Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)

1993-05-14 / 110. szám

4 Szabad ÚJSÁG Napjaink 1993. május 14.---------Polgármester úr, jó napot!----------­Mi bosszantja leginkább? Feszültségekkel terhes világunkban szinte mindenki ideges. Miért lennének nyugodtak épp a polgármesterek? De vajon mi dühíti, bosz­­szantja őket mostanság leginkább? íme: ORAVEC JÁNOS Csatár polgármestere Oravec János: „Szegény az ország, s mégis pocsékoljuk a pénzt“ (A szerző illusztrációs felvétele)- Az a gyanúm, egyes képviselőink nem is igen tudják, valójában mi is a de­mokrácia. Ugyanis demokráciáról, meg szabadságról s Európához tartozásról szónokolnak, közben pedig embereket, állampolgárokat, népcsoportokat, nemzet­részeket sértő nyelvtörvényt hoznak. Hejszlovák politikusainknak javaslom, utazzanak el Magyarországra, mondjuk Békéscsabára, és nézzenek körül. A saját szemükkel győződjenek meg róla, hogy szlovák nyelvű feliratok is találhatók a bolt­cégtáblákon, s egyes települések nevét szlovákul is jelzi a helységnévtábla. S ér­dekes módon ez ott, arrafelé nem zavar senkit.- Arról már nem is beszélek, hogy a szlovákok csak betelepültek arra a vi­dékre, nekünk pedig a mi vidékünk évszá­zadok óta a szülőföldünk, ezer éve az otthonunk.-A nacionalista uszítás helyett a gaz­daság fellendítésének lehetőségeit kelle­ne inkább kutatni. Látjuk, a saját bőrünkön tapasztaljuk: tennivaló lenne bőven. Az elterelő hadmozdulatok, a régi, jól bevált „Oszd meg és uralkodj!“ forgatókönyv alapján készülnek, s a gondokról akarják elterelni a figyelhet.-A politikai kábítás a zavarosban ha­­lászgatóknak kedvez. Nálunk, Csalárban szlovákok és magyarok is laknak. Az öt­­száznegyvennégy lakost számláló kisköz­ség ötvenkét százaléka szlovák, 48 szá­zaléka pedig magyar... Negyvennégy éves vagyok, a faluban születtem, isme­rek mindenkit, ezért bátran állíthatom, itt nemzetiségi viszály vagy valamiféle ko­molyabb torzsalkodás nem volt. Békében élnek, jól megférnek egymással az em­berek.- Éppen ezért elképzelhetetlennek tar­tom, hogy másutt, mondjuk Csacán, neta­lán Lipótvár környékén döntsenek rólunk. A mi gondjainkat ne másutt vitassák. Mi csak egyes parlamenti zugképviselőktől hallottunk azokról az állítólagos problé­mákról, amelyeket a nyakunkba igyekez­nek varrni.- Nem csoda hát, ha az ember felhábo­rodik. No, de nézzünk körül saját házunk táján is egy kicsit alaposabban. Bosszant, hogy a településen a sportegyesületen kívül egyetlen társadalmi szervezet sem működik. Nincs iskola, míg volt, a tanítók szervezték a társadalmi életet. Az öreg kastélyban például színjátszó csoport is működött. Ma már se iskola, se kastély.-Az épület egyre roskad, romos álla­potban van, maholnap teljesen összedől. Pedig érdemes lenne újjáépíteni. Csak hát nincs pénzünk a tatarozásra. A volt kultu­rális miniszterünk személyesen ígérte meg, hogy kapunk pénzt a munkálatok elvégzésére. Még kezet is adott rá. Aztán az ígérete, csak ígéret maradt. Csupán a tervdokumentáció tizenötezer koronába került. A költségvetési javaslatcsomagot elküldtük az illetékes minisztériumba. Fél év múlva kaptunk csak rá választ.- A levélben az állt, hogy kérelmünket elutasítják, mivelhogy több, mint kétezer olyan kastély van az országban, mint a miénk. Pedig a kastély szlovák földesúré volt. Az épületben helyet kaphatna az óvoda és a községi hivatal mellett az ifjúsági klub és a nyugdíjasok klubja, s haj­lékhoz jutna a könyvtár is. Lehetne végre színháztermünk, ahol például filmeket is vetíthetnénk. Sőt a vidéki turizmus céljaira is megfelelne.- Községünkben a kutak vizének nagy a nitráttartalma. A mezőgazdasági üze­mek évtizedeken át tonnaszámra zúdítot­ták a földekre a műtrágyákat, a vegysze­reket, s most a „jól végzett munkának“ itt az eredménye. Sajnos, mások felelőtlen­ségének mi isszuk meg a levét. S ez a „lé“ ártalmas az egészségre. Ivóvizeink lassan már nehézfémeket is tartalmaznak. Éppen ezért égető szükség lenne vezeté­kes vízre meg csatornahálózatra is.- A közeli nagyzellői gázvezeték-áttöltő állomás veszélyes nitrátokat bocsát a le­vegőbe. Az érvényes szabvány szerint a maximálisan megengedett mennyiség két-három kilogramm óránként, megbíz­ható forrásból származó adataink szerint azonban (egy pilzeni cseh cég végzett tavaly hivatalos mérési munkálatokat) két­­százhatvankilenc kilogramm nitrát jut óránként a légterünkbe.-Valóságos időzített bomba! A járá­sunkból származó Ján Fekete képviselő „úr“ ezzel foglalkozhatna ahelyett, hogy arról beszél, a magyar falvakban kikerge­tik a szlovákokat a templomokból. A káros nitrátokat észrevétlenül belélegezzük, az­tán csodálkozunk, hogy annyi a rákos megbetegedés a járásban. Nyolcszáz fo­kos hő kerül a légtérbe, éppen ezért jóval kevesebb a csapadék a környéken, mint a távolabbi településeken. Egyetlen nap alatt annyi hő megy veszendőbe, amennyi egy tízezer lakosú város lakásainak fűté­sét egy kerek esztendőre biztosítaná.- Politikusaink figyelmét úgy látszik, az ilyen „apróságok“ elkerülik. A parlament­ben sok botcsinálta, karrierista képviselő ül. A jó színész, jó mezőgazdász vagy jó orvos még nem biztos, hogy ért a politizá­láshoz.-Semmire sincs elegendő pénzünk. Azt szoktam mondani, ha tízszer annyi lenne, mint amennyi van, az is édeskevés volna tervbe vett feladataink megoldásá­ra. Az állami támogatás egyenlőtlen elosz­tása is dühít. Az illetékesek ma is a régi kapcsolatok, barátságok alapján adják a pénzt az egyes községek számára.- Mindössze egyetlen vállalkozónk van, a kocsmáros. A munkanélküliek száma tizenöt. Tavaly valóban hasznos közhasz­nú munkát végeztek. A kastélyról jut eszembe, külföldi vállalkozónak is felaján­lanánk, de nincs érdeklődő. Persze, értem is a külföldi befektetők aggodalmát. A bi­zonytalan gazdasági helyzetben senki sem hozza hozzánk szívesen a pénzét. Nincsenek vállalkozóink, nincs még a kör­nyéken sem jól működő üzemi vállalat, nem várhatom hát, hogy majd adókból telik meg a községi kassza.-A vállalkozástól a senkinek sem jó törvényekkel csak eltántorítjuk az embere­ket. A községekről szóló törvényünk meg valósággal diszkriminálja az aprófalvakat és a kisebb településeket. Még mindig dívik a „demizsonpolitika“ is. Annak, aki megolajozza a fogaskereket, több jut a jóból.- Hozzánk tartozik a kürti szociális inté­zet, amely - egész Szlovákiából - száz­hatvanöt csökkent szellemi képességű férfi számára ad otthont. Az intézet moso­dájából már évek óta patak szélességben az Ipoly folyóba folyik a szennyvíz. Mivel az Ipoly határfolyó, a vízszennyezéssel nemzetközi jogokat is sértünk. Úgy kelle­ne a víztisztító állomás, mint egy falat kenyér. A közelmúltban Ofga Keltosová miniszterasszony az otthonban járt, de a találkozóra engem, aki egyúttal Kürt polgárainak ügyeit is intézem, egyszerűen elfelejtettek meghívni. Ezért az égető problémát nem említhetem meg neki.-A járási hivatalnokok a víztisztítót a hetedik legsürgősebb építkezésként rangsorolták. Az intézet a szennyezésért büntetést fizet az államnak. Ezt a pénzt a derítőállomás építésére is lehetne fordí­tani. A tisztítóállomás terve kész, ám jövő­re, ha addig nem kezdődhetnek el a mun­kálatok, érvényét veszti, és újat kell ké­szíttetni. Kérdem én, ilyen pocsékolást is megengedhetünk magunknak? Közben pedig minisztereink a takarékosság fon­tosságáról szónokolnak.- Ilyen gazdagok vagyunk? ZOLCZER LÁSZLÓ Nem tudni előre Hol kamatozik legjobban a pénz? Tavaly a rimaszombati GÖMÖFtl MA­LOM tulajdonosai összesen 155 ezer ko­ronát juttattak el nyereségükből a járás különböző egészségügyi létesítményei­nek. Legtöbbet - 96 ezret - a szerényen felszerelt rimaszombati kórház kapott, az­tán negyvenezret a nyústyai kórház és húszezret a járási Rákellenes Liga. Erről és egyebekről beszélgettünk Tinta János­sal, a malom egyik tulajdonosával.- Kevés Önökhöz hasonló bőkezű vagy úgy is mondhatnám, megértő vál­lalkozókat találni manapság a Rima­­szombati járásban. Ön szerint miért kevés a támogatók száma?- A támogatásra átutalt összeget a nye­reségből adjuk, tehát nem számolható le sem az adóból, sem az adóalapból. Néze­tem szerint, ha az adóalapból levonható lenne, a járásunkban is megsokszorozód­na a támogatók száma, ami ugyancsak ráférne egészségügyi intézményeinkre, mert gondolom minden vállalkozó a körze­tében lévő orvosi rendelőket és a kórházat támogatná leginkább.-Önöknek az erkölcsi elismerésen kívül milyen előnyük származott már eddig az adakozásból?- Vegyük példának az én esetemet. Tavaly ötvenezerért vásároltunk a kórház­nak egy berendezést, az üzembe helye­zés után egy héttel a bátyám súlyos infarktust kapott. Az általunk vásárolt be­rendezés mentette meg az életét. Ezzel a példával csak azt akarom szemléltetni, hogy az ember soha nem tudja, höl, mikor és hogyan kamatozik legjobban a befekte­tett pénze.-Úgy tudom, ebben az évben már Tornaijára is utaltak át egy jelentős összeget.- Tízezer koronát adtunk az ottani moz­gássérültek klubjának. A pénzt nem is hozzájuk, hanem a Sclerosis multiplex Szlovákiai Szervezetéhez utaltuk át. Nos, az úgy történt, hogy a tornaijai ROSA klub - így nevezik a mozgássérültek tornaijai klubját - egyik tagja, nevezetesen Király Lenke felhívott telefonon és elmesélte, mi mindennel foglalkoznak és még mi min­dennel tudnának foglalkozni, ha az állami támogatás több lenne. Elmondta, hogy nagyon megköszönnék, ha bizonyos ösz­­szeggel segítenénk a klub működését. Ez úgy január végén, február elején lehetett. Én azonnal átutaltam a pénzt a szlovákiai szervezet számlájára, ahogy azt Király Lenke tanácsolta. Azután telefonon értesí­tettem a klubot, hogy a pénz már Po­zsonyban van, s ha netalán elfelejtenék átutalni a számlájukra, kérjék. Pozsony nem felejtette el átutalni a pénzt, de Király Lenke, akinek annyi szép terve volt a pénzzel, már nem tudja elképzeléseit megvalósítani. Röviddel az átutalás előtt meghalt. Tornaijáról, a klubból kaptunk egy nagyon kedves köszönő levelet, ebből tudom, hogy ajándékunkat megkapták. Beszélgetett: FARKAS OTTÓ </SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSASSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SA Megoldódott a probléma Utazhatunk... Ha a múltban az ember Ipolyságból Érsekújvár felé indult el gépjármüvével, törhette a fejét, hol tölti fel üzemanyagtartá­lyát. A két város közötti útvonalon ugyanis eddig nem volt üzemanyagtöltő állomás. Balko Vladimír deméndi vállalkozó segített az áldatlan helyzetben:- Elég hosszú ideig játszadoztam a gondolattal, hogy üzemanyagtöltő állomást létesítek. Felmérést készítettem arról, hány gépjármű halad át községünkön naponta Érsekúj­vár felé, s beigazolódott, hogy a közúti forgalom jóval nagyobb, mint ahogy én gondoltam. Elkészítettem az építke­zéshez, befektetéshez szükséges terveket. Megvásároltam húsz ár szántóföldet a falu végén. A tervezők 1991. novembe­rében 11 millió koronára becsülték elképzeléseimet. Hitelért folyamodtam a lévai általános hitelbankhoz, s egy évvel ezelőtt elkezdhettem az építkezést. Ez év március tizenötödikén töltötte meg üzemanyagtartá­lyát az első személygépkocsi a Baltank nevet viselő benzinku­­tamon, mely napi huszonnégy órán át áll az utazók rendelke­zésére. Szeretnék vendéglátó-ipari létesítményt is beindítani, hogy a fáradt utazó enyhíteni tudja éhségét, szomjúságát is. Bevallom, kezdetben aggódtam egy kicsit, hogy megtérül-e a kiadásom. De ahogy mondani szokás: aki fél, az ne menjen az erdőbe! Annak ellenére, hogy mostanában megcsappant a forgalom és hiányzik a pénz az emberek pénztárcájából, úgy érzem, nem döntöttem rosszul. Persze eltelik pár év, amíg vállalkozásom nyereséges lesz. Én tíz fillérrel olcsóbban adom az üzemanyagot, mint a többi állomás, de vásárlóim ezt alig veszik észre, ugyanis nem az alapárra, inkább a végösszeg nagyságára figyelnek. Ritka az olyan vásárló, aki teli tartállyal távozik... PALÓCZ TURCZI ÁRPÁD

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom