Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-12 / 59. szám

1993. március 12. Mai nap Szabad ÚJSÁG 7 Kalendárium PÉNTEK Ma van az év 71. napja Hátravan még 294 nap A NAP kel: 6.03 - nyugszik: 17.45 MÍtutapotl r ^ Unnepnaptár NAGY SZENT GERGELY- mondái néven Sziklához lán­colt Gergely, bencés szerzetes, majd pápa. Atyai örökségből hat kolostort ala­pított Szicíliában, egyet pedig szülő­városában, Rómában, Szent András apostol tiszteletére. Itt élt kemény pe­­nitenciában ő maga is. Egy alkalom­mal hajótörött képében meglátogatta őt cellájában Isten angyala, és ala­mizsnát kért tőle. Gergely pénzt adott neki. A hajótörött azonban másodszor is, majd harmadszor is visszatért. Ger­gely pénz híján végül azt az ezüsttál­cát is odaadta neki amelyen édes­anyja hordta számára az ennivalót. A Tiberis áradásakor kígyók, ször­nyek törtek a városra, döghalál pusztí­tott, s annak áldozatául esett az akko­ri pápa is. Utódául Gergelyt akarták megválasztani, ám ő a. rengetegbe bújdosott e megtiszteltetés elől. Hívei keresésére indultak, s égi jel mutatta meg nekik a remete Gergely rejtekhe­lyét. Az égből mintha angyalok szálltak volna alá - ők emelték aztán Ger­gelyt a pápai trónusra. Gergely a vá­rosba érkezett, egy látomásból meg­tudta, hogy a döghalál immár nem pusztít tovább Rómában. Gergely pápa a középkori diákok és iskolák kedvelt patrónusa volt. A GERGELYJÁRÁS, GERGELYEZÉS - a rekordáció egyik jellegzetes alkalma volt. A játékot eredetileg há­rom diákgyerek adta elő: egy püspök és két káplánja. A többi gyerek megfe­lelő öltözetben egy-egy mesterséget képviselt. A gyermekpüspök a temp­lomban versbe szedett prédikációt mondott, majd tavaszköszöntő sere­gével bejárta a falut, várost. Az iskola, a tavaszi félév akkoriban Gergely­­napon kezdődött, így új diákokat is toboroztak. A szülők a bokrétás to­­borzókat tojással, süteménnyel, pénz­zel ajándékozták meg. Az iskolába érkezve terített asztal várta őket. A szülők ehhez már előző nap ösz­­szeadták az ételeket, kellékeket. Más­nap kora reggel jöttek a diákok. A na­posok harangozása után megkezdő­dött a tanítás. PARASZTREGULA • Gergely napja tavaszkezdő, me­legváró nap (a Julián naptár szerint ekkor volt a tavaszi napéjegyen­lőség). • A Gergely napján metszett tőké­ről sok bort fognak szüretelni. • „Gergely napja ritkán, hogy jó, hideg, szeles, sokszor van hó." •,,Megrázza még szakállát Ger­gely." Ha Gergely megrázza a szakállát, akkor még áprilisban is hó lesz. Engelhard, GERGELY, György, Maximilián Miksa, Szibilla Teofánia — Gregor A GERGELY a görög Grégoriosz latinos Gregorius formájának Gregor rövidüléséből keletkezett. Jelentése: éberen őrködő. ( Mai tanácsuniTj KERTÉSZKEDŐKNEK Tavasz ele­jén már folyik a metszés, a koronák ritkí­tása: a befelé törekvő, a túl sűrűn, a párosán álló vesz­­szőket, gallyakat és kisebb ágakat met­szőollóval, a vastagabbakat fűrésszel vágjuk le. A jól gondozott fák alatt metszés után kevés vastag ágat lehet látni! Ha azonban mégis vastag ágat kell eltávolítani, ne feledkezzünk meg a sebfelületek gondos kezeléséről. A csonthéjas gyümölcsfákon, például őszibarackon, mandulán gyakori a méz­­gafolyás. A gyantaszerű mézgát szedjük le, és az alatta lévő szöveteket késsel tisztítsuk ki, majd kenjük be a sebet sebke­zelő készítménnyel, illetve fémmentes olaj­festékkel. A sűrű ribiszke- és köszmétebok­rokat is ritkítsuk ki. A ribiszke, valamint a köszmétebokrokat baltával vágjuk 3-4 részre úgy, hogy mindegyik növényen leg­alább 2-3 fiatal, egészséges vessző marad­jon. Ezeket máris állandó helyükre telepít­hetjük. ( Somolygó MEGVAN-E A parasztbácsi bemegy a takarékszö­vetkezetbe és kikéri az összes pénzét. Alaposan átszámolja, megnézegeti, az­tán visszaadja az egészet.- De akkor az előbb miért vette ki az egészet? - kérdezi az ügyintéző.- Csak látni akartam, hogy megvan-e még. ( Jó étvágyat! SAJTOS BURGONYAPOGÁCSA 40 dkg burgonya, 10 dkg reszelt sajt, 1 db tojás, só, olaj a kisüléshez. A burgonyát héjában megfőzzük, meg­tisztítjuk és összetörjük. Belekeverjük a re­szelt sajtot és a tojást, sóval ízesítjük, majd tojásnyi gombócokat formálunk belőle. Szétlapítjuk és serpenyőben, forró olajban mindkét oldalukat pirosra sütjük. Salátával tálaljuk. Időjárási jelentés Napközben eleinte felhős lesz az ég, elszórtan havazás is előfordul­hat. Később helyenként felszakado­zik a felhőzet, s rövid időre kisüt a nap. Az éjszakai hőmérséklet mí­nusz 2 és mínusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 9 fok kö­zött alakul. Gyenge, változó irányú szél. A hét végén változóan felhős lesz az ég, reggel a völgyekben és az alföldön ködre számíthatunk. Az éj­szakai hőmérséklet mínusz 2 és mí­nusz 6, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 8 és 12 fok között várható. ORVOSMETEOROLÓGIA Szlovákia-szerte tovább tart a bio­meteorológiai szempontból kedvező időjárás. Az időjárásra érzékeny egyé­nek szellemi és fizikai teljesítőképes­sége javul. A délelőtti órákban a köd­borította területeken megnövekszik a levegő szennyezettsége, amely ked­vezőtlenül befolyásolja a szívbetegek állapotát, valamint légzőszervi nehéz­ségeket is okozhat. Az időjárás adott típusa jótékonyan hat a reumás fájdal­makra. Az időjárás pozitív hatása a hét végén is érezhető lesz. JVladárkalendárium MÁRCIUS 12. NAGY PÓLING Legnagyobb termetű parti madarunk. Tollazata sárgásbarna, sötétebb foltok­kal és sávokkal tarkítva. Jellegzetes, hosszú csőre lefelé hajló. Hangja tisztán csengő „pó-li, pó-li“, amelybe kacagás­szerű trillákat kever. Sajnos, ma már csak reliktumként, elsősorban a Hanságban fordul elő. Tavasszal és ősszel nagy számban vonul át a Tiszántúlon. Vonu­láskor eljuthat Dél-Afrikáig is. Magyar gyűrűs példányai Olaszországból és Al­gírból kerültek elő. 4-6 tojásból álló fészek­alja április végén, májusban teljes. Védett! Ezen a napon érkezik még a kere­csensólyom és az erdei pinty. RTV-musor (^POZSONY - MAGYAR ADÁS 14.00-18.00: Pavilon, benne 14.00: Hírek; Eseménynaptár; Orvosmeteorológia; Ri­port; A hétvége sportja. 15.00: Hírek; Olvas­ta már? Mivel telt a napja? Rádióbörze; Kívánságműsor. 16.00: Hírek; Közlekedési információk; Kulturális ajánlat; Játék. 17.00: Napi krónika; Gyorsvacsora; Összefoglaló a nap eseményeiről; Tájékoztató a másnap megjelenő sajtóból. c KOSSUTH RÁDIÓ c PETŐFI RÁDIÓ 3 3.05: Zene-szó. 11.05: Napóra. 12.00: Nó­ták. 14.00: Péntektől péntekig. 17.05: Nap­óra. 18.00: Rockhullám. 19.05: Kölyökrá­­dió. 21.05: Párkereső. 22.30: Jazz. 23.10-4.20: Napforduló. c BARTÓK RÁDIÓ 3 9.05: Pódium. 10.30: Zenekari muzsika. 12.05: Hangverseny. 14.05: Rádiószínház. 17.00: Kritikus füllel. 18.05: Orgonahang­verseny. 19.05: Operaáriák. 19.35: Buda­pesti Tavaszi Fesztivál. 22.03: A mosoly birodalma. Opera. 0.05: Lemezújdonságok. c MAGYAR TELEVÍZIÓ 3 Tv1 5.40: Jó reggelt, Magyarország? 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35-12.05: NAPKÖZI, benne 9.00: Pokoli paradicsom. XLV/23. rész; 9.50: Lottósorsolás; 10.00: Dallas. 116. rész. 10.50: Játék; 11.05: Sors­társak. 11.20: Fúben-fában. 11.30: Telis­­televideo ’93. 12.00: Hírek. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Évgyűrűk. 16.40: Helena. XXIII/14. rész. 17.15: Gyereksarok. 17.45: Pénzvilág. 18.00: Ablak. 18.55: Keresztény életkérdések. 19.00: Álljunk meg egy szóra! 19.10: Mozivilág. 20.00: Híradó. 20.30: Te­lesport. 20.40: Dallas, 116. rész. 21.35: Panoráma. 22.35: Közjáték. 22.45: Tett­hely. NSZK bűnügyi filmsorozat. 0.15: Imp­­rovízió. 0.45: Híradó. 0.50: BBC-híradó. Tv2 6.00-10.00: NAP-KELTE. 15.00: Műsoris­mertetés. 15.05: Zsebtévé. 15.40: Gyere­keknek. 16.05: Alpok-Adria Magazin. 16.35: Helikopter. 17.00: Híradó. 17.05: Műsor­ajánlat. 17.10: Nagylátószög. 18.00: Híra­dó. 18.10: Regionális híradó. 18.25: Műsor­ajánlat, időjárás. 18.30: Produkció. 19.00: Belső világunk. VI/2. rész. 19.50: Indul a bakterház. Tévéfilm. 20.58: Operett-bön­gésző. 21.25: Megáll az ész! 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt... 22.45: Műkorcsolya-vb. ( SZLOVÁK TELEVÍZIÓ ) STv1 9.00: Időszerű események. 9.30: Televí­­kend. 9.55: Kulturális hírek. 10.15: A Matica és Szlovákia. 10.40: Egészségtan. 10.50: Bizalmas szférák. 12.10: A Teletext hírei. 16.35: Hírek. 16.40: Mini cm-cm. 17.20: Pinocchio. XXVI/10. rész. 17.50: Tévékalei­doszkóp. 18.10: Dokumentumfilm. 18.20: Az Addams-család. 4. rész. 18.45: Vetélke­dő gyerekeknek és szülőknek. 19.00: Esti mese. 19.10: Számítógépes játék. 19.20: Műsorismertetés. 19.23: Időjárás-jelentés. 19.30: Időszerű események. 19.57: Sport­hírek. 20.05: Globetrotter. 20.40: Jackaroo. II/2. rész. 22.25: Időszerű események. 23.00: Sfrarthírek. 23.05: Filmújdonságok magazinja. 23.35: A rock and roll aranyko­ra. 0.25: A Teletext hírei. STv2 15.05: Körzeti adás. 15.15: American Busi­ness English. 25. rész. 15.25: Alles Gute! 25. rész. 15.40: Események, kommentárok. 16.00: V. Zamarovsky az ókor civilizációiról. 16.35: Bully. Jégkorongmagazin. 17.25: Régió. 17.55: Ausztria - Cseh és Szlovák Válogatott, férfi kézilabda-vb. 19.20: Esti mese. 19.30: Időszerű események. 19.57: Sporthírek. 20.05: Műkorcsolya-vb. 21.30: A Worldnet bemutatja... 22.05: A mese­mondó. 22.30: A megfelelő kulcs. 23.40: Események. 0.05: A Teletext hírei. c ÓT 1 3 6.00: 6-os stúdió. 8.30: Videofashion, 19. rész. 9.00: Hírek. 9.05: Úr és szolga. Cseh film. 10.30: Album. 11.10: Glen Miler zene­kara. 11.45: A J. Cimrman-színház előadá­sa. 2. rész. 12.30: Antidopping. Í2.45: Ka­landos növényvilág. 8. rész. 13.15: Ezer vagy kockázat...?! 13.25: A múlt tanúi. 13.40: A 3-as klub. 14.00: Hírek. 14.15: Euroturisztika. 14.45: Kalendárium. 15.00: Tv design trend III. 15.15: Útvesztő. 16.35: Kalandok a világűrben. 49. rész. 17.00: Oázis. 18.00: Hírek. 18.15: Hollywood mes­terei. 6. rész. 18.45: Simpsonék. 19.10: Esti mese. 19.20: Műsorismertetés. 19.30: Ese­mények. 20.05: Fennsík. Ausztrál film. 21.50: Videofashion. 20. rész. 22.05: Ese­mények, kommentárok. 22.45: Filmszem. 23.05: Harper. Amerikai film. 1.00: Hírek. 1.05: Zenés műsor. G OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 3 3 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott per­ceink. 11.35: Agancsbozót. 12.00: Déli Kró­nika. 14.05: Zeneparádé. 16.00: Délutáni Krónika. 18.00: Esti Krónika. 19.25: Esti mese. 20.05: Népdalok. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Kis éji zene. ORF 1 9.05: Nagy család. 9.30: Kultúra. 10.00: X­­Large. 10.30: Találkozás Nizzában. Francia film. 12.05: A Föld gyümölcsei. 12.15: Bel­politikai magazin. 13.35: Sinha Moca. 14.00: Big Valley. 14.50: A holnap mesterei. 15.05: Heidi. 15.30: An-tan-ténusz. 15.50: Muppet babák. 16.30: Vif-Zack. 17.10: Wur­litzer. 18.30: MacGyver. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: A halál kétszer jön. Krimisorozat. 21.20: Oldalpillantások. 21.30: A bolond Stone asszony hirtelen elrablása. Amerikai filmvigjáték. 23.00: Hí­rek. 23.05: Koponyák tánca. Angol horror­film. 0.35: A modell és a detektív. ORF 2 8.30: Időjárás-panoráma. 14.00: Ezer mes­­termü. 14.10: Sportműsor. 15.40: Harc a vil­lában. Angol film. 17.30: Az állatvilág cso­dálatos képei. 18.00: Nagy család. 18.30: Szerencsekerék. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Knoff-Hoff- Show. 21.00: Tudományos magazin. 21.15: Schilling. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Esti sportműsor. 23.30: Paul Simon. 0.30: Extra talkshow. DUNA - TV 16.00: Hírek. 1.6.10: Legenda a nyúlpapri­­kásról. Magyar film. 17.40: Boldog család. 18.20: Mesesarok. 18.45: Hírek. 19.00: Kö­zép-európai magazin. 19.40: Isten hozta őrnagy úr! Magyar filmszatíra. 21.20-22.00: A príma donna, mint primadonna. Operett­részletek. EUROSPORT J 12.00: Forma-1.13.00: Kosárlabda. 14.30: Műkorcsolya-vb. 17.00: Nemzetközi mo­torsport-magazin. 18.00: Forma-1. 19.00: Sporthírek. 19.30: Műkorcsolya-vb. 21.30: Kosárlabda. 22.00: Jégkorong. 23.00: Fe­dettpályás atlétikai-bajnokság. c SUPER CHANNEL 18.30: Bonanza. 19.30: Sorsforduló. 20.00: Tudományos magazin. 20.30: Európai film­magazin. 21.00: Hírmagazin. 21.30: Euró­pai magazin. 22.00: ITN-hírek. 22.30: Euró­pai gazdasági magazin. 22.40: Tőzsde­szemle. 23.00: A harcos. Amerikai kaland­film. 0.40: Zenei sztárok vallomásai. c SAT 1 J 13.45: A szenvedély árnyéka. 14.35: Szom­szédok. 15.00: Kalifornia napja alatt. 15.55: A négyöklű trió. 16.50:5x5.17.20: Menj az egészre. 18.45: Híradó. 19.00: Pénz, halál, szerelem. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Az istenek a fejükre estek II. Dél-afrikai vígjáték. 22.00: Labdarúgás. 23.00: Az ero­tika álomháza. Német film. c RTL J 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki a főnök? 17.30: Egy rém rendes család. 18.00: Fiata­lok magazinja. 18.45: Hírek. 19.15: Vigyá­zat, robban! 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Életre-halálra. 21.15: Salzburgi no­­kedli. Német filmsorozat. 22.15: Hogyan, kérem? Show. 23.15: Gottschalk-show. 0.00: Ifjú csábítók. NSZK-svájci szexfilm. c PRO 7 D 16.19: Rajzfilmek. 18.05: Parker Lewis, az iskola réme. 18.35: Bili Cosby-show. 19.05: Egy bogár gázt ad. Német-svájci vígjáték. 22.05: Mike Hammer. 23.05: Rejtvény. An­gol-francia thriller. 1.05: Jake és McCabe. (Műsorváltozás lehetséges!) Mozik műsora POZSONY • HVIEZDA: A testőr (amerikai) (15.30; 18.00; 20.30) • YMCA: Szedd meg magad, egyél és aludjál (amerikai) (15.30; 18.00; 20.30) • TATRA: Hoffa (amerikai) (14.30; 17.00; 19.30; 22.00) «SLOVAN: Robba­nás (amerikai) (11.00; 13.00; 15.00; 17.30; 20.00) • ISTROPOLIS: Úszóerőd (ameri­kai) (16.00; 18.00; 20.00) • MIER: Orosz­lánszív (amerikai) (15.00; 17.30; 20.00) • MLADOSt: Don Gio (cseh) (15.00; 17.30; 20.00) «CHARLIE CENTRUM: Minden, amit szeretek (szlovák) (17.00; 19.30) «Férjek és feleségek (amerikai) (18.00; 20.15) «Éjféli gáncs (amerikai) (22.00) • Orgona (szlovák) (17.30; 19.30) KASSA • DRUZBA: A testőr (amerikai) (16.30; 19.30) • SLOVAN: Robbanás (amerikai) (15.45; 18.00; 20.15) • ÚSMEV: Az ideális gyanúsított (angol) (16.00; 18.00; 20.00) DUNASZERDAHELY • LUX: Tökéletes katona (amerikai) (17.30; 20.00) Színházak műsora • THÁLIA SZÍNHÁZ (Csécs): Szomorú va­sárnap (19.00) Horoszkóp BAK (XII. 22-1.20.) Hálát ad az égnek, hogy volt ereje fontolóra venni mások jó tanácsait. Kisimul a lelke. Változatlan kíváncsisággal és várakozással tekint az újabb kihívások elé. Ajánlatot kap, de ne mondjon rá mindjárt igent. Lehet, hogy előbb szabadulna, de utólag nagyon bánná. Érzékenysége sebezhetővé teszi. Ne féljen most műszaki cikket vásárolni! VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20) Nincs ugyan parttalan jókedve, de mintha paktumot, valamilyen aprócska békeszer­ződést kötött volna a világgal, no és persze saját magával. Mintha a buszon tülekedő tömeg sem volna olyan taszító... Mielőtt teljesen elmerülne világfaló hangulatában, ne feledje, hogy kisszerű számlák, határ­idős munkák s egyéb kínos kötelezettségek várnak önre a kővetkező napokban. HALAK (II. 21-111. 20.) Egészéges, mint a makk. Csak nem erről álmodott? Micsoda pompás érzés. Nem is igen emlékszik, mikor volt így utoljára. Pe­dig elsősorban önön múlik. Nem kellene már végre elhatároznia, hogy felhagy káros szenvedélyeivel? Az is biztató kezdet lehet, ha most tüstént elnyomja égő cigarettáját... KOS (III. 21—IV. 20.) Megkönnyebbült: vége a hétnek, talán vége megpróbáltatásainak is. Hivatásában nem sok örömöt talált mostanában, ezért várja nagyon a küszöbön álló családi eseményt. Végre egy alkalom, amikor megcsillogtat­hatja rendkívüli képességeit: magához ra­gadhatja a hatalmat az ünnepi felkészülés­ben. Valósággal ki van éhezve arra, hogy főszerepet játsszon. BIKA (IV. 21-V. 20.) Ha ma péntek van, akkor holnap testvérek között is szombat lesz, a péntek pedig, úgymond kisszombat. Csak a munkaidő telne le végre, vagy legalább eszébe jutna egy kevésbé átlátszó kifogás, amivel még soha sem hozakodott elő. Egy jó tanács: füllenteni nagyot kell. IKREK (V. 21-VI. 21.) Nem veszi észre, hogy azzal nem jut előbb­re, ha a felgyülemlett munkákat lázas siet­ségében összevissza kísérli meg elvégezni. Ezzel a fejveszett igyekezettel nemhogy csökkentetné lemaradását, hanem még nö­veli is. Ha másként nem megy, álljon le egy kis időre, szedje rendbe a gondolatait. RÁK (VI. 22—VII. 22.) Nyögve nyelősek a döntései, mindent késve ért meg mostanság. Bár az is lehet, hogy ez egyfajta védekezés. Szereti, ha békén hagyják, és egyedül rágódhat egy-egy prob­lémán. Most mégis szívesen kikérné barátai véleményét, de ők nem tudnak okos tanács­csal szolgálni ez egyszer. Merjen kockáztat­ni, hiszen aki mer, az nyer! OROSZLÁN (VII. 23—VII. 23.) A sikeres nap záloga a reggeli testmozgás, utána langyos zuhany és egy nagy pohár gyümölcslé. Mindez fokozza szellemi telje­sítményét, s még akkor is ön a nyerő, ha egyébként pocsék lapok vannak a kezében. Bízzon az emberekben, de nem árt az óvatosság. Még elhibázott lépéseit is helyrehozhatja. Mosolyogjon, szeretetben verhetetlen. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.) Mivel semmi sem terheli a lelkiismeretét, ezt a napot nyugodtan önmagának szentelheti. Mostanában elhanyagolta külsejét, itt az ideje, hogy ezzel is foglalkozzék! Ha teheti, vegyen néhány új holmit, úgyis közeledik már a tavasz. Mindez nőkre és férfiakra egyaránt vonatkozik. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.) Az utóbbi időben kiéhezett egy kis szeretet­­re, gyöngédségre. Ha nem szalasztja el az alkalmat, ma része lehet benne. Régóta kiszemelt áldozata ma viszonozni látszik érzéseit. Ettől megnő magabiztossága és határozottsága. Olyasmitől sem riad vissza, ami egyébként nem jellemző önre. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.) A legutóbbi időben annyi váratlan esemény és csalódás érte, hogy már semmiben sem tud hinni. Cselekvőképességét is gúzsba kötik a napi gondok, ráadásul ismételten előveszi a kellemetlen fejfájás. Ilyenkor a legcélszerűbb a kivárás taktikája. NYILAS (XI. 23-XII. 21.) A mai nap az aprómunkáé, a telefonok, levelek elintézése. Vár önre egy tárgyalás lényegtelennek látszó részletkérdésekről. Nem részletkérdés viszont az adóbevallás, most már végképp ne halogassa a papír­munkát. Meg ne feledkezzen néhány - mostanában esedékes - fontos születés- és névnapról. Közülük egyvalakié különö­sen jelentős önnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom