Szabad Újság, 1993. április (3. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-28 / 98. szám
4 Szabad ÚJSÁG 1993. április 28. Családi kör Vallomások a családról ........................................................................................................ Egy Komárom melletti falucskában élt egy asszony, aki kilenc fia közül csak egynek örülhetett. Öt még gyerekkorában meghalt, három pedig elesett az első világháborúban. Az az asszony az én édesanyám, a fia pedig az apai nagyapám volt. A falut a Vág és egy holtág szegélyezte. Akkor itt még föllelhető volt a háborítatlan természet ezernyi szépsége: a virágos rét, a madárdaltól hangos nyárfaerdő és a vízmosást övező alacsony füzek titokzatos világa. Most is magam előtt látom, ahogy a kék színű Mészáros Józsefné F. Emma szitakötők mint megannyi apró helikopterek köröznek, szálldosnak a víz felett. Meleg, nyári estéken pedig, amikor elcsendesült az erdő, a táj néma csendjét csak a békák hangversenye törte meg. Azóta eltelt ötven esztendő. Ez a táj is megváltozott, már nem olyan vadregényes, mint régen. Az idő múltával az ember azonban egyre gyakrabban gondol a gyökereire, jobban emlékezik a régmúlt gyermekkorra, mint arra, ami az előző nap történt körülötte. Nem csoda, hiszen sok élményben volt itt részem. Nagyszüleimmel sokszor bejártuk a környéket: virágot, gombát, földi szedret szedtünk, néha halásztunk, csónakáztunk vagy komppal átkeltünk a folyón. Az ilyen túrák többnyire nagyapám erdei- vagy mezei munkáihoz kapcsolódtak. Nem feledem a friss széna illatát, amit a vadvirágéval kevert a langyos szél, s a szép, hosszú rendeket, amelyek egyre szaporodtak a kaszálók nyomában. Nagyapám dolgos, szorgalmas ember volt. Jó nagy kert tartozott a családi házhoz. Minden példás rendben meg volt művelve, gyomot abban nehezen lehetett volna találni. Szép gyümölcsfái, szőlőlugasa és méhese is volt. Földművelő ember lóvén, nyáron többnyire a határban dolgozott, télen pedig, amikor pihenhetett volna, fakitermelést vállalt. így aztán tűzifánk mindig volt elegendő, tavaszszal el is adtunk belőle. Apám édesanyját nem ismerhettem, nagyon fiatalon meghalt, amikor a fia még csak ötéves volt. Nagy csapás volt ez a családnak, hiszen két kisgyermeket hagyott hátra. A szomszédok mesélték, hogy nagyapám nagy fájdalommal siratta fiatal feleségét. Idővel új asszony került a házhoz. Ő segített felnevelni a két fiút azzal a kislánnyal együtt, aki már ebből az új házasságból született. Ő az én apai nagyanyám. Nemeslelkű, melegszívű, a családot összetartó egyéniség volt. Az ő lánya lett a keresztanyám, akihez a mai napig a legbensőségesebb rokoni szálak fűznek. Itt nőttem én fel, nagyapám házában, mivel apám akkoriban hol a fronton, hol hadifogságban sínylődött. Anyámat is katonaként ismerte meg. 1940 telén, Munkácson volt az esküvőjük. Az ottani nagyapám kovácsmester volt és szép, nagy műhelye volt. Akkoriban bőven akadt patkolni való ló. Mivel édesapámnak is ez lett a szakmája, mindenki úgy gondolta, hogy munkát és otthont talál az új környezetben. De nem így történt. Anyám nem akarta elhagyni szülőföldjét, apámat azonban hamarosan elfogta a honvágy. Csak nagy nehezen, nagyapánk közbenjárásának, rábeszélésének köszönhetően követte ide a Csallóközbe a férjét édesanyám. így aztán 1942-ben itt láttam meg a napvilágot, Keszegfalván. Egész kicsi koromból is felrómlik néhány apró mozzanat, esemény még a háború idejéből. A kert végében egy földbe ásott „óvóhelyre“ vonultunk, amikor légiriadó volt. Szép, nagy komondor kutyánknak Tigris volt a neve. Ha elmúlt a veszély, nagyapám után ő is a felszínre merészkedett. Tigristől sohasem féltem, és mint mondják, engem, a kisgyereket féltőn védelmezett. A háborút követő években másokhoz hasonlóan igen szerényen, de egymást segítve, szeretetben, megértésben éltünk. Nagy udvarunkra valamikor igencsak szükség lehetett. Elődeim sok állatot tartottak. A háború idején azonban a nyilasok elhajtották, elvitték a két szép lovat kocsival együtt. Nagyapám ezért keményen szembeszállt velük, büntetésül a dél-komáromi Csillagvárba vitették. Ez amolyan börtönféle, a zsidók gyűjtőtábora volt. Attól félve, hogy a zsidókkal együtt elhurcolják, nagyanyám és édesanyám mindent elkövettek, hogy ebből a pokolból kiszabadítsák őt. Sikerült is, egy hét után nagyapám hazakerült. Soha többé nem lett azonban lovunk. Részben tehenekkel próbálták helyettesíteni a lóerőt. Udvarunkban sok kamra, fészer és padlás volt csaknem üresen, ami jó játszótérnek bizonyult. A környékbeli gyerekekkel a labdajátéktól kezdve a fára mászásig mindent kipróbáltunk. Eleven kisgyerek voltam, ezért ahogy mód nyílt rá, óvodába írattak. Innen, ha csak tehettem, megtört szívvel, pityeregve hazaszöktem. Apám írogatott az orosz fogságból, mindannyian reménykedtünk, hogy nemsokára hazajön. Jani bátyám volt nagyapám legidősebb gyermeke. Ő Budapestre került, ahol szinte elnyelte a nagyváros. Igaz, gyakorta írt hosszú leveleket, de többé már nem volt a miénk. Egyetemi tanulmányait a háború miatt félbeszakította, de a nyelvtanulást később is folytatta. Több nyugati nyelv kiváló ismerője volt, pályafutását mégis mint villamosmérnök fejezte be. Haláláig érdekelte a nyelvtudomány. Utolsó karácsonyi ajándékként is egy ógörög szótárt vásárolt magának. Édesanyám és én 1947-ben Mivel fiai eltávolodtak a paraszti munkától, nagyapám segítség nélkül, teljesen magára maradt. Igaz, nem volt a hízelgés mestere, különösképpen nem is dédelgetett bennünket. Személyes példamutatása, becsületessége és egész életmódja volt az, ami csodálatra méltó. Nagymama kérlelte őt vasárnaponként, hogy menjen el a kocsmába egy pohár sörre, elbeszélgetni egy kicsit az ismerősökkel. Elment nagyritkán, de egy órácskát sem tudott eltölteni a füstös helyiségben. Megitta a korsó sörét, s máris otthon volt. Lepihent a pamlagra, s hallgatta, amint nagyanyám felolvas neki egy-egy könyvből. Akkor még természetesnek tűnt számomra, ahogyan szegény nagyanyám kiejtette a ponyvaregények hőseinek idegen nevét. Nagy türelemmel vitatták meg a történetet, ha közben nagyapám elszundított, és nem tudta követni a cselekvés fonalát. Aztán végre, 1948 végén fizikailag legyengülve, de hazajött apám a hadifogságból. Kevés pénzünk lehetett akkoriban, ezért apám saját készítésű játékokkal kedveskedett nekem. így lett szánkóm, babakocsim és még sok egyebem. De nemsokára féltékeny lettem, mert az anyai Szüleim 1941-ben dédelgelés helyett megismertem az apai szigort. Apám nem folytatta korábbi mesterségét. Munka mellett tanulgatott, majd elvégezte a főiskolát. Ettől kezdve csaknem haláláig szakoktatóként dolgozott az inasiskolában. 1949-ben, amikor iskolás lettem, húgom született. Majd kilenc évvel később ismét kislányt hozott a gólya. Szüleim egy fiút szerettek volna, aki tovább vihette volna a családnevet. Én bejáróként fejeztem be a gimnáziumot Komáromban. Mivel apámat a munkája ide kötötte, később beköltöztünk a városba. Húgaimnak már kényelmesebb volt az iskolába járás. Szüleim önfeláldozása révén abból az egy tanítói fizetésből mind a hárman továbbtanultunk. Én pedagógus lettem, Edit húgom ökonómiát végzett. Márta, a legkisebb, vegyészmérnök egy üzemi kutatóközpontban. Nehéz lenne mindegyikőjükről bővebben írni, hiszen minden ember élete egy külön regény. Bár egyik testvérem régóta külföldön él, mindannyian szoros kapcsolatban állunk egymással, és gyakran találkozunk. Az én életutam eléggé göröngyös volt. Látva szüleim nehéz anyagi helyzetét, igyekeztem minél előbb pénzt keresni. Kétévi tanulás után otthagytam a pedagógiai főiskolát azzal, hogy távúton folytatom tanulmányaimat. Kár volt, mert előre nem látott akadályok jöttek közbe, amik hátráltatták tervem véghezvitelét és addig bizony kevés fizetést kaptam. Férjhez mentem, két év alatt két gyermekem született. Örültem nekik, rajongásig szerettem őket, de sajnos, akkor még nem tudtam számukra megfelelő feltételeket biztosítani. A gyerekek még egészen picik voltak, amikor súlyos betegség miatt megoperáltak. Szerencsére édesanyám segített ellátni, gondozni a csöppségeket. Lassan talpraálltam, tovább dolgoztam és az iskolát is sikerült befejeznem. Eközben több alkalommal voltam gyógykezelésen. Legszebb emlékeim Marianské Láznéhoz fűződnek. Világhírű fürdőhely léFérjem a felnőtt gyermekeinkkel vén, sok híres, tehetséges külföldi művész is szerepelt a zenei előadásokon. Itt kedveltem meg igazán a komolyzenét és váltam a hangversenyek állandó látogatójává. Ez az igény azóta is meghatározó kiegészítője életemnek. Férjem, ha csak tehette, meglátogatott. Abban az időben még olcsó volt a benzin. Autóval bejártuk egész Nyugat- Csehországot: a fürdőhelyeket és a nagyobb városokat is. Fiatalok voltunk, nagyobb kedvünk volt az utazáshoz, meg a szórakozáshoz is. A gyerekek cseperedtek, jól tanultak, különösebb probléma nem volt velük. Nyaranta velük is elmentünk egy-egy balatoni kirándulásra vagy Budapestre, az állatkertbe. Anyagi körülményeink olyan átlagosak voltak, fontosabb terveinkről azonban nem kellett lemondanunk, beleértve gyermekeink taníttatását is. Lányom óvónő lett, a fiam építészmérnök. Már mindketten családot alapítottak. Időközben újabb műtéten estem át, és ez nemcsak testileg, hanem lelkileg is eléggé megviselt. Vigaszképpen azonban az élet újnabb örömökkel szolgált. Pedagógusként sikerüJL többször is eljutnom az egykori Szovjetunióba, üdültem és nyelvet tanultam. Ismét úgy éreztem, hogy érdemes élni, hiszen az élet annyi értékes és szép látnivalóval szolgál. Utazásaim során sok szép helyet láttam, de ma is állítom, hogy Szentpétervár a világ egyik legcsodálatosabb városa. A nappali városnézés, múzeumlátogatás mellett esténként színházba jártam. Alkalmam volt végignézni a leghíresebb balettelőadásokat a Kirov színházban. Az akkori leningrádi balett világhírű volt. Mindez tehát életreszóló élményt jelentett számomra. A belépőjegyeket a mai napig emlékként őrizem. A munkámat ma is szeretem, hiszen a nagy türelmet igénylő pedagógusmunka sok örömöt ád. Mint minden a világon, az egyén és a társadalom, egyaránt változó. Mások a diákok is mint azelőtt, és az emberi kapcsolatok úgyszintén. Ez számomra érthető, hiszen én is sok szempontból megváltoztam. Négy év választ el a nyugdíjtól. Kevesebbet dolgozom, mint azelőtt, fáradékonyabb is vagyok. Szeretek kézimunkázni, olvasni, de nem tudom miért, egyre kevesebb idő jut mindenre. Van egy kertünk a város mögött. Jó időben szeretek eljárni oda: gyomlálgatni, gondokat feledni, jó levegőt szívni. Van ott egy vesszőkosárkám, amire ha ránézek, fölelevenedik bennem a múlt. Előjönnek a gyermekkori emlékek. Ilyenek, és hasonlóak, mint amiről ez a vallomás szól. Mert a legszebb kosarakat az én nagyapám fonta. Sohasem láttam tökéletesebbeket ezeknél. Ez is az ő munkáját dicséri, azért olyan kedves nekem. Nagyjából elégedett vagyok az életemmel. Másokkal nem cserélnék. Gond, probléma mindig akad, sajnos, olyan is, amit nem tudok megoldani. A nehézségek azonban feledésbe merülnek, ha együtt vagyok az unokáimmal. Három leányunokám van. A legkisebb -hároméves, most a legaranyosabb. Gyakran öszszejövünk vasárnaponként, és családi körben, együtt töltjük az időt. Szeretem őket, és kedvelem az otthonomat is. Minden tárgy, bútordarab a szívemhez nőtt, nehezen tudnék bármiről is lemondani. Talán a jövő több nyugalmat, békességet ad majd az embereknek. Szeretném, ha gyermekeink, unokáink megértésben, szeretetben és biztonságban élhetnének. Hiszen őseink igazán eleget szenvedtek már... M. E. HÁZIORVOS A vitaminokról szólva most egy nagyon fontos csoportot mutatok be, a B-vitaminokat. A B, vitamin fontos szerepet játszik egy olyan enzim létrehozásában, amely a szénhidrát-anyagcserében nélkülözhetetlen. A vitamin hiánya a beriberi betegséget okozhatja. Ez régebben igen gyakori volt azokban az országokban, ahol a lakosság éhezik, s egyetlen tápláléka, ha van, a rizs. Ezt a betegséget az idegműködés zavara, ideggyulladások, a szívműködés zavara jellemzi. Következésképpen az idegrendszer zavartalan működéséhez, a fokozott szellemi igénybevétel esetén több Bt-vitaminra van szükségünk. A Bt-vitaminszükséglet a táplálék szénhidráttartalmától függ. Minél több szénhidrátot tartalmaz a táplálékunk, annál több Brvitaminra van szükségünk. A leggazdagabb B,vitaminforrás az élesztő, a gabonafélék csírája, a búza, a rizs korpája. Ezért ajánlatos a gabonaféléket hántolatlanul fogyasztani. A B!-vitamin hiánya néurotikus tüneteket okozhat, a gyermekeknél szívbénulást, szívritmuszavart válthat ki. Előidézheti a lábak dagadását, végtagok fájdalmasságát, az izmok sorvadását. A szervezet B,-vitamint aránylag kis mennyiségben tud tárolni, ezért ezt táplálékunknak állandóan tartalmaznia kell. A felesleg a vizelettel kiürül. Ennek a vitaminnak a hiánya általános tünetekben is megnyilvánulhat. Ez lehet fáradékonyság, gyengeségérzet, a teljesítőképesség és a munkakedv hiánya, illetve nagyfokú csökkenése. Ilyen esetekben a vitaminellátás fokozása jelentős javulást eredményez. A B2-vitaminra a szervezet fény- és hőregulációjához van szükség, de nélkülözhetetlen a máj, a vese, a szív működéséhez is. Hiánya esetén nyálkahártya-elváltozások, a nyelv, szájüreg gyulladása, a szájzugok berepedezése és bőrelváltozások lépnek fel. (A bőr fehérfoltossága.) Maga a vitamin sárga színű festékanyag, amelyet laktorflavinnak vagy riboflavinnak is neveznek. Hiánya étvágytalanságot is okoz. Általában azok az élelmiszerek tartalmazzák, amelyek a B,-vitamint, de a zöldségfélékben, a spenótban, a halakban is megtalálható, ezért ezeknek a fogyasztására különösen nagy szüksége van a szervezetnek. A B6-vitamin a szervezet fehérje-anyagcseréjében, az egyes aminosavak képződésében szereplő enzimek felépítéséhez szükséges. Hiánya egyes bőrelváltozásokban játszhat szerepet, s az izomműködés zavartalanságához van rá szükség. Elsősorban az élesztőben, az állati belsőrészekben fordul elő nagy mennyiségben. A B12-vitaminnak a vérképzésben van fontos szerepe. A vörös vérsejtek normális képződéséhez nélkülözhetetlen. Hiánya esetén a vörös vérsejtek fejlődése nem a szokásos módon történik, s ennek következtében rendellenes fejlődés jön létre. Ez a zavar vérszegénységet idézhet elő. A vitaminhiány, noha a táplálék a B12- vitamint megfelelő mennyiségben tartalmazza, azáltal szokott kialakulni, hogy a gyomorműködés zavara folytán nem tud felszívódni. Ilyenkor a szükséges vitamint csak injekció formájában juttathatjuk a szervezetbe. Úgynevezett vészes vérszegénységben szenvedő emberekben a normális vörösvérsejtszám B12-vitamin injekciókkal helyreállítható. „ ^ Dr. Cs. J.
