Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-09 / 132. szám
Szabad fórum 1993. június 9. Olvasóinknak, munkatársainknak kínáljuk: ez az oldal (hetente vagy kéthetente) a szabad szájúak rovata. Névvel, vagy név nélkül, de akár álnéven - szájzár nélkül - ki-ki azt írhatja meg, amit még hangosan sem mert kimondani, óhaját, sóhaját, bánatát, sérelmét, kivel, mivel van baja, kit vagy mit imád és utál, akkora szabadossággal, amekkorát a nyomdafesték pirulás nélkül eltűr. A szerkesztőség nem korrigál, de felelősséget sem vállal. Süvöltsön a szelep! 8 Szabad ÚJSÁG A Jégbirodalom fogságában Az elvtársak Ariéit vennének? Jánosík ült az ágyamon a lábamon, és jó nagyokat hallgatott.- Korántse hidd. hogy az irigység hallgat belőlem - szólalt meg aztán egy idő után, hogy elűzze mellőlünk a közénk telepedett csendmacskákat csak irigyellek a lene jó dolgodért. Éjszakáimat, nappalaimat neked szentelem, te pedig nem javulsz egy jottányit sem. Sőt, még profátlanul hízol is. Azonnal fel akartam ajánlani, hogy cseréljünk, bármilyen megoldás érdekel, de ekkor fegyőröm egy villámgyors mozdulattal témát váltott. Bal tenyérrel úgy szájon teremtett, hogy fogaim fejem túloldalára menekültek. Azt hittem, elkezdődött egy újabb átrendeződés. Kedvenc porkolábom elrikkantotta magát:- Előny a fogadónál! És röhintett egy jókorát. Aztán újfent megszólalt:- Fogadjunk, hogy kapsz még egyet?! Mielőtt megtehettem volna a tétemet, ismét átkopogtatott fényesre borotvált kobakommal a szomszédnak.-Á - vigyorgott most már teljes erőbedobással ne törd a fejed! Nem érdemes. A sok fejtörésbe belefájdul a tenyerem... Nyugodj meg, mi vigyázunk továbbra is rád. A parlament törvénybe is iktatta, hogy remekül érzed nálunk magad. Sőt, Kardos úr szavát adta rá újszövetségeseinknek is. Mert tudd meg, Nagy Nyájas Vezérünk az életét is odaadná érietek! Na végre egy igazán jó hir! Felcsillant a szemem.- Igen? Mikor? Több kérdésem is lett volna még, de elhallgattam, mert Jánosík is elhallgatott: se szó, se beszéd, megint rajtaütésszerűen búskomondorságba esett. Mikor kimászott a gödörből, mogyorót kotort elő a zsebéből és megtörte. A kedve persze töretlen maradt! A mogyoróillatra elömásztak óvóhelyükről, a kübli mögül a csótányok is. Fegyőröm megszólalt:- Mozgolódnak a svábok! Nem akartam megérteni, mire gondol.- Nem svábok azok - ellenkeztem intelligensen hanem újfasiszták! Erre Jánosík is munkára kényszerítette az eszét.- Remek - törölte izzadó tenyerét a képembe -, akkor fessünk minden másodiknak a hátára sarlót meg kalapácsot, és verjük meg valamennyit. S elmondhatjuk majd, hogy két svábot - egy keletit meg egy nyugatit - is ütöttünk egy csapásra. De égbekiáltó nagy marha kiskegyed, akartam válaszolni, még .jó, hogy nem rúzsozza a tappancsát, mert akkor csupa piros folt lenne az orcám, ám belém kapaszkodtam és még idejében visszafogtam magam. Nem kell nekem, beszéltem le magam a beszédről, ötpercenként megveretnem magam. Ekkor kigyúlt az isteni szikra az agyában. Már tűzoltókért akartam kiáltani, amikor nevetni kezdett:- Tessék figyelni, vizsgakérdés következik - kelt ki mint egy óriási büdösbogár a melegágyamból nagy a tét: a lét! Ha rosszul válaszolsz, nincs ebéd, a padlóra öntöm a lét! És minden különösebb ceremónia nélkül támadott:- Tudod-e, mivel mosakodnak a kommunisták? Csapdát sejtettem, hát inkább paszszoltam a kérdést. Jánosík viszont csak erre várt.- Hát Ariéit használnak! Nem nevettem mindjárt, vártam, hogy mondata beforduljon a sarkon, s azután szólaltam meg:- No és miért? Emberem elemében volt. Csak az volt a baj, hogy már kifogyófélben volt az elem. De azért még becsülettel megválaszolta kíváncsi kérdésemet.- Mert az Ariel valóságos csodaszer. Az Ariel minden foltot eltüntet. Folt volt, folt nincs! S áztatás nélkül is tisztít: Nem kell áztatni senkit. Érte! Érted? Megtapsolta a válaszát, aztán indult a folyosóra röhögni. Indultam volna vele én is, mert az embert a vágyai vezérlik, de szelíden a falhoz vágott.- Te maradsz! Még legalább nyolcvan évig. Aztán majd gyere utánam. Tudod a címet? Nem tudtam. Ezért hát egyedül távozott. Ezt én is meg tudtam volna csinálni helyette. De nem zúgolódtam. A fő, hogy elment Egy napra egy sikerélmény untig elég nekem! Hirtelen viszketni kezdett mindenem. Muszáj volt magamhoz nyúlnom. Sajnos, mikor már nagyon jól éreztem magam, kicsapódott a cellaajtóm. Az ajtóban bárdolatlan felügyelőm állt egy óriási bárddal a kezében. S bársonyosan vigyorgott.- Imádkoztál már, te hóka? No, gondoltam, most megmutatom, mit tudok én, s kifakadtam:- Talán Dezdemóna, drága felügyelő úr!- Nem szeretném - toppantott -, ha egyik szavaddal agyonütnéd a másikat. S az ágyam előtt álló bakancsomra ugrott. Szerencsétlenségemre épp azokban a bakancsokban álltam én is. Felordítottam. Ő is. Elröhögte magát. Én - nem! Mi tagadás, nekem nem is volt nevetséges. Lábujjaim azt hihették, valaki átvezetett egy vasútvonalat lakosztályomon, és most zajlik a síneken a próbaterhelés. Jánosík óvatosan maga mellé engedte a gyilkolószerszámot.- Embert akarok faragni belőled! Elhűlt a vér az ereimben.- És - rebegtem félholtra válva -, hányat? Ezzel megint börtönőrömhöz került a labda, s ismét nála volt az adogatás.- Akarsz egy pofont - kérdezte hirtelen -, vagy hányat? És a feleletet meg sem várva, ütött. Fejem szép magas ívben szaladta velem körbe a vaságyamat, aztán - mint ahogy az a börtönnaplóban le is van fektetve -, az éjjeli edényem mentén landoltunk. Jánosík hangosan számolt:- Tíz, húsz, harminc... Semmi? Negyven - semmi! Feltápászkodtam.- Akarsz visszavágót? Nem válaszoltam. Nem tudtam ugyanis szólni, mert a nyelvem épp föellenőrző körutat tartott a számban, és - bár még nem készült el a jegyzőkönyv - rendkívül lepusztult állapotokat tapasztalt. Igen csak szomorú képet vághattam, mert nem vágta a képemhez a tenyerét. Csak annyit mondott:- Mára elég volt a tanulásból, holnap is kell, hogy kínozzalak egy kicsit. Kardos úr is állandóan azt mondja, hogy amit ma megtehetsz, megtehetsz holnap is. Csak remélem, hogy már nem soká! ZOLCZER LÁSZLÓ „Újpolgárok" a láthatáron Kellemetlen élmény ért egy nagyáruházban. A pénztárosnő egy ismerősével beszélgetett, amikor sorra kerültem. A beszélgetést félbe sem szakítva simán kiszolgált... Megszokhattuk... Nem is ezen ütköztem meg - hanem azon, amit a beszélgetésből a röpke pár perc alatt megtudtam. Tízkoronás kasszahiány esetén kötelesek jegyzőkönyvet készíteni - ez a főnökség határozata. (Természetesen a tulaj és az igazgató a szó legszorosabb értelmében száz- meg százezret rabol, de megtalálja a kiskapukat. Ügyes intézkedés; ha viszont az alkalmazottat átvágják egy tízkoronással, jobban teszi, ha a saját pénzéből pótolja a hiányt, hacsak nem akar külön hercehurcát az ügy miatt. A szakszervezet vagy egyáltalán nincs, vagy nem működik. Mindenesetre háromévnyi polgárosodás után ott tartunk, hogy a múlt rendszer piroskönyves nyerészkedői most mint ,.polgárok ', a szó legszorosabb értelmében kizsákmányolják az egyszerű hétköznapi alkalmazottakat. Mert nem ez az egyetlen eset. Jópáran - mert tőkéjük van rá - olyan vállalkozásba fognak, amihez egyáltalán nem értenek. Mert, már megbocsássanak, ahhoz, hogy én hentesüzletet nyissak nem elég megkülönböztetnem a marhahúst a sertéshústól, a tarját a combtól. Nem elég, ha én mint vásárló ismerem az ilyen boltok esetleges hibáit Mert akkor, ha úgy gondolom eleget tudok a dologról, vagy az alkalmazottak vágnak át, vagy a szállítók. Úgy látszik, az ilyen ,,polgárosodók“ már ezt is sejtik, mert a munkát (amihez szükséges a szakértelem) gyakorlott alkalmazottal végeztetik; de hogy az át ne vághassa őket, jó előre bebiztosítják magukat: s ha lehet, hét bőrt nyúznak le róla; a munkáját is úgy igyekeznek megszervezni, ahogyan ők jónak látják. Az ilyen szerencsétlen alkalmazott aztán nem győzi rendbehozni azt, amit a „tőkeerős befektetők" eltoltak - ha tudja. Ám egy idő után garantáltan elege lesz az egészből, és otthagyja az ilyen helyeket. Ha kíváncsi, melyek ezek a vállalkozások, nézze meg a helyi .munkahivatal „szabad munkahelyek" jelentéseit, mondjuk 3 hónapra visszamenőleg. Ahol ugyanabba a munkakörbe havonta (vagy akár havonta kétszer is) új alkalmazottakat keresnek, oda nem érdemes felvételizni ... Vagy a pénz kevés, vagy pedig a tulajdonos tartozik az „újpolgárok“ körébe. Úgy gondolják, ilyen kifejezés nincs? Engedjék meg nekem azt a kis szabadságot, hiszen vannak újgazdagok is -, akik úgy VISELKEDNÉK, mint a gazdagok, minthogy hirtelen jött feljutásuk miatt azt hiszik, ha a fórmát utánozzák (jól vagy rosszul) azonosulnak a tartalommal is - ugyanúgy az ilyen „újpolgár“ is valóságos Ewingnak képzeli magát, miközben mondjuk, éppen áruval jól megrakott ládákat cipeltet lehetőleg női alkalmazottaival. Elgondolkodtam, vajon ezek az álpolgár „újpolgárok" hogyan kapcsolódhatnak ki esténként. Valószínűleg videójuk társaságában elfogyasztanak egy dobozossört, azután érdeklődésüknek megfelelően átengedik magukat a Boldog család vagy a Dallas élvezetes részeinek. A továbbiakat rájuk bízom - érezzék jól magukat, ha tudják.-si-Szabadakt Ismerősöm meséli „Becsületes“ szakácsnő- Rimaszombatban az egyik állami vállalat üzemi konyháján öt szakácsnő dolgozott. Jól főztek, aligalig merült fel kifogás munkájuk és készítményeik ellen, a bécsi szeletet nem klopfották ki papírvékonyságúra, a papundekli vastagságához igazodtak. A vállalati igazgatónak, helyetteseinek, a munkahelyi pártszervezet elnökének, a forradalmi szakszervezet elnökének, a konyhafönöknek és az üzemi konyha sofőrjének mindenkor jól megrakták a tányérját, a húsból is a legnagyobb szeleteket kapták, mócsingot sohasem evett itt a vezetőség egyike sem, arra ott voltak a többiek, akik szó nélkül elfogyasztották, mert ugyebár mócsingot sem kaphatott akárki, azt is ki kelleti valamivel érdemelni . A szakácsnők a szocialista munkaverseny keretein belül egymás ellenére híztak, terebélyesedtek, félévenként nagyobb méretű munkaruhát kellett számukra beszerezni, ami külön költségvetést is igényelt. Közben furcsa pletyka kelt szárnyra bizonyos bennfentes és sugdolózó körökben Egyeseknek szöget ütött a fejébe, miként lehetséges az, hogy Giziké délutánonként üres táskával megy haza, míg a többi szakácsnő degeszre tömött szatyrokkal, kínlódva-küszködve vonaglik végig az utcákon... Nyáron a saját és cipelt súlyuktól leragadtak az asztalban, az autóbuszon azonos oldalra nem ülhettek, nehogy a kanyarokban megbillenjen a jármű. Számtalanszor mondogatták akkoriban, mennyire élhetetlen ez a Giziké, soha semmit nem visz haza, milyen mafla férje lehet neki, hogy ezt eltűri, biztosan értelmiségi Alkalomadtán meg is említették Gizikének, miért hagyja, hogy elvigyék előle az őt megillető ,, részesedést" Giziké szokásához híven csak szerényen mosolygott kimutatván aranyfogait .. Ezek után elvtársi berkekben rásütötték a becsületesség bélyegét, ami abban az időben némi hátrányt jelentett - ha neki húsz koronával emelték a fizetését, a többi szakácsnő ugyanolyan címen ötvenet kapott, a konyhafőnököt pedig feljebb léptették egy fizetési osztállyal és félórával hamarabb járhatott haza. Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy az akkoriban oly becsületesnek kikiáltott Gizikének mindenkinél élesebben vágott az esze, s ezt az adottságát ki is használta! Amíg a többi szakácsnő egy vagy két szatyorral vonult haza szinte naponta, Giziké otthonába négy szatyor ,,portéka" került fáradság nélkül. Sokan tudták, Gizikének van két nagylánya, akik a tanítás után meglátogatták az üzemi konyhán a mamájukat. Mondogatták is néhányan: ,, Milyen bájos és rendes gyerekek, csak azt a sok csomagot ne kellene szegényeknek az iskolából hordaniuk nap, mint nap". Ellenben azt már nemigen tudták, hogy apuci ott várakozik a sarkon túl a Wartburggal - és az a sok csomag nem is az iskolából való... Ismerősöm elmerengett. - Bizony mondom: a látszat a legfontosabb! Ami mögötte rejtőzik, az a puszta valóság. És azt a valóságot kellene már látnunk! Vagy mindenki vak talán? Nem - válaszoltam. - Majdnem mindenki Giziké. CSORDÁS JÁNOS
