Szabad Újság, 1993. november (1. évfolyam, 18-21. szám)

1993-11-10 / 19. szám

10 SZABAD ÚJSÁG

1993. november 10.

Peter Sykora

Bevezetés a szlovák nemzet mitológiájába

(3)

Bérgyilkosságot

vállalok

A bérgyilkosok Belgrádban apróhirdetésekben kínálják „aránylag olcsó" szolgáltatásukat. Akár fényes nappal, sokszor emberek százainak szeme láttára, hidegvérrel gyilkolnak. Ez év januárjától 48 gyilkosságot követett el a maffia a szerb fővárosban. Az áldozatok többnyire bolt- vagy cégtulajdonosok voltak, akik vagy nem igényelték a maffia „védelmét”, tehát nem voltak hajlandók fizetni, vagy más módon hívták ki maguk ellen a bűnszövetkezet haragját. A maffiavezérek bofolyásuk és irányításuk alatt akarják tartani a cigarettacsempészetet, a valutaüzérkedést, a benzinnel folytatott feketekereskedelmet, a játékautomatákat és a hazárdjátékokat.

Az októberi „produkció” — öt halott. A hónap első napján ölték meg Zsorzs Sztankovicsot, az egykori ökölvívót. A merénylet a város egyik üzletközpontjában, a járókelők szeme láttára történt. A gyilkos egy hegedűtökből rántotta elő a fegyvert. Három nappal később Nebojsza Szalatics ruhakereskedő, a barátnője és 17 éves rokona volt az áldozat. Meggyilkolták Radojica Nikcsevicset is, akinek vagyonát 27 millió font sterlingre becsülik, s akinek Moszkvában, Hongkongban, Bécsben és Prágában is voltak vállalatai. Amíg élt, gyakran mutatkozott neves szerb politikusok társaságában.

A belgrádi újságokban szinte hemzsegnek az olyan hirdetések, amelyekben bérgyilkosok kínálják fel szolgáltatásaikat. Egy gyilkosság ára potom 100 font! Igaz, Nikcsevicset — talán hatalmas vagyona miatt — sokkal többre tartották. Az ő meggyilkolásáért 4000 fontot fizetett a megbízó. A Times című lap helyi, tehát belgrádi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a bérgyilkosok többsége boszniai szerb.

<TA)

A férjek terrorja ellen

A német, olasz, francia és skandináv nők jelentős része szenved egyre többet a férjek rosszkedvétól, rejtett agresszivitásától, fizikai és lelki kinzásától. A pszichológusok és szociológusok véleménye szerint az áldatlan állapotnak az az oka, hogy a férfiak nehezen viselik el feleségük munkahelyi sikereit, előléptetését, azt, hogy a nők mind gyakrabban kiütik őket a nyeregből, elfogadják a jól fizetett állásokat. A férfi, a teremtés koronája ezáltal veszélyeztetve látja családfenntartó mivoltát. A magánvállalkozás viszont annyira leköti és kizsigereli, hogy nem marad ideje és kedve a szexre sem. Ezért is a szegény feleségeken csattan az ostor. A túlhajszolt, ideges vagy csalódott és kudarcot vallott férfiak, férjek rajtuk töltik ki mérgüket, rajtuk állnak bosszút. Minél sikeresebbek a feleségek a munkahelyen, odahaza annál több megaláztatásban és szenvedésben van részük. Németországban már olyan arányokat ölt a férjek fizikai és lelki terrorja, hogy a német nők megalapították a nők kínzása ellen küzdők szervezetét. A szervezettől segítséget és jogi tanácsot kérhet minden elnyomott és megkínzott német nő. (NC)

Bud Spencer nem akar lefogyni

A filmvilág egyik legsúlyosabb egyénisége, gyerekek és felnőttek kedvence. Bud Spencer (valódi nevén Carlo Pedersoli) olasz filmszínész 63 éves, 194 cm magas, és testsúlya 144 kg. Arcáról csak úgy sugárzik a jókedv és az elégedettség. Az elmúlt év folyamán tizenhétszer kezdett fogyókúrába. De elhatározása és önfegyelme minden alkalommal csak három napig tartott. Aztán irány a hűtőszekrény!

— A diétát nem nekem találták ki — mondja. — Meg miért is kínoznám magam feleslegesen? A feleségem olyannak szeret, amilyen vagyok. Imád rajtam minden grammot. Miért rontanám el az örömét?

A feleség, Maria asszony elsimerten jó szakácsnő. Kitűnően készíti el a tésztaféleségeket, a baromfit és a halat. Kész gyönyörűség számára, ha nézheti férje lakmározását. (MRP)

Ön miért házasodott?

íme néhány döntő ok és érv, amiért a német nők férjhez mennek, illetve a német férfiak megnősülnek.:

— Ő (a férfi) akarta.

— A feleségemnek volt nagyon fontos.

— Egy butikban fantasztikus menyasszonyruhát láttam.

— Talán az államnak ajándékozzam a nyugdíjamat?

— Hogy a férjem vállalati kocsiját vezethessem.

— Már úgyis együtt élünk 7 éve.

— Ha a férjem megkapja karlsruhe-i kinevezését, feleségként tanítónői álláshoz jutok.

— Lakásadóink fanatikusan vallásosak, ők erősködtek.

— A belső kényszer már régóta megvolt, de eltartott egy ideig, amíg nyíltan is beváltottuk.

— így sokkal egyszerűbb a jelzálog.

— Legutóbbi szerelme egy kicsit ütődött volt. A pszichológus szerint csak olyan nő állíthatja vissza belső egyensúlyát, akire minden körülmények között számíthat.

— Az adóügyi tanácsadónk szerint, butaság lett volna nem összeházasodni.

— A kisfiam azt mondta a gyerekeknek, hogy ő is szeretne egy olyan papát, akinek ugyanaz lenne a vezetékneve, mint neki.

— Osszeházsodtunk, mert mi mindig is az árral és a divattal szemben úsztunk.

— A nőgyógyászom szerint a lelki gátlások, amelyek miatt eddig nem estem teherbe, a házasságban feloldódnak.

— Egyszer úgyis meg kellett történnie.

— Azért vettem el a feleségemet, mert az apja akkor hagyta faképnél az anyját, amikor ő még kislány volt.

— Azért mentem hozzá, mert agglegényként áthelyezték volna Japánba.

— A feleségem más városból való, itt senkit sem ismert.

— Tulajdonképpen a légitársaság miatt. A feleségnek 50 százalékos kedvezmény jár egy-egy közös New York-i repülőútra.

— Ebben a reklámoktól zsúfolt világban fontosnak tartjuk, hogy összetartozásunknak külső jelét adjuk.

— A gyerekeink kinevettek bennünket, hogy nem merjük bevallani, menynyire egymásra vagyunk utalva.

— Akkor jutott eszembe a házasság, amikor a párom kórházban feküdt. Mint feleségnek nem kellett volna anynyit magyarázkodnom a látogatások alkalmával.

Ön mit válaszolna? Miért házasodott meg? (NC)

Sárkányfej

hadművelet

Az osztrák rendőrség szeptemberben összehangolt razziát tartott az országban élő kínaiaknál. Az ausztriai kínai közösség — amely hivatalosan 20 ezer főnyi, de a rendőrség szerint az illegálisan az országban tartozókkal együtt akár 40 ezer is lehet — élete a vendéglők köré szerveződik, amelyekből csak Bécsben hetente egy új nyilik. A rendőrség a szeptemberi „Sárkányfej akció” keretében heteken át figyelte a pagodaformájú, olykor 40 schiílingért is komplett menüt kínáló éttermeket. Jószerivel senki sem lépte át küszöbüket, az üzleti könyvek sok esetben mégis milliós forgalomról tanúskodnak. Az eddigi legnagyobb országos „kínai razzia" keretében a rendőrség, 54 házkutatási engedéllyel megerősítve, hét tartományban fésülte át a lakások, kereskedelmi vállalatok, vendéglők belső bugyrait. A mérleg: 73 kínait letartóztattak, hamis útlevelek tömegét zsákmányolták, fegyverekre, hamis pecsétekre, óriási összegű — nemegyszer szintén hamisított — takarékbetétkönyvekre bukkantak, s „ártatlanul” fennakadt 53 illegálisan Ausztriában élő kínai is. Lefoglaltak könyvelési dokumentumokat, üzleti leveleket, számlákat is, bizonyítandó az alapos gyanút, milyen üzelmeket is fedhet a kongó vendéglők látszatra milliós forgalma: embercsempészetet, pénzmosást, kábítószer-kereskedelmet, hitelkártya-hamisítást, tiltott szerencsejátékot (a kínai kockajátékon 50 ezer schilling a tét), védelmipénzszedést.

A rendőrség megállapította, hogy vagy 30 bécsi kínai vendéglőnél nyilvánvaló a pénzmosás bűntette. A razzia során a nyomozók rábukkantak egy egész Európában tevékeny embercsempész-szervezetre is, amely fejenként 200 ezer schiílingért Senjang, Fucsien és Kuangtung lakóit menekíti át Moszkván, Prágán és Budapesten át Bécsbe vagy más nyugat-európai fővárosban, csak tavaly mintegy 7500 kínaival gazdagítva az öreg kontinenst, magát meg vagy 1,2 milliárd schillinggel. (HV)

A „nemzet” és a „modem nemzet” fogalmak közti különbség az első szempillantásra jelentéktelennek tűnhet, s nem meghatározónak, amelyet elhanyagolhatunk. Csakhogy ez az elhanyagolás sokkal mélyebb keletű tudományos kutatási-módszertani bűnből ered. Ez a bűn — a múltban használt fogalmakat illetően — egészen a jelenig létezik. L. Kovác joggal tesz szemrehányást Stúr követőinek (és nemcsak nekik), hogy a történelemre a nyelvi megkülönböztetés prizmáján keresztül tekintenek, tehát a nemzet XIX. századtól érvényes koncepcióján keresztül. maga azonban ugyanebbe a hibába esik, bár nem ugyanazon a helyen. Olyan hibát, amelynek lényegét kiváló módon írja meg Thomas Kuhn amerikai tudománytörténész vagy Michael Foucault francia filozófus: minden kor fogalmi rendszerének megvan a saját skatulyája (paradigmája, episztémje), s számunkra rendkívül fontos, hogy a múlt fogalmait ne a ma paradigmáinak prizmáján keresztül nézzük. Nem kétséges, hogy a középkorban a nemzet fogalma nem ugyanazt jelentette, mint a XIX. században, ám nem igaz az, hogy a középkorban nem ismerték a nemzet fogalmát és a vele kapcsolatos problémákat. Hiszen maguknak a terminusoknak a puszta használata már bizonyíték — mégiscsak a „modem" nemzetről beszélünk. A „modem európai nemzet" kifejezésben a „modem” és az „európai" nem valami epitheton omans, hanem meghatározó vonás, amely pontosan meghatározott „skatulyarendszerbe” lokalizálja ezt a terminust. Később még rámutatunk, milyen meghatározó jelentőségű volt a szlovák nemzet számára a „skatulyázásban bekövetkezett változtatás”.

A nemzet, natio szó eredetileg az eredet, a születés helyének meghatározását jelentette, s a szülőföldhöz, egy nem nagy, természetes környezethez kötődik, bizonyos etnikai régiót kialakítva. Minden nemzet ilyen régióknak nagyobb egységbe való tömörülésével kezdődik. Ilyen, nemzetet meghatározó, régió feletti alapelv volt a „királyi alapelv”. Az európai nemzetek évszázadokon keresztül valamelyik királyi korona árnyékában határozták meg önmagukat. A nyelvnek kezdetben semmiféle szerepe nem volt, a nyelvjárások különben is falvanként változtak. A meghatározó, a definiáló a „föld” volt, a terület, a királyság határa, az uradalom territóriuma. Mély, velünk született, territoriális hajlamunk van, amelyet őseinktől örököltünk, mindez azonban vajmi kevés segítséget jelent számunkra a „király" és a „királyság" fogalmak profán értelmezésének a megszüntetésében. Ma már talán csak a mélyreható pszichológia győzhet meg minket arról, hogy a király és a királyság az emberi pszichikumba gyökerezett mély szimbólumok. A királyság nemcsak homogén térségben levő meghatározott hely, hanem nagy jelentőséggel bíró hely is. a király nem „antidemokratikus" uralkodó — ahogy ezt ma látjuk —, hanem a feudális állam uralkodó osztályának legfelsőbb képviselője. Fontos, hogy tudatosítjuk a királyság fogalmának mélyebb jelentőségét, mivel a régi európai nemzetek középkori királyságokként határozták meg önmagukat. Ha megértjük, hogy a királyság valamivel több, mint középkori államforma, világosabbá válik számunkra a nemzetek titokzatos keletkezésének folyamata a középkorban.

Nem volt saját királyságunk, ezért mint nemzet nem jöhettünk létre abban a korban, amelyben egy nemzet létrejöttét a „királyi alapelv” határozta meg.

A nemzetet a királyság formálta. (A francia nemzet keletkezését más szempontból is példának hozom fel.) A nemzetnek megvan a saját demiurgosza, pontosabban mondva megvannak a saját demiurgoszai, nem spontán módon, önmagától keletkezik, inkább valamilyen etnikai magzatvízből történő kikristályosodás folytán. Ha kristályosodik, akkor valamilyen központ körül kristályosodik, s ezt a központot több személy alkotja. S mivel a nemzet létrejötte fokozatos folyamat, aligha beszélhetünk egy személyről, ám természetesen, a kezdet kezdetén csak egy személy létezett. Az említett királyi alapelwei összhangban először természetesen Franciaország jött létre, azután a francia nemzet — a király Párizsban így írhatta alá: Rex Franciáé, Franciaország királya, A rex Francorum, a frankok királya helyett. Ám mielőtt Franciaország királyának a fogalma ismertté vált, egy fejben megszületett a francia királyság koncepciója. Bár ez még a XI—XII. század fordulóján történt, szerencsére ismerjük azt a személyt, aki ezt a fejet viselte. — Csodák csodája, nem volt király. Sugeros volt az, a Párizs melletti Saint Denis kolostor apátja. Az ő keze volt az, amelyből Luis le Gros Oriflamme elfogadta Szent Dénes tépett vörös zászlaját, hogy alatta először egyesítse Franciaországot (ajuracio Franciáé), ilyen módon ellenállva V. Henrik német császár inváziójának. Itt kezdődött a francia nemzet önmeghatározásának folyamata, amely a keresztes háborúkkal, az angolokkal folytatott százéves háborúval folytatódott, s a forradalommal érte el csúcsát. A király elsőFotó: Nagy László

sorban a kollektív tudattalan általános szimbóluma, ahogy arra az alkimizmus elemzései során Carl Gustav Jung rámutatott. Gondoljunk csak Artur király és szent Grál legendájára. Sanct Graal, Sang Ráal, királyi vér. Krisztus vére, azon személy kontinuitásának a megtestesítője, aki elhozza az igazi királyságot. Szent Grál rejtélyére a helyes felelet: a király és a föld egy!

A mi nemzetünk kisebbrendűségi komplexusáról is többször szó esett. Határozottan nem mi vagyunk az egyetlen, ilyen problémákkal küszködő nemzet, ám a mi komplexusunk kimondottan azzal kapcsolatos, ami egy nemzet számára a legfontosabb — nemzeti identitásunkkal. Gátlásosságunk úgy tűnik, abból ered, hogy nincs történelmünk. Ezért a szlovák nemzet mindkét mítosza egyúttal nemzetünk koncepciója is. Úgy vélem azonban, kisebbrendűségi komplexusunkról nem ez a teljes igazság. — Gátlásosságunk magját az a tény adhatja, hogy nem volták saját királyaink. Ahogy Minác jelezte: „Ha a történelem a királyok történelme... akkor nincs történelmünk”. Ha meg akarjuk érteni saját magunkat, ha meg akarunk szabadulni nemzeti komplexusunktól, szembe kell néznünk nemzeti tudattalanunk mozgatójával, a király archetípusával. A kisebbrendűség komplexusa elsősorban az individuális pszichológia fogalma, és itt nyilvánul meg az emberi indivídium magatartása az ő emberi individuális „történelme” leértékelésének reakciójaként, tehát a pszichilógia nyelvén szólva: „...a gyermek lelki életének alapvető valósága a felnőttek iránt megnyilvánuló kisebbrendűségi érzésből, gyengeségből, s a tőlük való függőségből tevődik össze..., a fölkerülni akarás a gyermek érvényesülési törekvése...” Á király az, aki abszolút mértékben fönt van, aki „az egekben trónol".

Jó úton haladunk, nem is olyan rég, pontosabban 1990 szilveszterén az újkori szatumáliák alatt megmutatkozott nemzeti kisebbrendűségi komplexusunk magva, a király személye teljes meztelenségében — a pozsonyi rádió élőben közvetített szilveszteri műsort a „monarchista fordulat" jegyében Szlovákiában. Az ország minden tájáról „nemesi” címek birtokosai jelentkeztek, a szlovák király megválasztása sem hiányzott.

Nekünk nem voltak királyaink, míg a körülöttünk élő nemzeteknek voltak. A magyaroknak, cseheknek, lengyeleknek voltak... Hiszen ezek a nemzetek jóval korábban meghatározták önmagukat. Nem igaz, hogy a magyarokat, lengyeleket vagy a cseheket a XIX. század nacionalizmusa hozta létre. Csak az igaz, hogy mint nemzet megújhodtak. A szlovák nemzeti megújhodás (a kifejezés a cseh nemzeti megújhodás analógiája) merő képtelenség. A szlovákok nem születtek újra a XIX. században, ők a XIX. században először születtek meg. Egyszerűen mondva a szlovákság Közép-Európa nemzeti „Benjáminja". Ma már banalitásként hat a cseh és a szlovák nemzet kapcsolatának az idősebb és a fiatalabb testvér szemszögéből történő tagolása. Bár vitathatatlan valóság, hogy a cseh nemzet Európában a régiek közé tartozik, s csak a történelemnek a nagymorva időkből elszármaztatott hamis ideológiája ködösítette el ezt az óriási időbeli különbséget a csehek és a szlovákok között. Alapvető tévedésbe esik aki azt gondolja, hogy a szlovák nemzet olyan régi,mint a cseh (csehszlovákizmus), a — kevésbé kulturált, politikailag kevésbé fejlett, talán egy kicsit butább — szlovák nemzet egyszerűen néhány száz évvel fiatalabb. Fiatalabb, mint a csehek, a magyarok, a lengyelek. És senki se lepődjön meg, de egy fiatalnál mindaz hiányzik, amivel az idősebbek már rendelkeznek — kulturális hagyomány, politikai tapasztalat, nemzeti öntudat. A fiatalabbnak az idősebb pozíciójából történő kinevetése természetesen lehetséges — ám semmi esetre sem vall nagylelkűségre.

A XIX. században a nyelv a modem nemzetek létrejöttének fontos tényezője volt, bár nem az egyetlen. Példaként erre a norvégeket hozhatnánk fel, akik évszázadokon át — miután a norvég királyságot a dánhoz csatolták (1450— 1814), a dán nyelvet használták irodalmi nyelvként. Ez a helyzet hasonlít arra a háromszáz éves időszakra, amikor mi a cseh nyelvet használtuk. A norvég értelmiségnek a dánnal való azonosítása emellett olyan erős volt, hogy Norvégiában a XIX. században a nálunk Ludovít Stúréval összehasonlítható kezdeményezés — az általánosan elfogadott irodalmi nyelv létrehozása — nem járt sikerrel. Mellesleg, mindmáig nem létezik egységes irodalmi norvég nyelv. Paradoxon módon ez igazolhatná más, mondjuk a királyi alapelvnek a nemzetek formálódására ható XIX. századi jelenlétét. Ám ne feledjük, számtalan fiatal nemzet királyságként jön létre — annak ellenére, hogy ez a nacionalizmus és a polgári forradalmak hatására történik (ide tartoznak a már említett norvégek, németek, görögök, olaszok, albánok).