Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)
1993-05-20 / 115. szám
1993. május 20. Napjaink ■ Polgármester úr, jó napot!-. Mi bosszantja leginkább? Feszültségekkel terhes világunkban szinte mindenki ideges. Miért lennének nyugodtak épp a polgármesterek? De vajon mi dühíti, boszszantja őket mostanság leginkább? Nos, lássunk egy konkrét példát. VANDA PÉTER, N agycsalomja polgármestere Vanda Péter: »Kiestünk ,,állambácsi“ kegyeiből...« (A szer2Q felvétele)-Túlságosan nem bosszant semmi, hozzászoktam már ugyanis, hogy mindig akad gond, tennivaló, ezt a munkát nem lehet ölbe tett kézzel végezni. De azért tudok egynéhány feszültségforrást említeni. Például az állami költségvetésben megszabják a községek költségvetését is, ami sok más, egyéb törvénnyel is összefügg. Egyes törvényeink túl merevek, mások pedig túlságosan is képlékenyek, sok esetben meg az egyes törvénycikkelyek nincsenek összhangban. Mintha nem tudná a jobb kéz, mit csinál a bal. Állításom igazolására mondok egy példát is. Az ingatlanadó megállapításához szükséges űrlapon például egymásnak ellentmondó utasítások szerepelnek. Pedig a törvény kimondja, hogy ez az űrlap az egyedüli érvényes formula... Mivel nem voltam biztos a dolgomban, felhívtam a pénzügyminisztériumot, hogy megtudakoljam, mi a teendő, ám kérdésemre senki sem tudott eligazító választ adni.- Több kollégámtól is hallottam már, hogy törvényeink eléggé félreérthetók, s ezzel félre is magyarázhatók. A polgármester az adott településen egy személyben az adóhatóság is egyúttal. Ahhoz, hogy munkáját kifogástalanul végezhesse, jogi fenoménnek kellene lennie, ismernie kellene az összes érvényes jogszabályt. Ez azonban egyszerűen képtelenség, hiszen a legtöbb polgármester nem végzett jogi tanulmányokat.- Azt viszont, hogy „hivatásos törvénytudót“, jogászt is alkalmazzon, édeskevés vidéki, főképp falusi polgármesteri hivatal engedheti meg magának. így aztán magunkra vagyunk utalva. A laikusnak azonban, főképp manapság, rendkívül nehéz az ellentmondásos törvények dzsungelében eligazodnia.- De ez még korántsem minden. Sokat segítene a községen az adókból befolyt pénz, csakhogy hiába vetjük ki az adókat, ha nincs, aki azokat kifizesse. Természetesen nem magánszemélyekre, hanem állami vállalatokra gondolok. A mezőgazdasági üzemek egyik napról a másikra élnek, tengődnek, az alkalmazottaikat sem tudják rendesen fizetni. A gazdaságok tavalyról minimum hetvenezer koronával tartoznak, májustól pedig már törleszteniük kellene az idei évre esedékes első részleteket is.- Csakhogy én nem nézhetem azt, hogy ők szegények. Hiába lenne szomszédom, netán barátom a szövetkezet elnöke vagy az állami gazdaság igazgatója, nekem, mint polgármesternek, elsősorban a falu, a gondjaimra bízott település érdekeit kell szem előtt tartanom. A falum érdeke pedig azt kívánja, hogy az adós intézményekkel szemben ne legyek elnéző. Nekem ilyen esetekben is a törvény betűjét kell néznem. S akkor járok el helyesen, ha a törvény teljes szigorával behajtom a bennünket megillető összegeket.- Nekünk is kell a pénz, ezer helye van minden fillérnek. Az egyik adós gazdaság már a kis tételeket sem hajlandó kifizetni. Egyszerűen elkönyvelték, hogy fizetésképtelenek, és ezzel számukra lezárult az ügy.- Hiányzik a falunkban a közművesítés, szennyvízelvezető csatorna kellene. Növényre, állatra, no és emberre egyaránt káros vegyi anyagok kerülnek a talajba, ivóvizünkbe, élelmiszereinkbe. Lassan már életveszélyes lesz az ivóvíz, a kertből leszakított paprika, paradicsom meg a tej, a kenyér is... A szemételhordás is sok pénzt felemészt. Egy tonna háztáji szemét összeszedése és elszállítása háromszáz koronába kerül, s ugyanennyit kell fizetnünk azért is, hogy egy bizonyos kijelölt helyen leszórhassuk.- Sok hasznos dolgot tudnánk csinálni. Tele vagyunk tervekkel, ötletekkel, csak az a baj, hogy mozdulni sem tudunk, mert kevés a köz javára fordítható pénzünk. S még mindig befelé megyünk abba a bizonyos alagútba, továbbra is elég nagy körülöttünk a sötétség. Ha az állam nem segít, nem tudunk elmozdulni a holtpontról. Hiába emelem az ebadót, akár a jelenlegi triplájára is, a polgároktól kicsalt néhány száz korona minket nem fog kihúzni a bajból. Csak azt érném el vele, hogy megdühödnének rám az emberek. Azt mondanák, „nekünk olyan polgármester, aki a saját népét nyúzza, nem kell" és elzavarnának vagy leváltanának. Hogy félreértés ne essék, nem a pozíciómat, a „bársonyszékemet" féltem, a polgármesterség nem nyugdíjas állás.- Az állam megköveteli, hogy az év végére ne maradjon pénz a számlánkon, pedig lehet, hogy némi „pénzmagot“ félre tudnánk tenni az ínségesebb időkre. Az a jó polgármester, aki az esztendő végén „kinullázza“ keretét. A támogatás is oda kerül, ahol nem maradt a közös kasszában egyetlen fillér sem. Hát ki érti ezt?- Mi kiestünk „állambácsi“ kegyeiből, mert nem kapunk semminemű támogatást. A „spórolt“ közös pénzt értékpapírokba fektetjük, sajnos a kamatok nagyságát nem a piaci kereslet, hanem az állam szabja meg, emellett a kamatokból még adót is kell fizetnünk. így alig több a haszon, mintha az összeg közönséges folyószámlán lenne.- Egyre-másra szűnnek meg a vállalatok, hát mi sem nyithatunk a faluban semmiféle üzemet ... A munkanélküliek közül csak szakmunkára alkalmazhatok embereket. Hát háziaszszonyt fogjak kőművesmunkára?- Visszakanyarodnék még néhány mondat erejéig a mezőgazdasági üzemekhez. Csőd felé tántorgó gazdaságok jogászai fáradoznak azon, hogy kibúvót keressenek fizetési kötelezettségeik alól. Nekem pedig - méregdrágán - „bérjogászt“ kell fogadnom, hogy megvédje az igazunkat, s megkaphassuk a minket megillető összegeket... Idegenbe szakadt hazánkfia- Mit csináltak maguk ezzel az országgal? - lép egy ballonkabátos idegen csöndesen cigarettázgató barátomhoz a pozsonyi pályaudvar előtt. Körülnézünk, de senki más nincs a közelemben, akihez az elegánsan öltözött úr szólhatott .volna.- Önök három év alatt teljesen tönkretették Szlovákiát - támad nekünk az idegen.- Mármint hogy mi? - kérdezem óvatosan, mert úgy hallottam, hogy az őrülteket nem szabad felingerelni.- Igen, maguk. Én nem voltam itthon, három évvel ezelőtt kimentem dolgozni Svédországba. Épp most szálltam le a vonatról. Még csak egy negyed órája vagyok itt, de nem hiszek a szememnek. Az állomáson hot dogot meg egyéb marhaságokat árulnak. Nincs egy vendéglő, ahol jó, becsületes ételt lehetne enni. Az állomás előtt csikket szednek a nyugdíjasok. A talponállóban rongyos ruhás alakok várnak egy kis maradékra. Nincs pénzük, nincs munkájuk, nincs hol aludniuk. Ki ezért' a felelős? Nem tudják? Vagy félnek megmondani?- Akárkit kérdezek, gyanakodva néz rám. Mitől félnek? És mi ez a Bős-Nagymaros ügy? Szlovákiát erről ismerik külföldön. A magyarokat meg kellene jutalmazni a jó reklámért. Ha nem tiltakoznak az erőmű miatt, Szlovákiáról a kutya sem tudna. Hogy néz ki az ott egyáltalán?-Magas gát. Mint a templomtorony. Fönt folyik a víz, alul meg az emberek élnek.- Komolyan? Én meg azt hittem, olyan, mint egy medence. Hogy beleásták a földbe. Hisz ez nagyon veszélyes. Milyen széles az a gát? Van vagy száz méter?- Ugyan!- Rettenetes. Ez nem rendes munka. Biztosan kilopták belőle a cementet. Nekem nem kell magyarázni. Ez mindig is egy fusizó ország volt. Most is az. A politikusok is fusiznak. Maguk nem magyarok véletlenül?- De igen. De nem véletlenül.- Haha, jó vicc. Én a magyarokat megismerem. Biztos valamilyen munkahelyen tanultak meg egy kicsit magyarul. A magyarok mások. Magasak és szőkék. Gazdagok és drága kocsikon járnak. Látja azt a lányt ott? Lefogadom, hogy magyar.- Nem is szőke.- De magas. Az én szemem, uram, olyan...- Elnézést, de nekünk már mennünk kell.- Várjanak. Elkísérem magukat a vonathoz. Meséljenek már, mi van itt. Hogy lehetett egy országot ilyen rövid idő alatt tönkretenni? Csináljanak már valamit. Itt mindenkinek minden mindegy. Ahá, a vonatuk... hát akkor viszontlátásra. És kössék fel a gatyájukat, mert baj lesz... TÓTH FERENC Szabad ÚJSÁG 5 Ahány ház, annyi szokás. Ahány polgármester, annyi gond. Egyben azonban a legtöbben megegyeznek: úgy érzik, a kormány nem értük, hanem ellenük dolgozik. S ez nem lehet véletlen. zolczer László Nemrégiben igen érdekes és szokatlanul tanulságos politikai szemináriumon vettem részt. Témája: A modern demokratikus helyi önigazgatás - szervezője a brünni Masaryk Egyetem, patrónusa pedig az Európa Közösség volt. A tanfolyam vezető előadója a Nottinghami Egyetem professzora David Regan, alapfontosságú elemeket ismertetett meg hallgatóival. Jellemezte, rendszerezte, összehasonlította a világ fejlett államaiban működő helyi önkormányzatok társadalmi küldetését és működését. Részletesen taglalta az egyes államokban (leggyakrabban az USA, Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, skandináv államok) kialakult helyi önkormányzatok rendszerét, fejlődését, formáinak jellegzetességét, előnyeit és hátrányait. Mindezt igyekezett úgy tudatosítani velük, hogy racionálisan gondolkodva, összehasonlítva a fejlett demokráciák értékeit a mi sajátságos helyzetünkkel - találjuk meg és próbáljuk bevezetni az érdekeinknek legmegfelelőbb önigazgatási formát. Mivel a téma valóban rendkívül sokrétű és aprólékos fejtegetésére most nincs igazán mód, megkísérlem legalább címszerüleg összefoglalni a legfontosabb támpontokat: 1. a helyi önkormányzat és a politikai decentralizáció 2. a helyi önkormányzat jogkörei és felelőssége, 3. az önkormányzati egységek struktúrája (szerkezeti rendje) 4. az önkormányzati egységek határainak megszabása, illetve megváltoztatása, 5. az önkormányzati egységek pénzügyi ellátása, 6. az önkormányzati egységek megválasztása, 7. a politikai pártok szerepe a helyi önkormányzatban, 8. a politikai pártok és az érdekcsoportok viszonya, 9. a politikai pártok és a központi hatalom viszonya, 10. a politikai pártok és a gazdasági fejlődés stb. Persze sok-sok egyéb kérdést is meg kellene még válaszolnunk ahhoz, hogy megközelíthessük a helyi önkormányzatok optimális szerkezetét és hatékony működését. Kissé részletesebben most az első kérdéskörrel foglalkoznék. Elsősorban azt szeretném tisztázni, mi is tulajdonképpen a demokratikus helyi önkormányzat? A válasz: nem más, mint a politikai decentralizáció egyik formája. A demokrácia alapismérve ugyanis, hogy a szuverenitás kizárólagos hordozója (viselője?) a nép, tehát a nép maga a legmagasabb szintű demokratikus hatalom. Az állam azonban működése érdekében szuverenitását átruházza az állami intézményekre. Ez különböző formákban történhet meg: 1. konföderatív demokrácia - a népszuverenitás szétszórt, viselői kizárólag részegységek 2. föderatív demokrácia - osztott népszuverenitás a központ és a részegységek között 3. unitárius demokrácia - a központi kormányzat teljhatalma 4. a törvényhozói jogkör átruházása az alárendelt szervezetekre. 5. végrehajtói jogkör átruházása az alárendelt szervezetekre. 6. az állami adminisztráció területi kihelyezése. A helyi önigazgatás tulajdonképpen az ötödik csoportba tartozik, kibővítve a 4. csoport néhány elemével. Nincsen tehát teljhatalma, de fontos átruházott jogkörökkel rendelkezik, s így független közéleti szerv, mely jelentős helyi törvényalkotói és politikai önállósággal bír. Alapvető jellemzői:- közvetlenül választott szerv,- felelőssége többirányú, széles körű,- jogköre pontos területhez kötött,- jogosult a helyi adók meghatározására. A másik alapvető kérdésre: miért van szükség a helyi önkormányzatokra a demokratikus államokban? - a választ akkor értjük meg, ha előbb megvizsgáljuk a lehetőségeket, mert elméletileg a helyi önkormányzat felelősségét más szerv is viselhetné. így például a központi kormány, a kormány által kinevezett szervek vagy vállalkozói szervezetek is. Mindezek azonban egyértelműen hátrányosak lennének, ugyanis e szervek működése nehézkesebb, lényegében ellenőrizhetetlenek, mélyreható hibák lehetőségének hordozói, az erőteljes innováció képességgátlói stb. - tehát végeredményben a közérdek gyenge biztosítói. Én személy szerint a helyi önigazgatás nélkülözhetetlen voltát nemcsak a közszolgáltatások és a közérdekek maximális kielégítésében látom, hanem abban is, hogy a helyi önigazgatás alapvető demokratikus értékek hordozója. Ilyen például az az elv, amely szerint mindig számba kell venni a kisebbségi nézeteket is. A másik a felelősség a választók iránt, amiből, következik, hogy az önkormányzat a nyilvánosságot, a közösséget szolgálja, hogy döntéseit megmagyarázza, s ezek jutalmát, ill. büntetését a legközelebbi választásokon nyeri el. Mert a közvetett demokráciában kis csoportnak kell döntenie, amely egyúttal felelősséget visel döntéseiért; mert lehetővé teszi az emberek részvételét a társadalmi folyamatokban; mert egészen különleges állapot az, ha valakit szabadon megválasztanak. E. Bruke azt mondta választóinak:......mivel engem választottak, én az önök érdekeit fogom képviselni, de a szavazásnál egyes-egyedül kell majd döntenem, így hát nem biztos, hogy az önök véleménye mindig azonos lesz az enyéimmel.“ A helyi önigazgatás műveli a polgárokat, mert közel áll az emberekhez. Megtanít a józan megítélésre, arra például, hogy adók nélkül nem lesznek színvonalas szolgáltatások, s arra is, hogy mi a reális és mi nem az. Az emberi közösség felettébb érdekes dolog. A német nyelv meglepően jól ki tudja fejezni fő tulajdonságát: a Gesellschaft szó a mesterségesen kialakított szervezeteket jelenti, míg a Gemeinschaft az ösztönösen létrejött szervezeteket, mint a család, a törzs, a nemzet, amelyet a közös identitás tudata köt össze. A helyi önigazgatás tulajdonképpen e két fogalom összekötő kapcsa, a demokratikus társadalmi rendszer nélkülözhetetlen eleme. Helyi önigazgatás nélkül elvesznének a demokrácia értékei, sőt maga a demokrácia is végveszélybe kerülne. S ennek tudatában kell építeni a helyi önkormányzatokat! BOROS ZOLTÁN Igazi demokrácia nem létezhet erős helyi önigazgatás nélkül
