Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)

1993-05-04 / 102. szám

/) i n /7 ^ í s\ { <5 / r-'» 4 Szabad ÚJSÁG X Napjaink 1993. május 4. NL Ae SZÉLJEGYZETEK A finnországi példa jegyében t. , területi önigazgatás és a társnemzet-koncepció kérdésköréhez 1. A tervezet Mind az Együttélés Politikai Mozga­lom társnemzet-koncepciója, mind pe­dig az MKDM törvényjavaslata A nem­zeti kisebbségek és etnikai csoportok helyzetéről és jogairól alapos munkát tükröz. A tervezetek tartalma - mon­danivalója összességében megfelel a kitűzött célok remélt megvalósulásá­nak. A gyakorlatba való átvitel esetén rövid és középtávon lélegzetvételt biz­tosítanának, azaz túlélést a Felvidék talpon maradt magyarsága számára. Csak hát - egyelőre - kettőn áll a vásár. 2. Modellek A társnemzet-koncepció kimondat­lanul vagy akaratlanul is föltételez egy olyan megoldást, amilyet egyebek kö­zött a finnországi svédek példája is szemléltet a rendezetlen etnikai gon­doktól terhes Európának. Ezt a példát azonban nálunk - sajnos - jól ismert okokból, jó ideig meddő kísérlet célba venni. A suomi modell sarkköve az a nyelvtörvény, amely a számarányok­tól függetlenül - az egész országra kiterjedő érvénnyel! - egyenrangúsítja a finnek (93,2 %) és a svédek (6,6 %) nyelvét. E modell áldásai általában ismertek, nincs is hely itt részletezé­sükre. Kettőt mégis a tények közül: a 320 000 finnországi svédnek van saját svéd egyeteme Turkuban (Abo), de ezen túlmenően - s ez a figyelem­reméltóbb - magától értetődő joga svédül, vagyis anyanyelvén vizsgázni bármelyik finn felsőfokú tanintézetben, ha valami okból ezek valamelyikének s nem a turkuinak a hallgatója. Emlé­keztessünk még a finn modellen belül az ahvenanmaani (Alands) svéd terü­leti autonómiára, amelynek egyebek közt saját országgyűlése és kor­mányzata van. Székhelye Mariehamn (Maarianhamina). Én e városba kül­­deném - tanulmányútra „Európát“ ta­nulni - nem csak parlamentünk (mé­diáink, egyházi hierarchiánk, mati­­cánk), és kormányunk több „illusztris“ tagját, hanem Európa valamennyi csetnikvajdáját, Karadzsicsát és Fu­­narját, az etnikai „tisztogatás“ összes kolomposát, nemkülönben a homogén nemzetállam ideológiájának minden szkizofrén sámándobosát. 3. Hányán? Megfogyatkozott nemzetrészünk­nek az Együttélés koncepciójában be­csült 700-750-ezres lélekszáma nem túlzó, inkább szerénynek mondható. Lásd erre vonatkozóan Brutovszky Já­nos találó fejtegetését (Szabad Újság, 111/65, 4. oldal), valamint az Erdélyi Magyarság 13. számának 8. és 9. oldalán található táblázatot és forrás­anyagot, amelynek 1991-re kivetített végösszege 843 600 magyart mutat ki Szlovákiában. Emlékeztetőül ves­sünk egy pillantást a felvidéki magyar­ság lélekszámának alakulására a szá­zadelőtől napjainkig - százalékos ki­mutatásban: 1910 30,5 % 1919 23,5 % + 1921 21,7% 1930 17,6% 1961 12,4% 1991 10,8% (+ Ezt a népszámlálást, az akkori Európa egyik új országában az elsőt, amelyről furcsamód kevésszer esik szó, Vavro Srobár irányításával Szlo­vákia első teljhatalmú minisztériu­ma szervezte meg és vezette le. Vé­letlen-e, hogy augusztus 20-ára időzí­tették a műveletet, e hagyományos ünnepnapra? Mindenesetre Magyar­­ország ekkor halott volt, Budapest a román megszállást nyögte. A sza­badrablástól kivételesen megmene­kült Nemzeti Múzeum körüli esemé­nyekre egy szobor emlékeztet. „A népszámlálási biztosok kimondottan megbízható teljes bizalmat élvező szláv nemzetiségű egyének le­hetnek.“) 4. Az önigazgatás keretei Elengedhetetlen, hogy a célként ki­tűzött s a gyakorlatba átültetendő au­tonóm jogainkat egy maximális igé­nyességgel körülhatárolt területhez kössük, meghatározva annak kiterje­dését, megvonva annak határait. Vitás esetekben a józan kompromisszum: a két érintett fél közötti egyeztetések, tárgyalások és megállapodások dönt­senek bizonyos határzónába eső tele­pülések hovatartozásáról - nem en­gedve a meghátrálást szorgalmazó, a hatalom pozíciójától megrészegült és fölényes hangnak, megfélemlítés­nek vagy lekezelő, lehengerlő taktiká­nak! Ez irányú indokaink, magyaráza­taink vagy megnyilatkozásaink nyitó hangja, másrészt fő követelménye: a kétnyelvűség alapkritériuma legyen! Azaz: a kétnyelvűség, alkotmányba foglalása, törvényesítése és védelme a behatárolt: az autonómia határai által rögzített területen. Minden továb­bi, az autonómia jogköreit szabályozó lépés, rendelkezés ezt kövesse, e doktrínára épüljön - az autonómia parlamentjének felállításáig (mint zá­rólépésig). A célok, a részkérdések, a részfeladatok ismertek, nem kell azokra itt kitérni. Annyit mindössze mégis - ízelítőül, „apró“ emlékezte­tőül - megjegyezhetünk, hogy az au­tonómia behatárolt területén nem ke­rülhet hivatali, közszolgálati posztba, például: postai szolgálatba alkalma­zott, aki nem értené, netán elutasítaná a helyi őslakosság valamely hányadá­nak nyelvén szövegezett táviratot. Vagy: kizárt legyen az olyan eset, amikor a kórházi ágy mellől azért vi­harzik el az ügyeletes ápolónő, mert a beteg anyanyelvén s nem államnyel­ven jajdult fel... 5. A forma A felvidéki magyarság által lakott terület hosszan elnyúló, Somorjától Nagyidáig húzódó volta-jellege mit sem számít. Ott a közeli példa: Bur­genland. E szövetségi tartománynak ugyancsak hosszan elnyúló, különben jó hetven éve változatlan területe Sop­ronnál 4-5 km-re szűkül. De úgyanígy említhetjük - az elnyúltságát tekintve mindenképp meggyőző Dnyeszter mentit nem is felhozva - a belgiumi német vagy éppen a svájci-olasz: réto­­román-ladin példát is. Hisz ha csak olyan jogokkal-kilátásokkal rendelkez­nénk, mint ezek bármelyike, elégedet­tek lehetnénk. Pedig e nemzeteknek­­nemzetrészeknek- kisebbségeknek nemcsak etnikai szétszórtsága, ha­nem például domborzati (Ardennek, Alpok...) tagoltsága, valamint cse­kélynek mondható (egyébként ez szó­ba sem jöhető szempont!) lélekszáma sem igen vethető össze a miénkkel. Ha mégis, akkor csak olyan értelem­ben, hogy pl. a ladin nyelvszigetet egy az egyben azonosnak vesszük a zo­­boralji magyar nyelvszigettel: ugyanis e két - enklávénak is minősülő - etni­kumnak ősisége, sőt lélekszáma is hasonló (15-17-ezer - hivatalosan: gondolva természetesen a bennünket érintő számadatra - pedig jól tudjuk, hogy a Zoboralján legalább 20-22- ezer magyar él!) 6. A Bodrogköz Miként az alpesi ladinok és a zobor­­alji magyarok lélekszáma majdnem egybeesik, hasonlóan a belgiumi né­meteké is szinte azonos a bodrogközi magyarokéval, azaz: 60-65 ezer. Vi­szont e németek etnikai-lakóterületi elhelyezkedése, szemben az egy tömbben élő bodrogköziekkel, kedve­zőtlennek mondható (persze ezúttal is csak a csinovnyik látószögével), ugyanis az általuk lakott terület - egyharmad-kétharmad arányban - két, alig érintkező tájegységből áll. De nyom ez valamit is a latban? Normális európai viszonyok közt ilyet kérdezni sem volna szabad! Egy szó, mint száz, az a kis belgiumi német nemzet­rész számunkra voltaképpen vala­mennyi lényeges dolgot felölelő auto­nómiával, önigazgatással rendelkezik: az oktatásügytől - a hozzá tartozó életbevágó! - óvodaügytől kezdve a költségvetési kérdéseken keresztül a nyelvi-nyelvhasználati ügyekig, ha tetszik: az alemann faluvégi tábláig. Ha nem élne Szlovákiában több vagy más magyar, csak ez a hatvan­ezer bodrogközi (részleteiben: Latorca és Labore menti, Ung menti, Ronyva és Tisza menti magyar), őket vajon nem illetnék meg legalább azok az autonóm önigazgatási-önmegvalósí­tási jogok, mint amilyenekkel a szóban forgó „malmmedy“ németek 1989. ja­nuár elsejétől rendelkeznek? Persze ezt a kérdést ne önmagunknak tegyük föl, hanem mindenekelőtt a szlovák pártok vezető köreinek, a szlovák par­lamentnek, a matica rítus táncot járó lingvistáinak, a szlovák kormány fele­lős és illetékes tisztségviselőinek. 7. Etelközi párhuzamok A Dnyeszter menti, azaz: podnyesz­­terjei példa is, túl azon, hogy hosszan elnyúló s háromszor is 4—8 km-re szűkülő területről van szó analóg eset a mi esetünkkel. Nézzük csak: Szlová­kia, benne a számban többségi szlo­vákokkal és a számban kisebbségi (felvidéki, határ menti) magyarokkal s másokkal együtt Csehszlovákia, azaz a megboldogult ország része volt. Moldova, azaz: Besszarábia, benne a számban többségi „moldová­­nokkal“ és a számban kisebbségi (Dnyeszter menti, határ menti) oro­szokkal s másokkal a volt Szovjetunió része volt. Annak teljesen közérthető és egyértelmű magyarázatával s meg­­okolásával, hogy minekutána az akár jó, akár rossz anyaország: a Szovjet­unió megszűnt, nincs többé, ezt köve­tően vajon milyen indok kötelezhetné a Dnyeszter menti oroszokat, hogy nyakukat ezután a moldvai románok jármába dugják? Vajon milyen fel­­sőbbség vagy alsóbbság érdekében vagy „ukázára“ illenék ezt saját szu­verén és istenadta nyakukkal megcse­lekedniük? Mert erről van szó! (Az utolsó, a nem-et, a nyet-et kiváltó csepp a pohárban a többségi kisinyovi parlament által meghirdetett, meg­szavaztatott román államnyelv volt) A kérdés: És a mi nyakunkkal kinek van joga rendelkezni? Ha egyszer a rabszolgakorszak megszűnt, s a XXI. szászad küszöbén állunk, akkor milyen felsőbbség vagy alsóbb­ság kötelezhet bennünket vagy kényszerítheti nyakunkat, istenadta nyakunkat valamely idegen járom és ostor előtti meghajlásra? 8. A faluvégi táblák ügyéhez A helységnév-átkeresztelés az au­tótolvaj reflexe, akinek első dolga: ki­cserélni a rendszámtáblát, hogy lep­lezze bűnös tettét, hogy lehetetlenné tegye a bűntárgy felismerését. A csehek sem sokkal jobbak a Deákné vásznánál. Addig azért nem mentek el, hogy Uherské Hradisté ne­vét Moravské Hradistére változtassák. Szlovákiában viszont más lett a sorsa- egyetlen példát a sok száz közül- Nagysallónak. Lett előbb Verké Sar­­luhy, majd Tekovské Sarluhy. Jelenleg Tekovské Luzany. Elgondolkodtató, hogy miként a ma­gyarokat sosem zavarta, hogy Viseg­­rádnak időtlen idők óta Visegrád a ne­ve, ugyanúgy a horvátok sem esnek transzba, hogy Daruvár városuk időtlen idők óta a Daruvár nevet viseli. (Ne feledjük: A „rendszámtáb­laügy“, a település- és utcanevek ügye a rendezendő jogainkkal szembe feszülő vesztett siserehad egyik leg­­tettenérhetöbb, legérzékenyebb, leg­sebezhetőbb pontja, ha tetszik: Achil­­les-sarka. Hazai és nemzetközi tere­pen - egyaránt. Ezért (is) a kérdés napirenden tartása ügyünk szempont­jából végtelenül fontos feladat.) 9. Népszavazás Igaza van Melocco Miklósnak, a ki­váló szobrásznak s a legalább oly jó bölcselőnek, amikor azt mondja: „Roncsolt idegzetű az egész társada­lom. Kivált a kisebbségiekre, a hatá­ron túliakra áll ez. Egyetlen egészsé­ges lélekkel sem találkoztam soraik­bo1 URBÁN GYÖRGY (folytatás a holnapi számunkban) A hollandok a Flórán „ Virágország“ százszorszép virágai Hollandiában nem csupán tulipánokat termesztenek Az idei, tizennegyedik pozsonyi FLÓRA virágkiállításon, melyet mellesleg többek között Peter Weissnek, a Nemzeti Tanács alelnökének és Jozef Moravcíknak, a Szlo­vák Köztársaság külügyminiszterének (és több más vendégnek) a jelenlétében Peter Kresánek, Pozsony város főpolgármestere nyitott meg, holland szaknap is volt. Nem véletlen, hogy külügyminiszterünk különdíját éppen a BLUMENBÜRO holland cég érdemelte ki. A seregszemlén a legna­gyobb külföldi kiállító Hollandia. „Tulipánor­szágban“ a kertészkedés jelentős, komoly bevételi forrásokat biztosító igen jól jövedel­mező gazdasági ágazat. A világon Hollan­diában folyik legnagyobb területen üvegházi termelés, s az országban számos virág- és zöldségforgalmazással foglalkozó cég, ügynökség működik. Ezek a kereskedők forgalmazzák a termesztők áruit a hazai és a külföldi piacokon egyaránt. A termékek zöme az ország határain túl talál vevőre. A termelők speciális árveréseken mutat­ják be a kereskedőknek kínálatukat. Itt a ter­melők és a fogyasztók együttesen, közösen szabják meg az egyes termékek konkrét árát is. A holland kertészet elsősorban ha­szonnövények és virágok, dísznövények termesztésére szakosodott. A virág- és dísznövénytermesztés jó megélhetést biztosít. A különféle piacokon ezer és ezer termesztő kínálja nap mint nap áruját, a kutatók pedig szinte állandóan újabb és újabb nemesítési eljárások kidol­gozásán fáradoznak, s nem egy szakember a szállítási rendszerek további tökéletesíté­sének módjait kutatja. A kutatónál, a termelőnél első a minőség. Szinte minden érintett azon fáradozik, hogy a természetet minél kisebb mértékben káro­sítsák, ne bomoljon fel a biológiai egyen­súly. Hollandiában a nagy kísérleti intézetek és kutatóállomások mellett több tíz kisebb nemesítőüzem is létezik, melyek szintén a legmodernebb technika és technológia alkalmazásával dolgoznak. A legtöbb ter­mesztő az üvegházban, egész éven át termeszti a virágokat, és dísznövényeket. Az árverés összekötő kapocs, a termesz­tő és a kereskedő között. Éppen a nagy körültekintéssel kidolgozott árverési rendszernek köszönhető, hogy az egyes termelők szinte napra készen tudják, hol, mi iránt mutatkozik a legnagyobb kereslet, és a helyzetfelmérésék alapján szakosodhat­­nak, azaz szinte a szó szoros értelmében feloszthatják egymás között a piacot. A termelők általában nem árusítják köz­vetlenül termékeiket. A legtöbbjüket beso­rolják a hét csoport valamelyikébe. Ezek a csoportok tulajdonképpen egymással kooperáló társulások, szövetkezetek, a ter­melő a szövetkezet tagja és egyúttal társtu­lajdonosa lesz. Ebben az esetben viszont köteles teljes kínálatát az árverés révén értékesíteni. A szolgáltatásért bevételének elenyésző százalékával fizet. A külhoni ter­mesztők árui ugyancsak az árverések révén kerülnek piacra. Amikor a belföldi áru csökken, az üzlet­kötők a külföldi közvetítők kínálatából pó­tolják a hiányt. Érdekes a virágbörze befo­lyása is. A termelő azokat a virágokat és növényeket, melyeket eladásra szán, úgynevezett árverési kocsikra rakja, és a te­rem falára függesztett árverési órákhoz szál­­lít(tat)ja. Az árverés irányítója kihirdeti azt illető termék legmagasabb árát, aztán elin­dítja az órát, melynek mutatója lassan ha­ladva egyre alacsonyabb értékeket mutat. A szóban forgó terméket az kapja, veheti meg, aki a kikiáltási ár után elsőként jelzi vásárlási szándékát úgy, hogy megállíttatja a „börzeórát“. Az árverés egyidőben több óránál folyik. Az eladás másik módja a közvetítés útján történő értékesítés. Ez a forma elsősorban a növények árusításánál használatos. A ter­melők előre tudatják az árverési csoporttal, mit kérnek portékájukért. Ezután a szövet­kezet felveszi a kapcsolatot a kereskedők­kel,s megállapítja, vajon a kínálatért hajlan­dó-e valaki a kért összeget megadni. Ha nem sikerül nyélbe ütni az üzletet, a termelő kénytelen engedni az árból. Az értékesítési módszereket egyre töké­letesítik. Az árverési órákat pl. ma már számítógép vezérli, amely rögzíti is az áru­val kapcsolatos összes tudnivalót, informá­ciót. Mire a vevő végzett az ügyintézéssel, a gép már el is készítette a számára a szük­séges számlát. Az árverési szövetkezet ügyel arra is, hogy a termelő valóban meg­kapja termékének az árát. Egyes helyeken az órákat már videóképernyővel helyettesí­tik, így a kereskedő jobban szemügyre veheti az éppen felkínált terméket, s látja azt is, konkrétan melyik termékről van szó. Az árverések hitelességét árverési ellenő­rök felügyelik. Az üzletkötés előtt a legtöbb áru hűtőhe­lyiségben vár a sor(s)ára. Sok,Hollandiában vásárló kereskedőnek az egyes börzéken saját tárolóhelyiségei vannak, de az épüle­tekben bárki bérelhet magának területet. A holland virág- és növénytermesz­tők áruinak három­negyede külfödre kerül. Ez azt is je­lenti, hogy a hollan­diai kereskedők szinte a világ min­den országába szállítanak a gaz­dag hazai kínálat­ból. A szállítás ter­mészetesen lég­kondicionált teher­kocsikkal történik, sőt a virágok egy része repülőgépek­kel jut el a célállo­másokra. Hollandiában az üzletkötés szerve­zését és az eladás biztosítását a hol­land virágtermesztő iroda intézi. A hol­land termelők nem sajnálják a pénzt reklámcélokra sem. A termelők nagy gondot fordítanak a virágkötészetre is (A szerző felvételei) ZOLCZER LÁSZLÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom