Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)

1993-05-03 / 101. szám

J <&h­n a____l r / tjéZmrniy.Lui? \ • Uhtf-i* ?9j: ^hkDH ^ Szabad ÚJSÁG Belföld 1993. május 3. Szlovákia mély gazdasági válságban van A múlt hétfőn véget ért parlamenti ülésen a szlovák kormány előterjesztette eddigi munkája értékelését és a jövőt illető elképzeléseit. A parla­menti vitában részt vettek a magyar koalíció képviselői is. Az alábbiakban az ö felszólalásaikat olvashatják. Jk HARNA ISTVÁN, Együttélés: Válságprogram és szakértői kormány kell A kormány programnyilatkozatának vitájában, főleg annak gazdasági fejezetéhez tavaly júliusban a képviselők nagyobb ré­szének felszólalásaiban elhangzott, hogy a program túlságosan elvi, általánosító jellegű, kevés benne a konkrétum; hogy a prog­ram nem végrehajtási program, nem tartalmaz cselekvési elkép­zeléseket, csak magától értetődő célokat sorol fel. Olyan célokra gondolok, mint pl. a működő szociális és környezetkímélő piac­­gazdaság kialakítása (7. o ), az inflációellenes lépések támoga­tása (8. o.), a pénzügyi egyensúly fenntartása (8. o.), a belső konvertibilitás megőrzése (8. o ), a vállalatok elsődleges és másodlagos fizetésképtelenségének felszámolása (10. o.), foly­tatni a privatizációt (14. o.), a szlovák gazdaság szerkezetváltását (15. o.), megakadályozni a gazdaság teljes széthullását,és meg­teremteni a mélypontról való elrugaszkodást, azt követően pedig a tartós növekedés feltételeit (8. o.). Ahogy mondtam: ezek jó és magától értetődő célok, melyekkel nem lehet nem egyetérteni. A programnyilatkozatból azonban semmit nem tudtunk meg arról, hogyan akarja elérni a kormány e célokat. Mivel a parlament ezt a tényt már akkor teljes mértékben tudatosította, kifogásolta, hogy a program gazdasági fejezete nem eléggé konkrét és határozatban kötelezte a kor­mányt gazdasági koncepciók és stratégiai tervek egész sorának kidolgozására, melyekkel a programnyilatkozatot kiegészítették, és konkretizálták volna. Most tehát felvetődik a kérdés, mit is értékelünk valójában. A kormány elvont programnyilatkozatát-e vagy a közben hozzá elkészített kiegészítő anyagokat, így például „Az SZK gazdaságélénkítési stratégiája“ címűt. Tudatosítom, hogy a kormányprogram és a megfogalmazott célok rendszere is négyéves időszakra készült, így nem kíván­ható, hogy azt a kormány 8 hónap alatt teljesítse. Amit azonban szükséges és fontos kimondani és teljes politikai felelősséggel megállapítani, az a kormány figyelmének felhívása a riasztó irányú gazdasági fejlődésre, főként az idei év első hónapjaiban, tehát az SZK önállósulását követően. Ezzel összefüggésben sajnos azt kell megállapítanunk, hogy a szlovák gazdaság nem volt felkészülve az önálló létezésre sem infrastruktúrájával, sem pénzügyileg, sem belső és külső koope­ráció kapcsolatait tekintve, ráadásul még államigazgatási admi­nisztrációjának felkészültségét és tapasztalatait tekintve sem volt képes az önálló ország irányítására. A szlovák gazdaság alapvető problémája - a piacgazdaságra való áttérésből származó nehézségeken kívül - a heveny pénz­ügyi forráshiány, tehát a tőkehiány. A forráshiány teljes egészében most mutatkozott meg, s rákényszerítette a kormányt, hogy drasztikusan megnyirbálja az állami költségvetés kiadásait - ter­mészetesen nem önmagában véve, hanem a szlovák gazdaság­ban és a világgazdaságban tapasztalható jelenlegi recesszió, illetve a szlovák gazdaság viszonylag alacsony hatékonyságának, teljesítőképességének következményeivel együtt. A Szlovák Sta­tisztikai Hivatal adatai szerint a bruttó hazai termék (BHT) egy főre jutó értéke Szlovákiában 1992-ben 1768 dollár volt. Ugyanezen hivatal adatai szerint a BHT 1991-ben a CSSZSZK-ban az államszövetség egy lakosára számítva 2126 dollárt tett ki. Ez a 2126 dollár, tisztelt Ház, az aritmetikai középértéket jelentette a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság gazdasági teljesí­tőképességéből. Mivel a CSSZSZK lényegében egységes, egy ország volt, egységes törvényhozással a bevételek tekintetében pedig nagymértékű nivellizálással, az SZK átlagpolgára tulajdon­képpen olyan színvonalon élt, amilyet számára lehetővé tett az államszövetség a maga bruttó hazai termék-értékével, tehát az említett 2126 dolláros átlaggal. Az államszövetség kettéválása és az SZK önállósulása óta tehát 358 dollárral kevesebb BHT jut minden egyes szlovák állampolgárra, ennyivel kevesebb jut minden felhalmozásra (forrásteremtésre), mint a társadalmi és egyéni fogyasztásra. Pontosabban még ennél is kevesebb, mivel 1991 óta is folytatódik a viszonylag jelentős gazdasági vissza­esés. Az alacsony forrástermelés már teljes egészében tükröződött az idei évre jóváhagyott költségvetésben. Szlovákia idei költség­­vetésében a kormány beismerése szerint is hiányzik 6-8 milliárd szlovák korona bevétel - ezt az NT költségvetési és nemzetgaz­dasági bizottságához benyújtott jelentésében tárta fel a kor­mány -, mely lehetővé tenné a költségvetési kiadások 1992-es szinten tartását. A kormány, hogy kiegyensúlyozott költségvetést tudjon a parla­ment és a nyilvánosság elé terjeszteni, drasztikusan megnyirbálta a költségvetési kiadásokat, konkrétan az iskolaügy, az egészség­ügy és a kultúra kiadásait, ezzel a társadalmi élet e rendkívül fontos ágazatait válságba sodorta, jelenleg már működőképessé­gük forog kockán, ami az ágazatok alkalmazottainak és a közvé­lemény elégedetlenségének fokán is jól lemérhető. A gazdaság fejlesztési szükségleteire is csak nem egészen 3 milliárd koronát különített el a költségvetés a szükséges 15-20 milliárd korona helyett. A költségvetés kiadási oldalára óriási nyomás nehezedik, ez szociális robbanással fenyeget. A kormány kénytelen a legfeszül­tebb helyzeteket gyorsan megoldani, költségvetési összegeket felszabadítani, ennek eredménye a nem egészen 4 hónap alatt felhalmozott 13,5 milliárd koronás költségvetési hiány. Az év eleje óta folytatódik a gazdaság hanyatlása, vontatott, szinte leállt a privatizáció, lehetetlen hitelt szerezni a bankoktól, tovább terebélyesedik az elsődleges és másodlagos fizetésképte­lenség, egyre nőnek az árak és a megélhetési költségek, nő a munkanélküliség, a lakosság egyre nagyobb hányada süllyed a szegénységi szint alá. Ezek a jelenségek a legdinamikusabban a lakosság elégedett­ségén, pontosabban elégedetlenségén mérhetők le leginkább. Veszélybe került a szociális béke. A kormányprogram előterjesztett idöszerüsítése nem ad kon­krét útmutatást a szlovák gazdaságban felgyülemlett feszítő prob­lémák megoldására, csak kijelenti, hogy ezeket meg kell oldani. Felsorol ugyanakkor olyan feladatokat is, melyeket - tekintettel sürgető voltukra - már régen meg kellett volna oldania a kormány­nak. Olyan feladatokra gondolok, mint pl azon szektorok konkreti­zálása, amelyek azonnal képesek jó eredményeket produkálni vagy azon ágazatok meghatározása, amelyek a gazdasági növe­kedést megsokszorozhatják talpra segítésük után (6. o.), vagy a vállalatok kategorizálása aszerint, hogy milyen ütemben és mér­tékben törlik el adósságaikat (6. o.), illetve a fizetésképtelenség megoldása (7. o.). A beterjesztett aktualizált kormányprogram valójában ném reagál a kialakult válsághelyzetre, nem sorolja fel a tervezett intézkedéseket, sem végrehajtásuk időrendjét, mely megakadá­lyozná a szlovák gazdaság teljes széthullását. Politikai mozgalmunk országos kongresszusán megállapította, hogy Szlovákiának a jelen helyzetben gazdasági válságkezelő programra van szüksége, melynek kidolgozásában és végrehajtá­sában részt kell vennie minden parlamenti pártnak és mozgalom­nak, a legjobb szlovákiai szakértők bevonása mellett. A válságkezelő gazdasági program végrehajtását, azaz a szlo­vák gazdaság kivezetését a gazdasági válságból szakértői kor­mánynak kell biztosítania. Egyetlen politikai mozgalom, még ha milyen erős is, erre ma már nem képes. Ez azonban hatalom­­megosztást, a politikai életben nagyobb fokú demokratizálódást követel meg. 1993. IV. 23. FARKAS PÁL, MKDM: A bankok a kormányt pénzelik Itt van előttünk az SZK kormányának aktualizált programnyilat­kozata. Ha valakik a kormány tagjainak ezzel kapcsolatos nyilat­kozataiból próbálnának gazdasági helyzetünkre következtetni, olyan véleményre juthatnának, hogy nálunk nemhogy nem jó a gazdasági helyzet, hanem egyenesen kiváló. De hát a minden­napi élet mást bizonyít, ennek éppen az ellenkezőjét Az SZK gazdasági minisztériumának hatáskörében tavaly további 14 százalékkal csökkent a termelés, idén a visszaesés folytatódik. Több mint 200 vállalat gazdálkodása veszteséges, 106 vállalat a csőd szélén áll. Az egészségügy az összeomlás határán van. A mezőgazdaság is térdre kényszerült. A mezőgazdasági őstermelés 25 milliárd szlovák koronával kevesebb teljesítményt mutatott fel, a mezőgazdasági üzemek gazdálkodási eredményei 14 milliárdos kiesésről tanúskodnak. A mezőgazdasági vállalatok 90 százaléka veszteséges. A veszteség objektív és szubjektív okait aprólékosan elemezhetnénk ugyan, de attól még tény maradna, ha a termeléscsökkenést itt sem sikerült megállítani. Tavaly júliusban, színrelépésekor ez a kormány megállapította, hogy hanyatló gazdaságot örökölt elődjétől. Ez igaz, de igaz az is, hogy a gazdaságra most is a hanyatlás a jellemző. Csak sajnos, az azóta eltelt kilenc hónap alatt még nagyobb mértékű lett a visszaesés. A hanyatlás üteme pedig gyorsul. A makroökonó­­miai mutatók egyre rosszabbak, főként a bruttó nemzeti termék nagysága csökken, s tovább romlik az ipar és a mezőgazdaság teljesítménye. Némi javulás volt tapasztalható az építőiparban, ahol van egy kis élénkülés, valamint a teherfuvarozásban. Gazda­ságunk fénypontja a kereskedelmi mérleg, mely pozitív Cseh­ország irányában is. Ám még e pozitív tény ellenére is azzal sokkolt bennünket néhány hete a gazdasági miniszter, hogy devizatartalékaink több mint 300 millió dollárral csökkentek az év eleje óta, s csak 20-25 milliót tesznek ki. Bár a Szlovák Nemzeti Bank alkormányzója ezt a számot pontosította, megnyugtatnia nem sikerült bennünket. A devizatartalékok állapota szerintem nagy fiaskó. Nem azért, mert a kormány nem fogadta el a Nem­zetközi Valutaalap kemény feltételeit, hanem azért, mert a gazda­ságunk állapotáért felelős minisztereknek diplomáciai fogásokkal és türelmes magyarázkodásokkal sem sikerült a két álláspontot legalább olyan közel hozni egymáshoz, hogy Szlovákia ún. bizonyítványt - Letter of Intent-et - kapjon, ezáltal zöld utat nyerjenek a külföldi befektetők és pénzintézetek is hozzánk. Ha ugyanis gazdasági szempontból vizsgáljuk a kérdést, ez a jelzés jóval fontosabb számunkra, mint a kölcsönök az IMF-töl. Devizahelyzetünk kérdése tehát továbbra is nyitott, megol­dásra vár. Az SZK költségvetési gazdálkodásában február végéig 1,5 milliárd koronás hiány keletkezett, március végén a hiány már elérte a 8,2 milliárd szlovák koronát. E ténynek komoly gazdasági következményei vannak, hisz ezt a hiányt hozzáférhető források­ból kell majd fedezni. Amennyiben a fedezetet a hazai bankok nyújtják, minden eszközük a kormány és a kormányprogram megfinanszírozására lesz lekötve, így nem jut majd pénz a válla­latok és vállalkozások annyira várt gazdaságélénkítő programjai­nak meghitelezésére. Ez a tény a magánbefektetések közvetlen visszaszorításához, az amúgy is túl magas hitelkamatok további növekedéséhez vezet. És tény ugyan, hogy szinte nincs a világ­nak olyan országa, melynek ne lenne valamilyen belső vagy külső adóssága, s hogy az adósság azt jelenti, hogy hitelekből ugyan, de élünk, ám a nagymértékű külföldi eladósodottság kellemetlen és hatalmas teher minden országnak. Ha egy ország fedezetlen pénz kibocsátásával próbál pénzhez jutni, a kezelhetetlen infláció veszélyét is felvállalja. Melyik utat válasszuk hát? E kérdés eldöntésében segíthetne nekünk az elismert nyugati közgazdász, Warren Smith, aki azt mondta: „Az egyetlen jó szabály, hogy a költségvetés soha ne legyen egyensúlyban - kivéve azt a pillanatot, amikor a többlet, melynek az inflációt kell megfékez­nie deficitté változik a recesszió ellen folytatott harc során.“ Ez így igaz, ám ez erős, nyereséges gazdaságot, sikeres gazdaságpoli­tikát feltételez, mely alkalmazkodóképes és az adott ország valós gazdasági teljesítőképességéből indul ki. Nem halogatható tehát már tovább a csődtörvény hatályba léptetése, most ugyanis életképtelen vállalkozói szubjektumok egész soránál vannak befagyasztva behajthatatlanul hatalmas pénzösszegek. A bankoknak sok pénzük fekszik ilyen üzemek­ben, ezáltal ók a legnagyobb hitelezői a veszteséges vállalatok­ul nak, miközben képtelenek hitelt folyósítani a prosperáló, távlatok­kal bíró vállalkozóknak, erősítve a gazdaságélénkülést, a pénz egészséges körforgását. A csődtörvény halogatásával csak a veszteséges vállalatok haldoklása tart tovább, csak átmenetileg „oldódnak meg‘‘ szociális kérdések az olyan szükséges fizetőké­pesség és gazdaságélénkülés rovására. 1993. IV. 23. BUGÁR BÉLA, MKDM: Csak szükséges változások legyenek Ami elmúlt, elmúlt, azon változtatni már úgy sem lehet. Nem marad más, mint okulni a múlt hibáiból, ezért felszólalásomban inkább az'aktualizált kormányprogrammal foglalkozom. Figyelmesen tanulmányoztam ezt az előterjesztést, s arra a következtetésre jutottam, hogy döntően csak általános megálla­pításokat és óhajokat tartalmaz, nagyjából olyan szinten, mint a tavaly júliusi kormányprogram-nyilatkozat. Feltételeztem ugyan, hogy e magát oly gyakran bölcsnek tituláló kormánynak elég 8-9 hónap annak megítélésére, milyen lépéseket kell megtennie a politikai, a gazdasági és szociális béke megtartása érdekében e rendkívül fiatal országban... A kormány nyíltan beismeri, az önálló Szlovákia létrejötte érdekében megtett első lépései során nem ismerte a helyzetet, ha úgy tetszik „a gazdaság valós állapotát“. Ezt csak az önálló ország tárta fel előtte. E megállapodás után már nem csodálko­zom azon, hogy egy sor felelőtlen lépésre is elszánta magát, amilyen az egyes vállalatok közvetlen eladása volt külföldi cégek­nek. A nemzeti vagyon ilyen kiárusításával ugyan rövidtávon sikeres tűzoltó munka végezhető, de ha a külföldi tulajdonos aztán úgy dönt, kivonja a termelésből itt megvett konkurens vállalatát, senki nem kényszerítheti rá ót többé a termelés felújítására. Az a megállapítás, hogy „a kormány biztosítja a szövetségi adóbevételek delimitálását (átutalását)“ csupán óhaj, melynek megvalósításához a másik fél beleegyezésére is szükség van. Nem értem azt sem, hogy akarja a kormány a települési forrásokból biztosítani a közhasznú munkavégzés nagyobb ará­nyú kibontakoztatását, miközben számos veszteséges kompeten­ciáját is átruházza a települési önkormányzatokra, így pl. az alapiskolákat, az egészségügyi intézmények alapellátási hálóza­tát, a vízvezeték-hálózatok üzemeltetését, mivel ezekre a költség­­vetésben nem talál forrásokat. Úgy gondolom, a kormány maga sem veszi komolyan prog­ramja azon mondatát, hogy „Az SZK kormánya továbbra is azon igényből indul ki, hogy a lakosság egészségi állajxita tovább ne romoljon“. Az egészségügyi miniszter egyes eddigi lépései ugyanis nem ezt a szándékot bizonyítják. Az iskolaügyi programot a kormány ugyan időszerúsítette, de szerintem nem a legszerencsésebb módon. Céljai közül már kihagyta a tavaly júliusban még megígért osztatlan kisiskolákat, pedig ezek valóban segíthetnének a vegyeslakosságú területek kis településein megoldani mind a magyar, mind a szlovák nemzetiségű gyermekek képzését. Tekintettel a kormány szándékaival - pl. a tavaly júliusi programban található „. .. a kormány személyzeti politikájával is igyekszik majd biztosítani a nyugodt légkört az iskolákban folyó munkához..- kapcsolatos tapasztalataimra és az ennek jegyé­ben lejátszódott valós eseményekre, úgy vélem, e fiatal ország­ban csak azon kellene változtatni, amin feltétlenül szükséges, mert a meggondolatlan, elsietett lépések következtében a kor­mány ellen nem csak a tanítók, az egészségügyi dolgozók, a szakszervezetek lázadoznak majd, hanem az egész társada­lom, ami két vállra fektetheti az országot. Ezt, úgy vélem, senki, még a kormány legböszebb bírálója sem akarja. 1993. IV. 23. FILAKOVSKY JÁNOS, Együttélés: Baj van a Nemzeti Biztosítóval A kormány beterjesztésében értékeli a Nemzeti Biztosító létrehozásának, illetve az egészségbiztosítási törvénynek és az alap pénzével való gazdálkodásnak a megteremtését. A gyakorlat alapján azonban tudjuk, hogy az egészségbiztosítás terén minél előbb felül kell bírálni egyes lépéseket és elveket. Most április van, a Nemzeti Biztosító január óta működik. Felmerül a kérdés, gyorsított ütemben nem kellene-e még a Nemzeti Biztosítóról szóló törvény novellizálása előtt végrehajtani egyes változtatá­sokat. A Nemzeti Biztosítónak még mindig nincs igazgatója. A regio­nális részlegeket azok vezetik, akik azelőtt a járási szociális osztályokat vezették. Nincs összhangban az egészségügyi döntő­bizottságok és felülvizsgálati orvosok tevékenysége. Az egyes biztosítási alapok szétválasztása csak formális, tehát továbbra is a költségvetési elv érvényes, a kórházaknak pedig nincs tervezett éves költségvetésük, így nem tudják megtervezni a kiadásaikat sem. Akadozik a gyógyszerellátás, lassú a gyógyszertárak privati­zálása. A nyugdíjas vállalkozóknak ugyan már nem kell egész­ségbiztosítási és betegbiztosítási díjat fizetniük, de ha egy nyug­díjas részmunkaidős függő munkaviszonyba lép (alkalmazott lesz), köteles e biztosítási díjakat fizetni. A kormányprogram nem tartalmazza ennek összhangba hozását. A stagnáló egészségügy fejlesztési feltételei elméletileg sin­csenek meghatározva a mostani programban. Ügyeletes orvos­ként átéltem az érsekújvári kórházban a tűzesetet. Ennek okát máig nem derítették ki. A következmények felszámolása lassú ütemű, mert akadozva utalják át a pénzt a helyreállításra. A sebészeti részleg így még mindig nem képes teljes értékű munkára az alapellátás terén, közben pedig új szűk speciaiizációk bevezetésén dolgozik, melyekkel a járás eddig nem is számolt Kilátásban van az alkalmazottak egy részének elbocsátása is. Ilyen ellátás és rendszer mellett, sajnos, az is tönkremegy régióinkban, ami korábban jó volt. 1993. IV. 23. /, 7^ (Címek és fordítás: - ts-) \J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom