Szabad Újság, 1993. április (3. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-06 / 80. szám
i i 1993. április 6. Egészségügy Szabad ÚJSÁG ® „Kegyes lesz Prometheus a mi gyermekeinkhez is?“ Egy alapítványba vetett reményről Prometheus a görög mitológia szerint agyagból gyúrta az embert és lelket lehelt bele. Ahhoz, hogy az emberek élhessenek, lehozta nekik az istenek tüzét. Éppen ezért nevezték el e mitológiai hősről a közelmúltban azt az alapítványt, amellyel a szellemileg visszamaradott gyermekek galántai intézete nagy családjának az életét kívánják nem csak hogy elfogadhatóvá, hanem szebbé és örömtelibbé is tenni. Új „otthon" Az alapítványt - amelyről később több szó is esik - dr. Alena Zabková, az intézet energikus igazgatónője hozta létre. Olyan pedagógust ismerhettünk meg benne, akinek tavaly minden követ megmozgatva sikerült elérnie, hogy a nevelönők és kis pácienseik végre megfelelő helyiségekbe költözhessenek. A Galántai Járási Hivatal állami intézményhez illően gondoskodott az intézet lakóiról, hiszen Hódiban és Galánta városának peremén családi házakat bocsátott a rendelkezésükre. Ám a tolókocsiba kényszerült, mozgássérült gyermekeket az egyszintes öreg épületekben gondozóik csak nehezen tudták átvinni egyik helyiségből a másikba. A gyerekek elszigetelten, szürke napokként élték meg az évszakokat. Nem volt lehetőségük arra, hogy játszhassanak a korukbeli egészséges gyerekekkel, megismerjenek más embereket is. Az új arcokat mindenkor örömmel fogadták, és a feléjük kinyújtott karokba riadt madárként röppentek, rejtett bizalommal. Az intézet fiatal igazgatónője nem volt rest, sorra kopogtatott a hivatalok ajtajain, mígnem kérése meghallgatásra talált. Tavaly ősszel húsz gyermek, tizenhárom gondozó és ápoló vette birtokába a galántai lakótelepen található óvodai épületet. A létesítményt a lehető legrövidebb időn belül felújíttatták, és az átalakítási munkálatok során arra törekedtek, hogy a mozgássérült gyermekek otthon érezhessék magukat. Mi történt azóta? Ottjártunkkor nyomát sem találtuk az olajzöld folyosóknak, az intézeti szigort meghazudtolva színes mesefigurák „táncolták be“ a termeket. Mivel az óvodában nem jutott hely az ebédlőnek, a termeket összekötő folyosón elhelyezett asztalkáknál falakra festett tündérek és manók „kínálják hellyel“ az óvoda lakóit. A nagy gyerekszobákban ágyak és kisszekrények váltják egymást, a polcokon csak itt-ott látunk játékokat. Áthaladva a helyiségeken eljutunk a tornaterembe, ahol órarend található a kisebb és nagyobb gyerekek napi programjával. Nem iskolai tanrend szerint állították össze. A kisebbek színismeretet, a nagyobbak az önellátás alapfeladatait sajátítják el. A kicsik, koruk és érettségi szintjük szerint, négyes csoportokban, húszperces foglalkozásokon tanulják az élet alapvető műveleteit. Akaratuk és ismeretvágyuk olyan, mint általában a gyerekeké, ám minden apróbb eredményért meg kell tudniuk küzdeni. Az intézet nevelőnői hamar megtanulták, hogy a sikerélményt a napi tanítási órákon fel kell hogy váltsa a türelem, és a legapróbb előrehaladást is mosollyal, simogatással kell tudni „osztályozni“. Az intézet lakói hat-tizenhét éves gyerekek, akiket egészségi állapotuk miatt felmentettek minden jellegű tankötelezettség alól. írni, olvasni vagy számolni nem taníthatják meg őket. Mit jelent az alapítvány?- Reményt, hogy akik tehetik, bizonyára a segítségünkre lesznek - válaszolta meg Kérdésünket Vozákné, az óvoda igazgatóhelyettese. Megtudtuk, hogy az óvoda felújítása nagyon sok pénzt elnyelt. Az intézet lassan bekerült ugyan az emberek köztudatába, és nem kell már távol élniük az „ismeretlenben“, ám a kicsik nem csak lakni, enni és inni, hanem játszani, kirándulni is szeretnének. A szellemileg visszamaradott gyermekek intézete állami költségvetési létesítmény, így a szűkre szabott, korlátozott összegből a pedagógusok és nevelők nem tudnak még több pénzt kifacsarni. Ez adta a kényszerötletet, hogy a Prometheus alapítvány létrehozásával próbálják felhívni magukra a vállalkozók figyelmét.-A civilizált társadalmakban már megszokottá vált, hogy az államon kívül cégek, társaságok és egyének támogatják az arra rászorulókat. Mindennapossá váltak a jótékonysági rendezvények, a sport- és kulturális akciók, illetve a gyűjtések, amelyekből a bevételt humanitárius célokra kínálják fel. A mi intézetünkben a Galántai és Dunaszerdahelyi járások gyermekei találtak második otthonukra. Szeretnénk hozzánk meghívni mindazokat, kiket érdekel, milyen körülmények között is élnek gyermekeink. Azok, akik pedig segíteni kívánnak nekünk, az Általános Hitelbank galántai kirendeltségének számlájára: 314740/132, 0200-es kódszámon, tehát a Prometheus alapítvány címén tegyék ezt meg. Csak reménykedhetünk, hogy akadnak jóakaróink - mondotta dr. Zabková, aki ezután kissé csüggedtebben így folytatta: sajnos, a felhívásunkra azok a kisvállalkozók reagáltak A gyerekek játszani is szeretnének, csak még nincs mivel... (M. Al'aksa illusztrációs felvétele) Soboha úr, hol az inzulin? Kínszenvedés betegnek lenni csak, akiktől nem is vártuk volna el, hogy e komoly gazdasági helyzetben támogatni fognak bennünket. A tehetősebb nagyvállalkozók viszont csendesen a háttérben maradtak. Értek bennünket azonban kellemes meglepetések is: a galántai szakmunkásképző tanulói egy diszkó alkalmával 8000 koronát gyűjtöttek össze a belépődíjból, és elküldték azt a mi számlánkra. Az év elején pedig megrendeztük az alapítvány első reprezentációs bálját. Eljöttek a támogatóink, azok, akik szívükön viselik gyermekeink sorsát. A szponzorok a galántai reneszánsz kastélyban megrendezett bált nem csak erkölcsileg, de anyagilag is támogatták. A tomboladíjakat pedig a pozsonyi kisegítőiskolák gyerekei készítették. Tavaszváró ; Az egykori óvodába, ma intézetbe a legtöbb gyerek hétfőn reggel érkezik, és a szüleik pénteken jönnek el értük, hogy a hét végét családi körben tölthessék. A kicsik szeretik a róluk gondoskodó néniket, és meleg barátság fűzi őket azokhoz, akiket a környékről naponta hordanak az intézetbe. Beköltözésük óta megjavították a tető egy részét, és beszerelték az új kazánt is. Az épület udvarát pedig gondosan felkészítették a tavaszra. Megtudtuk, hogy az alaptívány számlájára befolyt összegből új játékokat vesznek rrtajd a gyerekeknek. Kipp-kopp, koppannak a tetőn, majd csurrannak át a falakon a tavaszi esőcseppek. A tető teljes újrajavítására már nem tellett a tavalyi költségvetésből, és valószínűleg nem jut majd az ideiből sem. A kicsiket, akik betegségük ellenére ugyancsak pajkosak, és szeretik a valótlan, ám annál mesésebb világot, mindez nem érdekli. Ók a délutáni pihenőn új játékokról álmodnak, és az igazgatónő mindezt jól tudja. SZÁZ ILDIKÓ Ritkán adódnak olyan szerény vendégei a Rimaszombati Városi Művelődési Központnak, mint március közepén voltak. Az egyik helyiségben tartotta konferenciáját a rokkantak szervezetének járási képviselete. Véletlenül vetődtem el az ülésükre, tetszett a szerénységük, s a nem szokványos vitafelszólalásaik. Leültem a sor végére, és figyeltem. Sok mindenről szó esett, többek között a szegényes gyógyszerellátásról, a létminimum alsó határáról, a megközelíthetetlen üzletekről, a magas járdaszegélyekről, szóval a rokkantakat érintő és boszszantó kérdésekről. Itt jegyzem meg, hogy az ott-tartózkodásom alatt nem hangzott el egyszer sem Sobona miniszter úr neve. Pedig mint ahogyan a Lépések című tv-műsorban hallgattuk, szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy Szlovákiában nincs inzulinhiány. Kár, hogy azt nem árulta el, hol kapható ez a cukorbetegek számára nélkülözhetetlen gyógyszer, mert Rimaszombatban sem tudják. Pedig szükségük lenne rá: nem.én kérdeztem, ők mondták, mégpedig a járási hivatal szociális osztályáról hozzájuk ellátogatott alkalmazottaknak. Nem panaszkodtak, segítséget kértek. A Rimaszombati járásban közel hatezer cukorbeteg él. Helyzetük reális ismertetésére a konferencia szünetében megkértem Czene Lászlót, a szervezet elnökét.- A minap Pozsonyban az egészségügyi minisztérium egyik dolgozója úgy tájékoztatott bennünket - mondja az elnök hogy a betegeket három osztályba sorolják. Az első kategóriába tartoznak a szívós a cukorbetegek, a daganatos megbetegedésben szenvedők és az agyvérzést túlélt betegek. Ezeknek a létfenntartáshoz szükséges orvosságokat ingyen adják ki a gyógyszertárak. Azt azonban hangsúlyozta, hogy az ehhez szükséges vitamintablettákért már fizetni kell. Vegyük példaként az én esetemet, cukorbeteg vagyok, vesebántalmaim vannak, magas a vérnyomásom, szóval én az első kategóriába tartozom. Itt, a Rimaszombati járásban azt tapasztaltam, a minisztériumi határozatot úgy értelmezik, hogy ami olcsó, azért nem kell fizetni, s drágát pedig pénzért kapjuk meg. Az inzulinnal való ellátást az utóbbi három hónapban már minősíteni sem lehet. Ha az orvos előír tíz injekciót, abból jó, ha ötöt kiadnak a gyógyszertárak. Hiány van az injekciós tűkből és az injekciós fecskendőkből is. A most használt tűket nem lehet kifőzni sem, a fecskendőket pedig fertőtleníteni. Valamikor fertőtlenítettük, nem dobáltuk el, mint most. Ma már azonban csak egyszeri használatra gyártják őket. A fecskendő és a tű költsége cukorbetegeknél naponta 2,50 koronát tesz ki. De nemcsak ennyit takaríthatnánk meg, hanem kisebb-nagyobb bosszúságoktól is megkímélnénk magunkat, ha kapnánk kifőzhető tűt és fecskendőt. Manapság ugyanis hol az egyik, hol a másik nem kapható. Ami meg talán a legkellemetlenebb a számunkra, a rimaszombati egészségügyi üzlet, ahol mindez kapható, többet van zárva, mint nyitva. A hallottak alapján elmondhatjuk, hogy soha nem jó betegnek lenni, de most egyenesen kínszenvedés. FARKAS OTTÓ Hol maradnak a szakemberek? Egészségügyünk súlyosbodó válságáról A régi „szocialistának“ nevezett, központilag (azaz egyenesen az egészségügyi minisztérium által) irányított többlépcsős felépítésű egészségügyi rendszer a több évtizedes tapasztalatok és eredmények alapján nem bizonyult hatékonynak és életképesnek. E elavult egészségügyi rendszer azonban gyakorlatilag tovább él és működik, jóllehet a teljes széthullás határán. A volt pártnomenklatúra orvosai (némi kivétellel) átvészelték az eltelt időszak társadalmi változásait. Paradox módon e áldatlan állapot éppen az 1991 decemberében törvényszintre emelt Szlovákiai Orvosi Kamarának köszönhető, mely kezdettől fogva az orvostársadalomban folyó hatalmi harcnak a középpontjában áll: a vezető állású orvosok és a Regionális Orvosi Kamarákat uraló orvosok ugyanazon személyek. A szlovákiai orvosi társadalom ez időben tehát teljesen merev, megkövesedett. E hatalmi eszközökkel kierőszakolt természetellenes állapot - noha nem kedvez a szlovákiai egészségügy jelenének, egyeseknek nagyon is megfelel. Azoknak az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak, kik merevségük miatt már képtelenek változtatni gondolkodásmódjukon, munkastílusukon, életvitelükön. Az orvosi egyetemeken és orvostovábbképző intézetekben tapasztalható status quo szintén kedvezőtlen jelenség, mivel az orvosképzés jelenlegi és múltbéli színvonalát konzerválja. A szakemberképzés alacsony (mondhatnám provinciális) színvonala a jövőben csakis növelheti azt a szakadékot - minőségi, különbséget mely a szlovákiai orvosi egyetemek s az itt végzett orvosok és a legjobb külföldi egyetemek és végzősei között már ma is számottevő. A szlovákiai egészségügy reformja, véleményem szerint, elsősorban a reformot irányító emberek tudásán (intellektuális és erkölcsi értékein) múlik. Az egészségügy sikeres reformját azonban csak új, tiszta, torzulatlan és rugalmas gondolkodású emberek tudnák sikeresen végrehajtani, kellő információk birtokában. Itt van, véleményem szerint a lényeges ok, amiért a sikeres reform mind a mai napig várat magára. A politikában, a pártérdekű gondolkodásban vannak a gyökerei annak, miért nem tudnak az előtérbe jutni az új, mindeddig ismeretlen, tehetséges arcok. Az 1993. március negyedikéi pozsonyi tüntetésen, amely egy órán át tartott, szemlátomást előre megírt forgatókönyv szerint szólaltak fel a „szónokok“. Az egész meglehetősen ügyefogyott szervezést mutatott, főleg a felszólalók beszédeit illetően lehet kifogásunk. Egy korrekt, statisztikai adatokon alapuló, tudományosan megalapozott érv sem hangzott el, az előre kiválasztott „szónokok“ a hallgatóság érzelmeire hatva próbálták a közvélemény haragját ráirányítani az egészségügyi miniszterre, a kormányra és a kormányfőre. Az egésznek inkább politikai jellege volt, ahelyett, hogy segített volna feltárni a közvélemény előtt az egészségügy mai rossz helyzetének valós tényeit, ezeknek okait és okozóit. Mindez az Orvosi Kamarában és általában az orvosi és egészségügyi társadalomban tapasztalható zűrzavarra, intellektuális és erkölcsi válságra utal. Az idő sürget! Minden nap késés hetekre és hónapokra elodázza az egészségügy tényleges reformját, óriási erkölcsi károkat okozva a gyógyulásán és a mai viszonyok miatt meghalt emnbertársaink sorsa révén. Az egészségügy reformjának alapfeltétele azonban az egészségügyi dolgozók szellemi és erkölcsi megújulása. E nélkül nincs továbblépés. A sokat hangoztatott és követelt, egyedüli megmentőnek titulált pénz, pénz és megint csak pénz ez ügyben csupán másodlagos szerepet játszhat. Ez így van akkor is, ha tudom, hogy a világszinthez szükséges diagnosztizáló és gyógyító berendezések méregdrágák. De mit érnek az értékes gépi berendezések, ha az egészségügyiek nem kielégítő felkészültsége (szellemi és erkölcsi szempontból) miatt nem sikerült ezeket kellő intenzitással az egészséges és beteg emberek szolgálatába állítani. Egy miniszter leváltása sem oldana meg semmit, mivel az egészségügy válságának ennél sokkal mélyebb társadalmi és belső okai vannak. ^Egészségügyünket a napról napra súlyosbodó válságból csupán a tárgyilagos, tudományosan megalapozott, gazdag tárgyismereten alapuló elemzések, a nyílt és jóindulatú össztársadalmi és szakmán belüli párbeszéd, a legtehetségesebb orvosok és más szakemberek megszólaltatása feltételeinek a megteremtése vezethet tényleges, kézzelfogható és jó eredményhez. ^ DR. PEtOVSKY S. PÁL Holnap, április 7-én EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAP lesz, amelyet a világ egészségügyi szervezetei a következő jelszó alatt hirdettek meg az 1993-as évre: Védd az életet, utasítsd el az erőszakot, és ne légy könnyelmű! 1
