődhetnek. A Science című amerikai szaklapban közzétett tanulmány szerint a módszer központjában az utóbbi időben felfedezett humánprotein, az Interleukin-12-nek nevezett anyag áll. A tanulmány szerint az 11-12 segítségével helyreállítható az egyensúly a vírusokat és baktériumokat elpusztító sejtek és az antitestek között, amelyek „rácsatlakoznak” a vérben lévő idegen anyagokra A tanulmány rámutat arra, hogy a tapasztalatok szerint a HIV-vírussal fertőzött betegek immunrendszere a kór kifejlődése során „taktikát vált”: a gyilkos sejtek száma csökken, míg az antitestek elszaporodnak. Shearer és néhány kollégája — az általánosan elfogadott nézetekkel ellentétben — azt állítja, hogy ez a változás okozza a beteg halálát. A Science adatai szerint a kísérletek 70 százalékában sikerült helyreállítani a szövetmintában az egészséges szervezetre jellemző arányokat. Shearer ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy hiba lenne a túlzott optimizmus. —- Izgalmasnak tartjuk az 1F 12 által feltárt lehetőségeket, azonban csak akkor derül ki, hogy valóban használható-e a módszer, ha már embereken is kipróbáltuk — közölte az amerikai tudós. Az első és egyben utolsó Amikor a finnországi Tamperében 1946-ban megnyílt a Nyugat első Lenin-múzeuma, senki sem feltételezte, hogy fél évszázad múltán sem akad majd párja. Ma már nagyon úgy tűnik, hogy a „kapitalista világban” csupán ez az egy múzeum foglalkozik majd az első számú orosz forradalmár munkásságával. A múzeum soha nem működött propagandaközpontként, és nem állt sem a kommunista, sem más párt irányítása alatt. Ezért az oroszországi események, a kommunizmus bukása nem hatott közvetlenül a tevékenységére. A kiállított tárgyak objektiven mutatják be a történelmet. — Az utóbbi időben észrevettem, hogy egyre több finn érdeklődik a marxizmus öröksége iránt. Sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy miként vélekedett Lenin a piacgazdaság társadalmi hatásairól — nyilatkozta a múzeum igazgatója az 1TAR-TASSZ hírügynökségnek. Sok látogató nem csupán a történelemre, hanem a nap mint nap felvetődő problémákra próbál itt választ találni. Úgy tűnik, hogy ez természetes a gazdasági mélyponton levő Finnországban, amelynek ötmillió lakosára már 500 ezer munkanélküli jut. Négy keréken Londonból New Yorkba Karácsony után kísérli meg először a világon hat autós, hogy szárazföldön utazzék Londonból New Yorkba. Van köztük angol színész, kanadai sarkkutató, ír diáklány, volt KGB-ügynök és terroristaellenes kommandóparancsnok is. December 27-én beszállnak két Ford Mondeo kocsiba, és — remélik — három hónap és 15 550 mérföldes út megtétele után megérkeznek New Yorkba. Londonból az európai szárazföldre a még hivatalosan meg sem nyitott Csatoma-alagúton kelnek át, majd Párizs és Berlin után Moszkva, Omszk, Novoszibirszk és Jakutszk a további útvonal, Szibéria vad, fagyos vidékein ét. Utána kétnapos küzdelem következik hat mérföldön, a befagyott Bering-szoros jégpáncélján. Eszak-Amerikában az első civilizált megállóhely az alaszkai Fairbanks lesz, majd a kanadai Edmontonon és Winnipegen át hajtanak New York felé. A két éve tervezett utazás kitalálója és parancsnoka a 48 éves Richard Creasey, a Kelet-Nyugati Kreatív Társaság elnöke. A társaság a C1TV angol kereskedelmi tévévállalat és orosz médiacégek közös vállalkozása, amelyet a brit ENSZ Társaság is támogat. A rekordtúráról bőségesen készül majd film, és igyekeznek bemutatni az útközben föllelhető, eddig ismeretlen környezeti ártalmakat Még az elmúlt esztendőben történt, hogy a lévai pedagógiai iskola igazgatósága levéllel fordult a járási iskolaügyi szervekhez s ez az alapfokú kilencéves iskolák igazgatóságaihoz. A levélben kifejtik, hogy az elmúlt évi jó tapasztalatok alapján a következő iskolaévben jelentősen szaporítani kívánják a szlovákul tanítandó tantárgyak számát, ezért kérik az iskolák igazgatóit, hogy kimondottan szlovák nyelvet jól bíró tanulókat küldjenek a felvételire. Riportútjainkon számtalanszor voltunk tanúi a körlevél okozta felháborodásnak. Igazgatók, tanítók szülők és diákok lázadoztak ellene felháborodva. A magyar iskolákban veszedelmesen elszaporodtak azok a tantárgyak, melyeket szlovákul tanítanak. Egyes iskolákban egészen odáig mentek, hogy már mindent szlovákul tanítanának, még a magyar nyelvet is (hírlik, hogy magyar iskolába „magyar tanító", magyar gyerekekkel tanította a János vitézt Smrek fordításában). A lévai pedagógiai iskolában szlovák nyelven tanulják a pedagógiát. Már írtunk erről a problémáról, hivatkozva a diákokra, akik aggódnak jövőjük miatt, mondván, milyen óvónők lesznek ők, hiszen a legalapvetőbb kifejezéseket sem fogják tudni anyanyelvükön. Felmerült a kérdés, vajon nem lenne-e logikusabb, hogy mindkét nyelven tanulják a tantárgyat olyan pedagógus irányításával, aki mind a két nyelvet bírja (Léván van ilyen képességű pedagógus). Ám mi történt? Cikkünk nyomán kimentek az elvtársak a pártközpontból felülvizsgálni az ügyet. Megállapították, hogy valóban helytelen volt csak szlovákul tanítani a pedagógiát, és ígéretet kaptak az ottaniaktól, hogy kiküszöbölik a csorbát. Ki is küszöbölték. Mégpedig úgy, hogy az illető tanítónőt kicserélték egy tanítóval, aki egy szót sem tud magyarul. S amikor újabb látogatásunk alkalmával megkérdeztük a lévaiakat, mi történt a kivizsgálás után, azt felelték, hogy számukra a pártközpont nem irányadó, nekik a felsőbb iskolai szervek parancsolnak. A losonci pedagógiai iskolába csak a tájékozódás kedvéért tértem be. Lássam, Lévához képest ott milyen a helyzet. A következő kérdéseket tettem fel Sykora igazgatóhelyettesnek: a) Hány százaléka az iskolának a magyar tagozat hallgatósága? b) A pedagógusok hány százalékának van képesítése magyar tantárgyak tanítására? c) Mely tantárgyakat tanítják szlovák nyelven? Az első kérdésre a felelet: ötven százalék. A második kérdésre: hét. A harmadik kérdésre: marxizmus, földrajz, történelem és egyes „melléktantárgyak’'. Az igazgatóhelyettesnek arra a kijelentésére, hogy nincs már szükség magyar óvónőképzőre, mivel telve vannak a magyar óvodák, felvetettem, hogy menjünk el néhány magyarlakta faluba, számoljuk meg, hányban van olyan óvóvő, aki egy szót sem tud magyarul (vagy akinek, ha tud is magyarul, egyáltalán nincsen óvónői képesítése). Látták volna, ami ezután következett! Az igazgatóhelyettes kiutasított a helyiségből, kijelentette, hogy nem hajlandó velem tárgyalni. Á helyzet jellemzéséül felidézem kijelentéseit, noha szó szerintiségükért nem felelhetek, mivel egyetlen mondatot sem hagyott lejegyezni, csupán annyiba mentek volna bele Beracko igazgatóval, hogy nyilatkozatukat legépeltetik, és úgy bocsátanák a rendelkezésemre. „Vegye tudomásul — mondta Sykora —, hogy nekünk nagyon tetszik a szarvasi módszer (t.i., hogy az ottani szlovák pedagógiai iskolában állítólag csak a szlovák nyelvet tanítják szlovákul, a többi tantárgyat pedig magyarul), s mi is ezt fogjuk csinálni. Mégpedig igenis a szülők kívánsága szerint.” A beszélgetésünket követő vasárnapon volt az iskola szülői tanácsának értekezlete, melyre aztán mi is ellátogattunk Zsélyi Nagy Lajossal. Azt tapasztaltuk, hogy ezen az értekezleten egyetlen szó sem esett a Sykora által emlegetett kívánságokról. Mi jogon hivatkozott hát az igazgatóhelyettes a szülőkre? Vagy az a legkönnyebb, azokra hivatkozni, akik éppen nincsenek jelen?! Mi sem könnyebb, mint a sánta kutyát utolérni. Ezt nemcsak az idézett értekezlet igazolta, hanem sok más is. Például az, hogy második kérdésünkre kijelentették: a tantestületnek hét magyar tagja van. Ezzel szemben szülők és diákok úgy tudják, hogy kettő. S végül: nincs szükség magyar óvónőkre. Az elhelyezési listát lobogtatták az orrom előtt, s mutatták, hogy a Rimaszombati járás például nyolc pályakezdőt már csak szlovák óvodában tud elhelyezni. Csodálkoztam a dolgon, hisz történetesen én is abból a járásból vagyok, s kapásból tudnék nyolc helyet, ahová magyar óvónő kell. Elmentem hát Rimaszombatba. Vanco Pavel, a járás iskolaügyi vezetője kijelentette, hogy valótlan a losonciak állítása, s egy másik kimutatással érvelt, mely szerint ők a losonci iskolától öt szlovák és 12 magyar óvónőt kértek. Valaki tehát hazudik! Hogy ki, annak eldöntése a felsőbb szervek dolga. Mi kötelességünknek érezzük tudósítani a közvéleményt ezekről a machinációkról, mert meggyőződésünk, hogy nem egyedülálló esetről van szó az iskolaügy területén. De idézzük tovább Sykorát: „Figyelje meg, hogy a munkásosztály szlovák iskolába járatja gyerekeit, csak a parasztok, akikben még mindig nagy a nacionalizmus, adják magyar iskolába gyerekeiket.” Kommentárt ehhez fölösleges fűzni. Viszont érdemes meghallgatni Beracko igazgatót is: „Én kokavai születésű vagyok — s ha tíz évvel később alakul meg a Csehszlovák Köztársaság, az egész családom velem együtt elmagyarosodik.” Arra a kérdésemre, vajon a múltnak ezt a bűnét csak nem akarja most visszafizetni, ezt válaszolta: „Ja, a szocializmus sem oldhatja meg egyszerre a múlt minden bűnét.” S amikor ő is a szarvasi példát emlegette, s komolyan agitált, hogy mi újságírók is népszerűsítsük, hogy nálunk is így legyen, megjegyeztem, talán mégsem lehet a magyarországi kisebbséget az itteni magyar kisebbséggel mennyiségi szempontból összehasonlítani. Erre vércseként csapott le: „Persze, mert ott ügyesebben csinálják, mint mi. Ott már sikerült felszámolni a szlovákságot.” Mindezek után csak azt kérdezhetjük: vajon nem a nemzetiségi egyenjogúság megcsúfolása, ha egy több mint száz hallgatót számláló magyar tagozatot két ilyen nézetű igazgató irányít? S egyáltalán, menynyire helyes az iskolák összevonása és közös igazgatók alá helyezése? Példaként ismét konkrét esetet hozok fel, talán a legfrisebbet. Gálán tán végigszáguldott a hír, hogy egyesítik a magyar iskolát a szlovákkal. A szülői szövetség tanácsa egyenesen határozatba foglaltan kapta az utasítást a járási nemzeti bizottság iskolaügyi osztályától, hogy írja alá itt és itt. Ám a szülői szövetség nem írta alá. Összehívták az értekezletet, s a több mint kétszáz szülő egyhangúlag elvetette a javaslatot. Azok közül, akik a határozatot kisütötték az értekezleten nem láttunk senkit. Csupán Ostatny magyar iskolaigazgató ismertette az iskolaügy álláspontját, minden tájékozódni akaró kérdésre megtagadva a magyarázatot, mondván, hogy neki semmi köze az egészhez, ő csak tolmácsolja a járási akaratot. Dehát kik azok, akiknek közük van a dologhoz, miért nem jöttek el szemtől szembe megtárgyalni az ügyet a szülőkkel? Mindebből mi, jelenlévő újságírók csak azt állapíthattuk meg, hogy ami Galántán történt, az a szocialista demokratizmus olyan szembeköpése, amit semmiképpen sem lehet szó nélkül hagyni. Mi jogon, milyen erkölcsi alapon képviselhetik hasonszőrű emberek a magyar iskolák ügyét a felsőbb szervek és a közvélemény előtt? Más eset. A Rimaszombati járás iskolaügyi vezetője kárörvendve állapítja meg a tényt, mit akarok én, hisz itt és itt már megszűnőben van a magyar iskola. Eltekintve attól, hogy valóban megszűnőben van-e vagy sem, egy ilyen hivatalnoknak van-e erkölcsi joga egy kétnyelvű járás iskolaügyét vezetni? Ha így viszonyul a magyar iskolákhoz! Konkrét esetekből tudom, hogy a Nyitrai Pedagógiai Főiskola igazgatója lebeszéli a levelezői tagozatra jelentkező hallgatókat a magyar nyelvről, aminek nálunk úgy sincs jövője. Lehet-e ennek az embernek joga ahhoz, hogy az intézet magyar tagozatát is irányítsa? És ha valaki tiltakozik az ilyen és ehhez hasonló tények ellen, akkor jelentgetik az embert jobbra-balra, álpetőfieskedéssel, burzsoá nacionalizmussal vádolják meg, és fenyegetőznek, hogy nem szeretnék még egyszer intézetük falain belül látni (velem történt meg). Mostanság valahogy a magyarok mindig burzsoá nacionalisták. Tudtommal évek óta először fordult elő, hogy nyilvánosan is megpecsételték a burzsoá nacionalizmust a másik oldalon is. Szepsiben történt, hogy a magyar iskola tanítóit egyre-másra feljelentgették, hogy leszedik a folyosófalakról a szlovák írók, sőt a köztársasági elnök képmását. Elképzelhető, micsoda kihallgatások következtek. Tiltakozhattak a magyar tanítók, bizonygathatták ártatlanságukat, nem hittek nekik. Hosszú hónapoknak kellett eltelni, míg végül a kerületi pártbizottság kézbe vette a dolgot, és kiderítette, hogy az egész ügy egy Skerlik Vladimír nevű szlovák tanító aljas provokációja. És ezt a Vychodoslovenské noviny is megírta. Mi csak azt kérdezzük, miért kapnak egyes (elsősorban iskolaügyi) szerveink minden alaptalan rágalmon? A szlovák tanítók nyugodtan agitálhatnak a magyar iskola ellen, de próbálja csak meg egy magyar tanító a magyar iskola mellett való agitálást! A példákat sorolhatnánk a végtelenségig. Eddig a cikk. íródott 1963-ban, éppen három évtizeddel ezelőtt. Hogy nem akadt lap, amely közölte volna? Gondolom, ez nem szorul magyarázatra. Hatvannyolc nyarán „Riportok az asztal fiókjából” címmel terveztünk egy sorozatot, ám mire megvalósult volna, bejöttek a tankok. Elmúlt három évtized, s hogy most megint előkerült, nem a véletlen műve. A történelem logikájáé. Mert harminc éve még szó sem volt alternatív iskolákról, csupán internacionalizmusról. Van új a nap alatt? CSELÉNYI LÁSZLÓ VAN UJ A NAP ALATT? 30 éves riport az asztalfiókbóí
