Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-01 / 49. szám

1993. március 1. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 Csehországi tudósítások Szociáldemokrata kongresszus A hét végén Hradec Královéban tartották meg a Csehszlovák Szociál­demokrácia 26. kongresszusát, ame­lyen a pártot Cseh Szociáldemokrata Párttá keresztelték át. A párt tovább­ra is az európai szociáldemokrácia irányvonalát képviseli. Előadást tar­tott Walter Komárek professzor, aki statisztikai adatok alapján elemezte a kormánykoalíció gazdasági politiká­ját. Szerinte a kormány a cseh gazda­ságot a fogyasztás növelésével akarja stabilizálni, de a termelés és az export növelése nélkül. Csehországban az átlagkeresetek a magyarországinak 40, a lengyelországinak 20 és a volt NDK-nak egynyolcadát teszik ki. Csehország gazdasági fejlődését ko­molyan veszélyezteti a Szlovákiával folytatott kereskedelem csökkenése. Komárek szerint a sokkterápia csak elméletként állja meg a helyét. Komá­rek a konferencián lemondott a párt­ban betöltött tisztségeiről. A vállal­kozók szövetsége levélben azt kérte a cseh szociáldemokraták kongresszu­sától, hogy támogassa a vállalkozók érdekeit is. A párt új vezetést válasz­tott. Az előválasztásokon a szava­zatok egyharmadát a radikális Miloä Zeman kapta. A sorban mögötte vég­zett Jirí Paroubek és Pavel Novák. Petr Miller kiesett az első forduló­ban. Végül a küldöttek 212 szava­zattal Miloá Zemant választották meg a párt elnökévé. A párt nevének rövidítése a jövőben is CSSD lesz, bár ez most már a Ceská strana sociální demokracie-t jelenti. Problémák a határ őrizete körül A DPA hírügynökség szerint Csehország és Szlovákia között bizo­nyos feszültség tapasztalható a közös határ kérdésében. Meciar Prágát okolja a határátlépések körülményes volta miatt. Szlovákia a kettéválás után teljesen átjárható határra számí­tott, hiszen a 230 kilométere határvo­nalat mindmáig pontosan nem jelöl­ték ki. Jan Rumi cseh és Jozef Tuchyüa szlovák belügyminiszter el­térően ítélték meg a közös határvonal védelmét. Rumi ragaszkodik a határ szigorú védelméhez, hogy kiszűrhes­sék az idegen országok állampolgára­inak illegális belépését Csehországba. A szlovák belügyminiszter szerint vi­szont a határ őrizetének költségei je­lentősen meghaladnák a menekültek­re fordított költségeket Antonín Ba­­udys cseh védelmi miniszter kijelentet­te, hogy a hadsereg nem vesz részt a cseh—szlovák határ védelmében. A térségben a fokozott katonai mozgás a ^szokásos hadgyakorlatokhoz tartozik. ^ Leleplezett gyermekkereskedők A magyarországi Szegeden leleplez­tek egy szervezetet, amely megvásárolta fiatal romániai anyák gyermekeit, akiket Magyarországon hoztak a világra. Az Adam’s Children szervezet magyaror­szági kirendeltségét Pördi Zoltán vezet­te. Arra hivatkozik, hogy humanitárius tevékenysége keretében amerikai és nyugat-európai családoknál helyezi el a könnyen adoptálható román gyerme­keket. Az ilyen jellegű kereskedelem azonban lehetővé teszi a Nyugatra el­adott gyermekek bestiális kihasználását is szervátültetési célokra. A szegedi szü­lészet közlése szerint a múlt év novem­bere óta több mint 10 romániai anya szülte itt meg a gyermekét. Az esetre úgy sikerült fényt deríteni, hogy minden itt szülő romániai anya lakhelyeként egy szegedi panziót jelölt meg, ahol az Adam’s Children székelt. Bomba robbant a Világkereskedelmi Központ alatt Pokoli torony New York-ban A világ egyik legmagasabb épülete, a 110 emeletes World Trade Center (Vi­lágkereskedelmi Központ) föld alatti garázsában egy gépkocsiban elrejtett távirányított bomba robbant helyi idő szerint péntek délben. A két 411 méter magas toronyból álló kettős épület alatti robbanás nyomán öten életüket vesztet­ték és hozzávetőlegesen 700-an megsebe­sültek. A robbanás a föld alatti garázst és még három emeletet ütött át és tüzet okozott. A füst úgyszólván az egész iker­ház mind a 110 emeletét elárasztotta. Mario Cuomo New York-i kormány­zó a CNN tévének adott nyilatkozatá­ban az esetet borzalmas tragédiának ne­vezte és kijelentette, hogy a katasztrófát bomba okozta és a robbanás valószínű­leg terrorista cselekmény. Az épületegyüttesbe naponta 50 ezer ember jár dolgozni. A robbanás megsza­kította az ikerépület villany­áramellátását és ezért a 250 felvonó kö­zül sok leállt. A felvonókat csak 8 órás megfeszített munka után sikerült ismét üzembe helyezni. Az épületben levő szá­mos cég dolgozói a lépcsőkön hagyták el Magyar—ukrán szerződések Magyarország és Ukrajna szerződést írt alá a határmenti forgalomról, új át­kelőhelyek nyitásáról és a nem kívána­tos személyek kitoloncolásáról, vala­mint a mezőgazdasági minisztériumok együttműködéséről. A megállapodáso­kat a két ország miniszterelnökei és ága­zati miniszterei írták alá Leonyid Krav­­csuk ukrán elnök budapesti látogatása alkalmából. Kravcsuk elmondta, hogy Magyarország megígérte segítségét ah­hoz, hogy Ukrajnát felvegyék azokba a nemzetközi szervezetekbe, amelyeknek Magyarország már a tagja. Antall József magyar kormányfő szerint fontos, hogy Magyarország megkülönböztetett fi­gyelmet szenteljen Ukrajnának. Ukraj­na politikáját a területén élő magyar kisebbséggel szemben példaértékűnek tekinti. Magyarország a tárgyalásokon felvetette a második világháború alatt Ukrajnába került magyar műkincsek visszaadásának kérdését. Kravcsuk láto­gatása idején megtekintette a Veszp­rémben gyógykezelt csernobili gyer­mekeket ellátó intézményt is. Megállapodás Szomáliában Egy hétig tartó harcok és összetűzé­sek után a szembenálló Szomáliái fegy­veres frakciók megállapodtak a béke­­konferencia napirendjében. A konfe­renciát a megfigyelők mérföldkőnek te­kintik a békéhez vezető úton. A megál­lapodásról Farouk Mawlawi, az ENSZ mogadishui szóvivője számolt be. A bé­kekonferencián 15 fegyveres frakció képviselői vesznek részt és a tanácsko­zás zárt ajtók mögött történik. A béke­­konferenciára feltehetően március 15-én, Addis Abebában kerül sor. Az elnöki tisz­tet nem az ENSZ főtitkára, hanem az etióp kormány képviselője látja majd el. Szomáliában közben tovább folynak az összetűzések és a provokációk. Két amerikai katona — egy nő és egy férfi — megsebesült, amikor ismeretlen fegyve­resekkel keveredtek tűzharcba. Az inci­dens Mogadishu kikötőjének közelében történt. Egy fegyveres Szomáliái az Egyesült Arab Emirátusok ENSZ-kato­­náira kezdett lövöldözni. A két amerikai egy kézigránát repeszeitől sebesült meg. A G-7 a világgazdasági recesszióról Londonban tanácskoztak a világ bét legfejlettebb államának pénzügy­miniszterei a világméretű infláció megállításának lehetőségeiről Norman La­ment bnt pénzügyminiszter elmondta, hogy elsősorban a munkanélküliségről tárgyaltak. A megoldást a szabad kereskedelem kialakításában és a munkaerőpi­ac felszabadításában látják. A G-7 miniszterei nyomást gyakorollak Japánra azzal hogy az eddiginél jobban ösztönözze belső gazdaságát. A résztvevők helyeselték Clinton tervét az amerikai kereskedelmi hiány csökkentésére. A pénz­ügyminiszterek egyetértettek abban, hogy Európa a gazdasági recesszió miatt nehéz helyzetbe került. Ebből bizonyos kiutat jelentene, ha a német bankok csökkentenék a kamatlábat Lamanlbejelentelle.hogya brit bankok6százalékos kamatlábát nem tartja túl magasnak, ez éppen annyi, hogy elősegítse a hril gazdaság fellendülőét. Á volt Szovjetunió 75 milliárd dolláros tartozásával kapcsolatban olyan javaslatokat fogadtak el amelyek segíthetnék az oroszországi reformokat. A G-7 pénzügy­minisztereinek újabb tanácskozása áprilisban Washingtonban lesz. az épületet. A házban 107 lépcsőház van. A robbanás pillanatában a 107-ik emeleten egy óvodai csoport volt kirán­duláson. Egy napba került, amíg a lép­csőkön lejutottak az utcára. Számos em­bert az épület tetejéről helikopterekkel sikerült kimenteni. * * * Jobboldali képünkön a World Trade Center két felhőkarcolóját láthatjuk, mi­után a rendőrség lezárta az épület közelé­be vezető utat Alsó képünk a mentők tevékenységét mutatja a felhőkarcolóban bekövetkezett robbanás után. Az előtér­ben ülő férfi éppen kimenekült a füsttel elárasztott épületből (Telelőié: TASR/AP) '-.'StfiS 1 '!‘ v\ ; " v gjjjf: Site, Éíltnri Tovább tart a Vaskapu 2 blokádja Amerikai repülőgépek Bosznia felett Vasárnapra virradóra megkezdődött az amerikai légisegély-akció első szakasza: két C—130-as Herkules típusú szállítógép berepült Bosznia légterébe, s ott közel egymillió röplapot szórt le a lakosság tájékoztatására. A gépek szombat este indultak a Frankfurthoz közeli Rajna-Majna tá­maszpontról. A röplapokat több mint 3000 méter magasból dobták le Kelet- Bosznia felett. Időközben a szemben ál­ló boszniai felek ellenőrei a németorszá­gi támaszponton átvizsgálták a ledoban­dó csomagokat és beleegyeztek a segély­akció megkezdésébe. A pontos dátumot egyelőre nem közölték Washingtonban. Egy-egy ejtőernyős konténer 2500-2700 dollár értékű élelmiszert, gyógyszert tartalmaz. Minden repülőgépben 16 konténert helyeznek el. Az élelmiszer­szállítmányok főleg katonai konzervek­­ból állnak és rizses csirkehúst tartalmaz­nak. Az első hírek szerint azok a röpla­pok, amelyeket az amerikai repülőgé­pek Kelet-Bosznia fölött szórtak a la­kosság számára, a senki földjére hullot­tak. Az ostromlott Gorazsdeból kijutott információk szerint a röplapok 20 kilo­méterre a városközponttól, semleges te­rületen értek földet. Az UPI hírügy­nökségnek nyilatkozó egyik illetékes szerint félő, hogy a segélycsomagok is erre a sorsra jutnak, pedig azok is csak a puszta túléléshez elegendőek. A beve­tésről visszatérő Hercules repülőgépek pilótái elmondták, hogy a földön minde­nütt harcokat láttak. Az amerikai gé­pekre azonban nem lőttek. A gépek el­oltott fényekkel, nagy magasságban az ország négy térsége fölött repültek át. „Mindent megtettünk, hogy fedezzük magunkat, de lehet, hogy nem is vették észre, hogy ott vagyunk” —jelentette ki Smith százados, az egyik gép pilótája. A boszniai horvát hadsereg lezárta a Horvátország és Bosznia közötti után­pótlási vonalakat a boszniai muzulmá­nok előtt — közölték Zágrábban. Az indoklás szerint a lépésre azért volt szükség, mert a muzulmán irányítás alatt álló kormányerők 25 ezres hadse­reget vontak össze, hogy párhuzamos hatalmi szerveket hozzanak létre. Ezzel azonban aláássák a szerbek elleni harcot — hangoztatja a dokumentum. A pa­rancsnokság közleménye kiemeli: a boszniai horvátok nem fogadják el egy törvénytelen muzulmán hatóság dönté­seit. Egyúttal követelik a bosnyák had­erő parancsnokainak leváltását. Több hetes szünet után várhatóan hétfőn folytatódnak New Yorkban a boszniai rendezést célzó béketárgyalá­sok. Ezúttal az ENSZ és az EK közvetí­tői mellett az amerikai és az orosz kor­mány képviselői is bekapcsolódnak a munkába. Alga Izetbegovics boszniai el­nök szombaton Washingtonban találko­zott Albert Gore amerikai alelnökkel és Anthony Lake nemzetbiztonsági főta­nácsadóval. A tanácskozás után Izetbe­govics reményét fejezte ki, hogy a kü­szöbön álló amerikai segélyakció új len­dületet ad a béketárgyalásoknak. A bukaresti rádió jelentése szerint továbbra sem lehet hajózni a Dunán a 856-os folyamkilométemél. A Vaskapu 2 zsilip magasságában 12 lehorgonyzón jugoszláv uszály torlaszolja el a forgal­mat mindkét irányban. A blokád követ­keztében eddig 14, különböző zászlók alatt hajózó konvoj megállásra kény­szerült, és horgonyt vetett a Dunán. Tegnap reggel Szarajevó ellen össz­pontosított tüzérségi támadást intéztek az ostromló szerbek. A támadás nyo­mán a városközpontban tűzvész kelet­kezett. Ég a városközpont és a volt Tito­­laktanya is. Észak-Boszniában is folytatódnak a harcok, ahol a szerbek meg akarják tar­tani utánpótlási vonalaikat. Az ország északi részén a muzulmánok a horvátok lakta Zsupánja várost lövik. Horvátor­szágban, Kraj inában tüzérségi párbajo­kat vívnak és támadják Sibenik, vala­mint Karlovac városát. IVIaGYARORSZÁG exportja az EK tagállamaiba az utóbbi három év alatt 100 százalékkal növekedett meg. Ugyanakkor a kelet-európai államokba irányuló szállítások 70 százalékkal csök­kentek. A többi volt KGST-tagállamtól eltérően Magyarországon a bruttó nem­zeti össztermék értéke csak 18 százalék­kal csökkent. Kádár Béla magyar kül­gazdasági miniszter egy lipcsei értekez­leten elmondta, hogy országában 1992- ben a magáncégek száma 630 ezer volt. Magyarország munkaképes lakosságá­nak 12 százaléka vállalkozó. ClINTON amerikai elnök Jelcin­nel tervezett találkozóján nagy valószí­nűséggel napirendre kerül Oroszország 80 milliárd dolláros külföldi adóssága is. Az USA fokozza nyomását a Nemzetkö­zi Valutaalap felé annak érdekében, hogy Oroszországgal szemben különle­ges eljárást foganatosítson és mérsékel­je a korlátozó intézkedéseket a hitelpo­litikában. ICoHL német kancellár Mijazava Kiicsi japán kormányfővel megtartott találkozóján kiemelte, hogy gazdasági­lag segíteni kell az orosz reformokat és, hogy ázsiai útja befejeztével Moszkvá­ban találkozik Borisz Jelcin orosz elnök­kel. Jelenleg Oroszország segélyezésé­nek terhei úgyszólván kizárólag Német­országra hárulnak és eddig már 80 milli­árd dollárt tettek ki. Japán csak 3 milli­árd dollár segélyt nyújtott és a további hiteleket a Kurill-szigetek kérdésének megoldásához és a második világháború utáni végleges békeszerződéshez köti. Kohl ma Japánból Szöulba utazik és onnan Moszkván keresztül tér vissza Európába. H alle kelet-németországi város­ban a rendőrség húsz fiatal újnácit tar­tóztatott le, akik a bevándorlók két szál­láshelyét támadták meg. Az újnácik kö­veket dobáltak a szállásul szolgáló épü­letekre. N aGY-BRITANNIA királyi hadi­tengerészete bejelentette, hogy az At­lanti-óceánért lezajlott csata 50. évfor­dulójára (május 26—31) meghívja a né­met háborús veteránokat is. Az ünnep­ségre 50 csatahajó és kereskedelmi hajó érkezik, s köztük lesz a Bremen nevű német fregatt és az U-25 jelzésű német tengeralattjáró. Az emlékünnepségen részt vesz II. Erzsébet brit királynő is. N émetország egyesítésének alapjából a keleti tartományok 1993 és 1994 években 14,4 milliárd márkát kap­nak. 1995-ben a keleti országrészek se­gélyezésének összege eléri a 75 milliárd márkát. BERLINBEN és Brandenburg tar­tományban, valamint Németország nyu­gati részében lerövidítik a kötelező isko­lai oktatás idejét. Egy Potsdamban elfo­gadott tanulmány szerint a jelenleg 13 évig tartó kötelező oktatást egy évvel rövidítik le, amivel hosszútávon évente 1,5 milliárd márkát takarítanak meg. Ez 15 ezer tanító munkahelyébe kerül. Ha­sonlójavaslatot a hatvanas években már többször benyújtottak, de még egyszer sem sikerült elfogadtatni. 13 éves köte­lező iskolai oktatás csak Olaszország­ban és Svájcban van Németországon kí­vül. B uLGÁRLA az Európai Szabadke­reskedelmi Társulással Genfben egyez­ményt kötött, amely július elsején lép érvénybe. A tárgyalások november óta folytak és az egyezmény lehetővé teszi az iparcikkekkel és mezőgazdasági ter­ményekkel való szabad kereskedelmet. O laszországban és Német­országban elfogatóparancsot adtak ki 80 maffiózó ellen. Ezt a cataniai Curzo­­ti- klán elleni razzia eredményei tették lehetővé. Az utóbbi napokban 36 gya­nús személyt letartóztattak. Angolában nem valósulnak meg az UNITA és a kormány közötti béke­tárgyalások. Az UNITA küldöttsége a heves harcok miatt, amelyek Huambo városában dúlnak, nem tudja elhagyni főhadiszállását. A tárgyalásokat eredeti­leg az etiópiai Addis Abebában akarták megtartani. RÓMÁBAN megkezdődtek a Hegyi Karabahrói folytatott kétoldalú tárgya­lások Örményország és Azerbajdzsán képviselői között. Az öt éve tartó véres konfliktusnak eddig már sokezer áldo­zata volt. A tárgyalások újrafelvétele előtt élénk kulisszák mögötti megbeszé­lések folytak. A konferencia az EBEÉ égisze alatt valósul meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom