Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-07-07 / 1. szám
6 SZABAD ÚJSÁG 1993. július 7.I ■ SZ. A mezőgazdasági politika alapelvei A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa ezen a héten döntött az ország mezőgazdasági és élelmezéspolitikai alapelveiről. A régen várt koncepció akkor is egy lépéssel közelebb visz a mezőgazdaság gondjainak megoldásához, ha vitákat vált ki, és sokak szerint egyáltalán nem tökéletes. Komlósy Zsolt képviselő (EPM), a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja az alapelvekkel kapcsolatosan elsősorban az alábbiakra hívta fel a figyelmet: „A deklaráció szintjén ugyan elismeri a tervezet a tulajdonviszonyok egyenjogúságát, a gyakorlati intézkedések kialakítása során azonban már megfeledkezik a nem kevés magángazdáról. Miközben részletesen elemzi a mezőgazdasági szövetkezetek transzformációjának elégtelen voltát, a termelés üzleti alapokra helyezésének halogatását, az állami gazdaságok privatizációjának helyzetét, illetve a termelés és élelmiszer-feldolgozás körülményeit, nem tér ki a magángazdák és gazdaságok működési feltételeire. Esetükben nem jelöl meg hosszú távú célokat sem, mintha a magánszektor nem is létezne, holott egy ország mezőgazdasági politikájának alapelveiben konkrétan meg kell határozni, milyen szerepre számíthatnak az egyes termelési és tulajdoni formák. Világossá kell tenni, számít-e farmergazdaságok kialakítására, vagy hosszú távon is a mezőgazdasági ’’nagyüzem", a valós szövetkezeti forma lesz a támogatott. Az anyag szinte minden problémát érint, kijelöli a stratégiai területeket, amelyek stabilizálásával a későbbi fejlődés is megalapozható. Két gyenge pontot azonban mindenképpen látok e koncepcióban. Az egyik, hogy a mezőgazdaságra olyan feladatokat, terheket ruháznak , amelyeket nem bír elviselni. A mezőgazdaság nem helyettesítheti teljes mértékben más ágazatok tevékenységét, nem vállalhat magára minden felelősséget a tájépítésért, a vidék ökológiájáért és szociális helyzetéért, a falvak lakosságának megtartásáért. Az e területeken tapasztalható áldatlan állapotokért azonban nem kizárólagosan a mezőgazdaság felelős, illetve nem csupán a mezőgazdaság visszafejlesztése és hiánya váltja ki e jelenségeket. Azt elismerem, hogy szerepet játszik bennük és kedvezően befolyásolhatja alakulásukat, de egymaga kevés hozzá. A tájépítészet és az ökológia követelményeit be kell tartani, nem lehet azonban csak ezeknek a szempontoknak alárendelni mindent. Figyelembe kell venni az ésszerű szerkezet kialakítását, hogy a termelés ne terhelje túl a környezetet a legtermékenyebb mezőgazdasági területeken. De ha csak a kömyzetvédelem nek rendeljük alá a mezőgazdaságot, ve szélybe kerülhet annak fő funkciója, a lakosság élelmiszerbiztonsága. A hangsúlyt szerintem a regionális differenciálásra kell helyezni. Tehát a problémás, rossz természeti adottságú vagy védett területeken meg kell vizsgálni, a gazdaság mely más ágazatai fejleszthetők sikerrel, milyen nem mezőgazdasági tevékenységek folytathatók ott, illetve mely mezőgazdasági tevékenységeknek van ott létjogosultságuk. Az állami gazdaságok privatizációjának elképzelésére vonatkozóan számomra nem szabadna, hogy a leglényegesebb a felkínált vételár legyen. A privatizációs versenytervezetek elbírálása során sokkal nagyobb szerepet kellene játszania a vállalkozási célkitűzésnek, a leendő vállalkozás szerkezeti átalakítási elképzeléseinek, a távlati jövedelmezőség esélyeinek, melyektől nem csupán az élelmiszer-biztonság, a lakosság foglalkoztatottsága, az árubőség és -kínálat függ, hanem az államkasszába befizetésre kerülő adók nagysága is. Tehát a költségvetés helyzete. Nem értek egyet azzal sem, hogy elvből előnyt élvezzenek az állami gazdaságok jelenlegi alkalmazottjai és vezetői a privatizációs versenytárgyaláson. Ha eltekintek attól, hogy esetleg a privatizációt követően sem tudnának megszabadulni régi beidegződéseiktől, eddigi praktikáiktól, irányítási stílusuktól és munkamódszereiktől, akkor is előnyt élvez ez a csoport. Az adott állami gazdaság valós helyzetét ugyanis ők ismerik a legjobban, nekik áll rendelkezésükre a legtöbb adat a vállalatról. Ők ismerik saját kapcsolataikat, piaci helyzetüket. Ha még további előnyt is kapnának, tisztességtelen lenne a verseny az állami gazdaság elnyeréséért. Szerintem valóban egyenlő feltételekkel kell versenyeztetni a pályázókat, és még egyszer megismétlem: nem szabadna, hogy a döntő szempont az elbíráláskor a minél magasabb vételár legyen, csak azért, mert pénzhiányos időket élünk." Mi lesz az elkobzott vagyonnal? A szlovák parlament 20. ülésének legfontosabb eseményei a három június végi ülésnapon a nemzetiségi kérdés és az ország Európa tanácsi tagfelvétele körül foroglak Az e héten folytatódó ülés vitájának különös ízt adhat, hogy az Európa Tanácsba elnyert felvétel egyik kísérő ajánlása a beneii rendeletek felülvizsgálatát is feladatul adta Szlovákia politikai vezetésének Ennek tudatában nyugodtan mondom azt, hogy a legújabb próbatételt a Tt 229/1991. számú törvényének módosítása jelenti Ennek a tétje a füld- - tulajdonjog megváltoztatása. Nemzetiségi vonatkozása nyilvánvaló, hiszen nemzetiségi létünk egyik alapját, a földtulajdont érinti A 229/1991. sz törvény előkészítésénél és módosításánál az egyik legvitatottabb kérdés a visszaadandó földtulajdon nagysága, illetve ezzel kapcsolatosan az első csehszlovák földreform eredményeinek a tiszteletben tartása volt. Az első csehszlovák földreform előírásai érvényben maradtak, viszont alkalmazásukat a törvény nem engedélyezte, emiatt a visszaszolgáltatandó földterületek nagysága korlátozott Ezt a korlátozást szüntette meg az 1992-es 93/1992 sz módosítás. Ugyanez a módosító törvény rendelkezett a háború után elkobzott vagyon visszaszolgáltatásáról is, mely bennünket, magyarokat rendkívüli mértékben érintett Az eredeti törvény 6. paragrafusának 2. bekezdése is lehetőséget teremtett a részleges kárpótlásra. A 93/1992-es törvény azután olyan esetben is lehetővé tette a kárpótlást, ha a jogosult személynek az ingatlanokat 1948. február 25-e előtt ítélték oda. A jelenlegi törvényes állás szerint tehát a jogosult személynek ki lehet adni az ingatlan mezőgazdasági tulajdont, amelyet az SZNT10411945-ös számú rendeletével koboztak el Kivételt csak azok az esetek képeznek, amikor a vagyonelkobzás bírósági ítélettel lett kimondva a halmazati büntetés részeként A vagyonelkobzás alól kivételt kapott személyek földtulajdonának a nagysága az akkori előírások szerint nem haladhatta meg az 50 hektárt, így a mostani kárpótlások esetén sem kapható vissza ennél nagyobb terület A kormány által most benyújtott törvénymódosító javaslat újra bevezetné a visszaadható földterület felső határát, amelyet a szövetségi törvénymódosítás 1992-ben feloldott 150 hektárban maximalizálná a visszaadható szántó és 250 hektárban az erdő területét Ez egységesen vonatkozna minden kárpótlásfajtára, tehát a magyarokéra is, amennyiben utólag őket kivonták az említett 104/1945-ös törvény hatálya alól Egy ilyen módosító javaslat reményeket ébreszthet sok emberben. Csakhogy: befejeződött a javaslat vitája a parlamenti bizottságokban; az eredmátyek veresek A közös bizottsági állásfoglalásba bekerült számos módosító javaslat, úgyhogy ismét a honatyák szavazatai döntik el, mi lesz a végeredtnény. Egyes politikai csoportok, főként a DSZM és a Szlovák Nemzeti Párt képviselői nemhogy a fenn említett új javaslatot nem támogatják, hanem még a korábbi 6. paragrafus 2. bekezdésé is törölni javasolják. Ezt a javaslatot a parlament alkotmányjog bizottsága is támogatja Márpedig ha ez így van, akkor nem mondhatok mást, mint hogy ismét megpróbálják törvényes úton megfosztani a szlovákiai magyarságot a kárpótlás lehetőségétől, ami pedig eggszer már részben megadatott neki Remélem, szlovák képviselőtársaink csak tudatlanságból tettek ilyen javaslatot, nem azzal a céllal, hogy ne juthassunk hozzá őseink földjéhez, s hogy újra kisemmizettek legyünk És remélem, az Európa Tanácstól frissen kapott, a beneii rendeletek felülbírálatát és eltörlését kimondó feladat is segít jobb belátásra bírni őket FEHÉR MIKLÓS, az SZK NT képviselője (EPM) Nyitott maradt a cseh zöldségpiac Nincs szervezett termelői érdekvédelem, nem szabályoz a terménytőzsde. A háztáji zöldségtermesztés jelentős jövedelemkiegészítő forrás. Különösen munkanélküliség idején, így nagy kár lenne, ha elapadna. Bár egyelőre ilyen veszély nincs, a félelem nem alaptalan. A (pénz)forrás ugyanis egyre szerényebb. Ráadásul kiszámíthatatlan, így már tavaly, de főleg az idén, sokan csökkentették, sőt, felszámolták háztáji zöldégtermesztésüket. Helyesen vagy elhamarkodottan tették? Az átfogóbb felmérésre október-november lesz a megfelelő időpont, de azok -tapasztalatai, akik napirenden szembekerülnek a zöldségértékesítés problémáival, már most is sokat segíthetnek. Ilyen céllal tettem fel kérdéseimet a komáromi központú Real-Contract export-import vállalat szakembereinek, Mészáros László alelnöknek, Nagy Istvánnak, a zöldség- és gyümölcskereskedelem felelős előadójának és helyettesének, Kucsa Ilonának. A vámunió olcsóbbá teszi Alelnök úr, a Szlovákiában megterniesztett zöldség versenyképes a cseh piacon? MÉSZÁROS LÁSZLÓ: Megszorításokkal, igen. Az, amitől féltek a termesztők, nem következett be, ami pedig igazán veszélyt jelent, a minőséget vagy nem veszik, vagy nem tudják figyelembe venni. Az ország kettéválása után a cseh zöldségpiac nyitott maradt. Az ottani kereskedők a szlovák importzöldség iránt továbbra is érdeklődnek. Annak, hogy idén eddig megközelítően harmadával kevesebb zöldséget szállítottunk a cseh piacra, nem az ottani kereslet, hanem az itteni kisebb kínálat az oka. Ha több lenne a zöldség, csehországi partnereink nagyobb mennyiséget is átvennének. Milyen újszerűségek határozzák meg a Csehországba irányuló zöldségkereskedelmet? M. L.: Új helyzetet teremt a létező szlovák—cseh határ. Ez végérvényesen megszüntette a zöldséggel való feketézést. Amíg tavaly a Komáromi járás valamelyik falujában bárki szabadon összevásárolhatott egy teherautónyi zöldséget, majd azt valahol Csehországban mindennemű okmányok nélkül nem kis haszonnal eladhatta, ugyanezt idén már nem teheti meg. Az áru a határt csak hivatalos okmányokkal lépheti át. Az, aki zöldséget szállít Csehországba, már kivétel nélkül adót is fizet. Nincs feketéző, aki adózatlan jövedelméből néhány fillért rátehet a felvásárlási árra, amivel az adófizető vállalatot bármikor kiütheti a nyeregből. Az esélyek kiegyenlítődése után már mi is hosszabb távra tervezhetjük a zöldségfelvásárlást és -eladást. Annak ellenére, hogy meghúzták a szlovák—cseh határt? M. L.: A határ megléte a Real-Contract típusú vállalatnak vagy a zöldségkivitellel foglalkozó vállalkozó számára sem jelent különösebb akadályt. Esetleg a pénzügyek intézésében, mivel a banki ügymenet gyorsasága még sok kívánnivalót hagy maga után. Az egyszerűsített eljárás a zöldségszállítást messzemenően megkönnyíti. A zöldség az Egységes Vámnyilatkozattal lépi át a határt, ezt azonban csak havonta egyszer kell úgymond bevámoltatni, ha erre az illetékes szállító engedélyt kért és kapott. Tehát nem az árut vámkezelik, hanem a megrendelőlapokat. így az este, éjszaka útnak indított szállítmányok legkésőbb reggelre célba érnek. Nem fordul elő, hogy a zöldséggel megrakott tehergépkocsi hosszú órákon át vesztegel a napon, ami tönkretehetné az árut. Ila így van, akkor mire vonatkozik az a megszorítás, amire első kérdésemre adott válaszában utalt? M. L.: Tudni kell, hogy a Szlovákiából importált zöldség nem azért versenyképes a cseh piacon, mert előállítási költségeit számítva olcsóbb, vagy jobb minőségű a más országokból bevitt zöldségnél, hanem azért, mert a Szlovákiából származó zöldség piaci árát nem növeli vámilleték. Védi a vámunió, de csak addig, amíg a megállapodás érvényben marad. A Érdekvédelem és zöldségtőzsde nélkül A zöldség- és gyümölcskereskedelem felelős előadója már jelenleg is érzi a nyugati konkurenciát? NAGY ISTVÁN: Időnként, sajnos, igen. Annak ellenére, hogy a holland, spanyol és máshonnan származó zöldséggel szemben a mienket nem terheli vámilleték, esetenként mégis az ottani zöldség határozza meg a mi termékeink árát. Ennek szerintem több oka van. A nyugati termesztők jelentős állami exporttámogatást élveznek. Nálunk ilyesmi nincs, annak ellenére, hogy a felvásárlási árak emelkedése a termelési költségek növekedésétől lényegesen elmarad. A mi termelőnk igyekszik minden szem terményt eladni, hogy némi nyeresége azért legyen, negatívan befolyásolja a felkínált áru minőségét. A gyengébb minőség pedig a termék iránti keresletet. A tetszetősebben csomagolt és jobb minőségű nyugati zöldség így esetenként magasabb ára mellett is versenyképes a mienkkel. A megoldás az lenne, ha a mi termelőink is javítani tudnának a minőségen, s párhuzamosan a termesztett választékot is bővítenék. Erre eddig kevés gondot fordítottunk, de a piacgazdaságban egyre inkább előtérbe kerül. Konkrétan mire gondol? N. I.: A piaci igények alapjaiban megváltoztak. Korábban a piacot két-három zöldségféle dömpingszerű jelenléte jellemezte, most a kiegyensúlyozott kínálatra és a lehető legnagyobb választékra van szükség. Csehországban már kialakult a zöldségkereskedők érdekvédelme és a kiépült nagyraktárak rendszere. A kereskedők kapcsolatban állnak egymással, információs rendszerük segítségével gyorsan tájékozódnak a világpiaci kínálatról és árakról. Pontosan tudják, hogy azt, amit a piac igényel, Európa melyik országában és mennyiért vehetik meg. Példának okáért, ha vastaghúsú édes paprikát kér a piac, akkor csak azért, mert a szlovákiai termesztő még mindig a PCR-t ülteti, nem velünk kötnek üzletet. Vagy azért, mert nekünk júniusban már hagyományosan nincs zöldhagymánk — a dughagymáról termesztett már elfogyott, a magról vetett még nem nőtt meg —, vöröshagyma helyett nem vesznek káposztát, mint korábban, hanem megveszik a hagymát ott, ahol kapnak, s ezzel együtt esetleg más terméket is. Néha a termesztőknek is lépniük kellene. De ki lesz az, aki erről meggyőzi az érdekelteket, megmondja, elosztja, hogy a várható igényekkel összhangban a járáson belül ki, mikor és mit termeljen? N. I.: Ez valóban érdekes kérdés. Amíg a kereskedelem érdekvédelme egyre szervezettebb, információs rendszere pedig egyre tökéletesebb, addig a zöldségtermesztők összefogásának kérdése megoldatlan. Ha a termesztők is érdekvédelmi szervezetbe tömörülnének, akkor a rengeteg információval rendelkező kereskedőktől érdekszövetségük már átvehetné az ismereteket, majd ezek alapján bizonyos rendszert és szervezettséget vihetne a termesztésbe. Ezzel a kereskedők és a termesztők között tátongó szakadék kitöltődne. Más kérdés persze, hogy a jelenlegi árrelációk mellett zöldségtermesztőink mit kezdhetnének az ismereteikkel. Hiába tudnák, hogy adott körzetben ideálisak a feltételek a vastaghúsú édes paprika termesztésére, ha állami támogatás nélkül az ő költségeiket csak a gazdagabban termő PCR paprika fedezi. Az is csak akkor, ha sietnek a szedéssel, hogy megelőzzék a váratlan árzuhanásokat, s nem várják meg, amíg húsosabb lesz a paprika. Tény viszont, hogy egy érdekvédelmi szervezet minderre rámutathatna, szorgalmazhatná a problémák megoldását. Az érdekszervezettől pedig már csak egy lépés a zöldségtőzsde, amely vigyázna és ügyelne arra, hogy bizonyos termékeknél ne menjen a felvásárlási ár olyan szint alá, ami a termesztő csődjét jelenti. Árletörés és rögtönzés Ez a jövő, az álom, de térjünk vissza a valóságba! Érdekvédelem és tőzsde nélkül hogyan működik a zöldségkereskedelem, ki és miként formálja az árakat? KUCSA ILONA: A környező falvakban hét felvásárlóval működünk együtt. A megbeszélt időben ők jelentik nekünk a naprakész kínálatot, mi pedig ezt továbbítjuk csehországi és hazai partnereinknek. Ők, a kollégám által említett világpiaci információik alapján visszajelzik, hogy miből mennyit és mennyiért vesznek át. Ha a mi elképzelésünk és az ő árajánlatuk között nagy a különbség, akkor egyezkedni kezdünk, amíg találunk mindkettőnk számára elfogadható árat. Ezt az árajánlatot továbbítjuk felvásárlóinknak, a termesztő pedig eldönti, hogy a felkínált pénzért köt-e vásárlónkkal üzletet. Ennyiből egyértelmű, hogy senkit semmi sem kötelez, a piachoz hasonlóan az árak is teljesen szabadok, a kereslet-kínálat függvényei. Ez utóbbinál maradva: a zöldségkínálat egészében nem fedi a keresletet, bizonyos termékekből túlkínálat van. K. I. Szerintem a túlkínálatot elsősorban a már említett szervezetlenség, a termesztőket és a kereskedőket elválasztó szakadék és a váratlan behozatalok okozzák. E három dolog valahol összefügg. Nincs szervezet, amely összesítené és a termesztők felé továbbítaná a piaci igényeket, esetleg a várható kereslet szerint a járáson belül szervezné is a termesztést. Ezzel elejét vennék a piaci ellátást jellemző ingadozásoknak, amit a jól informált kereskedők kihasználnak. Amikor kisebb a kínálat, és felszökik a piaci ár, behoznak a miénkkel árban és minőségben is versenyképes zöldséget. A piacon ezzel túlkínálat keletkezik, s ilyenkor, ha olyan zöldségféléről van szó, amelynek szedésével nem lehet várni, a termesztőket kár éri. így volt idén többek között az uborkával, június második felében pedig a paradicsommal. Amikor elfogyott a behozatal, és az idő is rosszabbra fordult, egyszeriben kevés lett a paradicsom. Ennyire összetett ez a kérdés, s szerintem, amíg a termesztők érdekvédelme és összefogása megoldatlan, addig a helyzet számottevő javítására a piacgazdaságban minimálisak a lehetőségek. EGRI FERENC