Szabad Újság, 1993. november (1. évfolyam, 18-21. szám)

1993-11-24 / 21. szám

1993. november 24. SZABAD ÚJSÁG Megszállottság és bátorság Magángyógyszertár Dunaszerdahelyen Dunaszerdahelyen az autóbuszállomás közelében nemrégiben magángyógy­szertárat nyitottak. Németh Péter és tár­sai nem riadtak vissza a konkurenciától — úgy gondolják, Szerdahely elég nagy város ahhoz, hogy három patikája legy­en. (A városban még két gyógyszertár és egy természetgyógyászati cikkeket árusító bolt van.) Az európai norma szerint minden ötezer lakosra jut egy gyószertár. Beszélgetőpartnereim Németh Péter, a patika tulajdonosa és György Zsuz­sanna, a gyógyszertár vezetője. — Hogyan jut eszébe valakinek a mai nehéz időkben gyógyszertárat nyit­ni? PÉTER: — Mi, az itt dolgozó gyógy­szerészek valamennyien, megszállottjai vagyunk a szakmánknak. Egy ilyen vál­lalkozáshoz elengedhetetlenül szükséges a tapasztalat, az elhivatottság és nem utolsósorban a bátorság. Vállaltuk a koc­kázatot: vagy tönkremegyünk, vagy meg­élünk belőle. Szerencsére voltak olyan kollégáim, akik velem tartottak. Mindig is az volt a vágyunk, hogy saját magunk urai legyünk. Itt nem hajt bennünket senki, csak mi hajtjuk saját magunkat. Összesen heten vagyunk, és igen kellemes légkörben dolgozunk, a­­mely elengedhetetlenül szükséges a munkánkhoz. A gyógyszertár megnyitá­sa természetesen nem kis anyagi áldo­zatot kívánt. A pénzösszeg, amelyet ebbe a vállalkozásba fektettünk, számí­tásaink szerint tíz-tizenkét év múlva té­rül meg. Tévednek azok, akik azt gon­dolják, hogy a gyógyszertár kész ara­nybánya. Anyagi forrásunk a biztosító által térített összeg, és az, amit a vá­sárlók a gyógyszertárban készpénzben fizetnek. — Miben tudnak többel nyújtani önök, mint az állami gyógyszertáraki PÉTER: — Igyekszünk a beteg óhaját teljesíteni, úgy viselkedni vele, mint a­­hogy azt egy beteg ember megkívánja, és olyan légkör kialakítására törek­szünk, hogy az emberek szívesen térje­nek vissza hozzánk. Igyekszünk besze­rezni mindazt a gyógyszert, amelyre szükség van. Elmondhatom, hogy tő­lünk senki nem távozik üres kézzel. Ha nem tudjuk beszerezni a kívánt gyógy­szert, akkor keresünk egy másikat, a­­mely azt helyettesíti. ZSUZSA: — Ez az, amit nem tud megtenni egyetlen állami gyógyszertár sem. A beteg itthagyhatja a receptet, és mi legkésőbb három napon belül megs­zerezzük a gyógyszert. Általában akkor jönnek ide vénnyel, recepttel az embe­rek, ha már a másik két gyógy­szertárban nem sikerült megkapniuk a kért, általában ritka orvosságot. Talán ez a bizalom jele is, tudják, hogy mi felhajtjuk a kívánt készítményt. Termé­szetesen ugyanolyan árukínálatunk van, mint az állami gyógyszertáraknak, tehát minden gyógyszerünk megvan. Ezenkí­vül, mivel az emberek elvárják, bősége­sen tartunk különböző termé­szetgyógyászati készítményeket, gyógy­hatású Kozmetikumokat, rengeteg féle gyógyteát, különböző egészségügyi se­gédeszközöket is. Azok a szerek, ame­lyeket a tévében reklámoznak, nagyon fogynak, bármennyibe is kerülnek. Volt olyan szer, amelyet nem rendeltünk, mert úgy gondoltuk, hogy nagyon drá­ga, úgysem venné senki. Aztán mégis meg kellett rendelnünk, mert az embe­rek keresték... PÉTER: — Egy magán gyógyszer-na­­gykereskedési hálózathoz tartozunk, ennek köszönhetően szinte huszonnégy órán belül megkapunk bármilyen forga­lomban lévő gyógyszert. A gyógyszerek beszerzése állandó folyamat. En és a kollégáim is rengeteget telefonálunk, rendeljük a szükséges gyógyszereket. Komolyabb gyógyszerhiány nincs, de mindig akadnak olyan készítmények, a­­melyek hiányoznak a piacról. Általában olyan orvosságokról van szó, amelyeket kivonnak a forgalomból, megszüntetik a gyártásukat. szereket, amelyeket ezentúl nem térít a biztosító, értékesíteni tudjuk. Ennek kö­vetkeztében jelentős árukészleteink ma­radtak olyan szerekből, amelyek azelőtt nagyon fogytak, de a rendelet értelmé­ben már nem adhattuk ki őket vényre. A megmaradt készleteket nekünk kell majd „elkárolnunk". A kategorizálás e­­gyébként nem jelenti föltétlenül azt, hogy az olcsóbb gyógyszer kerül be az első kategóriába. Például a cukorbete­gek orvosságai közül nem a 10-15 ko­ronás gyógyszer, hanem a 200 koronás került az egyesbe, valószínűleg azért is, mert az olcsóbbat fokozatosan kivonják a forgalomból. — Mi van akkor, ha a beteg nem bír­ja az új gyógyszert és ragaszkodik a ré­gihez? ZSUZSA: — Akkor kénytelen meg­venni a régit, a megszokottat. Nagyon sok ilyen eset van. Hiába, a kategorizá­lásnál azzal nem számoltak, hogy eset­leg csak a megszokott gyógyszert bírja szedni továbbra is a beteg. Szerintem leginkább az allergiás betegeket, első­sorban a gyerekeket sújtja a kategorizá­­ció. Míg a felnőttek az allergiára in­gyen, tehát vényre kapnak tablettákat, addig a gyerekek esetében alkalmazott szirup több mint 200 koronába kerül. Nagyon nehéz megmagyarázni az anyukáknak, hogy csak akkor adhatom oda a készítményt, ha megfizeti az árát. Az asztmás betegek is póruljártak a ka­­tegorizációval, több gyógyszer árába is bele kell fizetniük. Mindennapi eset, hogy a második, harmadik kategóriás gyógyszert a beteg nem tudja megven­ni. Érdekes, hogy az idősebbek általa­— Gondolom, önöknek is fejfájást okozott az egészségügyi minisztérium rendelete a gyógyszerek kategorizálásá­ról. Hogyan vélekednek erről az in­tézkedésről? PÉTER: — Az emberek nem értenek egyet a kategorizálással, azzal érvelnek, hogy fizetik a biztosítást. Úgy gondo­lom, ezzel az intézkedéssel a minisz­térium a gyógyszerpazarlásnak is gátat akart vetni. Bennünket — és az egész Dunaszerdahelyi járást is — az utolsó pillanatban ért utol ez az intézkedés, amelynek következtében nem maradt időnk arra, hogy azokat a gyógy­ban zokszó nélkül fizetik ki a gyógy­szerért az összekuporgatott pénzecské­jüket. Talán mert ők jobban tudják ér­tékelni az egészséget. — Ha jól tudom, hamarosan az épü­let elülső részébe költözik a patika. PÉTER: — Valóban új officinát nyi­tunk, amely tágasabb, nagyobb lesz a mostaninál. A személyzet is kényelme­sen és kellemesen tudja majd végezni a munkáját, s a betérőknek sem kell egy­más lábára taposniuk. A mostani gyógy­szerkiadóban pedig az állatgyógyászati szerek kapnak helyet. VIDA JÚLIA A Klinikai Gyógyszerészeti Társaság „Gyógyszerek kategorizálása" címmel rendezett szemináriumot, amelyen az egészségügyi tárca és a Nemzeti Biz­tosító képviselőinek részvételével or­vosok és gyógyszerészek cseréltek ta­pasztalatokat. Történt mindez azon a napon, amikor a szlovák parlament 76 képviselői szavazattal megvonta a bi­zalmát Viliam Soborta egészségügyi minisztertől. A tár­ca vezetőjét töb­bek között a gyógyszer-kategor izálás bevezeté­séért vonták fele­lősségre. Az említett szemi­nárium egyik főrendezője, illetve előa­dója Jozef Holomáh belgyógyász­­gyógyszerész volt, aki elmondta, hogy a gyógyszerek kategorizálásának beve­zetését elsősorban gazdasági okok tet­ték indokolttá. Ha a lakosság részben téríti a kiegészítő (szervezetet erősítő) gyógyszerek árát, azzal az év végéig 1 50 millió szlovák koronát takaríthat­nak meg. Persze, a hazai gyógy­szerpolitika nem hagyhatja figyelmen kívül az Egészségügyi Világszervezet felhívását sem, amely a létfontosságú gyógyszerek térítésmentes biztosítását javasolja. — Éveken keresztül úgy tekintet­tünk a gyógyszerre, mint ingyenes áru­ra, és így is becsültük. Választanunk kellett: vagy nem engedélyezzük né­mely új gyógyszer bejegyeztetését, vagy bevezetjük a gyógyszerek katego­rizálását. Mi az utóbbi mellett döntöt­tünk, de például a demokratikus ál­lamként számontartott Finnországban az első variánst alkalmazzák. Nálunk az új gyógyszerek bejegyzé­sét 1989-ig korlátozták, és ezt nem tar­tottuk demokratikus eljárásnak. Csakhogy az utóbbi években egyre több ismeret­len gyógyszergyártó hozta be termékeit az országba, és kellő módon reklámozta is azokat. Sem a gyógyszerészek, sem a betegek nem voltak erre felkészülve. Mi­vel a kormány máig sem hagyta jóvá a gyógyszerekről szóló törvényt, amely védené a betegek érdekeit, kénytele­nek voltunk a regisztrációs „háló" vé­delmén túl bevezetni a kategorizálást. Figyelembe vettük azt is, hogy a drága gyógyszerek mellett mindig legyen o­­lyan medikament is, amelyhez a beteg térítésmentesen hozzájuthat — mond­ta Tibor Öuril, aki az egészségügyi tárca képviseletében vett részt a szemináriu­mon. Szlovákiában az idén 5,6 milliárd koronát fordítottak gyógy­szervásárlásra. Némely antireumati­­kum 600 koronába is kerül, de a Brü­ten „csak" 100 korona, és vannak egészen olcsó, ötkoronás gyógyszerek is. Sajnos, a kereskedelmi ártöbblet a kétkoronás gyógyszernél egy koronára esően 38 százalék. így a gyógy­szerészek nincsenek kellőképpen mo­tiválva. Ezért teszik számukra kötele­zővé a Nemzeti Biztosító által teljes mértékben térített gyógyszerek folya­matos biztosítását. Hiszen a beteg az „ingyenes" gyógyszer mellett a „kie­gészítő" gyógyszereket, a gyógyteákat és egyéb készítményeket is megveszi (ami már nyereséget hoz a házhoz). Milan KriSka, a gyógyszerészeti in­tézet főorvosa elmondta, hogy a vi­szonteladókat tájékoztatni kell arról, hogy nem elég az új gyógy­szerek bejegyez­tetése, a pénz­ügyminisztérium­tól kérni kell az ármeghatározást is. Felhívta a fi­gyelmet arra is, hogy a „káros" reklá­mok leghatékonyabb ellenszere a nyil­vánosság állandó, átfogó és tárgyilagos tájékoztatása. Az október 14-én megjelent mód­szertani kézikönyv használata óta az orvos köteles tájékoztatni a beteget ar­ról, hegy mely gyógyszerekért kell fi­zetnie, és melyek árát téríti a Nemzeti Biztosító. A jelenleg használatos, nagy gonddal kidolgozott kategorizálás azonban nem tekinthető véglegesnek. Negyedévenként módosítani fogják — új készítményekkel egészítik ki, módo­sítják az árakat stb. Az egészségügyi minisztérium a legsürgősebb változta­tásokat rövid időn belül a parlament elé fogja terjeszteni. Ezek között szere­pel majd az orvosok, gyógyszerészek továbbképzésének kérdése, valamint némely gyógyszereknek a térítésmen­tes kategóriába történő átsorolása is. sz.i. A jegyzéket negyedévenként módosítják Eső után köpönyeg ...Hallottam nem is egyszer a vágsellyei BÉTÁK MÓNIKA vendégeitől, akik vet­ték a fáradságot, és felkeresték Vág menti otthonában. Édesapját, BÉTÁK LÁSZLÓT, az egykori szlovákiai fod­rászbajnokot sokan ismerik. Mónika a galántai szakmunkásképzőben tanulta ki a fodrászmesterséget, s a mai napig apját tartja példaképének és igazi mes­terének. Neki köszönheti, hogy huszon­évesen saját fodrászműhelye van, ame­lyet a családi házban rendeztek be a számára. Fordult a kocka, és ma már Mónika alkalmazza az édesapját, a kü­lönféle hajköltemények egykori neves „alkotóját". A huszonéves vállalkozót tanonclányok gyűrűjében találtuk. Valamennyien Mó­nika kezejárását figyelték, aki éppen az utolsó simításokat végezte egyik vendé­ge frizuráján. — Sosem gondoltam más mestersé­gre. A szakmunkásképzőt csak azért vé­egy a fontos: ne csak elméletet tanulja­nak az iskolában, de már a kezdetektől a hajjal dolgozzanak, megismerve ven­dégeiket, azok kívánságait — mondta Ildikó, aki nemsokára a leendő vágkirály­­fai szakmunkásképző egyik oktatója lesz. Erről az elképzelésről ismét Mónikát faggattuk: — A jelenlegi tanulócsopor­tom a vágsellyei, nyitrai, érsekújvári szakmunkásképző lányaiból áll. Még néhány formaságnak kell utánajárnom, és a jövő évtől megnyitom Vágkirályfán a saját gyakorlati oktatóközpontomat. Jelenleg napi tizenkét-tizennégy órát dolgozom, foglalkozom a tanonclányok­­kal, fogadom a vendégeimet, és nem is marad időm másra. Mégsem sza­lasztóm el a különféle hazai és külföldi cégek termékbemutatóit. Párizsban el­látogattam a Loreál céghez, és meggyő­ződtem arról, hogy termékei felülmúl­hatatlanok. A szlovákiai termékekről nehéz beszélnem, mert a múltban első-Huszonéves szaktekintély „Az apja lánya!” geztem el, hogy erről „papíron" is ké­pesítésem legyen. A legtöbbet akkor ta­nultam, amikor édesapámat elkísértem a versenyeire, és amikor itthon, csak­nem gyerekként, rám bízott egy-egy hajvágást. Mint ahogyan ő, én sem tar­tom meg magamnak a szaktudásomat, tapasztalataimat — mondta Mónika, aki 1990-ben, három évvel az iskola befe­jezését követően kezdett el vállalkozni. Ekkor vállalta el egykori iskolája tanonc­­lányainak gyakorlati oktatását is. Jelen­leg huszonhárom tanulója van. Soóky Ildikót, a magánfodrász volt első tanulóját is a családi műhelyben találtuk. Mónika ma már a gyakorlati oktatás egy részét is nyugodtam Ildikóra bízhatja. — Harmadikos voltam, amikor az ál­lami szakmunkásképző konzervatív, ru­galmatlan intézményét már nem tekin­tettem egyedüli ismeretforrásnak. Az, hogy Mónikától rengeteg új, eddig nem látott ismeretet szerezhetek, annyira fel­lelkesített, hogy akkor is eljöttem segí­teni, amikor ez nem volt az órarendem­ben. S most? Ittragadtam, és már a ma­gánfodrászat alkalmazottja vagyok. A jelenlegi szakmunkástanulókat én kísé­rem el a nyugdfjasotthonba, ahol fele áron kínáljuk szolgáltatásainkat. Szíve­sen járunk a helyi mezőgazdasági szak­munkásképző kollégiumába is, ahol olcsón és gyorsan divatosra változtatjuk a megúnt frizurákat. Lányainknak pedig sorban cseh kozmetikumok kerültek a hazai piacra, amelyek árban is hozzá­férhetők voltak mindenki számára. Je­lenleg nehéz meggyőznöm néhány ügyfelemet arról, hogy a drágább néha jobb és tartósabb hatású, mint az ide­gen eredetű, illetve összetételű olcsó termékek. Olykor rá kell jönnöm arra is, hogy nagyon kevesen ismerik hajuk tu­lajdonságait, és azt sem tudják, milyen hajviselet illene leginkább arcukhoz, egyéniségükhöz. Mónika a tanítványaival gyakran el­beszélget arról is, hogyan tudják majd eltartani magukat, illetve családjukat a szakmából. Magán- és állami fodrásza­tokban dolgozó kollégái csodálkoznak ugyan azon, miért „nevel" ki magának folyamatosan olyan sok konkurenst, de ő másképpen vélekedik: — Az édesapámtól eltanult fortélyo­kat nem tarthatom meg magamnak. A lányoknak amúgy sem lesz könnyű el­helyezkedniük, mivel jelenleg a kisvá­rosokban már erős a konkurencia. Nemcsak az érvényesülési lehetősége­ket kell tudni feltérképezni. Vannak köztük nagyon tehetségesek, ám ha bi­zonyítani akarnak, meg kell tanulniuk akár napi 1 5 órát is talpon maradni. Az ügyes fodrászpalántákat hamar felisme­rem, és ha ez a tulajdonságuk némi szí­vóssággal is párosult, akkor szívesen felveszem velük a konkurenciaharcot!-száz-Bealkonyult a „vétrieszkáknak” A környezetkímélő teherautóké a jövő Az IVECO dunaszerdahelyi kirendeltsé­ge nemrégiben nyílt meg azzal a szán­dékkal, hogy megbízható, modern, kis, közép és nagy teherbírású teherautókat kínáljon vállalatoknak, vállalkozóknak, fuvarozóknak. — Milyen kínálattal várják az érdek­lődőket? — kérdezem BENYÁK LÁSZLÓT, a kirendeltség vezetőjét. — Kisteherautókat, azaz furgonokat, középkategóriájú teherautókat (5, 6, 7 tonnás), amelyek jól helyettesítik az Ifá­­kat és az Áviákat, valamint kamionokat kínálunk megvételre. Lényeges, hogy úgynevezett „zöld" autókról van szó, a­­melyek maximális mértékben környe­zetkímélők, ezenkívül megfelelnek a szigorú nemzetközi normáknak is. Csökkentett zajszintű, turbómotoros jár­műveket árusítunk — ezt gondolom el­sősorban a kamionsofőrök tudják érté­kelni. A vezetőfülke úgy van kialakítva, hogy a vezető a lehető legkényelme­sebben utazhasson. — Nen lehet olcsó mulatság egy i­­lyen jármű megvétele... — Ez igaz, de a teherautókat kínáló világcégek közül még mindig az IVECO termékei a legelfogadhatóbb árúak. Kiá­­lítással nyitottuk meg a kirendeltségün­ket, ahol többen is érdeklődtek a kocsik iránt, az egyezkedés azonban csaknem mindig a vételár miatt szakad meg. Hogy valami irányárat is mondjak, egy középkategóriájú kocsi ára 1 millió 600 ezer korona körül mozog. Az ár attól is függ, hogy ponyvás vagy szekrényes változatról van-e szó. Azok számára, a­­kiknek komoly vásárlási szándékuk van, kedvező lízingfeltételeket tudunk biztosítani. Egy-egy típus több változat­ban is kapható. Egész Európában bizto­sítva van a szerviz. Mindenképpen ér­demes ezeket a kocsikat megvenni, mert a régebbi típusú, öreg teherautók egy-két éven belül nem fognak tudni megfelelni a megszigorított nemzetközi forgalmi előírásoknak. Tapasztalt ka­mionsofőrként mondhatom, nincs an­nál kellemetlenebb dolog, mint ha az embert nem engedik át a vámon, mert a kocsija rozoga. Az IVECO kocsijait Ausztriában tesztelik. Minden előírásnak megfelel­nek. Szerintem most érdemes megvenni ezeket a kocsikat, mert a régi rozzant kamionok és teherautók forgalmi enge­délyét hamarosan bevonják, fuvarozni­­való pedig mindig lesz. — Melyik az ön kedvenc autója, szí­ve szerint melyiket választaná az itt áru­sítottak közül? — Nekem leginkább az EuroCargo típusú kocsi tetszik. Mindenkinek aján­lani tudom ezt a típust, de a többit is, márcsak azért is, mert az IVECO teher­kocsija nyerte el 1992-ben és 93-ban is az év teherautója címet a világban. Úgy gondolom, ez a tény magáért beszél. Talán ennek tudható be, hogy Ausztriá­ban, Olaszországban, de a volt szocia­lista államokban is egyre több IVECO teherkocsi járja az utakat. (vida)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom