Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-25 / 70. szám
]T)/ V)TfJZt-/jo : TU-JíJW //,C\ U-d f^v-^L/</■ v'uvy jLvu,<=V^ o-i> -^y ** 4M-4J t~A-»"..-. 4 Szabad ÚJSÁG Napjaink^ ifAA/XIvO (/ 1993. március 25. DURAY MIKLÓS A számbeli kisebbség védelmét vállaltuk fel: ^\Í - ■ ; WTÍlffs?!»** 4u£?^^p ISil ■ Füleksávolyi utcakép Az ,,ellenlábas" nagybácsi Füleksávoly harmadik polgármestere Három évvel ezelőtt egy rendszerváltozást éltünk meg, néhány héttel ezelőtt pedig egy államfordulatot. Utolsó kongresszusunk óta - el sem mozdulva lakóhelyünkről - egy új állam polgárai lettünk. A velünk együtt élő szlovák nemzet elérte - századunkban immár másodszor hogy saját államában éljen. Gratulálnunk kell a szlovák nemzeti pártbeli kollégáinknak: teljesítették pártprogramjukat, kiharcolták a szlovákság nemzeti szuverenitását. Ez a fordulat nem csupán politikailag teremtett új helyzetet számunkra, hanem alapvetően befolyásolja életünket is. A mi feladatunk itt és most az, hogy ennek a vetületében értékeljük az Együttélés eddigi munkáját, politikáját, és megfogalmazzuk további politizálásunk alapelveit, melyeknek az adott történelmi helyzethez kell igazodniuk. Történelmet alakítani csak szervezetten és tudatosan lehet. A mi eszközünk a történelem formálására: mozgalmunk, az Együttélés. Tehát itt és most elsősorban az Együttélést kell ésszerűen átalakítanunk. Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy a szövetségi állam széthullásával, megváltozik a mozgalom belső szerkezete is: szegényebbek leszünk, hiszen lengyel barátaink a határ túloldalán folytatják munkájukat. Köszönjük nekik, hogy kezdettől fogva velünk munkálkodtak, együtt formáltuk mozgalmunkat számottevő politikai erővé. Eddig három kongresszusunk volt. Az alapító kongresszus fogalmazta meg célkitűzéseinket. Az első demokratikus választások eredményeit Losoncon ünnepeltük, majd Kassán, két évvel ezelőtt továbbgondoltuk a legfontosabb feladatokat. Ez utóbbira alapoztuk az 1992-es választási programunkat is. Közben megjelent két fontos, programértékű dokumentumunk: 1991 októberének elején a „Merre tart Csehszlovákia?“ című memorandumunk, amelyben a rendszerváltozás két évét értékeltük, majd 1992 februárjában az önrendelkezési alaptéziseinket hoztuk nyilvánosságra. Ebben a dokumentumban mondtuk ki, hogy nem vitatjuk a nemzetek önrendelkezési jogát, viszont azt valljuk, hogy az önrendelkezés elve a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségekre is érvényes, tehát joguk van saját önkormányzataikra, autonóm szerveződésekre. A rendszerváltozás óhaját mozgalmunk alapítólevelében azzal a jelmondattal fejtettük ki, hogy a demokrácia megteremtése és az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében fogunk politizálni. Mi sem volt akkor természetesebb, mintsem zászlónkra tűzni a demokrácia és az emberi jogok fogalmát, amelyeket a kommunista időszakban mindent megváltó, minden problémát megoldó varázsigeként suttogtunk. Az ezekért a célokért való küzdelem létjogosultságát ma sem vitathatjuk, de a jelszavakból kiábrándult társadalom ma már nem éri be ennyivel. Tisztában vagyunk azzal - ellentétben sok más politizálgató csoporttal hogy a demokrácia nem intézményrendszer, nem minden társadalmi baj ellen orvosság, hanem olyan elvek rendszere, amelyek lassan ivódnak fel gondolkodásunkban, és csak fokozatosad kezdik működtetni a politikai és a társadalmi gépezetet. Az ember nem a születésétől kezdve demokrata, hanem hagyományai teszik azzá. A demokrácia a politikai kultúra része. Ugyanez a helyzet az emberi jogokkal is. A rendszerváltozást vezénylő politikai erők ezt az elvi rendszert is - mint egy tőlük idegen mechanizmust - saját politikai érdekeikhez igyekeznek igazítani. Paradox helyzetbe kerültünk: gyakorlatias politikát kívánunk folytatni, valójában pedig elveket kellett védelmeznünk - sokszor kíméletlen harcban. Szemben az akkori kormánypárttal, akik elvi politizálást hirdettek meg, de az első adódó alkalommal az elveket nagyon is gyakorlatiasan módosították. A kezdetben megfogalmaztunk néhány olyan alapvető elvet - a demokrácia eszméjére és az emberi jogok rendszerére támaszkodva melyek azóta is vörös fonálként húzódnak végig politikai vonalvezetésünkön. Az egyenrangúság elérését tekintettük elejétől fogva vezérfonalunknak. A jogilag értelmezhető egyenjogúságnál ez lényegesen többet jelent: azonos egyenlőséget, azaz ekvivalenciát. Olyan jogrendet, amely a társadalom különböző csoportjai számára azonos jogokat, esély- és jogegyenlőséget teremt. A jogok azonos érvényesítésére a klasszikus demokrácia, azaz a többségi elv nem jelent megoldást. Ez ugyanis a mennyiségi súlyának megfelelően eleve a többséget részesíti előnyben. Mi a számbeli kisebbség védelmét vállaltuk fel. Emiatt szembekerültünk azokkal, akik a demokráciában nem láttak mást, mint a többség diktatúráját, és a többséghez való csatlakozást tekintették egyedül ésszerűnek. Ezzel a magatartással szemben fogalmaztuk meg az egyenjogúságot, a kisebbségiek leszavazhatóságának a tiltását, és a saját ügyükben való döntésük jogát. Ezen a nyomon haladva jutottunk el a partnerségi, illetve a társi viszonyrendszer megfogalmazásáig, amely kölcsönösséget, reciprocitást feltételez. A múlt országa, Csehszlovákia, mesterséges államalakulat volt. A politikai propaganda az önrendelkezés elvének győzelmeként tartotta számon. A népfelségjog azonban itt soha nem jutott érvényre. Az itt élő népek egyszer sem szavazhattak, dönthettek arról, hogy valójában kívánják-e ennek az államalakulatnak a létrejöttét, vagy arról, hogyan képzelik el kényszerű és sorsszerű együttélésüket. Kezdettől fogva ez a mulasztás volt Csehszlovákia Achilles-sarka. Ezért fogalmaztuk meg mindjárt a rendszerváltozás elején, hogy tiszteletben kell tartani a népfelségjogot. Ebből az elvből indultunk ki, amikor a parlamentben is kifejtettük, hogy a közvetlen demokrácia útján kell dönteni az államon belüli együttélés módjáról. Azt azonban elvetettük, hogy az ország megszüntetéséről írjanak ki népszavazást - úgy ítéltük meg, hogy egy ilyen szavazás csak növelhetné a káoszt az országban. Mint a tények mutatják, az ország- Csehszlovákia — alkalmatlan volt a megmaradásra, de ez sem a népfelségjog érvényesítése útján derült ki, hanem a gyakori ormótlan politikai civakodás során vált világossá. Mások voltak ugyanis a pártérdekek, más a józan nép értékítélete, és a valóság is kettős volt: a szlovák nemzet politikai struktúrája érett volt az állami önállóságra, Szlovákia gazdasági potenciálját tekintve viszont alkalmatlan volt a különválásra. Köztudomású, hogy kezdettől fogva- mint elkerülhetetlen ténnyel - számoltunk Csehszlovákia megszűnésével, de lehetőségeinkhez képest lassítottuk ezt a folyamatot. A rendszerváltozás okozta megpróbáltatások és az ország megszűnése nyomán várható megrázkódtatást ugyanis túlzott tehernek tartottuk. A kisebbségben élők társadalmi állapotát pedig úgy ítéltük meg, hogy még nincsenek felkészülve arra, hogy egyenlő partnerként vehessenek részt a hatalom elosztásában az új Szlovákiában. Arra sem voltak felvértezve, hogy hatékonyan védekezhessenek a szövetségi állam szétszakadása során törvényszerűen uralomra jutó nemzeti türelmetlenséggel szemben. Az Együttélés alapításakor megfogalmaztuk, hogy az önkormányzatokra kell építeni a demokrácia alapjait. Sőt már 1989 decemberében, amikor azzal vádolták a szlovákiai magyarságot, hogy a rendszerváltozás támogatása fejében autonómiát követel, kijelentettük: a nemzetiségi megbékélésnek és a kisebbségben élők jogbiztonságának is az erős helyi önkormányzat az alapja. Enélkül ugyanis semmilyen magasabb szintű rendszer nem működhet demokratikus módon. Az önkormányzatokkal való rendszeres munkát két évvel ezelőtt kezdtük, mikor megalakítottuk központi önkormányzati tanácsunkat. Fő célkitűzésűnk az önkormányzatok regionális szövetségeinek kialakítása volt azzal a nem titkolt céllal, hogy létrejöjjön egy olyan legitim társadalmi struktúra, amely védelmet teremthet a kormányzati önkénnyel, a politikai kalandorsággal szemben, és keretet biztosít az alulról szervezkedő társadalomnak. Akkor ugyanis már látható volt, hogy a többpártrendszeri viszonyok között is folytatódik a nemzeti kisebbségek elnyomása, diszkriminálása. Ez ellen a Független Magyar Kezdeményezés is tehetetlennek bizonyult, noha beépült a kormányba. Ugyanakkor mi, konstruktív ellenzékiek, sem tudtunk ezzel hatékonyan szembeszállni. Úgy mértük fel a helyzetet, hogy a pártstruktúráktól viszonylag független, a civil társadalom elveit követő önkormányzati szövetségi rendszert kell létrehoznunk. Ezt akkor úgy fogalmaztuk meg, hogy ezen az úton akár hamarabb lehet újraintegrálódni Európába, mint azt megteheti Csehszlovákia vagy Szlovákia. Az önkormányzatok regionális társulásainak a határ fölötti, két vagy több ország területére is kiterjedő formáját a regionális együttműködés leghatékonyabb eszközének tartjuk, mely a leginkább alkalmas Közép-Európa sajátos problémáinak kezelésére. Ez nem csupán azt a célt hivatott szolgálni, hogy az egymástól államhatárokkal elválasztott nemzetek között helyreálljon az organikus kapcsolatrendszer, hanem ettől sokkal többet is: a határ menti régiók gazdaságilag hátrányos helyzetének megszüntetését. Tehát szervezett lehetőséget arra, hogy ezek a területek kilépjenek a gazdasági árnyékból, és bekapcsolódjanak a nemzetközi kereskedelembe. A nyugat-európai tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy egyedül a határ fölötti regionális együttműködés tudja ellensúlyozni az állampolitikának azt a hagyományos magatartását, miszerint a határ menti területeket nem szükséges bekapcsolni az ország vérkeringésébe. Eszerint az elképzelés szerint az államhatárok közelségében a határőri feladatokon kívül megszűnik minden más felelősség és kötelesség. A végekre jellemző „ahol a madár sem jár“ állampolítika 1918 után vált igazán érzékelhetővé, mert megnövekedett a határ menti területek nagysága, melyek a korábbi virágzás után hanyatlásra jutottak. A határ menti régiók határ fölötti együttműködésében más távlati cél is rejlik: az egyenrangú nemzetek Európájának a megteremtése. Ehhez az elképzeléshez kötöttük programunknak azt a tételét, hogy a kisebbségben élő nemzeti közösségek és az anyanemzetük, valamint a velük azonos nemzetiségű, szintén kisebbségben élő közösségeik között intenzív kulturális és társadalmi kapcsolatot kell kiépíteni. Mi, politikai mozgalomként, természetesen a politikai kapcsolatokra összpontosítunk. Főleg két ország: Magyarország és Lengyelország irányában. Kormány- és parlamenti kapcsolatokat építettünk ki. E kapcsolatok lényegét a Magyar Köztársaság kormánya 1992 augusztusában tett nyilatkozatában foglalta össze mindanynyiunk számára elfogadhatóan: a magyar kormány azokat az elképzeléseket fogja támogatni a határain kívül élő magyarokat illetően, amelyeket azok legitim képviselői fogalmaztak meg. A legitim képviselők hitelének igazolása valóban kulcskérdés. Ez a kijelentés a mi politizálásunk szempontjából döntő fontosságú volt, mert partneri szintre emelt bennünket, és erősítette politikai alanyiságunkat. Ezt az álláspontot tekintjük azóta is mérvadónak minden politikai lépésben az anyaország felé, és onnan mifelénk, a pártközi kapcsolatok szervezésében is. Azokat a pártokat tudjuk elfogadni őszinte partnernek, amelyek hasonló alapállásból közelítenek felénk. (Folytatás a holnapi számunkban) 'Elhangzott az Együttélés IV. Országos Kongresszusán Tavaly szeptemberben Füleksávoly választópolgárainak közel a fele aláírta a polgármesternő, Jarmila Gyetvaiová leváltását követelő petíciót. Petíciós bizottság alakult, amelynek elnöke Palik László, szóvivője pedig Varga László lett. Mivel a polgármesternő a petíciós bizottságot hivatalosan nem fogadta, a tiltakozók a Losonci Körzeti Hivatalhoz fordultak segítségért. Hosszú huzavona után végül az államügyész közbenjárására szeptember 17-én összeült a Füleksávolyi Községi Önkormányzat, amelynek kilenc képviselője kérte a polgármester leváltását. Ketten ellenezték, egy képviselő tartózkodott, de ez már nem befolyásolta a döntést. Polgármesterhelyettesek nem lévén az önkormányzati ülésnek meg kellett bíznia egy helyettest a községi ügyek vezetésével. Az ominózis szeptemberi ülés előtt ugyanis már a harmadik alpolgármester lépett vissza. A testületi ülés a polgármester-választásig Mihály Józsefet bízta meg a falu ügyes-bajos dolgainak intézésével. A januári választásokra az Együttélés Palik Lászlót jelölte a polgármesteri székbe, de két önjelölt is akadt a faluban, Palik József és a leváltott polgármesternő is újra megpályázta a posztot. A választási kampány során a községi választóbizottság panaszt nyújtott be a járási választóbizottsághoz, amely a volt polgármesternőt kizárta a további versengésből, mert Gyetvaiová törvényellenes módon gyűjtötte össze az induláshoz szükséges aláírásokat. így a választás napjára csupán két jelölt maradt, Palik László és Palik József. Füleksávoly lakosságának közel hetven százaléka élt szavazati jogával, és 123 szavazattal Palik Lászlót választották meg polgármesternek, Palik József, a falu egykori (és egyben a legutolsó) hnbtitkára hét szavazattal kapott kevesebbet a győztesnél. Palik László talán annak köszönhette győzelmét, hogy a választási kampány során a község legégetőbb problémájának megoldására, a falusi vízvezeték megépítésére tett ígéretet.-A községünk alsó részén levő kutak talajvízzel szennyezettek - mondja a polgármester -, a magasabban fekvő házsorok előtti kutak pedig kiszáradtak. Községünk határában található egy bővizű forrás, amelynek iható a vize. Mi ezt a vizet szeretnénk elvezetni a házakhoz. A forrás melletti dombon az állami gazdaság korábban megépítette a víztárolót, a gazdasági udvart innét táplálják vízzel. A központ vezetőségével folytatott tárgyalásaink során sikerült kölcsönösen előnyös feltételek mellett megegyezni a víztároló községi használatbevételére. A központi vízvezeték költségeinek kidolgozását, valamint a munkálatok komplett kivitelezésére találtunk vállalatot. Az egyeztetés alapján talán már a jövő év végén üzembe helyezhetjük a vízvezetéket. S ha majd az anyagi helyzetünk megengedi, megkezdjük a központi gázvezeték megépítését is. A lehetőségeink Palik László:... hogy visszaálljon végre a békesség. mondhatnám ideálisak. A gázelosztó alig százötven méterre fekszik a falunk egyik házsorától. A velük szomszédos településekre is onnan vezették el a gázt. Közben azon fáradozom, hogy a faluban a kőbánya miatt megromlott emberi kapcsolatokat újra a helyes kerékvágásba tereljem, hogy visszaálljon végre a békesség a faluban. Az egy éve folyó vita ugyanis megosztotta községünket, mert a kőbánya megnyitásának voltak támogatói és ellenzői. A helyzet januártól sokat javult, a kőbánya üzemeltetését rábíztuk egy helybeli magánvállalkozóra, akinek olyan feltételt szabott a Községi Hivatal, hogy munkásokat a helyi munkanélküliekből toborozzon. A beiktatása után Palik László a testület ülését, amelyek eddig zártkörűek voltak, megnyitotta a polgárok előtt. A lakosság kéréseit, javaslatait igyekeznek minél előbb megvitatni. Most éppen az idős emberek ama kérését próbálják orvosolni, hogy a községi hivatal épületében rendezzenek be orvosi rendelőt, ahová hetente legalább kétszer ellátogathatna a körzeti orvos, és ott fogadhatná az idős betegeket. Nos, a teremgondok már megoldódtak, már csak orvost kell találni, aki hajlandó lesz Füleksávolyba utazni. Az egészségügyi dolgozók körében úgy hírlik, annak sem lesz akadálya, főleg május után nem, amikor előreláthatólag kezdetét veszik az orvosok és az egészségügy más területén dolgozók privatizálása. De addig azt tanácsolják: várni kell. FARKAS OTTÓ