Szabad Újság, 1993. október (1. évfolyam, 14-17. szám)
1993-10-27 / 17. szám
Könyvbarát Turczel Lajos MAGY4R SPORTÉLET CSEHS7XOVÄK14BAN Kár, hogy valahogy elkerülte a figyelmünket Turczel Lajos új könyve, pedig a század első harmadának magyar vonatkozású csehszlovákiai sporttörténetét összefoglaló mű hasznos adalék kisebbségi történetünkhöz, A jeles irodalomtörténész, aki legkiválóbb hazai magyar sportolóink nagy tisztelője — műfajt váltva is bebizonyította: az alapos és tárgyilagos múltábrázolás híve. A csehszlovákiai magyarság sohasem szűkölködött sporttehetségekben. Nemcsak Bugár Imrénk, Szabó Attilánk vagy Szikora Györgyünk van; elődeik is kimagasló szinten képviseltek bennünket. A két háború közötti csehszlovákiai sportéletben magyarokra épült a vízilabda-válogatott, úszásban alig találtunk legyőzőre, országos csúcsok garmadát tartották fiataljaink. Turczel Lajos azonban nemcsak erről számol be, hanem egyúttal bizonyságot ad arról is, „hogy milyen eredményt tud elérni a nemzetiség számára biztosított önigazgatás, önrendelkezés” — vagyis a ma is áhított autonómia. Két világháborúval nem úsztuk meg a szörnyű huszadik századot: ölik egymást a volt Jugoszláviában, fonong egész Oroszország és általában a volt Szovjetunió, dörögnek a fegyverek Szomáliában. Hová, merre tart az emberiség? Meddig terjedhet az emberi gonoszság és az erkölcstelenség? A választ keresők egyre gyakrabban fordulnak a Bibliához — Istenhez. Nemcsak az ifjak, a diktatúrában nevelkedett mai felnőttek is forrásnak tekinthetik Róder Alajos 109 Bibliai történetét, amely afféle útmutató a Bibliához. Róder Alajos a múlt század népszerű egyházi írója volt. Bibliai történetek című műve csaknem száz esztendeje jelent meg Egerben, s már a századfordulóig ötven kiadást ért meg. A Madách Kiadó korszerű formában, értékes illusztrációkkal — a legnagyobb képzőművészek bibliai témájú alkotásaival — gazdagítva kínálja e művet az olvasónak. Akinek ébredezik a lekiismerete, aki erkölcsösebb, tisztább, harmonikusabb életet kíván élni, annak ismernie kell a modern világirodalom több ezer éves első könyvét, a Bibliát. A 109 Bibliai történet az utóbbi idők egyik leghasznosabb és legsikeresebb hazai magyar kiadványa. Vegye meg szeretteinek karácsonyra — nagy örömöt szerezhet vele, s talán elindíthatja családtagjait az Isten felé vezető úton. A könyvek a Madách-Posonium Kft. kereskedelmi osztályán is megrendelhetők. Telefon: 07/240 86 07 Cím: Vydavateístvo MADÁCH, Michalská 9, 816 21 Bratislava (batta) SZABAD ÚJSÁG Peter Sykora Bevezetés a szlovák nemzet mitológiájába a) A Hitel 8. számából átvett tanulmány szerzője Pozsonyban élő fiatal egyetemi tanár, biológus. Történelmi tárgyú publikációit a hivatalos szlovák kultúrpolitika eddig ellenérzéssel fogadta. A szlovákságnak „az ezeréves nemzetről” szóló mítosza nemzetünk kontinuitását a távoli múltba — „az első szlovák király” lábaihoz — helyezi. Ennek személye a frank kereskedő, Samo vagy a nyitrai fejedelem, Pribina, vagy pedig a nagymorva uralkodó, Svatopluk. Tőlük indul ki nemzeti kontinuitásunk, amely tíz évszázadon keresztül föld alatti folyóként eltűnik, s amely időről időre feltör a politikai felszínre — hol a magyar nagyúr, a trencséni Csák Máté, hol a kuruc vezér, Thököly („tót király”), legvégül pedig Jozef Tiso, a Szlovák Köztársaság államfője és Svatopluk utódja személyében. A szlovák történészek a múlthoz hasonlóan ma sincsenek irigylésre méltó helyzetben. Világos számukra az, hogy ha a tudományosság látszatát akarják kelteni, nem beszélhetnek a szlovák nemzetről olyan értelemben, mint a lengyelről, a csehről, a franciáról, a magyarról, a németről vagy az olaszról. 1- lyen módon egyes történészeink — hogy megőrizzék az ezeréves kontinuitás mítoszát — a nemzet fogalmát kettéosztották: feudális nemzetre és modem (burzsoá, polgári) nemzetre. A felvilágosodás előtti nemzeti fejlődés tehát a szlovák feudális nemzeti fejlődés, míg a felvilágosodással kezdődő időszak a modem szlovák nemzet keletkezésének a korszaka. Ezen felül az elmúlt évtizedek marxista elvárásai nem kevés skolasztikus virtuozitást követeltek meg a történészektől, s ezek elől nem térhettek ki, ha közös nevezőre akarták hozni például a szlovák fejedelmeknek a szlovák nemzet létrejöttében játszott szerepét Marxnak a burzsoázia nemzetgyarapító jelentőségét taglaló koncepciójával. Szerencsére dialektikus módszereink is voltak! Míg a nemzet fogalma minden, csak nem világos és érthető, a nemzetiségé még olyan sem. Tágítható, mint a gumi, s akár egy egész évezredre ráhúzható. A tudományosság látszata megmarad, s a nemzet ezeréves folyamatossága a nemzetiség ezeréves kontinuitásává is válik. S ha már világos, hogy mennyire leszünk jóindulatúak a nemzetiség fogalmának a meghatározásában, az is világos, hogy annyival szigorúbbak tezünk a nemzet fogalmának a definiálásánál — meghatározásunk tisztán államjogi alapokon nyugszik. Ha elfogadjuk a feudális szlovák nemzetiség számottevő koncepcióját, távolról sem térhetünk ki a más feudális nemzetiségek esetében nem létező problémák elől. Az egyik ilyen probléma az, hogy a kizárólagosan latin írásbeliség idejéből nem maradt ránk, nem létezik a szlováksággal kapcsolatos terminus. A latin nyelv ismer cseheket (Bohemi), lengyeleket (Poloni), oroszokat (Russí), magyarokat (Hungari), hor(Folytatás az 1. oldalról) A Komáromi Városi Egyetem első igazgatójául Szabó Rezsőt nevezték ki. Sidó Zoltán 1993 márciusától tölti be ezt a funkciót. Szoros együttműködésben dolgoznak a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetséggel. Minthogy a magyar iskolákban pedagógushiány fenyeget, s kevés a nyitrai Pedagógiai Főiskoláról kikerült magyar tanító, magyarországi főiskolákkal vették fel a kapcsolatot. Jelenleg a következő magyar nyelvű képzést biztosítja a Komáromi Városi Egyetem: — pedagógusképzés az 1-4 évfolyamok számára a Győri Tanárképző Főiskola segítségével, — óvónőképzés a Soproni Óvóképző Főiskola támogatásával, — baccalaureusképzés növénytermesztői szakon a Kecskeméti Kertészeti Főiskola kihelyezett évfolyamában, — a színjátszás alapjai — tanfolyam a komáromi Jókai Színház segítségével. A levelező tagozatos képzés a Pozsonyi VII. Iskolaügyi Hivatal igazgatójának tiltó rendelkezéséig a komáromi középiskolák tantermeiben zajlott a hétvégi konzultációs napokon. Ezután egy időre részben Paton oldották meg az oktatást. Az idén a Tiszti Pavilonban végre állandó otthont kapott a városi egyetem, köszönhetően a különböző alapítványoknak és Komárom városávátokat (Croatae), ruszinokat (Rutheni), de nem ismer szlovákokat. Amikor a latinul író szerző a magyar királyság északi részében élő etnikumról (etnikumokról) írt, egyszerűen a Magyarországon élő szlávokat említette. Mára bevett szokássá vált, hogy ezeknek a latin szövegeknek a latinra történő átültetésekor a Sclavus, Slavus szavakat vagy ezek más tormáit szlováknak fordítják. Nem csodálkozhatunk hát, ha a szlovákokról sok szó esik a XVII., XVIII. századi szövegek fordításában. Ezeknek a szavaknak a puszta jegyzéke is felemelőleg hat kulturális történelem után sóvárgó nemzeti öntudatunkra. Például Jakab Jakobeus által az 1642-es évben megírt A szlovák nemzet könnyei, sóhajai és óhajai, amely történészeink és irodalmi szakértőink szerint „a szlovák nemzeti öntudat első jelentős bizonyítéka, valamint annak dokumentálása, hogy a szlovák feudális nemzetiség alapjai már léteztek. ”. Vagy pedig Jakobeus fenn nem maradt műve, A szlovák nemzet élethű leírása. Nem vagyok történész, sem irodalomtudós, ám erősen kétlem, hogy a Felvidékre (Felső- Magyarországra) emigrált cseh utraquista értelmiségi, Jakub Jakobeus éppen a szlovákságra gondolt volna, nem pedig a Magyarországon élő (a esetiekhez közel álló) szláv etnikumra. Kételyeimet csak megerősíti Daniel Krmannak A szlovák beszédtan alapjai (...Slavicae) 1704-ből származó műve, amelyben Krman a szlovakizmustól védi a cseh nyelvet. Kár, hogy nem maradt fenn Krmannak lebilincselő, Beszélgetés a szlovákság eredetéről című műve (De Slavorum...). Abból végérvényesen megtudhattuk volna, kiket is értett Krman a szlávokon. Említsük meg még Papáneknek a Szlovák nemzet történelme című könyvét (...gentis Slavae) az 1780-as évből vagy Pavel Dolezalnak a Grammatica slavico-bohemicáját (1745), amely a cseh nyelv nyelvtana, még ha figyelembe veszi is a Felvidék szláv dialektusainak egyes specifikumait. Az ezeket a műveket alaposan ismerő Anton Bernolák sohasem vitatta, hogy itt nem a szlovák nyelvtanról van szó — azt még létre kell hozni. Véleményem szerint ebben a kérdésben nagyon őszintének kellene lennünk — és nem vagyunk. Kétségkívül nagyon kockázatos dolog véleményt monnak. Az 1993-as augusztusi felvételi vizsgákkal kapcsolatban Sidó Zoltán elmondta, hogy a három főiskolára öszszesen 258 jelentkezőből 98 diákot vettek fel. A tanítóképzőbe magyar és szlovák nyelvből, a kertészeti főiskolára kémiából és biológiából kellett sikeres felvételi vizsgát tenni. A képzés 4 évig, azaz 8 szemeszteren át tart. Az óvónőképző 6 szemeszteres, arra testnevelésből, képzőművészetből és zenéből felvételiztek. Az 1993/94-es tanévtől a Pozsonyi Műszaki Egyetem nagyszombati kara — szlovák nyelven — levelező mellett nappali tagozatos képzést is nyújt: hajóépítés és javítás, valamint vízgazdálkodás szakokon. Gilányi István, a Királyhelmeci Városi Egyetem igazgatója elmondta, hogy az egyetem városi döntéssel 1993. V. 20-án alakult. A Bodrogközben 20 százalékos a munkanélküliség, és a fiataloknak korlátozottak a továbbtanulási lehetőségeik. Elsősorban közgazdasági képzést szeretnének nyújtani, ezért felvették a kapcsolatot a Budapesti Közgazdasági Egyetemmel. Az 52 jelentkezőből 26-ot vettek fel a városi egyetemre. A helyiségeket a város és a református egyház adta, az anyagi hátteret adományokból, alapítványpénzekből biztosították. Szlovák részről Karol Polák, a Nagydani a XIX. század előtti felvidéki szláv értelmiség szlovák nemzeti öntudatának a létéről vagy nemlétéről. Éppen ezért elvből helytelenítem, amikor a Szlovákia területén keletkezett művekben, az ebből a térségből származó szerzők műveiben a latin szláv szót automatikusan szlováknak fordítják. Nem, nem gondolom, hogy nincsenek bizonyítékok, amelyek az ilyen módon történő fordításra jogosítanának fel, például Daniel Sinapius Horcicka könyve, a Neo-Forum Latino-Slavonicum az Úr 1678- as esztendejéből, amelyet maga Horcicka Új latin—szlovák fórumnak fordított (Nowy trh Latinsko—Slovensky), Daniel Sinapius Horcicka a szlovákizmusok cseh nyelve való átültetését szorgalmazta, hogy így létrejöhessen a saját nyelvnek az alapja. Szerintem itt inkább a szabályt erősítő kivételről van szó, amely egy alapvető megállapítással is szolgál a nemzeti öntudat állapotáról: Horcicka kísérlete nem találkozott a címzettek támogatásával. A szláv—szlovák konfúzió nagyon fontos és jellemző a nemzeti öntudatunkra, illetve inkább nem-öntudatunkra. Nemzeti genezisünkban a „közös nevű társadalom” megállapítás nagyon fontos elemet képvisel — és nem vagyok benne biztos, hogy a szláv etnikumok között a XIX. század előtt ilyesmiről szó volt, annak ellenére, hogy egyesek gondolkodásmódja ilyen irányú volt. Csakhogy nem érvényesültek, és nem gondolom, hogy ezért a magyar nacionalizmust kellene okolnunk. Az igazság valahol máshol lesz. Salasius, Magyarország egyházi történelmének jeles szerzője észrevette, hogy a felvidéki szlávok csak szlávoknak mondják magukat, azaz a többi szláv nemzetre jellemző, kísérő jelző nélkül (Bohemo-Slavi, Polono-Slavi, Russo-Slavi). Ezt azzal magyarázza, hogy valószínűleg eredeti szlávokról van szó, akik még nem differenciálódtak, és nem váltak egy bizonyos szláv nemzetté. Ezt a nézetet Juraj Papánek is támogatja, s rajta keresztül a szláv tanítványok egész nemzedéke. Ezért néhány száz évvel később Húrban is eredeti szláv nyelvként (slaviancina) értelmezi a szlovákot. A szlovákság tehát amolyan „elveszett világ”. A hozzám hasonló biológus azt mondaná, hogy a Tátra alatt szlávok szigetének a reliktuma maradt fenn. Ez az egyik oka annak, hogy Bernolák Slowárja (szótára) szombati Műszaki Egyetem dékánja állt ki a városi egyetemek létjogosultsága mellett. Külföldi, természetesen nyugati példákra hivatkozva hangsúlyozta a nem állami felsőoktatás, így a regionális szakfőiskolák szükségességét. E főiskolák nem adhatnak baccalaureus címet, mert az az egyetemek joga — diplomástechnikusokat, üzemmérnököket képeznek. A németországi példa is követendő lehetne — ott 2 éves felsőbb szakközépiskolai képzés van, valamint 4 éves regionális szakfőiskolák, ahonnan még mindig lehet az egyetemre is jelentkezni. Az elhangzottak után indult meg a vita. A kormányhivatal képviselője statisztikai adatokkal támadta a magyar nyelvű tanító- és óvónőképzés feltétlen szükségességét. Jogtalannak minősítette, hogy magyarországi főiskolák a kormány beleegyezése nélkül Szlovákia területén képesítést nyújtsanak, és kétségbe vonta a városi egyetemeken szerzendő diplomák érvényességét. A legjobb esetben is nosztrifikáltatni, azaz honosíttatni kell majd őket. (Mindebben az a különös, hogy egy, még az előző rendszerben kötött egyezmény alapján a szlovák és magyar diplomák mind a mai napig kölcsönösen érvényesek mindkét országban). Majd a reciprocitás ismert elvét „lovagolta meg”. Sikertelenül. A jelenlevők közül senki sem akar-1993. október 27. a latin Slavus, Slavicus szót szlováknak (slowák, slowensky) fordítja. Szerintem azonban ez még mindig nem jogosít fel arra, hogy a XVII., XVIII. századi szövegeket is ekképpen fordítsuk, a korábbiakról már nem is beszélve. A dolgok kritikusabb szemügyre vétele után világossá válik, hogy a szlovákság ezeréves kontinuitása nem jelenthet történelmi folytonosságot. „Azok, akik a mi kérges kezünk és gyakran szellemi hozzájárulásunk nagy segítségével alakították saját történelmüket, örömmel vetették a szemünkre, hogy történelem nélküli nemzet vagyunk — ha egyáltalán nemzet... Mindenképpen: van történelmünk. A más nemzetekétől különböző, mivel nem mi magunk írtuk, hanem mások írták a mi számlánkra, mert mi nem hatottunk oda, sőt ránk hatottak mások, mert mi nem támadtunk és nem folytattunk hódító hadjáratokat, mi magunk voltunk a megtámadottak és a hódítások céljai, mert köztünk nincsenek dinasztiák, királyok és uralkodók. De van a könny és a vér adója, amelyet minden kicsi lépésért megfizetett ez a föld, amelyet mi fizetünk, mi, sokkal inkább, mint mások — ez a szlovák történelem címeres jelképe”. Ezek a szavak Alexander Matuska szájából hangzottak el 1948 tavaszán, s ő a háború előtt is ezt hirdette. Ám nem találhatott volna alkalmasabb időszakot ezen koncepciója számára, mint azt, amely ezután következett. A XX. század második felében elég volt egy apró kis módosítást elvégezni az ezeréves szlovák kontinuitás mítoszán — elég volt azt az egyszerű, dolgos nép („méh”) történelmévé kinyilvánítani. A nemrég még használatos szótár segítségével világosan kimondva: „a szlovák történelem marxista koncepciójában” a szlovák történelem léteményeseivé, „az anyagi érékek létrehozói” válnak. így vált egésszé a szlovák nemzet kontinuitásának mítosza „az ezeréves méh” kontinuitásának formájában. Ezzel kapcsolatban keresve sem találhatnánk szélsőségesebb kijelentést, mint Vladimír Minác Parázsszításában (Dúchanie do pahrieb): „...Ha a történelem a királyok, császárok, fejedelmek és hercegek, a győzelmek és elfoglalt földterületek történelme, ha a történelem az erőszak, a rablás, a kizsákmányolás történelme, akkor nincs történelmünk, legalábbis nem vagyunk az alanya. Ám ha a történelem a civilizáció történelme, a munka történelme, a többször félbeszakított, de mindig újra és újra megkezdett győzelmes építés (alkotás) történelme, akkor ez a történelem a miénk is... nem galambnemzet; plebejusnemzet vagyunk: ha úr van felettünk, az jogtalanság, de még nagobb baj, ha mi vagyunk az urak!... Történelmi szempontból plebejusok vagyunk — nem tudom, melyik modern nemzet plebejus a szó olyan tiszta értelmében, mint mi...” ta mellékvágányra terelni a vitát. Macura úr, a Szlovákiai Pedagógusfórum alelnöke, a Nyitrai Pedagógiai Főiskola tanszékének vezetője, kulcsproblémának a kommunista képzésről a demokratikus képzésre való átmenetet tekintette, amely az emberi jogok elismerésével jár. Aggasztónak tartja az állami főiskolák helyzetét, ahol jórészt továbbra is a múlt rendszerből magukat átmenekített „szakemberek" oktatnak. Belko úr, az oktatási minisztériumból (ő a főiskolákért felelős tisztségviselő) elmondta, hogy a két városi egyetem ügye a legfőbb ügyészség előtt van. A városi egyetemek Belko álláspontja szerint nem egyenrangúak a főiskolákkal, és nem adhatnak érvényes diplomát. A végzettek azonban lehetőséget kaphatnak diplomájuk honosítására. Nem tudni, hogy miért van baj éppen a két délszlovákiai városi egyetemmel, hiszen pl. a pozsonyi City University-n egy brit egyetem kihelyezett részlege működik — a szlovák kormány engedélyével. Mondanunk sem kell, hogy a többi városi egyetem sem sérti a kormány „érdekeit". Végül a jelenlevők egy része közös nyilatkozatot írt alá, melyben megállapították, hogy a városi egyetemek ügye nem nemzetiségi kérdés. Abban is megegyeztek, hogy a városi egyetemek jelen formájukban nem tekinthetők főiskoláknak, ezeket az önkormányzatok regionális szakfőiskolákká kell, hogy alakítsák, melyek diplomái honosíthatok lesznek. SIPOSS ILDIKÓ Szükség van a városi egyetemekre
