Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-15 / 137. szám

4 Szabad ÚJSÁG Gazda szerviz

1993. június 15.

Pecsenyevirág

A majoránna fűszeres illata a népdal szerint felgerjeszti az étvágyat, és elűzi a bánatot.

A majoránnából ánizsmaggal, édesköménnyel, fodormentával, angelikagyökérrel, ezerjófűvel együtt főzött tea valóban csillapítja a fájdalmat.

Egyike a legjobb, legzamatosabb fűszereknek, és nemcsak olcsóbb a külföldről származó társainál, de akár az erkélyen, akár egy jókora ablakpárkányon magunk is termelhetjük. Noha eredetileg a Földközitenger vidékéről származik, az idők folyamán az egész világon elterjedt. Nálunk is mindenütt megterem.

A hajdan pecsenyevirágnak nevezett majoránna igénytelen, egyéves növény, kedvező körülmények között gyorsan növekszik, egy idényben háromszor is lehet szedni. A levágott leveleket és vékony szárrészeket megszárítják, szétmorzsolják.

A hellén világban a majoránna kedvelt fűszerek közé tartozott. A görögök szívesen ízesítették vele ételeiket. Idővel azonban a dísznövények közé avanzsált: az ünnepi alkalmakra font koszorúkba, a babérág, a liliom, a rózsa, a nárcisz mellé odakerült a majoránna is.

Nem tudni, hogy mikor és miképpen került Magyarországra, annyi azonban bizonyos, hogy Szikszai Fabriczius Balázs latin-magyar szójegyzékében - amely 1590-ben látott napvilágot - a növények közt már a maiorana is szerepel. Olvashatunk róla Meliusz Juhász Péter Herbáriumában, az első magyar botanikai műben is, amely alig tizenkét esztendővel később jelent meg. A majoránna azóta egyfolytában megtalálható a magyar konyhákban, igaz egy időre háttérbe szorult más, divatosabb fűszerek mellett. Az erdélyi magyarok azonban mindig kitartottak mellette. Igazuk is van, mert a majoránna kellemes illata, íze zamatosabbá, finomabbá teszi a legkülönbözőbb fogásokat. Nemcsak a levesek és főzelékek válnak pikánssá tőle, de a tokánynak, ürücombnak, különféle hurkáknak, pástétomoknak, vagdalt húsoknak is remek fűszere, és a pecsenyekacsa, de még a grillcsirke is zamatosabbá válik, ha sütés előtt majoránnával bedörzsöljük. A tűzdelt fácánból,a töltött csirkéből sem hiányozhat. -z-Majoránna — Majorana hortensis

Hasznosítsuk jobban a baromfitrágyát!

Ma, amikor egyre drágább az istállótrágya, nem mindegy, hogyan hasznosítjuk a baromfitrágyát. A legtöbb kertészkedő falusi ember udvarában egész évben ott a baromfi, a tyúkok, kacsák, libák, galambok. Mégis, mintha lebecsülnék a baromfitrágyát, a szántás időszakában csupán pótlólag keverik hozzá a tehéntrágyához. Pedig a baromfitrágya teljesebb értékű, mint az istállótrágya. Tény, hogy óvatosan kell vele bánni, s nem szabad közvetlenül vetés, ültetés előtt trágyázni vele a talajt, mivel kiégetheti a frissen kikelt növényeket. Nagyobb tömegben kiszórva ugyanis rendkívül koncentrált állapotban találhatók meg benne a hatóanyagok, az ásványi sók, ezért a legjobb vízzel hígítva, öntözéssel kijuttatni a talajba.

Ma már nem gond olyan nagyobb

műanyag hordót beszerezni, amelyben előállíthatjuk a baromfitrágyából ezt a szerves anyagokban, ásványi sókban gazdag öntözőlevet. 1 kg baromfitrágyához 4-6 liter vizet számíthatunk. A legjobb lenne az esővíz, azonban ennek az idén igencsak szűkében vagyunk. Ezért maradjunk a kútvíz használatánál. A vízzel leöntött baromfitrágyát gyakran megkeverjük, s erjedni hagyjuk. A hordót ne takarjuk le, hogy a lé a levegővel érintkezhessen. Ha azonban a baromfiudvaron tartjuk a hordót, takarjuk le dróthálóval, nehogy a tyúkok, csirkék beleessenek.

A biokertészek a trágyalé érlelését zöld csalán hozzáadásával gyorsítják, amely szintén igen gazdag szerves anyagokban. A trágya kilúgozását, a lé megérését az jelzi, hogy a habos

erjedés megszűnik, a lé barnára színeződik. Ez a folyamat kb. 2-3 hétig tart.

Az így nyert, szerves anyagokban és ásványi sókban gazdag levet átszűrjük. A fennmaradó sűrűbb részeket komposzt készítéséhez használjuk fel, a trágyalevet pedig jól záródó edényben tároljuk. Felhasználhatjuk fejtrágyázáshoz hígítás nélkül (ezt inkább a gyakorlott kertészeknek ajánljuk), de amíg megtanulunk bánni vele, hígítva használjuk 1:10 arányban öntözésre.

Kiválóan alkalmas a zeller, a póréhagyma öntözésére, valamint a gyümölcsösben a cserjék, bokrok, termőképességének fokozására.

A talaj évi baromfitrágya-szükséglete kb 1-2 kg négyzetméterenként.-g-Vigyázat, öngyulladás!

Minden tárolt növényi anyag (szálas takarmány, gabonaféle), amíg sejtjei el nem haltak, él, lélegzik és hőt termel. Ezenkívül a különféle mikroorganizmusok, amelyek a növényekhez tapadnak, légzésük folytán ugyancsak meleget termelnek. A levágott, száradó szálas takarmányok légzése 30-35 százalék víztartalomig számottevő, de a kazalban 20-30 százalékos víztartalomnál is van még kismértékű légzés, amely a reakciófolyamatok elindítója lehet. Amikor a hőmérséklet tartósan elérte a 38-40°C-ot, a növényi sejtek elhalnak, de a penészgombák nem veszítik el a virulenciájukat, tevékenységük még tovább tart. A meleget kedvelő gombák 50°C-ig tenyésznek, majd átadják helyüket a termofil baktériumoknak, amelyek 70-80 °C között halnak el. Ezután már a kémiai folyamatok veszik át a szerepet. A lejátszódó vegyi folyamatok következtében mindinkább fokozódik a hőmérséklet, végül száraz kokszolódás, vagyis elszenesedés következik be, amelynek során égési gázok keletkeznek. Ha az ilyen égési góc levegőhöz, oxigénhez jut, 280-340 °-on robbanásszerű hevességgel meggyullad. Először sötét füstfelhő emelkedik ki, amely szétterjed, majd a füstkitörés helyén világos lángok csapnak ki a kazalból, s az kívül is meggyullad. A kazal felületén másodlagos égés zajlik le (rostos, égett szálak maradnak vissza.)

Kazaltüzek vizsgálatakor nagyon gondosan kell azonban ügyelni arra, hogy sokszor az öngyulladáshoz megtévesztően hasonló jelenséggel lehet találkozni (pl. egy izzó vasdarab vagy a szellőztetés szárítóberendezések főcsatornájában a rácsok alá bedugott, eloltott szénacsomó is az öngyulladáshoz hasonló kitörést mutat.) A kazaltűznél lejátszódó jelenségek nagyon bonyolultak, s csak nagyon gondos vizsgálattal lehet megállapítani az öngyulladás valószínűségét. Az esetek nagy százalékában az ülepedés előrehaladtával járó oxigénhiány miatt a folyamat magától megáll.

Öngyulladás esetén a 16 százaléknál kevesebb víztartalmú szénában nem lehetséges. Akkor sem fordulhat elő, ha a száraz széna a tárolás helyén kapillárisán nedvességet vesz fel, vagyis beázik. Az ilyen, utólag megnedvesedett takarmány legfeljebb megpenészedik. A sejtek eredeti víztartalma adja meg a lekaszált, kazalozott szálas takarmányok önmelegedésének az előfeltételét, amely a később lejátszódó reakciófolyamatok következtében öngyulladáshoz vezethet. A tárolt szénában keletkező melegedés oka lehet:

a. ) Az élő sejtek anyagcseréje, mégpedig a magasabb rendű növények intramolekuláris légzése, vagy a gombák és a baktériumok élettevékenysége folytán.

b. ) Az elhalt növényi anyagok vegyi átalakulása a fennmaradt enzimek vagy az anorganikus katalizátorok közvetítésével (autooxidáció).

A kazalnak 40-55 °C közötti bemelegedése, a széna „izzóvá“ válása még ártalmatlan jelenségnek mondható. Rosszabb, ha a bemelegedés gócosan kezdődik. Ha a bemelegedés eléri a 90°C-t, már az öngyulladás veszélyével kell számolni. Az egyre fokozódó hőmérsékleten a reakciók meggyorsulnak, majd a kritikus pont (kb 100°C) átlépése után a rekakciófolyamatok meggyorsulnak, s - időnként látszólagos nyugalmi állapot után- bakövetkezhet az öngyulladás.

Ennek a jeleit a jó megfigyelő már időben észleli. A kazalon, mielőtt meggyullad, nagymérvű besüppedés mutatkozik. Körülötte pörkölt kávéra emlékeztető égés szag terjeng. Az öngyulladás folyamatának maximális időtartamát általában 1-2 hónapra szokták tenni. Ha ezalatt az idő alatt semmi gyanús jel nem mutatkozik, általában nem fenyeget az öngyulladás veszélye. A szénakazlak öngyulladása általában augusztusban-szeptemberben, vagy szeptemberben- októberben szokott bekövetkezni.

Az öngyulladást előidéző tűz magjából, illetve a hamufészekből kiindulva- ami rendszerint az alsó rétegben található - nyomon követhetők az egyes szakaszok, amelyek mind kisebb hőhatásról tanúskodnak. (Elhamvadt, elszenesedett, lepényszerűen összepréselt sötét, majd kevésbé sötét részek, barnaszén, és szénarétegek követik egymást) és kívül csak másodlagosan sötét, kevésbé megégett részek találhatók.

Öngyulladás esetén a tűzfészekben lágy, könnyű és porlékony, szétmorzsolható, teljesen fehér hamu található. Ha a hamu durva, az csak másodlagos égés következménye lehet, s ilyenkor abban a növényi sejtek (szár- és levél vázrészek) kimutathatók, ilyenkor a tűz okaként kizártnak tekinthető az öngyulladás. A kazaltűz igazi okaira nagyon alapos helyszíni és laboratóriumi vizsgálat adhat csak támpontot. -ki-Állat-egészségügyi szolgálat

Az elmúlt hónapokban, hetekben a EGK húsbeviteli tilalma kapcsán sok szó esett a sertés, illetve a marhák járványos betegségeiről. Mivel az utóbbi évtizedben hazánkban nem fordult elő sem járványos sertéspestis, sem száj- és körömfájás, nem árt, ha felidézzük e betegségek tüneteit, jellemzőit, mivel a magángazdaságokban fennállhat a veszély, hogy az állatorvosi ellenőrzés hiányában - esetleg a védőoltások elmulasztása miatt - megbetegednek a tömegesen tartott sertések, szarvasmarhák.

A sertéspestis (pestis suum)

A sertés vírusos betegsége. Az egészséges állományok beteg vagy a betegség lappangásai szakaszában lévő sertésektől (esetleg kényszervágott állatok, hullák szerveitől, fertőzött sertéshúst és sertésszerveket tartalmazó konyhai hulladék elfogyasztásával) fertőződhetnek. A fogékony állatba került pestisvírus vérfertőzést okoz, és az erek falát támadja, betegíti meg. A fertőzött állatok általában 3-6 napi lappangási idő után lázasodnak be. A hevenyen lefolyó esetekben a szomorkodó, étvágytalan, ásítozó sertések híg, olykor véres bélsarat ürítenek és hánynak. Tüdőgyulladás kifejlődésekor nehezen lélegzőnek, s általában 4-8 nap alatt elpusztulnak. A lassabban lefolyó esetekben a vázolt tünetek kezdettől fogva enyhébbek, majd a köhécselő, hasmenéses, ráncos bőrű állatok nagy része a betegség 2.-3. hetében lesoványodilyelerőtlenedik és elpusztul. Az állattetemekben vérzéseket, kruppös tüdőgyulladást, a lassú lefolyású esetekben bélgombokat is találnak. A sertéspestis gyakran szövődhet feltételesen kórokozó baktérikumok okozta vérfertőzéssel, leggyakrabban a Salmonella cholerae-suis var. Konzerdorf-fal, amelyet régebben a betegség előidézőjének is tartottak. A megelőzésben a legfontosabb, hogy megakadályozzuk a betegség behurcolását, valamint hogy védőoltás nélkül ne neveljünk - tartsunk - sertéseket. A már szemmelláthatóan beteg állatok nem gyógyíthatók. A még csupán lázas sertéseket a pestis elleni szérummal meg lehet gyógyítani.

Száj- és körömfájás (aphthae epizooticae)

A párosujjú patások, a háziállatok közül főleg a kérődzők és a sertések ragályos fertőző betegsége. Okozója egyike a legkisebb vírusoknak, amely az elsőként felfedezett állatpatogén vírus. Jellemző rá a pluralitás, három típusa (0,A,C) és számos variánsa ismeretes. A beszáradt vírus rendkívül ellenálló, így különböző tárgyakon, takarmányon, de elsősorban az ember közvetítésével messze eljuthat. A betegség lappangási ideje 2-10 nap. A vírus a fertőzés kapujában többnnyire észrevétlen maradó, apró, elsődleges hólyagokat okoz. Innen betör a véráramba, majd az erősebben oszló hámsejtekkel fedett helyeken megtelepszik, s főként a nyelven, a foghúson, a szutyakon, a csecsbimbón, valamint a lábvégeken nagy, másodlagos hólyagokat idéz elő. Ezek rövidesen felfakadnak, és helyükön élénkvörös alapú, cafatos szélű, hámtól fosztott területek keletkeznek. A nyelvhám és a csecsbimbók hámja nagy területeken felszakadozhat. Közben az állat erősen nyálzik, s ha a lábvégeken is keletkeztek hólyagok, akkor sántít is. Egyidejűleg csökken a tejelés.

A vírus a szopós borjak szívizomzatában általában, vemhes tehénében és birkáéban ritkábban elfajulást és gyulladást okozhat.

Védekezés: Szigorú zárlat, tüneti kezelés, gyógyító szérumos és megelőző vakcinás oltás.

Sertésorbánc (rhusiopathia suis, erysipelas suis)

Ez a sertéseknek az Erysipelothrix rhusiopathiae által előidézett fertőző betegsége. A kórokozó ritkán más állatokat is megbetegíthet, sőt az ember is megbetegedhet. Ez a feltételesen kórokozó baktérium az egészséges sertések egy részében is megtalálható, ezért megbetegedések kialakulhatnak behurcolás nélkül is, ha a sertések ellenálló képessége csökken. A betegség 1-3 napos lappangási idő után leggyakrabban magas lázzal, bágyadtsággal kezdődik, amely néha az állatok gyors elhullásához vezethet. Általában azonban 2-3 napig tart, közben a bőrön piros, később szederjes foltok keletkeznek. Az orbáncos csalánlázas alak lassúbb lefolyású, s enyhe lázas állapot után a bőrön négyzet vagy rombusz alakú vörös foltok keletkeznek. Az idült sertésorbánc többnyire' allergiás alapon, lassan fejlődik ki, esetenként légzési és szívműködési zavarok közben az állatok életének szívbelhártya-gyulladás vet véget. Máskor különböző ízületek gyulladásában és ennek folytán sántításban nyilvánul meg. A fertőzés veszélyének kitett állatok ellenálló képessége vakciós oltásokkal növelhető. Az idejében kezelt beteg állatok speciális szérummal és pénicillinnel meggyógyíthatók. - m -