Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-07-14 / 2. szám
1993. július 14• sz. SZABAD ÚJSÁG 9 Sikergalopp, avagy: „ÖT FIÚ LÉP A NYOMDOKUNKBA” Hámot vetett az időre A szíjgyártó Tornaija főterén van egy kicsiny butik, rajta a felirat: VARGA JÁNOS — SZÍJGYÁRTÓ. A pult mögött komoly ábrázatú fiatalember. Eladó és gyártó egy személyben. Értelmiségiből lett vállalkozó. íme a kacskaringós életpálya eddigi rövid története: — A tornaijai gimnázium elvégzése után a helybéli mezőgazdasági technikum szakosító tagozatán gyarapítottam életre szóló ismereteimet. Azután nem tudtam elhelyezkedni a „szakmámnak megfelelő beosztásban. így lettem bolti eladó, építőmunkás és még sok egyéb foglalkozású világpolgár. Midőn sorra untam az adandó lehetőségeket, egyszercsak eszembe jutott, hogy belőlem akár szíjgyártó is lehetne. Vállamra vettem a vándortarisznyámat és felkerestem Versegh János szíjgyártó mestert, aki ilyeneket kérdezett és mondott: ’’Aztán lesz-e kellő kitartásod?", és: „Ebben a szakmában nem lehet ám sokat keresni!”... Végül kötélnek állt, felvett inasának. Kemény munkára fogott, sokat kellett kézzel varmom. Mindössze egy évet lehettem a keze alatt, mert hirtelen meghalt. Akaratlanul is szakmai „örököse” lettem. Vagyis a helyére léptem. A hiányzó tudást kézikönyvekből sajátítottam el. Ajárási ipari vállalat tulajdonában lévő műhelyben kezdtem meg a fizetségért végzett szakiságot. Közben Magyarországról választottam magamnak feleséget, majd Budapestre vetődtünk. A bársonyos forradalom után úgy ítéltük meg a helyzetet — tévesen —, hogy ideát nagyobb esélyünk lesz a boldogulásra. Kilencvenben visszajöttünk a Gömörbe. Vissza az ipari vállalathoz, ahol még egy évet leszolgáltam. Majd önállósítottam magamat, bérbe vettem ezt az üzlethelyiséget, ahol a készítményeimet árusítom a feleségemmel. Nadrágszíjat, bőröveket, kutyapórázt és -nyakörvet. Táskajavítást és ami talán az egyre sokasodó lovasgazdákat érdekelheti: lószerszámkészítést is vállalok. Bár az ehhez szükséges alapanyag beszerzése sok vesződséggel jár, és a különféle nyersanyagok ára is jócskán megugrott, igyekszem eleget tenni megrendelőim kívánságainak. Aki tehát úgy gondolja, hogy hámot szeretne vetni, illetve varratni szilaj csikójára, az engem bármikor megtalál a műhelyemben vagy ebben az üzletben... -kl-Két testvér, a kerepeci Deme László és Deme Antal három esztendővel ezelőtt elhatározták, hogy a Rimaszombati járásban elsőként, főállásban magángazdálkodásra adják a fejüket. Az anyai ágon örökölt 15 hektár termőföld mellé még 12 hektárt béreltek. Az apai részről esedékes 24 hektáros területet mind ez ideig nem sikerült visszaigényelniük. A farmergazdaság beindítása előtt mindkét családfő a mezőgazdaságban dolgozott, így megfelelő szakmai ismeretekkel és tapasztalatokkal láttak neki a nem kis bátorságot igénylő vállalkozásnak. Farmerrá lenni Az inkább tanyának, mint falunak beillő, alig néhány házból álló településen könnyűszerrel rátalálok a parasztportára, amelyet a célnak megfelelően építenek újjá. A kapu mögött egy apró tejház kapott helyet. Itt tárolják, illetve hűtik a tucatnyi tehéntől kifejt kiváló minőségű tejet, amelyet reggelente a rimaszombati tejfeldolgozó üzem tartálykocsija szállít el. Az udvar hátsó fertályában áll a vasszerkezetes hatalmas szénatároló, a tágas, karámmal ellátott lóistálló, valamint a szarvasmarhák szálláshelye. A kert végében parkolnak a munkagépek, azon túl pedig már a tulajdonképpeni „rögvalóság” következik, Deméék „paradicsomkertje”. László gazda tornaijai otthonában betegszabadságol, így Antal „farmer” mutatja be a gazdaságot, illetve summázza a háromévnyi magángazdálkodás megannyi tapasztalatát. — Nézze, mi az államtól még egy fillér támogatást sem kaptunk. A kezdetkor az „anyaszövetkezettől” kárpótlás gyanánt elhozhattunk egy kibelezett öreg Skoda személygépkocsit meg három csont-bőr növendékmarhát. Ehhez vettünk még további hármat a többi állat pedig már a saját nevelésből adódott. A művelőeszközök beszerzésére fordítottuk a legtöbb pénzt. Többek között vásároltunk egy tejhűtőt, egy traktort, ekét, szénaforgatót, rendsodrót, vetőgépet, szénafújót, szecskavágót, trágyaszórót, valamint egy lovasgereblyét és kaszálógépet. Már csupán egy gabonakombájnra, meg egy trágyarakóra lenne szükségünk ahhoz, hogy teljesen önálló farmeroknak érezhessük magunkat. Baj van a kárpótlással — Én mondom, magángazda legyen a talpán, aki végig bírja vívni a „kárpótlási harcot”. Nem elég, hogy a (szomszédos gazdasághoz képest) szerintünk méltatlanul alacsony összegben határozták meg a termőföld hektáronkénti értékét, még az élő és holt leltárért járó 320 ezer koronát sem hajlandók rendezni — ecseteli a kárpótlási kálváriát Antal gazda. — Mi egy kombájnt kérnénk a hiányzó összeg fejében, de a szövetkezet vezetői hallani sem akarnak róla, pedig 1991-ben ők maguk tettek ilyen ajánlatot. Mivel többszöri kérésünkre sem egyenlítették ki a „számlát” — s még csak nem is indokolják a halogatást —, kénytelenek vagyunk a bírósághoz fordulni igazságtevésért. Két pej ló eladó Beszélgetésünk közben a karámhoz értünk, ahol a lovak hűsöltek. Gazduram feltölti az hatókat friss kútvízzel, és emígyen folytatja: — Három évvel ezelőtt szereztünk két csikót és kezdtük tanítgatni. Azóta ötre gyarapodott a számuk, melyből kettőt felkínálunk valamelyik gazdatársunknak megvételre. Különben nagy hasznát vesszük az igavonóknak. Kaszálunk, sarabolunk, gereblyézünk, fuvarozunk velük. Ünnepnapokon pedig a hatszemélyes díszhintó elé fogjuk őket, s elhajtunk a határba vagy a környékre, kocsikázni. Számunkra ez a legpihentetőbb kikapcsolódás a dolgos hétköznapokat követően. Mellesleg hadd jegyezzem meg, hogy mi nagyon megszerettük ezt az életformát. Amióta magángazdák vagyunk, megváltozott körülöttünk a légkör: nyugodtabbá vált az egész család. Nincs idegeskedés, mindennek megvan a maga ideje, s mindenki végzi a saját dolgát. A fiúk a mezőn dolgoznak — Tudja, mi abból a szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a családunkban sok dolgos-szorgos kéz akad. Kettőnknek van öt fia; a legidősebb a nyitrai mezőgazdasági főiskolára készül, a legfiatalabb pedig tizenhat éves és bútorasztalosnak tanul, de van közöttük villanyszerelő és géplakatos is. Ha hiszi, ha nem, a legénykék annyira belejöttek, belenőttek a mezei teendőkbe, hogy egymás elől „halásszák el” a munkát. Talán furcsán hangzik, de még nyári kirándulásra is futja az időnkből. A teleink is szépek. Ekkor az állatok -körül forgolódunk többet, és közben nagyokat beszélgetünk, sokat mókázunk. Ilyenkor, holt szezonban a televíziózást sem vetjük meg. Tavaly egy dán magánvállalkozót láttunk vendégül, aki ugyancsak elcsodálkozott, amikor látta, hogy a lóherekaszálás idején alkonyaikor, harmatszállta után indultunk a mezőre és a telihold világa mellett reggelre feltakartuk, beboglyáztuk, majd fedél alá mentettük a kényes levelű takarmánynövényt, amely úgy nézett ki, mint a zöld petrezselyem. Műtrágya nélkül Az istállók végében hatalmas trágyadomb. Erről jut eszembe, hogy megkérdezzem, vajon használnak-e műtrágyát „doppi ngolószerként”. A válaszból kiderül, hogy a mindenkori parasztembert nem hiába mondják az élő világ nagy barátjának: „Benépesült” az udvar — Amikor kilencvenben kimérték a földet, azt se tudtuk, mitévők is legyünk. Ugyanis a nehéz teherautókkal letaposott cukorrépaföldet nehéz volt megművelnünk. Ekkor búzával, árpával és kukoricával vetettük be. Búzából majdnem öttonnás hektárhozamot értünk el. A rákövetkező esztendőben a szántónak mintegy felét alaposan meghordtuk istállótrágyával. Most pedig ott tartunk, hogy az agyonműtrágyázott és agyonvegyszerezelt föld kezd újra élővé válni. Humuszosodni. Arról igazán nem tehet a föld, hogy az idén kevés esőt kapott, s ezért ritkán soroltak ki, no meg a szokásosnál gyengébben is fejlődnek a növények. Szerencsénkre, a minap jól megázott a határ, s ha még vagy egyszer hasonló áldásban szerencséltetne minket az ég, akkor a kalászokban sem szorulna meg a mag. Mi pedig — elegendő takarmányunk lévén — elkezdhetnénk a sertéstenyésztést is. Persze csak abban az esetben, ha a kedvezőbbre forduló időjárással egy - időben az adóztatást és az árpolitikát is a mi javunkra módosítanák. Beszélgetésünk ezzel véget is ért, mivel a tehenek beálltak az istállóba. Elérkezett a fejés és az esti „végezkedés” ideje. Még egy kézfogás, egy köszönés, és mindenki megy a maga dolga után. KOCSMÁROS LÁSZLÓ (DEME ISTVÁN felvétele) Táptakarmányok — rendelésre is A gazdákat is várják IPOLYNAGYFALUN, a volt magánmalom falai között 1964 óta takarmánykeverő üzem működik. Tartozhattak Losonchoz vagy Nagykürtöshöz, egyre ment: szinte kizárólag mezőgazdasági szövetkezetek és állami gazdaságok számára készítettek tápokat. Azaz mégsem, ugyanis egy időben, igaz, kis tételben, a nagykürtösi rendőrség nyomozókutyáinak is gyártottak takarmánycsomagokat... A gazdaságok szarvasmarha-, juh-, malac- és sertéstápokat igényelhettek a beszolgáltatott gabona fejében. 1989 óta azonban lényegesen megváltozott a helyzet. — Futunk a pénzünk, a piac után — újságolta Konc József, az üzem vezetője. — Egykori vállalatunk ma részben magánérdekeltségű részvénytársaság, 1992 januárjától hatvan százalékban két magánszemély a résztulajdonos. Az új helyzet, a szükség, no meg a pénztelenség váltásra kényszerítette a nagyfalui keverőt is. A szövetkezetek zöme eladósodott, képtelenek fizetni, tartozásaik több tízmillió koronára rúgnak. — Talpon maradásunk érdekében — magyarázta a részleg fiatal vezetője — több módosításra, helyzetjavító intézkedésre kényszerültünk. Esztendőkön át nyolc-kilenc alkalmazottunk volt, mára a könyvelővel együtt csupán négyen maradtunk. Konc József számokat, adatokat nem szívesen említ, ők mindössze a megrendeléseket teljesítik, mondja, hisz nincs is saját szállítóeszközük, de igyekeznek gazdaságosan termelni meg minden megrendelőt becsülettel, gyorsan kiszolgálni. Egy nap, egy műszakban hat vagon különböző típusú tápot készítenek. A gépek matuzsálemi korúak ugyan, de — hála az ügyes kezű szerelőnek — még működnek. A részleg két műszakban, teljes kapacitással, több emberrel, jóval nagyobb teljesítményre is képes lenne, ám egyelőre ennyire van igény. A mezőgazdasági vállalatok (másodlagos) fizetésképtelensége ezt a részvénytársaságot is sújtja. A hozzáadottérték-adót, ami egyetlen tétel kivételével 23 százalék, ki kell fizetniük, viszont fogalmuk sincs, mikor tudják behajtani a szövetkezetektől a kintlévőségeket. Lassan, sajnos megszoktuk már, hogy nálunk mindenki adósa mindenkinek. Ez a mi „vetésforgónk”. A részleg újabban — mert hát első az ügyfél, aki fizetni tud — gazdálkodók, háztáji állattartók, kisvállalkozók, maszekok részére helyben is kínál, sőt megrendelésre készít tápokat, speciális takarmánykeverékeket. A nagyfalui keverőben kis mennyiségben is lehet keverékeket vásárolni. A részleg jó híre egyre terjed. Már a Lévai, Zólyomi és Besztercebányai járásból is akad vevőjük. — Nálunk — büszkélkedett Konc József — két-három meg öt-tíz kiló táp is kérhető. A fő, hogy az érdeklődő helyben, azonnal a könyvelőnknél, György Erzsébetnél kifizesse az árát. Néhány szomszédos település leleményes és segítőkész polgármestere is segít a részlegnek. Összeírják a falujukban, ki milyen takarmányból mennyit akar, összeszedik az érte járó pénzt, aztán a közös megrendelést leadják a részleg irányítójának. Ha a rendelés több mint 30 mázsa, az üzem ingyen szállítja az árut. A részlegvezető, ha a szükség úgy kívánja, villanyt szerel vagy éppenséggel zsákol. Jelen pillanatban a termelés egy negyede a réginek, s az előállított takarmánykeverékek mintegy 50 százalékát magánszemélyek vásárolják meg. A kínálat gazdag, az árak is elfogadhatók. Egy mázsa búza- vagy árpadara 360 korona, a kukoricadara mázsája 420 korona, a csirketápé 568 korona, a hízósertéseknek szánt keverék mázsájáért pedig 410 koronát kémek... Ezek persze alapárak, ehhez a daráknál még 5, a keverékeknél pedig 23 százalékos hozzáadottérték-adót kell felszámolni. A részlegnek saját boltja is van, melyet a könyvelőnő, György Erzsébet vezet. — Nem akarok nagyképünek tűnni, de büszke vagyok az árugazdagságra — lelkendezett. — Sok mindent kínálunk, többek között kapát, ásót, villát, vegyszereket, növényvédő szereket, valamint mosó- és mosogatószereket meg például vésőt, szöget, kalapácsot, sőt cipőt és sátorfóliát is tartunk raktáron. S a vállalkozókat is szívesen fogadjuk... ZOLCZER LÁSZLÓ — Ha minden kötél szakad — mondta Konc József—, magam is zsákolok... — Boltunkban — büszkélkedett György Erzsébet — még modem túracipő is kapható (A szerző felvételei)
