Szabad Újság, 1993. december (1. évfolyam, 22-26. szám)

1993-12-15 / 24. szám

1993. december 15. SZABAD ÚJSÁG 7 Szlovákiában megközelítően fél­millió földtulajdonos van. Ki ki­sebb, ki nagyobb területet ka­pott vissza az ősi birtokból, rég elfeledett vagy sohasem volt, újszerű gondokkal együtt. Döntenie kell, hogy földjét bérbe adja, illetve művelni fog­­ja-e. Ha az utóbbit választja, újabb di­lemma, hogy más irányú munkája, el­foglaltsága mellett szántson, vessen, vagy mindezt „főállásban", magán­gazdaként tegye? Évekkel ezelőtt, amikor már biztos volt, hogy rendeződnek a tulajdonviszo­nyok, sokan a magángazdálkodás látvá­nyos előretörését jósolták. Nem úgy lett. Persze, azok nézetei sem igazolód­tak be, akik a magángazdálkodást már újjászületése előtt eltemették. A hirtelen felbuzdult tulajdonosi hevület ugyan lehig­gadt, viszont megma­radt, sőt egyre inkább bővül a lehetőségeket és a kilátásokat tárgyi­lagosan mérlegelők tábora. Mi lenne, ha ma­gángazda lennék? — teszik fel maguknak egyre többen a kér­dést. Vannak, akiket a szülőkkel, nagyszü­lőkkel átélt élmények, tapasztalatok ' ösztö­nöznek a váltásra, míg másokat a puszta kényszer. Munkanélkülivé let­tek, s egyedüli kereseti lehetőségként földjük megművelése jöhet számba. Meghatározóvá válhat a döntésben, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek­ben is egyre inkább meghonosul a tu­lajdonosi formán alapuló gazdálkodás­mód. Ha létezni akarnak, véget kell vet­niük a régi, „minden a miénk" szemlé­letnek. Mivel a mezőgazdasági szövet­kezetekben is csak a magángazdaságra jellemző munkamódszerek alkalmazá­sával lehet megélni — s ráadásul ez a munkahely eléggé bizonytalan is —, egyre több az ok, hogy valaki magán­­gazdálkodásra adja fejét. A nagy elhatározás megkönnyítése céljából adjuk közre egy olyan ember nézeteit, aki a lehetőségeket és a kilátá­sokat már számba vette, de még nem magángazda. — Milyen előnyök és hátrányok tu­datosítása mellett foglalkozik a magán­­gazdálkodás gondolatával Czajlik György agrármérnök? — Közel harminchárom évig dol­goztam mezőgazdasági szövetkezet­ben. Mint üzemgazdászt, munkafelada­taim ugyan az íróasztalhoz kötöttek, de ez nem akadályozott meg abban, hogy az évtizedek alatt sokoldalú gyakorlati tapasztalatra tegyek szert. Szerintem ez­zel mások is így vannak. Aki mező­­gazdasági üzemben dolgozott, dolgo­zik, az nem ért ugyan igazán minden munkához, de ismereteit környezetéből vett számos gyakorlati tapasztalat egé­szíti ki. A magángazdálkodás kezdetén erre kell alapozni, s nem egy másik sze­mély, ismerős, szomszéd már bevált példájára. Ami az egyik személynek jó, ugyanaz a másiknak nem okvetlenül az. Mások a feltételei, más irányúak az ismeretei, vagy nem találja meg ugyan­azt a termékértékesítési kapcsolatot, le­hetőséget. Ezért legyen a modell saját, s lehetőleg komplex. Ne csak azt vegye számba valaki, hogy mit fog termeszte­ni, hanem a termék értékesítési lehető­ségeit is. — Az, hogy valaki túl van egy adott koron, például az ötvenen, nem meg­határozó? — Szerintem nem, de nem is mellé­kes kérdés. Viszont elsősorban a mun­kabírás szempontjából lényeges. Ma­gángazdaság kiépítésére, a családi farmról nem is szólva, hosszabb időre van szükség. Hacsak nem áll az illető rendelkezésére megfelelően nagy indu­lótőke. Ellenkező esetben az, aki első a sorban, csak megalapozza a gazdasá­got, amit majd a stafétát átvevők foko­zatosan bővítenék. Szerintem szükség­szerűen kialakul egy olyan piaci hely­zet, amelyben a megalapozott magán­­gazdaságot értékesíteni lehet. Vagy bér­be adni. — Térjünk vissza az alapvető felté­telekhez, a földhöz és az indulótőké­hez. — A kettő közül a kezdő magán­gazda számára a földtulajdon a kevésbé problematikus. Számításaim alapján az ideális magángazdaságot ötven hektár­tól felfelé tudom elképzelni. Más a helyzet persze, ha az illető speciális nö­vényeket, zöldséget vagy gyümölcseit is termeszt. Ötven hektár földem persze nekem sincs, de ez nem akadály. Bő­ven vannak, akik földjüket szívesen bérbe adják. Főleg azokban a kataszte­rekben, ahol a mezőgazdasági üzemek tessék-lássék alapon fizetik a haszon­bért. Komolyabb és lényegesebb kérdés az indulótőke. Ilyen összefüggésben már jó, ha az illető nagyobb földtulaj­donnal rendelkezik, mivel akkor a resti­­túciós és a transzformációs vagyonrész is nagyobb. Már ennek igénylésekor jó tudni, hogy az ember mivel akar foglal­kozni. Mi az, ami segítené az indulását, amit kap, illetve mit tehet pénzzé, hogy a legszükségesebb dolgokat meg tudja venni. — Akinek van földje és bátorsága, kellő szakmai tudása, de kevés a pén­ze, az mivel, hogyan kezdjen? — Ilyen esetben indulási struktúra lehet a gabonatermesztés. Egyrészt azért, mert a gabonatermesztés arány­lag biztonságos, a gabonapiac és így a gabona ára is kiegyensúlyozott. A kia­dások és a bevételek éves és távlati ter­ve meglehetős pontossággal elkészíthe­tők Lényeges kérdés, hogy a kezdő ma­gángazda milyen mértékben kényszerül igénybe venni mások szolgáltatásait. Számításaim szerint a szolgáltatásokra épített gabonatermesztés költségei meg­közelítően 35 százalékkal magasabbak. A meglepetések elkerülése végett jó, ha a magángazda az egyes szolgáltatások elvégzésére előre megköti a szerződé­seket, amelyek egyebek között a költ­ségtételeket is rögzítik. A fizetés módjá­ban és idejében is megállapodhatnak — ugyancsak előre. Az átszámítások­hoz annyit, hogy a gabonánál az ötton­nás hektáronkénti átlaghozam reális cél. Ha az idei novemberi tőzsdei ára­jánlatot veszem alapul, akkor saját gép­eszközök használata mellett hektáron­ként nyolcezer korona jövedelmi adó­val terhelt nyereséggel lehet számolni. — Az előbbi fejtegetéssel eljutot­tunk a gépekhez. Venni vagy nem, ha igen, mit és milyen pénzből? — Ha a kezdő magángazdának nincs megtakarított pénze, akkor pénzzé tehető kárpótlási és transzfor­mációs vagyonrészével, bankhitellel és állami támogatással is számolhat. A hi­telnél a magas kamat, a dotációnál a bi­zonytalanság okoz gondot. Aki gazdál­kodni akar, annak a földet legalább egy évvel korábban kell kikérnie; de azt, hogy kap-e és milyen állami támoga­tást, csak az utolsó pillanatban tudja meg. A támogatáspolitikának stabilnak és a főbb mutatókra több évre előre ki­dolgozottnak kellene lennie. A gépvá­sárlás talán a legnagyobb gond. Egy­részt azért, mert a gép nem olcsó mu­latság, másrészt vi­gyázni kell az ész­szerű összhangra. A traktor teljesítmé­nye és a földterület nagysága, a talaj­művelő gép és a traktor vonóereje, a vető-, a sorközmű­velő és betakarító­gépek munkaszé­lessége stb. között összhangnak kell lennie. Az erőgép típusa meghatározza a pótkocsi típusát, ez pedig a tevékenységgel összefüggő szállítási feladatokat. — A magángazda számára a mező­­gazdasági szövetkezet nagy előnyökkel rendelkező versenytárs? — Azonos támogatáspolitika mellett a mezőgazdasági üzemeknek, szövet­kezeteknek nagy előnyük az évtizedek alatt kialakított termelőeszköz-állomá­nyuk. Ez azonban átmeneti előny. A termelőeszközök egyrészt erősen el­használódtak, másrészt a szövetkezet vagyonának jelentős része idegen tőke. Ott, ahol a szövetkezet csak tulajdonjo­gi átalakuláson ment át, az eszközállo­mány pótlásának a lehetősége szinte a nullával egyenlő. Szerintem a szövetke­zet és a magángazda esélyei fokozato­san kiegyenlítődnek, de csak ott, ahol a szövetkezet belső átalakulása, munka­­szervezése és javadalmazása a tulajdo­nosi forma valós törvényszerűségeihez igazodik. — Miben különbözik a magán­gazda, farmer, a szövetkezetben dolgo­zó földművestől? — Más összefüggésben már említet­tem, hogy a szövetkezeti tagok többsé­ge igazából csak egy-két munkához ért, míg a magángazda tudása sokrétűbb. Növénytermesztő, gépesítő, állatte­nyésztő egyszemélyben, de ugyanakkor értenie kell a könyveléshez, ismernie kell a piaci igényeket, a tőzsdei árakat, a rendeleteket, közleményeket s a leg­újabb technológiai eljárásokat is. An­nak idején az alapismereteket a fiatalok megtanulták az idősebbektől, most ez nincs. A kezdő magángazdának min­dent a saját munkája mellett kell meg­tanulnia. S ha megtanulta, átadja a sta­fétabotot a fiatalabbaknak, akik a szín­vonalat még magasabbra emelik. Mert azt, hogy a magángazda az egykori pa­raszthoz hasonlóan ekeszarvat vesz a kezébe, és gyalogolni fog a barázdá­ban, netán önkizsákmányoló életmódot folytat, remélem senki sem gondolja komolyan... Még azok sem, akik titok­ban ilyenben reménykednek... EGRI FERENC Ha magángazda lennék... Elmélkedés a lehetőségekről és a kilátásokról A jó atom meg a rossz atom Mohi Jaslovské Bohunice helyett? Van egy jór hírem, meg egy rossz. A jó: illetékeseink a minap kijelentették, el­képzelhető, hogy belátható időn belül leállítják a jaslovské Bohunice mellett épült atomerőművet. A rossz: a mostan­ság, főleg osztrák körökben sokat kriti­zált, bírálatok kereszttüzébe került erő­művet csakis akkor iktatják ki a haszná­latból, ha a mohi erőmű mind a négy blokkja beindul... De ez még nem minden! A mohi „halálgyár" építése ugyanis egyelőre vesztegel. Pedig, tudtuk meg a minap Pozsonyban, egy, az erőmű első és má­sodik blokkja Defejezésének pénzügyi kérdéseivel és korszerűsítésének felada­taival foglalkozó háromnapos konferen­cia keretében tartott sajtótájékoztatón, a négy blokk közül kettőnek, az elsőnek és a másodiknak az építése már majdnem kész. Az építők a munkálatoknak mint­egy 80 százalékát elvégezték. Dolgozná­nak a munkások és a szakemberek to­vább is, csak egy a baj: elfogyott a pénz. A „mű" befejezéséhez mintegy 1 milliárd 300 millió márkára lenne szük­ség. Márpedig ez óriási összeg, ennyit még a mi (miniszterelnökünk szerint) egyre eredményesebben és sikereseb­ben működő gazdaságunk sem képes csak úgy, egyik napról a másikra előte­remteni. (Még ha a magyar nemzetiségi iskolahálózat bővítéséről, fejlesztéséről, korszerűsítéséről lenne szó, nem mon­dom, arra egész biztos találna az ural­kodó dackoalíció elegendő pénzmagot. Vagy tévedek?) Ezért más megoldás után kellett nézni. A segítség pedig (Nyugatról) meg is érkezett. Két társa­ság, mégpedig a francia Electricite de France, valamint a németországi Euro­­bayemwerk mamutvállalat képviselői megállapodtak, hogy Welt Europian Partners néven, a Szlovák Energiaipari Vállalat partnereként olyan tőkeerős társulást hoznak létre, amely a többi ke­let-európai atomerőművek mellett fel­vállalja a mohi erőmű biztonsági beren­dezéseinek korszerűsítését is. A pénzt a munkálatok befejezésére, a minden igényt kielégítő elvárásoknak és a megfelelő műszaki normáknak a biztosítására a két cégen kívül az Euró­pai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az Európai Beruházási Bank, valamint az Euratom és még több más kereskedelmi pénzintézet teremti elő. A francia cég képviselője kijelentet­te: az erőművet bizonyos módosítások­kal tovább lehet és kell is építeni, s a kész mű megfelel majd a követelmé­nyeknek. Hát persze. Érthető. Csak nem fognak rosszat mondani róla, amikor egy csomó pénzt belefektetnek? Az u­­gyanis nehezen hihető, amit jean-Mi­­cnel Fauve francia igazgató mondott, hogy nekik az egészből semmi anyagi hasznuk sem származik. Ilyen „beruhá­zót" még nálunk sem találni, nem még Nyugat-Európában! Ha a tervekből valóság lesz, s — im­már nyugati tőkeinjekciókkal — folyta­tódik az építkezés, az első reaktort két év múlva, azaz 1995-ben üzembe is le­het helyezni. S attól kezdve aztán em­berek ezrei retteghetnek a Garam és az Ipoly mentén, hogy mikor is „lázad fel" vagy „bokrosodik meg" valamelyik irá­nyítószerkezet. Az üzemzavarnak, a „lázadásnak" beláthatatlan követ­kezményei lehetnek... Z. BALOGH L. Agrárhírek A helyzet nagyon rossz Alighanem a mezőgazdaság állami támogatásának tervezett megnyirbálása is közrejátszott abban, hogy az elmúlt héten két fórumon is pesszimistán értékelték a földművesek kilátásait. A mezőgazdaság válsága már negyedik éve tart, a termelési költségek emelked­nek, a hatékonyság csökken, és egyre általánosabb a kilátástalanság — mutattak rá a felszólalók a Mezőgazdasági és Helmezésügyi Kamara harmadik közgyűlésén. Az állatállomány folyamatos csökkenése miatt egyre nagyobb a hiány vágósertés­ből, és az elkövetkező félévben már 24 ezer vágómarha is hiányozni fog. Az év folyamán a mezőgazdasági szövetkezetek vagyonának értéke 800 millió koronával (33,7%), az állami gazdaságoké pedig 44 százalékkal csökkent. A mezőgazdasági üzemekben dolgozók száma 32 ezerrel lett kevesebb, a havi átlagkereset csupán 6,6 százalékkal. Mit tehet a kamara? — merült fel a kérdés, hiszen az adatokból egyértelmű, hogy a második közgyűlés óta elképzeléseivel, javaslataival az illetékes hivatalok­ban nem sok sikerrel kopogtatott. Igényeinek gyakorlati megvalósításáról nem mond le, s továbbra is célja, hogy a mezőgazdasági üzemek a nemzetgazdaság más ágazataival azonos makroökonómiai feltételek mellett tevékenykedhessenek. Kevés jó, de annál több negatívum került szóba a Földművesek Mozgalma és a Szlovákiai Mezőgazdasági Fárt kerekasztal-beszélgetésén. Mezőgazdaságunk ál­lami támogatása már eddig is messze elmaradt attól, amit a nyugati államok föld­művesei kapnak. A termelési költségek európai szinten vannak, de a mezőgazda­­sági termékek árai szinte nevetségesen alacsonyak. Amíg például a londoni tőzsdén egy tonna búza ára — hazai pénznemre átszámítva — 9100 korona, addig idehaza alig haladja meg a 3500 koronát. Ugyanez a helyzet a vágómarhával. Hősúlyban kilója ott (átszámítva) 58-60 korona, idehaza legfeljebb harminc. Mindennek tetejében ott a költségvetési bizonytalanság, a kérdések kérdése, hogy vajon mekkora nagylelkűséget tanúsítanak a honatyák a mezőgazdasággal szemben. Ezt véve alapul, alighanem az a földműves cselekszik helyesen, aki 1994-re katasztrófatervet készít Kullogó reprivatizáció Szlovákia erdőtulajdonosai szemptember végéig 55 ezer kérvényt adtak be tulaj­donuk reprivatizációjára. A beadványok összesen 761 ezer hektár erdőt érintenek. A tulajdonosok eddig 520 ezer hektárt kaptak vissza saját használatba, nagyobb részben (315 ezer hektár) úrbéri és más, közösségi tulajdonban lévő területeket. Nagyságrendben a reprivatizált községi erdők következnek: 123 település összesen 161 ezer hektárt vett tulajdonába. A magánerdők reprivatizációjára eddig 44 ezer hektárra adtak be igénylést. Figyelemreméltó adat, hogy az új tulajdonosoknak csak kisebb hányada (megközelítően 20 százaléka) adja erdejét haszonbérbe. A többség az erdőgazdálkodás mellett döntött. Nehézkes átalakulás Lassan már megszokjuk, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó értekezleteken, sze­mináriumokon majdnem mindig csak lehangoló tények hangzanak el. így volt ez a közelmúltban megtartott mezőgazdasági-élelmiszer-ipari üzemek átalakulásával foglalkozó országos értekezleten is. A következetes átalakulás hivei a sikerek helyett a hiányosságok sorát vehették csak számba. A vagyoni transzformáció nem társult sem termelési, sem szervezési átalakulással. A mezőgazdasági üzemek vagyonának értéke 1990-hez viszonyítva 17 százalékkal csökkent, míg a készletek 28 százalékkal. Az üzemek jelenlegi tő­keforrásai 38 százalékkal kisebbek. Az egy hektár földterületre eső hitelkeret 7500- 8000 korona között van, de több üzemben egy-egy hektár földterületet már 20 ezer korona hitel is terhel. Az üzemeknek csak 48 százalékában terveznek olyan irányítási struktúrát, amelyben a vállalkozói központ terheit az alsóbb fokozatok veszik át. E helyeken a termelési egységek haszonbérbe adásával is számolnak, s holding rendszerű irányítást akarnak bevezetni. Az üzemek nagy részében tervezik, hogy az irányítás továbbra is a központi menedzsment kezében marad. A szabad vállalkozási formára az üzemeknek csak tíz százaléka tért át. Házikolbász inkább otthonról Ha kevés is a pénzünk, az év végi ünnepek idején csak megengedünk magunknak némi merényletet pénztárcánk ellen. Mert hogyan is lenne karácsony meg szil­veszter illatozó házikolbász nélkül? így tehát irány a húsbolt, és már méretjük is a csemegét. Csakhogy melyiket? Mert — derül ki a Mezőgazdasági és Élelmiszer­­ipari Felügyelőség egyik közelmúltban végzett felméréséből — a házikolbász a hazai húskészítmények sorában az egyik legproblematikusabb termék. Különösen azok a készítmények, amelyek a kisvállalkozások műhelyeiben „látják meg a nap­világot". Sajnos úgy igaz, hogy a házikolbásznak keresztelt, és ennek megfelelő áron kínált készítményeknek több mint a harmada nem felel meg a normáknak. Leggyakoribb hibájuk, hogy túlságosan lágyak, sok zsiradékot és mértéken felüli sómennyiséget tartalmaznak. \ Akinek tehát módjában áll, ünnepi kolbászadagját inkább otthon készítse el. így biztos lehet benne, hogy a sok zsírért és a sóért nem fizet csillagászati árat. Agrofórum-alapítvány Az emberiség érdekeit védő párizsi alapítvány mezőgazdasági fóruma közép- és kelet-európai államok mezőgazdaságának támogatására több központot hozott lét­re. Többek között Prágában is. Az ország kettéválása után e központ is két részre vált, és hetekkel ezelőtt Agrofórum néven Szlovákiában is megkezdte tevékenysé­gét. Központja a Diószegi Magtermesztő Állami Gazdaságban van, és fő küldetése a mezőgazdasági felvilágosítás támogatása. Tevékenységéhez a Párizsból átutalt pénzeszközöket használja fel, de ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy anya­giakkal hazai támogatók is segítsék munkáját. Veszélyben a mákos bejgli Milyen is lenne a karácsony a megszokott bejgli nélkül? Kell-e fenségesebb ráadás az ünnepi ebédhez, mint a vékonyra szeletelt diós meg mákos tekercsek. Aligha. Az idén sokan mégis kénytelenek lesznek csak az előbbivel beérni. Hacsak nincs valakinek nagyon sok pénze, mert — jósolják — a karácsonyi mák kilója, ha egy­általán lesz, alighanem eléri a kilencven koronát. A kevésbé szerencsések már ed­dig sem jutottak hozzá hetvenegynéhány koronán alul. Az ok egyszerű: az idén siralmasan gyenge volt a máktermés. A szárazság meg­tette a magáét, így sok helyen még a jövő évi vetőmag sem termett meg. Az aszá­lyon kívül az is közrejátszott, hogy a mák olyan termék, amelyet külföldön érté­kesíteni lehet. A fáma szerint a hazai feketepiacon már hatvan schillinget is adtak kilójáért. Aki az idén elérte a csak minimumnak számító négyszáz kilogrammos átlagtermést, szerencsésnek mondhatja magát. Mások meg elgondolkozhatnak, hogy érdemes-e mákot termeszteni. -ef-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom