Szabad Újság, 1993. november (1. évfolyam, 18-21. szám)
1993-11-24 / 21. szám
10 SZABAD ÚJSÁG 1993. november 24. — Lapszem(le) Peter Sykora Bevezetés a szlovák nemzet mitológiájába (5) Keresetek forintban Magyarországon a bruttó keresetek 24,1 százalékkal, a nettó jövedelmek 19,5 százalékkal voltak magasabbak szeptemberben, mint a múlt év azonos hónapjában. A 20 főnél többet foglalkoztató gazdálkodó szervezeteknél a szeptember havi bruttó átlagkereset 28 500 forint volt, ami nettó értékben 19 100 forintnak felel meg. A bruttó kereset év elejétől számított átlagos havi értéke 26 700 forint, ami 24,9 százalékkal haladja meg az előző év első kilenc hónapjára számított értéket. Ez nettó értékben 20 százalékos növekedés, miközben a fogyasztói árak 22,8 százalékkal emelkedtek. A reálkeresetek így végül is 2,8 százalékkal csökkentek. Az év első kilenc hónapjában a legmagasabb volt az átlagkereset a pénzügyi szférában, ezt követte a vegyipar 34 400 forinttal, majd a bányászat 33 800 forinttal. Zsarolják a bevándorlókat A brit rendőrség hírszerző szolgálata szerint a Nagy-Britanniában élő etnikai kisebbségek évente sok millió fonttal finanszírozzák a bűnözést eredeti hazájukban — igaz, túlnyomórészt nem önszántukból. Nemrég kiderült, hogy a camorra, a szicíliai maffia nápolyi társszervezete rendszeresen pénzért zsarolja a londoni és dél-angliai olasz vendéglősöket. A Nagy-Britanniában élő vietnami és kínai üzletemberek pedig heti 300 fontot fizetnek a Triadnak, a hongkongi bűnszövetkezetnek. Aki nem fizet, az az üzletét, esetleg életét kockáztatja. A politikai bűnözők sem maradnak le: gyűjt Nagy-Britanniában a Dev Sol kurd terrorszervezet (évi 350 ezer fontot), a perui Fényes Ösvény (otthon élő családtagjaikat megzsarolva kábítószer-csempészésre kényszeríti az Angliában élő peruiakat), az indiai szikh terroristák (alkalmanként 2000 fontot szednek be Londonban működő szikh üzletemberektől), a közel-keleti Hezbollah és a Hammasz (csak gazdag londoni arabokat zsarolnak meg). A pénzszerzés módja mindig a rombolással, gyilkossággal való fenyegetőzés. Vesét vegyenek! Üzleti levelekben szemlézett a hamburgi hetilap, a Die Zeit, amely egyebek közt két lengyel kórház „ajánlatából" is idézett. Az egyik „élő" vesét kínált, gyors szállítással, és a konkurenciánál olcsóbban. A másik tíz emberi vesét ajánlott ötszázezer márkáért. Pozsonyból viszont darabonként harmincháromezerötszáz dollárért küldenének vesét az arra váróknak, garantáltan tizennyolc napon belül. Moszkvában Valerij Sumakov professzor százhúszezer márkáért a műtétet is elvégezte teljesen hivatalosan. A német orvosok manapság bőven válogathatnak a felkínált emberi szervek között, s főleg a kelet-európai országok a szállítók. Elegendő egy levél vagy fax, s valamely anyagilag rászoruló néhány ezer márkának megfelelő pénzért aláveti magát az operációnak. Németországban az elmúlt évben hétezer-nyolcszázan vártak vesére, s csupán kétezer-száznak volt olyan szerencséje, hogy rábukkantak a megfelelő donorra. Szögletes tojások A Salzburg melletti Köstendorfban élő Maria Gruber asszonynak különös gyűjteménye van. Harminc év alatt 2000 érdekes tyúktojást gyűjtött össze. Tyúkjai ez idő alatt 100 000 tojást tojtak, ebből 98 000 volt normális, 2000 pedig olyan, hogy valamivel eltért a szabványtól, színben, nagyságban és főleg formában. A gyűjteményben akad teniszlabdához hasonló, virsli alakú, cukorka nagyságú, kúp formájú és majdnem szögletes tojás is. A legtöbb különleges tojás a Kitty nevű tyúkocskától származik, amely állítólag még nem tojt két egyforma tojást. Arra, hogy Kitty miért nem hajlandó „szabályos” tojásokat tojni, az állatorvos sem talált magyarázatot. Tehenek köpenyben Régi tapasztalat, hogy a fejőstehenek nagyon érzékenyen reagálnak a külső tényezőkre, például az időjárásra, a fejősek idejének rendszerességére stb. A fejési időt be lehet tartani, az istállókban megfelelő hőmérsékletet lehet biztosítani, de mi legyen a ridegtartásban tenyésztett tehenekkel? Ki vannak téve az időjárás szeszélyeinek. Délben rekkenő hőség, éjszaka hideg, reggel eső, este kellemetlenkedő szúnyogok. Mindez néha még a tehenek étvágyát is elveszi. Mosaku Sakurai japán állatökológus megtalálta a megoldást. Műanyag és alumínium keverékéből olyan fóliát állított elő, amely bizonyos mértékig megvédi az állatokat az időjárási viszontagságoktól. A fóliából köpenyt meg kapucnit szabtak és varrtak, s ebbe öltöztették a legelésző teheneket. Állítólag annyira jól érzik magukat a fémesen csillogó öltözékben, hogy tejhozamuk jelentősen növekedett. Dopping helyett burgonyát? A krumpli, a szegények eledele reneszánszát éli. Kutatók bebizonyították, hogy a javarészt burgonyából álló táplálék ugyanolyan hatással van a teljesítőképességre — és nemcsak a sportban —, mint a doppingszer. Ráadásul a burgonya még egészséges is. Nincsenek nemkívánatos mellékhatásai, mint például a szőlócukomak, amely növeli a szervezet inzulintermelését, és dehidratálja a szöveteket. A krumpli az emésztőszerveket sem terheli, nagy mennyiségű vitamint, ásványi és rostanyagot tartalmaz, s mindez javítja az izmok és az idegek munkáját. Vas is van benne, amely a sejtek oxigénellátásában hasznos. Az olcsó és ízletes burgonyadiétát — orvosok és edzők tanácsára — már nem egy élsportoló kipróbálta, és meggyőződött áldásos hatásáról. A jövő a fürdőszobáé? Dr. Armin Ziegler jövőkutató legutóbbi tanulmányában érdekes dolgokat Ígér az ezredforduló emberének. Szerinte a lakószobák nemsokára elvesztik funkciójukat, mivel életünk nagyobbik részét a fürdőszobában töltjük majd. Ez lesz a lakás központi helyisége. A fürdőszobában fogunk tisztálkodni, az lesz az edző- és gyógyterem, s a külvilággal is onnan tartjuk majd a kapcsolatot az elektronika segítségével. Nem telik bele tíz év sem, s a víz helyett az energiatakarékos gőzt fogjuk használni — hangzik a nem is olyan kellemetlen prognózis. A még örömtelibb hír: a jövő fürdőszobáiban a kádak és csempék „öntisztítók" lesznek... AIDS-botrány járja be Európát Terjed az AIDS-botrány Európában. Franciaországból Németországba, Németországból Ausztriába. A kezdet: Franciaországban kitudódott, a betegek HIV-vírussal fertőzött vért kaptak azután is, hogy a törvény kötelezte minden felhasználandó emberi vérnél az AIDS- teszt alkalmazását. Először a halálos vérátömlesztésekre figyeltek fel, később a vérkészítmények rémületes hatására. Azokéra, amelyeket régóta tároltak, és azokéra is, amelyeket újabban szereztek be. Itt ébredt a gyanú, hogy működik egy maffia, amely olcsón vesz vért, megtakarítja az ellenőrző vizsgálat költségeit, és így előnyös versenypozíciót biztosít a piacon. Németországban minden nap új bizonyítékokat találnak, újabb elfekvő fertőzött gyógyszerkészletet fedeznek fel, újabb felelősöket jelölnek meg, újabb ügyeket adnak át az ügyészségnek. A kérdések, amelyekre választ keresnek: ki tudott, és kinek kellett volna tudnia a gyilkos merényletekről, ki titkolta el és miért? Az előállítók és forgalomba hozók nyilván üzleti érdekből hallgatnak, akinek pedig az engedélyezés és ellenőrzés volt a feladata, feltehetően azért nem szól, mert „pénzzel tömték be a száját". Most Ausztriát öntötte el a botrányhullám. Mint ahová vérkészítményeket importálnak, ahonnan exportálnak, ahol a News Magazin szerint a világ vérplazma-szükségletének csaknem egynegyedét dolgozzák fel. Ám nemcsak a skandallum terjed, hanem a valóságos és a becsült áldozatok száma is növekszik. A pánik is átterjedt Németországból Ausztriába. Az emberek nem merik megoperáltatni magukat, életmentő műtéteket is elhalasztanak. Az orvosok tartózkodnak a nem sürgős beavatkozásoktól mindaddig, amíg nem kapnak bizonyságot arról, hogy az alkalmazott készítmények nem fertőzhetnek. (külföldi lapokból) Stúr teljes mértékben tudatában volt annak, hogy a szlovák nemzet Európában új entitást jelent, amelynek nincs történelme, nincsenek hagyományai... ahogy Milan Hodza is megjegyezte, hogy „... neki (Stúmak — P. S.) a szlovák törzs a XIX. század derekáig történelem nélküli nemzetnek tűnik... Itt válik külön a stúri iskola alapvető vonásaiban Bemolákétól, s különösen Holly nemzeti eposza a szlovák nemzetiség gondolatát a Nagymorva birodalom dicső korába helyezi..." Természetesen Stúr szerint a szlovák nyelv nem formálható más alapelv szerint, mint a szlovák nemzet, a színtiszta szlovákságot jelentő népi nyelv szerint, s annak is a legtisztább, a minden oldalról megőrzött formája szerint. S ez hol máshol található, mint Közép-Szlovákiában? A nyelv az nemcsak szabályok, törvények sorozata, hanem mondattan és nyelvtan is. Ennek pedig ki kell fejeznie a szlovák sajátosságokat — a szlovák idillt. S hogyan másképp, ha nem fonetikai megközelítésben? Stúr ennek a felfogásnak egyenesen a megszállottja — mintha semmi más, csupán ennek a „magnak” a kultúrájához való kizárólagos hűség garantálná a szlovák nemzet hiteles, objektív önmeghatározását. Az eddig számításba vett valamennyi ragozási minta (paradigma) sorsában van valami közös — egészen más okból jöttek létre, mint amit utólag állítanak. Ebben az ellentmondásban leledzik Kuhnnak a tudományos forradalmakat mint a paradigmák váltakozását feltételező elmélete. Mi ugyanis annyira azonosultunk, összenőttünk az általánosan elfogadott paradigmával, hogy azt már nem is tudatosítjuk. S ez határozza meg a szlovák történelmi látásunkat. A Stúrféle szlovák nyelv sikerének és a Bemolák-féle kísérlet sikertelenségének a geometriai-nyelvjárási helyzettel való megmagyarázása számunkra természetesnek tűnik. Elképedünk azon, hogy Bemoláknak ilyen magától értetődő dolog nem tűnt fel, hogy a középiszlovákiai nyelvjárásból kell kiindulni, mivel az áll a legközelebb mind a nyugati, mind a keleti nyelvjáráshoz. Csakhogy nagy a valószínűsége annak, hogy Bemolák sikertelenségének nem ez volt az igazi oka. Hogy a nyugat-szlovákiai nyelvjárást választotta, az megegyezik a nemzeti-irodalmi nyelvek keletkezésének a logikájával — elvégre ezek kulturális és nem földrajzi központokban születtek (Párizs, London, Firenze), és a nemzet értelmiségének a közvetítésével terjedtek. A Felvidék ilyen kulturális közpiontja volt Nagyszombat, még ha jelentősége Bemolák korában már a piadóban is volt. Ez lehetett az oka annak, hogy a Bemolák-féle szlovák nyelvet nem fogadták el általánosan. Ellenvéleményként gyakran a közép-szlovákiai nyelvjárás kellemes hangzását hozzák fel, mondván, hogy az már a hangulatával is meghódította valamennyi szlovák szívét. Hfelejtik, hogy eredetileg csak Stúrék jámbor óhajáról volt szó. Magukat a középj-szlovákiaiakat is sokkolta, amikor az Isten Igéjét a „részeges furmanok” nyelvén hallották a (kissé mégiscsak egzotikus) králicei cseh nyelvű változat helyett. A kellemes hangzás inkább tűnt úgy a népnek, mintha a Stúr-féle nyelv a „túróci repice és a liptói juhtúró keverékére emlékeztetne". A kellemes hangzással, mint a szlovák nyelv alapvető princípiumával Stúron kívül szinte senki sem értett egyet. Hodza elvből ellenezte a „hallás utáni írást”, és nagyon körültekintően azt állította, hogy a fonetikai megközelítés a szláv nyelvészetben nem állhat helyt. Stúr megint keményfejűen azt szorgalmazta, hogy fonetikusan isieu-t és robiu-t írjanak az etimológiai isiéi és robil helyett. Stúr szerint — s ebben igaza volt — ennek az alapelvnek a feladásával a szlovák nyelv elveszítené a leglényegesebbet: a sajátosságát. Természetesen a cseh irodalomnak az „arisztokratáját”, az ipszilont is ellenezte. A lényeg az, hogy Stúr kétségtelen tekintélye ellenére értelmiségünk Hodza ellenvetéseit támogatta. A szlovák nyelvnek a ma használt változata számunkra természetesnek tűnik. Mégsem kétlem, hogy bármelyik változatot is használnánk, számunkra az tűnne a legtermészetesebbnek. Lehetségesnek tartom, hogy az eredeti Stúr-féle szlovák nyelv ugyanúgy megbukott volna, mint a Bemolákféle — tekintet nélkül arra, hogy melyik nyelvjárásból származtatták —, éppen mindkettő nyelvtanának fonetikai alapielve miatt. Mivel mindegyik szlovák etnikum a maga nyelvjárását tartotta a legigazibbnak, a legnagyobb esélye a sikerre az új nyelvnek volt. Ez piedig kétségkívül a Stúr-féle szlovák nyelvnek a Hodza- és Hattala-féle változtatásokkal módosított formája. S ez olyan bizarr, mint egy denevér. Ugyanis minden érzelgősséget félretéve ellenzői nevezték így. A híres negyedik hlbokái találkozón a várakozás szerint a katolikus és az evangélikus értelmiség megállapodhatott volna az írott szlovák nyelv végső formájában, hogy végre kezdetét vehesse a kulturális fejlődés — mégsem így történt. Hirtelen, mintha minden, elsősorban az 1849-es új piolitikai helyzet azoknak a Stúr-elleneseknek adott volna igazat (s ezek a jelentős szlovák személyiségek nem voltak kevesen), akik azt állították, hogy az önálló szlovák kultúrának a cseh kultúrával összekötő köldökzsinórjának radikális átvágásával történő létrehozása a szlovákság piolitikai és kulturális öngyilkosságát jelentené. Kollárnak sikerült elérnie, hogy a hatalmon levő belügyminisztérium az enyhén szlovakizált cseh nyelvet, vagy ahogy ő nevezte, az ószlovákot a szlovákság hivatalos nyelveként ismerje el. Ezen az ószlovák nyelven kezd megjelenni Bécsben a Slowenské Noviny (Szlovák újság), a népszerű Domouá pokladnica (Házi pénztár), a Poklady kazateíského recníctva (A prédikáló szónoklat kincsei) és csaknem valamenynyi nyomdai termék. Csak Húrban védekezik még a Pohíady-ban (Szemle), bár ez a folyóirat csakhamar megszűnik. „A Stúr-féle szlovák nyelven senki sem ír, azok sem, akikhez a legközelebb áll, a liptóiak, árvaiak, zólyomiak..." — panaszkodik a Prágában tartózkodó Hattalának írott levelében 1856 februárjában Ján Palárik. Stúr visszavonultságban írja meg tanulmányát a szlovák népidalról — a szlovák sajátosságot kifejtő érveléssel —, és cseh nyelven adja ki. S végül közvetlenül a halála előtt bizalmas körben ő is beismeri, hogy a szlovákságnak vissza kellene térnie a cseh nyelvhez. A nemzetébresztó és nyelvújító mozgalomban beállt állapiot csak Jézus tanítványainak a Mesterük halála utáni zilált állapotához hasonlítható. Szétszéledve, mint a pásztor nélküli juhok, kínzó kételyek között, hogy minden nem volt-e nagy tévedés, úgy tűnt, hogy a kereszténység végétért mielőtt még elkezdődhetett volna. A Stúr-féle szlovák nyelv is meghalt, mielőtt még világra jött volna. Cseh nyelven, illetve az ószlovákon jelenik meg a szlovák ábécéskönyv is. Még a legkitartóbbak is feladják — Húrban a Nitra almanach hatodik kötetét (1876) cseh nyelven adja ki. S mindezek ellenére, amikor a helyzet a legkétségbeejtóbb volt, váratlan erővel kezd a szlovák nyelv életre keltésébe éppien az a személy, akitől a legkevésbé várták — Andrej Radlinsky. Az a Radlinsky, aki Kollárt támogatta a szlovakizált cseh nyelv érvényre juttatásában, az a Radlinsky, aki nyelvtankönyvet adott ki ezen a nyelven, s aki erre az ószlovákra fordította le a földtörvénykönyvet, az a Radlinsky, aki még 1850-ben nagy hévvel ítélte el a szlovák nyelvet. Ez a pálfordulás a szlovák nemzet számára legalább olyan fontos volt, mint a keresztények számára az a bibliai... Ugyanolyan rejtélyes és megmagyarázhatatlan. Nem firtatjuk, hogy Radlinsky mikor lépiett a damaszkuszi útra, hogy voltak-e avagy nem voltak megbízottak, akik az egész szlovákságot képviselve arra ösztönözték volna, hogy a Slowenské Noviny (Szlovák újság) a Stúr—Hodza-féle szlovák nyelven s ne a cseh—ószlovákon jelenjen meg. Egy bizonyos. Ha addig létezet. a szláv etnikumok között közös nemzeti öntudat, ezt most annak nevezhetjük. Mintha a korábbiak meg sem történtek volna, mintha mindaz, amit Stúrék elvetettek, csendesen megérett volna. A Matica slovenskának már nem kell a nyelv problémájával foglalkoznia — valamennyien egy emberként a Stúrféle szlovák nyelv Hodza—Hattala-féle változatáért szállnak síkra. Hattala Szlovák nyelvtana általánosan elfogadottá válik. A nyelv így a nemzet szerves részévé, amolyan szlovák Oriflamme-á lesz. A szlovák nemzet paradoxonokkal kísért létrejötte folyamán senki sem fejezte ezt ki olyan találóan, mint maga Húrban: „Nekem bizony sohasem a nyelv, hanem a nemzet volt a fontos. Ha lesz szlovák nemzetünk, akkor Írhatunk oroszul, lengyelül, szerbül, propter augundam nationis glóriám: amíg azonban szlovákok nem vagyunk, cseheknek sem szabad lennünk. Punktum!" Amíg nem vagyunk szlovákok, mondja világosan és érthetően Húrban 1847-ben. A szlovák nemzetre, most már nemzetre és nem a felvidéki szláv etnikumokra még csak ezután jött a legnagyobb próba — az Appx>nyi-féle törvények. Túléltük. Szembe kell végre néznünk a történelmünkkel, az igazsággal, legyen az bármilyen kellemetlen. Fiatal nemzet vagyunk. „Olyan fiatalok vagyunk, hogy saját kezünkkel tapinthatjuk ki megszületésünket" — írta Vladimír Minác. Talán Európa legfiatalabb — idősebb nemzetektől körülvett — nemzete vagyunk. S lehet, hogy éppien ebben a helyzetben, a nemzeti fiatalságunk és az európai régiesség szülte feszültségben rejlik a mi kulturális küldetésünk, a mi spiecifikus hozzájárulásunk az európai kultúrához, a hozzájárulás, amely még hátra van. Mindenáron idősebbnek tűnni — naiv elképzelés. Az említett két mítosz csak addig nyújtja a mítoszok biztonságát, amíg szembe nem kerülünk saját környezetünkkel, más nemzetekkel. Egyetértek Ladislav Kováccsal abban, hogy a történelem „...a nemzet gerince, és a történelem nélküli nemzet jellemtelen nemzet, amely kész bárkinek szolgálni...". Úgy vélem, nemzeti történelmünk valódi. Nem formálták ugyan évszázadok, nincsenek királyai, alig másfélszáz éves, de kétségbevonhatatlan, megingathatatlan alapja van, olyan alap, amelyet a radikális kétely fedezett fel. Nem a hátgerinc hossza, hanem annak szilárdsága alapiozza meg a nemzet jellemét. (HITEL) Fotó: Prikler László
