Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-11 / 58. szám

6 Szabad ÚJSÁG Mozaik 1993. március 11. r Művészvilág Innen-onnan Dr. Bubo és a magyar népmesék kellemes orgánumé megszólaltató­­ja, Szabó Gyula színművész csep­pet sem bánja, hogy a színház, a tévé és a rádió már nem foglalja le minden idejét. A hatvanadik élet­évét már jócskán betöltött színész, súlyos betegségéből felépülve, har­madszor nősült, szabadidejét szíve­sen tölti családja társaságában. Kis­lánya, Zsófi négyéves, a kisfiú, az ifjabb Gyula pedig másfél. **+ A Família Kft Krisztája, a 25 éves Xantus Barbara a magán­életben még nem találta meg az igazit. Egyedül él hangulatosan be­rendezett lakásában. Kevés szabad idejében fut, színházba jár, bevásá­rol, takarít, házibulikat szervez, és francia klasszikusokat olvas. Ha ide­je engedné, kötögetne és megtanul­na zongorázni. Lassacskán öregedő holly­woodi filmsztár, Robert Red­­ford (55) a vénülés legjobb ellenszerének fiatal feleségét tartja. Jövendőbelijét, a 38 éves Cathy O’Rear jelmeztervezőt a Havanna című film forgatásán ismerte meg. Nagy-Kálózy Eszter színmű­vésznő hat évvel ezelőtt a Csin­­szka-filmmel lett népszerű. A film a veszprémi tévétalálkozó fődíját, a főszereplő, Nagy-Kálózy Eszter pedig a legjobb női alakításért járó díjat nyerte el. 1992 novembere újabb elismerést - ezúttal nemzetközit - hozott a fia­tal művésznőnek. Az Édes Anna című film főszereplőjeként a IV. Sanghaji Tévéfesztiválon el­nyerte a legjobb női alakítás díját. Eszter nemcsak sikeres színésznő, hanem az 5 éves Flóra és az 1 éves Olivér boldog édesanyja is. *** fogok találkozni, akiket nagyon sze­rettem. Egy nagy utazásnak tekin­tem. Utazni is mindig készen állok" - nyilatkozta a közkedvelt szí­nésznő. (S aki látta legutóbbi vendégsze­replését a Friderikusz-showban, szemtanúja lehetett annak, hogyan „fektette kétvállra" a népszerű, de némelyek ízlése szerint kissé pök­hendi műsorvezetőt mindenkit elbű­völő temperamentumával - az bizo­nyára nagyon sajnálja, hogy Schu­bert Évával nem találkozhatunk gyakrabban a képernyőn.) A televízió népszerű sorozatá­ban, a Szomszédokban szereplő Schubert Éva színművésznő nem­csak a képernyőn hat kiegyensú­lyozott, elégedett, bölcs ember­nek, magánéletében is az. „Ki­egyensúlyozott vagyok, nem is ér­tem, ha valaki nem az. Az irodalom és a zene annyi örömet nyújt, hogy minden bánatot feledtetni tud. Nem félek a haláltól sem, mert azokkal Rambo és Terminátor mel­lett újabb izomkolosszus a mozi­vásznon. Jean-Claude van Damme-ró/ van szó, akinek leg­újabb filmje, az Oroszlánszívű nagy mozisiker. A kritikusok azonban nem kedvelik annyira, mint a nézők. Egyikük vélemé­nye szerint: lehet, hogy remekül verekszik, technikája kifogásta­lan, de van Damme nem több, mint egy mozgó alkatrész. s__________________________________________ Töröcsik Mari amellett, hogy színházigazgató lett, a közelmúlt­ban autóvezetésből is bravúrosan vizsgázott. A Citroen cég meghí­vására ugyanis részt vett a párizsi autószalon kiállításán. A meghívás velejárója volt egy kódszámra induló Citroen XM-es álomautó, melyet maga a művésznő vezetett. Férje, Maár Gyula rendező, aki nem jára­tos az autóvezetésben, „mitfárer­­ként“ élte át az 1500 kilométert oda és vissza. Az álomautó sajnos csak erre az útra járt ki. A művésznő saját bevallása szerint kipróbálta a 200 kilométeres óránkénti sebes­séget is, viszont hamar visszavett a sebességből, és a továbbiakban 160-170-nél „sétált“. ** + A világhírű fotómodell és szí­nésznő, Margaux Hemingway, a világhírű író unokája két évet töltött egy elvonóintézetben. Saját bevallása szerint minden dicsősége és hírneve ellenére magányos volt. Az alkohol- és a kokainmámorban kereste a megoldást. Még csak 58 éves lenne Elvis Presley, az ünnepelt, irigyelt szu­persztár, a király, aki már életében legendává vált. Mint a sztárok közül oly sokan, ő sem tudta elviselni a reá nehezedő terheket, a sikert. 1977- ben bekövetkezett halálát megelő­zően évekig nyugtátokkal és serken­tőkkel élt. Leánya, Lisa-Marie (aki az énekes Priscilla Ann Beaulieu­­val kötött házasságból született) az idén lesz 25 éves. Ő örökli a Villa Graceland csodakastélyt és a több száz millió dolláros vagyont. (ivi) A túltápláltság és a rák A gazdag nyugat-európai és észak-amerikai hölgyek állító­lag a mellrák kedvenc prédái. Amerikai források szerint minden nyolcadik amerikai nő hajlamos erre a betegségre. A rákos hajlam az elmúlt ötven évben megduplázódott. Az emlőrák messze a leggyako­ribb rákos megbetegedés a nőknél. A tüdőrák után ez szedi a legtöbb női áldozatot. Amerikában évente 180 ezer nőt ér utol ez a betegség, és 46 ezer páciens hal bele. Egy, a nyolcvanas évek kezdetén végzett epidemiológiai tanulmány ki­mutatta, hogy a nyugati nők körében ötször gyakoribb ez a betegség, mint az ázsiaiak között. A kutatás különös észrevétele, hogy a fiatalabb túlsúlyos nők sokkal ritkábban kapják meg ezt a betegséget, mint az idősebb korukra elhízottak. A legújabb kutatások sze­rint minden kétszázadik nő egy olyan hibás gént örököl, amely a rákos da­ganat kialakulását okozza. A mellrákot megfelelő étrenddel megelőzhetjük. (zs) Oktatáspolitika (Folytatás az 1. oldalról) Tekintettel arra, hogy a Szlovák Köztársaság területén a számbeli többségben élő szlovák nemzet mellett nagy létszámú más nemzeti közösségek (elsősorban magyarok) élnek, az oktatási és nevelési intéz­mények anyagi ellátását az egyen­rangúság elve alapján kell biztosíta­ni a következő szempontok figye­lembevételével.- az állami költségvetésből azonos mértékű támogatásból részesüljenek;- az egy főre eső állami hozzájáru­lás összegét az Oktatási és Tudomá­nyos Minisztérium határozza meg;- az anyagi javak elosztásánál a re­gionális önkormányzat döntése legyen mérvadó;-a nem szlovák oktatási nyelvű intézményekre szánt anyagi javak cél­irányos elosztását a regionális önkor­mányzat ellenőrző szerve, az iskolák és óvodák gazdálkodását a községi önkormányzat és az iskolaszék fel­ügyelje. A régiókban működő nevelési és oktatási intézmények létrehozásáról és megszüntetéséről az érvényes tör­vények figyelembevételével a regio­nális önkormányzat, az intézmények igazgatóinak kinevezéséről az oktatás nyelvéről és más - az intézmények működésével kapcsolatos - kérdések­ben az iskolaszék döntsön a szülők igénye alapján. Az iskolarendszer működéséhez szükséges anyagi fedezetet az évi állami költségvetés biztosítsa, melyből egyenlő mértékben részesüljön min­den tanuló. A nem szlovák oktatási nyelvű iskolák tankönyv- és tanszerel­látásának biztosítása érdekében az állami költségvetésből egy főre eső juttatás - az elmúlt évtizedek során kialakult hátrányos helyzet leküzdésé­re - legyen 1/3-dal magasabb. Ezt az összeget az iskolaszék és a községi önkormányzat döntése alapján az is­kola vagy a fenntartó használja fel az intézmény javára. Hasonlóan maga­sabb állami támogatásban részesülje­nek azok a szlovák tanítási nyelvű iskolák, melyek magyar többségű kör­nyezetben működnek. Az állami gon­dozott gyermekek után a községi ön­­kormányzat legyen jogosult a támoga­tásra, amit a gyermekek ellátására köteles felhasználni. A roma gyermekek felzárkóztatását biztosító foglalkozások és a kislétszá­­mú oktatási intézmények működteté­sét további kiegészítő állami juttatás segítse. Az állami költségvetésből azonos mértékben részesüljenek az állami, a magán- és egyházi iskolák. Biztosít­sa törvény az osztály-, illetve csoport­létszám 50 %-os csökkentésének le­hetőségét a számbeli kisebbségben lévő nemzeti közösségek anyanyelvi oktatási nyelvű iskoláiban és óvo­dáiban. Az anyanyelvű oktatás elősegítése érdekében tegye lehetővé a törvény önálló óvodai csoport, illetve iskolai osztály létesítését abban az esetben, ha ezt kistelepülésben legalább 6 gyermek, illetve szülő igényli. Döntő fontosságúnak tartjuk az önálló magyar felsőoktatási intézmény létrehozását. Ennek jogi és anyagi feltételeit törvény biztosítsa, profiljáról a magyar nemzeti közösség önkor­mányzati szerve dönthessen. Az ilyen intézmény legfontosabb feladata a pe­dagógus-, lelkész-, újságíró-, közgaz­dász- és színészképzés. A nem szlovák tanítási nyelvű okta­tási rendszer irányítását országos szinten a Szlovák Köztársaság Okta­tási és Tanügyi Minisztériumának önálló főosztálya végezze. A főosz­tályt vezető miniszterhelyettes rendel­kezzen vétójoggal minden olyan kér­désben, mely a régióhoz tartozó okta­tási intézményünket érinti. A minisz­terhelyettes kinevezése a nemzeti kö­zösségek önkormányzatának bele­egyezésével (javaslata alapján) tör­ténjen. A nemzeti közösségek oktatási rendszerének ellenőrzésére és szak­mai támogatására önálló intéz­ményrendszert (módszertani, szakfel­ügyelői, ifjúsági központok, szak­­könyvtárak, stb.) kell létrehozni. Az iskolai törvény biztosítsa kor­mányközi egyezmény alapján, hogy a nem szlovák anyanyelvű tanulók külföldön, elsősorban anyaországuk­ban végezhessék tanulmányaikat. A külföldön nyert diploma legyen egyenrangú a Szlovák Köztársaság felsőoktatási intézményeiben nyert diplomával. A kongresszus 1 - megbízza Dolnik Erzsébetet (az Együttélés Oktatáspolitikai Szakcso­portjának vezetőjét), hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, valamint a Csehszlovákiai Magyar Tu­dományos Társasággal együttműköd­ve tegyen javaslatot a magyar oktatási nyelvű iskolák szakmai továbbfejlesz­tését és annak anyagi vetűletét ille­tően (1993. június 15-ig). 2 - tiltakozik- a pedagógus-létszámcsök­kentés,- az osztályok tanulói létszámá­nak növelése,- a pedagógusok kötelező óraszámának növelése ellen 3 - határozottan tiltakozik a magyar iskolák oktatási nyelvének megváltoz­tatása ellen, s egyben elismeri minden más nemzeti közösség jogát saját ok­tatási igényeinek megfogalmazására, 4 - követeli a közös igazgatású is­kolák és óvodák szétválasztását, 5 - a tanulóifjúság szociális helyze­tének javítása érdekében javasolja az ösztöndíjrendszer méltányossági ala­pon való megváltoztatását, 6 - szükségesnek tartja a magyar nemzeti közösség számára önálló egyetem létrehozását. Maugli — Elefántcsontparton Vadon nőtt gyermeket találtak a múlt hónapban az Elefántcsont­part egyik nemzeti parkjában, Ma­­raouéban. A gyermek egy bi­valycsordában élt Egy munkáscso­port vette öt észre, miközben a park gyalogösvényét jelölték ki. „Befogták“ őt, majd elszállították egy Bouaflétől nem messze lévő falu, Gobazara rendőrőrsére. A különös „zsákmány“ egy tizenöt év körüli, süketnéma fiú. Egy, a térségben lakó család azonosí­totta őt, mint egy 1980-ban, kétéves korában elveszett, Mamadou Souma­­horo nevű fiút. A bivalyokkal „portyázó“ fiú fű­vel és gyümölccsel táplálkozott, és úgy evett, mint egy majom, úgy üvöltött, mint egy állat, és ha valaki túl közel merészkedett hozzá, ug­rált, mint egy párduc. A fiú január 24-ike óta Dioulabou­­gouban él családjával. Feltételezett nagybátyja, Segbé Soumahoro két, égés okozta sebhelyről ismerte meg, amelyek a fiú mellén voltak. A fiú arca szabályos, fizikai erőnléte kiváló, te­kintete merev, a fejét idegesen rángat­ja. Emberi szót nem ért, sem gesztu­sokat. Ha valamelyik gyerek a közelé­be próbál kerülni, vadul rátámad. A nagybácsi szerint a fiú „fejlő­dik“, már nem kézzel eszik, és már „nem piszkít a szoba közepébe“. Már megismeri a barátait, és mosolyogni is tud. (zs) /-----------------------------------------------' A halottak türelmesek A minap az egyik ismerősöm mesélt egy esetet, ő is úgy hal­lotta a barátnőjétől. Az asszony egy vendéglő feletti lakásban él. A vendéglő már jó pár hete zárva volt leltározás miatt, amikor az asszony orrát kellemetlen szag csapta meg a fürdőszobában. Furcsának tartotta, hogy a fürdő­szobában érzi a szagot, mert­hogy sem ott, sem pedig a mel­lette lévő spájzban nem tárol semmi húsfélét. Mikor este férje hazatért a munkából, az ő figyel­mét is felhívta a lefolyóból áram­ló bűzre. A férje legyintett: „Le­het, hogy eldugult a lefolyó, s azt érezted. “ Az asszony figyelmez­tette őt, hogy az lehetetlen, mi­velhogy alattuk a vendéglő talál­ható. Mikor már a férj is meggyő­ződött felesége igazáról, kényte­lenek voltak felhívni a 158-as telefonszámot, de melléfogtak. Amikor az ügyeletes tiszt kikér­dezte őket, annyit mondott: „A vendéglő nem a mi hatáskö­rünkbe tartozik, és mivel zárva vannak, semmi esetre sem me­hetünk oda." Egy újabb hét telt el, amíg végül is a vendéglőt sikerült kinyittatni, s átkutatni. A WC-ajtónái egy nagy fekete műanyag zsákba ütköztek - egy tizenhét éves pincérnő holttestét rejtette. A szag onnan áramlott ki - a lány teste bomlásnak'indult. Ki tudja, mióta feküdt ott halotti magányában... (eni) »____________________________ „Súlyos" vádak Toni Cassista asszony személyiségének teljes súlyát latba vetve a kaliforniai legfelsőbb bírósághoz fordult. A 44 éves elárusítónő ugyanis nemrégiben jelentkezett az egyik nagyáruház álláshir­detésére, ám a kompetensek udvariasan elutasították, mond­ván: túlságosan kövér. A boldogtalan Toni bírósághoz fordult. Panaszát a bíróság első fokon elutasította; indok: nincs olyan törvény, amely, az elhízottakat mások előítéleteitől megvédené. Az ügy most a legfelső bírák asztalára került, s a szerencsétlen, túlsúlyos Toni szívből reméli, hogy becses, 138 kilós egyéni­sége végre meghallgatásra talál. Duras tréfája Marguerite Duras francia regényíró - a Szerelmem, Hirosime, illetve A sze­rető szerzője - igencsak megtréfálta hazája neves könyvkiadóit. Csupán annyit tett, hogy fiatal íróként, álnéven küldte be saját, 1962-ben írott regényét a P01, a Minuit és a Gallimard kiadóhoz. Mindhárom helyen elutasították a művet, sőt a Gallimard igazgatója még igen keményen le is dorongolta válaszlevelében. (Ehhez már csak azt kell tudni, hogy 1979 óta éppen a Gallimard a kiadója Duras asszony műveinek.) Semmi sem tökéletes Nincs pénze autóra? Vigasztalód­jon! Még a Szlovákiánál gazdagabb országokban is elismerik: a jövő a bi­ciklié. Hogy miért? Mert a legesleg­gazdaságosabb közlekedési eszköz. Olcsó a gyártása, még olcsóbb a mű­ködtetése, nem szennyezi a környeze­tet, s ha elromlik, semmi gond: az alkatrész majdnem ingyen van, s a szerelést akár magunk is elvégez­hetjük. Aztán a parkolási gondok sem idegesítik a boldog biciklitulajokat - kerékpárjukat akár egy szegre is felakaszthatják, mondjuk egy lám­paoszlop oldalán. Ennek is több elő­nye van: a gyalogosoknak nem kell kerülgetniük, a tolvajok meg, különö­sen a mélynövésűéi;, meg sem pró­bálkoznak a leszerelési művelettel. A második virágkor előtt álló jármű egyetlen hátránya az emberi meg­hajtás - pedálozni kell... (roz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom