Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-26 / 147. szám

p 'V'A >r ^Ko j tí L"~V> ~í ^ \y Jf'y. ^ K^l/\ LU/Jú yfl r*TMrCű£(s r\ 1993. június 26. Tükör c li Szabad HJSÁG ® Az anyanyelv ügye pedig egyet jelent az anyanyelvi iskolák létével m. iir-fcih*v-ti) faj ff, Moldvai csángó magyarok------------­A történelmi Moldva határa a Kárpá­tok keleti lejtőitől a Dnyeszterig húzó­dott. Ez a 93 000 km2-es terület az évszázadok folyaméin egyre zsugoro­dott, de egészen a XIX. század végéig ide tartozott Besszarábiába és Bü­dzsék, északon pedig Bukovina a XVI11. században került csak osztrák fennha­tóság alá. Moldva déli határa a Szeret alsó folyása, az Al-Duna és a Fekete­tenger. Történelme folyamán Moldva a kü­lönféle népcsoportok átvonulási terü­lete volt. Hunok, avarok, bolgár tör­zsek, majd a 800-as évek második felében magyarok, később besenyők és úzok követték egymást. A XI. szá­zadban kunok telepedtek meg Mold­vában és Havasalföldön. A tatárok sorozatos betörései ellen II. Endre, majd fia, IV. Béla kísérletet tett a ku­nokkal való szövetségre. Ennek érde­kében katolikus hitre akarták téríteni a kunokat, s a Milkó folyó partján püspökséget hoztak létre. Ám 1240-től a mongol-tatár támadás szétkergeti az itt élő kunokat. Az évszázadokon át tartó háborús helyzet a XIV. század­ban szűnt meg, amikor Nagy Lajos magyar király serege Lackfi András, a székelyek ispánja vezetésével 1345- ben a tatárokat végleg a Dnyeszter mögé szorította. Ekkor alapította meg Dragos vajda - Nagy Lajos király jóvá­hagyásával - a Moldvai Államot. Az 1370-es években vert első moldvai pénz - egyik oldalán az Anjou címerrel - egyszerre jelentette a Magyaror­szágtól való függést és az önálló ál­lamot. Az írott források először 1164-ben említenek meg ezen a területen román lakosságot. A források a moldvai ma­gyarokat a XIII. századtól jegyzik. Ez persze nem jelenti azt, hogy itt koráb­ban nem éltek magyarok. A Kárpátok és a Szeret közötti területen, ott, ahol a népesség évszázadok óta román, a folyó- és a pataknevek jelentős ré­sze valamelyik török nyelvből, a ma­gyarból vagy a szlávból, de utóbbi esetben magyar közvetítéssel került a románba. Ez azt bizonyítja, hogy ezeken a helyeken a magyar lakosság megelőzte a románt. Radu Rosetti, román történész 1905-ben ezt írja: „Ez a jórészt magyar helynévanyag csak annak tulajdonítható, hogy a szó­ban forgó településeknek a magyarok adtak nevet, és a magyarok után érke­ző románok ezeket magyar néven ta­lálták“. A magyarok idetelepülésével kapcsolatosan nem lehet teljesen ki­zárni annak lehetőségét, hogy az etel­­közi magyarok egy része lemaradt Árpád hadaitól, s ezen a vidéken tele­pedett meg. így a csángók honfoglaló elődeink leszármazottai lennének. Ezt a feltevést bizonyítják a IX. szá­zadtól származó sírok is. A moldvai magyarok eredete napjainkra sem tisztázódott megnyugtatóan. Az azon­ban bizonyos, hogy Nagy Lajos király a sorozatos tatár betörések megféke­zésére a birodalom keleti határára őrizőket telepített. így kerültek a Fel­­ső-Tisza vidékéről, a Szamos völgyé­ből és a Székelyföldről a XIV. század­ban magyarok a Pruton túli területre, Besszarábiába. A mára elrománoso­­dott Csöbörcsök magyar lakosai még 3—4 generációval ezelőtt is őrizték, hogy őket egykor László király telepí­tette a Dnyeszter partjára. A XV. szá­zadtól kezdődően sorozatos kivándor­lás indult Moldva felé. Az inkvizíció által üldözött husziták, a János Zsig­­mond adóterhei elől bujdosók szintén a Kárpátokon túl kerestek menedéket. A legnagyobb kitelepülés kétségtele­nül 1764-ben, a Madéfalvi veszede­lem idején Mária Terézia határőrtörvé­nye ellen fellázadó személyek lemé­szárlása után indult meg Moldva felé. De hát kik is valójában a csángók? A szó eredetét sokan próbálták meg­fejteni. A felejthetetlen emlékű csángókuta­tó, Domokos Pál Péter szerint: ,,el­­csángál“ - az, aki hazájától elkerült. Kallós Zoltán írja, hogy a fiatal kóborló legényeket ,,cángó“-nak hívják Er­délyben, a Mezőségen. Moldván kívül másutt is élnek csán­gók. Erdélyben, a Barcaságban tele­pedtek le a hétfalusi csángók, Déván és környékén a dévai csángók. Temesvár mellett Végvár is csángó település, valamint a Mezőségen talá­lunk még Bukovinából idevándorolt te­lepeseket Beszterce-Naszód megyé­ben. Bukovinában is maradtak szórvá­nyosan magyarok. A moldvai csángók után a legjelentősebb csángó közös­ség a Székelyföld és Moldva határán élő etnikailag is önálló gyimesi csán­­góság Tatros-Trotusban. Ők a közép­kor óta idetelepült csángók. A Tatros és Szeret mellett az újabb betelepü­lést követően székely csángók élnek. Elszigeteltségük miatt a csángók kul­túrája a régi magyar kultúra elemeit őrzi. A nők bokáig érő házi vászonin­get viselnek, melynek hímzése falvan­­ként olyannyira különbözik, hogy a csángók azonnal meg tudják állapí­tani, ki honnan, melyik faluból érke­zett. Nemcsak falvanként változik a vi­selet. Más színű és más mintázatú inget hordanak a fiatalok, idősek. Szo­kásaik szintén a valamikori összetar­tozást igazolják. A csángó énekes dallamok (balla­dák, dalok) között Szent István, Má­tyás királyt idéző szövegeket is talá­lunk. A csángó hangszeres zene leg­gyakoribb hangszerei a hegedű, ko­boz, dob, doromb, hosszúfurulya (ká­vái) és a furulya. A koboz középkori hangszeres zenénket idézi, míg a dob a magyar zene még régebbi rétegé­hez tartozik. A viselet, a táncok, a szokásanyag, a hangszerek legtöbbje ma is megta­lálható a gyimesi csángók és a hozzá­juk közel élő felcsíki székelyek kultúrá­jában, mely mindenképpen az egykori összetartozást bizonyítja. Moldvában 'magyarok, románok, szászok, csehek, lengyelek, ruszinok, ukránok, zsidók, örmények kis szám­ban görögök és olaszok élnek együtt évszázadok óta. A XV. században azonban már a népesség 50 százalé­ka román. A hivatalos nyelv a román, és a hivatalos államvallás az ortodox. Az itt élők kultúrája, nyelve és vallása igen különböző. A románok, rutének, ukránok, görög keletiek. A magyarok, szászok, lengyelek, és olaszok római katolikus vallásúak, míg a törökök, tatárok mohamedánok, az örmények pedig örmény katolikusok. Görög ka­tolikusok a ruszinok és a görögök, protestánsok a csehek, valamint a szászok egy része. A sokféle nemzetiség évszázadok óta hiába igyekezett vallási jogait ér­vényesíteni. A pápa misszionáriusokat küldött a katolikus hívek segítségére. A csíksomlyói ferences kolostor is pró­bálta megoldani ezt a problémát. Egy 1875-ös egyházi összeírás szerint Moldva 26 katolikus plébániájából 18- ban magyarul miséznek. A későbbiek­ben a rendi problémák miatt a ference­sek nem látták el megfelelően felada­tukat, a Rómából érkező horvát, len­gyel, olasz, bolgár papok pedig a ro­mán nyelvet még csak-csak, de a szá­mukra idegen magyar nyelvet nem tudták megtanulni. A magyarság hiába küldözte magyar papokért könyörgő leveleit a Vatikánba. A helyzetet sú­lyosbította, hogy a XIX. század végén felerősödő román nemzeti nacionaliz­mus érdekében hivatalosan is tiltották a magyar nyelv használatát a liturgiá­ban. A XIX. században Jászvásáron (Jasi) létesített papnevelde pedig on­totta és ontja ma is azokat a „jani­csár“ papokat, akik magyarságuk megtagadására nevelik a katolikus hí­veket. Ma már kizárólag románul folyik .a szertartás minden moldvai telepü­lésen. A moldvai magyarság létszámáról egymásnak igen ellentmondó adato­kat találunk. Marcus Bandinus érsek 1642-es egyházlátogatási jegyző­könyvében 15 ezerre teszi a magya­rok létszámát. Petrás Ince János pusztinai pap 1839-ben 57 300 ka­tolikusról számol be a Magyar Tudo­mányos Akadémia Döbrentei Gábor­hoz írott tudósításában. Az 1930-as hivatalos romániai népszámlálás 23 ezer magyart jegyzett Moldvában. Ez a számadat 1956-ban 17105-re, 1977-ben 4258-ra csökkent. 1992-ben 1162 csángót jegyeztek a népszámlá­lási adatok. A román hivatalos állás­pont szerint a csángók nem magya­rok, hanem egy dialektust beszélő román népcsoport. A nemzetiség legfontosabb ismérve az anyanyelv. Az anyanyelv ügye pe­dig egyet jelent az anyanyelvi iskolák létével. A Román Tudományos Akadémia a „Marele Dictionar Geografie al Ro­maniei“ 1898-as kiadványban ezt írja: „Bákó megye lakói legnagyobb részt románok, de találunk a földműves nép között régi kolóniákat is, vannak egész falvak csángó családokkal, ahol nem tudnak egyetlen szót sem románul, mint pl. Forrófalva, Klézse stb. Ennek ellenére a mai napig nem ismerik el a csángók magyar eredetét hivatalosan. 1950-ben a lészpedi isko­la bezárásával az utolsó intézményes magyar nyelvűség is megszűnt Mold­vában. (-X-) idősebb nemzedékbeliek, akik annak idején az iskolai hittanórán kicsit is odafigyeltek, tudják, hogy a biblia szerint minden ember az eredeti (eredendő) bűnnel jön a világra! Bár ezt az egy terhet is elég lenne cipelni, mi, a Dél- Szlovákiában élő magyarok megterheltünk még egy, úgyneve­zett „kollektív“ bűnnel is! Ez az utóbbi is úgy szakadt a nya­kunkba, mint az eredeti bűn, tudniillik tudtunkon és akaratunkon kívül!... Sőt, akaratunk ellenére!... Egy-két mondat erejéig idézzük csak fel a másodszori tömeges bűnbeesés körülményeit!: Az immár világszerte ismert (vagy vélt) okok miatt 1939-ben kirobbant a második világháború, melybe szinte mindmáig felderítetlen eszkalációk folytán pár éven belül Magyarország is belesodródott! Aztán, akik belenőttünk a katona­köteles korba, mindnyájunknak el kellett mennie! Akárcsak a kör­nyező országok mindegyikében! Felesleges hangsúlyozni, mi történt azokkal, akik a katonai szolgálat alól megpróbálták kivonni magukat, vagy akik megszöktek, azaz dezertáltak! Mindenki tudja, hogy rájuk - ha elfogták őket - a biztos halál várt!... A korabeli emlékek lidérces álomként vissza-vissza járnak. Álmaimban még ma is gyakran csöppnyi gyermekekkel magukra maradt fiatalasszonyokat; fiaikat, unokáikat sirató magatehetetlen agg férfiakat; a keserűségtől a téboly határán vergődő édesanyá­kat látok!... Az egy-egy tragikus hír hallatára gyászba boruló falut, a kétségbeesett hangon „hősi halottat“ sirató harangszót feledni egy emberélet kevésnek bizonyult! Míg élek, örökké a vállamon érzem legkedvesebb barátom édesanyjának a keserves zokogás­tól rángó fejét! Azon a napon történt, amikor katonafiának halálhíre megérkezett!... Vagy el lehet-e felejteni azt az éjszakát, amikor a falunkkal szemben, a Duna másik partján üzemelő olajfinomítót először lebombázták?!... Azon az éjszakán falumból tízén tartottunk szolgálatot a gyárban. Bár közülünk senki sem sérült meg komolyabban, a helyzet úgy alakult, hogy virradatkor egy öreg cimborámmal - kettesben - értünk haza elsőnek! Fogadtatá­sunkra az egész falu apraja-nagyja a Duna-töltésre sereglett! Hátborzongató volt a még hátramaradt nyolc társunk hozzátarto­zóinak jajveszékelése!... A fenti esemény 1944. július 13-ára virradó éjszaka történt! Az ezt követő hónapban - augusztus 28- án behívták a mi korosztályunkat is! A „hadviselésem" alatti viszontagságaimból talán csak annyit említenék, hogy a két szökési kísérletemért halálra ítélten éppen a legalkalmasabb időben hagytam abba a második világháborút! Ha még egy hétig „folytatom“, eggyel kevesebb „háborús bűnös“ élne ezen a vi­déken!... Jó, jó - mondhatják az enyémtől eltérő valóságot kreáló urak és hölgyek -, de a magyarok által történt ezeréves elnyomás, az se semmi ám!... Hát kérem, talán akad még szép kicsiny hazánkban egy kerekasztal. Üljék körül jóhiszemű történészek, és tisztázzák a tisztázandókat! Én, a majdnem laikus, szlovákiai állampolgár segítő szándékkal máris közreadom a birtokomba került informá­ciókat. Mellesleg segítségül veszek egy a Katholikus Népiskola negyedik osztálya által 1912. évben használatos magyar olvasó­könyvet: „ Midőn a honszerző magyarok a vereckei szoroson át a mai Magyarország területére jöttek; németek, morvák és bolgárok voltak e föld urai. Sűrű rengeteg erdők, ingoványok, mocsarak borították a mai Dunántúlt. A Duna-Tisza közének homokos földjén csekély számú avar, szláv, bolgár nép tengődött! Márama­­rostól Trencsénig a Kárpátok vidéke csaknem járhatatlan renge­„Bűneink“ súlya alatt!... teg erdőség volt. A honszerző magyarok száma félmillióra becsül­hető. Ebből 20-25 ezer lehetett a fegyverforgató katona. Árpád, a magyar nép vezére nem követte a világverő Attila példáját. Nem irtotta ki az itt talált népeket, s ezek örömest simultak a magyarok­hoz, mert a magyarok türelmesebben bántak velük, mint a morva és német urak! A morvák, németek és bolgárok a honfoglalás idején már mind keresztények voltak, de a pogányhitű magyarok nem bántották őket hitükben és szokásaikban. Árpád népe nemcsak meghódoltatta az itteni népeket, hanem szeretettel testvéreinek fogadta!..." A későbbiek során, ami a lakosság szabadságát, illetve elnyo­mását vagy az ország népének „kasztokra", osztályokra való tagozódását illeti, a magyar jobbágy éppen olyan helyet foglalt el az Isten tenyerén, mint bármelyik más nemzetiségű jobbágysor­ban élő ember!... így hát attól nyugodtan fekszek-kelek, hogy az én ősapáim egyikének sem állt módjában elnyomni a szlovák honfitársaim ősapáinak egyikét sem! Viszont ami az úri réteget, az arisztokráciát illeti, azok nemcsak a magyarok közül kerültek ki, hanem éppenséggel szláv eredetűek is lehettek! Példának okáért lássuk: Báró Márkusfalusi és Batizfalvai Máriássy Andrást, aki 1758-ban a Szepességben született! Avagy a seregét grófi rangért cserbenhagyó Jiskrát! A grófi címet, valamint Zólyom és Lippa várakat 1462-ben Mátyás - magyar királytól kapta. De ha már a múltat emlegetjük, miért nem emlékezünk az olyan eseményekre, személyekre, melyek életünket a történelem folya­mán testvéri módon összekötötték?!... Gondolok itt közös sza­badságharcainkra, nevezetesen: a szlovák származású - 1708- ban született - Esze Tamás brigadérosra, Rákóczi szabadsághar­cának egyik vezérére és hős katonáira! Még ma is emlékszem egy gyerekkoromban ismert vers töredékére, mely így hangzik: „Rákóczi a magas égből azt üzeni rátok; szeressétek egymást magyarok, szlovákok!..." S ha már eszembe jutott a gyermekkor - melyet az első köztársaság idején éltem át - abból az időből is felidézek egyet s mást. Falunk határának java része akkor még uradalmi birtok volt, így az ott élő népnek nem volt alkalma és módja gyümölcsösök telepítésére. Jól emlékszem azokra az ekhós szekerekre, melye­ken északról jött szlovák házaspárok jöttek a falunkba almát árulni. A mieink gabonát, kukoricát adtak cserébe. A csere-bere mindig kedélyes hangulatban bonyolódott le, s közben indulatos vagy éppen sértő szó, sohasem hangzott el!... Drótosok, ablakosok is rendszeresen látogatták környékünket. A falubeliek őket mindig neveiken szólították. A vándor iparosok hasonlóan név szerint ismertek mindnyájunkat. Falujárás közben kit melyik háznál ért az ebédidő, ott kapott ingyen ebédet, sőt vacsorához is hasonlóképpen jutott. Ezek az emberek főleg nyár idején jártak vidékünkön, ezért aztán remek szálláshelyül szolgál­tak számukra a csűrök, istállók. Istállóban aludni egyáltalán nem számított megalázó dolognak, mert hiszen a legtöbb paraszt­­gazda is az állatok mellett éjszakázott! Az elmondottak után, gondolom, önmagától körvonalazódik az akkor szlovákok és magyarok közötti viszony!... Vajon, némely politikusok miért igyekeznek a múlt visszájára fordításával a kedélyeket felborzolni és ellenséges hangulatot szítani?!... Engem csak mint fogyasztót érint a fóliázok abnormális mega­dóztatása, ami tulajdonképpen egytizedére csökkentette a fóliás termelést! Köztudott, hogy manapság minden olyan vállalkozás csődöt mond, amely haszna nem haladja meg az önköltséget! Mivel pedig a fóliázok zöme magyar nemzetiségű, olyan vád felmerültétől is lehet tartani, hogy nem a termelés lehetetlenné tételéről van szó, hanem valami magyarok kezdeményezte sza­botázsról!... Még május végén hallottam a szlovák rádió magyar adásában, hogy a szlovákok azért irtóznak a helységnevek magyar nyelven való kiírásától, mert az őket az 1938-as „véres“ eseményekre emlékezteti! Az említett évben töltöttem be tizenötödik életévemet s mivel én semmilyen akkori, itt történt véres eseményekre nem emlékszem, őszinte - minden hátsó szándékot nélkülöző - kíván­csisággal kérdezem a hír szárnyra bocsátójától: hol történtek azok a véres események?!... Végezetül eszembe jutott egy két évvel ezelőtt megtörtént tragikus esemény: A Rozsnyói járás Barka községének egyik szérüskertjébe betört egy falka farkas, és több juhot szétmarcangolt!.. Minda­mellett - tudtommal - a farkasok nemzetsége a védett fajok közé tartozik!... KOVÁCS JÓZSEF

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom