Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-12 / 59. szám
2 Szabad tlJSÁG Belföld 1993. március 12. Jan LUNDWIK vezetésével az EBEÉ küldöttsége kétórás eszmecserét folytatott az Együttélés vezetőivel, akik elmondták, hogy az államigazgatási szervek jogköre még ma is jóval nagyobb, mint az önkormányzatoké, s nem igaz, hogy a magyarlakta területeken szlovák iskolákat zárnak be. A hivatalos kimutatásokban ugyan 113 faluban nincs szlovák iskola, de az nem szerepel bennük, hogy csupán 292 magyar nyelvű alapiskola van, noha 435 faluban a magyar lakosság számaránya 50 százalék fölött van. A vegyeslakosságú területeken nagyobb a lakosok egymás iránti türelme, mint azokon a területeken, ahol nem élnek nemzeti kisebbségek, amelyek jogait a nyelvtörvény, sőt, az alkotmány is korlátozza. Budapesten gróf Esterházy János születésének 92. évfordulója alkalmából emlékülésre kerül sor az Eötvös József Gimnázium dísztermében (V. kér., Reáltanoda u. 7) március 14-én, vasárnap 11 órakor, amelynek keretében Koncsol László író tart előadást, majd a mártír-politikus lánya átadja az Esterházy János Emlékbizottság által alapított emlékérmet, majd a résztvevők megkoszorúzzák a gróf budapesti emléktábláját. POZSONYBAN Ivan Simko, a KDM elnökhelyettese politikai infantilizmusnak nevezte a Meéiar—Küaáko nézeteltérés közvélemény előtti megnyilvánulásait. Visszahívási javaslatával kapcsolatban Milan Kfiaíko külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a kérdés a DSZM-en belüli demokrácia megsértése és sorsáról tételes és konkrét érvelés alapján lehetne csak dönteni. Meéiar kormányfő szerint viszont csakis konkrét kifogásai vannak KJtaáko ellen, ezeket azonban nem nevezte meg, mert szerinte ezt nem követeli meg az alkotmány. LOSONCON holnap tanácskozik a DSZM országos vezetősége, s nincs kizárva, hogy ekkor létrejöhet egy Michal Kováé—Meéiar—Küaíko találkozó. A külügyminiszter sorsáról az alkotmánybíróság dönt, jelenleg még úgy tudja, hogy legközelebbi külföldi útjára március 22—23-án kerül sor, amikor Budapesten találkoznak a közép-európai kezdeményezés külügyminiszterei. M ichal KOVÁÉ köztársasági elnök tegnap többek között a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban kijelentette, nem tudja elképzelni, vajon a magyar, a német és az ukrán nemzetiségi állampolgár tekintet nélkül arra, hogy más az anyanyelve, miért ne akarna minél jobban megtanulni szlovákul, ami jobb érvényesülést és egymás jobb megértését is jelenthetné. Ellenvélemény: Finnországban több mint 5 millióan élnek, ebből csak 300 ezer a svéd, mégis mindkét nyelv hivatalos és kötelező... IMoDORBAN Juraj Moravéík mezőgazdasági államtitkár kijelentette, hogy az elmúlt évben 14 milliárd korona volt a mezőgazdasági vállalatok vesztesége, míg az utóbbi két évben 25 milliárd koronát tett ki. Pozsonyban közölték, hogy leállították a büntetőeljárást az ismeretlen tettes ellen, aki a pozsonyi amerikai nagykövetségen lehallgató készüléket helyezett el, mert kilétét nehéz lenne megállapítani, s az sem bizonyított tény, hogy 1992 őszén a „poloska” működött. A Szlovák Televízió magyar adása szombaton, 14.30-kor jelentkezik A tartalomból: 1. Bugár Béla az MKDM külpolitikai aktivitásáról; 2. A komáromi Matica és a magyarok; 3. Magyar és szlovák nyugdíjasok találkozója Pozsonyban; 4. A madari asszonykórus és a kulcsos kalács; 5. Lakásvásárlás segítséggel; 6. Testépítés magyar módra. Műsorvezető: Pék Zoltán Ha szombat, akkor magyar adás! Jiliít aílkili híiaiyai: TA St A szlovák kormány rendkívüli ülése Bosi plusszkiadás: 4,5 milliárd Tegnap Pozsonyban rendkívüli ülést tartott a kormány, amely az 1992 júliusában elfogadott programnyilatkozat értékeléséről szóló dokumentumot vizsgálta felül. Meéiar kormányfő szerint ez az anyag tükrözi a reális gazdasági helyzetet, amelyet a piacgazdasági mechanizmusok határoznak meg. Szerinte a kormánynak nem kell szégyenkeznie. Egyébként ezt a dokumentumot a parlament még márciusban tanácskozásának napirendjére tűzi. E tanácskozáson a kormány megvi- százalékkal csökkent a korábbi évhez tatta azt a gazdaságpolitikai elképzelést, amely tartalmazza azokat a legcélszerűbb lépéseket, melyeknek meg kellene gátolniuk Szlovákiában a gazdasági visszaesést még ebben az esztendőben. Kétségtelenül célzatos ez a dokumentum, hiszen nemcsak az elmúlt esztendő eredményeit tartalmazza, hanem összehasonlítja azokat az 1991-es évi gazdasági adatokkal, s ebben a tekintetben a visszaesés kétségtelenül kedvező képet mutat, hiszen egy évvel korábban lényegesen nagyobb volt. Például: 1991- ben a bruttó nemzeti össztermék 15,8 Környezetvédők Léván Az atomerőművek ellen viszonyítva, tavaly viszont csak 6 százalékkal az 1991-es év adataival összevetve. Azt is tartalmazza ez a dokumentum, hogy ugyan Szlovákia elmúlt évi gazdasági mérlegében 7 milliárd 793 millió korona hiány mutatkozik, de azt lényegesen befolyásolta a bősi vízlépcsőre „terven felül” beruházott 4,5 milliárd korona. Míg januárban a kereskedelmi szaldó ugyan 0,7 milliárd szlovák koronát tett ki plusszban, addig a szlovák— cseh kereskedelemben 100 milliós hiány keletkezett. A Mohi atomerőmű építésének folytatása ellen tiltakoztak tegnap Léván a Greenpeace és a Föld Gyermekei környezetvédő szervezetek cseh és szlovák tagjai. A tüntetés előtt a környezetvédők sajtótájékoztatót tartottak, ahol Tornál Kolenka, a Föld Gyermekei szervezet szóvivője elmondta, alternatív megoldásokat javasolnak a környezetre veszélyes atomtechnológia helyett. A felvonulás során különféle felvilágosító kiadványokat osztogattak a polgároknak, majd filmvetítést tartottak a barsi múzeumban (Tekov). A tüntetők délután Mohiban egy tiltakozó levelet adtak át az atomerőmű dolgozóinak, melyben felhívták a címzettek figyelmét az atomenergia kihasználásának veszélyességére. „I love you baby... jj Talán ezzel a lilás-rózsaszínes slágerszöveg hangulattal jellemezhetném most a legjobban a vidéki közállapotokat Dél-Szlovákiában. Pontosabban egy átlagos magánszakboltra gondolok, arra, ahonnan a helyzetet jellemző hangulatot is vettem. Az elárusító leánykák félédes, félszáraz, unott mosollyal támasztják a pultot, betér időnként egy-két különböző életkorú érdeklődő, anyagilag (im)pontenciális vásárló, átfutja a kínálatot, megnéz néhány darabot, majd később rugalmasan leszakad az „árterületről. Közben, hogy az unalom mégsem legyen annyira totális és a helyzet annyira kínos — megy az „I love You baby...” Mindez aztán olyan, hogyha az ember kicsit komolyabban veszi a helyzetet, tudhatja, hogy ebből bizony sem a tulajdonos nem gazdagszik meg egyhamar, sem az eladó nem épít emeletes házat, de az egésznek azért mégiscsak működnie kell. Kell, hogy legyen kínálat, ha csak ímmel-ámmal is, hiszen mégis van azért kereslet, elvégre erre épúl(ne) az új rendszer belső szerkezete. S, hogy milyen cipőben járunk ténylegesen, arra a legközelebbi és legérzékletesebb példa vidéken is a cipőbolt Ennek a lélektana sajátosan pikáns. Bejön a kedves férfi, női, vagy mit tudom ón — mondjuk más ilyen-olyan nemű és korú vevő, és... a legnagyobb óvatossággal jár el. Nézi az árcédulákat, melyeken a számok úgy négy-ötszáz koronától inkább felfelé mozognak. Aztán jön a próba. Itt is szőrit, ott is szorít, vastag a talpa, magas a sarka, szűk a felső része, nem a legjobb a színe, — persze fáj érte a kedves kuncsaft szíve — úgyhogy azért mégis eiteteti holnapra, hátha addig meggondolja. Otthon aztán keményen és komolyan gondolkodóba esik. — Hogy egy átlagos cipőben járjak, azt pontosan az előlegem bánja. Most bánjam, vagy ne bánjam? Én nem is bánnám, csak... Ez-e most éppen a legfontosabb? Hiszen kell még erre, arra, amarra, tejre, sóra, zöldborsóra, sörre, kenyérre, miegymásra, — mindarra ami ennél jóval fontosabb, — még a böjtölés szempontjából is. A végeredmény aztán általában úgy néz ki, hogy az érdeklődő óvatosan visszateszi a polcra az árut, kissé erőltetetten, félédesen, féiszárazan, félkínosan mosolyog, az eladó viszonozza a kissé átnedvesedett tüzet, és megy tovább az időszerű sláger, hogy „I love You baby...". „Sorry", mert általában szorít, de két hét múlva megint megnézem az árut, hátha az új jobb lesz... -betes-Új alapítvány Dél-Szlovákiában A Komáromi járásban állítólag Nehéz a szlovákok élete A HUMANITÁS alapítvány a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa Mezőgazdasági Bizottságának védnöksége alatt alakul a csernobili nukleáris katasztrófa által sújtott terület fiataljainak megsegítésére. Az alapítvány célja több csoportban történő körülbelül egy hónapos időtartamú, 5 tagú belorussziai szakmunkástanulók tanulmányi, szakmaigyakorlati oktatása Szlovákia területén. A dunaszerdahelyi székhelyű alapítvány működtetéséhez elsősorban délszlovákiai szakközépiskolák és vállalkozók jelentkezését várjuk. Az alapítvány létrehozását támogatja a Csallóközi Városok és Községek Társulása, valamint a Dunaszerdahelyi Járás Politikai Pártjainak és Mozgalmainak Kollégiuma is. Az alapítvány alakuló ülésére ez év március második felében .kerül sor a belorusz kormány megbízott képviselőjének jelenlétében. Az alapítvány támogatóinak a belorusz kormány közvetlen vállalkozói és Március 28-áiól Nyári időszámítás A szlovák kormány által kiadott a nyári időszámítás bevezetéséről szálé rendelet szerint (1993,1994 években) az idén március 28-átó) kezdődik a nyári időszámítás. Ezen n sution a közép-európai Idő szerint haJ- natt két árakor 60 perceel későbbre, bárom órára kell átállítani áz órákat A nyár) Időszámítás 1993. szeptember 26-án ér véget, amikor Is hajnali háromkor keli egy árával visszaállítani Óráinkat Meghívó Március 14-én, vasárnap 17 órakor a kassai Thália Színházban az 1948-as szabadságharccal kapcsolatos emlékünnepségre kerül sor. A műsorban fellép a Csengettyű kórus. Ünnepi beszédet tart dr. Czine Mihály irodalomtörténész és fellépnek a kassai Thália színészei, Kövesdi Szabó Mária és Pálos Árpád. * * * A szabadságharcra és forradalomra emlékeznek Magyarbődön. Március 13- án 18 órakor a helyi művelődési házban néprajzi kiállítás nyílik, majd a kassai Új Nemzedék Vándorúton című műsorát mutatja be. Másnap, 14-én, délután kettőkor dr. Mészáros István, miskolci református püspök tart ünnepi istentiszteletet. Azután koszorúzás! ünnepségre kerül sor az első kassai csatában elesett honvédek sílján álló kopjafánál. A kassai ünneplőket a kassai Thália elöl 13 órakor busz szállítja Bődre. kereskedelmi kapcsolatok létrehozásához nyújt segítséget. De hasonló lehetőség kínálkozik Ukrajna, Oroszország és a Balti államok irányában is. Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk az első közösen szervezett látogatást a Belorusz Köztársaságba és Litvániába ez év áprilisában, melyre az alapítvány támogatóit-szponzorait (30-35 vállalkozót) várjuk, kiegészítve a Szlovák Köztársaság parlamenti képviselőivel. Tisztelettel kérjük Önöket, legyenek a HUMANITÁS alapítvány tagjai és támogatói! Várjuk jelentkezésüket! Cím: Paulk ky Péter nám. Slobody 1203 929 01 Telefon: 0709/226 16 Telefax: 0709/271 44 .... FIBEX és M+K — Brünnben i „Nehéz idők járnak a dél-szlovákiai kisebbségben élő szlovákokra. Félnek, hogy elveszíthetik munkahelyüket. A komáromi járási oktatásügyi hivatal be akar záratni egy sor szlovák óvodát és iskolát, pedig magyar nemzetiségű gyerekek is látogatják azokat” —jelentette ki Vladimír Jeíko, a Szlovák Nemzeti Párt Komáromi Járási Tanácsának elnöke pártja tegnapi sajtótájékoztatóján. Vladimír Je2ko nehezményezte, hogy az összes hivatalban magyarok ülnek — a komáromi városi rendőrség, az állami rendőrség tagjai csupa magyarok... Hozzátette: az egyszerű magyarokkal, polgárokkal békében él, illetve élnek az ottani szlovákok, ő egy általános viszonylatban megnyilvánuló törekvésre akar figyelmeztetni, amelyek veszélyeztetik az ottani szlovákságot. Az újságírók kérdéseire válaszolva később elismerte, hogy a magyar óvodákat és iskolákat is ugyanaz a veszély fenyegeti, ami a szlovák tanítási nyelvű intézményeket, és hogy a járási oktatásügyi hivatal vezetője Pluhár úr szlovák nemzetiségű. „...de nem a Szlovák Nemzeti Párt jelöltje volt” — tette hozzá Jeiko. Anton Hrnko, a párt ügyvezető alelnöke beszámolójában elmondta, hogy a hét elején tárgyalásokat folytattak a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Demokratikus Baloldal Pártjának vezetőivel az egyre jobban kibontakozó kormányválság — melynek okai a kormánypártban megnyilvánuló meggondolatlan személyi konfliktusok — megoldásának lehetőségeiről. Szavai szerint a tárgyalások során kitűnt az említett pártok nem hajlandók együttműködni a kompromisszumra képtelen kormánypárttal. Ennek ellenére ők egy program kidolgozására készülnek a felmerült problémák megoldására. (tüdő) Először külföldön... (Munkatársunktól) — Március huszonharmadika és huszonhatodika között két nemzetközi szakkiállítás lesz Brünnben. A vásárváros pavilonjaiban négy napon át reklámcégek és különféle pénzintézetek: bankok, biztosítótársaságok számára nyílik tapasztalatcserére és üzletkötésekre lehetőség. Persze, nem csupán a szakemberek számára lehet érdekes a két akció, minden látogató információk egész özönéhez juthat. A FIBEX szakkiállításra a tavalyi sikereken felbuzdulva az idén immár második alkalommal kerül sor. Mint a vásárokat és kiállításokat szervező rész-A Csemadok somorjai alapszervezete az 1848—49-es szabadságharc hőseire emlékezik a Pipagyújtó hagyományos megkoszorúzásával 1993. március 15-én, hétfőn, 17.00 órai kezdettel. Az ünnepségen a somoijai gimnázium és az alapiskola diákjai adnak kultúrműsort. Ünnepi beszédet mond Surján László, magyarországi népjóléti miniszter. A kultúrház melletti parkolóból autóbusz indul 16.30 órakor. Közlemény A pozsonyi Közgazdasági Egyetemen működő magyar diákklub meghívására kedden, március 16-án 20 órakor a Csemadok székházában az agykontrollról, a tudat alatti képességeinkről Kelko Tamás Dianetika címmel előadást tart. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők. vénytársaság képviselőinek tegnap délelőtt Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján kiderült, Szlovákiát 29 olyan kiállító képviseli majd, amely pénzügyek intézésével vagy az intézetek védelmével foglalkozik. A legjelentősebb szlovákiai pénzintézetek közül jelen lesz például a Szlovák Biztosító, az Általános Hitelbank és a Beruházási és Fejlesztési Bank is. Örülünk annak, jelentették ki a szervezők, hogy a szlovák bankok az ország kettéválása után is legalább ugyanolyan számban jelen lesznek a szakvásáron, mint tavaly. A rendezők 12 országból mintegy 240 kiállítóra számítanak. Budapest, Cannes, Hamburg, Bologna, Milánó után tehát már Brünnben is rendszeressé válnak az ilyen seregszemlék. Az M+K, vagyis a MARKETING + KOMUNIKACE ugyancsak nemzetközi szakkiállítás, melynek keretében a marketing szférában tevékenykedő cégek, részvénytársaságok és egyéb szervezetek számára kínálkozik üzletek kötésére lehetőség. Négyezer négyzetméteren többek között Németországból, Spanyolországból és a Cseh Köztársaságból mintegy 140 kiállító mutatkozik be vonzóbbnál vonzóbbnak ígérkező kínálatával. A kiállítások ideje alatt több kísérő rendezvényre, egyebek mellett előadásokra és fórumolaa is sor kerül. A Prágából, Osztraváról és Pozsonyból indulók számára biztosított „vásáijáratokon” 20 százalékos kedvezménnyel utazhatnak az érdeklődők. A buszok Pozsonyból a malomligeti buszpályaudvarról indulnak. (zolezer) Devizapiaci árfolyamok Érvényben: 1993. március 12-án Deviza-(Pónz-)nem Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Középárfolyam 1 egységre, koronában Angol font 41,882 42,302 42,092 40,52 43,66 42,09 Ausztrál dollár 20,696 20,904 20,800 19,95 21,65 20,80 Belga frank (100) 85,070 85,924 85,497 82,86 88,14 85,50 Cseh korona 0,92 1,08 1,00 Dán korona 4,567 4,613 4,590 4,44 4,74 4,59 Finn márka 4,836 4,884 4,860 4,62 5,10 4,86 Francia frank 5,162 5,214 5,188 5,03 5,35 5,19 Görög drachma (100) 13,023 13,153 13,088 12,32 13,86 13,09 Holland forint 15,584 15,740 15,662 15,18 16,14 15,66 ír font 42,610 43,038 42,824 40,82 44,82 42,82 Japán jen (100) 24,826 25,076 24,951 24,11 25,43 24,77 Kanadai dollár 23,468 23,704 23,586 22,81 24,37 23,59 Luxemburgi frank (100) 85,070 85,924 85,497 82,44 88,56 85,50 Német márka 17,508 17,684 17,596 17,14 18,06 17,60 Norvég korona 4,123 4,165 4,144 3,99 4,29 4,14 Olasz líra (1000) 18,119 18,301 18,210 17,49 18,93 18,21 Osztrák schilling 2,490 2,516 2,503 2,44 2,56 2,50 Portugál escudo (100) 18,953 19,143 19,048 18,24 19,86 19,05 Spanyol peseta (100) 24,607 24,855 24,731 23,88 25,58 24,73 Svájci frank 19,051 19,243 19,147 18,62 19,68 19,15 Svéd korona 3,775 3,813 3,794 3,63 3,95 3,79 USA-dollár 29,253 29,547 29,400 28,70 30,10 29,40