Szabad Újság, 1993. október (1. évfolyam, 14-17. szám)
1993-10-13 / 15. szám
KÖZÉLETI ES GAZDASÁGI HETILAP 1993. október 13. I. évfolyam Ara 5 korona 15 w tár* Mt Á TELE MAGAZIN A „kis októberi forradalom” bukása után (3) Eszmei zűrzavar, súlyos ellentmondások (4) A mentálisan sérült gyermekekért (5) Az erdőtulajdonosok megírták kérvényeiket (6) Zűrzavar a gyógyszertárakban (7) A vállalkozó ne váljon Amerikára! (10) Kalandos életutak (11) Impressziók a Képzelt riportról (13) A kisebbségi kérdés továbbra is nyitott Csúcsértekezlet Bécsben Október nyolcadikén és kilencedikén tartotta meg konferenciáját Bécsben az Európa Tanács mind a 32 tagországa legfelsőbb szintű delegációjának részvételével. A kétnapos csúcsértekezletet az ET főtitkára, Catherine Lalumiére asszony úgy összegezte, hogy ez már az új Európa tanácskozása volt. Fő feladatát a nyugat, a közép és a kelet országainak együttműködési távlatai és az új Európa politikai irányvonalának kijelölése kepeztek. Az „Európa-csúcsot" mindenesetre nagy várakozás előzte meg. A felbomlott Jugoszlávia utódállamaiban dúló harcok, a széthullott Szovjetunió egykori területén kialakult tűzfészkek és feszültséggócok arra ösztönözték az európai országokat, hogy feltérképezzék az új helyzet veszélyeit, és megpróbáljanak közös megoldást találni a problémákra, lehetőleg pedig megelőzni azokat. A tagországok kévpviselói abban értettek egyet, hogy a tömböktől megszabadult Európa új lehetőséget kínál egy békés, stabil kontinens kialakítására. Ugyanakkor éppen a nagyobb szabadság okozza azt is, hogy felszínre tört a nacionalizmus, kiéleződött a hatalmi harc, és újra előtérbe kerültek az évtizedekig lappangó határkérdések és területi követelések. A bécsi Európa-csúcsra készült el a francia miniszterelnök, Balladur tervezete is az európai biztonság kialakításának egyik lehetséges módjáról. A tervezet abból indult ki, hogy napjaink Európájának egyik legnagyobb veszélye az agresszív nacionalizmus, miközben minden józan ember tudja, hogy kontinensünkön mindenki — ha bevallja, ha nem — kevert származású. Igaz, az egyes államokban túlsúlyban vannak egy-egy nemzethez tartozók, de velük együtt élnek állampolgárként más fajtájúik is, akiket kisebbségeknek nevezünk. Ezek a kisebbségek nem akarják feladni identitásukat, s ez elemi joguk. A kisebbségi kérdés itt kap geopolitikai dimenziót. Szinte minden kisebbségnek van ugyanis anyaországa, ahol a vele azonos nemzet van többségben, hatalmon. Ha tehát az európai államok azt akarják, hogy a kisebbség ne legyen feszültségforrás, biztosítani kell számára elemi szükségletei kielégíthetőségét. Csak ahol biztosítva vannak a számbeli kisebbségek elemi emberi és kisebbségi jogai, ott érzi magát otthon. Balladur ezért javasolta, hogy az alakuló új Európa országai üljenek tárgyalóasztalhoz, kössenek új szerződést az államhatárokról. Ahol a jelenlegiek nem jók, tárgyalásos alapon módosítsák azokat az etnikai összetétel szerint. Kelet-Közép-Európa országai — éppen a magyar kisebbség miatt — kemény fenntartásokkal fogadták a Balladur-tervet, így bár sokan vártak konkrét eredményt a múlt hét végi bécsi csúcstól, számítani kellett annak elvetésére. Ez nagyjából meg is történt. Magyarország, melynek küldöttségét Jeszenszky Géza külügyminiszter vezette, a bécsi deklarációt előrelépésnek mondta ugyan, de figyelmeztetett rá: minden politikai megoldás kompromisszum. A kollektív kisebbségi jogok ellen foglalt áliást Csehország, Václav Havel köztársasági elnök azt hangsúlyozta: az integrálódó Európának túl kell lépnie a herderi nemzetállam-filozófián, és a polgári társadalmak irányába kell elmozdulnia. Úgyszintén a polgári demokráciát hangsúlyozta a szlovák küldöttség vezetője, Vladimír Meciar, tagadva, hogy a kisebbségeknek kollektív jogokra lenne szükségük. Hangsúlyozta, ki kell mondani az államhatárok sérthetetlenségét, és hogy meg kell teremteni a posztkommunista országok gazdasági felzárkóztatásának feltételeit. Szerinte ugyanis nem csupán a nacionalizmus és a kisebbségi kérdés komoly feszültségforrás kontinensünkön, hanem a gazdasági válság, a munkanélküliség, az éhezés, a létbizonytalanság is az. Figyelmeztetett, amennyiben az Európa Közösség nem lesz képes az európai integrációval, az EK bővítésével párhuzamosan megteremteni a közös európai piacot is, fennáll annak a veszélye, hogy a keleti terület a Független Államok Közössége piacaihoz integrálódik majd. Vladimir Meciar visszautasította a Balladur-tervet, nem tartja lehetségesnek a preventív határkiigazításokat, mert akkor zárt etnikai területek jönnének létre. „Etnikai alapon nem igazgatható egy ország — jelentette ki —, mert az államigazgatás nem valamely területekre terjed ki csupán, azt úgy kell látni, mint egy tág egységet: az egy állam igazgatása, nem valamely etnikumé.” Sajtóértekezletén Meciar elutasította a határ menti kisebbségek kollektív jogait; s érdekes magyarázattal szolgált a nem szlovák nyelvű női vezetéknevek, illetve a helységnevek írását illetően is. A bécsi csúcs a kisebbségi kérdés mellett megvitatta az ET intézményeinek működését, azok esetleges reformját, s külön hangsúlyt kapott az új, egységes Európa kialakításának igénye, melyben nem lennének „elit" nyugati államok és alsóbbrendű többiek. A kétnapos csúcstalálkozó végén elfogadott bécsi deklaráció kimondja: első alkalommal találkozott 32 európai államfő és egyezett meg abban, hogy a kettéosztottság megszűnése új történelmi távlatot teremtett a földrész békéjének és stabilitásának megteremtésére. Európa új nagy reményekkel nézhet a jövőbe, s ezt nem szabad veszélyeztetni területi követelésekkel, agresszív nacionalizmussal, befolyási övezetek kialakításával, intoleranciával és totalitárius (Folytatás a 2. oldalon) A múlt hét péntekén Ivan Gasparovic házelnök kénytelen-kelletlen befejezettnek nyilvánította a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 22. ülését, hazaküldve azokat a makrancoskodó honatyákat és honanyákat, akik bojkottálták a szavazást. Jó ideje mérgesedik a helyzet a parlament kormánypárti és kormányzáson kívüli politikai erőinek képviselői között. Olykor nevetségesen. Hetekig mutogatja fenyegetően izmait az „ellenzék”, s teszi ugyanezt a kormánypárt, hogy azután a törvényhozási ülés során rendre csütörtököt mondjanak az egyik vagy másik programpont, netán miniszter kilövésére előkészített puskák. Pedig ez az ősz érdekesen kezdődött. Úgy tűnt, először tudatosította kisebbségi helyzetét a kormány, mert visszavonta az élesen zsebre menő szociális törvényjavaslatokat. Az „ellenzék” ettől mintha szárnyakat kapott volna. Nyílt titok volt, hogy a kormányprogram pontosításáról szóló jelentés parlamenti fogadtatása vízválasztó lesz: az ellenzék nem veszi tudomásul, hogy így figyelmeztesse a kormányt, legközelebb már bizalmi szavazásra is sor kerülhet. Az elmúlt hétre nehéz napirendi pontok maradtak megvitatásra. Többek közt Július Tóth pénzügyminiszter jelentése arról, hogyan áll az államkaszsza. Azon túlmenően, hogy a pillanatnyi hiányt 13,8 milliárd koronában mutatta ki a miniszter, azt is jelezte: a parlament akadékoskodása miatt elmaradó restriktiv intézkedések következtében az év végéig a hiány meghaladhatja a 30 milliárd koronát. Ez az összeg pedig már nem fér bele abba a legfeljebb 16 milliárdos hiányba, amelyet a Nemzetközi Valutaalap a nyújtott és nyújtandó hitel fejében elvár. A miniszteri csúsztatásra érdekes módon hívta fel a figyelmet Hama István, az Együttélés képviselője. Kielemezte a jelentésből az államkassza adóbevételeit, a kiadási oldalon pedig megvizsgálta, mennyit származtat vissza belőle a településeknek a kormány. A Tt. 14/1993. sz. költségvetési törvénye értelmében a természetes személyek jövedelemadójának 70%-át a településeknek kellene megkapniuk. Ezt azonban nem, vagy csak késve kapják meg, így a kormány fél parlament év alatt 82,4%-os adóbevételt mutathatott ki, csökkentve vele saját költségvetési hiányát, miközben a települések fizetésképtelenek. Hama István észrevételének köszönhetően született egy parlamenti határozat, mely rendszeres havi (függő munkaviszonyból származó) jövedelemadó-átutalásra kötelezi a kormányt. Kérdés: komolyabban veszi-e a kormány a parlament határozatát, mint az ország (kétharmados) törvényét?! Mert törvény eddig is volt, csak megszegte azt a kormány. Mert nálunk, sajnos, nincsen senki, aki felelősségre vonhatná a kormányt vagy annak minisztereit. Hogy azért van a parlament? Nos... Július Tóth „elszámolását” megelőzően Vladimír Meciar pontosított kormányprogramjáról folyt a vita. Mivel eleve nagy ellenállásra számított az uralkodó mozgalom, nem is írta be a határozati javaslatba, hogy a parlament „jóváhagyja” e programot, hanem azt írta: tudomásul veszi. A szavakkal való zsonglőrködés néha már „bejött” a hatalomnak, utána meg úgy is úgy értelmezte a dolgokat, ahogyan akarta. A szavazás pillanatában következett be „az igazság pillanata” a kormányon (Folytatás a 2. oldalon) Makrancos Jön a „csak azért sem” időszak? Hűvös van, egyre hidegebb Közöttünk, miattunk boldogtalanul Vivaldit kellett volna megkérdezni, vajon ember- vagy természetismerete ihlette-e a Négy évszak zenéjének megírására. Hiszen kezdve a tavasztól egészen az év leghidegebb évszakáig, valamennyiben felfedezhetők egy-egy korosztály jellemvonásai. Ezzel magyarázható, hogy a vénasszonyok nyarának utolsó napjaiban mintha kicsit hosszabb ideig méláznánk el egy-egy ráncokkal behálózott arc vagy az erejüket veszített bizonytalan lépések láttán. Valahogy úgy, mintha csak a természet nehezen ellenőrizhető változásait figyelnénk — a szokásosnál kicsit közelebbről. Először azzal a szándékkal kerestem fel néhány idős embert, hogy megkérdezzem, hogyan, milyen körülmények között éli meg ő élete telét. Futja-e a nyugdíjból egy kis csokoládéra az unokáknak? Unokáknak?! Vajon hányán támaszkodhatnak közülük egyáltalán szeretteikre? A kérdezz-felelek helyett azonban olyan igaz történetek hallgatóivá váltam, melyeket nem volt szabad kérdésekkel félbeszakítani. A három és fél éves Balázs nem ismeri édesapját, számára csupán a nagyapja létezik. Bizonyára másképpen mesélne róla, mint ahogyan Dani bácsi, a nagypapa mesél önmagáról: Balázsnak nem sok jó jutott az életből, pedig még kölyök! Talán csak nem örökölhető még ez is?! Evekig voltam éjjeliőr, így legalább azon nem kellett gondolkodnom, hol töltöm az éjszakákat. Feleségem meghalt, a ház meg olyan állapotban van, hogy ott lakni nem lehet. Lányom egyedül neveli unokámat, semmink sincsen. A várostól kapott lakást egy családi házban. Itt játszom a kicsivel, délben ebédet főzünk, sétálunk. Igazi játékra nem telik, de ha találunk valahol egy rossz kisautót, megjavítjuk, így van mivel szórakoznunk. Janka néni a kosúti öregotthonban él évek óta. Sorsa a kastély többi lakójának mindennapjaira is jellemző. Élete hátralévő részét szeretteitől nem is olyan távol, mégis intézetben kell leélnie. Nem ismeri unokáit. Lakótársaival együtt meghitt csendben pergetik őszi estéken a rózsafüzért. Janka néni olykor lázad, nem szívesen emlékezik. Azt mondja, a dalokban, amikor énekel, felejti a rosszat, és csak gyermekkorára meg fiatalságára gondol. A nyugdíjas Cícha Bözsi néni, amikor találkoztunk, fürge és életrevaló volt, amilyennek a falubeliek a posta alkalmazottakén! ismerték: „Sietek aranyoskám, mert jönnek a fiaim ebédre. Még meg kell terítenem, délutánra pedig várom az unokákat is. Itt lakom a város szélén, kis házamat a gyerekeim tartják rendben, nincs okom panaszra. Jó volt dolgozni, s most már jólesik, ha olykor-olykor leülök, és szinte semmit sem teszek. Kicsit elfáradtam...” Edit nénit Aranyosmaróton, a nyugdíjasok lakótelepén láttuk. Nem szívesen állt velünk szóba. De aztán csak elmondta: „Nem szeretem a vendégeket, mert sosem az jön, akit várok. Gyerekeim külföldre költöztek, rólam gondoskodtak, s hogy ne maradjak egyedül, Aranyosmarótra kerültem. A lakásért, az ételért, a takarításért mindmind fizetni kell, mégsem a sajátomban élek!” Amikor elbúcsúztunk, kétszer zárta kulcsra az ajtót mögöttünk. Látogatásunk színhelye lehetne a vágtomóci öregotthon, ahol Hegyi néni lakik. Vastag keretes szemüvege mögül nyolc évtized bölcsessége néz vissza ránk. Még most is olvas, és szívesen beszélget a látogatókkal. De bekopogtathatnánk a vágsellyei Tóth nénihez is. Csak nagy sokára jönne ajtót nyitni, mert ilyenkor, őszidőben nagyon fáj a lába. Ha hogylétéről érdeklődnénk, csendesen könnyekre fakadna. Férjét eltemette, gyermekei nem születtek. Nagyon magányos. És nem csak ő. Szerencsésebbek azok, akik ki tudnak mozdulni a lakás fogságából, és ha mást nem, legalább a közértbeli asszonyokat, a kezelőorvost vagy nyugdíjra várva a postást megszólíthatják. A fülledt, zárt kis szobákból, intézeti ágyakról nagyon távolinak tűnik már a fügPrikler László felvétele gönyön túli világ. Mintha semmi közünk sem volna a kívül zajló élethez, emberekhez. A napok erőtlenül folynak medrükben. Vannak, akik már csak emlékeznek. De sokan közöttünk, miattunk boldogtalanok. És nem csak ószszel. SZÁZ ILDIKÓ
