Szabad Újság, 1993. április (3. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-29 / 99. szám
JA J l 1/7 J rp ’ o 0t°7, 4-1. / )jj (, ^ 74,r /») ■* * 6 Szabad ÚJSÁG Belpolitika 1993. április 29. Merre tart és merre tarthatna Szlovákia? A hétfőn lezárult parlamenti ülésen beszámolt munkájáról a szlovák kormány, illetve előterjesztette elképzeléseit az ország további sorsáról. A parlamentben kialakult tartalmas vitához a magyar koalíció képviselői is hozzászóltak. Az alábbiakban ezekből olvashatnak kettőt tisztelt olvasóink. CSÁKY PÁL, MKDM: Nem élünk légüres térben Ha az SZK kormányának eddigi, kilenc hónapos munkáját értékeljük, meggyőződésem, hogy a tények vizsgálata előtt néhány szót ejtenünk kell a tágabb politikai összefüggésekről is, konkrétan a társadalmi és politikai légkörről, melyben e kormánynak dolgoznia kellett - s melyet nagyrészt maga alakított ki maga körül. Úgy vélem, ezen összefüggések tartalmazzák némely komoly tárgyi probléma okát is, s ezekről ma itt vitát kell folytatnunk. Véleményem szerint az SZK győztes politikai ereje a tavalyi választásokat követő győzelmi mámor következtében a saját csapdájába esett. A választások eredményei mintha elhitették volna vele, hogy bármit megtehet, s közben nem tudatosította kellő mértékben, hogy a világon senki, tehát egyetlen politikus, egetlen politikai csoportosulás, egyetlen kormány sem tehet azt, amit csak akar. Minden politikai erőnek korlátot szab egyrészt a környező világ, másrészt saját lehetőségei. A cseh féllel folytatandó tárgyalásra ez a politikai reprezentáció büszkén vonult ki, gépkocsijain az SO jelzéssel, s ebből minden józan ember következtethetett a küldöttség szakmai felkészületlenségére, másrészt kezdhettünk reménykedni, hogy Szomália nemzetközi autójele a küldöttségünk gépkocsijain nem azt jelzi, milyen lesz a Szlovák Köztársaság gazdasági helyzete a közeljövőben. A volt Csehszlovákia alkotmányos rendszerében 1968 óta jelen volt egy demokratikus, egyben azonban politikailag rendkívül veszélyes elv: a kisebbség leszavazhatóságának a tilalma. E húrokat az utóbbi két évben a szlovák politikai reprezentáció szorgalmasan pengette, a felhangzó muzsika pedig állandó ,,nem“-et duruzsolt a politikai partner fülébe. Az így nagyon is megszokta e monoton muzsikát és egyre jobban megkövesedett elvi ellenlábasságában. Ez a helyzet Nem kételkedem abban, hogy a képviselők többsége tudatosítja a most tárgyalt anyag jelentőségét, tekintettel a helyzetre is, melyben a vitára sor kerül. Az ország, a kormány és a parlament teljesen más helyzetben van most, mint a kormányprogram jóváhagyásakor volt. A parlament már akkor javasolta a program módosítását a kormánynak, amennyiben változna az államjogi elrendezés s nem konföderáció jönne létre. A parlament a kormány munkájának következetes ellenőrzését vállalta magára, joggal kérte hát az új helyzetnek megfelelő új kiindulópontok megfogalmazását. Az ország komplex fejlesztési stratégiájának hiányát szeretném most kiemelten taglalni, mivel komplex fejlesztési stratégia nélkül nehezen elképzelhető, hogy az egyes tárcák hatékony politikát folytassanak saját területükön, ha köztük nem áll fenn semmilyen kapcsolódás. Bármennyire jók és még jobbak a tárcák saját célkitűzései, így végrehajthatatlanok. A kormány programnyilatkozatának értékelése és az előterjesztett programmódosítás sok információt tartalmaz, ami arról tanúskodik, hogy sok nagyon komoly alapanyag került kidolgozásra, mégis le kell szögezni: a tárcák szempontjait is behatárolja, hogy nem létezik komplex stratégiai elképzelés, vagy kiütközik belőiük az ellentmondás, illetve hiányzik belőlük a folyamatosság, az egymásra épülés, teáin fenn úgy-ahogy 1992. december 31-ig. Január elsejével azonban új korszak kezdődött, ezzel a politizálás stílusának is változnia kellett volna mind a külföld, mind a belföld irányába úgy, hogy a pozitív jelzéseknek kellett volna túlsúlyba kerülniük. A kormányzat azonban - mintha tehetetlenségi erő vitte volna tovább - megmaradt védekező pozícióban és a régi nótát fújta továbbra is a Cseh Köztársásággal, egyes nemzetközi szervezetekkel, a Nemzetközi Valutaalappal, a Világbankkal, az Európa Tanáccsal, az Európai Közösséggel és egyes szomszédos országokkal szemben; belföldön pedig a szakszervezetekkel, az újságírókkal, az ellenzékkel, a magyar nemzeti kisebbséggel, azt követően az egészségügy, az iskolaügy, a mezőgazdaság, az ipar alkalmazottaival, majd a vállalkozókkal szemben. A sort nem folytatom. Egyes pillanatokban már úgy tűnt, ez a kormányzat saját helyzetelemzési képtelensége miatt nemcsak az együttműködésre nem képes, hanem normális párbeszédet sem tud vezetni a többiekkel. Aprócska elégtétel csupán, hogy hosszú ideje senki nem merte erre a kormányra kimondani azt a jelzőt, amelyet kilenc hónapja e kormány vezérei maguk mondottak ki magukra. A Szlovák Köztársaság gazdasági helyzete hétről hétre rosszabb, a társadalomban növekszik a feszültség, a most megvitatásra került kormánydokumentumok pedig nem akarnak, vagy nem tudnak megfelelően reagálni e helyzetre. A kormány illetékes tagjai nem vettek részt a legfontosabb témák parlamenti bizottsági vitáiban. Mintha a miniszterek a régi jó elvhez tartanák magukat, hogy amennyiben nem beszélünk a bajokról, azok nincsenek is. A hatalmon lévő mozgalom nem akarja beismerni, milyen mélységes gödörbe juttatta az országot tisztességtelen politizálásáhát nem rajzolódik ki belőlük egy egész, összefüggő kép. Csak a kormány mint egység, vagy az érintett minisztériumok együtt lennének képesek megoldani társadalmunk egyik legégetőbb gondját, a szakmunkásképzést. Ha mindeddig nem történt kísérlet e kérdés komplex megoldására, ha mindeddig nem történt semmi, feltehetőleg az érintett tárcák közt nagyon rossz az együttműködés. A népjóléti minisztérium azt várja a többi ágazattól, hogy saját területén az általános jellegű szociálpolitikáról áttérjen az eseti szociálpolitikára, melynek alapja a ráutaltság. Ez is olyan kérdés, amelyet nem lehet megoldani egy tárca intézkedéseivel, mivel a különböző tárcák közt szétszórt szociálpolitikai intézkedések összehangolása nélkül soha nem alakul ki hatékony, egymásra kötődő egységes támogatási rendszer, így nem alakulhat ki még hosszú ideig igazságosabb szociális politika sem az országban. Minimum az egészről alkotott kép, az egységes elképzelés nincs meg arról, milyen kihatásokkal járnának az egyes tárcák által javasolt intézkedések. Az együttműködés hiányát jelzi az általános iskolák igazgatási módjának megváltoztatására tett javaslat is. A szociális biztosítás feladatainak aktualizált változatában említés esik arról, hogy a települési önkormányzatokról szóló törvény készülő módosítása tartalmazza az általános iskolák val. Pedig jól tudjuk mindannyian, milyen fájdalmas lépések megtétele előtt állunk pénzügyi és gazdasági törvényhozási téren, melyek e helyzetet tovább rontják majd. Nem akarok magamat ismételve rámutatni a történelmi tapasztalatra, hogy minden párt, mely azt hitte magáról, hogy egyedül ő képes csak a társadalom vezetésére és minden tisztséget a saját embereivel foglalt el, szomorú véget ért. Egyes kormánytagok esetében még az arrogancia sem képes pótolni a hiányzó szakértelmet és irányítói tehetséget. Most már egyes miniszterek - pontosabban volt miniszterek - is tudják, hogy szelektív demokrácia nem létezik. Ha valamely mozgalomban a problémák megoldása során antidemokratikus módszerek gyökeresednek meg, nincs rá garancia, hogy ezek ne forduljanak e mozgalom tagjai ellen is, mégha az illető maga is részt vett egykor a meghonosításukban. Ne tévessze meg önöket, kedves kollégák az sem, hogy a Titkosszolgálat parlamenti felügyelő bizottságának egyedül a magyar koalíció soraiból nincsen tagja, így a Titkosszolgálat legfeljebb csak a magyar mozgalmak ellen használható fel! Nem. És szemünkre vethetik ahányszor csak akarják, hogy a magyar képviselők ingatják meg a külföld Szlovákia iránti bizalmát. Ez attól még nem lesz igaz. Mi csak a tényekről beszélünk mindenütt. De kérdezem, mit gondoljon Szlovákiáról például Manfred Wörner, a NATO főtitkára, akinek találkozóját az SZK külügyminiszterével protokollárisán már előkészítették, s azt hallja, hogy a szlovák kormány nem engedi kiutazni külügyminiszterét Brüsszelbe? Vagy mit gondoljon Katrin Lalumiére asszony, aki elutazik Debrecenbe a Kárpátok Eurorégió dokumentumának ünnepélyes aláírására, ahol nem jelenhet meg Szlovákia külügyminisztere? Vagy vahatáskörbe vonását is, ugyanakkor az iskolaügyi rész még csak említést sem tesz e szándékról. A sort további példákkal is folytathatnám, nem kevésbé fontos példákkal. Nem a példákról van azonban szó. Sokkal lényegesebb kérdés, hogy hogyan fognak működni a foglalkoztatási szolgáltatások? A tárca úgy képzeli, a munkahivatalok átalakulnak független közszolgálati intézményekké, a kormány viszont az általános államigazgatás szervei közé akarja besorolni őket annak ellenére is, hogy az összeütközésbe kerülne a nemzetközi szokásjoggal, de az ILO (az ENSZ munkaügyi szervezete) 88/ 1948. számú nemzetközi egyezményével is. A Valutaalap kölcsönnyújtási feltételeinek egyike többek közt, hogy a munkahivatalok független közszolgálati intézményekké váljanak. Hasonlóan súlyos kérdés az aktív foglalkoztatáspolitika megvalósítása. A bizottsági hozzászólásokban megjelenő észrevételek arra engednek következtetni, hogy e kulcsfontosságú területen nem lettek kihasználva a meglévő eszközök akkor sem, amikor Szlovákia egyes járásaiban minden ötödik ember munka nélkül volt. Mivel a szövetségi költségvetés nyújtotta forrásokról volt szó, melyekből felhasználatlan maradt 1,7 milliárd korona, helyénvaló a kérdés, nem a tárcák közti rossz együttműködés következtében került-e erre sor? Megfontolandó, nem kellene-e levonni e tényből a tanulságokat és a következtetéselóban a Nemzetközi Valutaalap szakértőinek hibája lenne, hogy néhány napos tanácskozás után inkább hazautaztak, mert az volt a benyomásuk, hogy tisztességtelenül tárgyalnak velük, mivel minden adódó alkalommal más-más helyzetet tükröző alapanyagokat terjesztettek eléjük? Ilyen öngólokat egy mégoly kezdő ország sem rúghat magának! És tisztelt Ház: valóban úgy vélem, 53 külképviseleti intézmény egy ilyen kis országnak - a jelenlegi helyzetben - elviselhetetlen gazdasági teher. Mihók úrral, a Szlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara elnökével értek egyet, aki szerint a külföldi fogadtatást 80 százalékban az határozza meg, ami otthon történik, s csak 20 százalékban diplomácia kérdése az. Egyetértek azzal is, amit az SZK EK-társulási szerződésének elkészítő biztosaként a tárgyalásairól hazatérve mondott, hogy tudniillik a rossz Szlovákiaképet nem csupán az egyes politikusok kijelentéseinek köszönhetjük, hanem gazdasági életünk vezetőinek is. Példaként a szlovák pénzügyi szakemberek lényegesen eltérő kijelentéseit hozta fel az ország devizatartalékairól. Ez kételyeket támaszt az esetleges külföldi befektetőkben és kivárásra serkenti őket. Hasonló véleményen van Dieter W. Bricke, a pozsonyi német követség volt megbízott vezetője is, aki Juraj Alner kérdésére azt válaszolta a Národná obrodában, hogy: a tőke kockázatos helyekre nem megy, a tőke a stabilitást szereti. A tőke adók, szubvenciók, árképzés, exportlehetőség kérdése. A kormány állítja: a feltételek adottak. Egyes német vállalkozók azonban ezt még másként látják. Részletesen meg kell vitatnunk egyes részproblémákat és szakmai kérdéseket. Ez fontos és a mi kötelességünk. Erről frakciónk többi tagja szól majd. Ha azonban még most sem tudatosítjuk az ország válságának mélységét, ha a „lappangó“ kormánykoalíció még most sem tudatosítja a politikai stílusváltás szükségszerűségét, hogy széles körű párbeszéd és korrekt együttműködés nélkül nincs kiút a válságból, végzetes hibát követ el. Ahogy eddig nem volt elegendő a lényegi problémák megoldásához a DSZM és a Szlovák Nemzeti Párt meg-megcsikorduló együttműködése, nem lesz elegendő a DSZM és a DBP ránézésre zseniális pókere sem. A problémák megoldása széles körű konszenzust igényel. Erre most még megvan a lehetőség. két, hiszen ezeket az eszközöket átképzésre is fordíthatta volna az ország, ami egyben enyhíthette volna a kritikus gazdasági helyzetben lévő iskolák problémáit is a mostani tanév során. Még egy rendkívül fontos problémát szeretnék érinteni. A kormányprogram szociálpolitikai feladatainak aktualizálása során a kormány többnyire kötelezi magát a szociális tűrőképesség határainak tiszteletben tartására, ezt a határt azonban közelebbről nem határozza meg. Engedjenek meg egy kérdést. Ha 1990 óta a lakosság fogyasztása abszolút számokban mérve (valós árak) 40 milliárd koronával, tehát 38 százalékkal csökkent, a kormány szerint hol húzódik a szociális tűrőképesség határa? Milyen elviselhető szociális-gazdasági határról beszél a munkanélküliségi ráta esetében, ha eleve hosszú távon számol egyes csoportok és régiók munkanélküliségével, s ennek megoldását a foglalkoztatáspolitikai program nem is tartja céljának?! Úgy tűnik, jó lenne minél gyakrabban feltenni azt a kérdést: hol tartunk, merre megyünk. Hasznos lenne egyben azt is megkérdezni, milyen árat vagyunk hajlandók és képesek megfizetni egyik vagy másik cél elérése érdekében. A feleletet azonban saját helyzetünk, az európai és a világban tapasztalható konkrét törekvések alapos elemzése után kellene megadnunk e kérdésekre. Alapvetően azonban az jgazságos feleletekre lenne szükségünk. Az őszinte és igaz válaszok kimondása nélkül ugyanis értelmét veszíti bármely kérdés feltétele. Regionális kapcsolatok és új határátkelőhelyek A vállalkozók érdekeit is szolgálná Nagykapos hasonló gondokkal küzd, mint a többi szlovákiai város: pénzhiány, munkanélküliség, gazdasági gondok. Bodnár Tibort, a város polgármesterét arról kérdeztem, hogyan lehet ezen segíteni,és vajon van-e egyáltalán kiút az áldatlan helyzetből?_________________- A legnagyobb gondunk mostanáig a szennyvíztisztító állomás volt, amelynek építése már évek óta húzódik. A nemrég megkapott állami támogatásnak köszönhetően továbbfolytathatjuk a munkákat. A négymillió koronás dotáció feltétele az volt, hogy a város ugyanennyivel járuljon hozzá a költségekhez. Állami támogatás segítségével folytatjuk az iskola építését is.- Mi a helyzet a kórházzal?-A város kasszájából jutott egy kevés erre is. Nem sok, alig több mint negyedmillió korona, ami éppen csak a munkálatok folytatására elegendő. Többet jelenleg sajnos nem tehetünk. Ez a beruházás egyébként az egészségügyi minisztérium hatáskörébe tartozik.- Ezen a vidéken a munkanélküliség még az országos átlagnál is jóval nagyobb. Hogyan segítenek ezen?-A gazdasági fellendülés érdekében új határátkelőhelyek megnyitását tervezzük Mátyócon, illetve Nagyszelmencen. Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat már két évvel ezelőtt még a prágai szövetségi minisztériumon keresztül elkezdtük, de az események miatt félbeszakadtak. A formálódó új szlovák külügyminisztériumot szintén tájékoztattuk terveinkről.- Hogyan viszonyul a kérdéshez az ukrán oldal?-Természetesen pozitívan, mert az új határátkelőhelyek megnyitása az ő gazdasági érdekeiket is szolgálná. Felsőnémetinél kamionok százai vesztegelnek a sorompó előtt... A személyforgalom is óriási. Képzelje magát egy vállalkozó helyére, aki kereskedni szeretne, de nem teremthet személyes kapcsolatokat, mert nem tud átjutni a határon. A helyzeten sokat segítene a mátyóci határátkelőhely megnyitása, mert itt személyvonatok is áthaladhatnának. A régi, nem széles nyomtávú vasúti vágányok egészen Ungvárig vezetnek.-A tiszacsernyöi átrakodó állomás nem felel meg a célnak?- A esernyői állomás ugyan nagyobb, de a szakemberek véleménye szerint az áruforgalom növelésének műszaki akadályai vannak: a telekommunikációs rendszer még a legalapvetőbb igényeket sem elégíti ki. Nagykaposon is sok gondot okoztak a túlterhelt telefonvonalak, de az az új digitális telefonrendszer, amelynek kiépítése nemsokára megkezdődik, egy csapásra megoldaná ezeket a problémákat. A modern fénykábelek lefektetése után több ezer új előfizető kapcsolódhat be a telefonhálózatba.- Vagyis igyekszenek kihasználni Nagykapos előnyös gazdasági fekvését...- Ez a terület Magyarország, Szlovákia és Ukrajna határaihoz egyaránt közel van. Ezért próbálunk kapcsolatot teremteni a Kárpáti Eurorégióval is a határátkelőhelyek megnyitásának ügyében. A szervezet segítségét más területen is igényelnénk: szeretnénk amerikai mezőgazdasági szakemberekkel találkozni. Az ő tapasztalataik segíthetnének a vidék mezőgazdaságának talpra állításában. Hasonló célokat szolgált a Rákóczi Szövetség elnökletével tartott találkozó is, amelyre nemrégiben került sor. A regionális kapcsolatok nemcsak kétoldalúak. Beregszászon például egy olyan találkozó valósult meg, amelyen rajtunk kívül ukrajnai, magyarországi és vajdasági polgármesterek is részt vettek. A találkozó után kiadott közös nyilatkozatban ők is támogatták az említett új határátkelőhelyek megnyitását.- Köszönöm a beszélgetést. TÓTH FERENC (Címek és fordítás: —ts—) BAUER EDIT, Együttélés:____________________________ A kormánynak nincs stratégiája
