Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)

1993-05-24 / 118. szám

6 Szabad ÚJSÁG Mozaik 1993. május 24. Pszichotronika - az új tudományág A pszichotronika a bioenergiai információs folyamatokat tanulmá­nyozó tudományág. Bolygónkon, sőt az egész világegyetemben különféle nem verbális - nem szóbeli - kommu­nikációs lehetőségek léteznek. A nö­vényekkel foglalkozó, kertészkedő ember megfigyelhette például, hogy ha növényeinket, virágainkat nemcsak egyszerűen ellátjuk, ápoljuk, hanem szeretettel beszélünk is hozzájuk, azok szebben fejlődnek, mint azok, amelyeket csak megöntözünk, meg­kapálunk vagy átültetünk. Ha egy sze­retettel ápolt szobanövény gazdája megbetegszik, a növény is megérzi, megsínyli, „elszomorodik", holott ugyanúgy gondozzák, mint azelőtt. Ha viszont gazdája meggyógyul, a nö­vény újra kivirul. Hasonló kontaktus jöhet létre állat és ember, sőt állat és állat között. Ki ne hallott volna már előre meg­sejtett, majd megvalósult történé­sekről. Ismert az a jelenség is, ame­lyet egyfajta „telepatikus istenhozzád­­nak“ is nevezhetnénk - meghal vala­ki, és egy közeli hozzátartozónak (szülő, testvér, barát, társ) egy álom­ban vagy látomásként megjelenik, és elbúcsúzik. Ez mind-mind egyfajta uni­verzális kommunikációs mechaniz­mushoz kapcsolódik, amit ma már nyugodtan nevezhetünk természeti je­lenségnek. A természet fogalma alatt termé­szetesen az egész univerzumot kell érteni, annak minden dimenziójával, azaz nemcsak puszta fizikai megnyil­vánulási formáit. A mai tudományos világ jelentős része azonban még min­dig ebben a megrögzött materialiszti­­kus felfogásban szenved. Ez az elkép­zelés, amely valamikor a 18. és 19. század küszöbén született, nem tudni, miért kapta a „felvilágosodás“ elne­vezést. Egy olyan hihetetlen emberi megalománia korszakát jelezte, amely a világmindenség legmagasabb fo­kának, az evolúció abszolút csú­csának tekintette az embert, amely az univerzum legfőbb irányító eleme, egy szóval ura. Ez a felfogás felbe­csülhetetlen károkat okozott, első­sorban az emberi gondolkodásban. Az ember mintha elveszítette volna a lelki mértéket. Ez a mentalitás szülte azt az elvet is, amely szerint a tudományban, a biológiában is csak a kimondottan materialisztikus elképzeléseknek ad­hatnak hitelt. Vagyis, csak azt ismer­hetjük, amit mérni tudunk. Vajon amit le tudunk mérni, azt valóban ismer­jük? Sok dologban nagyon nehéz el­képzelni valamiféle mérési módszert. Vannak bizonyos fizikai határok, me­lyeken túl a mi lehetőségeink között mérni már lehetetlen. A pszichotronika nem úgy foglalko­zik ezekkel a nehezen magyarázható jelenségekkel, mint csodákkal, mint természetfelettivel. Mint ahogy Szent Ágoston mondja: „A csoda nem a természet törvényeivel áll ellen­tétben, hanem azzal, amit az embe­rek a természetről tudnak.“ Tehát az embert úgy kell vennünk, mint a világ­­egyetem hierarchiájának egyik lépcső­fokát, alkotóelemét, amely természe­tesen nem a legfelsőbb, bár megisme­résének határai kitolhatok, tágíthatok. Ugyanis minden természeti jelenség megismerhető, mégpedig addig a mértékig, ameddig rendelkezésükre állnak az ehhez szükséges eszközök. Éppen ezért kötelességünk becsület­tel figyelemmel kísérni mindent, hogy keressük, kutassuk az igazságot. Ha­mis az az elégedettség, hogy mi már mindent tudunk, már nincs mit tanul­nunk. Sok kiváló tudós következetesen visszautasítja még a pszichotronika területén végzett kutatások létjogo­sultságát is, miközben lassan már minden átlegember tudja, hogy az em­lített jelenségek léteznek. A tudósok egyszerűen elzárkóznak tőle, így ezt a tudományt gyakorlatilag sarlatánok kezére játsszák, akik aztán visszaél­nek vele, kihasználják az emberek hiszékenységét, lejáratják a pszicho­­tronikát, a pszichotronikusokat és per­sze elsősorban a természetgyógyá­szokat. A természetgyógyászat a bio­energiai információs folyamatokat tanulmányozza, és az itt szerzett tapasztalatokat, ismereteket a gya­korlatban alkalmazza. Helytelen az a felfogás, miszerint a pszichotronika a természetgyógyászat része, ugyanis maga a természetgyógyászat indul ki a pszichotronika által tanulmányozott jelenségekből. Természetgyógyászattal csak olyan személyek foglalkozhatnak, akiknek erre megfelelő képesítésük van. Ma­napság nagyon sok az olyan „termé­szetgyógyász“ akinek fogalma sincs arról, mi az. Éppen ezért jó, ha előbb meggyőződünk arról, hogy az általunk kiválasztott szakember rendelkezik-e hivatalosan elismert engedéllyel, amely a gyógyító tevékenységre fel­hatalmazza. Manapság az egész ország terü­letén működnek jól képzett pszi­­chotronikusok és természetgyó­gyászok, akik a Szlovákiai Pszi­­chotronikai Egyesület tagjai. Ez az egyesület kapcsolatban áll más orszá­gok pszichotronikai egyesületeivel is. Aki nem elégszik meg a hagyományos gyógyászattal, mivel valamilyen oknál fogva nem vezetett nála eredményre, gyakran felkeresi ezeket a szakem­bereket. Sajnos legtöbbjük csak ak­kor, amikor más már nem segít. Ha a betegségeket még kezdeti állapot­ban kezelhetnék, persze eredménye­sebb volna a gyógyítás. Hasznos lenne, ha ez a terület nagyobb nyilvánosságot kapna. Az emberek többet tudnának meg róla, így bizalmuk is megnövekedne. A tö­megek körében ugyanis ijesztő mére­teket ölt a dezinformáltság, amelynek következményei bizony elég sajnála­tosak. Képek a szülőföldről A 10. Mikszáth Kálmán Irodalmi és Kulturális Napok keretében a múlt héten Nagykürtösön megnyílt M. Nagy László fotókiállítása. A városi művelődési ház üvegtermében bemutatott mintegy hetven darab fotó kereszt­­metszetét adja a fotóriporter mesterségbeli tudásának, melyet művészi fokon űz. A szülő­föld, Rárósműlyad, a szülőfalu, a palóc ember iránti vonzalma sugárzik ezekből a képekből Ezzel a kiállítással tiszteleg az éltető szülőföld népe az ötvenéves M. Nagy László előtt, aki a fővárosban élve sem feledkezett meg övéiről-őseiről, s akire - mint hírvivőre - büszkék a jó palócok. A kiállítást Reiter László balassagyarmati fotóriporter nyitotta meg. URBAN ALADÁR Szaxofonos példakép A népszerű embe­reket szeretjük, a népszerűtlenektől elfordulunk. Amióta Bili Clinton az Egye­sült Államok elnöke, egyre kevesebb ide­je marad kedvenc szaxofonja számá­ra. Ugyanakkor a szaxofonkészítők otthon és külföldön is (pl. Németországban) azt tapasztalják, hogy hangszerük iránt megnőtt a kereslet. Meggyőződésük, hogy jól menő üzletü­ket Clintonnak és szaxofonjának kö­szönhetik. Azon, hogy mi lesz akkor, ha Clinton „leesik trónjáról“, egyelőre egyikük sem töri a fejét. (r)----------------­Csillogás-----------------­A kisvárosi bérház előtt a kora tavaszi, de már nyárinak is beillő napsütésben három-négy srác ámuldozik lélegzet-visszatojtva, de több, arra elhaladó felnőtt is megbámulja a technika csodáját - csillog, villog, elegánsan, tisztára fényesítve a sötét üvegü, fehér színű Volvo. Mostanság egyre többször érkezik vele Svédországból egy ötven körüli hölgy, hogy meglátogassa itt élő szüleit. Az utóbbi egy-másfét évben gyakori látogató, korábban szinte három-négy esztendeig se lehetett látni. Elegáns hölgy, igazi úriasszony benyomását kelti. Szülei viszonylag jó egészségnek ön/endenek. Igaz, a papa két évvel ezelőtt komolyabban megsérült: néhány bordája bánta, amikor a cseresznyefáról leesett. De mostanra már egészen szépen rendbe jött, s hetvenegynéhány esztendeje ellenére jól tartja magát. A mama meg igazán fürge, majdhogynem izgága - egyszerűen nem tud egy helyben maradni, mindig mennie kell. Elmegy bevásá­rolni, eljár a templomba minden este... Pedig már ő is fölötte van a hetvennek. S ilyen korban sem restell mondjuk papírt gyűjteni, összehordani a kukákból a kenyeret meg miegyebet... Minden szégyenkezés nélkül beletúr a szemétrenge­tegbe, a kukák mélyébe, járja az utcákat, s amint talál valamit, azonnal cipeli is haza. A jó néhány éve disszidált lány tehát megint hazaérkezett. Most éppen a városba indul. A mama nem tart vele, csak a bejárati ajtóig kíséri el. Ezútttal nem megy vele a papa sem. Fogja magát a nyugati ,,dáma", s útnak indul - autóbusszal. A mama pedig nem sokat tétovázik: irány a legközelebbi konténer. Hátha került bele valami komolyabb érték, amíg ő benn a kávét itta. És valóban sikerrel jár az ellenőrzése. Fogja a „kincset“ - egy kartondobozt -, s irány a bejárati ajtó... Közben félszemmel azért odapillant a napfényben fürdő csodaautóra. Ki tudja, neki mennyit ér, mit jelent ez a csillogás? (susla) Hány éves a kínai ábécé? 4200 éves írásos emlékeket találtak a kínai régészek. Az írásjeleket őrző ősi kerámiacserepek arról tanúskodnak, hogy a kínai íráskultúra legalább ezer évvel öregebb, mint eddig gondolták. A leleteket egy Ting-kung nevű falu közelében fekvő 4200 éves város feltárásánál találták. A széttört cserépedények belső falán a régészek 11 vésett írásjelet találtak, amelyek semmilyen eddig ismert írásjelekhez nem hasonlítanak, jelentésüket eddig még nem sikerült megfejteni. „A most talált írás ezer évvel öregebb, mint a már ismert Tyia Ku-veni írás“ - mondta a pekingi egyetem egyik szakembere. A mindeddig legrégibbnek tartott, csontokra és teknőspáncélra rótt kínai írásos emlék a Kr. e. 16. és 11. század között uralkodó Sang dinasztia korából való. (zs) Ráomlott a piramis 130 millió jen (1,17 millió dollár) kártérítést ítélt meg a fukuokói területi bíróság egy középiskolai diáknak, akire a tornaóra alatt ráomlott egy négy­emeletes emberpíramis. Sinobu Jamazaki a nyakán szerzett sérülésektől teljesen béna lett. Koji Maki bíró szerint a testnevelőtanár egyszerűen ígnorálta a biztonsági előírásokat, amikor arra utasította a diákokat, hogy emberpiramist építsenek. Az okta­tó egy nyolcemeletes piramist szeretett volna fel­állítani - magasabbat, mint egy ház. (zs.) Több héttel ezelőtt, egy csütörtöki napon, Vladimír Meciar kor­mányfő felszólította saját mozgalma képviselőit, mondjanak véleményt a kormány nemzetiségi politikájáról, illetve fessenek igaz képet Szlová­kiáról. A DSZM egyetlen magyar képvise­lőjét, Milan Hudinát olyannyira „várat­lanul“ érte a felkérés, hogy felolvasta saját „spontán" véleményét a helyzet­ről. Természetesen a kormányfő száj­íze szerint értékelte az állapotokat, Parlamenti janicsárok végnapjai Ferenc József módjára: mindent szép­nek és jónak talált. E hősi tett után, kifelé menet a teremből, összeszólal­kozott az egyik ellenzéki magyar kép­viselővel, és nagy hangon, trágár sza­vak kíséretében védelmezte állás­pontját. A közelben álló DSZM-képviselők ugyan nem értették a hangos vitát, de annak tárgya felől nem volt kétségük, így odaszóltak: Miért nem intézitek el ezt az elfajzottat? Mi már rég végez­tünk volna vele! Miután valaki azt is megkérdezte: Hogyan honorálták a hűségnyilatkozatot? - a handaban­­dázó honatyában benne rekedt a szó... Nos, minket nem érdekel a 30 ezüst pillanatnyi árfolyama. Az árulást min­dig bőkezűen jutalmazták. De akik fizetnek az ilyen szolgálatokért, azok sem becsülik az elvtelenül, önérdek­ből vagy egyéb megfontolásból jani­­csárkodókat, sőt inkább megvetik őket. Ez az eset is szolgáljon figyelmezte­tésül azoknak, akik úgy hiszik, hogy szánalmas, rövidlátó megnyilvánulá­saik bárkinek is hasznára vannak. A méltányosság és az igazság útjáról való letérés még soha, senkinek sem volt a hasznára. Pünkösd van. Nem az ünnep vallási vonatkozásairól kívánok írni - inkább a pünkösdi királyságról, amelynek hosszáról és értékéről mindenkinek van némi fogalma. Talán még Milan Hudina képviselő úrnak is lesz, miután az általa támogatott mozgalom a törté­nelem süllyesztőjébe kerül. BALASSA ZOLTÁN c Szabadakt J Ilyenek a franciák Nem panaszkodhatnak A Francia Statisztikai Hivatal háromévenként részletes kimutatá­sokat készít arról, vajon hogyan is ól a francia ember. Ebből a számrenge­tegből ragadtunk ki mi Is néhányat. A legutóbbi kimutatásokból kitűnik, hogy a fran­ciák átlagosan kevesebb bort fogyasztanak, mint mondjuk a hatvanas évek közepén. Pél­dául amíg 1965-ben egy főre évi átlagban számít­va 91 liter bor jutott, addig 1989-ben mindössze 35 liter! íme, egy valóban követendő példa Szlovákia lakosai számára! De most már azért komolyabb dolgokról. A ki­lencvenes évek elején már a háztartások 93-95 százaléka rendelkezett telefonnal, tévékészü­lékkel, fürdőszobával vagy zuhanyozósarok­kal, míg a hatvanas évek közepén több háztartás­ban volt autó, mint telefon vagy éppen WC. Ez sem akármilyen mutató. Egyébként manapság a franciák 77 százalékának van gépkocsija. 21 millió francia közül 10 millió ház-, illetve lakástulajdonos, s ugyancsak rengetegen vall­hatnak magukénak valamiféle ingatlant. Párizs­ban egyébként a háztartásoknak a fele egyszemé­lyes, de igaz, hogy itt figyelembe kell venni: sok az egyedül élő diák. Az 1982-1990-es években egyre nehezebb munkahelyet találni Fran­ciaországban is. Jelenleg a munkanélküliség több mint tízszázalékos, ami annyit jelent, hogy valamivel több mint 3 millió ember munkanélküli. Érdekes, hogy nem lett kevesebb a munkahely, hanem egyre több nő kíván munkába járni! Mind­ezek ellenére a nőket jobban sújtja a munkanél­küliség (14,7 %), mint a férfiakat (8,3 %). A hagyományos értelemben vett családok mind gyakrabban bomlanak fel. Minden harmadik há­zasságból egy válással végződik. A gyermekek egyharmada házasságon kívül születik, s 2 millió gyermek csak az egyik szülővel él. Mivel a fiatalok vagy tanulnak, vagy pedig nagyon nehezen talál­nak munkát, tovább maradnak a családi fészek­ben - a 20-24 évesek hatvanöt százaléka saját szüleinél él A fiatalok 50 százaléka leérettségi­zik, de évente mintegy százezren) (!) nem fejezik be alapiskolai tanulmányaikat sem! A francia okta­tásügy továbbra is a színvonalasak közé tartozik Európában, ennek ellenére jelentős mértékben növekedett azoknak a franciáknak a száma, akik a tizenkét éves iskola elvégzését követően vi­szonylag hibásan olvasnak. A franciák általában elégedettek az életszín­vonallal. Természetükből adódóan nem nagyon veszik komolyan a gondokat, problémákat, nem csinálnak nagy ügyet semmiből sem. Szóval: azért megvannak! W

Next

/
Oldalképek
Tartalom