Szabad Újság, 1993. október (1. évfolyam, 14-17. szám)

1993-10-13 / 15. szám

1993. október 13. SZABAD ÚJSÁG A „kis októberi forradalom” bukása után A fő ellenség még lesben áll A német hírközlésben a legbehatóbb figyelmet az oroszországi esemé­nyeknek az ARD televíziós állomás szentelte. Moszkvai riporterei ugyanis nemcsak a fehér házi csatát kisérték figyelemmel, hanem az oroszok mindennapi életét is, s ennek alapján megállapították: a múlt hétfőn megvalósult katonai megoldás sem tárja ki az utat a demokrácia előtt, a robbanásveszélyt nem lehet leszűkíteni a Ruckoj és Haszbulatov mögött álló „demokrácia ellenségeire”. Ez a robbanásveszély ott áll les­ben a szegénység, a társadalmi depresszió, a gazdasági kilá tásta lanság képében az egész ország területén. Közvetlenül az ún. fehér házi csata után már Gracsov védelmi miniszter figyel­meztetett arra: annak ellenére, hogy úgyszólván mindenki támogatta a parla­ment erővel történő elfoglalását, nem szabad elbizakodottá válni. Jelcin győzelme a parlament fölött nem­zeti egység nélkül, anélkül, hogy a politikai konfliktusok civilizált megoldásának feltételeit megte­­remtenék nem jelenthet végső Képzelt interjú a jogutódlás­ról Václau Klaus cseh (cormdny/őt akkor leptük meg — persze képzeletben — amikor éppen új nyakkendőjét pró­bálta. Azonnal Meciar követelményé­re tereltük a szót, mármint arra a nyolc milliárd svájci frankra, a­­mellyel a náci Németország tartozott a náci szlovák államnak. Mit gondol, miért akarja Meciar ezt a pénzt Csehorszá­gon bevasalni? — Mert Németországon nem meri követelni. Akkor ugyanis e­­gyenesen be kellene vallania, hogy Szlovákiát a fasiszta szlovák állam jogutódjának, Németországot pedig a hitleri birodalom utódjának tekin­ti. Na próbálja ezt valaki Kohlnak megmondani! A szudétanémetek vagyon­­visszaadásának kérdésében Németország talán vállalná is a jogutódlást... — Ne dühítsen még ezzel is! Néz­ze, az én tanult szakmám a pénz­ügyminiszterség. A pénzügy­­minisztereknek az a dolguk, hogy be­kotorják a pénzt az államkasszába, nem az, hogy kiadják. Látott már pénzügyminisztert, akitől kipréseltek akár egy fillért is? Na látja! Ésszerűtlennek nevezte Me­ciar kijelentéseit, amiket múlt vasárnap tett. De ő is csak be akarná kotorni a pénzt. — Persze, de az én zsebemből. Ez benne az ésszerűtlen. Ha ennyi a jogutódlási prob­léma, nem lenne ésszerű újra­egyesíteni Csehszlovákiát? — Mégcsak az kéne! Hogy az én nyakamra járjanak a nemzetközi el­lenőrök, jól bánunké a szlovák ki­sebbséggel! V.G. megoldást. Gracsovnak ez a megfi­gyelése igen fontos, mert Oroszország­ban még a demokratikus átalakulások folyamatát is erővel kellett mindig ki­harcolni, pl. a Gorbacsov elleni puccskísérlet idején. Ez idő szerint csak remélni le­het, hogy Moszkvában nem a ha­talomért, hanem a demokráciáért folyt a harc. Ma még a rendkívüli ál­lapot meghosszabbításának, a fokozott ellenőrzéseknek, a szigorított mozgás­­korlátozásnak, felelősségre vonásnak, keménykezű intézkedéseknek lehetünk tanúi Moszkvában. Cenzúrázzák a lapo­kat (a Nyezaviszimaja Gazeta nagy fe­hér foltokkal jelent meg a múlt héten), egyes újságokat betiltottak. (Pravda, Szovjetszkaja Rosszija). Még a központi hatalom megerősítése folyik. Ruckoj és Haszbulatov, valamint 140 hívük Mosz­kva lefortovói börtönében vannak. Elfo­gatóparancsot adtak ki Anpilov, a Dol­gozó Oroszország vezetője ellen, aki a Fehér Ház előtti tüntetéssorozatot szer­vezte. Vizsgálják annak a 200 karhatal­­mistának az ügyét, akik átálltak a par­lament védői közé. Új fóállamügyiészt neveztek ki... Minden arra vall, hogy a kemény kéz politikája eredményes. A kérdés az, hogy ez a tapasztalat mutatja­­e a jövőben is az irányt Oroszor-Jozef Moravcík, Szlovákia külügymi­nisztere az ENSZ most folyó közgyűlé­sén a múlt héten kijelentette: „Szlová­kia államiságát olyan polgári elveken építi, amelyek az egyéni jogok tisztelet­ben tartásán alapulnak. A Szlovák Köz­társaságnak, mint többnemzetiségű ál­lamnak az a célja, hogy etnikai együtt­élés működő rendszerét hozza létre, egyenlő jogokat és lehetőségeket bizto­sítson minden állampolgárnak”. A világszervezet közgyűlésén mondott beszédében a szlovák külügyminiszter hangoztatta, Szlovákia minden olyan lé­pést ellenez, amely végeredményben bi­zonyos etnikailag tiszta területek és álla­mok létrehozásához vezethetne, s amely veszélyeztethetné a különféle nemzetisé­gű lakosság békés együttélését. Az ilyen beszéd kétségtelenül hozzá­járul Szlovákia külföldi hírnevének javí­tásához. Még a nagy nemzetközi fóru­mon kimondott szavaknál is meggyó­szágban? Az osztrák Der Standard c. lap érdekes összefüggésre figyelmeztet: Jelcin lépéseinek mozgatója a szürke eminenciás Burbulisz. A lapnak már tavaly kijelentette: „Ne félje­nek, győzünk. De vér nélkül nem megy '. A lap ügy tudja. Jelcin az utolsó pillanatig meg akarta akadályozni a vérontást, de Burbulisz a kemény beavatkozást szorgal­mazta. Ő manőverezte az elnököt a parlament feloszlatásába is. Most, par­lamenti ellenfeleinek bebörtönzése után nyilván erősnek érzi magát, és előtérbe kerül — véli az osztrák lap. Az erősza­kos megoldások gyakorlatának vissza­térése fenyeget amiatt is, hogy a had­sereg most jutalmat kér majd kiállásá­ért, ami helyzetének megerősítését je­lentheti. Sok veszély leselkedik még az orosz demokráciára. A legfontosabbnak jelen­leg az tűnik, hogy mielőbb olyan po­litikai rendszer jöjjön létre Orosz­országban, amely lehetővé teszi a hatalomnak: maga korrigálja eset­leges rossz lépéseit, képes legyen a kompromisszumra, és ne kelljen erőszakkal, ágyúval és géppiszto­lyokkal megoldani a hatalom problémáit. Jelcin ellenzékének az volt a bűne, hogy csak hatalomátvétel­lel tudta elképzelni céljainak elérését, sohasem kompromisszummal. Ahhoz, hogy az értelmes bírálat érvénye­süljön, nem kell feltétlenül meg­­dönteni a hatalmat. Ha Jelcinék a „győztesnek mindig igaza van” mondás jegyében erősítik meg hatalmukat, any­­nyi hibát halmozhatnak fel, hogy ismét robbanásveszély alakul ki abban az or­szágban, amelyben vagy harminc ezer atomrobbanófej van. ADAM PETER zőbben hatna, ha odahaza is hasonló nyilatkozatok, beszédek, álláspontok látnának napvilágot felelős politikai sze­mélyiségek részéről. A nemzetközi szer­vezetek és a világközvélemény azonban nemcsak az ünnepélyes szavakat kíséri figyelemmel. Tudja azt is, hogy a Mo­­raväk szemléletéhez hasonló nézetek nem látnak napvilágot, éppen ellenke­zőleg (a fent idézett beszédet is a leg­több kormánypárti lap a külpolitikai ol­dalak legalján közölte). Gondosan figye­lemmel kíséri, hogy a kormányfő a Mo­­ravcík-beszéddel éppen ellenkező célza­tú beszédeket mond, és az etnikai bé­kés együttélés propagálása helyett kon­­frontációs és magyarázkodásra szoruló kijelentéseket tesz sorozatosan. Ezt lát­va, nem csoda, hogy a Moravcík-be­­széd után a kiváncsi újságírók először arra kérdeztek rá, megmarad-e Morav­cík külügyminiszteri székében, s egyál­talán a DSZM-ben? I.T. Szlovákia többnemzetiségű állam Moravcík az ENSZ-ben Nagyvilág Veszélyben az atomcsend A múlt héten robbant először atombomba a világban a tavalyi nyár óta. Tavaly nyáron ugyanis a világ atomhatalmai önként — mert átfogó szerződést nem sike­rült kötni — lemondtak az atomfegyverek kísérleti robbantásairól, a föld alatti rob­bantásokat is beleértve. 1994 szeptemberéig még Franciaország is felfüggesztette a kísérleteket. Az atomcsendben, talán a moszkvai zajos eseményeket kihasználva, Kína egy föld alatti atombomba-robbantást hajtott végre 40-150 kilotonna erővel. A veszélyes kísérletet azonban nem nyomta el a moszkvai események visszhangja, Clinton amerikai elnök azonnal nyilatkozott, s hangoztatta, fontolóra veszi, ne újítsa-e fel az USA is atomfegyver-kíséleteit. Nem késlekedett Franciaország sem, amelynek képviselői közölték, hogy még 20 atomfegyver-kísérletre van szükség a francia nuk­leáris védelmi erő megbízhatóságának biztosítására. Az atomkor kezdete óta már — nem hivatalos adatok szerint — 1850 atombomba robbant fel, kettő kivételével kísér­leti telepeken. A legutóbbi kínai robbantás figyelmeztető jel, amelynek arra kellene ösztönöznie az atomhatalmakat, hogy szigorítsák meg, tegyék általánosan kötelezővé az atomcsendet. Ehelyett a reagálások éppen ellenkezőek voltak: újabb kísérleteket helyeztek kilátásba. Logikátlan és veszélyes reagálás ez. Pakisztáni libikóka Az ugyancsak atomhatalom hírében álló Pakisztánban (atomfegyver birtoklása nem bizonyított egyértelműen) a múlt héten választások voltak. Nem mindegy, hogy eb­ben a nagy befolyással bíró országban milyen politikai erők kerülnek hatalomra, hi­szen a forrongó Afganisztán szomszédsága, az iszlám fundamentalizmus térhódítá­sa szempontjából Pakisztán szerepe a térségben felette jelentős. A választási ered­mények szerint a győztes Benazir Bhutto pártja, a Pakisztáni Néppárt (PPP) lett, és 86 mandátumot szerzett a 217 tagú parlamentben. A második legerősebb párt a Pakisztáni Muzulmán Liga 72 mandátummal, a harmadik a Csatta csoportosulás 6 mandátummal. A Csatta a PPP szövetségese. A parlamenti választások eredmé­nyeit megerősítették a tartományi választások is, és így Benazir Bhutto alakíthat kormányt igen csekély többségre támaszkodva. A negyvenéves Benazir Bhutto az egykori elnök, Ali Bhutto leánya. Ali Bhuttot katonai államcsíny döntötte meg, ha­lálra ítélték, és 1979-ben kivégezték. Leánya később miniszterelnök lett (az első nő e tisztségben muzulmán országban), megszüntette a halálbüntetést, küzdött a kor­rupció ellen, több demokratikus intézkedést hozott. Csak 1988-tól 1990-ig marad­hatott posztján, ahonnan az államfő visszahívta, állítólagos korrupcióért és hatalmi visszaélésekért. Bhutto európai gondolkodású politikus (a Harvardi Egyetemen és Oxfordban tanult politikai tudományokat, filozófiát és közgazdaságtant), de országa lakosságának kétharmad része írástudatlan, óriási arányokat ölt a kábítószer-keres­kedelem, és nagy befolyása van a hadseregnek. Felvilágosult vezető elmaradott or­szág élén újabb konfliktusokat rejt magában. Valószínű, hogy idővel ismét csak fel­merül a „hatalommal való visszaélés” vádja, és tovább billeg a hatalmi libikóka Pa­kisztánban. Mint ahogy másutt is, ahol „felülről” akarják tanítani a demokráciát. Márciusig rend lesz Szomáliában? Clinton amerikai elnök az utóbbi időben tapasztalt amerikai veszteségek (15 halott) láttán további 2700 katonát vezényelt Szomáliába. Az éhező országban már eddig is 4700 amerikai katona állomásozik, köztük a „rangerek”, a haderő komman­dósai. Az összes amerikai katonát az elnök jövő év március 31-éig ki akarja von­ni Szomáliából, tehát addigra készül végérvényesen megoldani a helyzetet. Aidid nyilvánvalóan érzi azt a veszélyt, amelyet az USA csapatainak megerő­sítése jelenthet, és tűzszünetet hirdetett. Már eddig is számos közvetlen munkatársát vesztette el, kilátásba helyezték, hogy földig rombolják feltétele­zett búvóhelyét a mogadishui Bakara bazár térségében, ahonnan már kitele­pítik a lakosságot. Nyilvánvaló, a Szomáliái probléma a végkifejlet felé közel­edik, s ilyenkor már késő a tárgyalásokra. Aidid fegyvereseit valószínűleg legyőzik. Az éhínség tartós legyőzése nehezebb lesz. A FÁK új tagállama Sevardnadze grűz elnök „minicsúcson” vett részt Moszkvában, ahol aláírta országa csatlakozását a Független Államok Közösségéhez. Ez a viszonylag meglepő fordu­lat Grúzia magatartásában abból ered, hogy Sevardnadze pontosan felmérte: országa az összeomlás küszöbén van. Oroszország és a FÁK segítsége nélkül Grúzia a kauká­zusi villongásokkal nem tud megbirkózni, s ez gazdasági kapcsolataitól vágja el. Kü­­lönutas önállósága és önrendelkezése szép álomnak bizonyult, a nagyhatalmi szfé­rák határainak kereszteződésén az ország vákuumában találta magát, és Oroszor­szág világosan megmutatta: befolyási övezetére igényt tart. Sevardnadze térdre kényszerült.De hogyan magyarázza ezt majd meg odahaza, ? IVÁN TIBOR hírszemléje Az izraeli—palesztin megállapodás gazdasági vonatkozásai A tőke reménykedik, de óvatos Az izreali—palesztin megállapodással kapcsolatban már korábban is utaltunk az autonómiaegyezmény gazdasági vonatkozásaira. Most részletesebben foglalkozunk az arab—izraeli béke lehetséges gazdaság­­fejlesztési összefüggéseivel, és felvázoljuk azokat az érdekeket, amelyek a békefolyamat megerősítése és elmélyítése irányában hatnak. Az Arab Liga országai 1947 óta gazda­sági téren bojkottálják Izraelt. Ez évente nem kevesebb, mint 3 miliárd dollár kárt okoz a zsidó államnak, amit azon­ban az USA segélynyújtással kompen­zál. A bojkott feloldása tehát mind az Egyesült Államok, mid Izrael érdeke. Pe­­resz izraeli külügyminiszter nemrég tett egyiptomi látogatása során felkérte az arab államokat az embargó felfüggeszté­sére. Ha létrejön az autonóm területeken — Jerikóban és Gázában -— a palesztin gazdaság, ennek is érdeke lesz a kölcsö­nös gazdasági kapcsolatok fejlesztése az arab államokkal. Látnunk kell azonban, hogy mindkét oldaton vannak olyan ér­dekek is, amelyek az arab-izraeli gazdasági nyitás ellen hatnak. Számos izraeli vállalkozó arra rendezkedett be, hogy az arab államokból nem szállított árufajták termeléséből él. Ugyanakkor az arab országok 200 millió fős piaca óriási kihívás az izraeli termelők számára, ám az óriási lehetőség nagyarányú termék­szerkezet-váltást is követel. Arab részről a nyitás ellen szól a félelem Izrael gazdasá­gi expanziójától az arab országok felé. Az üzleti érdekek azonban felülkereked­ni látszanak a különféle indíttatású félel­meken. Dán Gillerman, az izraeli keres­kedelmi kamara elnöke nemrég beje­lentette, hogy arab és izraeli üzletem­berek már hat hónapja titokban tárgyal­nak a „Közel-Kelet gazdaságának a bé­kére való felkészítéséről”. A nyugati cégek érdekei A nyugat-európai cégek óriási lehetősé­geket látnak az arab—izraeli békében. A palesztin autonóm területek részben elhanyagolt, részben a háborúskodások­ban tönkrement, részben pedig ki sem épített infrastruktúrája hatalmas vonze­rő akkor, amikor éppen ennek az infra­struktúrának a kiépítésére, illetve rend­be hozására dollármilliárdokat he­lyeznek kilátásba az Egyesült Államok, a skandináv országok, az Európai Kö­zösség, a gazdag arab államok. Néhány terv a sokból: A Jordán fo­lyó nyugati partján és Gázában 26 éve szinte semmiféle fejlesztés nem volt. Halaszthatatlan a vízellátás, csatorná­zás, villamosítás, útépítés, közlekedés és a lakásépítés fejlesztése. A német Siemens cég arra számít, hogy jelentős megbízásokat kap Izrael és szomszédai elektromos rendszerének összekapcso­lására. Francia cégek az Eliat—Tel- Aviv vasútvonalat szeretnék kiépíteni. Olaszországban tanulmányt készíte­nek a vízellátás fejlesztésére. Japán a termékszerkezet-váltásban akar segéd­kezni. Az Európai Beruházási Bank a magántőkét hajlandó serkenteni az infrastruktúra kiépítésére. Az izraeli Koor Industries óriásvállalat 60 millió dolláros közös vállalkozást tervez a pa­lesztin vállalkozókkal. Ugyancsak izraeli érdek, hogy építőipara részt vegyen a 120 ezer lakás felépítésében. Izraeli együttműködéssel szeretnék a térség­ben (Gázai övezet) lévő kőolaj- és föld­gázlelőhelyeket kiaknázni és a Vörös­­tengernél üdülőövezetet létesíteni. Honnan jön a pénz? Az autonóm területek megsegélyezésé­­re, a tervek finanszírozására termé­szetesen pénzforrások kellenek. Az auto­nómiaegyezmény aláírása után ezek a kí­nálatok láttak napvilágot: Az Európai Közösség a térségbe 900 millió dollárt, a Világbank távlatilag 4,3 milliárd dollárt (az első öt évben 1,3 milliárdot), az USA 590 millió, a skandináv államok 140 millió (mások szerint 300-500 millió) dollárt szánnak a térség gazdasági fejlesztésére. Az adományozó országok minapi washingtoni konferenciáján 43 állam összesen 2 milliárd dollárt ígért a palesztinoknak. Öt éven belül kb. 6 mil­liárd dollár áramolhat az eddigi ígéretek szerint a térségbe a külföldön élő pa­lesztinok segítségén kívül. A PFSZ szá­mításai szerint az autonóm területek gazdasági talpra állítása az évezred vé­géig 11,2 milliárd dollár segélyt tesz szükségessé. Természetesen helyben is vannak erőforrások. A Financial Times adatai szerint Ciszjordánia évi bruttó nemzeti összterméke 2,13, Gázáé 0,86 millió dollár. Izrael GDP-je a vizsgált időszak­ban (1991) 58,98 millió, Jordániáé 3,76 millió dollár volt. A leggazdagabb a térségben természetesen Izrael. A pa­lesztinok azonban szaúd-arábiai segély­re és az emirátusok hozzájárulására is számítanak. Fahd szaúdi király millióit ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a PFSZ nyerje meg az egyezménynek az összes többi palesztin irányzatot, és hozza helyre az Öböl-háború során ta­núsított hibás magatartását. Ha tekintetbe vesszük, hogy Gázában a munkanélküliség 65 százalékos, a közel egymillió palesztin az autonóm területe­ken igen mostoha körülmények között él, szakképzettségük igen alacsony, hi­szen a munkához jutott lakosság többsé­ge Izraelben segédmunkásként dolgo­zik, sokan az intifáda aktivistáiként mű­ködnek - a milliárdok nem is tűnnek olyan soknak ahhoz, hogy némi gazda­sági feflendülést eredményezzenek. A bökkenő A tőke, mint láthattuk, ugrásra készen áll, hogy kihasználja a közel-keleti béke által kínált lehetőségeket. A bökkenő csak az, hogy a tőke akkor lép mozgás­ba, a beruházások akkor indulnak meg, amikor nemcsak egy autonómiaegyez­ménnyel, hanem ténylegesen is biztosí­tott lesz a béke a térségben. A közel-ke­leti béke biztosítéka azonban éppen a gazdaság, annak fellendülése. Elva­rázsolt kör alakul ki, amelyet feltétlenül át kell tömi, hogy a folyamat kedvező irányban alakuljon. A politikusok egy lépést már tettek. A beruházók mégcsak az ígéreteknél tartanak. Óva­tosságuk érthető, hiszen a lángoló siva­tagba mégsem önthetik dollármillióikat. A feszültség még fennáll, különféle pro­vokációk korántsem kizártak a szélsősé­ges palesztin csoportosulások részéről, az izraeli hadsereg még folytatja razziáit a terroristák ellen, a valóság még távol­ról sem hasonlít a békés ígéret Földjére. Nyilvánvaló, lóporos hordón nem lehet megkezdeni a beígért építkezéseket. De bíztató jel, hogy a világ mesés gazdasá­gi fellendülést remél a térségben, ami önmagában is nyomást gyakorol a szembenálló felekre. Ritkán fordul elő, hogy a gazdasági érdekek nem háborúhoz, hanem béké­hez fűződnek. Most ilyen helyzet van alakulóban. Remélhetőleg követendő példává válik. BATSY GÉZA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom