Szabad Újság, 1993. november (1. évfolyam, 18-21. szám)
1993-11-24 / 21. szám
12 SZABAD ÚJSÁG 1993. november 24. Könyvbarát A könyvesboltokban még kapható a Madách Kiadó két, a közelmúltban megjelent terméke, Csáky Károly és Nagy Jenő könyve. Mindkettő jellegzetes kisebbségi mű, azaz vagy a szülőföldről, az egyes, szívünkhöz közel álló tájegységekről szól, vagy a szlovák kultúrához fűződő kapcsolatainkat mutatja be. CSÁKY KÁROLY a Szülőföldi vallomásokban így ír: „Az itt közreadott tíz írásomat elsősorban a szülőföld, az egyes tájegységek ösztönző hagyományainak megismerése hívta életre. Mindenekelőtt azokról rajzolok portrét, illetve azok munkásságát veszem számba, akik tágabb szülőföldemről (Honiból és Nógrádból) indultak, vagy hajdan itt tevékenykedtek. ” Áz Ipoly mente, Csáky Károly szőkébb hazája olyan személyiségek szellemi vonzásköre volt, mint Madách Imre, Tóth Árpád vagy Krúdy Gyula. A hasznos és olvasmányos kötet a mai viszonyok között szinte fillérekbe kerül, s nemcsak az Ipoly mentén élők érdeklődésére tarthat számot. A hazai magyar rádiózás meghatározó egyénisége, NAGY JENÓ élete utolsó szakaszában Emberek és élmények címmel felfigyeltetó könyvet írt. Minthogy a szerző otthonosan mozgott a művészvilágban, az utóbbi idők magyar és szlovák klasszikusai közül sokakat nemcsak megismert, hanem barátjaként is számon tartott. Sőt: Voskovec és Werich személyében cseh kapcsolatok is gazdagítják könyvét, s így mindnyájunkat. Olvashatunk az Emberek és élményekben Kodály Zoltánról, Selye Jánosról, Győry Dezsőről, nyomába eredhetünk Móricz Zsigmondnak és Bartók Bélának A könyv zárórészében, a Három híres János c. fejezetben a szlovák kultúra bennünket, magyarokat is tisztelő alakjait, Ján Cikkért, Ján Smreket és Jankó Blahot mutatja be. Különösen érdekes a Ján Smrekkel történt egyik találkozásának leírása. Smreket, aki legnagyobb költőink kiváló fordítója volt, Nagy Jenő meghívta a Csallóközbe, Körtvélyesre, hogy megmutassa neki a Duna mentét. A táj akkor még csaknem érintetlen volt, még nem kezdődött el a vidék meggyalázása, a víziszömy építése. Smreket annyira elbűvölte a vidék, hogy később családostul is le-lejárt oda, felismerve, hogy a síkság is lehet olyan vonzó, mint a hegyek. * * * A könyvek megrendelhetők a Madách-Posonium Kft. kereskedelmi osztályán. Telefon: 07/2408607. Cím: Vyd Madách, Michalská 9, 816 21 Bratislava A Csemadok Érsekújvári Zenés Színpadáról Ki ugrik a nagybőgőbe? Operettelőadáson jártam a minap. Amatőr operetten. A színpadon bonviván, primadonna, táncos-komikus váltották egymást. A nézőtéren Érsekújvár nyugdíjasai. Pergett a műsor, csattant a tenyér. Siker, vastaps. A zenés varázslat után a kulisszák mögött beszélgettünk. 1. A tánckar — Mindannyian középiskolás fiatalok vagytok. Ilyen korban az ember diszkóba vagy rockkoncertre jár, ti pedig — ehelyett — egy operettben táncoltok. PUCHTA GABRIELLA: Mi ugyanúgy hallgatunk popzenét vagy métáit, s éppen azért választottuk az operettcsoportot, hogy valami más is legyen az életünkben, ne csak a diszkó. Az élet tele van problémákkal, nehézségekkel. Az operettben viszont a próbák és az előadások során minden nagyon szép. TÓTH ZOLTÁN: Jó dolog ez az operettesdi. A suli után legalább pihenünk egy kicsit. KONCZ GÁBOR: Itt találkozunk, beszélgetünk, kikapcsolódunk. MOLNÁR ZOLTÁN: Szerintem azért jó, mert itt összetart a fiatalság, s az idősebbekkel is véleményt cserélünk. CSENGER PÉTER: Jó dolog itt táncolni. A koreográfia Plichta Tibor munkája. Legalább megmutatjuk a többieknek, hogy ilyet is lehet csinálni. A suliban sokan mondták, hogy meg lehet nézni... Nemrég voltunk Magyarországon. Inkább idősek ültek a nézőtéren, de jöttek fiatalok is, kortársaink. NAGY MÓNIKA: Nekem ez nem egyszerűen szórakozás. Érsekújvárott ez az egy magyar műkedvelő csoport működik. A próbák összehoznak bennünket, az előadások meg az itteni magyarságot. 2. A „direktor” ZÁHORSZKY ELEMÉR a szakma „vén rókája”. Pontosan tudja, mi kell a közönségnek. A közönség meg hálás a tapasztalt rendező munkájáért. — Együttesünk negyvenkilencben alakult, ötvenötben mutattuk be az eisó operettet, a Mágnás Miskát. Bérczy Gyula rendezte. Azóta a társulat évente, kétévente rendszeresen bemutat egy-egy előadást. — Legutóbb, ha jól tudom, a Csárdáskirálynőt játszották. — Harmincszor ment! Azért ennyiszer, mert a primadonnánk megbetegedett, s nem tudtuk pótolni. Most a „S- zív küldi szívnek szívesen" című összeállítást énekeljük, táncoljuk a publikumnak. A műsor ízelítő a negyvenéves múltunkból, egy-egy csipetnyi mindabból, amiket játszottunk. — Ön alapító tagja az együttesnek? — Érsekújvárott az operettet BÉRCZY GYULA, KESSLER SANYI, BOLEMAN IVÁN kezdték. Mint gyermekszínész léptem fel a darabokban. Azután átvettem az együttest. A város polgármestere sokat segít, de a mindenkori szponzorok is adnak pénzt. — Mostanában keveset hallani a csoportról... — Alig írnak rólunk! A „Csárdáskirálynónket” agyonhallgatták, pedig szakemberek mondták, hogy egész jól sikerült kivitelezni. Tudja hányadik darabunk a „Szív küldi...”? A tizenötödik. 3. A táncos-komikus BERNÁTH TAMÁS végzős diák, az ógyallai építészeti szakközépiskola tanulója. Jelenleg a komáromi Jókai Színházban ízlelgeti a színészmesterséget. Az operettben övé az első szám. — Számomra ez egy nagy plusz — mondja —, mert szeretnék színész lenni. A „Csárdáskirálynő’'-ben táncoltam, itt most három számban énekelek. Szeretem a zenés műfajt. Imádok táncolni! Imádom azt, hogy fiatal vagyok, és szeretnék sokoldalú lenni. Kérdezik is sokan, hogy miképp bírok ennyi feladattal. A válaszom: egyelőre minden rendben! 4. Egy bonviván a Csemadokból PLICHTA PÉTER Csemadok-elnök akkoriban, amikor a zenés színpad alakult, a Csemadok gyermekcsoportjában szerepelt. Aztán irodalmi színpadon bizonyított, néptánccsoportban játszott. — Most már megmaradok az énekes-táncos szerepek mellett. Bár volt időszak, amikor elmarasztaltak az operett miatt! — Ez meglep. Nézzen csak körül! Kilencven háromra a zenés színház iránt igencsak megnőtt a kereslet. A hétköznapi gondok elől a fáradt emberek az operettbe menekülnek. Nagy lehetőség ez önöknek... — Csak több pénzünk lenne! Szeretnénk a Csemadok-székházat úgy átalakítani, hogy ott állandó játszóhelyünk lehessen, mintegy háromszázötven férőhellyel. Ezért tavaly megpályáztuk az Illyés Alapítvány támogatását, kimondottan a színpadtechnika felújítása érdekében. Nem jött meg a várt eredmény, idén ismét reménykedünk. Ha kiszállásra megyünk, egy fillér hasznunk nincs. Ám, ha sikerül jókedvre deríteni a nézőt, már megérte! — Az amatőr színjátszó mozgalomtól egy kissé eltávolodtak... — Annak idején elmarasztaltak bennünket az operett miatt. Akkor azt mondtuk, hogy egy amatőr csoport számára nagyon nagy luxus, ha egyszer-kétszer játssza csak el a darabot, amelyre fél évig készült. Olyat kell játszani, amire a közönség eljön, és rentábilissá válik a produkció. Mostanában valahogy nem jött össze az országos fesztivál, de azért nem adjuk fel. 5. A primadonna HORVÁTHNÉ MÁLNÁS1 GITA azok közé a műkedvelő színésznők közé tartozik, akiknek csillog a szemük, ha a színházról faggatják őket. — Ötvenhétben kezdtem sanzont énekelni. Közben férjhez mentem, jöttek a gyerekek, öt-tíz évet ki kellett hagynom. De azután újra elkezdtem próbálni, énekelni! Amit csinálok, azt élvezem. Gondolom, tetszik a közönségnek, különben nem tapsolnának. Aki ezt nem tudja tiszta szívvel csinálni, jobb, ha abbahagyja. Tudja, ez munka. De még milyen gyönyörű munka. És a gyönyörű munka meghozza gyümölcsét. Még egy amatőr-operettben is. SZÉL JÁNOS „Fogj egy sétapálcát, és légy vidám!” Plichta Tibor — koreográfus, Bernáth Tamás — táncos-komikus, Plichta Péter — civilben Csemadok-elnök P O BOX 43 GONDOLATOK A SZÍNHÁZRÓL... (Haraszti Mária impressziói nyomán, amelyeket a Szabad Újság okt. 13-iki számában tett közzé.) Mivel ideiglenesen kényszerszabadságon vagyok, csendes szemlélőként olyan közösség mellé szegődtem, amelyik legközelebb áll hozzám, mégpedig az általam 21 éve otthagyott, de soha el nem hagyott szerelmem — a színház közössége mellé. így szinte naponta tanúja vagyok az évadkezdő darab .a „Képzelt riport...” sikerének, s hallgatag részese a színészek kisebb-nagyobb gondjainak, amelyeket úgysem orvosolhatok, csak bátoríthatom és szerethetem őket. Mármint a színészeket! Mert a színészt (úgy ahogy van) csak szeretni lehet (kell), és a színházat is. Szeretet nélkül nem megy. A színházszerető közönség tudja ezt és azt is, hogy a színész naponta viszi vásárra a bőrét, idegrendszerét, lelkét, testét, nem kérve mást csak hogy egy röpke pillanatra az előadás végén meghajolhasson. Ha hálás közönséggel találkozik, a színésznek már megadatott a további létezéséhez szükséges oxigénadag. Ilyen, és hasonló gondolatok röpködtek pihent agyamban, amikor a „popfesztivál" közönsége állva, tombolva ünnepelte a társulatot. S ekkor idéztem fel magamban Haraszti Mária egyik döbbenetét keltő impresszióját: „... miért kellett belekalkulálni a darabba az oly sokszori meghajlást. Biztosak voltak a szűnni nem akaró tapsorkánban? ...”. Hát kérem... a színészekre jutó 3-4 másodperces (sec) többszöri meghajlásos fejadag még kevésnek is tűnik! S újra olvasva Haraszti M. impresszióit tovább szömyűlködtem azokon. Dörzsölt színházértőként megállapítja, hogy .... voltak az előadásnak tapsot arató erős és mosolyt fakasztó gyenge pillanatai”. Az általa látott okt. 2-i előadásnak valóban voltak gyengéi, hiszen a férfi főszereplő lázasan, rekedten játszott-énekelt, így (előadást mentve) helyénvaló volt, hogy az „óóó”-t a színész helyett a zenész követte el. Ha valakiből egyik napról a másikra önjelölt színházértő lesz, az kérem járjon rendszeresen színházba, nézzen meg több előadást, esetleg vegyen részt a próbákon, kövesse nyomon a szerepformálás kínját, örömét. Rögzítse a darab érlelődését — elemezzen, hasonlítson stb. Persze toliforgatás közben nem árt, ha eszébe jut a szereplők névsora. Az sem árt, ha tudja ki a rendező, koreográfus, díszlet és jelmeztervező. Manapság sok az önjelölt színikritikus, és ha ők (tisztelet a kivételnek) többet — rendszeresen látogatnák színházunkat akkor ... akkor talán különbséget tudnának tenni kórház és színház között. Egy kis útmutató: a kórháznak nincs művészbejárója! De vissza H. M. impresszióihoz. A koreográfiát kegyesen megdicséri, amiért Sebestyén Csaba a Közép-Európai Táncszínház balettmestere talán hálás is lesz, de azért „előtüremkedő zsírpárnákat” nehezményez! A Jókai Színház nem operettet tűzött műsorára, amelyben valóban centizhetők a táncosnők combocskái. A „dühöngő ifjúság” olyan létező kategória, amelyben nem csupán manöken alakú lányok-nők fordulnak elő. A piros ruhás orvosnő is ebbe a kategóriába tartozik, és nem „utcalányként vonaglik a darab elején", hanem része a tömegnek, egy akkor és most is létező állapotot személyesít meg. Ha az iromány szerzője nem vette észre, hogy Déry középkorú, vagy éppen kortalan figurákat is belekomponált a műbe, akkor nem azt az előadást látta, amit nézett. Ugyanis a koronát akkor teszi fel meglátásainak halmazára, amikor úgy találja, a szereplők már-már az aggok otthonába valók („... az, hogy a társulatban kevés a fiatal, nem volt az előadás előnyére...”)! Mi a fene! Menynyire meglepődne, ha megtudná, milyen átlagkornak a Képzelt riport szereplői. Milyen fiatalok! A hangszerelés „mássága” nem zavarja, de a „szólógitárt” hiányolja, és bölcs tanácsokkal látja el a zenészeket, hogyan lehet ívelt játékkal „megtámogatni” az énekhangot. így könnyed íveléssel csap át színikritikusból zenetudorrá!... Hadd ne folytassam... A lelkes fiatal társulatot nem kedvet„...hiába fürösztöd önmagadban: csak másban moshatod meg arcodat." (József Attila) Kedves Kató! Egy messziről jött ember néhány évvel ezelőtt megkérdezte, mi az oka annak, hogy nincs szlovákiai magyar művészet-, színház- és irodalomkritika. Azért, felelték neki, mert az itteni magyarság kicsiny szemétdombján kész életveszély bárkit is megkritizálni — közösség és egyén egyaránt képtelen elfogadni és feldolgozni a bírálatot. Pedig anélkül nincs öntisztulás. A fentiekre bizonyíték az ön reakciója is, kedves Kató. Kérem az olvasókat, keressék vissza impresszióimat, hogy összevethessék az ön vádjaival és láthassák: nincs szükségem védőbeszédre. Megjegyzéseim viszont vannak: 1. A régi jó időkben a MATESZ amolyan szent tehén volt. Nem szabadott róla rosszat mondani, s aki meg merte tenni, megnézhette magát. Sajnálatos, ha ezt a szokását az újjá formálódott színház átmenti. Különben is ideje volna már, hogy megszűnjenek a tabuk és a kritika betölthesse a szerepét. Az újságírással együtt. Mert az újságírót azért találták ki, hogy kitapogassa a társadalom összegubancolódott ideggócait, és elmondja a véleményét a jelenségekről. Jókról is, rosszakról is. Ezért nem tudok még azzal a mondatával sem egyetérteni, hogy a sajtószabadság jogán bármit le lehetne firkantani. ugyanis nem hiszem, hogy valóban sajtószabadság volna. Ámi van, nagyon is átmeneti, törékeny és viszonylagos. Félő, hogy ebben a közegben nemlenítik el sem Haraszti szürke, fáradtan zötykölődő impressziói, sem a színházhoz mit sem értő, de sértő tollpöcögtetései, hiszen a „Popfesztivál” a sikersorozat sínén van. Persze a sajtószabadság jogán bármit le lehet firkantani, lehet nem szeretni a színházunkat és színészeit, no de ennyire...?! BOLDOGHY KATÓ csak az egyes ember, hanem az újságíró is megunja előbb-utóbb, hogy véleménye legyen, és szép csendben visszasüllyed a dagonyába. A szent tehenek (és itt nemcsak intézményekre, hanem politikusokra, személyiségekre és jelenségekre is gondolok) pedig kérődzhetnek tovább. A mi életünket őrölve. 2. Ön szerint valóban csak annak lehet véleménye mondjuk az őszről, akinek meteorológusi diplomája van? 3. Különben ön is tudja, hisz kollégák lennénk szegről-végről: ismerem a színházat a színpadról nézve is. Tudom, mit jelent a siker és a taps a színésznek. Amatőrként ugyan, de magam is játszottam, rendeztem, sőt énekeltem. Pech, hogy e dalok közül is néhányat... 4. Az is tudomásomra jutott utólag, hogy a bemutató utáni első előadással a lehető legrosszabbat fogtuk ki, mert a bemutatót követően a színészek reggelig ünnepeltek (és hazafelé tartva megfáztak). Ez emberi joguk. Színészekként viszont kötelességük a legjobb formájukat nyújtani. Vagy lemondani az előadást. Nekem pedig, mint nézőnek megvásárolt jegyem birtokában jogom van a jó előadásra, s ha nem kapom meg, jogom van reklamálni. (Ez akkor is érvényes kellene hogy legyen, ha netán tiszteletjeggyel és színikritikusként ülnék ott.) Vagy ön hazaviszi a zöld szélű szalámit azzal, hogy egye fene, nem szólok, hisz a közepe azért jó?... 5. A lelkes fiatal társulatnak is joga van arra, hogy ne csak csillogó tükrökben lássa önmagát. Éppen azért, mert nagy tervei vannak. 6. S még valami: Hiszem, hogy a tehetségnek nics szüksége se fogadott, se fogadatlan prókátorokra. A tehetség képes arra, hogy megvédje önmagát. HARASZTI MÁRIA
