Szabad Újság, 1993. december (1. évfolyam, 22-26. szám)
1993-12-29 / 26. szám
, KÖZÉLETI ES GAZDASÁGI HETILAP 1993. december 29. L évfolyam Ara mi Magazinnal együtt) 5 korona ^ " £ ' ' '<V ' S Í-V ^ ^ ^ ^ '' ' y’' * :: «Í.M síp: s:M: »Mp« s s. nw w rrjgr O/T maÉ^M ■ • "■ ' v :: TELE MAGAZIN Mit vár az új évtől? (2) Életbe lépett az új orosz alkotmány (3) Kecskére bízták a káposztát? (4) A szaléziánus a gyermekek barátja (5) Gazdaviccek (7) Az aura látható (9) Van új a nap alatt? (10) Rokonaink voltak a hunok? (11) Dagobert néni egy napja (12) Az időnek az ő vasfoga (13) Szaltó huMortale (14) KARÁCSONY és Újév az esztendő időszigetei. Napok, órák, az év partjai között szinte csak percek. S ezalatt mennyi jókívánság, a „kellemes karácsonyt és a boldog új évet" kívánó szavak tengere. Advent, a jobbat várása s a remény. Ezen a hídon egyszer egy évben minden keresztény átmegy, s míg gyalogolunk, emberarcúnk talán megszépül. Aztán ki-ki a maga életének nyomvonalán bekanyarodik a világba. Napjainkba, napjaink rétegeibe, a munkába és munkanélküli ségbe, a kis pénzek osztásába és szorzásába. A megélhetés növekvő gondjai miatt társadalmunk nagy része napokban gondolkodik. Rövid távon élünk. Fejünket a politika maró sós vize csapkodja, lábunk köves morzsalékokon tapogat előre. Utat, utakat keresünk. A demokráciáról rózsaszínnel festett jövőképek sorra megbuknak. A felelősek közül egyre kevesebben vállalják a jövő hiteles felrajzolását. Sok ismeretlenű a közeljövő, még több ismeretlent!' a távoli... Sokan mondják a demokráciáról: nem ezt vártuk, nem ilyennek akartuk. Igen, van kijózanodás, van kiábrándulás, van ellenérzés is az új berendezkedéssel szemben. Fájó, a szabad véleménynyilvánítás még nem jár együtt a nagyobb darab kenyérrel. A 1989-es rendszerváltás ma magában hordja a reményt, de a remény elvesztését is. S nekünk, magyaroknak mit hozott a változás? Sokaknak kisebb darab kenyeret. A politika térképén a helyi önkormányzatokat, az etnikai alapon történő politikai szerveződés lehetőségét s a parlament fórumát. Itt húzták meg a piros vonalat. S hány ilyen vonalat húztak már kisebbségi történelmünkben? HÁBORÚ UTÁNI históriánk az illúziók és az illúziók elvesztésének sorozata. De hogy ne kezdjem messze, 1968 alig néhány hónapjában a parlamentnek lett magyar alelnöke, nemzetiségi bizottsága, a kormánynak nemzetiségi minisztere, öt nemzetiségi miniszterhelyettese, működő nemzetiségi tanácsa, az iskolaügyi minisztériumnak erőteljes nemzetiségi főosztálya. Az 1968-as nemzetiségi alkotmánytörvény máig meg nem haladott európai rangú okmány. Sorolhatnám... A seregek 1968-as augusztusi bevonulása meghúzta a piros vonalat, s a hetvenben kezdődő konszolidáció az internacionalizmus ideológiájával tudatosan felszámolta 1968 nemzetiségi vívmányait. Keserű pirula, elvesztett esély, elvesztett illúziók... Új remény. Az 1989 utáni első szlovák kormánynak az FMK tényezője lett. Vezetőinek nyilvánvaló szándéka volt erősíteni a mozgalom, illetve a magyar kisebbség hatalmi pozícióit. Lényegében egy parlamenti és egy kormányalelnöki tisztség sikeredett. A dicsőség kürtjei szóltak ugyan, de örömünnep ebből sem lett. A remények elvesztése itt és ekkor is: nem igazolódott az a tétel, hogy a nagy pártok részeként kell gyakorolni, illetve alakítani a nemzetiségi politikát. Nem nyert igazolást az a liberális szándék sem, hogy előbb az emberi jogokat kell ki-, küzdeni, a nemzetiségi gondok majd aztán következnek. És a cseh liberalizmusba vetett nagy bizalom, számomra leszámoló csalódás. Hasonló csalódásom Václav Havel személye. Esélyek, remények, illúziók és azok elvesztése. ITT ÉS EKKOR az 1992-es parlamenti választások húzták meg a piros vonalat. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom kormányzópárt lett: Takarékra fogott várakozás előzte meg hivatalba lépését. Illúziónak ideje sem volt megszületnie. A száz nap türelmi időt kitölti a két ország válópere, s az önálló szlovák állam jogi-gazdasági előmunkálatai. S mindent egypárt módra. Lesújtó, hogy a kormány és az állampolitika szinte a kezdetektől fogva ráhangolódik a magyaréi lenességre. A vezérre építő politika ellenséget csinál, mi leszünk az — a magyar kisebbség. A kormány elvi politikája helyett szólamok az erópai szintű nemzetiségi politikáról. Igen, lehetnének területei, pl. az alapiskolák tanítási rendszere (amit éppen a közeljövőben akarnak megerőszakolni), vagy a kultúra önigazgatás felé alakuló intézményei. De ezek csupán részek. Ebből nem lehet Európa számára igazoló bizonyítványt kiállítani. A szlovák állam megalakulásával felerősödött az egypártrendszerű államhatalom központi és helyi gócainak építése. A magyar nemzetiségűek az államhatalom központi szerveiből szinte kivesztek. A miniszterektől a parlamenti interpellációimra kapott kimutatások arról tanúskodnak, hogy részvételi arányunk a végrehajtó hatalomban a hatvanas évek szintjére esett — referensek, azok is mutatóba. Ez már kirakatpolitikának is sajnálatos. A KORMÁNY nemzeti érdekű politikát folytat. Ezzel a folyamattal szövődik össze az erős kezű vezető szüksége, ideálja s egyben illúziója is. Ez a politikai gyakorlat teremti meg a másodrendű polgárok státusát. S jellemző e politika kétarcúsága. A parlament decemberi ülésén külön javaslatra negyvenmillió koronával növeli a nemzetiségi kultúrák támogatására fordítható összeget. Ugyanakkor százmillió koronát hagyott jóvá a kétnyelvű (alternatív) oktatás támogatására. Az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom ellenzéki koalíciót képez. Ennek megfelelő ellenzéki politikát folytatunk a parlamentben. Eddig nem fogadtuk el a kormány egyetlen olyan dokumentumát sem, amely szerintünk — nemzetiségi vonatkozásban — nincs összhangban az európai jogrend normáival. Hatalmi pozíciók nélkül vállalkoztunk a lehetetlenre. Magunk választotta út. Önerejű politikai építkezés. Ellenzékiségünk sokak számára érthetetlennek tűnik, számon kérik rajtunk parlamenti politikánk hasznosságát. Elégtelennek tartják csak az elutasításokat, a csak sérelmi politikát. Valóban, kirakateredményekkel nem tudunk hencegni. Hosszú távon gondolkodunk, az új helyzetnek megfelelő konstrukcióban. Ilyen ellenzékiségünk mentségére annyit: az utóbbi hónapokban a nemzetiségi politika a perifériáról a szlovák közélet asztalára került. Ha lassan is, társadalmi s közüggyé válunk. Nehéz egy olyan politikai közegben, amelyben sokszori kezdeményezésünk ellenére a kormány nincs velünk beszélő viszonyban. Ehelyett vádaskodások sora, amely szerint a köztársaságot kéréseinkkel és igényeinkkel veszélybe sodorjuk. Eszerint a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség az ország rossz szelleme. Vádlott és bűnös. S minden felelősség a nyakunba szórva. MIT TEHETÜNK a végrehajtó hatalom bezárt kapui előtt? Kérdéssel válaszolunk. Mit tett a kormány, s mit tett a parlament gondjaink megoldásáért? Hol van a kormány és a parlament felelőssége? Számos javaslatunk száradt el az intézmények asztalán. A parlament félesztendő múltán sem minősítette a magyar koalíció alkotmánytörvény-javaslatának elveit. Az 1989-es rendszerváltás óta először Michal Kováé, a köztársaság elnöke kezdett velünk érdemi párbeszédet. Ige, szólamok helyett párbeszéd, szólamok helyett a megoldások keresése — közösen. Minden vádaskodás ellenére felelősséggel viseltetünk a köztársaságért. Felelősséggel vagyunk a Déí-Szlovák iában élő szlovák polgártársaink iránt. Ugyanakkor jogot kívánunk formálni önmagunk dolgaihoz. Nem érdekünk a konfrontáció, a jogrend és a törvények eszközeivel kívánunk érvényt szerezni javaslatainknak. Saját magunknak, szlovák polgártársainknak tudatosítanunk kell egy dolgot: nem a határok, hanem Trianon szellemének a megváltoztatására törekszünk. A kisebbségi állapotból adódó egyenlőtlenség ellen, a másodrendű polgár érzése és állapota ellen tiltakozunk. Egyenjogúságunkért s egyenrangúságunkért küzdünk. Térségünkben az önrendelkezés vált és válik rendezői elvvé. Igényeinket ebből az elvből eredeztetjük, életünk meghatározó területein az önigazgatás elvét kívánjuk politikai gyakorlattá alakítani. A helyi önkormányzatok társulása s a regionális önkormányzati szerveződés adhatnak szélesebb keretet gazdasági és közösségi életünknek. Erély, megértés, egyezkedés, megértetés, kompromisszum — mindegyik fogalom egy-egy húr a politika hangszerén. Tanuljuk ezt a sokhangú hangszert. S MIT KÍVÁNOK magunknak az új esztendő politikai naptárába? Hogy — mindenki asztalán legyen kenyér, — hosszas vonaglás után váljon mindenkit kielégítő igazsággá a névtörvény, a helységnévtáblák dolga, az ország területi elrendezése, a helyhatósági választások és a többi gond, — a harcias kijelentések és kinyilatkoztatások helyett szülessék több érv, érvelés, megértés és megértetés, — keressük és megtaláljuk a közös értékű és érdekű megoldásokat, — szlovák politikus társaink ne verjék félre a harangot, mert én nem látom ellenség közeledtét, — a magyar politikusok malma őröljön több hasznot... Mi a Karácsony és az Újév békéjét hordjuk magunkban. Dobos László Reményvesztések és remények Sikerekben g^zb^5, bo1bo$ új esztenböt mínben kebves olvasónknak!
