Szabad Újság, 1993. október (1. évfolyam, 14-17. szám)
1993-10-20 / 16. szám
SZABAD ÚJSÁG 1993. október 20. Az ígéret földjére - sorsolással? Szokatlan tartalmú levél érkezett szerkesztőségünkbe Los Angelesből, amely azt látszik igazolni, hogy Amerika valóban a korlátlan lehetőségek országa. David L. Amkraut ügyvédi irodája kért fel bennünket levelének mielőbbi közzétételére. A levélben arról van szó, hogy az Egyesült Államok kormánya sorsolás útján állítólag „zöld kártyához” juttat 55 ezer cseh és szlovák állampolgárt vagy más, általuk kiválasztott országban élő kelet-európait. Bárki szerencsét próbálhat, aki a volt Csehszlovákiában született, vagy akinek anyja, apja vagy házastársa látta meg itt a napvilágot. Még azok is megpályázhatják a zöld kártyát, akik pillanatnyilag illegálisan élnek vagy dolgoznak az USA-ban. További feltétel a középiskolai végzettség vagy két év munkahelyi gyakorlat. 21 éven aluliak is részt vehetnek a sorsolásban, akik 1994 szeptemberéig . teljesítik a két említett feltételt. Az angol nyelvtudás nem feltétel, sem pedig az amerikai rokonság. Különleges kormányprogramról van szó, amelyet szövetségi törvény szabályoz. Az USA azért kínálja ezt a cseh és szlovák állampolgároknak, mert ők hátrányos helyzetben vannak, csak korlátozott számban kaphatnak letelepedési engedélyt az USA-ban. Most viszont megkerülhetik az egyébként szigorú és nehéz bevándorlási feltételeket. Az egyetlen fontos és betartandó szabály pontosan kitölteni a jelentkezőrvet és azt elküldeni határidőn belül, amely valószínűleg 1994. február 28-a lesz. Ehhez kíván segítséget nyújtani az említett ügyvédi iroda, bizonyára nem ingyen, hiszen a levélben bizonyos illetékről is említést tesznek. Erről azonban olvasóinknak maguknak kell tájékoztatást kérniük, szerencsére ingyenesen, postán, a következő címen: 1994 GREEN CARD LOTTERY INFORMATION / 2272 Colorado Blvd., # 1228 / Los Angeles, CA 90041 / U.S.A. / Telefax: (213) 228-0444. írógéppel vagy nyomtatott betűkkel kérik feltüntetni a nevet, címet és az állampolgárságot. A jelentkezési határidőt az év végéig hozzák nyilvánosságra. Mivel meglehetősen rövid időről lesz szó, már most kérjék a tájékoztatást az érdeklődők. A sorsolásra 1994-ben kerül sor. A volt Csehszlovákiában születetteken kívül más kiválasztott országok polgárai is bekerülnek ugyanebbe a sorsolásba A zöld kártya lehetővé teszi tulajdonosa számára az USA- ban való letelepedést és munkavállalást. Megszerzése után nem kell feladni a jelenlegi állampolgárságot, s aki kívánja, később kérvényezheti az egyesült államokbeli állampolgárságot is. Előnyei közé tartozik, hogy a letelepedési engedéllyel rendelkezők támogathatják az ugyancsak zöld kártyáért folyamodó rokonaikat is. A szerencsés „nyerteseket” az illetékes minisztérium sorsolja majd ki. Csak a hivatalos jelentkezőíven pontosan kitöltött szelvények lesznek érvényesek. A kiválasztottak azután a legközelebbi amerikai konzulátuson kapják meg a zöld kártyát. Ha valaki elnyeri a zöld kártyát, annak férje, felesége és 21 éven aluli, nőtlen vagy hajadon gyermeke is automatikusan megkapja azt. David L. Amkraut ügyvédi irodája vállalja a „benevezést”, a bonyolult kérdőívek pontos kitöltését és időbeni postázását, hiszen a sorsolásnál még a boríték szabványos mérete is szempont. (...) Nos, próbáljunk szerencsét! A szerkesztőség 4________ Vigyázó szemetek...Rákóczi szülőházára Borsiban, az ősmagyar Árván, elhagyottan áll magában, udvarát felverte a dudva meg a gaz. Lépnék előre, de lábamat megbéklyózzák a vadon növő futónövények. Az épület jobb szárnya fölött új tető díszük, alatta, körös-körül „holtszemű", keret nélküli ablaknyílások, kísérteties, boltíves üresség, porlepte lépcsők, vakolásra váró falak. A tölgyfakapun rozsdás (rab)lánc-lakat. Az egykor üdeszép sétányon, a jelenről tudomást sem véve a Fejedelem szomorú tekintete fogad — valamerre Rodostó felé réved a téridőkön át... Az ősi helység távolabbi fertályában is van egy „strázsahely”, egy Emlékszoba, ahol Őrző vigyázza Rákóczi szellemiségének pislákoló lángját. Hajdú Jenő, a három esztendeje alakult II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság és a Kuratórium elnöke, fejedelmi rekvizitumok között tárja elénk bizakodással a fájó valóságot: Sajnos, sokan nem tudják, hogy itt, ebben a faluban, a várkastélyban született 1676. március 27-én a nagy Fejedelem. Szeretnénk, ha tragikus sorsú szülőházának megmentése nem csupán a borsiakat és az Emléktársaságot nyugtalanítaná. Maga a várkastély U alakú, emeletes épület, rengeteg helyiséggel. Harmincnyolcban a vármegyék adományaiból felújították, rendbe tették, és múzeumként szolgálta a magyarságot. Ám a háború kitörése után ebek harmincadjára került a berendezése. Használta a szlovák hadsereg, majd raktárként és polgári iskolaként is szerepelt. Később a szövetkezet bitorolta, s végül a Kelet-szlovákiai Múzeumnak volt itt lerakata. Történt, hogy 1936-ban néhány olyan tisztviselő került a faluba, akiknek személyével és működésével megpecsételődött a sorsunk. Feltehetően az egyik jöttment kezdeményezte és indítványozta, hogy a Rákóczi-várkastélyt le kell bontani, az építőanyagát pedig szét kell osztani a szlovák telepesek között. A sötét szándék nemcsak köreinkben, hanem egész Magyarország-szerte nagy riadalmat váltott ki. Végül egy sátoraljaújhelyi, Zrínyi Ilona nevét viselő társadalmi szervezetnek sikerült megakadályozni a gonosz tettet. Egyenesen BeneS elnöknél tiltakoztak, felajánlván egyben, hogy a telepesek igényelte építőanyagot majd ők biztosítják, természetesen „más forrásból". Ekkor megmenekült a kastély a végső pusztulástól, de a rosszindulatú betolakodó tovább főzte ördögi tervét. Közhírré tette, hogy vissza kell szolgáltatni a kastélyból származó tárgyakat, berendezéseket Mikor ennek eleget tett a lakosság — gondolván, hogy ismét méltó helyre, a múzeumba kerülnek a szent relikviák — az emberünk teherautóra pakoltatta a „múzeumi anyagot", elvitte Kassára, ahol a „Rodostói Ház" udvarán MEGÉGETTÉK... Közbenjárására — még mindig az ördögfiókáról van szó — a háború után Borsiban nem indul(hatot)t magyar iskola. Hatvannyolc után sikerült ugyan megszervezni, kieszközölni a magyar nyelvű oktatás bevezetését, de csak 1973-ig működött, mert .jóakarónk” akkorra teljesen ellehetetlenítette, [gy történhetett meg, hogy a környék településeihez viszonyítva a mi falunkból nevelődött ki a legkevesebb értelmiségi fiatal. Sajnos a kiskirály megfélemlítő módszerei máig hatóan éreztetik a hatásukat: Borsiból jelenleg egyetlenegy gyereket járatnak Bodrogszerdahelyre, magyar nyelvű iskolába... Visszatérve a kastély ügyéhez, ott folytatnám, hogy időközben sikerült elérnünk, hogy a kassai múzeum elvitte innen a portékáit. Ekkor felvillant bennünk — a Szülőház sorsa iránt aggódókban — egy halovány reménysugár. Gyorsan munkához is láttunk. 1984-ben építőtábort szerveztünk, amelyen mintegy másfél száz lelkes ember vett részt. Kijavítottuk a tetőzetet, rendbe tettük az épület környékét. Nemzetközi diplomáciai csatornákon különböző felhívásokat indítottunk útjukra... Erre hamarosan megérkezett Pozsonyból egy „bizottság”, felmérte a helyzetet, kidolgoztatták az épület felújításához szükséges tervdokumentációt és a költségvetést, amely akkor 22 millió koronára „szólt”. Látszatra minden a legnagyobb rendben ment, a munkálatok is megkezdődtek. DE: hogy szándékosan vagy csak kontárkodásból eredően, amit itt müveitek, az felért egy tornádó pusztításával. Az épület keleti szárnyáról lebontották a tetőzetet, kifeszítették és „eltüntették” az ablakkereteket, felszedték a jó állapotban lévő, speciális padlózatot, s leverték a falakról a jó minőségű vakolatot Tették mindezt 2 millió korona költségráfordítással, majd váratlanul (mikor már nem volt mit szétverni, mert csak a csupasz falak meredeztek, mint egy tűzvész után) beszüntették a „felújítást”, illetve a rombolást. Az „ideiglenes pihenőből” végérvényes elvonulás lett. A dúlás maradványait pedig négy hosszú esztendőn át mosta az eső... „Nesze nektek Rákóczi-kastély!” — Az omladozó várkastély nyugati szárnya (Bogoly János felvétele) vessétek! ugaron gondolhatták a kulisszák mögött megbúvó ítészek. De mi most sem adtuk fel a reményt. Rengeteg utánajárással, levelezéssel végül is sikerült elérnünk, hogy egy alaptól (Fond pre Slovensko) kaptunk félmillió koronát, amit a helyi önkormányzat még 300 ezerrel megtoldott, s ebből tetőt építettünk, befedtük az ÍTÉLET ALATT ÁLLÓ falakat. Ennyi. Most legalább nem ázik, de továbbra is reménytelen állapotban van. Kilencvenegy áprilisában Emléktársaságot alapítottunk, hogy az egyetemes magyarság figyelmét felkeltve, a hagyománytisztelő magyar családokhoz fordulva — ezzel is megőrizvén II. Rákóczi Ferenc szellemi örökségét — elejét vegyük, vehessük a Szülőház végső pusztulásának. Hisszük és reméljük, hogy akihez eljut(ott) segítségkérő felhívásunk, az lehetőségéhez mérten bekapcsolódik a „mentőmunkába". (Az alapítvány folyószámlája: Slovenská étátna sporitel’na, okresná pobocka Trebisov t. ú. 51355- 629., Devizaszámlánk: USD34833- 1432152 512. Véeobecná úverová banka Koáice. Levélcím: II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság, Hajdú Jenő, 076 32 Boréa.) A borsi Ház lehetne az Ung-vidék és a Bodrogköz kulturális központja (néprajzi tárlatokkal, műtermekkel, könyvtárral, esetleg vári borozóval, étteremmel, szállodával...) A vizesárkon túli kertet pedig szépen bekerítenénk, és arborétummá alakítanánk... Mindehhez sok-sok pénzre volna szükség. Természetesen a vállalkozókat is be kívánjuk vonni a tervbe, de elvi kikötésünk, hogy az épület NEM ELADÓ. Mert egy amerikai vállalkozó már érdeklődött iránta, egy másik pedig kaszinóvá szerette volna átalakítani. Befejezésül hadd mondjan még el, hogy az Emléktársaság, — melynek soraiban a világ minden tájáról vannak magyarok — aktív kulturális (szervező) tevékenységet is folytat. Tavalyelőtt például Nemzetközi Rákóczi Ifjúsági Napokat szerveztünk. Az idén júniusban Nemzetközi Népzenei Fesztivál színhelye volt az ősi magyar ugaron alapított településünk. Jövőre pedig Nemzetközi Folklór Találkozót szervezünk a szomszédos országokban lévő kisebbségi alapiskolák csoportjainak bevonásával, illetve meghívásával. Följegyezte: K. TISZA LÁSZLÓ Nemcsak a pogácsájáról híres Alistál ünnepelt „Őseitek parányi fészket raktanak? szedjétek össze a romokat, s tegyetek belőle mély alapot jövendő nagyságának. ” A Kölcsey-idézet szellemében ünnepelt nemrégiben Alistál, a Csallóköz szívében fekvő falu. Az egykor három önálló kisközségből, Alistálból, Felistálból és Tönyéből álló település első írásos emlékei hétszáz éve születtek. De nézzük, mit írnak az egykori krónikák: Alistál. Elegyes falu Poson Vármegyében, lakosai katolikusok, és reformátusok, fekszik a' Csalóközben. Határbéli földgye ollyan minémüségü mint Felistáinak, harmadik Osztálybéli. (Vály, I, 27.) Filistál (Felistái). Magyar falu Poson Vármegyében, földes Ura Gróf Pálfy Uraság, lakosai katolikusok és reformátusok, fekszik Tönnyének szomszédságában, határja jó, tiszta búzát, rozsot és zabot terem, erdője nintsen, réttye, legelője szúken, piatza Szerdahelyen és Somorján, második Osztálybéli. (Vály, I, 679.) Tőnye. Magyar falu Pozsony Várm. földes Ura a' Királyi Kamara, az előtt a’ Pozsonyi Klarisszáké volt, lakosai katolikusok és evangélikusok, fekszik Alistálhoz közel, mellytől tsak egy-egy út hasíttya, Fiktálhoz (!) sem messze; határja 2 nyomásbéli, tiszta búzát, rozsot, árpát, zabot terem, kukoritzát is; legelője van, erdeje nints, réttye kevés; piatza Somorján és Szerdahelyen. (Vály, III, 524.) (a Csallóközi Kiskönyvtár tájékoztatója) Az adatok az 1796-1799-es évekből valók. Akkoriban három szabadpusztáról is említés esik: Hídvégről, Karaprói és Petényről. Egykor zsidók is laktak itt, emléküket ma már csak a falu közepén lévő temető őrzi. Koncsol László Író és helytörténet-kutató előadásának köszönhetően a falu polgárai részletesen megismerhették, mondhatjuk úgy is, felfedezhették múltjukat, sőt, az egyes családok még őseikről is megtudhattak egyet s mást. Koncsol folytatja a falu történetének kutatását és feldolgozását, mert Alistál önkormányzata úgy döntött, könyv alakban adja közre a község történetét. A közel ötezer lelket számláló falu büszke lehet két templomára, a református és a katolikus templomra. A virágzó település azonban mostantól büszke lehet tájházára is, amelyet éppen a falualapítási ünnepség első napján avattak fel Erről és a rendezvénysorozatról beszélgettem Bartalos Erzsébettel a falu polgármesterével, és ha lehet így mondani, az ünnepség karmesterével. — Manapság elég nehéz megnyerni az embereket egy-egy ügynek, ráadásul az anyagi eszközök is korlátozottak. Hogyan sikerült mégis megszervezni ezt a kétnapos rendezvényt? — A rendezvény ötlete tavaly merült fel. Felkértük Koncsol Lászlót, hogy kutassa fel falunk múltját, ő ezt felvállalta, és nemsokára már jelezte is, hogy elegendő forrásanyag áll rendelkezésére a falu múltjának feltárásához. Hamarosan elkészül mindhárom falurész történetének feldolgozásával. Még tavaly szobrot állítottunk azon a helyen, ahol a három falu találkozik. A szobrot Ferdics Gábor képzőművész készítette. A mostani ünnepséggel tulajdonképpen hogyományt szeretnénk teremteni. Fő célunk, hogy a lakosságot megismertessük a falu múltjával. Bizony, nehéz ma megtalálni azokat az embereket, akik hajlandók a kultúra oltárán áldozni. A társadalmi munka elcsépelt szókapcsolat, és egyre kevesebben szentelnek időt ilyesmire. Ennek gondolom a nehéz megélhetés az oka. Szerencsére vannak még azért tevékeny emberek, és elsősorban nekik köszönhető, hogy az ünnepség létrejött. Külön köszönetét érdemelnek a falu magánvállalkozói. — Tájházat létrehozni és működtetni a legtöbb falu számára csak dédelgetett álom. Önöknek sikerült megvalósítaniuk... — Egy eléggé leromlott épületet újítottunk fel. Eredetileg hetvenezer koronás költségvetést terveztünk, de ez kevésnek bizonyult. Ezért a járási és a körzeti hivatalhoz fordultunk, s azok készségesen segítettek. Semmiképpen sem akartuk félbehagyni a tatarozást. A felújítás végül is háromszázezer koronába került. A berendezési tárgyakat magunk gyűjtöttük, s a meglévő tárgyakat a Csallóközi Múzeum munkatársai restaurálták. Sokan segítettek lelkesedésből is. A képviselőtestület úgy döntött, hogy a felújított kultúrháznak, a nyugdíjasotthonnak és a tájháznak közös gondnoka lesz. A tájház valószínűleg hétvégenként, pénteken, szombaton és vasárnap lesz nyitva az érdeklődők előtt, ám nagyobb csoportok, iskolások számára bármikor szívesen kinyitjuk, s megmutatjuk, hogyan laktak elődeink. * * * A falu növekszik, fejlődik. Ennek egyik bizonyítéka, hogy egy ideje református egyházi iskolája is van. A falu szélén a tavacskában néha-néha még vízipatkányt is megpillanthat a bámészkodó. Csárdáját, a Kukoricát bizonyára többen ismerik azok közül, akik gyakran utaznak a Pozsony—Komárom főútvonalon. S még valamit az emberekről? A faluban sétálgatva a kertekben dolgozgató, szüretelő, kukoricát törő szorgos embereket láttam. Ilyenkor ősz derekán, sok a tennivaló. Az asszonyok pogácsával kínáltak — olyannal, amilyenről a népdal is szól: Alista és Felista Tőnye jó kis falucska. Jó pogácsát, réteskét, sütnek ott a menyecskék. VIDA JÚLIA A tájház udvarán (Németh Géza felvétele)
