Szabad Újság, 1993. szeptember (1. évfolyam, 9-13. szám)

1993-09-15 / 11. szám

1993. szeptember 15.• sz. SZABAD ÚJSÁG 13 Kassai öregdiákok találkozója A SORS JÁTÉKSZEREI A kassai Slovan Szálló különtermé­ben találkoztak nemrégiben a volt premontrei gimnázium diákjai. A csaknem kétszáz deresedé hajú. különböző sorsú „öregdiák" jóvoltá­ból mintha csak a közép-európai és egyben a magyar történelem élő ta­núi gyűltek volna össze. Voltak, akik egyedül merengtek a történelem ab­szurd hullámverésén, mások beszél­gettek, vagy együtt hallgattak. Túlságosan hosszú volt a kény­szerszünet ahhoz, hogy ez a közösség együtt tudjon szembenézni a kitelepí­téssel, reszlovakizációval, vagyon­vesztéssel és asszimilációval, a sok­sok gerinctörö praktikával. Ennek eredményeit az is mutatja, hogy a je­lenlevők gyermekei, unokái közül már sokan nem beszélnek magyarul, és így látómezejükből ez a sorsszelet kiesik — a kollektív emlékezet megszakad. Néhány néhai diákot megkértem, ossza meg olvasóinkkal gondolatait. Az összejövetel egy ik fő szervező­je Czima György kassai erdőmémök volt: — 176-an jöttünk össze azok kö­zül. akik 1938 és 1944 között voltak a gimnázium hallgatói. Azok, akik a 43/44-es évben csak egy évig járhat­tak velünk, nem jöttek el, mert úgy gondolják, nem tartoznak közénk. Pedig ők a „fiatalok”, akiknek át kell \enniük a stafétabotot, amikor már mi nem tudjuk folytatni. — Mikor jutott eszükbe megszer­vezni a találkozókat? — 1990-ben Gödöllőn jártunk, és láttuk, hogy az ottani premontrei diá­kok összefogtak, és így 1991-ben először, mi is összejöttünk. A gödöl­lőiek küldöttségét is vendégül láttuk. — Egyéni sorsa hogyan alakult? — Mi voltunk az utolsó osztály, ■........................... . .. A japán irodalomról a mi tájainkon nevelkedett olvasó mindmáig nagyon keveset tudhatott, noha kétségtelen, hogy az elmúlt harminc-negyven esztendőben ez a kevés ugyancsak megsokszorozódott, így más. kevés­bé ismert irodalmakhoz viszonyítva, a japán literatúráról legalább hozzá­vetőleges képünk lehet. Köszönhető ez többek között az utóbbi évtizedek­ben világklasszis rangjára emelkedett japán filmeknek, mindenekelőtt Ku­rosawa müveinek. Ám az is igaz, hogy amit tudunk, azt elsősorban ko­runk japán műveiről tudjuk. Márpe­dig a japán művelődés, ha nem is o­­lyan régi. mint a kínai vagy az indiai, mindenesetre több mint egy évezre­des, s ennek az ezer évnek első har­­mada-negyede különösen fontos vi­lágirodalmi szempontból is. Hogy mást ne mondjunk, a reprezentatív mutatványnak általunk kiválasztott Gendzsi regénye éppen ezer eszten­deje íródott, akkor tehát, amikor ná­lunk még írásbeli irodalom se volt, de alig-alig pislogott még az európai művelődés is. Tény és való: a magyarra Gendzsi regénye címmel fordított történet, in­amely már nem érettségizett le. 1944 szeptemberében beiratkoztunk a nyolcadik osztályba, de közben az érettségire nem került sor. Be kellett vonulnunk. A fogságból 1945. szep­tember 20-án jöttem haza, s akkor már magyar iskola nem létezett. Volt aki Sátoraljaújhelyen, volt aki Pozsonyban vagy Révkomáromban érettségizett — én Iglón és Lőcsén szereztem érettségi bizonyítványt, majd Kassán elvégeztem az egyete­met. Dr. Osztrák Kálmán, nyugalma­zott számítástechnikai mérnök, Kas­sa: — Én 38/39-es premontrei diák vagyok. Nagyon örülök, hogy sike­rült összehozni a diákokat. Éz igen komoly élmény. Ma már sajnos meg sem ismerjük igen egymást. Osz­tályunkból csak hárman vagyunk jelen. Sokan a világháborúban „ma­radtak”. Annak ellenére, hogy sok mindenen mentünk át, mindannyian érvényesültünk. Van, aki Erdélyben maradt vagy Csehszlovákiában és persze Magyarországon. Sokat tet­tünk Szlovákiáért — mint kassaia­kat mindenhol, mindenféle formá­ban „támogattak” minket, de a tu­dásunk felülkerekedett a bajokon. Mindenféle szempontból csak di­csőséget szereztünk a premont­reieknek. — Mire emlékszik a legszíveseb­ben az iskolából? — Az önképzőkörre, a sportkörre és egyáltalán arra a légkörre, amely a premontrei gimnáziumot jellemezte. Komoly erkölcsi alapot kaptunk, és embert neveltek belőlünk nagy E-vel, amit különösképpen értékelni kell. Amit kaptunk, az pótolhatatlan. Dr. Gacsay László, nyugdíjas ál­latorvos Szepsiből: kább Gendzsi regéjének nevezhető, avagy meséjének, mert az európai re­gény mértékével mérve bizonyosan nem nevezhető regénynek. Ám ez mit sem változtat azon a tényen, hogy épp Muraszaki Sikibi (Murasza­ki asszony) történetének jóvoltából sokkal többet tudunk az ezer eszten­dővel ezelőtti Japán udvari életének mindennapjairól, mint bármely más, Japánnal sokkal közelebbi országról, eltekintve persze, épp a realista regénynek köszönhetően, a XIX. és a XX. századtól. A japán írásbeliség az i.u. VII. században indul, ám az ekkor lejegy­zett krónika és legendairodalom majd egy évezredes mitikus és genealógiai hagyományt rögzít. Ilyen mű például a japánok első nagy klasszikus müve, a Kodzsiki, amely N. Konrad szerint nemcsak a sintoizmusnak s így az egész japán nemzetnek a szent köny­ve, s nemcsak elsőrendű forrásértékű alapkő Japán ősrégi történelméhez, s nemcsak a japán mitológiához s val­láshoz, hanem az egész japán menta­litáshoz való kulcs. Segítségével ju­tunk legközelebb ahhoz, ami igazán japán a mai Japánban. — Akkor jártam a premontrei gimnáziumba, amikor Kassa hazatért, tehát 1938 és 1945 között. Kassán csak a gimnázium negyedik osztályát jártam ki, így 1945 után Miskolcon fejeztem be tanulmányaimat, majd 1950-ben Révkomáromban érettsé­giztem. miután ott megnyílt az első magyar gimnázium. — Mi hozta a találkozóra? — Az ifjúság legszebb emlékei, amelyek az alma materhez kötnek. Abban az időben nemcsak a diák­élet, hanem magyarságunk is össze­kötött. Báncsiky László, nyugalmazott osztályvezető Budapestről: — Nagyon jó nevelést kaptunk. 1938-tól 1944-ig laktunk Kassán, azután kiutasítottak minket. Egy kis csomaggal kellett elhagynunk ottho­nunkat. Polnisch Ferenc. 98 éves öregdi­ák eltűnődött: — Nem az én érdemem, hogy itt vagyok, az Úristené, hogy ittfelejtett. Én ez alatt a rövid kis élet alatt, 1895-től. sok mindent éltem át. 1905- ben kezdtem ebbe a gimnáziumba járni Mécs Lászlóval, a későbbi pap­költővel együtt. Pappá szentelésén is ott voltam. Nem is sejtettem, hogy a ki­­lencvenkilencedik év küszöbén itt le­hetek „diáktársaim" között. Sok emléket gyűjtöttem össze. Miskolcon születtem, mivel anyám éppen útban volt hazafelé. Egész csa­ládunk kassai. Szegeden élt egy nagynéném, és ott láttam II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát. Mint tizenegy éves kölyök éppen a szegedi állomáson voltam. Fél Sze­ged kint volt. Elképzelhetetlen tö­meg. A hatodik vágányra jött be a szerelvény. A katonaság és a rendör-Lényegében ugyanez mondható a japán irodalom következő nagy kor­szakának, a X-XI. századnak a mű­veiről is. Ez már voltaképpen a klasszikus kor, sok szempontból a csúcs, a beteljesedés. Reprezentatív műfaja pedig a napló, illetve a regény — pontosabban, ahogy már hangsúlyoztuk, a regény-terjedelmű elbeszélés, mese vagy történet. A ja­pánok ezt monogatarinak hívják, ami egyszerűen elbeszélést jelent. Jellem­zője. hogy nagyrészt nők művelik, így maradt fenn a világirodalom ta­lán két legnagyobb nöírójának a neve és műve, a Sónagnoné és a Murasza­kié. Sónagnon a klasszikus japán napló reprezentáns képviselője, müve, az ún. Párnahéj-jegyzetek a kor legkiválóbb dokumentuma, részletei magyarul is olvashatók a „ Párnakönyv ” című antológiában, amely Sónagnon jegyzetei mellett tartalmazza még jó néhány kor- és pályatársnőjének a feljegyzéseit, így a Muraszaki naplóját. Páratlan érté­kű dokumentumok ezek. segítségük­kel szinte karnyújtásnyi közelébe ju­tunk az ezer év előtti japán udvari életnek, a japán mindennapoknak. Voltaképpen, mint már említettük, nem más, mint egy óriási napló Mu­raszaki müve, a Gendzsi regénye is. Sokan nem tudják, hogy ez a kitűnő könyv, a világirodalom egyik legfon­tosabb prózai remeke, olvasható tel­jes terjedelmében (három kötetben) magyarul is, mégpedig kitűnő fordí­tásban. Nem kisebb írástudó vállal­kozott magyarítására — igaz. hogy csak angol közvetítéssel —, mint Hamvas Béla. Fordítása a hatvanas évek elején látott napvilágot a nép­szerű Világirodalom Klasszikusai so-A nélkülözhetetlen száz könyv Cselényi László rovata 16. Muraszaki: Gendzsi regénye ség kötéllel megerősített kordonját a tömeg pillanatok alatt áttörte. Min­denki megrohanta a kocsikat. A kocsi nem látszott a sok virágtól. Egy leve­let én is eltulajdonítottam emlékbe. Mit számít az ember kora a világ­­történelemben? E száz év alatt hová fejlődött a világ!? Az első kassai kö­zúti közlekedési eszköz a lóvasút volt. Ez 1891-től 97-ig működött. Még arra is emlékszem, hogy kétéves koromban ezen a lóvasúton utaztam. Fényképem is van róla. Szegeden láttam felszállni az első francia repülőgépet. Elcsodál­koztunk. Lehetséges-e, hogy a föld­ről ekkora súly felemelkedjen, és még azt sem látni, hogy mitől... Tanulhatna a mai világ abból, hogy mint kellett dolgoznunk akkor, és hogyan lazsálnak ma az emberek, és hogyan teszik tönkre gazdaságilag az államokat. Kilián Árpád, budapesti testneve­lő tanár, rehabilitációja után lett egyetemi docens: — Az első évfolyamban voltam 38/39-ben. Már régen, tíz éve talál­koztam a társaimmal. Osztályunkból kevesen, csak öten maradtunk, ha jól számolom. Csak volt tanáromat, Du­­ruttya Istvánt ismertem meg. Húsz éven át, 1939-ig Kassán laktunk, azóta Pesten élek. Mégis ez a két évtized számít. Úgy tűnik, mintha ez lenne a több. A barátok közül már senkivel sem talál­koztam. Néhányan még élnek vala­hol, de a szűk baráti körből csak én maradtam meg. A hangulat, amely akkor e falak között élt, visszahív, de most hiába keresem, nem találom. Ezt szomo­rúan konstatálom. Az emberek már nem olyan toleránsak egymással szemben, mint az én időmben, ami­kor nem számított ki milyen vallá­­sú, nemzetiségű. Még az sem, hogy milyen politikai felfogású. Nekem mindenféle barátom volt. mégis jól megvoltunk. Ez juttatja eszembe a délszláv helyzetet, ahol gyilkolják egymást a volt barátok. Az a legrosszabb, hogy az ember leélt egy életet — mondhatom, hogy nehéz munka közepette — és akkor a vége, a finis sem sikerül. Nem mond­hatjuk, na végre, célba értünk! BALASSA ZOLTÁN rozatban Philipp Berta gondozásá­ban. De mi is voltaképpen ez a Gendzsi-történet? Első 44 fejezete Gendzsi Hi karú császári herceg sze­relmi kalandjait tárgyalja, a 10 záró­fejezet pedig a herceg törvénytelen fiának, Kaoru hercegnek nőügyeiről szól. Egy háromkötetes, többezer ol­dalas „mese” történetét persze elég nehéz lenne elmondani, s még részle­tét sem idézhetjük, mint versek eseté­ben, inkább idézzük Muraszaki Nap­lójának egy részletét, ízelítőül e kitű­nő írónő stílusának érzékeltetésére: „Szeretem a hóesést látni, és nap­ról napra abban reménykedem, hogy havazni kezd, mielőtt őfelsége vissza­térne az udvarhoz. Akkor hirtelen haza kellett mennem. Két nappal meg­érkezésem után a hó valóban esni kezdett. De ebben a sivár környezet­ben még a hó is kevés élvezetet sze­rez nekem. Most az ismerős ablak előtt ülve figyelem, hogyan rakódik le a ház előtt álló bokrokra, és élénken felidéződnek lelkemben a tanács­talanság és nyomorúság évei! Akkor is itt ültem hosszú órákon át ugyan­ennél az ablaknál, és minden nap o­­lyan volt, mint az előtte való, legfel­jebb abban különbözött, hogy az elő­ző nap óta valamennyi virág kinyílt vagy lehullott, egy új énekesmadár érkezett vagy repült el. így figyeltem a tavaszok múlását, láttam, hogyan változnak az egek, hogyan kel fel a hold; láttam ugyanazokat az ágakat fagytól fehéren vagy hóval borítot­­tan. És egész idő alatt mindegyre csak azt kérdeztem magamtól: Mit tartogat számomra a jövő? Hogyan végződik mindez? ” Mint ma már jól tudjuk, úgy vég-Akét hónapos szünet után újra beindult az élet a Komáromi Jókai Színházban. Az ünnepélyes évadnyitón BEKE SÁNDOR igazgató elmondta, hogy a 93/94-es évad — a tervek szerint — rendhagyónak fog számítani, mert szellemiségében lényegesen külön­bözni fog az eddigiektől. E kü­lönbség a racionalitás felé történő irányváltásban jelentkezik majd. Örvendetesnek minősítette, hogy a Jókai Színház az anyagi nehézségek ellenére is meg tudta tartani művészi nívóját, amelyet — az igazgató sza­vai szerint — ebben az évben egy fokkal magasabbra kívánnak emelni. Nyitott a Jókai Színház Ennek érdekében szükséges a művészegyüttes fiatal tehetségekkel való bővítése — elsősorban a pozso­nyi Színművészeti Főiskola hallga­tóira és a színházi stúdió növendékei­re számítanak majd. A hallottakból az is kitűnt, hogy a színház magyarországi vendégjátékai alkalmával bemutatott produkciók kedvező fogadtatásra találtak az otta­ni sajtóban. Ennek köszönhetően a színházi szakma a komáromi Jókai Színházat ma a legjobb magyar szín­házak között tartja számon . A 93/94-es évad első bemutatójára október 1-jén kerül sor Déry—Pres­ser—Adamis: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darab­jának színrevitelével. A későbbiek­ben Brecht: A szecsuáni jólélek és Goldoni: Két úr szolgája szerepel még a színház műsortervében. A főiskolások közreműködésével és Kazimir Károly segítségével kerül majd a nagyérdemű elé Móricz Zsig­­mondtól a Csibe. Régi adósságát törleszti a színház Csukás István-Kocsák Tibor Kuribu­­ri című zenés mesejátékának műsorra tűzésével -— ezzel elsősorban a gye­rekek kedvében szeretnének járni. Természetesen az idei évad sem múlik el a győri Nemzeti Színház vendégszereplése nélkül. A győri tár­sulat az idén Barillet-Grédy-Nádas: A kaktusz virága majd a későbbiekben Kálmán-Szenes-lnnocent: A mont­­martre-i ibolya című produkcióval örvendezteti meg a komáromi közön­séget. A. FEKETE ZOLTÁN ződött, hogy a kesergő udvarhölgy, a kegyvesztett Muraszaki Sibiu, megír­ta minden idők egyik legszebb törté­netét, neve fennmaradt, s a legna­gyobb írók sorában emlegetik. Azonban nemcsak őt. A régi Japán irodalma nemcsak mítoszgyűjtemé­nyekből, nemcsak naplókból s mono­­gatarikból áll. A japán költészet rep­rezentáns műfaja, mindenki tudja, az ötsoros, rövid lírai vers, a haiku. Számtalan haikugyüjteménye van a japánoknak, leghíresebb a „Tízezer levél" c. antológia. Minthogy regényrészletet nem tudunk közölni, álljon itt egy tipikus japán vers. Kosztolányi Dezső magyarításában. A címe: Száműzetés: „Evezve a Nyolcvan Sziget felé a tengeren, a végtelen mezőben ring csónakom, a vízbe elveszöen. Száműzött a Császár. Jámbor ha­lászok, halászbárkák, beszéljetek felő­lem". A régi Japán egy másik, világhírű, reprezentáns műfaja az ún. no-szin­­ház. A vallási szertartásokból alakult ki — mintegy 800 maradt fenn, s kö­zel kétszáz ma is állandóan szerepel a több ezernyire tehető no-drámából. Mindezt „függelékként” s beveze­tésképp a Gendzsi regényének olva­sásához. Mert végül is mindaz, amit itt elmondtunk, kedvcsináló szeretne lenni. A mai olvasó, még ha felül­emelkedik is a bestsellereken, általá­ban megelégszik a XIX. századi re­génnyel. írásunk, ahogy egész soro­zatunk is, azt szeretné elhitetni, hogy ezen túl is van értékes, s nemcsak ér­tékes, hanem érdekes irodalmi mű. Japántól Dél-Amerikáig, a Gendzsi regényétől a Száz év magányig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom